Egy Névnélküli Város, megannyi különös fajjal és a maréknyi család, akik ezt a várost irányítják, fajuknak megfelelően.
Örök sötétségbe burkolva.

 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi switch
Felhasználónév:


Jelszó:


Latest topics

by Sötétség
Csüt. Júl. 11, 2019 9:18 pm

by Nathaniel Crowley
Pént. Jún. 28, 2019 12:30 pm

by Sawaha
Vas. Jún. 09, 2019 5:08 pm

by Ewolet D. Ulliel
Vas. Jún. 09, 2019 1:31 am

by Ewolet D. Ulliel
Szomb. Jún. 08, 2019 1:54 pm

by Ewolet D. Ulliel
Szomb. Jún. 08, 2019 12:59 pm

by Ewolet D. Ulliel
Szomb. Jún. 08, 2019 11:27 am

by Lyra
Szer. Jún. 05, 2019 8:21 pm

Chat
Top posters

Share
 

 Kék Rózsák Kertje

Go down 
SzerzőÜzenet
Victorius du Chapellier
Bíbor Király
Victorius du Chapellier

Faj :
Vámpír
Hozzászólások száma :
98

Kék Rózsák Kertje Empty
TémanyitásTárgy: Kék Rózsák Kertje   Kék Rózsák Kertje EmptyCsüt. Dec. 20, 2012 1:41 pm

Ezen kert a negyed egy eldugott pontján található,véletlenül nehezen keveredik ide bárki is. Szűk,kis ösvényeken át vezet ide az út. A kert környékét benőtte a növényzet,a vad rózsák,ezért még inkább megbújik a szemek elől. A befelé vezető utat viszont egy kovácsoltvas,kovácsolt rózsákkal díszített kapu zárja el. Csakis az léphet be,aki birtokában van a megfelelő kulcsnak.

Kulcs tulajdonosa: Viridiana de Chezeron

Kék Rózsák Kertje Tumblr_m7lqzhgrzE1qgynxpo1_500


Kék Rózsák Kertje Tumblr_n1soimjxif1sq1l2ao9_500
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Viridiana de Chezeron
Városlakó - Vámpír
Viridiana de Chezeron

Faj :
Vámpír
Kor :
256
Családi állapot :
Hajadon
Hozzászólások száma :
56

Kék Rózsák Kertje Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kék Rózsák Kertje   Kék Rózsák Kertje EmptyHétf. Márc. 25, 2013 5:26 pm

Victorius

Már egészen alkonyatkor felébred, izgatott, alig bírt ennyit aludni, máris mehetnékje van. Ez persze nem véletlen, hiszen a legutóbbi találkozása igen érdekes volt, és egy kulcsot hagyott maga után, aminek mindenképpen ki szeretné seríteni a miértjét, hogy minek is a kulcsa. Fürgén mászik ki az ágyból, és öltözik fel. Ezúttal is régies stílusban, suhogós vörös szoknyát, és fekete-piros felsőrészt választ, gyakorlott mozdulatokkal hozza össze a fűző részt, amiben a csalás hogy elöl van, így eléri magának. A gyors öltözés után azonban, már szinte repül is ki a kicsiny lakásából, ami nem kicsi, de az eddigi kastélyaihoz képest ugye nem egy nagy dolog. Elindul a városkában és keresgél, kutat, míg nagy nehezen talál egy zárt kaput, amibe bele is illik a kulcs. Már maga a kapu is szép a maga fekete kovácsoltvas mivoltával, és a torkában dobogó szívvel lép be, de ami ott van....

Még a szívverése is eláll egy pillanatra, mindenütt kék rózsák, gyönyörűséges, nyíló virágok, és Viridiana szíve túlcsordul boldogsággal, és könnyek szöknek a szemébe.
- Édes hét, ez csodálatos.... - bukik ki belőle, holott nagyon jól tudja, hogy egyedül van, és senki nem hallja. Beljebb lépdel, és a végén már szalad a kis ösvényeken, körbe a kertben, és közben mindent megcsodál. Aztán lassan megáll, és a kert közepén egy kis résznél megáll, és a szoknyáit elrendezve letelepedik a kis kerti padra, és próbál megküzdeni az érzelmeivel. Határtalan örömöt érez, és boldogságot, és valamiféle furcsa szeretetre hasonlító érzést, amiért ezt a csodálatos kertet kapta ajándékba.


Kék Rózsák Kertje 24mdshl
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Victorius du Chapellier
Bíbor Király
Victorius du Chapellier

Faj :
Vámpír
Hozzászólások száma :
98

Kék Rózsák Kertje Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kék Rózsák Kertje   Kék Rózsák Kertje EmptyCsüt. Márc. 28, 2013 5:00 pm

My Lady


*Kellemes tavaszi korareggel. A levegő lágy, selymes és langyos. A városnak viszont ezen a részén több az árny, s ez igaz a kis ösvényre is, ami a kerthez vezet és magára a rózsakertre is. A kis utat burjánzó vadnövényzet lepi el, fullasztón, akár a dudva, csak éppen sokkal pompázatosabban. A kertet pedig az égszín rózsák díszitik, de fölé fák magasodnak, elnyelve a Nap sugarainak nagyját, tán csak éppen annyit hagyva átszűrődni, amennyi a virágok nyílásához kell. Édeskés a rózsák illatta, mind nyiladozik, mint Baudelaire romlásvirágai. Alig hallható léptek közelednek, olyan csöndesen ahogy a ragadozók suhannak az őserdőben. Az alak megáll pár lépésnyire a padon kuporgó, örömkönnyeket ejtő nőtől. Egy viktoriánus sétapálcára helyezi súlyát megálltában, balja az éjszín nadrág zsebében, egyik térde csak úgy megroggyasztva, még is szögegyenes háttal. Bíbor mellényt visel, teljesen szénfekete hajába bele-bele kap ez az erőtlen tavaszi szellő. Vörös felkiállítójelként hat a hideg színekben úszó kertben. Vérszín szemei némán nézik a nőt, de nem szólítja meg. Már nem messze a kerttől érezte ezt az enyhén sós aromát a levegőben, elég eltéveszthetetlen egy olyan kifinomult szaglószerv számára, mint amivel ez a lény rendelkezik*


Kék Rózsák Kertje Tumblr_n1soimjxif1sq1l2ao9_500
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Viridiana de Chezeron
Városlakó - Vámpír
Viridiana de Chezeron

Faj :
Vámpír
Kor :
256
Családi állapot :
Hajadon
Hozzászólások száma :
56

Kék Rózsák Kertje Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kék Rózsák Kertje   Kék Rózsák Kertje EmptyPént. Márc. 29, 2013 7:57 pm

Mylord

A kertecske közepén üldögél a kis padon, és gyönyörködik a körülötte lévő rózsákban, a kert mintha maga lenne a tündérország, és szakít magának egy virágot a legközelebbi bokorról amit elér, bár kis híján le is esik a padról, de megszerzi a kis trófeát. Az orrához emelve szagolgatja, és közben mosolyog, le sem lehetne róla vakarni most azt a mosolyt, annyira boldog, hogy táncra tudna perdülni. Hirtelen ötlettől vezérelve, a hajába tűzi a kis virágot, és körbepillant, ekkor veszi észre a férfit. A férfit, akit annyira vágyott újra látni, most ismét itt van. Itt áll előtte, sétapálcával, és talpig vörösben, ahogyan a Bíbor Királynak lennie kell, és Viridiana megint arra gondol, hogy micsoda csodálatos látvány.

Felugrik a kis padról, megemeli a szoknyáit, és közelebb sétál, mint aki nem biztos benne hogy jól lát. Ragyogó kék szemekkel néz fel a vérkő szemekbe. Sugárzik róla a boldogság, aztán a pillanat elmúlik, és minden udvariasságot, és nőiességet sutba vetve nekiindul, és lendületből megöleli a férfit, karjait a nyaka köré fonva.
- Köszönöm, mylord, ez csodálatos, annyira gyönyörűek... - közli a férfi vállával, mert kb addig ér fel neki, és elhúzódik az ölelésből, és kicsit odébb is lép, de nem kér bocsánatot, ez most helyénvalónak tűnt.
- Örülök hogy újra látlak - mosolyog a férfire, és nevetős szemeivel is hunyorít egy picit.


Kék Rózsák Kertje 24mdshl
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Victorius du Chapellier
Bíbor Király
Victorius du Chapellier

Faj :
Vámpír
Hozzászólások száma :
98

Kék Rózsák Kertje Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kék Rózsák Kertje   Kék Rózsák Kertje EmptySzomb. Márc. 30, 2013 9:52 am

*A bíborba öltözött férfi végighalad az ösvényen, majd megáll a padon ülő nőt-vagy inkább lányt? Fene tudja-nézve. Halovány mosoly jelenik meg az arcán, ahogy a hullámos fürtök tulajdonosa akár egy kislány, próbálja elérni a rózsabokrot. Ahogy a gyermek nyúl atyja erős,óvó, ölelő karjai felé. S ez az önfeledt boldogság ami kiül Viridiana arcára, ritka az ilyesmi vérszívó körökben. Az öröklét csodás ajándék, még is sokakat elfáraszt vagy a magányba taszít. De ha egyszer a vámpír eléri a boldogságot, boldogabb lehet minden más lénynél, főként ha egy örökkévalóságig tarthat. Ha tarthat addig. A lány észreveszi, ahogy a kék rózsát a hajába tűzi, bájos meghökkenéssel. A vörösbe öltözött vámpír továbbra sem moccan vagy mond bármit. A tekintetük találkozik, a nő írisze belefulladhat a véres óceánba amely a túlságosan hibátlan, hófehér arcból mered rá éppen.
Végigkíséri tekintetével ahogy a hölgyemény feláll és lassan közeledik, bátortalanul, talán nem is hisz a saját szemének. Nem lenne meglepő, míg a régi korok vérszopói együtt éltek urukkal s parancsolójukkal, addig a friss, mindössze pár évezredes generációk többsége csak krónikákból ismeri a király nevét. Még csak festményeken se igen láthatták, a legtöbb fennmaradt ábrázolás nem mutatja az arcát, az ábrázolások kegyetlenek, titokzatosak vagy éppen elvontak. Viridiana futni kezd, legyőzve azt az elemi félelmet s láncokat, melyek nem véletlenül vernek gyökeret minden vámpír fejében: A Bíbor király a vezér,az atya, adhat szeretet, védelmet, de egy szempillantás alatt elpusztíthat. Még is most felé fut, mint egy önfeledt gyermek s egyben mint nő, aki oly rég óta távolmaradt kedvesét pillantja meg a messzeségben. A törékeny női test úgy csapódik Victoriuséhoz akár egy torpedó, átszőve finoman karjaival a férfi nyakát. A vámpírok mindig is intenzívebben érzékeltek, mint más lények, ez a királynál is ugyanígy van, ha nem dominánsabban. Selymes ruha és puha keblek simulnak a testéhez, még a sajátján át is érzi; loknis fürtök cirógatják halotti arcát mint a legszenvedélyesebb szellő; gyengének tűnő karok oly erősen szorítják, mintha az életük múlna rajta s az a kellemes, finom illat, amely csak egy nőnek lehet. Nem csak a parfüm és a friss hajhullámok illata, hanem az a természetsen tökéletes illat, amit az állatvilág talán feromonokkal azonosít. Az emberi faj hímnemű egyedei virágok illatához hasonlítja a nők illatát, de ez téves, mert ez az illat sokkal bársonyosabb és kívánatosabb egy rózsa aromájánál. Valójában teljesen más, de ezt az emberek nem képesek érzékelni, a vámpírok viszont annál inkább, hála kifinomult érzékszerveiknek.
Egy pillanatra félig behunyja szemét ahogy ez az illat hevesen magába folytja, a karok pedig indákként szövik át. Tehetetlenség? Ó, igen, egy pillanatra határozottan olyan érzés. Szabad karját Viridiana derekára helyezi, nagyon lassan, de még is egyre közelebb húzva magához. Meghajol kissé, hogy a nála jóval alacsonyabb nő úgy szorongathassa, ahogy csak akarja. Az orrát így finoman simítják a sötét fürtök. Egy ember talán ki sem bírná az érzékek ily mértékű felkorbácsolását. Talán ezért sem viselik el sokan, ha átalakulnak, képtelenek ennyi érzéki ingerrel együtt létezni, hiszen nincsenek hozzászokva*
- Az egyik sem ér fel a te szépségeddel, kedvesem.
*suttogja azon a szörnyen mély hangját, melyre még a madarak s a közelben levő állatok is felkapják a fejüket. Viridiana lassan elengedi Victoriust, aki mág lágyan, lazán a csípőjén pihenteti jégideg balját. Ismét találkozik a kék tenger és a vérvörös óceán. S a tenger vörössé válik, ahogy a bibliai történetben, úgy lepi el*
- Többször láttál mint sem hinnéd, Gyermekem.
*kiszélesedik mosolya, de nem gúnyolódik, csupán felvilágosítja ezügyben a barna szépséget. Ezek után megcirógatja a nő arcát, fagyos, karmos ujjival, olyan lágyan mintha attól félne, hogy szétroppantja, ha több erőt fejt ki*
- Minél jobban megszeretsz, annál jobban téged a Halál. Tudod mit jelenet ez, Viridiana de Chezeron?
*váratlan lehet ez a megjegyzés amit tesz, arcán nincs bánat, viszont a mosoly is lassacskán párolgott el. Tekintetét mélyen fúrja a nőébe. Ameddig Viridiana emészti eme súlyos szavakat, Victorius leengedi a kezét és a rózsabokrokhoz sétál. Leteszi a sétapálcát s leguggol. Leszakít egy égkék rózsát, aztán még egyet s még egyet, ki tudja mennyit. Felegyenesedik és vissza fordul Viridianához, de azt nézi, ami a kezében van.Hosszú ujjaiból több helyről is folyik a vér, lassan csordogál, kitartó patakként a tövisektől hemzsegő, hosszú szárú rózsákon. Vércseppek hullanak a földre s azok helyén elszárad a fű és megfeketedik a talaj. Alig észrevehető, hiszen csak pár csepp. Valahol nem messze madárszárnyak csapnak fel, elszállnak mind. A Bíbor király vérének illata mámorító, még is valahol fojtó akár a klórgáz. Lassan kivehetővé válik, hogy mit csinál. Koszorút fon a kék rózsákból. Mikor végez, letöri a töviseket és visszasétál a nőhöz. Ekkor emeli rá a tekintetét és ráhelyezi a fejére. Mire a kezei ismét a teste mellé kerülnek, ugyan véresek még, de sebeknek már nyomuk sincsen*
- "Hát nem ismered Trisztán és Izolda tragikus szerelmét?", írja a halandó író, Thomas Mann a főhős szájába adva a szavakat. De ők emberek mind. Trisztán a király leghűségesebb katonája, én viszont nem vagyok Trisztán, én a király vagyok.
*filozofálás, talán túlságosan is elvont szinteken, ismét megsimítva a nő arcát*
- Minden nő, aki engem valaha szeretett, korai és keserű halállal halt.
*nincs hangjában vagy arcán sem bánat, sem más hasonló jellegű érzelem, már-már kegyetlenül hathat, ahogy mindezt csak úgy mondja, mintegy tényként. Tekintete a nő rózsás ajkaira siklik, elmereng*


Kék Rózsák Kertje Tumblr_n1soimjxif1sq1l2ao9_500
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Viridiana de Chezeron
Városlakó - Vámpír
Viridiana de Chezeron

Faj :
Vámpír
Kor :
256
Családi állapot :
Hajadon
Hozzászólások száma :
56

Kék Rózsák Kertje Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kék Rózsák Kertje   Kék Rózsák Kertje EmptySzomb. Márc. 30, 2013 5:17 pm

Leküzdve a hitetlenkedését, szalad megölelni a férfit, akitől ezt a csodálatos ajándékot kapta, és aki annyira jó volt hozzá múltkor is, engedett az édes kísértésnek, mert azért Vi tisztában van vele, hogy a vámpírok között sem rossz nő, és néha ki is használja a nőies adottságait, de a legtöbbször nincs rá szüksége. Így most beletemeti arcát a férfi jó illatú mellényébe, aminek nem parfüm, vagy kölni illata van hanem kifejezetten Victorius illata van, Vi orrának édesebb bárminemű löttynél, amit ember kitalálhat. Most, hogy belekapaszkodhat ismét, álmai tárgyába, sokkal inkább megnyugszik, és nem dúl benne sem a félelem, sem az aggodalom, most egyszerűen csak örül annak, hogy a király itt van, vele van. Eljött hozzá, Hozzá és nem máshoz. Lassan szakad el a férfitől, de nem megy távolra, és szívesen veszi az érintését, hiszen ennél mélyebben, sokkal bizalmasabban is ölelte már, ez igazán nem bűn. Bűn lenne nem megismételni azt az alkalmat.

Felnéz a vérszínű szemekbe, mintha egy óceánba nézne, a férfi tekintete gyönyörű, de olyan mély is, mint a tenger, ahonnan nem látszik part, egy végtelen óceán. Viridiana el tudná nézni egy örökkévalóságig is. Ő megnyugtatónak, és csak aztán ijesztőnek tartja a szemeket, de hát ő mindig is furcsán működött. Ahogy a másik megszólal egy pillanatra lehunyja a szemeit, élvezi a selymes, mély takaróként simogató hangot, amilyen nincs még egy a világon, és nem is lesz. Victorius egyetlen, és megismételhetetlen. A kedves bókra enyhe pír kúszik az arcára, valahogy mindig képes zavarba jönni a férfitől, pedig neki aztán volt idehe megszokni hogy bókolnak neki a férfiak, persze volt is mire fel. A korának királynője volt a bálokon, de ugye az elmúlt, a világ is változik, és most csupán egy egyszerű vámpír, egy nevenincs városban, de jól érzi itt magát.
- Ugyan, ezek a rózsák páratlanul szépek, ennél már csak akkor lennének szebbek, ha vörösek lennének, igaz mylord? - mosolyog, mert neki a kék, de tudja hogy a férfinek a vörös rózsák a kedvencei, amin nem is csodálkozik, valahogy természetéből adódóan illenek hozzá. A vörös egyértelműen a király színe, a rózsa meg jó ízlésre vall.
- És még mindig nem elégszer, mylord - mosolyog fel, és kezét az arcát simogató hűvös kezekre simítja. Jó érzés érezi ezt a karmos kezet, ami oly sok halált osztott már, őt azonban mindig olyan gyengéden érinti. Már ha helytálló ez a kifejezés így a második találkozásuk alkalmával.

- Nem vár sok jó azokra, akik téged szeretnek, valamiért mégis megteszik. A halál lesz azoknak a jegyese, akik engednek a varázsodnak - jegyzi meg lassan, miközben a férfi ott hagyja, és virágot szed, és csak figyeli némán, mi lesz belőle. A tövisek megsebzik a király kezét, tisztán érzi mámorító illatát a vérének, és nem kerüli el a figyelmét, hogy az pár lecseppenő vércsepp mit tesz a talajjal, és a növényzettel. Iszonyú erő rejtőzik az Első vérében, mert Victorius az első vámpír, akit nyilvántartanak, és így is van. Vi is megérzi a vér fűszeres, sötét illatát, ami vonzó is, és egyben taszító is valami mérges anyag.
- Ismerem a történetet, de a szomorúsága miatt manapság nem igen olvastam belőle - biccent, és kissé elgondolkozik a hasonlaton, tény és való hogy a király mindent megtehet, a törtlnetben is, meg itt is.
- Te a király vagy, és a király nem lehet többé lovag, mint ahogyan az fordítva lehetséges lenne - ejt ki ajkain egy furcsának tűnő gondolatot. Figyeli ahogy a férfi koszúként hozza a leszedett virágokat, és a tövisek nélkül teszi a fejére. Elmosolyodik.
- Gyönyörű koszorú lett, mylord. Van egyáltalán valami, amiben nem vagy jó? - érdeklődik kedvesen, és az utolsó mondatra kissé megrebben a tekintetet. Tudja, hiszen mondta már neki a férfi mi lett az eddigi asszonyaival.
- Említetted tragikus sorsukat, de talán az elmozdult világban ez a tény is elmozdult, és nem így lesz a következő asszonyoddal - jegyzi meg, és hő vágya hogy az az asszony, az ő legyen.


Kék Rózsák Kertje 24mdshl
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Victorius du Chapellier
Bíbor Király
Victorius du Chapellier

Faj :
Vámpír
Hozzászólások száma :
98

Kék Rózsák Kertje Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kék Rózsák Kertje   Kék Rózsák Kertje EmptyVas. Márc. 31, 2013 11:04 pm

*A nő felé siet, átkarolja, fölé magasodva mint egy sötét árny, mely lassan emészti fel. A testével kezdi és a lelkével végzi, feltéve ha van a magukfajtának olyan.
Viridiana gyönyörű és vonzó nő, ez okozza a vesztét, a Bíbor királynak jó szeme van, főleg a szép hölgyeket illetően. De mennyire lehet ez haszon vagy erény, nem halálos ítélet-e?
Hagyja, hogy megadón s egyszerre akaratosan ölelje, láncolja, ki tudja miért.
Kacér mosoly kúszik arcára ahogy Viridiana arcába szökik a vérvörös nedű, rózsákat mázolva orcájára. Még több évszázad és bálozás után is. Ennivaló*
- Pontosan, a vörös rózsák....mert azok oly gyönyörűek. Talán a leggyönyörűbbek. Főként ha hófehérek s halandók vére festi vörösre.
*elmerengve mered Viridiana tengerkék szemeibe, mintha lassan falná fel*
- Egyszer majd hozz egy szál kék rózsák a síromra, had legyen egy a sok vörös között.
*jegyzi meg cseppet sem búbánatosan, miért is tenné? De még is hogyan is ért? Vámpír ő, kit a Halál el nem ragadhat, mert Élő sosem volt*
- Minél többet nézel, annál jobban mérgezed magad.
*mosollyal mondja mindezt s megemeli a nő állát, finoman húzva hűvös ajkaihoz*
- Megtalállak, mindenhol látlak. Tegnap éjjel varjak suttogták mit láttak, miként tértél nyugovóra. Ma hajnalban pedig hogy mily korán ébredtél, hogy a kulcslyuk nyomára akadj. A varjak pletykás jószágok.
*suttogja kéjesen s oly közel a nő ajkaihoz, még sem érve hozzájuk, csupán kínozva az érzékeket sötét csábítással s fortéllyal. Ott hagyja őt, a dúsan nyiladozó virágokért, hallja mit felel, de szótlan marad, míg márványszerű ujjait a tövisek tépik, mit sem törődve eme ténnyel. Hiába fehérek az ujjak, ha most vörösen száradozó cseppek és csermelyek éktelenítik...vagy éppen díszítik. Letöri hát a töviseket, akár ördögök szarvát*
- Nem szeretem a túldramatizált történeteket, kevés esztétika szorul beléjük.
*közli tömören véleményét, még ha ez a korok ízlésének teljes porba tiprása is*
- Azért nem olvastad, mert túl bánatos vagy ahhoz, hogy ezt az életérzést teetézd vagy pont ellenkezőleg?
*akad fenn eme igen fontos mozzanaton és a rózsakoszorúról ismét a nő arcára esik tekintete. Végigcsúszik rajtja,a fürtös frufrun, a magas homlokon és nemes járomcsonton, a csókolni való ajkakon, a kívánatos nyakon s innen fel,a szempárba*
- Sosem voltam lovag, sosem volt királyom. Mindig is az voltam ami most is vagyok. Királlyá lettem, való igaz, de ez nem változtatott sokat a helyzetemen a világban. Victorius vagyok,a Győztes, Ram Abbalah, a véreskezű, a vörös, a kulcs,a kulcslyuk, a kard, és oly sok más, mind ugyan az.
*a koszorút megszabadítja kegyetlen ékétől s védelmétől, a hullámos hajú fejtetőre helyezve*
- Bármit megtanulok, amit meg szeretnék.
*nincs semmi nagyképűség, fellengzés szavaiban, olyan simulékonyan ejti a szavakat és még is oly ridegen, könnyen. Viridiana utolsó mondatára ismét a szemébe néz, erő van ebben a véres szempárban*
- Bátor vagy és bölcs. Rendíthetetlen s rettenthetetlen.
*ismételten halovány, kísértetiesen vonzó mosoly tűnik fel arcán*
- Lehet,hogy igazad van, lehet,hogy tévedsz. A gondolat azonban önmagában is figyelemre méltó. Vajon lehet-e (ilyesjellegű) haszon az elmozdulásból, hasznára válhat-e bárkinek is? Így kell-e lennie?
*gondolkodik el ezeken, el nem pillantva, le nem véve igéző tekintetét a nőről*
- Epekedsz, Gyermekem, de képes vagy-e elviselni mindezt? S ami ez után történhet?
*amint így elmélkedik, az avaron és friss füvön csúszó hang hallatszik, valahol körülöttük, a kísértetiesen burjánzó növényzetben-erdőségben. Victorius a kis kert nyitva hagyott ajta felé néz, el a messzibe. Ahogy elhallgat(nak), a furcsa hang erősödő, közeledővé válik. Egy sötét folt, aztán mintha izzana a rémalak. Teljesen abszurd s egyben groteszk látványt kelthet. Paripa (03:24 - 03:50), mely négykézláb kúszik, akár egy szörnyeteg. Vonszolja a nyúzottnak tűnő, vörös szőrű testét, a sörénye mintha lángolna vagy még sem? Victorius nézi a lovat(?). Mosolya töretlen. A lény, tisztes távolságban tőlük elkezd négy lábra állni. A mozdulat förtelem, nehézkes, mint egy nyomorék ember feltápászkodása. De nem sérült. Mintha a lábai eleven életet élnének. Cseppet sem ló-jellegű mozgás, mint rongy-végtagok. A fejét pedig csűri-csavarja mindkét irányba, tekintete eszelősen mered a két vámpírra, vörösen. Prüszköl-fúj, nyerít egyet. A fogai egytől egyig tű élesek. Tesz pár lépést, immáron állva feléjük, ha már eddig csak vonszolta magát, de ez a menés mint egy torz részegé, de csak látszólag instabil*
- Látod ezt a csodás lényt? Tudod-e mit jelent az, hogy ő megjelent?
*hangjában van valami sötét, elemi sötét ahogy elnézi hosszasan eme jószágot(?) a maga rémes abszurditásában. Ki látott már lovat négykézláb kúszni? Tűfogakkal.*


Kék Rózsák Kertje Tumblr_n1soimjxif1sq1l2ao9_500
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Viridiana de Chezeron
Városlakó - Vámpír
Viridiana de Chezeron

Faj :
Vámpír
Kor :
256
Családi állapot :
Hajadon
Hozzászólások száma :
56

Kék Rózsák Kertje Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kék Rózsák Kertje   Kék Rózsák Kertje EmptyCsüt. Május 23, 2013 11:54 pm

~ Mylord ~

Átöleli a férfit, és nem is tudja micsoda dolgokat mozgat meg benne, hogy már a végzetre gondoljon a király. Őt csak a jelenlegi boldogsága vezérli, ennyi gyönyörűség láttán, mivel ez olyan ajándék, amit nem kapna meg akárkitől, egy egész kertre való gyönyörűséget, amikre szavakat sem talál. Lassan engedi el a férfit, és felnéz a gyönyörű vérkő szemekbe, amik lassan de biztosan babonázzák meg az embert, jelen esetben a vámpírt. Nem tehet róla, a kedveskedő szavakra valahogy ismét elpirul, és kipirult arccal szemléli a férfit.
- A vörös rózsák a te virágaid mylord, még ha halandók vére is színezi őket, de a kékek... a kékek nem nőnek akárhol, ezért is különlegesek - válaszol elgondolkodva és végigpillant a rózsakerten. Az egyediség nagyon fontos neki, és bár vörös rózsákat mindenhol lehet találni, a jégkékek nagyon ritkák. Bár meg tudja érteni mit érezhet a másik, legalábbis reméli hogy képes megérteni. A király mondandójára kicsit felszalad a szemöldöke, de nem dramatizálja túl a kérést, inkább elmosolyodva simít végig a márványszín arcán.
- Nem hiszem hogy valaha is lesz sírod, de ha esetleg mégis előfordulna, biztos lehetsz benne hogy lesz egy kék rózsa is a vörös tengerben - ígéri meg apró mosollyal, mert bár a halál a téma, mégis annyira abszurdnak tűnik, hogy Victorius valaha is meghaljon, és sírja legyen.

- Édes méreg ez mylord, nem is érzem az ízét - mosolyodik el, és kicsit tágabbra nyílnak a szemei a finom érintésre, és belekapaszkodik a férfi ruhájába, ahogy egészen az ajkáig hajol, de mégsem csókolja meg, csak valami sötét fortéllyal kínozza gyönge nőies mivoltát. Aztán a férfi után néz, ahogy eltávolodik, és kevés híja van hogy nem nyög fel csalódottan, ehelyett nézi amint virágot szed, és koszorút fon a gyönyörű növényekből, és a fejére helyezi. A márványszín ujjak véresek ugyan, de seb már régen nem látszódik, ahogy a töviseket tördelték le róla.
- Nem tehetek róla mylord, hajtott a kíváncsiság hogy mi lehet a kulcs mögött, és valódi csodát leltem. A varjak pletykásak, de okosak is - ért egyet, és mosolyog, szinte gyermeki lelkesedéssel szaladt át a városon hogy megtudja mit nyit a szépséges kulcs, és mi rejtőzik az ajtón túl. Bár arra nem számított amit itt talált, mégis nagyon boldoggá tette az ajándék.
- Általában én sem szeretem, az elgondolkodtató történetek sokkal jobbak, csak azért olvastam el a történetet hogy ismerjem - mosolyodik el, és szívverése picit felgyorsul, ahogy ismét ennyire közel kerül Victoriushoz.
- Az ellenkezője, most túlságosan jó kedvem van ahhoz, hogy ez a történet megfogjon. Bár ezt elmondhatnám az utóbbi 100 évre is, hogy nem volt indíttatásom ennyire tragikus dolgokat olvasni - jegyzi meg, nem olyan depresszív fajta, jobban szeret lelkesedni mindig valami kis apróság iránt, és nem merengeni a múlt sötétségén. Megborzong az érintés nyomán, és figyel az újabb információkra, azt tudja hogy sok neve volt a királynak, és sok féleképpen emlegették, de valahogy mégis... Más ezt tőle hallani, mint fűrészpor szagú, kiszáradt lapokon olvasni. Semmi nem tudja visszaadni a férfi hangját, egyetlen leírás sem lesz olyan.

- Te királyként lettél, és ezt senki nem vitatja el tőled, sem azt voltál-e valaha lovag. Én voltam, fél óráig voltam lovag apám várában - mosolyodik el, mert egyszer beöltözött egy komplett lovagi páncélzatba, csak hogy kipróbálja milyen az. Persze kikapott utána, de az a fél óra, abban a fél órában lovag volt. Chezeron lovagja. Az emlék széles mosolyt csal az ajkaira, és csak biccent. Nem vonja kétségbe hogy Victorius azt csinál amit akar, ha valamit meg akar tanulni, akkor nyilván nem lesz akadálya a dolognak.
- Bátor talán, bölcs az nem igazán. Legalábbis én érzem igen messze állok tőle - sóhajt fel, és hallgatja a férfit, hogy mit mond, és kis hatásszünet után válaszol csak. Meggondolja, mit mond, de valahogy mégis hisz abban, amit gondol.
- Az elmozdult világ sok változást hoz, ahogyan hozott is, és én bízom abban, hogy ezek nem feltétlenül rosszak, szóval mondhatni hiszem hogy az elmozdult világ ebben a témában is elmozdult a helyéről - fejti ki bővebben is, hogy mire gondolt, és erről meg van győződve, hogy az ő esetleges halála nem lesz korai sem erőszakos. Legalábbis szeretné ha nem lenne, és esélye lenne hogy Victorius asszonya legyen.
- Úgy vélem mylord, képes lennék elviselni, de ez nem csupán rajtam múlik - mosolyodik el, mivel hiába akarja ő nagyon, ha a férfi nem fogadja el, bár azért szívében reménykedik. És bizakodik, mert eddig nagy ellenállást és elutasítást nem tapasztalt még Victorius részéről, és reméli ez így is marad.

Már épp nyitná a száját, hogy mondjon még valamit ezzel kapcsolatban, de ekkor megzörren az avar, és ő a kapu felé kapja a fejét, ahonnan a hang érkezik. Megmerevedik, és kiélesednek az érzékei nem biztos benne, hogy mi jön, barát vagy ellenség. Az a valami, egyre közeledik Vi-n pedig eluralkodik a nyugtalanság, feszülten figyel mi jelenik meg, egy folt, alaktalan. Közelebb érve mintha egy girhes ló lenne de... ló így nem néz ki. Mintha vörös lenne, és vonszolja magát előre négykézláb. A nő a férfira pillant, de Victorius nem tűnik sem idegesnek, sem feszültnek, inkább csak mosolyog. Visszafordítja tekintetét a közeledő rémalak felé, és figyeli ahogy nagy nehézkesen, akár egy részeg ember áll fel a lábaira, vöröskés girhes alakjához tűhegyes fogak társulnak, és eszelős szemek.
- Mi- mi ez mylord? Miért jelent meg? - kérdezi suttogva, fogalma sincsen mi lehet ez az alak, de hogy lenyűgöző azt el kell ismerni, és Vi egy fél centivel közelebb merészkedik, de nem esik túlzásokba. Kész arra, hogy elugorjon emberfeletti gyorsasággal ha a lény támadni akarna.
- Azt hinném hogy az apokalipszis lovasainak egyik lova ez...


Kék Rózsák Kertje 24mdshl
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Victorius du Chapellier
Bíbor Király
Victorius du Chapellier

Faj :
Vámpír
Hozzászólások száma :
98

Kék Rózsák Kertje Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kék Rózsák Kertje   Kék Rózsák Kertje EmptyPént. Jún. 28, 2013 7:11 pm

*hosszasan öleli a finom női testet, mint a szörnyeteg újabb áldozatát. Vajon ezt érezte Hádész mikor Persephonét tartotta karjaiban?Határozottan sötét emóció valamiféle édeskés kéjjel fűszerezve. Mélyen s igézően néz a nő szemeibe, perceken át vagy ez az idő csak káprázat és csupán szempillantás az egész,kósza másodpercek halmaza? Írisze olyan intenzív bíbor, mint amilyen árnyalatú semmi sem. A frissen kibuggyanó vérhez hasonló, de még is más, intenzívebb szín, mint a gomolygó karmazsin köd, nem olyan nyugodt mint egy halandó vagy bármely más vámpír tekintete. Vörös tengerként áramlik a rőt árnyalat a fekete lyukként tátongó pupilla körül és a keretbe zárt íriszvonal határain belül. Bármi alkotta is ezt a szempárt s vele ezt a lényt, nem evilági volt*
- Való igaz, Gyermekem. De ne hidd, hogy ez mindig így volt. Régen, réges régen mikor még az ember nemrégiben jött csak le a fáról s nem nemesítette ki a saját, ivartalan vörös rózsáját, addig ritkaság volt. Sehol sem nyiladoztak, csupán egyetlen egy helyen. Egy végtelen rózsamezőn. Mások voltak azok s mások ebben a pillanatban is, amik ott virágzanak. Pompásabbak az emberek által kreált csúf kistestvéreiktől. Színük nem olyan mélyvörös és a szirmaik nem repdeznek be vagy feketednek el. Olyan élénkek mintha frissen hullott volna rájuk halandók és halhatatlanok vére.
*magyarázza ismét némi misztikummal a dolgokat Viridianának, miközben jobb tenyere jegesen simul a nő arcához és hüvelykje finoman cirógatja a telt ajkak melleti érzékeny bőrfelületet. De nem az csókolni való szájat konzumálja tekintetével, hanem azokat az üveg babaszemeket, mik oly elevenen keresik minden pillantását. Elmosolyodik a nő szavain, a szilárd kijelentésen amit maga is elhisz, de vérben forgó írisze nevet*
- Ó, drágám, már réges régen van sírom. S nem is sírkő az...hanem egy egész monumentális mauzóleum.
*árulja el teljesen könnyed módon, mintha mi sem volna természetesebb, fel nem hagyva a finom bőr cirógatsval, majd folytatja*
- Egyszer te is ellátogatsz oda. Talán álmodban már meg is tetted csak nem tudtál róla-ha eddig nem Álmodtál,kedvesem,hidd el,utol fognak érni a rémálmok,mert túl közel kerültél (hozzám)-; fel fogod ismerni. Tudod, hogy honnan, Viridiana, Chezeron Leánya? Minden....bíbor lesz. Amerre a szem ellát, vörösség lep majd el minden egyes pontot. Nem egyfajta bordó, hanem annak megannyi árnyalata, ami kirajzolja a bíbor tájképet.
*meséli, mintha egy gyermeknek mondana estimesét, vagy mint egy régi időket látott vándor, aki meseszerű legendáákat oszt meg az arra méltókkal. Közelebb hajol, oly közel a vágyakozó női ajkakhoz hogy kínzóbb ez a pillanat a tüzes vasnál. Mikor az belekapaszkodik az ingébe, egy röpke pillantást vet a vékony ujjak által összegyűrt ruhadarabra, majd ismét végigcsókolja tekintetével a vörösen duzzadó szájat. De csak míg el nem indul, hogy vérrel áztatott bíbor rózsakoronát nyújtson át a nőnek, mint töviseket a szent homlokára. Ó, nem tudja még, de álmok gyötrik vagy csak fogjk, egyre több és hevesebb. A sigul vonzása erős, túl erős. Képeket mutat, múltból, jelenből s jövendőből. a Vér Útját, a Királyét. Régi csatákat és véráztatta pusztákat. Más világokat is, ahol végtelen rózsamezők vagy éppen más lények vannak. Lázálmok. Kibírja vajon? Ép elmével és ugyanilyen hevesen dobbanó szívvel. A Sötétség senkit sem kímél*
- A kíváncsiság a tudás forrásához vezet.
*mosolyodik el és a halandó szokással elelntétben nem megdorgálja, hanem megdicséri*
- Csakugyan?
*enyhe meglepettség tűnik fel kortalan arcán, ami se nem fiatal, se nem öreg, majd ismét mosolyra húzódik halotti ajka*
- Most is lovag vagy, viseled a Királyod Jelét és megadóan cselekedsz érte. Az én szoknyás lovagom.
*a sigult említve  ujjait végigfuttatja azon a kényes helyen, ahová a bíbor kirly Szeme égett a bőrébe kín nélküli fájdalommal*
- Bátor, mint egy igazi Lovag.
*helyesel a nő szavaira és kacér kis mosolya ismét feltűnik*
- Meglehet. Vagy csak szeretnénk, hogy így legyen. Könnyebb elfogadni és együtt élni vele. Hogy a világ mocsárba süpped, a fényűzés ízléstelen sarába, ahol nincs többé faj vagy identitás, bábok vannak a Fény húrjain és békés egyenlőséggel kecsegtetnek, áltatnak.
*nincs harag sem szomorúság a hangjában, túl rég óta létezik ebben a világban ahhoz, hogy szánakozzon. Nem mintha valaha is tette volna*
- Most így gondolod, de az életed ezen fejezete csak most kezdődik. Ez még csak az előszó, hogy te és én itt beszélgetünk, égszín rózsáid között. *jókedvűnek látszik, szavai még is baljóslatúak, de egyben felvezetőleg kecsegtetők is. Ekkor Viridiana arca elsápad, hiszen valamit hall, közelednek a baljós árnyak? Ahogy eluralkodik a kétely a nőn, úgy szélesedik ki a Király mosolya. Tekintetét a kapu felé vezérli, érzi már egészen, mi az ami érkezik*
- Felébredt. Érzed már, érted már, Gyermekem? A Régi Világ ébredezik, vagy legalább is egy része. Mert ami el van temetve nem marad örökké befedve,elfedve. Ha a világ nem mozdult volna el, talán nem bolygatná azt, ami a Régi Időkből való. Kőbe s földbe zárt világokat s lakóikat. Mint egy hasadás az Idő kerekén.
*suttogja kísértetiesen, mély, érces hangján, ami rettenetesebb mint egy medvéé. A rémalak pedig immáron bevonszolta magát eszelősen, fel is pattan, mint akit korbácsolnak és megáll karnyújtásnyira a vérszopó párocska előtt*
- S talán nem is tévednél nagyot, kedvesem.
"Amikor a második pecsétet feltörte, hallottam, hogy a második élőlény szólt: "Jöjj!"
Erre előjött egy vörös ló. Aki rajta ült, hatalmat kapott, hogy megbontsa a földön a békét, hadd gyilkolják egymást az emberek. Hosszú kardot adtak neki."

*szavalja diadalmasan, még is oly siváran s érzelemmentesen, hogy az emberszívfacsaró*
- Reszketett a vénember keze mikor először leírta ezeket a sorokat. Láttam az arcát. Hosszú szakálla volt, ősz. Úgy reszketett egész valójában mint a nyárfalevél. Ott volt s még sem. Jelenésnek látta azt, amit a "Jelenés" résztvevői eleven csatában éltek meg s ők ő magát látták fakó árnynak, mintha ott lett volna s még sem. Sebhelyet szakítva az Idő bőrén, belelátva olyan időkbe, amikbe nem járhat. Úgy mozgott a keze, a penna és a göcsörtös ujjak, hogy egy percre sem nézett a papiruszra vagy szarvasbőrre, amire a régi nép betűit vetette. Remegett az ajka, köpködte szótlan a szavakat amiket levetett.
"Amikor feltörte a negyedik pecsétet, hallottam, hogy a negyedik élőlény szólt: "Jöjj!"
Erre fakó lovat láttam, a Halál ült rajta, nyomában az alvilág."

*befejezi és a paripaszerű szörnyalakról ismét a szépséges nőszemélyre pillant, figyelve annak reakcióit*



Horses:
 


Kék Rózsák Kertje Tumblr_n1soimjxif1sq1l2ao9_500
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Viridiana de Chezeron
Városlakó - Vámpír
Viridiana de Chezeron

Faj :
Vámpír
Kor :
256
Családi állapot :
Hajadon
Hozzászólások száma :
56

Kék Rózsák Kertje Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kék Rózsák Kertje   Kék Rózsák Kertje EmptyVas. Szept. 08, 2013 12:23 am

Victorius (Vi-vel)

Belebújik a férfi ölelésébe, egy olyan férfihez simul, akiről a történelem semmi jót nem mond, és Vi nem biztos benne hogy valóban ugyanarról van szó, hiszen egy halált osztó kéz hogy érinthet ilyen gyengéden? Hogyan forrósíthatja fel egy nő bőrét, és dobogtathatja meg a szívét egyetlen pillanattal? Kicsit zavarodott, hiszen még nem érzett így senki iránt, az a férfi pedig őt akarta szeretni, korán meghalt, hisz halandó volt... nem lehetett semmi kettejük között, Vi nem ad alább az elveiben hogy férjez csak egy vámpírhoz megy, már ha lesz olyan aki megkéri. Emberhez sosem. Elveszik a férfi vörös szemeiben, melyek embertelenül vörösek, sokkal intenzívebb ez mint a vértő színe, ahol ahol először találkoztak, és még a legnemesebb bíbor színt is mélyen maga mögött hagyja, mégis... ez a pillantás nem gonosz, csupán kortalan és időn kívüli. Mégis gyönyörű.
- Igazán csodálatos lehet az a rózsamező, ahol a vörös még nem korcsosult el, mint mondod a mostani halandók által is ismert rózsákhoz képest, mégis... a kékek, nekem a kék rózsák a kedvenceim, hiszen olyan hideg olyan magányos szín, és mégis van benne valami elbűvölő. Úgy vélem talán illenek hozzám ezek a virágok - mosolyodik el, és egy pillanatra azt kívánja, bár csak láthatná mindazt, amit a férfi, és érthetné kicsit jobban azt, ami a fejébe van, mindazt amit átélt. A történelem fele ennyire sem érdekes, és más megvilágítás ha olyasvalaki meséli el, aki ott volt, és átélte, és ugyan ki lehetett volna ezekben közelebb mint a faj Királya? Egy pillanatra lehunyja a szemeit, ahogy Victorius finoman simogatja az arcát, de nem érzi a jeges ujjakat, csupán a kellemes hűsítő érzést amivel a férfi érintése jár, vagy tán az ő bőre túl felhevült és azért nem érzi? Mosolygós babaszemeivel pillant a férfi szemeibe, és elcsodálkozik, hogy minek neki mauzóleum, de természetesen bólint.
- Monumentális mauzóleum, mint a torony maga? Vagy tán nem az a te mauzóleumod, mylord? - érdeklődik egy meglepő kérdéssel talán, de már álmodott, és nem teljesen ostoba, érzi az összefüggéseket, noha nem látja még át az egész szövevényes hálót, ami a férfit burkolja be, de elhatározta hogy meg fogja érteni és át fog törni a komisz szálakon, amik útját állják. Nem fogja feladni.

- Ellátogatok? Szeretnék, szeretném látni ezt a csodát, az örökké nyíló virágokat, mik vérszínűek. Álmodni? Volt már álmom egy kicsit ködös kép valami sötét torony szerű valamiről, de nem hittem hogy ez veled kapcsolatos. Voltaképpen nem volt rémálom. Miért kellene rémálmot látnom miattad? hiszen kicsit sem vagy rémes - mosolyodik el, halványan egy egészen gyenge poént lőve el, de valahogy nem találja szörnyetegnek, vagy annyira rémesnek a férfit, egészen mást mozdít meg gyönge női szívében, amit bár gyengének tart, mégis pár mostani férfi megirigyelhetné.... Hallgatja hogy honnan ismeri fel ezeket a képeket, vagy a tájat, minden bíbor szín lesz amerre a szem ellát, de nem rémül meg ahogyan más nő tenné, hiszen aki ezzel a férfival van kapcsolatban maga is a halál szeretőjévé válik, és a bíbor világ szinte idetartozik. Mégis megborzong, a bíbor világtól, mert lelki szemei előtt látja, mégis mindezt átélni nem lenne jó. Elgondolkodik magában, hiszen múltkor is mondott pár érdekes dolgot a férfi, többek között hogy halál vár mindazokra akik közel állnak hozzá, de rémálmok, és lázálmok, képek hada... ki fogja bírni vajon? Ki kell bírnia, hiszen ő maga sem tudja mit érez, de talán több a vonzalomnál, és ettől saját maga előtt is zavarba jön kissé. Félrebiccentett fejjel figyeli a férfit, ahogy rózsakoronát adományoz neki, és az sem zavarja hogy egy-egy kósza tüske maradt, és a koszorú a férfi édes vérének illatát árasztja. Megtölti az orrát és elbódítja az érzékeit, és mikor a férfi felé nyúl az összegyűrt ingre pillant, és lesimogatja a finom gyűrődést. Pótcselekvés ez csupán.
- A tudás veszélyes forrás, de annál tisztább - válaszolja, hiszen a tudás néha olyasmi, ami után az ember azt kívánja bár ne tudta volna, és élt volna áldott/áldatlan tudatlanságban. A tudást megszerezni nehéz, de megérteni és továbbadni azt még nehezebb tevékenység. A kérdésre picit elpirul.
- Nos igen. Apám kastélyában voltak régi páncélok, és felpróbáltam egyet, amolyan ifjúkori érdeklődés volt. Bár szívesen lettem volna igazi lovag, lóháton vértezetben - mosolyodik el, hiszen kislányként gyakran álmodott arról a korról, ahol ő még nem élt, de lovagok, és becstelen gazemebrek csaptak össze hol harcokban, hol csak a hétköznapokban. Nagyon is részt vett volna a lovagi tornákon.

Ahogy Victorius megsimíja a sigul helyét, megborzong, és csak megrázza barna fürtjeit, nem hiszi hogy lovag lenne ő.
- Miféle lovag lennék én? Bátor? Lehet, bár eddig senki nem mondta hogy az lennék és nem is tudom miért vagyok az ha az vagyok - jegyzi meg, és kezét a férfi simogató kezére teszi, ezek a pillantok, olyan jól esnek neki, hogy valakinek talán tetszik, és érinti, noha nemrég sokkal több történt pár érintésnél, mégis annyira hétköznapi jelenség ez ebben a kicsit sem hétköznapi találkozóban.
- Nem tudom, ez a világ ez a kor beteg, és nincs rá gyógyszer, talán soha nem is lesz. A fiatalok már nem látják a lényeget, még annyit sem mint én, pedig én is ifjú vagyok még az éjszakában. A mai világ bábjaira meg nincs szükség, pláne ha a mi fajtánkba tartozik, és mégis... - nem fejezi be a mondatot, hiszen mindig akadnak olyanok, akiknek túl erős a vér, és nem tudnak magukon uralkodni, és elszabadulnak, méltatlanná válnak a vámpír megnevezésre, és pusztulniuk kell. Vi is pusztított már el ilyeneket, szánalommal ugyan de kíméletlenül. Megváltás volt ez nekik.
- Minden nappal befejeződik egy élet, és egy új kezdődik, minden éjszaka új kezdet, és nem félek az új fejezettől, hiszek benne hogy meg fogok birkózni akármi is jöjjön. Elvégre a lovagok dolga hogy harcoljanak azért, ami nekik kedves és amire felesküdtek - szólal meg ismét egy bölcs gondolattal, és megsimítja a helyet, ahol a véres szemet viseli magán. Aztán megriad, a közeledő valamire, amiről kiderül hogy egy ló, de istenek, mégis micsoda ló ez, girhes és térden állva jön, izzó szemekkel, és csattogó fogakkal a pofájában. El is hátrált egy lépést, és most onnan figyeli a jelenséget, ami Victoriust nem rémíti meg, feltételezi látta már ezt.
- Régi világ? Ez a lény.... onnan való? A világ elmozdulása az oka hogy ez a ló most itt van... azt hiszem ezt érzem, és azt is hogy nagyon ősi, szinte felfoghatatlan - méregeti a jószágot, és készen van arra, hogy meneküljön vagy viszonttámadjon, de a dolog még nem tesz semmi fenyegetőt, csak megáll tplük nem messze és rendesen lábra áll, vékonyka lábai nem túl izmosak, csoda hogy megbírja tartani magát. Vi elszörnyed a látványon, mégis valahol lenyűgözőnek találja ezt a jelenést.
- Nem... mi? Ez a ló.... a Halál lova? - kap levegő uán, ahogy a férfi elszavalja neki a Pecsétek feltöretését, hiszen azért ismeri ám a történetet, de... soha nem gondolta hogy egyszer szüksége lesz erre a tudásra, és hogy látni fog egyet a lovasok lovai közül, már ha igaz amit Victorius mond, és vajon miért ne mondana igazat? Ledermedve nézi az állatot, és nem bír elszakadni, mégsem mer közelebb menni, fél hogy megharapja, elvégre azok a tűfogak aligha díszből ékeskednek a pofájában.
- A Vénemberé? Azé aki mindezt leírta és látta? És ez a jelenség... ez a ló ami itt van... mi lesz vele? Miért jött ide? - kérdez Vi és a férfire néz, de már nem olyan sápatag, átmenetileg megbizonyosodott róla hogy a ló nem akarja bántani őket, hiszen csak áll, és a nyakát tekergeti és szemléli őket, tűzben égő szemekkel.
~ Bárcsak meg lehetne érinteni....~


Kék Rózsák Kertje 24mdshl
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Victorius du Chapellier
Bíbor Király
Victorius du Chapellier

Faj :
Vámpír
Hozzászólások száma :
98

Kék Rózsák Kertje Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kék Rózsák Kertje   Kék Rózsák Kertje EmptySzomb. Szept. 14, 2013 8:05 pm

*Ahogy a nő blebújik ölelésébe, úgy fedi el karjaival és sötét árnyékával, egyé olvasztva a sötétséggel. Gyilkosan gyengéd mozdulattal.
"A valódi szörnyeknek is vannak érzéseik. Sőt, azt hiszem, végső soron ettől olyan félelmetesek, nem pedig attól, ahogyan kinéznek."* A pillanat egy örökkévalóságnak tűnik, túl békés és seménytelen ahhoz, hogy teljsen valóságként realizáljuk. Pedig még is az. Idők és korok találkozása. És a nemeké*
- Még annál is csodásabb...olyan intenzív árnyalatokkal izzanak, mintha eleven életre kelnének. Aki először pillantja meg saját két szemével, földbe gyökerezik a lába és könnybe lábad a szeme. Nem tudja eldönteni, hogy a szépségtől vagy a kíntól. Talán egyszerre mindkettőtől...
*írja le a festői tájat, miközben ölelésében hosszú ujjai a hullámos női fürtök közé csúsznak, olyan finoman símogatja a bőrét, mint egy legféltettebb kincset. Mert "A férfiszívnek köves a talaja. A férfi elveti, ami megterem benne… és gondot visel rá."*
Majd kis mosoly jelenik meg arcán az őszinte megnyulvánulás hallatán*
- Tudom kedvesem, ezért nem egy vörös rózsakert közepén állunk éppen.
*jegyzi meg derűsen és hüvelykjével megcirógatja a nő tüzelő orcáját*
- De néha a kék rózsák is vörössé válhatnak...ahogy a tejfehér arcod.
*nem állhatja meg eme apró megjegyzést, ismét egy elvont hasonlatot hozva*
- A kék és a piros pedig mindig is megfért egymás mellett. Nemde?
*érdekes, pont az eltérő nemek két szimbolikus színe, csak esetükben fordítva*
- Valóban illenek, kifejeznek. De vörösek közt fekve is el tudlak képzelni, drágám.
*az orcáját símogató jobb hüvelykjével ismét végigfut a pirosló női ajkakon, tovább kínozva az áhított csók megvonásával*
- Jól vág az eszed, Chezeron leánya.
*ismétli önmagát, mert ismét megállapítja ezt és nem rest közölni Viridiánával sem*
- Mondhatjuk úgy is, de valójában még sem az. És több annál. Nem egészen mauzóleum, de jobb kifejezéssel nehéz lenne illetni, mivel egyetlen. Így nincs rá megflelő kifejezés. Senki sem volt, aki láthatt s megérthette egyszerre, hogy aztán saját kifejezéssel illesse.
*érdekes és talán különös amit mond, nehezen felfogható, értelmezhető*
- Úgy célem igen, ellátogatsz majd. De az út oda veszedelmes. Kietlen vidékeken át vezet és csupán egy út létezik. Olyan lények járnak arra, melyekkel nem szívesen találkozik se élő, se holt. Messzi-messzi vidéken. Át a Puszta földeknek csúfolt végvidéken.
*ecseteli mintha mesét mondana, egy túl eleven mesét, amit már rég elfeledtek s soha nem is tudtak*
- Vörös volt. Az álmod, nemde? A Torony üszkösen fekete, de minden más skarlát. Mihez lehetne köze, ha nem hozzám?
*mutat rá az utólag nyilvánvaló tényre, de nem korhol*
- Ó, drágám...
*megmosolyogja Viridiana gyermeki lelkületre valló szavait, úgy felel mintha egy kisdednek mondaná*
- Nem látsz rémesnek, mert nem akarom, hogy annak lás.
*magyarázza szépen a gyönyörű és vonzó nőnek, ismét megcirógatva tincseit*
- Ha akkoriban ezt bárkinek így kijelentetted volna, a rémült arcok eszelősnek hittek volna. Vagy olyan bátornak, hogy leborultak volna előtted.
*kuncogja mindezt, cseppet sem öntelt hangon. Egyszerű, régi tényként mesélve*
- Még lehetsz.
*vágja rá a lovagságot illetően és megemeli a nő állát, de csak egészen kicsit, hogy közel hajolhasson hozzá, hogy árnyékot vethessen az izzó arcra. De nem csókolja ajkait, még nem, csupán suttogja a szavakat, miliméterre az ajkaktól, hogy az orruk már egészen összeér, érzékeket kínpadra vetve*
- Én mondom, hogy bátor vagy. Senki volnék? Jó és hűséges lovag lennél. Már most is az vagy. Nem menekülsz, pedig tudod, hogy felég a híd mögötted. És mindent ellep a vörös feketeség. Bátor vagy, mert itt állsz a Bíbor Király előtt, kevesebb mint karnyújtásnyira s még sem rettegsz, csupáncsak a hév remegteti tagjaidat, de nem a félelem. Sokan tartanák irigylésre méltónak...nem érted, mert nem éltél azokban az időkben, letűnt korokban, amikor a többség azért fohászkodott mára rég elfeledett istenekhez, hogy csak velem ne hozza össze a sors...
*minden egyes szóval, közelebb ér Viridiana szájához, csábos ajkához, mígnem az utolsó pár szót ejtve össze nem forr szép fokozatosan a férfi jegesen telt ajka az övével, úgy csókolva bele mint a friss gyümölcsbe*
- Semelyik kor sem tökéletes, de ha túlságosan férges, még mindig megtisztítható.
*válaszolja miután szétváltak ajkaik, de még mindig vészesen közelről nézve a nő szemeibe*
- Én mondom néked, kevés ilyen derék lovagom volt, aki ennyire elkötelezett. Ha elég erős a hited, a kitartásod, megbirkózol vele.
*biztatja a nőt s majd elválik, kibirja-e a gyötrelmeket. Most pedig eszelős paripa kúszik be a vaskapun, mint egy torz rémalak. A király felé fordul ahogy cseppet sem természetes mód feléjük vonszolja izmos tagjait, min feszül a bőr és a szőr. És feláll ez a fenevad, mit túlzás volna lónak nevezni*
- Onnan bizony. Évezredek távlatából, nem ebbe a korba való. És még is. Most már itt is létezik.
*helyesel Vi meglátására és megsimítja a szörnyűséges rémet, aki abban a pillanatban meg sem moccan, izmai megfeszülnek*
- Hogy miféle teremtmény ő, arra ahány nép, annyi választ adott. Démon, alvilági szörny, isteni paripa, ejfaztott fenevad, ősi istenség...a sor szinte olyan végeláthatatlan, ahány névvel engem is illettek.
*a nő felé fordul, de keze a lény orrán marad*
- A Halál lova, a Háború lova, talán mindkettőé. Minden esetre, az én jószágom. Az a hátas, ami annyi háborúban volt társam, megannyi hadjáraton és jódításon kísért el. Ő, akit még gyermekeim sem láttak szívesen viszont.
Hosszú, hosszú volt a kard, amit évezredekig használtam. Megbontottam a békét, igen. S sokan úgy vélték, ivadékaim az alvilági démonai maguk. Mögöttem vágtattak, míg én halált hoztam arra aki utamban állt.
Főként első hét utódom, akiket a népi nyelvek csak "Hét Ördög(ök)"-ként vagy "Hét Gonosz"-ként emlegettek.
*világít rá a tényálássra. Mert a második pecsét feltörtje bizonyosan ő maga, de hogy negyediké is egyben, azt csak a Vén tudhatja, aki papiruszra vetette mindezt. Az alapján amit mesél, könnyen meglehet hogy mindkettőt jómaga testesíti meg*
- Úgy hallottam, még ebben a korban is használják,hogy..."heten, mint a Gonoszok".
*elmosolyodik ezen, hogy szállóigévé váltak véres kezű elsőszülöttei. Nem hiába illeték őket ilyen népi névvel. A vénembert illető kérdésre bólint*
- Miattam jött. Az Elmozdulás talántán csak rásegített erre. Hogy áttörje saját korlátait. Már legalább tíz-húszezer éve nem láttam, ha nem több. *meséli elnézve a jószágnak kissé zord lényt, hihetetlen időket emlegetve*
- Az én jó paripám, aki több annál, hiszen valójában csak külsőleg tűnik lónak. A fogai hegyesek, mint látod, mivel emberi hússal él. A csatákban, míg mi halomra kaszaboltuk ellenfeleinket és a vérüket vettük-ittuk, a lehulló tetemek húsát szaggatta kedvére, új erőre kapva. Veszedelmes teremtmény. Csak nekem engedelmeskedik és széttép bármit, ami a közelébe ér. Azokat viszont, akik a kegyeltjeim, nem bántja. Tudja, hogy elérné a haragom. Mert vannak dolgok, amelyek kedvesebbek nekem, mint ő maga...
*vallja be cseppet sem elérzékenyülve. A lény fontos számára, vitathatatlan. De vannak fontosabb dolgok is. Odamegy a ló odalához és egy egyszerű mozdulattal megüli a szőrén. Ahogy ráül, a lény valamiképp moderálja magát és nem ráng annyit. Victorius lenéz a nőre*
- Jöjj.
*balját nyújtja Viridiananak, mint egy sötét megváltó*





* Stephen King


Kék Rózsák Kertje Tumblr_n1soimjxif1sq1l2ao9_500
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Viridiana de Chezeron
Városlakó - Vámpír
Viridiana de Chezeron

Faj :
Vámpír
Kor :
256
Családi állapot :
Hajadon
Hozzászólások száma :
56

Kék Rózsák Kertje Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kék Rózsák Kertje   Kék Rózsák Kertje EmptySzomb. Nov. 09, 2013 10:45 pm

A gyengéd mozdulatra ahogy Victorius magához öleli, mintha csakis az övé lenne, könnyű mosoly kúszik az ajkaira, és készségesen bújik a férfihez, hiszen valami megmagyarázhatatlan oknál fogva vonzza pt, és rabul ejtette törékeny női szívét. De Vi nem bánja, hisz oly sokáig volt magányos, örömmel veszi a férfi gyengéd mozdulatait, még akkor is ha ez a férfi az, akitől a faj legtöbbje retteg, és suttogva ejtik ki a nevét, nehogy a rémálmokból megjelenve, bíbor valójában tornyosuljon föléjük. Bár Vi nem bánná ha Victorius vérszín szemeit látná először, mikor felébred a nappali szundikálásból, de alighanem ő az egyetlen vámpír aki így gondolja, és örülne a Király jelenlétének. Fenéz a szemeibe ahogy hallgatja, milyen lehet az a vörös rózsamező, és próbálja elképzelni, de ennyire intenzíven nem megy neki, hiszen ez maga a csoda lehet az a hely. Nagyon szeretné látni.
- Nagyon szeretném látni ezt a csodás mezőt Mylord, remélem egyszer lesz rá lehetőségem, hogy eldönthessem, hogy mennyien gyönyörű vagy fájdalmasan tökéletes az a hely - szólal meg halkan a férfi mellkasának, és igyekszik elraktározni magában a pillanatot. Hiszen ki tudja mikor találkoznak újfent, mert Vi azért tudja, hogy Victorius borzasztóan szeszélyes lehet, ha arról van szó hogy miként bánjon egy nővel.
- Pedig te jól mutatnál a vörös rózsák közt - suttogja ő is, és ahogy a férfi megsimogatja az arcát, zavartan kuncog fel, nem tehet róla hogy már a puszta érintése és szavai lángra lobbantják tejfehér bőrét, és élénk pirossá változtatják azt.
- Megfért, és reményeim szerint ezután is meg fog egymással férni békésen - mosolyog hiszen a vörös nem ellensége de nem is komplementere a kéknek. Arra hogy vörös rózsák közt elfekve képzeli őt el a férfi megint csak pirul egy kicsikét, úgy érzi szárnyra tudna kelni ebben a pillanatban. Hiszen valószínűleg több kedves szót kapott a férfitől ezidáig mint mások egész életük során.
- Ez igazán hízelgő, talán ha találunk egy vörös rózsakertet, akkor még igazzá is válhat - mosolyog, hiszen neki nem lenne kifogása a férfi ellen, ahogyan legutóbb sem volt, csak utána lett egy kis bizonytalanság az éjszakáiban, hogy vajon helyes volt-e azt tennie, de nem bánta meg végül. Azt soha. Az enyhe érintésre kis híján megborzong, ahogy csókra szomjazik, mégsem kapja meg, és türelmetlenül szeretne egybeforrni a férfival, de mégis türtőzteti magát.
- Mindenesetre akárhogy is van, akkor is a Tiéd hiszen úgy vélem, valamiképpen egy vagy a toronnyal, akár mauzóleum akár nem - szólal meg csendesen, nem biztos benne hogy ez így értelmes, de mintha álmodott volna ilyesmit, hogy Victorius áll a torony előtt, kitárt karokkal, de az is lehet hogy csak képzelődött, és csak azért látta, mert látni akarta, holott valójában ott sem volt. A kedves szavakra miszerint jól vág az esze csak szerénykedik, nem olyan okos ő, és még messze gyermek sokakhoz képest. Bár azt is mondják hogy a kor nem minden... Álmodó szemekkel hallgatja hogy merre vezet út a Toronyhoz, vagyis hogy min kellene keresztül mennie, nem biztos benne hogy el tudja képzelni, de ha ez vezet a férfihez... ő bizonyára megpróbálná legyőzni az út rejtelmeit. Akármik is legyenek azok.
- Igen, vörös volt, vagyis a vörös árnyalataiban láttam mindent, hol erősebben hol lágyabban - ért egyet, hiszen valóban így volt, mintha egy vörös lencsés szemüvegen át nézett volna mindent. Elmosolyodik ő is, tudja tán kissé gyermeteg amit mondott, mégis kételkedik benne hogy Victorius tenne olyasmit ami miatt rémesnek kellene látnia. Persze az elmondások, leírtak és a krónika alapján rettegnie kellene, neki is, hiszen annyi véres cselekmény köthető ehhez a férfihez. Keze, mely oly lágyan érinti a női puha bőrt, ezer halált osztott egy-egy csatába, ha nem többet, bár Vi ezt most nehezen képzelné el. Ugyanakkor azt is tudja hogy nem véletlen hogy ő lett a Király.
- Pedig nem vagyok se eszelős sem olyan bátor hogy leboruljon előttem bárki is, én csak... egyszerűen így gondolom - jelenti ki, maga sem tudja honnan ilyen biztos ebben, de mégis az, és nem is igazán tudja elképzelni mire akar kilyukadni a férfi.
- Való igaz Mylord, még bármi lehetek, hisz előttem az öröklét, hacsak nem történik valami - jegyzi meg, hiszen lehet még lovag, nem is akármilyen. A Kék rózsák Lovagja. Ez a gondolat enyhe mosolyt varázsolt az ajkaira, mert a rózsa szép, de szúr is ugyanakkor, kicsit ellentmondásos növény, mégis oly gyönyörű, és Vi kedvence.
- Nem, te nem vagy senki, te mindenki vagy. Nem látom a felégő hidakat Mylord, hiszen csak akkor ég el minden ha én is úgy akarom, és nem borult még fel minden ahhoz, hogy érezzem ezt a tüzet. Való igaz ifjú vagyok még Mylord, de mégis hiszek benne hogy régen is megvolt minden okod arra hogy megtedd amit megtettél, és reménykedni tudok csak hogy méltónak tartassz arra hogy a lovagod lehessek - bár szíve szerint mást mondana, de azt nem meri, és tán elhamarkodott is volna, így nem szólal meg. Csak magában gondolja, de azt is tudja hogy ahhoz hogy az asszonya lehessen, még sok mindenen át kell mennie. A csókba beleborzong, kis híján belefullad, és vágyakozva öleli a férfit, hiszen miért ne tenné, szíve oly törékeny oly sebezhető Victorius meg akárhonnan is nézi vonzó férfi.
- Meg fogok birkózni vele, úgy érzem képes leszek rá, De majd kiderül, nem tudhatom biztosan mi fog történni a jövőben - mosolyog, de reméli hogy lesz hozzá elég ereje és kitartása hogy méltónak mondhassa magát a Királyhoz. Bár pár éve még legmerészebb álmaiban sem gondolta volna hogy egyszer találkozik vele, sőt, többet is fog érezni iránta mint az egészséges lenne. De hát a szívnek nem lehet parancsolni. Aztán a lóra vagyis az ahhoz hasonló lényre siklik a pillantása. Elsőre megijed tőle, de aztán amikor az nem bántja, picit megnyugszik átmenetileg és inkább érdeklődve figyeli a jószágot.
- Való igaz hogy leginkább egy lóra hasonlít, mégis.... ki látott már lovat tűfogakkal, tűzben égő szemekkel, csontsoványan, mégis izmosan? - pillant a teremtményre, aztán vissza a férfira, és szinte csüng a szavain, amiket mesél. Ismerősen cseng a történet, hiszen a Hét utódja igazán jellegzetes, de azt nem tudta hogy ezen a jószágon vágtatott csatába annyi éveken keresztül, és tért vissza a győzelem fényes lobogójával. Megannyi győzedelmes mese szól erről, hogy miként zajlottak ezek a hadjáratok, amik oly sok áldozattal jártak.
- Így van, még mindig élő mondás ez az emberek között hogy heten vannak, mint a gonoszok, de szerintem fogalmuk sincsen honnan ered a kifejezés - ért egyet a férfivel, hiszen a mai kor halandója olyan szürke, olyan buta ahogy a neonfények elvakítják, és nem látja a teljesen nyilvánvalót.
- Mylord... ez a ló sokkal vénebb magánál az időnél is... és el tudom hinni mi mindenre képes, elismerem én is megriadok a jelenlétén, de ha azt mondod nem bánt, neked elhiszem - pillant fel ismét a férfi szemeibe, mert magától biztosan nem menne oda hozzá, nem kockáztatna, de hiszen a Király már ott áll mellette és... Levegő után kap ahogy felszáll erre a jószágra, aki mintha... kevesebbet rángana, és viselkedne a gazdája alatt. A kinyújtott kézre pillant, aztán a férfi szemébe néz, és közelebb indul, lassan, de kitartóan, és végül megfogja a kezét, és kis segítséggel, maga is felszáll eme rettenetes, de mégis oly elképesztő állatra.
- Álmodom, Mylord? - suttogja ahogy kezével tétován megkapaszkodik, és megsimítja a ló meglepően puha szőrét.


Kék Rózsák Kertje 24mdshl
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Victorius du Chapellier
Bíbor Király
Victorius du Chapellier

Faj :
Vámpír
Hozzászólások száma :
98

Kék Rózsák Kertje Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kék Rózsák Kertje   Kék Rózsák Kertje EmptyVas. Nov. 17, 2013 3:36 pm

- Lesz, kedvesem. Hidd el, hogy lesz.
*helyesel egy szerető csábítóan titokzatos mosolyával és eljátszik Vi néhány kósza hajtincsével*
- De akkor nem biztos hogy ilyen lelkes leszel.
*egészíti ki az előbb elhangzottakat véres szemeit a szépséges nőre szegezve, ahogy a szent kezeit szegezték a kereszthez. Nincs sok külömbség a kettő között, tán némi vággyal fűszerezve*
- Csakugyan?
*kérdez vissza és jót kuncog a dolgon, kéjesen erős hangján. Valamiért fene mód szórakoztatja Viridiana megjegyzése s talán ez majd egyszer a nő számára is értelmet nyer*
- Hmm, igazán érzéki invitálásnak hangzik.
*ismeri el kábító hanglejtéssel és vágytól űzött pillantással, mintha vérkő szemeivel elevenen falná fel és kebelezné be Viridiana minden porcikáját*
- Talán.
*ennyit mond a nő szavaira sejtelmesen, valódi választ nem adva, tovább kínozva a féligazságokkal és valóságfoszlányokkal*
- Azért láttad vörösnek mert az is. Mindent...elfed a bíbor.
*lehet hogy furcsán hangzik, nehezen elképzelhetőneek, egy hely, ami mag a Vörös. Bizarr, kísérteties és még is vonzó*
- Cssst, ne  beszélj annyit.
*tapasztja jéghideg mutatóujját Viridiana ajkaira. Nem azért mert ne szeretné őt hallgatni, csupán most valami jobb ötlete támadt. Lecsúsztatja az ujjhegyét, elkalandoztatva egyéb kellemes testtájékokra és puhán csókolva bele azokba a csábos és rebellis kis ajkakba, hosszasan, fájdalmasan kábítóan, majd követve az ujjak útját s végü visszavándorolva a másik nem ajkaihoz a szerelmetes elszakadás pillanatáig, hogy ismét szavakat formálhassanak*
- Bármi megtörténhet. És mindig történik, folyamatosan. A lét egy kerék, semmi több. De nem egyhangú a mozgása. Viszont nem lehet egyfolytában aggodalmaskodni efelett, úgy sem állítható meg az Idő előre haladása, a világé, az esemányeké. Ki kell őket élvezni.
*mosolyodik el mondandója végére, hiszen gondolta volna bárki is, hogy mondjuk pont a Király tér vissza? Akár Viridiana és hogy pont a lábai között köt ki?*
- Nem lehet mindent a puszta akarattal irányítani. Van amikor  még én sem vagyok erre képes. Volt már rá példa. A híd pedig....már régen szikrát kapott, csak a füstje még nem ért el puha fürtjeidhez. Még nem érzékeled, lehet, hogy mert úgy tetszik, aranyból van és a legszebb helyekre csábít.
*ismét rébuszokban beszél, tovább kényeztetve szavaival és csókjaival a Kék Rózsák-vagy éppen Vöröseké?-Lovagját*
- Így igaz, nem mintha vigasztalt volna megözvegyült asszonyokat, megárvult gyermekeket vagy azok nélkül maradt anyákat. De ez nem az én dolgom és soha nem is érdekelt. Te viszont...Viridiana, Chezeron lánya annál inkább. S hogy mire vagy méltó, az még elválik.
*jutattja ismét kétségek közé kőszívű vallomása után. Megcirógatja orcáját, tekintete beleég, mintha pontosan tudná mit akart volna Vi mondani, mintha nyitott könyv lenne az ami az elméjében és a szívében zajlik. Legalább is úgy tűnik. Nem csoda hogy ez a szörnyetegi nézés térdeket roggyasztott össze a csatamezőkön.
A nő kitartó szavaira elégedett mosoly húzódik márvány-arcára és ismét azzal a bizonyos tekintettel néz rá. A pillanatot azonban egy jószág zavarja meg, nem evilági szörnyetegként vonszolva be magát a kis légyottra, hívatlan vendégként*
- Pontosan. Elég valószínű, amiféle szellemi sötétség honol e korban.
*helyesel Vi szavaira, a szikrázó szemű lény szőrét símogatva.
Viridiana vallomására a nő felé pillant, elégedett azzal amit hallott, de hogy mi mást tükröz ez a szenvtelenül buja tekintet, azt nehéz volna megmondani.
Azzal felpattan a hátasra, könnyedén. Balját nyújtja és felsegíti a benne oly rég szunnyadó vágyat keltő nőt. Szavait megmodolyogja*
- Miből gondolod, szépségem? Nem biztos hogy olyan szép lesz ez az utazás hogy álomba illene...
*kíváncsian érdeklődik majd ismét belemerül titokzatosságába. Hozzásimul az ifjú nő hátához és rántva egy nagyot a gyeplőn megindulnak, szélsebesen. Gyorsabban bármely élő paripánál, a fák elmosódnak alakjuk mellett, úgy rohan a szörnyeteg mint ahogy a futótűz terjed*
- Nem eshetsz le, foglak.
*suttogja egészen Vi arcához, füléhez simulva az eszeveszett tempóban és finoman erősít fogásán. Nem tudni mennyit mentek pontosan, a gyorsaság félelmetes volt és egy elég kietlen helyen állnak meg. Nem pusztaság, éppenséggel zöld még, de már nem lehet messze valamiféle határvidéktől. Aközelben egy régi vasúti sín húzódik, nem ennek a vonalán jöttek, de mintha a vámpírok negyedének irányából eeredezne míg bele nem veszik a messzi sivatagba.
Mert bizony ahol a szörnyű paripa megáll-oly hirtelen,hogy ha nem tartaná Vi derekát Victorius, talán le is esne-, a nem túl távoli messzeségben kietlen, puszta vidék látható. Egyre kivilgosodik a föld, a fű eltűnik, kiszárad és a fák is elkorcsodulnak. Mintha semmi sem lenne  arra. Állnak egy ideig, majd a király megszólal*
- Látod, Viridiana?
*ismét tart egy leheletnyi szünetet, hogy a kegyetlen pusztaságot a nő jól megnézhesse magának. Valahol a távolban homokvihar tombolhat*
- Nincs oly közel, mint amilyennek látszik. Hosszú....hosszú út vezet át rajta. Abba az irányba.
*egyik karjával a sivatagosnak tűnő vidék felé mutat, uralkodói mozdulattal*
- Rossz vidék az, pusztaság honol. "Rossz Föld"-nek is szokták nevezni. De nem lakatlan. Arra élnek a puszták titokzatos rémei, kísérteties teremtmények, akiket már említettem. Nem tisztelik se a Fény se az Árny lényeit, a maguk uraik, szürkék a Feketék és Fehérek között. Arra. Messze...nagyon messze. Látsz valamit?
*rettentően éles szem kéne hozzá, hogy meglássa bárki is azt az innen alig láthatóan éppen csak derengő hosszú, egyenes sávot ami egyelőre nem látszik többmek mint egy finom árnyalattal sötétebb éfbolt-szeletnek*

Messze...:
 


Kék Rózsák Kertje Tumblr_n1soimjxif1sq1l2ao9_500
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Viridiana de Chezeron
Városlakó - Vámpír
Viridiana de Chezeron

Faj :
Vámpír
Kor :
256
Családi állapot :
Hajadon
Hozzászólások száma :
56

Kék Rózsák Kertje Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kék Rózsák Kertje   Kék Rózsák Kertje EmptyKedd Márc. 18, 2014 11:32 pm

Victorius

- Remélem Mylord - mosolyodik el lassú buja mosollyal, és nem nagyon érdekli a körülmény, hogy ez a találkozó mégis mennyire abszurd a maga valójában. Megborzong picit ahogyan a férfi a hajával játszik, tetszenek neki ezek a kis, kósza érintések, mert azt jelzik számára, hogy a férfi figyel rá, nem csak úgy van.
- Nem biztos, bár ezt csak egy féleképpen lehetne kideríteni ami azt illeti - teszi hozzá, hiszen bízik magában de korántsem ennyire, hogy elhiggye, könnyű dolga lesz, és talán sejtette is hogy az, hogy a király figyelmet szentel neki, nem egy szimpla történet lesz, és nem biztos hogy elég erős lesz hogy túlélje, de ennek ellenére mindent meg fog tenni ezügyben, hiszen a veszedelmen túl, ott viráglik ami neki kell, amit érezni szeretne, a hatalmon, és az erőn, a faj mibenlétén túl, ott van a Férfi. Aki megdobogtatta, kétszáz éve mozdulatlan, kihűlt szívét. A férfi kuncogása, selymes szalagként kúszik végig a bőrén, és szeme villanása elárulja, nagyon is el tudná képzelni az előbb lefestett képben, vörös rózsák között fekve, csábítón és vonzón, női szíveket sajdítóan...
- Vörös álmok... - ismétli halkan és örömmel hallgat el ahogy a férfi mutatóujja az ajkaira simul, hűvös márványként érintve nagyon is emberi ajkait és ahogy eltűnik az ujj, végül a férfi ajka simul oda, és örömmel, odaadással csókol vissza, gyengén fogva át a király derekát és a lassú, de mégis szenvedélyes csók, igen csak elkábítja, és nehézkesen szakad el, ezt még.. még szeretné. Hallgatja a szavakat, amiket a hűvös márvány ajkak oly mély hangra váltanak.
- A kerék sosem áll meg, csak hol lassabban, hol gyorsabban forog, de ettől még minden valós ami történik - fűzi hozzá a saját gondolatait a férfi szavaihoz. Akinek visszatérése annyira váratlan volt hogy valószínűleg senki nem hitte volna hogy ez lehetséges, és személye már feledésbe is merült. Csak a legenda, és a szóbeszéd terjeng a faj tagjai között.
- Nem lehet, de az akarat mégis nagyban befolyásol, bár nem elég csak akarni, tenni is kell érte, de mégis ad egyfajta olyan célt amiért küzdeni kell vagy éppen lehet és az akarat sok akadályon át tud segíteni. Egészen addig amíg már... terhes nem lesz az akarat. Lehet hogy igazad Mylord, és nem látom a szikrákat, mert talán nem akarom látni, de nem fogok megfutamodni - válaszol, hiszen ezt is mint sok mindent mást, máshogy lát mint az emberek vagy a legtöbb vámpír, de hát ő már csak ilyen kis örök álmodozó típus. Vámpír mértékkel is, hiszen... ki álmodna arról hogy az Ősi krónikák rettegett mégis legendás alakja elé toppan a semmiből?
- Nem hiszem magam sem, hiszen anya könnyére nincsen szó, de mégis, hiszek benne hogy ez lehet másképpen is, és nem kell így lennie most csak azért mert eddig így volt. A változás, az elmozdulás talán jó is lehet... - bizakodik kicsit, szelíd mosollyal, sóvár tekintettel, ha akarná sem tudná elleplezni érzéseit a férfi elől, mik viharként fúlnak lelkében és minden kis részét, porcikáját élettel töltik meg. Tekintete egybefonódik a férfiéval, és elgyengül kissé a térde, valahogy nem kételkedik benne hogy bátor szívű férfiak ezrei estek térdre egy ilyen tekintete előtt, mert annyira rémséges, mégis erőt és fölényességet, hideg tömény erőszakot ígér. És mást. Valamit, ami még ezeken is túlmutat, halvány reményt a női szívnek. Az ő női szívének. Visszamosolyog ahogy lassan oson a pillanat tovább és az őket megzavaró pokoli lényre néz. Szívében egyszerre csodálattal és rettenettel. Ahogy Victorius felszáll a lóra, egy pillanatra maga előtt látja, évezredekkel korábban csatamezőn, hadak élén, és pislog. Elfogadja a kezet, és felszáll a férfi elé, nőiesen ahogyan azt ildomos nekik ugye, és kapaszkodik egy kicsit ahogy átkarolja.
- Álomba illő lesz Mylord, tudom. De hogy álom vagy rémálom, ugyan ki tudná azt megmondani? - villant egy pajkos mosolyt a fájdalmasan jóképű férfiarcba és kapaszkodik ahogyan a jószág meglódul, és álmélkodva nézi a sebességet amellyel haladnak. Semmiféle földi ló nem lenne képes negyed ilyen gyorsan sem futni, ez a ló önmagában egy csoda. Vagy átok. Megrezzen kissé és aprót, alig láthatót biccent hogy nem eshet le.
- Köszönöm - fűzi hozzá a gesztushoz, és nem szólal meg többet, csak amikor megállnak, addig kiélvezi hogy ennyire közel van hozzá a férfi, ez a két lábon járó veszedelem, aki mégis védelmezi erős karjaival a leeséstől. körbepillant, észreveszi hogy afféle peremvidék lehet, ahol még van élet, de már nem sokáig és a sínpárra pillantva felvonja a szemöldökét.
- Azok ott... nem a Terrorjárat vonala? - kérdezi hirtelen ötlettől vezérelve, hiszen rémlik valami ilyesmi, és a vámpír negyedben található egy vasútállomás, de soha senki nem mesélt róla hogy mi a végállomása annak a vasútnak. Talán ez...? Meredten figyel, a fákra, ahol kihalnak, elkorcsosulnak majd egészen távol megszűnnek létezni azok is, és csak a kivilágosodó sivatagszerű föld marad. Látja a homokvihart.
[b]- Az sincs közel, ahol most állunk, mintha egy teljesen más világban utaztunk volna idáig...
- jegyzi meg és figyel a magyarázatra, elnéz arra amerre a férfi mutat.
- És hogyan maradnak itt életben? Ez kietlennek tűnik ez a táj, mi tartja őket életben? Kik ők? - kérdez vissza, hiszen tudásszomja nem apad, és a jelzett irányba mered, először semmit nem lát, de aztán mégis. Egy vékony csíkot, egy szelet eget, és egy sötét vonalat. Az a vonal... Erőlteti a szemét, de csak vonalnak látja, ami alig szürkébb az égnél.
- az ott... Ott van valami. Valami nagyon magas... - válaszol, és a királyra pillant.
- Az ott, a mauzóleumod, igaz?


Kék Rózsák Kertje 24mdshl
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Victorius du Chapellier
Bíbor Király
Victorius du Chapellier

Faj :
Vámpír
Hozzászólások száma :
98

Kék Rózsák Kertje Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kék Rózsák Kertje   Kék Rózsák Kertje EmptyKedd Júl. 01, 2014 4:13 pm

*Mosoly. Egy erős, sok mindent kifejező mozzanat s tekintet. Valami mély, a sötét viz felszine alatt rejlő. De vajon mi? Mi az amit ez az arc, bibor tekintet szavak nélkül mond a reménykedő szavakra.
Egyszer majd Viridiana is megtapasztalja.*
- Minden valós. És még is leng délibáb a valóság vékony hártyáján.
*feleli ahogy elszakadnak ajkaik, tovább kisértve szenvedélyével a nő szivét*
- Tudom, hogy nem fogsz. De nem mondhatod, hogy nem figyelmeztettelek...még mielőtt nem fordulhatnál vissza.
*nem állna itt, nem ölelné pont Viridianát, ha nem tudná biztosan amit tud. A második mondatot egészen halkan suttogja neki, kéjesen s még is veszedelmesen*
- Nem hétköznapi nő vagy te, igaz?
*jegyzi meg Viridiana különös gondolkodásmódjára és nyiltságára. Imponál neki, szórakoztatja*
- Lehet, hogy igazad lesz. De ha patakokban folyik a vér...megvan annak is a szépsége. Főleg, ha nincs penge, ami árthatna neked.
*a női lélek puha és bársonyos, általában elutasitja az erőszakot. De vannak idők mikora világnak nem egy újabb hősre, hanem egy szörnyetegre van szüksége.
Berobban a kárhozott paripa, a Király egy jól begyakorolt mozdulattan ül rá fel s nyújtja kezét Viridiananak. Látja a nő szemében a csillogást*
- Mondd, mi jár a fejedben?
*valószinűleg tudja mi lesz a válasz, de kiváncsi arra,mit fog a fiatal vámpir mondani, hogyan önti szavakba. Átkarolja a hátason, a kelleténél intimebben*
- Te, kedvesem. Te fogod megmondani. Saját magadnak. Egy napon.
*lehet, hogy váratlanul érik e szavak a szépséget, lehet, hogy nem. Az elmosódott táj ismét alakot ölt, de különös és rútabb formáját Namless Town burjánzó vidékének*
- Ha arra a vonalra gondolsz, ami az északi városrész felől ered,akkor igazad lehet. Erre halad. Tovább.
*helyesel, majd tovább vágtatnak és vágtatnak, de még mindig meg sem közelitve azt a monumentális dolgot, ami a távolban dereng*
- Vannak akik azt állitják, "Vannak még más világok."*
*sóhajtásnyi időt hagy, talán elmélkedésre, vagy csak véletlen. Majd folytatja*
- Régóta léteznek, elszigetelve a civilizált vidékektől. Kietlen a környezet, amihez alkalmazkodtak. Ezért is torzak. Vannak lények, melyek a jég hátán is megélnek. Vannak pedig amelyek a lakatlan sivatagban és pusztaságban. Nincsenek törvényeik, csak a lét számit. Ezért élnek olyan soká. Megeszik s megisszák, amit találnak. Jó szerencséjük van, ha a társadalmakból vándorol valaki ezen a vidéken át. Elkapják és felvalját, mind egy miféle lény. Alattomosak, ráadásul az itt élők számára ismeretlen az a terep, igy még több előnyük van. Harcos legyen a lábán, aki lóháton vagy gyalog átjut. S eljut.
*ecseteli Viridiananak a rémes vidék lakóit illetően. Határozottan nem akarna velük találákozni. Sem ő, sem más. Akkor még is,a távolban, túl az emlitett pusztuláson, messze, nagyon messze van valami. És Viridiana jól látja*
- Az. A Torony. Ott van. Hát nem olyan érzés, mintha hivogatna?
*kérdezi a szerelmesétől,oda hajolva hozzá, levéve tekintetét a távoli épitményről. A ló mocorog alattuk, forró homokot fúj az üde szellő a rémlények vidéke felől a paták közé*

* Stephen King: A Setét Torony 1. - A harcos




Kék Rózsák Kertje Tumblr_n1soimjxif1sq1l2ao9_500
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Viridiana de Chezeron
Városlakó - Vámpír
Viridiana de Chezeron

Faj :
Vámpír
Kor :
256
Családi állapot :
Hajadon
Hozzászólások száma :
56

Kék Rózsák Kertje Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kék Rózsák Kertje   Kék Rózsák Kertje EmptySzomb. Feb. 11, 2017 12:36 am

A férfi mosolyában erő van, olyan mosoly ez ami egyszerre jelenthet mindent. Félelmetes lehet, de ugyanakkor csábító is, hiszen ajkának ívei mindkét érzelem kifejezésére alkalmasak, és Viridiana éppen eleget szenved ettől a kettősségtől. A kijelentést átgondolja, való igaz furcsa álmok azok, különösek és néha összefolynak. Leginkább egy hatalmas kirakósra emlékeztetik, amihez újabb és újabb darabokat kap, hogy megtalálja, hová illenek be.
- Valós és mégis olyan valótlan - feleli végül ahogy belenéz a vérkő szemekbe, amik oly hidegek, és mégis micsoda szenvedély lappang a bíbor tavak mélyén. Sosem hitte volna, hogy ezt az érzést, ezt a szenvedélyt majd Victoriustól kapja meg, ő általa ismerkedik meg ezzel.
- Igen Mylord, nem mondhatod hogy nem tetted, de én döntöttem így, és senki más nem dönthet helyettem - aki megtehette volna, az már régen meghalt, hiszen csak az apja tehette volna, mint régen amikor nemes kisasszony volt, és a kérőket hajkurászta el maga körül. Nem adta senkinek a kezét, és aztán az apja átváltoztatta. Az öröklét ajándékát és átkát adta neki egyszerre.
- Ezt mintha már mondtad volna, Mylord - mosolyodik el pajkos kis mosolyra, hiszen élvezi a törődést, hogy a Király osztatlan figyelmét élvezheti, igaz olykor csak rövid ideig.
- Való igaz, nincs olyan fegyver ami kárt tehetne benned. De vajon nem is lesz? Úgy értem, gyakorlatilag sebezhetetlen vagy de változhat ez? - kérdezi, hiszen szeget üt fejében egy gondolat és aggodalommal önti el. Nem akarja hogy Victoriusnak baja essen. Még akkor sem, ha ez nem lehetséges.
Elsőre ugyan megrémül a furcsa jószágtól, ami csúfos megtréfálása egy lónak, de Victorius felül rá, és a kezét nyújtja neki. Ő pedig tétován tesz egy lépést, aztán még egyet és végül ott áll közvetlen előtte, és nyeregbe száll az erős, izmos férfikarok segítségével. Elhelyezkedik, és azután válaszol.
- Sok minden ami azt illeti. Legfőképp azonban a letűnt korok képein, láttam már ezt a lovat álmomban, egy vörös álomban amint egy sereg élén áll, és olyan volt mintha tüzet köpött volna - szólal meg egy kis idő után és nem zavarja az intim érintés, mindössze enyhe jóleső borzongás fut végig rajta. Amikor megállnak körültekint, de nem ismerő neki a tájék.
- Igen erre gondoltam. A mauzóleumhoz vezet ugye? A vonalak... arra tartanak - kérdezi ahogy kapaszkodik ő is, de bízik a férfiben hogy nem fogja ledobni a nyeregből, és mikor beszélni kezd, minden ideg szálával figyel. Viszhangzik benne am ondat. "Vannak még más világok". Tényleg lennének? Mifélék?
Szinte beleborzong a mesélésbe, de vizuális típus, el tudja képzelni miféle torz teremtmények lehetnek ezen a vidéken, de ugyanakkor arra is gondol, hogy egy napon, neki kell-e megküzdenie ezekkel a szörnyűségekkel. Képes lenne-e rá ha arra kerülne a sor?
- Igazán szörnyen hangzik, de bizonyára ők sem legyőzhetetlenek. Nem szívesen találkoznék ezekkel a lényekkel - borzong bele, ahogy bevallja, félne egy kicsit. Valószínűleg bolond is lenne ha nem tenné, de hát egy nő mindig hamarabb ismeri be a félelmét, mint egy férfi. Pillantása a sötétlő oszlopra téved, a Toronyra, ami oly aprónak látszik jelenleg. A Setét Torony.
- Valóban, látom a tornyot igaz most csak apró bábunak tűnik innen. Vonz, érzek... érzek egyfajta vibrálást a levegőben - válaszol végül habozva, de őszintén. Ám magától bizonyos hogy nem menne még arra. Még nem, még valami nincs a helyén.
- Nyugtalan a lovad, Mylord. Miért? - érdeklődik inkább ahogy a hátrafordul és babakék szemei ismét a vérkövek kereszttüzébe kerülnek. Szíve is elszorul a csodálatos látványtól. Halott, és mégis oly eleven...


Kék Rózsák Kertje 24mdshl
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Victorius du Chapellier
Bíbor Király
Victorius du Chapellier

Faj :
Vámpír
Hozzászólások száma :
98

Kék Rózsák Kertje Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kék Rózsák Kertje   Kék Rózsák Kertje EmptySzomb. Feb. 11, 2017 4:52 pm

*Állja a leányzó tekintetét-vagy éppen Viridiana állja Victoriusét? Túlságosan is mélyen néz azokba a csillogó, epekedő szemekbe.
Egyszerre mond el semmit és mindent az égővörös szempár. Szavak nélkül, vajon visszhangzanak a nő fejében a Király hangján?:

"Hát nemlátod Kedves, hogy szenvedek?
Nem hallod a sóhajom?
Álruhába bújva ejtettél fogva,
Mikor engedsz már végre szabadon?"

- Valahol a kettő határán...az érzékeket gyönyörűen kínozva.
*egészíti ki a szeretett hölgy szavait majd a tanúságtételére kiszélesedik mosolya és lágyabbá válik tekintete*
- El sem tudod képzelni...mennyire örömmel tölt el...hogy így döntöttél.
*szinte nyögi a szavak a fürtös szépség arcába, leplezetlen és szenvedélyes őszinteséggel. És mintha tovább szólna kéjes hangja Viridiana elméjében:

"Lángra gyújtottad a lelkem
Lángra gyújtottad a lelkem
(Lángra gyújtottad a szívem)
A gleccserek olvadoznak a éjszaka sötétjében
És a csillagokat elnyeli az áthatolhatatlan"
*

- Újra és újra el kell, hogy mondjam. Mert a szavaknak szinte súlyuk sincsen, csak úgy andalognak a levegőben, aztán tova tűnnek. A beszéd...ékes, szeretem ezt a kifejetési formát. De sosem lehet olyan jó "szókimondó", kifejező, egyértelmű és mindkét fél számára átérezhető és érthető, mint egy aktus.
*vannak dolgok, amiben előszeretetteln köntörfalazik, vezet félre és beszél rébuszokban a bíbor király, de úgy látszik ez éppen nem az a téma. Ahogy azt már szívének választottja megtapasztalhatta. Ez is része ellentmondásosnak tűnő személyiségének. Alig érzékelhetően közelebb lépett Virdianához és fél karjával magához öleli, elviselhetetlenül lassan...egyre szorosabban, mígnem a mellkasuk teljesen össze nem ér. S felülről lefelé néz, továbbra is a másik ékköveibe, szemeibe, egyet sem pislantva, tán nehogy valamit elhalasszon örök időket látó tekintete. És szavai ismételten felcsendülnek a csinos kis koponyában:

"Azt hittem senki nem csinálhat hülyét belőlem,
De te megtetted,
Az illúzió királynője vagy,
De mikor mondod el végre az igazságot?"
*

- Ne aggódj. Kétlem, hogy változna. Fizikailag nem tudnak megsebezni. Túl sok kor tűnt már le mögöttem...
*cirógatni kezdi szabad kezével Virdiana orcáját. Fizikailag sebezhetetlen. De mi a helyzet a nem ilyen jellegű sérülésekkel? Még sosem volt oka elgondolkodni ezen...eddig. A táltos paripa azonban ekkor már nyugtalanul mozgolódik mögöttük. Megülik hát, tán másnak nem is engedné. Sőt, biztos. A rémes gebe megindul és nyargalni kezdenek*
- Hm, igen...szólítottalak és az elméd válaszolt. Olyan kötelék alakult ki közöttünk-s erősödik percről percre-,ami erősebb a vérnél vagy siguloknál. Sosem volt még erre példa, de érzem, hogy így van. Érzem ha rólam álmodsz, mert akkor mintha én is rólad álmodnék...ahogy rólam álmodsz. Látlak a baldachinos ágyadban, selyem párnán és takaróban...ahogy pilláid remegnek az álomképektől és sóhajtasz. A hajad mint az orchidea,kúszik a finom anyagon. Lenge kelme, amit viselni szoktál, igaz?
*lepillant az útiránytól tépve el tekintetét, hogy a puha tincsek között arcát a nőéhez emelje és tekintetük immár oly közel találkozzon, ahogy egymásba fonódva vágtatnak. Majd ismét az utat kémeli maguk előtt*
- Vajon álmodom-e vagy ébren vagyok mikor ezeket a képeket látom?
*szól kissé elvontan, filozofikusan s ki tudja hogy érti vagy értelmezhető-e egyáltalán bárki számára amit mond*
- De néha látlak kislányként is...apró lábak erős vár durva macskakövein, hosszú, fehér hálóruha.
*meséli, a kötelék immár bizonyos. De hogy miféle vagy hogy jöhetettlétre, arra talán nincs lény e világon, mi tudná a választ*
- A mauzóleum a holtak helye és ideje. Én nem haltam meg, de élő sem voltam sosem. Így irreleváns  a díszes sírhely fogalma esetemben...de értem mire gondolsz. Mond, látsz engem?
*ismét egy nagyon különös gondolat és kérdés, hiszen ott ül mögötte? Ki tudja megint miféle dolgok játszódnak le különös elméjében. Virdiana derekát rendíthetetlenül öleli*
- Oda vezet, igen, amit te ezzel a jelzővel illetsz. Én egyszerűen csak..toronynak hívom.
*egészíti ki válaszát némi habozás után*
- El kell menned oda, érzed már a hívást? El kell menned...el fogsz menni, láttam már "álmomban", hogy így teszel. És én nem mehetek veled. Egyedül kell megjárnod azt az utat.
*valami változik a hangszínében, de nehéz lenne pontosan megfogalmazni, hogy mi. Kimértség? Nem...valami más. Féltés. Nem is néz a lány szemébe, akkor sem ha érzi magán a tekintetét*
- Bárcsak ne kéne találkoznod velük...nem tudom megmondani fogsz-e vagy sem.
*komolynak tűnik a hangja és alig észrevehetően ugrik egyet szépen ívelt ádámcsutkája. A távolba révedő tekintete leírhatatlan:

Kék Rózsák Kertje 4f8b6242355419485e8a27c8f8290154*

- Érzed hát...ne habozz soká. Nem hiába érzed, amit érzel...a vibrálást.
*ismét szerelmesére néz, azzal a gyönyörű és szívfacsaró pillantással, ahogy az imént még a távolba meredt*
- Azért nyugtalan, mert érzi, hogy én is az vagyok. Be kell valljam.
*de most ismét elmosolyodik és szép lassan lepereg arcáról az a szívfájdító kifejezés és ismét kezd a megszokottá válni. Nem folytatja rövest, de érződik, hogy még mondani szeretne valamit, talán a szavakat keresi,a legmegfelőbbeket*


Kék Rózsák Kertje Tumblr_nev2pgQriZ1ripzbdo8_500

- Viridiana...
*kezdi és pislog párat a karjaiban ülő vámpírra, órák óta talán először. A paripa megáll és mintha nem is hányná-vetné magát annyira ide-oda,mint eddig, vagy csak nem érződik a pillanat súlya alatt*
- Szeretlek téged. De nem tudom ezek a szavak éreztetik-e eléggé, hogy mit jelentesz számomra. Nem érzem megfelelőnek őket, de nem is találok más kifejezéseket. Régóta gondolkozom már ezen...éjjeleken és nappalokon át. Nem gondoltam volna, hogy ennyi évszázad és évezred után még lesz, ami elgondolkodtat. Valami új, ami közvetlenül értint. A világ változik, de még is egysíkú, még sem lep meg soha túlságosan és nem vált ki belőlem semmiféle érzelmet.
*bármilyen furcsa is, látszik rajta, hogy erőlködik, hogy a megfelelő szavakat megválogassa, már-már emberi módon, vagy épp ellenkezőleg, túlságosan bizarr módon ahhoz, hogy eleven legyen. Néha elréved, néha pedig a lányt fürkészi vagy éppen a szemébe néz. Rubinvörös szemei csak úgy cikásznak*
- Én...nem szokam érezni semmit. Egyszerűen csak jártam a világot és tettem a dolgomat vagy ami éppen tetszett. Nem volt ezzel sose problémám. Aztán...elkezdtem szeretni az ivadékaimat, ezt nevezik a halandók "apai szeretetnek", úgy vélem. Fontosak voltak nekem, a sorsuk és boldogságuk. Sose szóltam bele mely testvérüket választják hitvesükül, sőt, még a néhai csapongókra sem szóltam rá, akik másokhoz ragaszkodtak. Nem is tudom miért...az anyjuk mindig is közömbös volt számoma, mígnem ez a közöny hűvös gyűlöletté nem vált. Nem akartam, hogy valaha is hasonlót érezzenek. Még akkor sem, ha nem tudtam mi lehet ennek az ellenkezője. Csak a vidám arcokat láttam. Egy-egy mennyegzőn, egy-egy folyosón ahogy egymás kezét fogva nevetgéltek, csókot váltottak. Ismeretlen volt ez a harmónia számomra. Se fivérem, se nővérem,...se szerelmem nem volt. Soha. Ágyasaim se voltak. Amélie, a gyermekeim anyja, de se vágyam,se szerelmem tárgya nem igen volt soha. Voltak szépséges nők, kevesen, akikben kedvem leltem egy-egy éjszakára, de általában megöltem őket. Valamiért haragudtam rájuk. Azthiszem most értettem meg miért.
*ekkor ismét tartósan Viridiana szemébe néz*
- Volt valami, amit nem tudtak megadni nekem. Magam sem tudtam mi az, sokáig azt se, hogy egyáltalán van ilyen tényező. De most már tudom. Most már érzem. De nincs az a választékos nyelv, ami kifejezheti ezt pusztán szavakkal. Téged kerestelek mindig is, Viridiana, Chezeron leánya. Nap nap után, peregtek az évtizedek...hábrúk és álmok, utódok és virágzó majd letűnő korok. És még is üresség honolt bennem, csak nem tudtam róla, csupán haloványan érzékeltem olykor-olykor. De most már tudom. Te vagy az én megváltásom. A szerelmem. Az egyetlen nő, akit valaha szerettem. Nem is tudtam, hogy képes vagyok rá...furcsa ez az érzés, kissé összezavaró. Szeretlek, erős ez az érzés, mint a gyermekeimnél. De ez még is más...hasonló és még sem. Azt mondják a halandók, hogy a szerelem elvakít és meggyengít, de én nem így látom. Csupán most látok igazán, színről színre és legyőzhetetlenebbnek érzem magam, mint valaha. Azt akarom, hogy velem legyél. Az oldalamon, míg világ a világ. Csatákon és békeidőkön át. Vágyom rád...a jelenlétedre, a szavaidra, az érintésedre, az illatodra, a véredre és a testedre. Nem bírnám elviselni ha nem így lenne. Országokat mészárolnék le, világokat égetnék porig...az sem csillapítaná indulataimat. Most már tudom és azt is, hogy ez nem véletlen találkozás volt. Hogy te ébresztesz örök álmomból az új, valós és elmozdult világba, és majd együtt a helyére mozdítjuk.
*megvárja, hogy kedvese mit felel vagy felel-e egyáltalán, majd szájon csókolja, mintha sosem akarná abbahagyni*

Kék Rózsák Kertje Tumblr_nwd76jWs3P1rocrnwo2_500


* Idézetek: 2Cellos - Supermassive Black Hole





Kék Rózsák Kertje Tumblr_n1soimjxif1sq1l2ao9_500
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom



Kék Rózsák Kertje Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kék Rózsák Kertje   Kék Rózsák Kertje Empty

Vissza az elejére Go down
 
Kék Rózsák Kertje
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nameless Town :: The Nameless Town :: Darklore negyed-
Ugrás: