Tárgy: Fekete köd kútja Vas. Dec. 16, 2012 8:25 am
Egy hatalmas fekete köd is található az iskola parkjában, mit varázslat éltet mondják a mágusok. A köd belsejében nincsen sok minden de található egy kút.A kútnak három kő fej található melynek szájából különböző időpontokban folyikvér,víz vagy épen forró kénes szagú lé. Az első fej egy Oroszlán melynek szájából tiszta víz folyik. A második fej egy Varjú melynek szájából vér folyik. A harmadik fej egy sárkány melynek szájából egy erős kénes szagú forró folyadék folyik. Jelentésük és hogy mért van a fekete köd közepén senki se tudja, sok elmélet született választ viszont senki sem talált. Egy ideig lezárták a környéket aztán viszont mivel nem jelent veszélyt a diákokra újra megnyitották. A fekete ködbe bele sétálva 4 olaj lámpa jelzi a közép pontját.
Az egész napom ilyen. Képtelen vagyok teljességgel figyelni bármire is. Kapkodok, vagy épp meredek magam elé, még a tanár rám nem szól, hogy összekaphatnám magam. Kimondottan szétszórt vagyok, és diáktársaim ezt határozottan élvezik, de még arra sincs semmi érkezésem, hogy megakadályozzam, hogy rajtam köszörüljék a nyelvüket, nem érdekel. Az apám érthető okok miatt nagyon ritkán látogat meg, hisz tudja, hogy itt, elzárva a kinti világtól, én legalább biztonságban vagyok. Legalább is a feltételezése ez, és úgy vagyok vele, jobb őt engedni, hogy ebben a hitben ringassa magát. - Olybá tűnik, az úrnő halála nagy port kavart - most is előttem van, ahogy a tárgyaló ablakán néz kifelé, és csak a válla mozgásából látszik, mennyire feszült. - És pont ezért kellene most összefogni. Alakváltó esik alakváltónak? Micsoda beteg világ ez? - csattanok fel, de közben magam átkozom, hisz mindenerről én tehetek. Az én hibám. - Tudod nagyon jól, hogy minket logiákat nem igazán akarnak befogadni, kevesen vagyunk, és most egyre csak kevesebben. Érthető, félnek tőlünk, mert mások vagyunk, talán nagyobb az erőnk is - apámat ez ugyan nem rengeti meg, de én lehajtom a fejem. Szégyelnem kellene azt, aki vagyok? Rejtegetni, hogy a társadalom elfogadjon? - Veled megyek - határozom el magam, mert ha ő a zoanokkal akar tárgyalni, akkor mellette a helyem, ki tudja, vele mit csinálnak. Mert az nekik még csak eszükbe se jut, hogy neki is van családja, őt is várják haza. - Nem, te itt vagy jó helyen... menj iskolába, tanulj, ezt pedig bízd a nagyokra - próbálja elviccelni a helyzetet, mire a hirtelen fakadó dühömnek köszönhetően, egy nagy hullám lepi el az ablakot, amin eddig kifelé bámult. - Nem vagyok már gyerek - állítom határozttan, s csak akkor kapok igazán észbe, mikor apám megütközött tekintetével találom szembe magam. Halványan mosolyodok csupán el. - Van egy nagyon jó tanárom, nem lesz még egyszer cunami, nyugodj meg - s talán ebben a pillanatban látom be én is, mi is van a kezemben. Hisz az csak egy hiszti volt, egy "ártatlan" testvéri veszekedés, mégis több száz ártatlan ember vesztette akkor életét.... miattunk.... miattam. Hamar sikerült felfedeznem ezt a helyet, ami kellően el van szeparálva a diákoktól, a nagy többségüknek meg se fordulna a fejébe, belegyalogolni a sötétség mélyébe. Tudom, hisz eleinte én is nagyon féltem, ki se mertem lépni a kastélyól. Aztán a sötétség valahogy a barátommá vált, legalább is megláttam benne valami jót. Segít nekem, elrejt a szemek elől, így már akkor kényelmetlen, mikor nem találok egy helyet. Most a kút szegélyén ülök, s bár tudom, bizonyos időként ad csak vizet magából, most mégis patakként csordogál az oroszlán fejéből, én meg azzal szórakoztatom magam, míg Nicolasra várok, hogy különböző alakokat formálok belőle. Madarat, pókot, nyuszit... ilyenkor egyáltalán nem látszik, hogy mekkora pusztításra vagyok képes, pedig ez tagadhatatlan, hisz példaként már nem egy esetet fel tudok sorolni. Talán ezért is javasolta az igazgatónő a felzárkóztatót, talán még ő is tart tőlem... Bezzeg ő, ő nem tart, pedig többet tud rólam, mint bárki itt. Ezért is érzem kényelmetlenül magam. Mert például a rajtam lévő kockás ing, kapásból szemet fog szúrni neki, mert ostoba mód, nem juttattam egyből vissza azután az este után, s rajongó tinilány módjára, még abba is jöttem.
Széles mosollyal és nagy léptekkel közeledik Nicolas Ray, a megbeszélt légyottra. Kezei zsebében, egy farmernadrágot és egy egyszínű inget visel. Ahogy belép a fekete ködbe, az szétszalad körülötte, de csak míg el nem éri a kutat, ahol Roderica üldögél. A széles mosoly és derű, a csibész arc és átható tekintet... még sem érződik az aurája. Mindez a többségnél elfedi ezt az "apróságot". De a lány kiszúrhatja azok után, amit az önvádaskodásakor rejtélyes módon válaszolt a férfi. - Ügyes! Állapítja meg a vízszobrászatra, amint megpillantja, mivel üti el az idejét a fiatal diáklány és trónörökös. - Hm, jól áll neked az ingem. Jegyzi meg utána, kedvesen és csak egy egészen kicsit kacéran, miközben oda könyököl a szökőkútra* - Miért szerettél volna pont itt találkozni? Merül fel benne a kérdés, de inkább csak a kíváncsiság beszél belőle, nem más. - Ahogy erre jöttem egy fickó igen csak megbámult. Azt nem tudja, hogy Rica apja ide látogatott, de a furcsán vizslató szempár azért elég feltűnő volt.