Egy Névnélküli Város, megannyi különös fajjal és a maréknyi család, akik ezt a várost irányítják, fajuknak megfelelően.
Örök sötétségbe burkolva.

 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi switch
Felhasználónév:


Jelszó:


Latest topics

by Sötétség
Csüt. Júl. 11, 2019 9:18 pm

by Nathaniel Crowley
Pént. Jún. 28, 2019 12:30 pm

by Sawaha
Vas. Jún. 09, 2019 5:08 pm

by Ewolet D. Ulliel
Vas. Jún. 09, 2019 1:31 am

by Ewolet D. Ulliel
Szomb. Jún. 08, 2019 1:54 pm

by Ewolet D. Ulliel
Szomb. Jún. 08, 2019 12:59 pm

by Ewolet D. Ulliel
Szomb. Jún. 08, 2019 11:27 am

by Lyra
Szer. Jún. 05, 2019 8:21 pm

Chat
Top posters

Share
 

 A Véres tó

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Victorius du Chapellier
Bíbor Király
Victorius du Chapellier

Faj :
Vámpír
Hozzászólások száma :
98

A Véres tó - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: A Véres tó   A Véres tó - Page 2 EmptyCsüt. Dec. 20, 2012 3:25 pm

*Tovahaladnak,mintha a tó végtelenbe nyúló peremmel rendelkezne,csak haladnak a hó födte vidéken. Mesél és Viridiana is mesél a maga módján*
- Bizonyára így van. Eljön majd az idő,amikor ti is csupán legyintetek az évszázadokra.
*megérti,hogy így éreznek kései utódai,de az is bizonyos,hogy nem örökké lesz ez így. Szenvtelen és sanyarú,hogy a régi kultuszt és kultúrát elfeledték,a Nagyidősökkel és a királyukkal mit sem törődve*
- Ahogy mondod. A Jelent felejtik el legkönnyebben. Örökké a múlton s jövőn rágódva. Elfelejtik élni az életüket és élvezni a világot,pedig egy örökkévalóság állna rendelkezésükre.
*osztja a nő véleményét,hiszen valóban ez a stresszes élet a világ és vámpírok nagy baja. Victorius igazán nem csinál gondot belőle,főleg most,hogy nem csak csatáknál ébresztik örök álmából*
- Tehát te a jelenben élsz,a pillanatnak?
*lepillant a mellette haladó vámpírra,aki előre mered,látszólag belefeletkezve a táj szépségébe*
- Egyszerű a válasz: Mert nem léteznek. A régi nagy istenek csupán a lények fantáziájának művei. Ezért is hasonlítanak itt-ott egymásra,ezért kötik őket félelmeikhez,ezért emberszabásúak. Valójában,a tapasztalat azt mutatja,hogy csupán két erő,oldal létezik. A Fény és a Sötétség. Hogy érdemes-e megszemélyesíteni őket,az egy elég nehézkes kérdés. Semmi sem fekete vagy fehér,hiába lenne könnyebb úgy.
*mitológiai lények léteztek,nem mind,de néhány,ahogy furcsa szerzetek is léteznek,de nagy égi istenek és miegyebek,azok kevésbé*
- Nem meglepő,ha nem gondoltatok bele. Ti nem ismertek engem személyesen,már sok generáció múlt el azok óta,akik találkoztak velem. Így a feledés elfeledtette ezt is. Lassan folyva át valamiféle legendába vagy eredetmondába.
*nem rosszal se Viridianara,se másra ezért,mivel nem tehetnek róla. Továbbra is lassan járnak az öröknek látszó hóban,mint Hádész és Perszephoné az Alvilág halotti,tán jeges öblén. A nő az ősanyára kérdez, a nagyúr tekintete alig észrevehetően sötétebbé válik. Haboz a válaszadás előtt*
- A fajunk,a társadalmunk mindig is patriarchális volt,ezért a krónikások is az apákra összpontosítottak jobban. Ezen felül....nem szívleltem az Anyátokat.
*felel félrevezetés nélkül. Miért is tenné? Sosem tagadta. Eleinte megtűrte az asszonyt,de ahogy telt az idő,úgy gyűlölte napról napra jobban,ahogy az pedig egyre jobban ragaszkodott. A sors iróniája tán*
- Lesz ez még így sem, drága Gyermekem. Talán így kellett lennie. S ezért vagyok valójában itt.
*sejtelmes szavagat súg a szélnek,nem tudhatják mit hoz majd a jövő,de a társadalmuk nem maradhat romhalmaz. Viridiana elmered ahogy Victorius a külömbségekre felhívta a figyelmet,aprók ugyan,de jelen vannak. Hosszúkás kézfeje és veszedelmesnek tűnő karmai ugyanolyan elbűvölőek mint amilyen gyilkosak*
- Igen,fogalmazhatunk úgy is,hogy ezzel egy titkot árultam el neked. Nincsenek olyan jellegű szükségleteim és gyengeségeim mint nektek,legalább is nem mindben egyezünk meg.
*suttogja szinte a nő fülébe,csalóka vagy nem csalóka kacér kis mosollyal. Az emberekkel kapcsolatos megjegyzésre nem felel semmit*
- Sajnos így van. Jól tetted,amit tettél. Én is végeztem megannyival. Még a téboly szélén is tükröződött a szemükben a rettenet,az érzékeik megvoltak a vámpírságra,a vér diktálta,hogy féljék a királyt,valójában még sem tartoztak közénk.
*a vámpírok sem tökéletesek,idióták még köztük is vannak,sajnálatos módon. Ismét megcirógatja a szépséges Viridiana orcáját,aki elveszi a tekintetét. Fájdalmas ez a szenvedély,úgy látszik s érthető is. Victor nem szól semmit,nem szükségszerű,csupán lehengerlő mosolya van arcán*
- A múlton nem változtathatunk. A gyermek öröm,igen. Ő sem tűnt betegnek vagy gyengének,az egyik percről a másikra vitte el a Halál. Talán az összes erejére szükség volt ahhoz,hogy a fiunk megszülessen. A halandó asszonyok a régi időben sokszor fizettük így az életükkel.
*higgadtan beszél erről,tán nem olyan érzelmes mint mások vagy egyszerű beletörődésből.
Ahogy tova sétálnak,hirtelen lökik a hóba a bíbor királyt,de a tettes sem menekülhet,magával rántja a férfi és maga alá gyűri*
- Sok mindenféle jóban,de ilyenben úgy látszik még nem.
*visszavág az irónia terén és pajzán pillantását igazán nem leplezi*
- Ilyen csúnya halálra ítélnél,elégni a tavaszi nap gyilkos sugarai között?
*persze vigyorral kérdezi,nem mintha a nap árthatna neki,kisétállt egykoron és kínszenvedés volt ugyan,de nem végzett vele,győzedelmeskedett felette.
Viridiana ismét taszít egyet rajta,fölényesen,a nap helyett is leigázva a bíbor királyt,aki lássuk be,ugyanolyan férfiből van mint az összes többi,legyenek vámpírok,farkasok,halandók vagy más szerzetek. Mélyen a nő szemeibe néz,az közelebb hajol és csókot lehel ajkaira. A csókot viszonozza,ugyanolyan puhán,szinte ellentmondásosan a kegyetlen,vasmarkú és véres király példájával szemben.Egyik kezét Viridiana derekáról a lapockájára csúsztatja a csábító pillanatban. Ezt viszont a nő töri meg,legördülve s felülve a hóban*
- Azt mondják, a nők mindig tudják mit akarnak.
*ezt szereti kérdőre vonni és rácáfolni,lehet,hogy nem kéne és még is így van?Lehet. Nem ül fel a hóban,hagyja,hogy a hópelyhek az arcára hulljanak és véres szemeivel az eget nézi Eltelik így pár perc-vagy csupán másodperc?-Viridiana felé fordítja arcát és a felé eső kezét kinyújtja felé,tenyérrel felfelé,mintha csak egy keringőre invitálná*


A Véres tó - Page 2 Tumblr_n1soimjxif1sq1l2ao9_500
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Viridiana de Chezeron
Városlakó - Vámpír
Viridiana de Chezeron

Faj :
Vámpír
Kor :
256
Családi állapot :
Hajadon
Hozzászólások száma :
56

A Véres tó - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: A Véres tó   A Véres tó - Page 2 EmptyPént. Dec. 28, 2012 12:15 am

Sétálás közben sok minden átfut a fején, többek között az is, milyen jó lenne ha ez a tó végtelen lenne és még több időbe teljen megkerülni teljesen. Most valahol félúton járnak talán. Elpillant a vörös tótükör felett, nem tudni miért van ez itt, és honnan jön a rengeteg vér, de így lényegesen kevesebbet kell vadásznia halandó emberekre. Nem okoz neki ugyan gondot, de mégis, ha nem muszáj nem fárasztja magát ilyesmivel.
- Ahhoz még nagyon sok időnek kell eltelnie, hiszen gyerekek vagyunk még az idő kerekében - sóhajt fel, neki az örökélet áldást jelent, de mégis olyan fiatal még, vámpír szemmel nézve is, meg sem közelíti az ezer éves nagyöregeket. Ha elég ideig fog élni, akkor talán egy idő után neki sem lesz fontos az Idő, mint fogalom.
- De mit ér az élet, mégha vámpírok is vagyunk, ha nem élvezzük? Előttünk egy öröklét, amit múlton merengéssel kár elrontani - jegyzi meg és a férfire pillant, de ebben egyetértenek. Micsoda kivételes alkalom.

- Nos, igen. Legalábbis próbálok. A pillanat szépségének örülni, és élvezni a dolgokat, nem azon keseregni hogy jajj mi lesz ha elmúlik. A rózsák is elhervadnak, de aztán az alvás után újra kinyílnak, és talán még szebbek lesznek mint voltak - szólal meg lágyan, és kicsit elálmodozik azon, hogy mennyire képtelenek néhányan élvezni az életet. Pedig ez örökké tart, ha az ember elég óvatos, és kellően paranoiás, ahhoz hogy ne veszítse el idő előtt az életét.
- Költői kérdés volt csupán, de szerintem sem léteznek. Csupán fikció, merő képzelgés az egész mitológia háromnegyede. Szerintem nem érdemes megszemélyesíteni, mert ha léteznének is, nem egy-egy konkrét személyek lennének, hanem valami más - von vállat, ezen nem nagyon szokott filozofálni, de máshogy állna még ehhez is, mint a legtöbben. Relatív a jó és a rossz fogalma.

Elgondolkodva ad igazat Victoriusnak, hiszen annyi minden történt, és akiket nem érdekelt soha az eredetmonda, nem is tudhatják, hogy törvényes királyuk él és virul, és éppen egy újabb női szívet tör össze, a tudta nélkül.
- A feledés, sosem megoldás semmire, azzal hogy nem emlékeznek rád, és arra, hogy mi vagy, azt felejtik el, hogy mik ők maguk - szólal meg, és újabb lépést tesz előrefelé, a jeges havas tájon. Nem fázik, pedig lassan havazik is már, de nem zavarja, szereti a havat bár nem a kedvenc évszaka. Felfigyel a jelenségre, hogy nem válaszol azonnal, hanem habozik egy kicsit, és már nyitná a száját, hogy sajnálatát fejezze ki a kellemetlen téma miatt, amikor végül is megszólal. Érdekesen fogalmaz, de végül kiderül miért, mert nem kedvelte azt a nőt, akitől az egész faj eredt.
- Igen, mindig az apákat tartják számon, mintha nem a nők vállalnék a legnagyobb kockázatot azzal, hogy szülnek. A vámpírok már csak ilyenek, hiába minden beszéd - jegyzi meg, mert ő fiatalabb korában próbált tenni ellene, meggyőzni másokat, hogy nem a férfiak nyomán kell vezetni a vérvonalat, mert nem ők kockáztatnak azzal hogy szülnek, hanem a nők, de szinte kinevették, hogy micsoda eretnek gondolatok. Fejét megrázva hessenti el a kellemetlen emléket.

- Valójában szerintem azért vagy ébren, mert érdekel ez a kor, még ha ilyen romlott, mocskos is. De javíts ki ha tévednék Mylord - pillant ismét a vámpír arcára, arra a szívfájdítóan gyönyörű arcra, amit az arkangyalok is megirigyelnének, ha lennének. Bűn, bűn ennyire szépnek lenni... Szótlanul lépked ismét, nem nagy léptekkel halad, minek is tenné, akkor túl hamar a kör végére érnének.
- Titokhoz méltóan nem fogok beszélni róla, ám bár felesleges is lenne. Nem hinném hogy neked még bármi ártani tudna - mosolyodik el, és felpillant a vérszín szemekbe, de nem időzik el sokat ott. Megborzong, ahogy meghallja a hangját közvetlen a fülénél, de összeszedi magát. Legalábbis megpróbálja.
- Félték, de még engem is féltek pedig 200 éves sem voltam akkor, de felismerték hogy öregebb vagyok náluk, és erősebb is. Nem szívesen tettem, amit kellett, de sajnos ez szükséges rossz volt - válaszol elgondolkodva, mert valóban ölt meg tébolyult fiókákat, nem örömmel tette, és valamiféle szánalmat érzett irántuk.

A simogatásra ismét elszorul a szíve, de hagyja, ki tudja lesz-e alkalma még érezni a király érintését. Találkoznak-e még. Nem biztos benne, mint ahogyan semmiben, ezért is él a pillanatnak.
- Megtörtént, amit nem lehet megmásítani, mindenesetre sajnálom az asszonyodat, pont egy ilyen örömteli dolog miatt meghalni... - sóhajt fel, bár nem tudja pontosan mennyire is örömteli ez a sok fájdalmon túl. Valahogy egyhamar nem is szeretné ezt megtapasztalni, túl nagy neki az igénye ahhoz, hogy egy férfitől bevállaljon ilyesmit. Különben is, ő először egy megfelelő udvarlót szeretne, és micsoda öröm lenne ha Victorius lenne az, de aztán el is hessenti a fájó, kínzó gondolatot. Való igaz, a halandó asszonyok közül is sokan járnak így. Aztán a hóba kerülnek mindketten, ez egy elég meggondolatlan lépés volt tőle, de nem bánta meg hogy lerántotta a férfit a fehér hópalástra.

- Talán többet kellene errefelé sétálnod, ki tudja mi mindenben lehetne még részed - mosolyodik el ahogy lepillant a férfire, nehezen képzeli el, hogy más is legyőzte már őt, ilyen módon. Bár nem mintha annyira tiltakozott volna miatta, talán nem teljesen reménytelen. Talán... Mennyi talán, ezekkel már folyót is lehetne rekeszteni, sóhajt fel magában. Megérzi a gyengédséget az erős, véres kezekben, bár ő nem látja a vért ami beszennyezhette egykor ezeket a hosszú, karmos ujjakat, de a regék nem hazudnak, sok háborút megjárt alak a királyuk. Ahogy megérzi a férfikezet feljebb vándorolni, megborzong, és hirtelen minden kínnal tör rá a vágy, nagyon is akarja ezt a férfit, mindenféle értelemben. Két mély levegő vétele után, lendül félre csak, és bosszúsan gyúrkál egy hógolyót.

A felé nyújtott kézre pillant miközben válaszol.
- Igen, tudni tudják, a kérdés az, hogy meg is kaphatják-e azt amire vágynak - pillant feljebb az égővörös szemekbe, és közelebb mozdul, hirtelen mozdulattal ismét Victorius fölé kerekedik, egy picit élvezi hogy hagyja magát, és nem ellenáll.
- Ahogy mondtam, a pillanatnak élek, és nem akarok keseregni azon, hogy mi lehetett volna - ismétli magát, és ismét előre dől, lágyan érinti a másik ajkait, keze a férfi haját simítja végig, végtelenül puha... és annyira illik ide a hóba. Nem szalasztja el a lehetőséget, és amíg Victorius nem húzódik el, addig ő sem.


A Véres tó - Page 2 24mdshl
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Victorius du Chapellier
Bíbor Király
Victorius du Chapellier

Faj :
Vámpír
Hozzászólások száma :
98

A Véres tó - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: A Véres tó   A Véres tó - Page 2 EmptyPént. Dec. 28, 2012 4:41 pm

*Halandak a bíbor patak mentén, alakuk tükröződik,véresen,mintha csak vérből volnának. Termetes tó,még sem végtelen. Aligha lehet ennél szebb látvány egy vámpír számára...talán egy véres vörös rózsamező,aminek se eleje,se vége,se határa*
- Az élet csupán egy kerék,semmi több. Csak emg körbe,körbe és körbe...gyorsabban forog,mint gondolnád. Szempillantás alatt telnek el évezredek s évmilliók.
*észre se fogja venni,se Viridiana,sem más vámpír,hogy hogyan szalad az idő,főleg ha dolgosan telnek a napok. Jelentéktelenné fog válni a napok számlálása és a dátumok. Elnézi a véres tót,gyönyörű...olyan gyönyörű mint a nő mellette*
- Melyik volt a legszebb hely,ahol valaha jártál? Szemetgyönyörködtetőbb volt ennél?
*kérdezi a tót vizslatva a haladás körzben,majd ismét a göndör fürtökre pillant*
- Ahogy mondod. Mit ér a véget nem érő lét,ha nem leljük benne örömünket?
*nosztalgikusan mondja talán,halovány mosollyal. Királynak lenni nagy felelősség,hiába hihetik azt,hogy milyen jó dolga van,azért nem olyan egyszerű a helyzet*
- Jól teszed,meg kell ragadni,mert tova száll és tán sosem tér vissza.
*suttogja csendesen,csábítóan,hallgatva a rózsákról szóló rövid,de annál velősebb eszmefuttatást*
- Figyelemre méltó,elbűvölő tulajdonsága ez a rózsáknak. De láttam egyszer egy rózsamezőt,ahol a rózsák sosem hervadnak el....véresen lepik be a tájat,amerre a szem ellát.
*tekintete a táj irányába kalandozik el,felidézve a rózsamezőt,azt az átkozottat,melyet még is annyira szeret. Viridiana elmélkedésére csak bólint egyet,nem járhat messze a valóságtól*
- Azt már régen elfeledték,talán pont azzal a nappal kezdődött...
*eszébe jut egy régi esemény,egy réges régi csata,az utolsó,amit a mostani ébredése előtt vívott örök jég mezején. Szinte biztosra vezsi,hogy indult meg a hanyatlás. Felpillant a hóesésre,hópelyhek zuhannak alá és landolnak halottian fehér bórén,de el nem olvadnak*
- Értem szavad. Annak a kornak a szülötte vagy,amelyben a feminizmus gyökerei erednek,az ébredésé,mikor az asszonyok rájöttek,hogy többek ők annál,mint amire kárhoztatnak. S igazad van, Gyermekem. Kevés a megbecsülés. Főleg halandó körökben. Az én gyermekeim egyenlőek voltak,leányaim között voltak jobb harcosok,mint fivéreik. Az első szülötteim ikrek voltak, s bizony a leány jobb harcos volt a fivérénél.
*tulajdon képpen igazat ad a nőnek,talán meglepő módon,viszont kiegészítést igényel ez az egyet értés. Tekintetében pedig tükröződik valami...valami kegyetlen és sötét*
- A fajunkat még is tőlem származtatjátok,mert tőlem eredtek. A cél, amiért születettek az én Vérem tovább adása és nem az anyátoké. Őt azért teremtett,hogy felfogja azt az én Véremet. Mi sem bizonyítja jobban,mint,hogy Atyja,a Fény az én másomra teremtette. Fénylényként,még is testileg árnylényhez hasonlóan,élő paradoxonként. Kitaszított a fénylények között s soha be nem fogadott az árnylények körében,mint egy rossz kísérlet. A célnak viszont megfelelt,lévén egymagamban igencsak néz lett volna szaporodnom.
Ne ítélj gyorsan, Viridiana de Chezeron-figyelmezteti mielőtt folytatná,éles pillantással-,vonatkoztass el az ideológiáidtól. Kegyetlennek mondtak mindig is,azért,mert nem szépítem azt,amit nincs miért szépíteni. Az anyátok jelentéktelen mozzanata a világunknak,még a Fény kezében is csupán eszköz volt. Szomorú vagy sem,ez az igazaság. Mikor rátaláltam,első találkozásunk idején,a világóceán partján feküdt,arccal a homokban,mezítelenük,akár egy partra vetett szirén. De nem szirén volt,akkor máshogy nézett volna ki. Felsegítettem,ekkor jöttem rá,hogy még járni sem tud,mert a Fény,amit úgy istenít a népe,még ezt az alapvető tudást sem adta meg neki. Porhüvely volt. Beszélni sem tudott. Minden,amit valaha megtanult,én tanítottam meg neki, fel kellett nevelni mint egy gyermeket,még ha gyorsabban is tanult. Tökéletlen volt minden nemében,hiába szép. A környező népek,még a nemes tündék is a csodájára jártak és fejet hajtottak szépsége előtt. Viszont a szépség is relatív. Ahogy még az én türelmem is véges. Ahogy teltek az évszázadok és egyre inkább öntudatra ébredt,úgy vált egyre elviselhetetlenebbé és betegesen ragaszkodóvá. Bájos természete ugyan tündék,amazonok és törpök szívébe lophatta magát,az erdei állatok is folyton köré gyűltök. Sosem értették,miért nem vagyok képes szeretni azt a nőt. Talán én sem értettem. Lehet-e érteni,logikával felfogni az érzelmeket? Van-e logika abban,miért gyűlölünk vagy szeretünk valakit?
*nyíltan mesél Viridianának,a téma felvetette saját magát,ezelőtt nem beszélt nőnek ilyesmiről,még második feleségével sem igen társalogtak a múltról s kezdetekről. Nem szégyenli,nem titkolja,hogy így történt s így volt,ezért nyugodt szívvel mondja el Viridianánal. Mondottaiból kikövetkeztethető,hogy mikor ő maga "született",egyből képes volt járásra,beszédre s miegyéb*
- Voltál már úgy,hogy ismertél egy jóképű férfit,akiért a környezete bármit megtett volna,még sem lettél volna képes úgy szeretni,ahogy egy férfit kéne?
*a nő szemeibe néz,ha ezt megérti,megérti hogy viszonyult az ősanyához,azt,amit soha senki nem képes felfogni s ennek ténye igencsak nemtetszésére van,hiszen nem egy nagy ördöngősség. Feltéve,ha már találkozott az illető ilyesmival vagy átélte*
- Azért vagyok ébren,mert a boszorka megzavarta álmomat. Hogy miért matradok ébren,azon már tűnődök egy ideje. Érdkel-e ez a kor...az értelmezés függvénye. Ez a kor más mint az eddigiek,hiszen a világ elmozdult. Helytelen így,ahogy van. Még saját fajtám őrült druidákként szaladgál,csak éppen nem erdőben,hanem nagyvárosok metropoliszában a füstben. Az Atyátok vagyok,felelősségel tartozom irántatok,még ha saját magatoknak is köszönhetitek ezt az állapotot. Nem hagylak titeket cserben, teszek azért,hogy ez a tűrhetetlen állapot megváltozzék.
*helyesel tehát a nő szavaira és még ki is egészíti azt. Hogy mit takarnak szavai,az kérdéses lehet,viszont határozott. Netán,mert a Torony hanyatlik az Ítélet Napján,hiszen a boszorka helytelenül ébresztette a vámpírok urát.
Mélyen mered Viridiana íriszébe,igézően,hívogatóan. Jól tudja miféle sóvárgást érez a loknis fürtökkel megáldott nő,elég a szemébe néznie. Gyönyörű teremtés ő is,nem vitás,végilegelteti szemeit az alakján,szemérmetlenül lassacskán,mígnem visszatér a finom női archoz*
- Bájos vagy,Gyermekem. Halhatatlan vagyok,való igaz,hiszen csak az képes elpusztulni,ami valaha élő volt és a fény éltette. Ez viszont nem jelenti azt,hogy nem lehet tehetetlenné tenni.
*figyelmezteti kései utódát,még ha ehhez akkroa varázserő vagy hatalom is kéne,ami igencsak ritka ebben a világban,statisztikailag elhanyagolható ugyan,de attól még létezhet olyan lény vagy erő,ami képes lenne rá*
- Nincs minden úgy,ahogy szeretnénk,a Tervszerű ellen mit sem tehetünk,hacsak a Véletlenszerű közbe nem avatkozik.
*ha valaki előtt az élet csupán egy kerék,ami körbe-körbe forog,máshogy áll hozzá a dolgokhoz,talán mert tudja,hogy a múlton változtatni nem lehet,de a jövő még egy örökkévalóságot hozhat. Most pedig egy esést hoz,a hóban landol a nagyúr,igazán nem várta ezt,se most,se máskor. Még is egy titokzatos mosoly ül ki az arcára. A kezét nyújtja a nőnek,ha megfogja,egy könnyed mozdulattal visszahúzza,magára rántva,s nem is kell annyira erőlködnie ahogy a dolgok állnak*
- Vagy inkább az,hogy meg tudják-e szerezni.
*az emberiség történelmét elnézve a válasz egyértelmű,hiszen a férfiak gyengéje mindig is a nők voltak. Az okos és szép nők*
- Nézz rám, leigáztál. A földre taszítottál. Ha most pár ezer esztendőt visszaugranánk és ellenségeim ezt látnák,nem tudnák sírjanak vagy nevessenek,talán inkább gyors öngyilkosság mellett voksolnak.
*némiképp felvonja szemöldökét,lehet,hogy Viridiana nem érzi át a dolog súlyát,de hóba lökni és a földhöz szögezni a Bíbor Királyt igenis nagy dolog,még a lováról sem szokták egykönnyen letaszítani a csatákban. Ami igaz az igaz,hogy nem is ellenkezett és nem is igyekszik azon munkálkodni,hogy felkeljen és leszedje magáról a formás kis de Chezeron kisasszonyt. Ha szakított volna időt a modern kor könnyű irodalmára,akkor most talán L.K.Hamilton: Bűnös vágyak c.kötetére asszociálna. Vagy nem*
- Ne is tégy másként.
*mosolyodik el a nő szavaira,ahogy ajkaik egymáshoz érnek. Átöleli erős karjaival s viszonozza a puha csókot. Fordul egyet,hogy ő kerüljön felülre,majd ismét szájon csókolja a nőt és ha nem ellenkezik,átadva magát a forró ölelésnek és csókoknak,akkor ezen a hótól szűzies gyepen vele hál*


A Véres tó - Page 2 Tumblr_n1soimjxif1sq1l2ao9_500
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Viridiana de Chezeron
Városlakó - Vámpír
Viridiana de Chezeron

Faj :
Vámpír
Kor :
256
Családi állapot :
Hajadon
Hozzászólások száma :
56

A Véres tó - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: A Véres tó   A Véres tó - Page 2 EmptyVas. Jan. 20, 2013 5:07 pm

Egy pillantást vet a víz vagy éppen vértükörre, és még mindig enyhe ámulattal tölti el, hogy honnan jöhet ennyi vér, miért reked meg itt a tóban. Ennek ellenére azonban tetszik neki, és szeret sétálni is a közelben, mintha semmi más élelemforrás nem lenne. Pedig van, szinte mindenki potenciális áldozat, akit csak akar.
- Igen. Egy végtelen körforgás ami nem szakad meg, csak néha ki és belépünk ebbe a forgatagba. A mi időnk hosszabb, másoké kevesebb, de mind a részesei vagyunk, ahogy mondod. Hiába is akarunk kiszakadni, vagy az idő fölé kerülni. Bár mi kicsit így is felette vagyunk... - sóhajt fel kissé, és a kérdésre elgondolkozik. Előbb a tóra, majd a tájra, végül pedig Victoriusra pillant. Elgondolkozik a kérdésen, néhány pillanatra vagy talán egy teljes percre is elhallgat, aztán válaszol.
- Ez... Ez egy nehéz kérdés. Minden helynek megvan a maga varázsa ami azt illeti, de talán... ha válaszolnom kellene akkor azt mondanám hogy a Stonehange nagyon tetszett, megvolt a varázsa, vagy... a régi római épületek. A Colosseum, a Forum Romanum, mind mind értéket és szépséget képviselnek. A legszebb mégis az Angol kert volt a Buckingham palotában - mosolyodik el, és eszébe jut mennyire irigyelte az ott lakókat akkor, amikor látta, micsoda birtok, és micsoda kert tartozik a palotához.

- Minden pillanatot ki kell élvezni, amit csak lehetséges. Bár ezt sokan nem értik meg - von vállat egykedvűen, nem sokra tartja a nagyon ifjú vámpírokat akik még nem érték el az 50 éves kort sem. Még túl szertelenek. Biccent a férfinak, mint már oly sokszor az éj folyamán, és elmereng. Sosem tér vissza, ez így van, nincs két egyforma pillanat, nem is volt, és nem is lesz soha.
- Soha el nem hervadó rózsák? Hol? És mikor láttad őket? - lelkesedik fel egy fél pillanat alatt, és szemei ragyogni kezdenek, bárcsak láthatta volna ő is, az örök rózsa mezőt, mi vörösen ragyog, és soha el nem tűnik, soha nem kezdi ki az enyészet. Micsoda szépséges hely lehet...

- A kezdet mindig nehéz, és sokan nem is tudnák elképzelni mennyire nehéz valamit is elkezdeni - sóhajt fel, megvannak a maga kezdeményezései, és a kudarcai, amik érték ezzel kapcsolatban. Nem szívesen emlékszik vissza erre, és arcán is átfut a komorság apró árnya. Figyeli ahogy az apró fehér hópelyhek lehullanak, és Victorius hajában állapodnak meg, és pihennek el a bőrén, el nem olvadva. Mérhetetlenül szépnek találja a pillanatot, a fehér bőrt, a még fehérebb hókristályokkal. Elbűvölve mered egy pillanatra, aztán a hang, a férfi bársonyos hangja ismét vissza téríti a jelenbe. Észre sem vette, hogy megállt, és csak most indult el újra.

- Valóban, jóuram. Annak a kornak a szülötte, amikor a nők is kezdték értékesnek tekinteni magukat, és nem csak háztartásvezetésre akarták szánni az életüket. Érdekes volt végignézni az emberi nők harcát a férfiak ellen, hogy elfogadják őket, bár én nem szóltam bele. Csak érdekelt, és végső soron, egyetértettem velük. Bár nálunk máshogyan működik a rend. Egyenlő harcosok, szívesen találkoztam volna leányaiddal akkor régen - sóhajt fel, olyan sok mindent tanulhatott volna tőlük, annyi mindent elmesélhettek volna, de erre már nem sok esélye van ami azt illeti. Victorius az ős, nem igen vannak öregek, talán Coraline aki még vámpír szemmel nézve is öreg. Érdekesnek talál mindent, ami a múlt, azt meg főleg ami a férfivel kapcsolatos. Olyan kevés minden van róla a köztudatban, és olyan sok mindent tudott meg most, minden szóra emlékezni fog. Ahogy hallgatja a vámpír férfi beszédét, hirtelen megint beléhasít a tudat, több száz ezer év az, ami közöttük áll, és nem mindenben tudja követni őt, pedig ő elég nyitott lélek, sok minden érdekli, és sok mindenben hisz. Abban a leginkább, hogy van esélye.

Nem igen szólal meg, hagyja hogy a férfi meséljen, bár jelenleg szívesen eltüntetné azt a sötét és veszedelmes valamit, ami megjelenik a férfi szemében. Nem szeret erről beszélni, ez teljesen nyilvánvaló, most mégis valamiért mintha kivételt tenne. Vi hát kapaszkodik kísérőjébe, és lassan lépked, amíg mesél, és nem vág közbe. Hallgatja a faj anyjáról szóló kis elbeszélést, és néhol csodálkozva rebben meg a szemöldöke, de a felszólítás hatására, nem szól bele, csak figyel, megvárja míg végez a férfi és csak utána kommentálja amit mondani akart.
- Egy tökéletlen lény... de vajon miért volt ő ennyire kezdetleges, ha te nem voltál az? Neked megvolt minden... tudásod, ami neki nem, de ez hogyan lehet? - kérdezi miután szóhoz jut a meglepetéstől, és azoktól, amiket eddig hallott a szülőanyáról. Bár az jobban érdekli, hogy a férfi saját bevallása szerint sosem szerette, és idegesítette is.
- Nem, ez nem logika alapján megy. Ezt valami más váltja ki belőlünk, nem a logika - jegyzi meg csendesen, mert ha logikával érteni lehetne az érzelmeket.... boldog ember, ez esetben vámpír lenne.

- Igen, találkoztam már ilyennel. Druitt vikomt volt ilyen férfi, mindenkit elbűvölt, mindenki a tenyeréből evett, rajongással nézett rám, és megadott volna mindent ha engedem, de mégis... Mikor ránéztem, szépsége ellenére visszataszítónak tűnt, és minden érzékem tiltakozott egy ilyen ember ellen... Mint a végén kiderült erőszakos alak is volt... - sóhajt fel a nő, mert sosem érette miért volt mindenki Brandonért, amikor ő más szemmel látta, mint a többiek, az ő szemében egy fabatkát sem ért, és inkább állt szóba egy rongyos koldussal, mint a vikomttal. Mikor erről említést tett az apjának is, hogy micsoda erőszakos disznó az az ember, utána érdekes módon senki nem látta többé az uraságot. Sietősen utazott el, még aznap éjjel. Senki nem értette minek okán, csak Vi mosolygott ezen.
- Elmozdult, és nem jó irányban. Ez teljesen igaz mylord, viszont ez a változás... ami most rossz, lehet-e jobb? Lehet-e terelni ezt a kort, egy jobb út felé, ami gátat vet ennek az elzüllésnek, ami éppen bomlasztja a társadalmat, a mi társadalmunkat is? Fájdalom látni hogy mivé lesz a fiatalság... Mit tud tenni fajunk atyja ezek ellen? - pillant kérdőn a férfira, hangjában semmi rosszallás nincs, csupán kíváncsiság, nagyon szeretné tudni mit tervez pontosan Victorius, mert talán még segíthetne is, ha képes lenne rá, és erejéből telne erre. Na meg ha Victorius hagyná is. Halvány mosollyal értékeli, ahogy a férfi szeme végigsiklik az alakján, sosem tartotta magát gyönyörűnek, de az ember férfiak szépségmércéjét mindig megütötte. És halvány pír kúszik arcára, hogy úgy tűnik külsejével még egy vámpír is elégedett.

- Senki nem legyőzhetetlen, az igaz. Csupán nehéz elhinnem, hogy létezik olyan hatalom, ami képes lenne ártani neked, főleg ennyi leélt év után... - mosolyodik el a kései utód. Talán harcos lehetett volna, ha korábban születik meg, és nem a bájos 18 században nő fel, úrihölgyként. Igazság szerint ezt sem bánja, mert ennek is megvan a maga varázsa, a bálok, a gyönyörű ruhák korában nőtt fel. Ezeket mindig is szerette. A bő szoknyák esését, és a fűzős felsők jótékony szolgálatát, hogy kiemelik a látnivalót.
- A tervszerűt nem szeretem, főleg amikor keresztül húzza a terveimet, amiket felépítettem. A véletlenszerű viszont mindig segítségemre van, vagy így vagy úgy. Érdekes kettősség. Amit a tervszerű lerombol, azt a véletlenszerű néha megoldja... - sóhajt fel, ahogy már a hóban a férfi a kezét nyújtja felé, és visszarántja magára. Nem ellenkezik túlzottan, az első tétovázás elmúlt. Ha adott egy alkalom, bűn lenne nem kihasználni, főleg hogy láthatóan a másik is akarja.

- Megszerzik amit akarnak, előbb vagy utóbb - mosolyodik el, és a mosolyból ítélve Victorius is tudhatja, ha rajta múlik, nem most látták egymást utoljára. Elhelyezkedik ismét, szoknyája beborítja a férfi fél testét. Elmosolyodik, kivillannak hegyes kis fogai is. Igen, valóban leterítette a királyt, de nem volt nehéz dolga.
- Leigáztalak, bár nem tanúsítottál túlzott nem tetszést a dolog ellen, királyom. Micsoda szerencse, hogy senki nincs itt rajtunk kívül, hogy nevessenek, vagy hogy öngyilkosak legyenek, nem igaz? - hajol előre merészen, és ajkai elidőznek a férfi telt, puha ajkain, valahogy annyira harapdálnivalónak tartja. Nem gondol bele mélyebben, mennyire nagy dolog ez, ő nem emlékezhet azokra a háborús időkre, mikor a férfi lóháton harcolt, ahonnan nem tudták, vagy csak nagyon nehezen tudták letaszítani. Ő csak egy egyszerű, gyerekes késztetésnek engedett, hogy Victoriust a hóba döntse. Nem tapasztal túlzott ellenállást, így nem száll le a királyról, csak felmorog egy pillanatra, amikor alulra kerül. Aztán kék szemeivel vágyakozva pillt fel, és nem is kell soká várnia az újabb csókra. Kezei megsimítják a férfi tarkóját, ahogy csókolja, és később átadja magát az erős karok ölelésének, és az édes kínnak, ahogyan együtt hálnak, a szűz hóban.

Egy végtelennek tűnő idő után, még a férfihoz bújva hever a hóban, és elégedetten pillant fel a havazásra, ami csak nem szűnt meg, ő mégsem fázik, még fűti a vágy, és az a jó érzés, hogy Victorius nem távozott azonnal.
- Ez igazán csodálatos volt, mylord. Nem is tudom mit mondjak - szólal meg, ahogy még egyszer megcsókolja a férfit, és közben megigazítja a fűzős ruha mellrészét, hogy valahogyan azért álljon. Lassan úgyis távoznia kell majd. Közeleg a hajnali fény.
- Mondd csak, királyom. Van a mostani ébredésed óta olyan ember, akit megkedveltél? - kíváncsiskodik még egy picit, kihasználja az időt, amit kapott ettől az éjszakától.


A Véres tó - Page 2 24mdshl
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Victorius du Chapellier
Bíbor Király
Victorius du Chapellier

Faj :
Vámpír
Hozzászólások száma :
98

A Véres tó - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: A Véres tó   A Véres tó - Page 2 EmptyPént. Feb. 01, 2013 10:08 pm

*Viridiana tekintete ismét a vértóba mered,mintha egy pszichológus lengő ingáját bámulná,mi hipnotikus álomba szenderíti. Victorius pillantása is követi az övét,fejét alig mozdítva,csupán vérszín szemeit vetve az alig hullámzó tükörfelöletre. Írisze ugyanolyan árnyalatú mint annak felülete,beleolvad,márvány bőrét enyhén festi karmazsinra,míg hajkoronája éjfekete diadémként tükröződik a vámpírokat éltető halálban*
- Az Idő számunkra paradoxon, nem köthet igába,még sem tudunk kiszakadni belőle. Formálja a világot,mint szobrász az agyagot,mi megmunkálhatatlanok vagyunk,nagyrészt,még is alkalmazkodnunk kell hozzá,elvegyülve a munkái között.
*kérdést tesz fel a nőnek,esztétikai jellegűt,idejük mint a végtelen univerzum,kivárja míg átgondolja a választ a vámpírhölgy*
- Szép választások. A Stonhange a maga misztikumával és ősi rítusaival. Találkoztam népekkel,akik még az óvilág hajdanán áldoztak természeti isteneiknek a kövek között. A Colosseum pedig...mindig is lenyűgözött a maga monumentalitásával és erősségével,halandó kéz építette,még is fejet kell hajtani még a magunk fajtának is az ilyen horderejű munka előtt. Eljártam egyes gladiátortornákra,nem sokkal az utolsó álomba merülésem előtt lehetett. Valahol csodáltam,hogy az ember mire nem képes saját vérével szemben s még élvezi is. Az értelmetlen erőszak és brutalizás,a saját fajának irtása puszta szórakozásból...érdekfeszítő volt. És látványos,természetesen.
*ecseteli el-elmerengve a hidegtől feketévé vált fatörzsek között*
- A kertcsodákat nemrégiben néztem meg,hiszen oly fiatalok még a történelem színterén. A barokk kert a maga megalomániás szimmetriaszenvedélyével,vagy akár a reneszánsz kert.
*ejti meg véleményét a kerteket illetően, Viridiana következő megjegyzését illetően csupán egyet értően biccent. Ezek után említi meg azt a helyet,melyről kevesen tudnak s még is sokat,mely már-már mitológiává érett,talán elveszve az idők emlékezetébe,talán még sem. Haloványan mosolyodik a nő gyermeki érdeklődésére,a tájba pillantva felel eleinte*
- Még most is látnám őket,ha nem lenne csukva a szemem.
*Viridianára néz,miután ezt a furcsa megjegyzést teszi,de mosolya töretlen s baljával megcirógatja az arcát,megállva egy pillanat erejéig*
- Messze,messze,nem ezen a vidéken,arra,amerre a Világ Vége van. Egyszer talán te is láthatod őket a saját szemeddel...
*suttogja érzékien és baljának ujjait eltáncoltatja a vámpír szeme előtt,rásimulva az íriszére,mint a selyemkendő,de csupán pár másodpercig tart a jelenség. Ahhoz viszont elég,hogy eme rövidke időben,egy egészen kis időre, még is megpillanthatja Viridiana a rózsamezőt,ahol a rózsák sosem hervadnak. Verőfényes napsütésben pompázik a beláthatatlan nagyságú terület,egy pillanatra mintha maga is ott leenne,szellő fúj,a messzeségben van valami,magas és sötét,de az idő rövid és a rózsák szebbek bárminél,ami ronthatná az összképet*
- Nincs szebb azoknál a rózsáknál. Mintha eleven életet éltének. Még is,egyszerre szeretem és gyűlölöm őket.
*fűzi hozzá a kis jelenéshez,miután keze ismét visszasűlyed teste mellé. Tova indulnak,amíg a loknis hajú szépség el nem mereng s le nem maradna,de mivel karol a nagyúrba,észreveszi a megállapodást és lassít vagy megál,ismét rá emelve tekintetét*
- Ami túl nagy lépést jelent,valójában az ad múltat,jövőt s jelent.
*feleli s ha Viridiana felocsúdott,tovább haladhatnak a végtelennek tűnő,hófödte vidéken*
- De jó volt-e ez bármire is? A halandó nők egyenlőek,a férfiak viszont mint a férgek kúsznak,szoknyák mögé bújva,elvesztve gerincüket és erejüket út közben a nagy egyenlőségi csatában.
*nem mintha az ő dolga lenne,nem is igen érdekli,csak megjegyzi,sanyarúnak tarva a tényt,hogy a kocka fordulni kezd*
- Meglehet,de akkoriban te is egy lettél volna közülük,ugyanúgy harcos. Most is az vagy,egy a leányaim közül,csupán több száz generáció távlatában.
*ismét röpke mosoly jelenik meg arcán,majd folytatja a mesélést,úgy tűnik Viridiánát valóban érdekli. Hát hallgasson és tanuljon. Olyan dolgokat hallhat,amiket talán egy krónika sem ír*
- Más teremtett engem s más őt. A Fény gyermeke volt,a fény lassan nevelget és a vadonra bízza alantas teremtményeit,valószínűleg ezért. Nézz körül,az állatok,a növények,minden amit létrehozott olyan mint a kovász,de saját magát kell kenyérré formálnia. Értelenül,csiszolatlanul. Munka és erő,ráfordítás kell,hogy bármi is legyen belőle. Hát nem önző,kegyetlen? Odavetni lényeit a többi,talán cseppet sem jóindulatú teremtményei elé s egyben a sötétségéi elé,mintha kiéhezett kutyák elé vetné. Nem értem a Fényt és soha nem is érthetem meg. Nem is vágyom rá.
*ismeri el a tényállást,miért is ragozná túl vagy szépítené*
- Bizonyára így van.
*feleli és végighallgatja amit a nő mond arról a bizonyos úrról,így valószínűleg érti,amiről Victorius beszél s amit legtöbben nem igen értettek*
- Amélie nem volt abban az értelemben erőszakos, nem volt gonosz vagy romlott. Talán pont ez volt az,ami annyira taszító volt a lényében. Örökké mosolygott,ragyogott a boldogságtól. Mindennek örülni tudott,még annak is ha egy virágzó pitypangott látott meg valamelyik fa tövében. Örült az életnek,a létezésének és hogy a világ harmóniában van,akkoriban még nem is volt elmozdulva. Elbűvölt hát minden népet,akikkel találkoztunk,sok vezető férfi dícsérte nekem négyszemözt és tettek irigykedő megjegyzéseket,sosem értették,ha megjegyeztem ellenvetésemet személye iránt. Ő...túlságosan "fényes" volt. S naív. Sokáig nem mondtam el neki,hogy véren él,tudtam,hogy belebetegedne a gondolatba.
*nem mond ennél többet,így talán túl sok ennyi ősrégi információáradat a modern kor gyermekének. A szó tovább terelődik,a jelenre s a jövőre,a világ elmozdultságára. Victorius arcán sötét mosoly jelenik meg,olyan erőteljes vonásokkal,amely messziről ordítja,hogy zuhanjon térdre minden kárhozott fajzat*
- A világ nincs kőbe vésve,a jelen s jövő nincs bebetonozva. Vannak stabil pontok,dolgok,melyeket réges régen megírtak. A világ még is képlékeny és vannak dolgok,amely képesek visszarántani a maga vonalába s rendjébe.
Kérdezed vagy mondod,amit említesz.
*ismét filozofikusan szól,majd egy határozott pillantást vet a nőre mikor megkérdezi,tehet-e bármit a Bíbor Király*
- A Tervszerű és Véletlenszerű örökké váltják egymást,összefolynak,együtt tartva egészben a világokat. Ami Véletlenszerű,lehet,hogy valójában Tervszerű. És fordítva.
*mondandója továbbra is a maga nehezen értelmezhető formáját hozzá,tekintetében viszont valamiféle félelmetes s egyszerre csábító,hívogató sötétség és határozottság lakozik*
- "Én vagyok a Szó, én vagyok a Törvény
Az igazat beszélem, old fel bánatod bilincsét
Én vagyok a Kulcs, én vagyok az Ajtó.
Oh, háború és gonoszság
Szajhák és bűnösök
Fogd a kezem és megmutatom merre menj
Szólíts Lobogónak
Én vagyok a Jó Ember
Én vagyok a Rossz Ember.
A jobb kezeim, a szolgáim
A katonáim, az eszközeim
Elterjesztik a jó hírt
Találd meg Gyermekeim, gyűjtsd mindőjüket össze
Visszük az összes alacsony férfit
Az összes gyűlölt, gonosz lelket
Egy vágyon osztozunk
Egy sötéten, ahogy tán sejted."
*ismétli a szavakat,vissza-visszatérve ugyanazon momentumhoz,talán nem véletlen. Újra megsimítja Viridiana arcát*
- Majd én megmutatom a világnak,a bájgúnároknak,hogy lesz ez még így sem.
*hangja mámorító,mint az ópium füstje,üvegesen vöröslik tekintete,pislantás nélkül,mereven nézve*
- Rajtad immáron a Jel,előkerült. A Jel,hogy hozzám tartozol. Egyben elhivatás is,meglásd.
*kuncog halkan,cirógatva akár egy kabóca éneke*
- Nem találkozok gyakran efféle hatalommal,de bizonyára akad.
*jegyzi meg,valószínűleg így van. A Torony tudja*
- Én is szeretem a Véletlenszerűt,bizonyára nem a Tervszerű műve,hogy az a boszorka ideje korán s rendetlenül ébresztett. S hogy éppen erre jártál...
*a hóba zuhannak,alá,kósza hajfürtök és bársonyszoknya társaságában, nem volna férfiből,ha ellenvetése lenne ez s a mellkasához simuló puha keblek ellen*
- Ahogy mondod,drágám.
*fején találta a szöget Viridiana mindkét megjegyzését illetően,a lord pedig viszonozza sokat mondó kis buja mosolyát. Viridiana elmereng a hószín ajkako,Victorius megfogja állát s közel húzva ajkaihoz csókolja meg ismét. A Véletlenszerű mindenhol ott van,a kis rakoncántlan. Csókjai,mint a rózsák a Tornyot lepik el Viridiana testét,magáévá téve az ártatlan,patyolat havon,mint tűz a jégben.
A hátukon fekszenek,mint a csendélet a havas táj,pelyhek hullanak alá,Victorius arcára,a hajába. Ezek a pelyhek sem olvadnak el,apró kristályt képezve a jéghideg bőrön,mely egyszerre élettelenük természetellenes s még is eleven. Viridiana hozzábújik,jobbja a nő derekán,balja lazán a saját hasán. Még nem vette a fáradtságot,hogy nadrágja gombját bekapcsolja,vagy hogy az övét összecsatolja,a derekán fityeg,a kapcsos része az ágyékánál pihenve,a másik vége a hóba tekeredve*
- A szavak nem mindig szükségesek,a tested és tekinteted elárulta,amit az ajkaid képtelenek.
*mondja egy kegyetlenül csébító pillantás kíséretében,ahogy a vámpír felé fordul. Majd elmosolyodik,ahogy Viridiana folytatja,érzi ám honnan fúj a szél. Begombolja nadrágt,még fektében,becsatolva az övét és felkönyökol egyik karjára,felhúzva ellentétes lábát és kései utóda fölé magasodik. Szénfekete fürtjei aláhullnak itt-ott s árnyékot vet hófehér arca a nőére*
- Bájos,ahogy szóval próbálsz tartani,hogy ne menjek. De nem maradhatunk itt örökre,a hóban fekve. Sok dolgom van még,ahogy neked is,csak még talán nem tudsz róla. Addig is...keresd a Kulcsot. És álmodj a Rózsákról.
*közelebb hajol hozzá és ismét szájon csókolja,magához ölelve,a hóban a háta alá csúsztatba kezét. Amint elválnak ajkai,ismét fekete farkassá változik és egy hatalmas ugrással átugrik Viridiana válla fölött és elveszik a sűrű erdő mélyében. Ha a lány szemfüles,talál majd egy Üvegkulcsot s megtalálja a kulcslyukat is,ahová vezet*


A Véres tó - Page 2 Tumblr_n1soimjxif1sq1l2ao9_500
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Viridiana de Chezeron
Városlakó - Vámpír
Viridiana de Chezeron

Faj :
Vámpír
Kor :
256
Családi állapot :
Hajadon
Hozzászólások száma :
56

A Véres tó - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: A Véres tó   A Véres tó - Page 2 EmptyCsüt. Márc. 14, 2013 7:34 pm

Mylord

A véres tó vonzza a tekintetét, nem tud elszakadni tőle, csak mikor Victorius megszólal, és a szemeiben ugyanazt a színt, azt a tündöklő vérkő színt látja ragyogni. Nincs még egy ilyen szempár a világon, ebben teljesen biztos. A férfi egyszerűen már túl... gyönyörűséges ahhoz hogy igaz legyen, mégis tudja, érzi hogy mennyire is valóságos a mellette álló.
- Az időn kívül vagyunk, mégis eltelik felettünk, minden nappal öregebbek leszünk, de áldott/átkozott a sors, mert mi nem gyengébbek leszünk az idő múlásával, hanem erősebbek... - jegyzi meg, és ebben egyetért, egy nagy mú részesei, még a vámpírok is, mert nem tudják kivonni magukat teljesen sem az idő, sem a Sors vagy Véletlenszerű alól, ugyanúgy az igájába hajtja őket is, mint az egyszerű embereket. Nem szereti különösebben őket, de el kell ismerni, elég kreatív nép, és nem öl ok nélkül. A legszebb tájakra vonatkozó válaszát még tovább gondolja a férfi, amíg lassan lépkednek, de voltaképpen ő sem tudná ennél jobban összefoglalni, miért tetszettek meg neki ezek a tájak.

- Való igaz mylord, a hatalmasságuk is lenyűgöző, de leginkább az, hogy mindezt emberi kéz, emberi képzelet alapján hozta létre. A colosseum a maga monumentalitásával gyönyörű, még akkor is, ha ostoba módon egymást ölték az emberek, mint valami cirkuszi látnivalóként. Én elítélem ezt a fajta kegyetlenkedést, de mindenki a saját sorsának kovácsa, akkoriban még... nem értettek az emberek sok mindent. Én jobb szerettem azt az időt amiben én születtem, a csodálatos 17 századot, minden szépségével és borújával - mosolyodik el, és egy pillanatra elmereng, gondolatban ismét a hatalmas bálokon, a csillogó forgatagban van, és mindenkivel táncol, az est királynőjeként. A kertcsodás megjegyzésre csak ráragyogtatja kék szemeit a férfire.
- Ó, mylord, bárcsak láttad volna a mi kertünket akkoriban, amikor még Franciaországban laktunk, a csodálatos szökőkúttal, és a minden színű virágokkal... A rózsákkal, azokkal a gyönyörű nemes szirmaikkal... - áradozik egy kicsit, mert imádta. Imádott ott élni, és naponta több órát eltölteni a virágok között, sokszor segítve a kertésznek, akár kéretlenül is. Mint a ház ifjú úrnője megtehette.

A simogatásra és a megjegyzésre, csak kis mosoly jelenik meg ajkain, talán látni is fogja egyszer.
- Ki tudja mit hoz a jövő, lehet hogy egyszer valóban látni fogom azt a tájat, és a Világ Végét - mereng el egy picit ő is, aztán visszatér a valóságba. A finom érintés hatására megrebben a szeme, és kitágul a pupillája, mikor rájön hogy éppen azt látja, amiről a férfi mesélt. Szemei elvarázsolt fénnyel ragyognak.
- Oh egek, de csodálatos... - suttogja elhalkuló hangon, szinte nem talál szavakat, annyira lenyűgözőnek tartja, hogy örökké élnek, és sosem hervadnak el a virágok. A rózsák...
- Miért gyűlölöd őket? - kérdezi, mikor kicsit lecsillapodik benne az élmény, hogy ezt láthatta, hiszen meg merne esküdni hogy alig van ember, illetve vámpír, aki ezt a képet láthatta. Arra gondol, hogy egy dolog lenne még ennél is csodálatosabb, ha a rózsák kékek lennének. Imádja a kék rózsákat, bár mindenféle virágot szeret de a kedvencei... Nem kérdéses.

- Valamire biztosan jó volt, bár az emberi hierarchia más mint a miénk, és nekünk nem voltak ilyen gondjaink hogy az egyenlőségre kellett menni. Az erő dönt, nem feltétlenül a nemiség. Magad mondtad hogy a leányaid is erős harcosok voltak... - jegyzi meg, de nem ragozza túl a témát, és enyhén megbiccenti a fejét, hogy talán valóban lehetett volna harcos, ha akkoriban él, viszont tagadhatatlan tény, hogy így is a Király leszármazottja.
Csendesen, és roppant figyelmesen hallgatja a férfi szavait, némi információval közelebb kerül hozzá, a teremtéshez, hogy miért lettek, kitől származnak tulajdonképpen.
- A fény a lassú folyamatok mestere, igaz - ért egyet, és figyel tovább, minden érdekli, amit Victorius mond és még az is amit nem mond ki, de mivel jóval fiatalabb nem képes a gondolataiban olvasni, hajj pedig de szeretne... Éppen ezért beszélteti a férfit, hogy minél többet tudhasson meg, és hallhassa a bársonyos hangját.

- Az éjszaka lényei, sokszor nem férnek meg a fény alkotta lényekkel - szúrja közbe, és ezzel mintha azt is közölné, hogy megérti a miértet, és nem ítéli el a férfit ezért. Bár nem mondja ki, hiszen a királynak mi szüksége lenne az ő véleményére? Egy kései utódéra. A férfi sötét mosolyára csak kérdőn pillant, nem a legjobb érzéseket kelti benne ez a gesztus, és valahogy ettől sokkal sötétebb, markánsabb lesz az amúgy is márványszerű arc.
- A világ, amúgy is elmozdult már, nem igaz, mylord? - idézi az elmozdulásra a férfi önnön szavait, és hallgatja a rövidke magyarázatot, illetve a különös sorokat, amik ismerősen csengenek neki, de felfedez benne utalásokat a múltra is. A Bíbor király serege, mindig is tarka összetételű volt. Talán most sem lesz máshogy, ha arra kerülne a sor.
- Mutasd az utat, királyom és követni foglak - mosolyodik el Viridiana is, mert nem lehet nemet mondani egy ilyen erőteljes megnyilvánulásra, és a férfi szavai nyomán, végigsimít a dekoltázsán, ahol a Jel előkerült. Érdekes, hogy pont ott, de nem zavarja, és már nem is fáj.

- Azért vigyázz magadra királyom, nehogy mégis bajod essen. Annak a boszorkának meg talán köszönetet illene mondanom, hogy lehetővé tette a találkozásunkat, mylord - mosolyodik el huncutul, ahogy a hóba hullanak, és felfedezik egymás testének minden rejtett kis zugát, a szűz havon. Később, órákkal vagy talán csak fél órával később, nem tudná megmondani, egy kis időre a férfi mellé simul, kiélvezi a helyzetet ami megadatott neki. Ahogy a férfi válaszol neki, előre hajolva még egyszer megcsókolja lassan, aztán figyeli ahogy öltözködni kezd, begombolkozik, és a helyére fűzi a csatot is. Csak mosolyog, nyilvánvaló hogy az időt húzná, de nem tartóztatja a férfit, csak biccent, a kulcsra és a dolgokra.
- Vigyázz magadra mylord, és örültem - búcsúzik a nő is, és a csók után, valamint miután eltűnt a férfi kezd csak öltözködni ő is. Feláll, lesimogatja a szoknyáit, és meghúzza elöl a kilazult fűzőket, elrejtve méretes kebleit, és végül felfedez a hóban valamit. A kulcsot, amit felvesz és a keblei közé rejti. Mindenképpen meg fogja találni hová vezet, és mit nyit. Visszatér az otthonába, de sokáig nem jön még álom a szemére.

//Köszöntem itt, és majd folyt köv másutt Smile//


A Véres tó - Page 2 24mdshl
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucien de Lioncurt
Városlakó - Vámpír
Lucien de Lioncurt

Faj :
Vámpír
Családi állapot :
Nőtlen
Hozzászólások száma :
35

A Véres tó - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: A Véres tó   A Véres tó - Page 2 EmptyHétf. Szept. 02, 2013 2:29 pm

Ewolet

Szürke sötét az ég mintha csak várna, valamire, vagy épp valakire. Jelen esetben ez a valaki Lucien, aki az éjszakát kihasználva indul meg esti útjára, és reméli hogy nem lesz még egy olyan szép estéje, mint amikor a királlyal találkozott. Persze, kiderült számára egy s más, ami mindenkinek nyilvánvaló lehetett, és értelmet nyert az is hogy miért vörös az egyik szeme, hiszen ha Victorius fia, akkor nyilván valamicskét örökölt az apjától. Lassú léptekkel, talpig feketében indul el, fekete bakancsa alatt sikoltva roppannak össze a gallyak, és az út szemete, fekete hajába irigyen kapaszkodva kap szél. Fekete ingét ezüstös antik gombok díszítik és a nyakában egy kelta kereszt mintát visel, mert éppen tetszik neki, ő nem viseli a Jelet, neki a bal szeme maga a Jel. Ez a felemás, enyhén unott szempár, ma is közönyösen tekint a világra, és átsiklik a halandók felett, nem érdeklik a mindennapos dolgok, a monoton napi rutin amivel az emberek és egyéb lények elmennek mellette, nem érdekli igazán semmi, csak vadászni akar, és kicsit sétálni, elmerengeni az életen, és ezen a furcsa, már már szimpatikus városon. Az egyik kis földútra kanyarodva, messziről észrevesz egy másik magányos alakot, egy fiatal nőt, akin azonnal megérzi hogy fajtája béli, hogyan is ne érezné, mikor több év nyomja a vállát, mint azt az ifjak el tudnák képzelni. Felemás tekintete rávillan a hölgyeményre, de nem áll meg, rendületlenül halad tovább, neki nincs dolga a másik vérszívóval, és annak sincsen vele, nem látja hát értelmét megállni. Csak feltartanák egymást, amire neki semmi szüksége nincs. Hosszú haja meglebben, ahogy elkanyarodik az egyik öles fa mögé, hogy az erdőcskén átvágva menjen tovább. Erdőcske ez, az igazi nagy amazonas beli erdőkhöz képes, ahol képes volt hetekig csatangolni, mert úgy tartotta kedve. Ez a kis liget meg sem kottyan neki.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ewolet D. Ulliel
Diák - Vámpír
Ewolet D. Ulliel

Faj :
Vámpír
Kor :
27
Családi állapot :
Házas
Hozzászólások száma :
72
Tartózkodási hely :
Ott, ahol a férjem.

A Véres tó - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: A Véres tó   A Véres tó - Page 2 EmptyHétf. Szept. 02, 2013 11:17 pm

Lucien de Lioncurt


outfit:
 



*Haldoklik a természet. A Halál hírnöke, a még ifjú, rőt szeptember lassanként mindenhova beköszönt, elhervasztva minden virágot és szélnek eresztve minden levelet, melyek aztán élettelenül hullnak a földre, míg valaki rájuk nem tapos s sikoltva roppannak szét. Néma csend nehezedik rá a tájra. Varjak serege röpül el az égen, keserű károgással. Hűvös alkony köszönti az erdőben járót, egy ifjú halhatatlant, akit a nyár folyamán emelt magához a Sötétség - ugyanakkor szülte meg gyermekeit is. Legdrágább kincsei, két csöppség, akik most édesapjuk karjaiban szunnyadnak vagy épp nem hagyják szokásos tevékenységeit végezni, hanem az ő törődésére vágyva sírnak utána. Bizonyára boldogul velük, amíg kedves neje vadászik. Ez az első alkalom, hogy egyedül megy. Vágyott egy kis magányra s nyugalomra, a haldokló természet ölelésére és közelségére. Hosszú ruhája halkan suhan az avarban, szinte feketébe hajló, sötétbarna haját lágyan cirógatja a szél. Hamuszürke szemei az egyre csak előbúvó Holdéhoz hasonló ezüstös fénnyel ragyognak a homályban. Lassan ideje lesz táplálék után néznie. Nem lenne jó, ha az ura aggódna érte vagy esetleg gyermekei hiányolnák már. Jobb lesz minél hamarabb túlesni az első önálló alkalmon.
Addig-addig sétálgatott, míg nem beesteledett és egy különös földútra nem tért. Vér kellemes, ám még is kissé tömény illata lengi körül a tájat: a Véres tó az. Egyszer mintha járt volna már erre, lehet Oliverrel egy portya alkalmával. Mindegy is, most nem azért jött, hogy a tó fenséges "vizéből" igyon. Egy erre járó emberre lenne szüksége, viszont aligha fog bárki is erre vetődni ilyenkor. Csupán a magafajták elég bátrak ahhoz, hogy ebben az időszakban kimerészkedjenek az erdőbe. És lám, igaza is van: egy vámpír úr bukkan fel a távolban, ő is az úton halad, szintén magányosan. Ewolet lehatja fejét és lépteit figyeli, próbál szépen és csendben elhaladni az Idegen mellett. Érzi rajta, hogy jóval idősebb és erősebb, mint bármelyik is a fajtájából, akivel eddig találkozott. Nos, egy kivételével, kinek a puszta nevére sem mer gondolni, nemhogy arra az estére, amikor is összefutott vele az Útvesztőben. Mái napig kísérti, mikor jobban, mikor kevésbé.
Az Idegen közelébe érve viszont furcsán tapasztalja, hogy majdnem ugyanazt az erőt és kort érzékeli felőle, mint Nála. Rossz érzés fogja el, agyának vészjelzői figyelmeztetik, hogy jobb lesz minél óvatosabbnak lennie.
Elmennek egymás mellett és akkor meglátja... Hollószín haj, vérben úszó írisz...
Soha olyan gyorsan nem vetette még bele magát az erdő sűrűjébe. Pár méter után áll csak meg, kétségbeesett pillantással fürkészve a háta mögött elterülő tájat. Ő volt az. Nem lehetett más. Félelme a torkát fojtogatja, a pánik lassan eluralkodik rajta, ugyanaz a szörnyű őrület, ami emberként is hatalmába kerítette, méghozzá olyannyira, hogy a végén Olivernek elmeházba kellett vinnie az akkor még jegyeseként ismert máguslányt. Nem dolgozta még fel azt az "élményt", ezért ez a reakció. Nem látja, hogy követték volna, viszont a közeli hollók gyászdala megrémiszti egy pillanatra és, mint űzött vad, tovább rohan. Hosszú ruháját megmarkolja és felemeli, nehogy rátaposson a nagy rohanásban. Másik utat kell keresnie, minél messzebb Tőle. Imádkozik az isteneihez, hogy ne kelljen megint szembesülnie Vele, ismételten átélnie a borzalmakat, esetleg újabb sebeket ejtő, pengeéles szavakat hallania. Nem áll meg. Addig nem, amíg rá nem bukkan a tóra és át nem kerül annak másik partjára. Gyermekei járnak az eszébe. Mi van, hogy ha...?
Lehet ez a végzete? A végzet, melyről azt hitte, hogy elkerülheti? Tényleg a Király keze által kell meghalnia, utódaival együtt? Könnycsepp szökik a szemébe, ahogy erre gondol. Süvít a szél a füleibe. Nem lát, nem hall, csak szalad, menekül. Látják őt az árnyak, a mocsokból és halálból született lények, úgy érzi mind rámereszti perzselő szemeit. Tovább megy. Nem áll meg. Csak menekül. El a messzeségbe, ameddig csak lehet.
Egyszer meghalt márt, halandó mivolta s a kis fény, ami benne élt, mind odalett - s lehet most végleg koporsójába fektetik, hat láb mélyre a föld alá, ahol nincs már semmi, csak nyirkos talaj, kukacok és férgek hada... S végül az örök pusztulás.*



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucien de Lioncurt
Városlakó - Vámpír
Lucien de Lioncurt

Faj :
Vámpír
Családi állapot :
Nőtlen
Hozzászólások száma :
35

A Véres tó - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: A Véres tó   A Véres tó - Page 2 EmptyKedd Szept. 03, 2013 8:38 pm

Halad tovább az útján mit sem törődik a világgal most, csupán a nemrégi találkozásának dolgai járnak a fejében, és hogy mi mindent tudott meg, ami kissé fura még neki, hogy félig meddig van családja, de túl sok törődést ezután sem vár hiszen ha eddig nem kereste őt, akkor nyilván nem volt olyan fontos, de mégis az elsőszülött fia, akkor mégis miért? Ehhez hasonlók járnak a fejében, és épp csak egy pillantással intézi el az ifjú vérszívó nőt, mikor hirtelen megtorpan, és kérdőn vonja fel a szemöldökét, halandókra jellemző páni rémületet érez, és egy suhogó ruha tűnik el a sűrűben a szemei elől, de hallani még sokáig hallja, a kétségbeesett levegő után való kapkodást, és félős zihálást, és komolyan elgondolkodik azon, hogy érdeklie-e mitől vált halálra a nő, hiszen nem is ismerik egymást. Úgy dönt ér neki annyit ez a tudás, hogy utána menjen, így elrugaszkodik, és fél percen belül már ismét a nő előtt áll, nem vált láthatatlanná csak még vámpírokhoz képest is sokkal gyorsabban moccant mint mások. Hollószín haját borzolja a szél, felemás pillantását pedig a Ewoletre szegezi.
- Mondd, mivégre menekülsz előlem, mint fecske a sólyom elől? - kérdezi, és kicsit tán hasonló lehet a stílusa egy másik vérszívóéhoz, de ez olyan akaratlan dolog. Ewolet láthatja hogy csak az egyik szeme vörös, a másik jégkék, magyarán felemás a pillantása, és kicsit sem olyan gonosz mint a királyé. Na jó a vörös szeme lehet hogy olyan, hiszen az maga a Sigul, a bal szem, a Véres Szem, a Jel... Áll a nő elött mereven, haját tépi a szél, kabátja mint söstét szárny repdes, de az egész lénye mégis valami sötét jelenség, valami ami igazán az éjszakához tartozik. Látja a nyilvánvaló rettegést, így enyhít a hangszínén ahogy megszólal.
- Bántottalak már valaha? - kérdezi, mert igazából fogalma sincs, miért félhet tőle a nő, de ez csak egy találgatás.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ewolet D. Ulliel
Diák - Vámpír
Ewolet D. Ulliel

Faj :
Vámpír
Kor :
27
Családi állapot :
Házas
Hozzászólások száma :
72
Tartózkodási hely :
Ott, ahol a férjem.

A Véres tó - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: A Véres tó   A Véres tó - Page 2 EmptyKedd Szept. 03, 2013 9:13 pm

*Olyan szépnek indult ez az este. Gyönyörű alkony, az elmúlásba merülő táj, rozsdaszínű, elhulló levelek... Azok roppannak most darabokra Ewolet talpa alatt, ahogy száguld, ahogy menekül a sűrűben. Látott valakit, akivel soha többé nem akart találkozni. Most még is eljött, elhagyta a Bermudákat és a Névtelen Város falai közé rejtőzött el. Nem néz hátra, csakis előre, másik ösvényt keresve, amin biztonságba hazajuthat. Naiv lenne azt gondolnia, hogy elmenekülhet előle - az ifjan lett halott azonban még is erre számít. Ezt szeretné elérni, a lehetetlent megvalósítani. Sajna azonban nem ilyen kegyes vele a Sors: miközben lassítja lépteit, hátrapillant és a mögötte lévő sötétséget kémleli. Mozgást lát, de csupán éjszakai állatokét, netalántán árnyak hadáét, akik felfigyeltek rá. Előre fordul aztán és meg is áll hirtelen, mert majdnem beleütközik az imént látott Idegenbe. Fejét fogja hirtelen és egészen egy fáig hátrál, aminek nekiütközve megáll és reszketve várja, hogy most mi lesz. Tiszta félelem az, ami sugárzik róla, minden kétséget kizárva.
Megszólítják. Hasonló a hang, nagyon hasonló, ahogy a szavak forgataga is... De még is másabb. Lágyabb. Kellemesebb. Lassan leengedi karjait, felpillant, és hamuszürke tekintetét a másik szempárba fúrja. Jégkék és vérvörös. Az egyik rideg és tiszta, a másik pont olyan, mint a Királyé. A Sigul. Még is mi folyik itt? Ki ez az alak? Most látja csak, hogy mennyivel másabb, mint Ő. Az első kérdésre még sem tud szavakkal válaszolni, csupán értetlen pillantásokkal. Másodszorra azonban összeszedi magát és megpróbál értelmesen válaszolni.*
-N-nem, nem... Én csak... A-azt hiszem összetévesztettem Valakivel. Elnézést.
*Megköszörüli a torkát és kissé félve és óvatosan, de megpróbál egy nagyobb ívben elmenni a férfi mellett. Jóképű, azt meg kell hagyni és valóban hasonlít Rá valahol, talán a vonásai vagy valami más. Sejtelme sincs arról, hogy kivel találkozott, de valamiért jobbnak is látja, ha nem tud róla. Ott volt először Velizarii, most pedig ez a vámpír, aki saját tekintetében viseli a Jelet. Egyre furcsább és furcsább emberekkel vagy éppen nem emberekkel találkozik mostanában.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucien de Lioncurt
Városlakó - Vámpír
Lucien de Lioncurt

Faj :
Vámpír
Családi állapot :
Nőtlen
Hozzászólások száma :
35

A Véres tó - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: A Véres tó   A Véres tó - Page 2 EmptyPént. Szept. 06, 2013 10:53 pm

Az este remegő ágai között surran a férfi sebesen, emberi szem számára láthatatlanul, de sok vámpír sem venné őt észre, akik még oly fiatalok. De Lucien, a Herceg már épp elég éve rója a sötétséget hogy otthonosan mozogjon benne, és keblére öleljen minden árnyat és foltot, ahol elrejtőzhet a kéretlen szemek elől. Ma azonban, mégsem ez a cél, hanem hogy utolérjen egy fecskeként száguldó asszonyt, aki a sólyom elől menekül, legalábbis ez a hasonlat jut először eszébe. Megelőzi a nőt, tisztán látja maga előtt, és amikor megáll, már jóval előbb van, és Ewolet kis híján neki is gyalogol, míg ő csak áll mozdulatlan, és még a légzése sem gyorsul fel. Ez neki nem távolság, az amazonas után, ahol napokig kószált, és vadászott. Kevés helyen nem járt még, de szeret utazni, ám mégis, valami erre a helyre szólította. Félmosolyra görbül íves ajka, mikor eszébe jut hogy mit talált itt. Egyférfit, aki oly hasonló hozá, egy apát, és egy királyt, akivel jóslatokban szerepel. Vidám kilátások. A nő megáll, és elhátrál, noha a férfi nem akarja bántani, és nem érti miért a rettegés, a páni félelem, ami szinte megbénítja, és eltakarja az arcát. Mire gondol vajon? Mit érez a fecske, ha a sólyom keményen lecsap rá, és egy pillanaton függ minden? Viszonozza az érdeklődő pillantást, de benne nincs félelem, ő nem fél, hiszen kevés olyan lény van az éjszakában, ami neki árthatna. Mondhatni kettő. A kék szeme jeges, a vörös pedig bársonyos, nem gonosz de nagyon hasonló egy másik tekintethez és tud ugyanúgy nézni mint az apja. Felvonja a szemöldökét a semmilyen válaszra, de nem türelmetlen, inkább értetlen, nem érti, mi köze ennek az asszonynak az apjához? Mit akart tőle a király, és miért retteg?
- Összetévesztettél, előfordul. Vajon ki lehet az illető, kinek láttán a félelem elemi erővel lesz urrá törékeny testeden? - kérdezi, és nem tagadja kicsit rájátszik a beszédmódra, de ártó szándék vagy gonoszság nincs benne. Csak kíváncsi, és közelebb is lép egy kicsit, nem engedi elmenni a nőt, keze mint egy oszlop, tiltó jel nyúlik ki a nő elé.
- Ne menj még. Olyan ifjú vagy még, mondhatni hamvas. Ki tett ilyenné? - ha idősebb alak, talán ismerheti is, hiszen régóta járja a világot, de ha ifjú szintén akkor valószínűleg nem ismeri, hiszen ő oly vén már, annyi mindent látott, és álmodott. Egy háborút is álmodott...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ewolet D. Ulliel
Diák - Vámpír
Ewolet D. Ulliel

Faj :
Vámpír
Kor :
27
Családi állapot :
Házas
Hozzászólások száma :
72
Tartózkodási hely :
Ott, ahol a férjem.

A Véres tó - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: A Véres tó   A Véres tó - Page 2 EmptyHétf. Okt. 21, 2013 6:34 pm

*Hiába a sebesség és hiába az igyekezet, az adrenalin s a félelem, ami szinte szárnyakat ad az ifjú halottnak, átrepítve őt az erdő sűrűjén - nem menekülhet. A másik vámpír idősebb, nemes vérű és erősebb is. Hamar utoléri a fiatal asszonyt, aki kétségbeesetten hátrál az egyik fa törzsének, miután kis híján beleütközik az Idegenbe. Eltakarja arcát, védekezik a szörnyűnek vélt alaktól, majd a kellemesen zengő hang hallatán felpillant rá. Az ismerős vonásokat hordozó férfi kérdőre vonja. Habozik s nem válaszol semmit először a mágusszületésű vérivó, de a következőkre azonban sikerül pár szót kinyögnie remegő, halottian sápadt ajkain. Látja a másik felemás tekintetében a kíváncsiságot, az érdeklődést. Lehet, hogy Ő küldte? Lehet most fog véget érni végleg élete s csak megjátssza magát a szemben álló? Nem tudja biztosra, hogy mi a szándéka a másiknak. Megmozdul erre a gondolatra egy árny benne, egy érzés, melyet a halandók Kíváncsiságnak neveznek vagy Tudniakarásnak. Ewoletet pedig mindig is üldözte ez a tuljdonsága, ez vezette olykor sikerre vagy éppen bukásra. Az Ősből kiindulva pedig lehet, hogy utóbbi fog ismét bekövetkezni, ha kinyitja a száját és olyan szavakot mond, melyek végzetes lehetnek a számára, mert eme kérdések tiltottak vagy sértőek is akár. Így hát megpróbál erőt venni magán és nem beszélni feleslegesen, hanem minél előbb távozni, nehogy a Rá emlékeztető Idegen egyszer csak kikaparja ezöstösen ragyogó szemeit vagy nyelvét kitépve bevarrja ajkait, hogy többé nem szólhasson senkihez sem. Nem lenne túl kellemes, ha ez a férfi lenne az Ő általa kijelölt Bosszú Angyala vagy a Halál Előszele... A Végzet és a Büntetés Ostora.*
-Érzem Magán... Hogy Ön is a Nagy Idősek közé tartozik. Lelkem egy kis drabaja, mely még halandóságom emlékét őrzi, úgy remeg, mint azon a nyárfán a haldokó falevelek. S a Szörnyeteg is magasba emeli fejét, majd mélyen meghajol a másik Bestia előtt... Láthatta azt a személyt, akitől félem védtelen életem... Lehet láthatta Őt akkor, amikor az emberiség hajnalán az kátrány ég felé emelte jogarát, Ő, aki Vérből és Sötétségből született...
*Suttogó hangja ezeknél a szavaknál némul el, hamuként parázsló tekintetét pedig a földre szegezi. Bár elárulta azt a lényt, aki elől úgy gondolta, hogy elmenekült az előbb, de többet nem kíván szólni a kettejük ügyéről. Távozna is, de egy erős kar állja az útját és nem ereszti tovább. Ha szíve most is dobogna, bizonyára infarktust kapott volna a gyors mozdulattól. Ismét az Idegenre emeli acélként csillanó szemeit, immár olyan közel állnak egymáshoz, hogy a fiatal asszonynak esélye sincs elfutni. Az újabb kérdésre nem mer pontos választ adni, így burkoltan fogalmazza meg Teremtője kilétét.*
-Olyas valaki tette ezt, kinek fejében már az első percben megszületett eme döntése. Valaki, aki nem akarta, hogy az Enyészeté legyek. Valaki, aki még a Halálnál is önzőbb módon ragadt el a Fénytől, de részben még a Sötéttől is. Valaki, aki számomra olyan fontos, mint én az ő számára.
*A kissé hosszabbra sikerült leírás után ismét megkísérli, hogy angolosan eltávozik az ismeretlen úr kissé nyomasztó társaságától. Olthatatlan vágyat érez afelől, hogy megérdeklődje a férfi nevét és hogy miért hasonlít ennyire a Királyra, de nem meri megtenni - főleg az utóbbi dolog miatt. Tart tőle. És lehet jól is teszi. Inkább elmegy... Már ha engedik.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucien de Lioncurt
Városlakó - Vámpír
Lucien de Lioncurt

Faj :
Vámpír
Családi állapot :
Nőtlen
Hozzászólások száma :
35

A Véres tó - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: A Véres tó   A Véres tó - Page 2 EmptyKedd Nov. 05, 2013 2:01 am

Luciennek semmit nem jelent utolérni a fiatalasszonyt, hiszen ő már oly régóta és oly otthonosan mozog az éjszakában, hogy minden kis árnyat a maga javára tud fordítani benne, és a sebesség pedig már régebb óta a tulajdonsága, mint azt Ewolet el tudná képzelni. Bár ki tudna elképzelni egy sebes röptű sólymot, ami az éjszaka vörös-fekete palástjába tép, ahogy könnyű szárnyakkal száll, és ki tudna elképzelni egy férfit, akinek ez a mozgás olyan könnyedén jön mintha mindig is tudta volna. Csizmája nyomán, megrezzennek, felcsapódnak a falevelek, de élettelenül hullanak vissza, hiszen ami felverte őket, már réges rég tovasurrant, mint egy lopakodó démon az éjben, bár voltaképpen az is, ha azt vesszük, hány élet hullott el a karjai között, hányszor csókolta le a sikolyt a remegő ajkakról, amíg evett, hányszor igézett meg ártatlan halandókat, felemás, delejes pillantásával. És most itt áll, az éjszakában, Hírnökként avagy a Sötétség legkedvesebb fiaként, és a fiatalasszonyt nézi, ki retteg tőle, törékeny fiatal teste épphogy össze nem csuklik, és a vámpír nem érti mire fel ez a riadalom, emlékezete szerint nem bántotta még, vérének vöröse, az éltető vörös higany nem csillant meg a szemfogán, sem a kezén, mégis úgy viselkedik az ifjú halott mintha már a pokol minden bűnét elkövette volna vele szemben, nem is engedi azonnal útjára, könnyedén elállhatja a menekülő utat hiszen messze erősebb nála, és a gondolatnál is gyorsabban képes moccanni. Hallgatja hogy mit beszél a nő, ahogy a háta a fához ér, mintha megrezzenne, hogy onnan már nincs hová futni tovább, de ő nem moccan. Türelmesen kivár, hisz a világ összes ideje az övék már, és Lucien oly régóta járja már az életet, hogy nem igen akad fent az idő múlásán.
- Való igaz, mit mondassz nem vagyok már oly ifjú mint amilyennek az arcom mutat, mégsem én vagyok a legidősebb... A Bestia érzi a félelem, és a kétség szagát, és megrázza nemes sörényét a gondolatra, ma nem kíván senki vérén élősködni. Láthattam Őt? Oh igen, pontosan tudom kire gondol, valóban láttam a Királyt a Bíbor lobogós vezért, ámbár ma nem ő vezérelte gondolataim sokaságát hogy ide jöjjek. Ma chéri ne rettegj tőlem oly hevesen, én nem Ő vagyok... - szólal meg végül hasonlóan líraian mint ahogyan a volt máguslány, a mostani fiatal anyuka beszél hozzá, és nincs benne ártó szándék, csupán a kíváncsiság. A második kérdésére épp oly ködös választ kap, mint az elsőre, és felvonja az egyik íves szemöldökét, hogy jelezze nem egészen elégítette ki válasz ezen formája.
- Erős szavak ezek egy ifjú vámpírtól, ki éppen Teremtőjére utal, ámbár a kérdésem nem lett megválaszolva. Minden fióka fontos a teremtőnek, mégis a teremtő személye az ami engem érdekel, így áruld el a teremtőd becses nevét ma chéri... - le sem tagadhatná hogy meg megfordult a francia körökben még évekkel, évszázadokkal talán ezelőtt, és ráragadt némi szóhasználat onnan. Nem ereszti el Ewoletet amíg nem válaszol neki.
- Ne siess úgy kicsi fecske, hacsak nem akarod érezni a sólyom érintését gyönge hátadon... - marasztalja.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ewolet D. Ulliel
Diák - Vámpír
Ewolet D. Ulliel

Faj :
Vámpír
Kor :
27
Családi állapot :
Házas
Hozzászólások száma :
72
Tartózkodási hely :
Ott, ahol a férjem.

A Véres tó - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: A Véres tó   A Véres tó - Page 2 EmptyVas. Jan. 05, 2014 1:51 pm

*Csapádba esett. Nem tud elmenekülni a szörnyű alak elől, aki most felé magasodva állja el útját. Szavait hallgatva azon tűnődik pontosan kivel is hozhatta össze a Sors. Egyik szeme oly' véres, mint a Királyé, a másik viszont tisztán, kék fényben ragyog. Hangjának kellemes baritonja nem sérti fülét, nem tekintélyt parancsoló, még is nemes és valahol, talán színében vagy melódiájában még is hasonlít az Övére. Lehet a férfi olyan idős, hogy feltételezhetően közeli rokonságban áll Victorius-szal? Unokája lenne vagy akár tulajdon fia? Bármi lehetséges. Most viszont nem kalandozhat el, figyelnie kell a másik vámpír minden mozdulatát, hátha akad majd egy olyan momentum, amikor megszökhet tőle.*
-A-akkor... Akkor Ön kicsoda? És mi vezérelte ide, ha nem Ő?
*Megcsapja fülét a megszólítás: ma chéri. Egyetlen egy lélegző lény van a világon, így szokta őt hívni, de ő most nincs itt. Oliver otthon van kis denevérkéikkel. Tán ismerhetik egymást valahonnan az Idegennel és azért hívta így az előbb? Vagy lehet az ő ereiben is csörgedez francia vér vagy pusztán csak járt abban az országban és hajdani gyarmatain? Túl sok kérdés merül fel benne, de egyikre sem kap választ még. Jobb is, ha nem kérdezősködik. Abból még baj lehet.
A Nagy Idős nemigen mutatja jelét tetszésének az iménti homályos válaszra. Ewolet azonban nem tudja bízhat-e benne vagy sem. Mi történhet, ha elárulja Teremtője nevét? Hát ez az, amit nem láthat előre. Inkább óvatos marad és próbálja halogatni a válaszadást.*
-M-miért érdekli Önt Teremtőm kiléte? Biztos vagyok abban, hogy nem ismeri. És... Miért szólít ma chéri-nek?
*Egyedül talán a férje az, akinek eltűri ezt a fajta becézgetést és lehet most se lenne baj ebből, ha tudná ki is ejti ki sápadt ajkain eme szavakat. Ismételten indulni igyekszik, de útját állják és meg is fenyegetik picit. Lélegzete elakad, hamuszürke szemei a felemás tekintetbe fúródnak.*
-Miért marasztal? Mit akar tőlem?
*Bukik ki hirtelen belőle, hangja remeg és félelemtől ittas. Háta az iménti fának szorul és láthatóan feladja a küzdelmet, nem próbál többet ellógni. Látja már, hogy addig nem mehet el, amíg nem válaszol értelmesen az idegen férfinek. Viszont tényleg nem tudja, hogy megbízhat-e benne. Ki tudja mi lesz a következménye annak, ha beszél és elmond neki mindent, amit csak tudni akar. Félti a családját. Jobban, mint önnön életét. Ezért hallgat felőlük oly' némán, mint a frissen hantolt sír.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucien de Lioncurt
Városlakó - Vámpír
Lucien de Lioncurt

Faj :
Vámpír
Családi állapot :
Nőtlen
Hozzászólások száma :
35

A Véres tó - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: A Véres tó   A Véres tó - Page 2 EmptyVas. Márc. 23, 2014 12:28 am

A csapda könnyedén felugrik egy oly ifjú és fiatal vámpír előtt mint Ewolet hiszen nem jártas még az éjszakában, ám a mai éjszakán nincs félnivalója, Lucien nem akarja bántani puszta passióból űzi mint vadász a nemes vadat hiszen megteheti és nem tudja miért hat ilyen elemi félelemmel a nőre, nem tudja mit tett vele az apja, az a véreskezű, kegyetlen király, aki a tulajdon fiát a torkánál fogva emelte a magasba mert nem tetszett a hangszíne, de ez már mellékes információ, és mivel hogy nem halt bele, nem is lett baja tőle, de jó lecke volt arra, hogy tudja hányadán áll Vele. Belenéz az ifjú asszony szemeibe a szürkés szemek az ő felemás pillantása ellen, nem túl szép és nem is túl kellemes érzés, a csontig hatoló fürkész tekintete amellyel vizslatja, de nem úgy mintha egy nőt mérne végig, hiszen férjezett asszony, és neki nem kell más tulajdona, ő neki senki sem kell. Pontosabban megfogta egy szép szempár a városban de az egy másik éjszaka meséje már. Megrebbennek a szemei ahogy pislog egyet és nem habozik válaszolni a nőnek, mélyen zengő hangján, ami nem olyan karcos mint atyja hangja, de nem is egy könnyen felejthető egyszeri élmény.
- Az Ő keresése. Lucien vagyok. Lucien du Chapellier, és semmi ellenségesség nincs bennem irántad kicsi fecske, ne rettegj hát tőlem - közli egy enyhe kis mosollyal, ami bár lehet hogy jószándékúnak tűnik, valahogy mégis baljóslatú a markáns, márvány arcon, ami olyan nagyon hasonló mint azé a bizonyos személyé.
- Miért ne érdekelne ha már magam is itt járom az éjszakát, és meg akarom ismerni az itteni vámpírokat. Áruld el mi a teremtőd neve, és ma chéri mert illik rád, sokat éltem Franciaországban ott volt módi ez a kifejezés - szólal meg, nemfennhéjazóan, egyszerűen csak válaszol a kérdésre, és mivel ő valamerre a mai franciaország területén születhetett meg, volt arrafelé, élt ott pár száz évet de az angoloknál időzött többet tulajdonképpen.
- Csupán beszélgetni kicsi fecske, hiszen mi okom lenne hogy akár a hajad szálát is meggörbítsem? - kérdez vissza, hogy mivégre fél tőle ennyire, bár azt már összerakta hogy ebben nyilvánvalóan az apja a hibás, ő tehetett valamit, aminek hatása most ütközik ki a fiatal vámpírnőn. De mit?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ewolet D. Ulliel
Diák - Vámpír
Ewolet D. Ulliel

Faj :
Vámpír
Kor :
27
Családi állapot :
Házas
Hozzászólások száma :
72
Tartózkodási hely :
Ott, ahol a férjem.

A Véres tó - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: A Véres tó   A Véres tó - Page 2 EmptyCsüt. Júl. 03, 2014 12:27 am

*Már tisztán látja, hogy nem menekülhet. Pánikolnia kéne, de ehelyett próbálja magát minél jobban megnyugtatni. Összpontosítania kell. Most már az is biztos számára, hogy nem Királlyal áll szemben, aki legutoljára az asszony gyermekeinek születésekor jelent meg az ifjú halhatatlan előtt. De akkor ki lehet ez a rejtélyes férfi, kinek felemás szempárja nem ereszti? Egyik írisze a Vörös Hold fényében úszik, míg a másik egy kristálytiszta, feneketlen tóra emlékezteti, melynek vize hideg, ám selymes. Mint a fjordok lágy hullámai. Képzeletben elkalandozik egy pillanatra szülőhazájába, a fagyos, vikingek lakta Norvégiába. Vikingek... Úgy véli neki is voltak harcos ősei, hiszen ha a családfáját visszavezetnék, akkor folyton folyvást norvég felmenőket találnának. A közelmúltban akadt egy-két kelta származású ős is, akiktől az ereiben csörgedező manna ered. Ért a mágiához, a génjeiben ott lappangnak a viking gyökerek... Akkor még is miért ilyen gyámoltalan? Miért fél ennyire? Most már vámpír, egy az Éjszaka Gyermekei közül. Oliver rubintvörös nedűje tette halhatatlan ragadozóvá. Az a sötét vér, amit férje még Victoriustól kapott, hogy megmenekülhessen a végső Haláltól. Ewoletnek fogalma sincs még arról, hogy mekkora erőre tett szert. Nem tapasztalta még ki, nem próbálta még. Ezért retteg még most is: nincs tisztában a saját képességeivel és előnyeivel.
Ezek a dolgok azonban lehet még a felé magasodó férfitól sem tudnák megmenteni. Ezüstös szempárja talán már nem csillog olyan reményvesztetten és félelemmel telin, de még érezhető, hogy nem jött vissza teljesen a bátorsága.
-Keresi Őt?
*Ezen elgondolkodik egy pillanatra. Victorius hallja, ha Gyermekei közül hívja valaki, nemde? Akkor minden bizonyára meg fog jelenni előtte, főleg, ha valóban olyan közeli rokonságban állnak, mint gondolja. Reméli ez a találka nem itt és most fog megtörténni.*
-Lucien... Az én nevem Ewolet. Ewolet Ulliel a férjem után. Rettegésem pedig inkább elővigyázatosság már, mint sem elemi félelem.
*A megfejthetetlen, rejtélyes mosoly némi kétséget ébreszt az ifjan lett halottban a férfi szavait illetően, de a remény azért kezd benne éledezni. Lehet nem fogják ma sem testileg, sem lelkileg megterrorizálni. De akkor még is miért tartja még mindig itt? Puszta kíváncsiságból, hogy ki lehet ez a fiatal vérivó és ki a Teremtője? Érdekes. Nem is tudja mit gondoljon erről.*
-Tudom, hogy Franciaországban szokás a hölgyek eme megszólítása. A Teremtőm is így hív, mert annak a nemzetnek szülöttje...
*Mélyet sóhajt.*
-..., a neve pedig Oliver.
*Biztos abban, hogy nem ismeri. Egyetlen szeretett férjura ugyanis késői utód, kora pontosan annyi, amennyinek ki is néz, cseppet sem öregebb. De legyen hát: megkapta a keresett választ Lucien. Mihez kezd vajon ezzel az információval? Reméli nem lesz belőle baj. Nem ismeri őt (még?), fogalma sincs, hogy mosolya mögött valóban kedvesség lakozik-e, vagy csupán álca, amivel megtéveszti. Nem előítélet ez, tényleg csupán annyiról van szó, hogy nem tud semmit sem a Nagy Idősről.*
-Nem tudom mi oka lenne, de... De miről szeretne a Sólyom beszélgetni egy Fecskével?
*Hallgat a Királlyal való konfliktusáról és a későbbi találkozásukról. Nem beszél a családjáról sem, a kis denevérekről, akik minden bizonnyal már otthon várják édesanyjukat. Annak még nem jött el az ideje, hogy ezeket elregélje, így hát Lucien kérdésére, mi szerint mit tett a Király Ewolettel, sajna nem érkezik még válasz. A türelem rózsát terem, szokták mondani. És a bizalom is, ami egyelőre mg nem nagyon van meg. Tesz egy lépést közelebb, egy aprócska, alig érezhető mozdulatsort. Ezüstös szemei az említett fémhez hasonlóan fluoreszkálnak az esti fényben, egyre csak a Ragadozó kémlelve, aki előtte áll rendíthetetlenül.*

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom



A Véres tó - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: A Véres tó   A Véres tó - Page 2 Empty

Vissza az elejére Go down
 
A Véres tó
Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nameless Town :: The Nameless Town :: Darklore negyed-
Ugrás: