Létezik egy vonat, ami több puszta vonatnál. Ablakaiból vörös fény árad és vöröses füstöt fúj ki. Hangja szörnyűbb a legborzalmasabb sikolyoknál, mintha az apokalipszist hirdetné. Sokan vélték látni, de még sem ült rajta senki, aki beszélhetne. Néha megtalálható a peron, s néha nem. A sátáni jármű sűrű füst közepette érkezik, nem látni honnan jött vagy hová tart. Egyesek szerint a két végállomás a Pokol és a Setét Torony. E között két megálló, Nameless Town északi negyede és a Puszta Földek. A vonat több, mint aminek látszik, valójában egy démoni szerzet, mi önálló akarattal bír és nem hiába kapta azt a nevet, amit.
Vendég
Tárgy: Re: Terrorjárat Hétf. Dec. 03, 2012 9:32 am
Oliver
Kezd egyre hidegebb lenni, meggondolatlan pillanataimban mindig el akarok menni innen, vagy csak menni, mindegy hová, utazni, be a városba, otthonra találni, valahol. Kicsit szerencsétlennek érzem magam egyedül, sosem voltam még ilyen magányos, örök vidámsági mércém erősen csökken. Persze újra és újra összeszedem magam, vigasztalom, majd ha találok valamilyen munkát és elkezdődik az iskola, jobb lesz, egyelőre követem a síneket. Fogalmam sincs milyen negyedben járok, csak követem ezt az utat előre, sétálgatok a sínek mentén, semmi rosszat nem feltételezek egy vonatról... Jól felöltöztem, van rajtam sál, kabát, még új fülbevalókat is vettem a piacon, csak most már tényleg kezdenem kellene magammal valamit, nem hagyni leesni a vidámság mércém, visszatérni régi önmagamhoz. Egy dalt dúdolgatok az orrom alatt, kedvenc sorozatomból, bár még csak tél elején járunk, szeretném a havat minél hamarabb eltakarítani. Imádom ezt a mesét, rólam szól, Pegazusokról, éljen Fluttershy! Kicsit élénkebben dúdolgatom, a hangom egészen szép, arcom kipirul közben, mintha egy adag cukormázas virágoskertet varázsolnék erre a kietlen környékre. Tele vagyok élettel, pozitív kisugárzással a dalocska által megint, mint egy viráglány, vagy tündér és elsősorban persze Pegazus. A többiek szerettek így hívni, hirtelen repülni támad kedvem, hogy eltakarítsam a mord felhőket, de nem tehetem... majd elvonulva az erdőben talán egy kicsit, de most nem szabad. Addig is winter wrap up!
Oliver Ulliel
Faj :
Vámpír
Családi állapot :
Özvegy
Hozzászólások száma :
75
Tárgy: Re: Terrorjárat Kedd Dec. 04, 2012 9:02 am
*Tél van. Az idő zord,hideg és havas. Az ég még nappal is felhős,félhomályos,a táj pedig kietlen. Egy vámpírnak tökéletes. Oliver a vonat megállójában ácsorog, talpig feketében,mint mindig. A formaság kedvéért egy sálat kanyarintott a nyakába,nem mintha fázna. Kezei a zsebében és nézi a síneket,gondolkodik. Járt már itt,és akkor jött az a bizonyos Vonat,ami nem jelenik meg bármikor. És ő felszállt,a flúgos ázsiai lánnyal,akit azóta nem is látott. Álomnak tűnik,mikor felébred ugyanis nem is ott volt,hanem egészen másutt. Még is tudja,hogy megtörtént. Amint ezen mereng,friss,meleg vér illata csapja meg kiélesedett vámpíri érzékeit. Erőszakkal ragadja ki az emlékek sötét völgyéből. Az illat felé fordul,a messzeségbe. Bűnkék írisze felvillan és a sűrű ködben két veszedelmes,kék foltként izzik jegesen. Egy alak kezd kirajzolódni,egy női alak. a vérivóknak nagyon jó a látásuk,a lány talán még nem is látja,hogy nincs egyedül. Dúdolgatás,dallam mászik a fülébe,mint egy jól kezdődő horrortörténetben: egy fiatal lány,veszélyes,elhagyatott peronon és egy gyanús alak. Mi ez a mámorító illat,ami ennyire felkorbácsolja gyilkos ösztöneit? Más ez,mint az a vámpíri kóros függőséget kiváltó édes illat,ami felesége vérének legkívánatosabb aromája. Viszont más mint egy ember ínycsiklandozó vére. Még is mi lehet akkor? Leginkább az ártatlan gyermeki vérre emlékezteti a hívogató illat,de még....valami még tisztább. A könyvek bizonyára szűzleánynak tulajdonítanák a páratlan aromát,de nem vagyunk egy könyv hasábjain. Oliver,a vámpír még sosem találkozott unikornissal-sem pegazussal-,a leírás szerint a legtisztább lények közül való varázslatos paripákkal. Talán nem is hisz bennük,eléggé materialista. Az alakváltók faját sem ismeri még,hiszen nemrég költözött csak ide,a vámpírok negyedén kívül még nem járt. Az csak később jön. Most viszont töretlenül mered a ködbe,ahonnan a fekete hajú lány közeledik,a vér és gyilkolás utáni vágy pedig egyre erősödik benne. Ez itt nem Dexternon szigete,ez itt a Névtelen Város,itt a vérszopók keze nincs megkötve-ha jól értesült-,ezért ha a területükre téved holmi ártatlan halandó,azt felfalhatják kedvükre*
A dallam kicsit felvidít, akkor is, ha még csak tél eleje van. Gyanútlan sétálok a peronon, immár mosolyogva, úgysincs itt senki, még a kezem is lóbálom kicsit. Mikor jön már a vonat? Nézek a távolba, mint a várakozó emberek, akik türelmetlenek, pedig én nem sietek sehová. Kicsit fázom is, mintha a dal után lehűlt volna a levegő, vagy csak azért van, mert a télről énekeltem. Egyenletes, ritmusos koppanásokkal haladok a járdán, valami világít nem messze tőlem, kék fénnyel. Jelzőlámpa? Annyira naiv vagyok, hogy rámosolygom a furcsa fényre, a vigyor csak eztán fagy az arcomra. Kettő van a kék fényből... ez egy...ez nem lehet más, mint egy ufo! Egy ufo mered rám a sötétben, egyenesen rám. Kitágult pupillákkal lesem a sötétet, megdermedek és visszanézek a fényere. Elkezdjek rohanni? Mi van most? Valahogy érzem, hogy nem stimmel valami. Körbenézek, emlékeztetem magam, hogy ufok nem léteznek, teszek pár óvatlan lépést előre, ekkor látom meg a sötét alakot. Szívem máris leadja a vészjelzést, légzésem szaporábbá válik, arcomon a tökéletesen ártatlanság csillan fel. Sötét alak egy kihalt megállóban, miért is bántana... Talán csak egy egyszerű utazó, mégis olyan rossz érzésem van. A vonat úgyis mindjárt befut, mi történhetne velem egy vonaton? Még sosem kerültem veszélybe, de nem voltam még ilyen helyen sem, nem esik le, hogy a családom azért küldött ide, hogy meghaljak. Megállok, tisztes távolságra az alaktól, vámpírt sem láttam még soha életemben, csak egy egyszerű, vidéki lány vagyok. Kicsit elmosolyodom, majd a fiúra nézek. - Olyan furcsán világít a szemed, már azt hittem földönkívüli vagy jelzőlámpa vagy. Nevetek fel kicsit, a rossz érzéseket biztosan csak beképzelem. Zsebre vágom kezeim, mert fáznak, kicsit topogni is kezdek. Rosszul csinálom, ritmustalanul. - Mikor jön már a vonat? Pokoli hideg van idekinn. Kezdem lehelgetni átfagyott ujjaim, arcom kipirul, mint egy túlédes rózsának, szemem lányosan lehunyom. Nincs itt veszély, csak egy fiú, aki várja velem a vonatot. A vonat jönni fog, én felszállok, aztán a központból egyenesen a szállodába megyek. Kéne már keresnem egy rendes lakást.
Oliver Ulliel
Faj :
Vámpír
Családi állapot :
Özvegy
Hozzászólások száma :
75
Tárgy: Re: Terrorjárat Szomb. Dec. 08, 2012 8:57 am
*Köd gomolyog a szűk peronon,kígyózik a feketébe öltözött alak bokája körül. Hűvös az éj,itt a december,a tél. Nosztalgikus pillanat,ahogy a holtsápadt,csinos úriembernek tűnő férfi a semmibe mered. De csak míg egy bárminél tisztább,édesebb vérszag meg nem csapja az orrát. Pupillája kitágul,mint bármely ragadozó állaté. Lassan a fejét az illat felé fordítja,ajkai enyhén szétnyílnak,ösztönösen. Bűnkékszemei felvillanak,miből mit se észlel.Közeledik. A vacsora. Igazi ínyencség lesz. Kirajzolódik egy női alak,egy naív,elveszett pára,aki a mai napon nem úgy néz ki,hogy megmenekülne a Halál karmaiból,a Halál édes csókjától...mi ciánnal van átitatva. Alig észlelhető mosoly kúszik túlságosan szép,túlságosan tökéletes arcára. A ragadozó álarcára,ami eltakarja a szörnyeteget,ami mögötte rejtőzik* - Földönkívüli? *annyira meghökkenti ez a bugyuta,teljes mértékben valószínűtlen állítás,hogy kénytelen visszakérezni,jól hallotta-e. Oliver ugyanis materialista. Arcára viszont semmi sem ül ki,mintha nem is hús és csont lenne,hanem puszta kő. Nem nehéz kikövetkeztetnie,hogy ez a halálra ítélt lány mit sem tud arról,hogy vámpírok léteznek és hogy éppen az ő felségterületükön jár,ahol a halandók legyilkolása nem bűntetendő,mi több,általános jelenség. Magára vessen,aki vadászterületre téved. Szélesedik mosolya,jellegzetes mimikai ráncot írva le bal orcáján* - Nem,dehogy. Csak vámpír. *közli hívogató,kísértites és még is kábító hangon. Kimondja,igen,miért is titkolná? A lány az övé lesz ezen az éjjelen,nem menekülhet,feltépi a torkát és kiissza a vérét mind az egy cseppig. Túl finoman ez az illat,tisztább aroma még a csecsemővérnél is. Hogy lehet ez? Talán kiderül még a halál utolsó pillanata előtt,ha nem,hát az se baj* - Valóban fel akarsz rá szálni? *hahotázni kezd,selymesen,de éles és hosszú szemfogai felvillanak a sötétben,olyan fehéren,mint a frissen hullott hó* - Én nem tenném a helyedben. *teszi hozzá,sötét mosollyal,fogadni merne,hogy a kis elveszett azt sem tudja hová vezet ez a pokoli járat*
Mintha nem kellene odasétálnom ehhez a férfihoz. Ösztönösen érzem, hogy nem kellene, mégis vicceskedve leufózom. Fázom, hideg van és sötét, várunk egy vonatra, mégis csak jobb így, többen, mint egyedül. Becsapom magam. Túl régóta nem beszéltem senkivel. Az idegen jóképű, bár nem fordítok a tényre különösebb figyelmet, biztosan jók a génjei. Úgy látszik komoly a fiú, még csak el sem mosolyodik. Helyette megteszem én, lágyan haloványan. Hajamba belakap a szél, engedem, hogy eljátszadozzon vele, aztán mikor megszólalok a fülem mögé simítom, kicsit szemérmesen. - Igen. Úgy világítottak a szemeid, mintha földönkívüli lennél. Hülyén hangzik, amit mondok, szégyellősen bámulom meg magam alatt a földet, érzem, hogy elpirulok, aztán hirtelen fölkapom a fejem. Szívem kihagy egy dobbanást. Vámpír? Hát persze... Ösztönösen változnék is át, de nem akarom magam leleplezni, csak a levegőt kezdem el szaporábban venni és ijedten félrenézek. A leheletem kis ködfoltot hagy a sötétségben. - Értem. Lehelem. Milyen buta vagyok! Automatikusan hátrálok egy lépést, tudom, hogy ijedt őzike szemeim csillogni kezdenek a félelemtől, veszélyes, gonosz aggodalom kúszik a zsigereimbe, kezeim a zsebembe csúsztatom, fáznak, egész testemben reszketek. Kérdez valamit és felröhög, most már szemernyi kétségem sem marad, meg fogok halni. Legalábbis először ezt gondolom, ahogy meghallom ezt a hangot, látom a fogait és értelmezem a kérdését. - Nem. Nem fogok felszállni. Hátrálok néhány lépést, de megbotlom, nagyon ügyetlen vagyok a földön, hátraesem a fenekemre. Az ijedtségtől felsikkantok. - Nem Cincogom, nagyon vékony a hangom és reszket. - Megyek is, további szép estét Mr vámpír. Nyögöm ki nagy nehezen, megpróbálok felállni, a kezemmel tompítottam az esét, most veszem csak észre, hogy felsebeztem, véresre horzsoltam. Légzésem egyre szaporább lesz, most vagyok igazán bajban.
*Halandó közeledik,még is kissé más mint a többi-Oliver még nem találkozott alakváltóval,főként nem pegazussal,ezért érzi,hogy hasonló az emberhez,még sem pont olyan. Figyeli,akár egy ragadozó a bokrok közül,odújából vagy éppen egy fáról a közeledő,védtelen teremtést. Gyönyörű. Pont olyan szép,mint egy halott nő,aki a felravatalozásra vár,kiterítve,sápadtan. Fenséges látvány. És ahogy közeledik, odaér,tisztes távolságban,mint aki ösztönösen érzi,vigyáznia kell. Még sem hallgatott a megérzéseire,hiszen ide jött. Minden ember,minden áldozat,mindig ezt teszi. Ösztönösen tudják,hogy messzire el kéne kerülniük a vámpírt(okat),még is oda mennek és ezzel aláírják a halálos ítéletüket. Butaságokat motyog a szerencsétlen fiata lány, az arca kipirul,mikor erre maga is rájön. A hószín orca vörössé válik...vér vörössé. A jégkék szemek átnézve az arcon,a lesütött szemeken,az orcát figyelik. Az ember arca akkor pirul ki,ha vér szökik belé. Érzi,hogy fokozódik a nyáltermelődése,régen volt már az ebéd. S most itt ez a gusztusos,mesterfogásnak látszó nő,mintha csak arra várna,hogy átadhassa magát az örök sötétségnek és a gyilkos fogaknak. Nyel egyet,de nem elég hangosat ahhoz,hogy az áldozat meghallja. Finoman megnyalja az ajkát,de ezt sem látja valószínűleg,hiszen a földre mered. Régen érzett már ilyet,ilyen erős kísértést,hogy a vér hívja,hívogatja,hogy elvegye. Az ösztön,mi a vámpírt az állatvilághoz köti. A préda utáni sóvárgás. Kívánja ezt a nőt,de félreértés ne essen belé,nem a testét,nem az idomait,hanem egyszerűen csak azt az egyetlen dolgot,amilyen valóban értékes,ami nélkülözhetetlen,amit elvehet....a vérét. Ekkor eszmél fel a kis szerencsétlen a bódult tudatlanságból,rémület ami a szemében tükröződik és elszörnyedés ami az arcára kiül a szó hallatán: vámpír. És ez még édesebbé teszia percet,még zamatosabbá a vért,ahogy az adrenalin robbanásszerűen önti el a lényét és főleg a vérét. Hogy miért játszik a macska az egérrel,mielőtt megenné? Ugyan ezért. A hús és vér megédesítéséért. A lány hátrál,érzi tán a Halál hűvös és fenyegető szelét?* - Jól teszed. Mert ahová ez a vonat visz,az túl szörnyű volna egy magadfajta fiatal,ártatlan lány lelki világának. *lassan megindul felé,a tehetetlen ember(?) a földre esik a nagy hátrálásban, ez csak tetézi alpári mosolyát,a fölény érzetét. Lüktet ereiben immáron az a vér is,amit a Király adott neki még mielőtt végleg odaveszett volna azon az éjszakán és ez a Vér megrészegíti. Veszélyes játék ez,de néha nehéz kordában tartani. Érti már,a krónikák miért írják,hogy nem ihatott bárki a Legtisztább Vérből* - Ne siess annyira, csak most jöttél. *kísérteties a hangja,még is hívogató,hiszen vérszopó az istenverte fenevad. Ismét felvillannak túlságosan kék,természetellenes árnyalatú szemei,ahogy a vérszag megcsapja és még jobban felkorbácsolja ösztöneit. Érzi,hogy szemfogai az ajkai takarásában megnagyobbodnak* - Csak nem vérzel? *odaér a csúszó-mászó lányhoz és miutát kísérteties árnyékként magasodott föléje,leguggol hozzá és megragadja a csuklóját,egészen finoman,még is úgy tartva,hogy nehézség lenne csak úgy kirántani. Felfordítja a lány tenyerét,az arca felé és látja a vörösséget és az enyhe koszt az esés következében. Mered a sebre majd felnéz* - Meséld el,lelkem,miért vagy te olyan különleges? A véred...tisztább mint egy szűzé,tisztább mint egy csecsemőé. Hogy lehet ez? *suttogja és a lány szemébe meredve emeli annak kézfejét az ajkaihoz,felvillannak a szemfogai,de nem harap a tenyerébe,csak megnyalja. Egyelőre. És feltéve,ha nem rántja ki valahogy az álfozat a kezét és nem sikerül elmenekülnie*
Nagy tévedésnek érzem, hogy itt vagyok és még mindig itt vagyok, figyelem a furcsa, világító kék szempárt, amik lezárják a vasutat, engem is a földhöz szegeznek. Tudtam, hogy élnek itt vámpírok, természetesen, tudok védekezni, arra viszont nem gondoltam, hogy akár össze is futhatok eggyel egyedül a sötét, kihalt peronon. Egy lélek sem jár errefelé, csak mi a vadász és préda vagyunk. Zavarba jövök, butaságokat beszélek, biztosan nem azért, mert a vadász most helyes és én vagyok Hófehérke, hanem mert… nem tudom, ismét egy hülye helyzetet kell megoldanom. Máskor nem volt probléma viccelődni, nevetgélni a fiúkkal, igaz azok sosem akartak megenni. Miket is gondolok itt össze-vissza? Ki a fene szeretne nevetgélni a hóhérjával? Zaklatottan megbámulom a földet, amióta ebbe a városba érkeztem teljesen elment az eszem. Most majd megpróbálok méltósággal feltápászkodni, illendően elköszönök A vámpírtól, majd szépen odébb szállok úgy, hogy ő azt higgye kámforrá váltam. Nem hiszem, hogy sejti mi vagyok… Mikor közli, hogy micsoda és világossá válik számomra, ezt nem úszom meg harc nélkül megfagy ereimben a vér, hogy aztán újult erővel zubogjon, töltse el testem minden porcikáját, kirobbanó adrenalin formájában lengje körül a vámpír finom érzékeit, töltse el légutait, lefogadom, hogy már a szájában érzi az élet adó, erős nedűt, keze közt leheletfinom hófehér porcelán nyakammal, az alatta dúló duzzadó erekkel. Jajj! Levegőt venni is nehezen tudok, csillognak szemeim a rettenettől, ő pedig röhögcsél, mint aki biztosra megy. - Honnan tudod te azt? Nem látsz a lelkembe! Igyekszem visszavágni, sikerül is zaklatott, dühös hangon megszólalnom, de hiába érzem ezt, mintha nyitott könyv lennél. Egy tiszta, hófehér pergamenlap, amit ő össze akar festeni vörös tintával. Gombóc keletkezik a torkomban, próbálom kontrollálni a reszketést, menekülni akarok, de gyöngén elesem. - Köszönöm szépen, de eleget láttam. Húzom ki magam ültömben, habár könnybe lábadt szemmel, reszkető hangon, remegve duruzsolom ezt, mintha nyárfalevél lennék és ráznának. Milyen őrült teremtmény hozhatta létre ezeket? Szisszenve veszem észre, hogy esés közben lehorzsoltam a tenyerem, friss, drága vér serken a föld érintésének nyomán. Hogy kicsit szúr, kicsit fáj nem olyan nagy gond, azzal azonban tisztában vagyok, hogy a nedű mekkora hatással van a gonoszabb, romlottabb lényekre. Csak nagy vonalakban ismerem a történetet az életet adó unikornis és pegazusvérről, mely felsőbbrendű és szentebb a halandóaknál, ádázabbul, veszedelmesen vonzza azt, akit lenyűgöz a hatalom, hiszen pontosan ez az, amit a vérem nyújtani tud. Növeli a varázserőt, feljobbítja az ember, vagy vámpír képességeit, meghosszabbítja az életet. Életet ad, bár ez nem bizonyított, csak azt tudom, hogy aki iszik belőlem örökre, menthetetlenül elkárhozik, talán hatalmasabb lesz, de csak fél életet, árnyék létet tud élni, aki megszentségtelenít egy unikornist vagy pegazust hatalmas bűnnek, élet elleni véteknek számít. Kezdem megsajnálni a vámpírt… - Nem Lehelem finoman, de ő már megfogja a kezem és én hiába csavarom, nem tudom kirántani a kezéből és észreveszi… Rémültem, könnyektől csillogó szemmel meredek a szemébe, ijedten elnyílnak ajkaim, tekintetem a legmélyebb tisztaság tükröződik vissza. - Ártana neked a vérem, nem akarhatod. Ne vágyj ilyesmire, ha vámpír is vagy, tudom, hogy van benned valami, mélyen, ami nem akarhatja ezt. Felejtsd el, hogy ilyen vér valaha is létrejöhetett, hogy létezem. Kérem, bár érzem nem fog ez olyan egyszerűen menni, mint egy puszta lebeszélés. Ha pedig A vámpír nem hallgat rám… másik, ép kezemmel megérintem a hátamon lévő tetoválást, szemeim lilán izzanak fel, fejem kissé hátravetem és abban a minutumban repül előlem a vámpír, legalább öt métert hátrafelé. Tudom, hogy nem hal bele, ha ilyen magasfeszültségű áramütés éri, de egy halandó, vagy egy gyengébb vérszívó csúnyán végezné…. Sajnálom őt, nem kérhet ebből, nem akarhat beszennyeződni, ámbár már kóstolta, talán már ennyitől sokkal erősebb lesz, talán már ennyitől nem fogja tudni elfelejteni az ízt, az érzést, amit okozott… lehet, hogy az áramütés el sem löki olyan messzire.
Nagy tévedésnek érzem, hogy itt vagyok és még mindig itt vagyok, figyelem a furcsa, világító kék szempárt, amik lezárják a vasutat, engem is a földhöz szegeznek. Tudtam, hogy élnek itt vámpírok, természetesen, tudok védekezni, arra viszont nem gondoltam, hogy akár össze is futhatok eggyel egyedül a sötét, kihalt peronon. Egy lélek sem jár errefelé, csak mi a vadász és préda vagyunk. Zavarba jövök, butaságokat beszélek, biztosan nem azért, mert a vadász most helyes és én vagyok Hófehérke, hanem mert… nem tudom, ismét egy hülye helyzetet kell megoldanom. Máskor nem volt probléma viccelődni, nevetgélni a fiúkkal, igaz azok sosem akartak megenni. Miket is gondolok itt össze-vissza? Ki a fene szeretne nevetgélni a hóhérjával? Zaklatottan megbámulom a földet, amióta ebbe a városba érkeztem teljesen elment az eszem. Most majd megpróbálok méltósággal feltápászkodni, illendően elköszönök A vámpírtól, majd szépen odébb szállok úgy, hogy ő azt higgye kámforrá váltam. Nem hiszem, hogy sejti mi vagyok… Mikor közli, hogy micsoda és világossá válik számomra, ezt nem úszom meg harc nélkül megfagy ereimben a vér, hogy aztán újult erővel zubogjon, töltse el testem minden porcikáját, kirobbanó adrenalin formájában lengje körül a vámpír finom érzékeit, töltse el légutait, lefogadom, hogy már a szájában érzi az élet adó, erős nedűt, keze közt leheletfinom hófehér porcelán nyakammal, az alatta dúló duzzadó erekkel. Jajj! Levegőt venni is nehezen tudok, csillognak szemeim a rettenettől, ő pedig röhögcsél, mint aki biztosra megy. - Honnan tudod te azt? Nem látsz a lelkembe! Igyekszem visszavágni, sikerül is zaklatott, dühös hangon megszólalnom, de hiába érzem ezt, mintha nyitott könyv lennél. Egy tiszta, hófehér pergamenlap, amit ő össze akar festeni vörös tintával. Gombóc keletkezik a torkomban, próbálom kontrollálni a reszketést, menekülni akarok, de gyöngén elesem. - Köszönöm szépen, de eleget láttam. Húzom ki magam ültömben, habár könnybe lábadt szemmel, reszkető hangon, remegve duruzsolom ezt, mintha nyárfalevél lennék és ráznának. Milyen őrült teremtmény hozhatta létre ezeket? Szisszenve veszem észre, hogy esés közben lehorzsoltam a tenyerem, friss, drága vér serken a föld érintésének nyomán. Hogy kicsit szúr, kicsit fáj nem olyan nagy gond, azzal azonban tisztában vagyok, hogy a nedű mekkora hatással van a gonoszabb, romlottabb lényekre. Csak nagy vonalakban ismerem a történetet az életet adó unikornis és pegazusvérről, mely felsőbbrendű és szentebb a halandóaknál, ádázabbul, veszedelmesen vonzza azt, akit lenyűgöz a hatalom, hiszen pontosan ez az, amit a vérem nyújtani tud. Növeli a varázserőt, feljobbítja az ember, vagy vámpír képességeit, meghosszabbítja az életet. Életet ad, bár ez nem bizonyított, csak azt tudom, hogy aki iszik belőlem örökre, menthetetlenül elkárhozik, talán hatalmasabb lesz, de csak fél életet, árnyék létet tud élni, aki megszentségtelenít egy unikornist vagy pegazust hatalmas bűnnek, élet elleni véteknek számít. Kezdem megsajnálni a vámpírt… - Nem Lehelem finoman, de ő már megfogja a kezem és én hiába csavarom, nem tudom kirántani a kezéből és észreveszi… Rémültem, könnyektől csillogó szemmel meredek a szemébe, ijedten elnyílnak ajkaim, tekintetem a legmélyebb tisztaság tükröződik vissza.
- Ártana neked a vérem, nem akarhatod. Ne vágyj ilyesmire, ha vámpír is vagy, tudom, hogy van benned valami, mélyen, ami nem akarhatja ezt. Felejtsd el, hogy ilyen vér valaha is létrejöhetett, hogy létezem. Kérem, bár érzem nem fog ez olyan egyszerűen menni, mint egy puszta lebeszélés. Ha pedig A vámpír nem hallgat rám… másik, ép kezemmel megérintem a hátamon lévő tetoválást, szemeim lilán izzanak fel, fejem kissé hátravetem és abban a minutumban repül előlem a vámpír, legalább öt métert hátrafelé. Tudom, hogy nem hal bele, ha ilyen magasfeszültségű áramütés éri, de egy halandó, vagy egy gyengébb vérszívó csúnyán végezné…. Sajnálom őt, nem kérhet ebből, nem akarhat beszennyeződni, ámbár már kóstolta, talán már ennyitől sokkal erősebb lesz, talán már ennyitől nem fogja tudni elfelejteni az ízt, az érzést, amit okozott… lehet, hogy az áramütés el sem löki olyan messzire.
*Nem számított kései vacsorára,főleg nem itt és főleg nem most. De ez az este az ő estéje lehet. Egy ártatlan és ínycsiklandozó vérű lánykát fújt erre a szél. És még butácska is,mit sem tud erről az egészről. Hát nem bájos? Közeledni kezd felé,ahogy a prédához szokás. Lassú,nyújtott léptekkel,fekete öltönyében és veszedelmesen fluoreszkáló,kék szemeivel. Na meg a félmosollyal,ami éles mimikai ráncot vág a bal orcájába* - Nem hiszek a lélekben,de a szíved mindent elárul. *túlságosan is őszinték ezek a gondolatok,dehát ez van,a vér felkorbácsolta,nincs vissza út,a különös lány még különösebb vére az övé. A madárka menekülne,de elpottyan. Még a szemei is könnybe lábadna,amitől csak még jobban kívánja a vámpír a vérét,erőszakkal elvenni tőle ezt a friss és habos kincset. Az életével együtt. Érzi,hogy nem átlagos a vére,de ettől még nem feltételezi,hogy nem átlagos. Leguggol hozzá,megragadja a vérző kezet,az ártatlan szemekbe néz,ó,még élvezetesebb,hogy tudva tudja,hogy vérrel és halállal mocskolja majd be ezt a fene jó,ártatlan lánykát* - Ártana? Ugyan már. Vámpír vagyok,véren élek. A te véred pedig olyan mint a mézesmadzag. Annyira...tisztának érezlek. Tisztábbnak,mint mást. Édesebbnek. Vonzóbbnak... *nevetségesnek tartja a lány érvelését,na persze,majd ártana neki. Nem rejti szándékait sem többé,úgy is úgy véli,végez a halandóval. Ekkor viszont felvillan a lány szeme és odébb taszítja valamiféle áramütéshez hasonló erő. A talpára esik,akár a macska,de pár méterrel arrébb. Bizseregnek az ujjai,furcsa érzés. Összevonná a szemöldökét,ha nem a pókerarcáról lenne híres. Még is mi volt ez? Lilán izzó szemek és erő? Viszont így csak még jobban érdekelni kezdi a dolog,mindig is vakmrő volt,hiába fizetett majdnem az életével,sosem adja fel* - Még is...mi vagy te? Mert,hogy nem mezei ember,az biztos. *ismét félmosolya tűnik fel és bizony faggatni kezdi az idegen*
Borzalmas ez az egész, a vámpír a különös szövegével, félelmetes tekintetével és jóképű arcával. Miért is nem ismertem ezeket a lényeket jobban ezelőtt? a nagynéném ki akart nyírni, hogy ide küldött? Ez a büntetésem? Torkomban dobog a szívem, amiről ő azt hiszi olyan jól ismeri. Nyelek egyet hangosan, a férfi földöntúli szemeibe bámulok, majd egészen finoman, aprót rázok a fejemen. Nem, ne nézegesse a szívem, már-már az az érzésem röntgenszemeivel belém lát. Egészen gonosz lehet, ha ennyire kívánja a vérem és attól még jobban megnyomorodna szegény, elveszett lélek. Az ijedt pillantásból lassan sajnálkozó lesz. Szerencsétlen teremtmény egészen elkárhozna ettől a vértől, sosem mosná le magáról, átkozott lenne, kiátkozott és talán nagyon erős. Igen, bizonyára hatalmas lenne, el sem tudom képzelni mennyire, mit árthat az én vérem neki. Szaporán lélegezve meredek rá, mikor közli mennyire kívánja a vérem, hogy vonzza ( még jó, hogy nem tudom, hogy felesége vanXD) és mint a mézes madzag, ismét csóválok egy kicsit fejemen, de legalább őszinte és megtudom miért vonzódnak hozzám, miért kellett ide jönnöm, miért vagyok átkozott én is. Lesütöm pilláim, halkan, reszkető hangon gyónom meg: - Igazán sajnálom. Ilyennek kell lennem, tisztának. Pislogok rá. Mindig ilyen voltam, azt hiszem *sóhaj* sosem veszítem el a szüzességem. Messzire kellett, hogy küldjem, de annyira mégsem rázta meg a mágiám, hogy végleg eltántorítsa, sőt mintha meg sem érezné igazán. Kétkedve biccentem félre a fejem, kicsit erős volt a varázslat, de nem igaz, hogy nem lennék képes többre. - Pedig az vagyok tulajdonképpen, csak egy mezei ember, te pedig egy mezei vámpír, nemde? Legyél okos gonosz ragadozó és mondj le erről a mézesmadzagról, mondtam, hogy ártana neked, honnan tudod, hogy nem mérgező, mint azok a virágok, amik édes illatukkal magukhoz csábítsák a bogarakat, aztán felfalják őket. Nem tudhatod, hisz talán annyira mezei nem vagyok, csak annak tűnök. Próbálok hatni rá, gyorsan el kellene repülnöm, ha nem lesz más megoldás muszáj megtennem, csak az a baj ezzel fel fogom fedni a szárnyaim. Majd azt hiszi angyal vagyok, ami vicces, de ha okos akár még ki is találhatja az igazságot, ez túl veszélyes.
Oliver Ulliel
Faj :
Vámpír
Családi állapot :
Özvegy
Hozzászólások száma :
75
Tárgy: Re: Terrorjárat Vas. Dec. 23, 2012 9:31 am
*Jó este ez a halálra! Nem neki,másnak. Egy áldozatnak,akire nem is számított. Egy ifjú hölgyike,mézédes,földöntúli-ambrózia vérrel! Nem is kívánhatna jobb falatokat így estére. Pedig csak kijött nosztalgiázni és elmélkedni,más ment is volna haza,a feleségéhez,mikor ez az áldozat bejött a képbe. Nem hagyhatja itt,akkor már vámpír nyúlná le. Oliver viszont önző és magának akarja ezt a tiszta vért. A lány teste és női bájai hidegen hagyják,csak a vére kell. Szexuális vonzalmának tartja csakis a felesége,sőt,csodálkozott magán,hogy talált olyan nőt,akit nem csak kihasználni akar,mint az eddigi többit,aki számít és fontos. Most viszont a vér utáni sóvárgás hajtja és az a fontos. A szegény kis pára próbálja menteni az irháját,nem fog menni. Oliver túlvilági kacajt hallat,halkan,kegyetlenül. Csak úgy árad belőle a sötét aura,a gonoszság szennye* - Hm,ez jól hangzik. Csak nem papnő vagy ilyesmi? *kacag ismét,de élvezi nagyon,meggyalázni egy szüzet,romba dönteni a templomát és elvenni amit akar:a vérét. A szüzességére tesz magasról. Nincsenek mesebeli királyfik,nincs hős lovag,aki megmenthetné a gonosz szörnyetegtől,ez van. Grimmék pofára eshetnek: ez itt a véres valóság. Piroskát megeszi a farkas,nem jön vadász. Hófehérke ötökké az üvegkoporsóban marad. Csipkerózsikát sem kelti édes csókkal a herceg és Hamupipőke is mindörökké takarítgat otthon. Közeledne,de a kis drága odébb taszítja egy varázslattal. Megérzi,de meg se kottyan,ha a jutalomra gondol* - Te nem vagy mezei ember,én nem vagyok mezei vámpír. Ha egyszerű halandó volnál,nem lenne ilyen erős a véred,ilyen tiszta. Ittam már szüzek vérét,vonzó,tiszta,de nem ennyire. Ittam már csecsemőkét is,de te még rajtuk is túlteszel! Ki vagy te? *alpári vigyorra húzódik az ajka,a kiléténél viszont a vére jobban izgatja* - Ugyan. Ilyen csak a mesékben van,de mi nem egy mesében vagyunk. Ez nagyon is valós. Nem jön szőke herceg,engem pedig nem puffant le se vadász,se más. Azt hallottam a démonvér savas,a farkasvér meg bűzös,de hogy ártana? Ej-ej. Kedvesem,törődj bele,közeledik a vég! *ennyire is régen heccelte már fel áldozat,egy hirtelen mozdulattal Lili mögött terem és baljával átkígyózik a derekán,a jobbjával megemeli a fejét. A száját nagyra tárja,szemfogai élesen villanak ki és készül beleharapni áldozatába,hacsak az nem tesz valamit*
Vendég
Tárgy: Re: Terrorjárat Vas. Dec. 23, 2012 6:32 pm
Szörnyű ez az alak, de kezdem komolyan venni, ha a varázsom sem használt ellene muszáj lesz lelepleződnöm, érzem, hogy komolyan megérint a halál szele. ÍA tisztaságot nem úgy értettem, a szüzesség egy teljesen más kérdés, bár az is nagyban hozzájárul a dolgokhoz, de azért papnő nem vagyok. A lélek tisztaságára gondoltam, kicsit megrázom a fejem, miközben ő talán azt hiszi megtámadott egy apácát, mert nagyon nevet. Gonosz, perverz... Csúnyább szavak sajnos nem jutnak eszembe. A varázsomat meg sem érzi, feláll és nyomja a lökött szövegét tovább. Hogy mit csinált? Borzadva elkerekednek szemeim, szüzek és gyerekek... Egyáltalán nem sajnálom ezt a férfit, de sosem lennék olyan ostoba, még nagyobb hatalmat adni neki. Romlott, gonosz, büdös rossz árad belőle, csecsemőket gyalázott, mindjárt elhányom magam. - Gusztustalan vagy. Egyáltalán nem sajnállak, megérdemelnéd, hogy még átkozottabb legyél, hogy mertél kisbabákat ölni? Neked nincs lelked, te förmedvény! Ha nem félnék tőle, most egyszerűen felképelném, tökön rúgnám kiherélném, grrr....kihányatnám vele a pici babák tiszta vérét. - Semmi közöd hozzá, valaki, aki túl jó hiszem volt, hogy lám, ez csak egy szerencsétlen vámpír, talán megfeküdném a gyomrát, még jobban elkárhozna... már igazán csak akkor süllyedhetnél lejjebb, ha megtámadnál. Prüszkölök fel, átkozottabb lenne, kárhozottabb, minden emberségét elvesztené, még a mostaninál is sokkal mocskosabb lenne, de úgy látom nem tudom eltántorítani. Elhúzom a szám, ahogy undorodva rámeredek, már csak egy utolsó mondatra futja. - Nem kapsz belőle te visszataszító babagyilkos. Folytatnám még, de túl gyors, hirtelen mögöttem terem, én felsikítok. Másodperceken múlik minden, érzem, hogy átkarol, szinte látom, ahogy szemfogai elővillannak. Igyekszem manát összpontosítani a tenyerembe, amennyit a hirtelen félelem hevében csak képes vagyok és akkor, talán az utolsó pillanatban hátralendítem a jobbomat. El kell, hogy találja, bár megölni nem fogja, talán lesz egy másodpercnyi időm és akkor nem habozok, azonnal kitárom hatalmas szárnyaim és a levegőbe emelkedem. Ha lesz annyi időm, ha fel is sebzett nem kaphatott sokat belőlem, maximum egy cseppet, ha nagyon ügyes volt. Viszont az az egy is végzetes, elég ahhoz, hogy a varázslatom ne lyukassza ki a belsejét, az pedig nagy dolog, elég ahhoz, hogy tudjam a további harc értelmetlen lenne, mert megölne, hogy örökre megfertőzzem, a sóvár kárhozatra ítéljem, de remélem nem, nem kapott belőlem és akkor talán még megjavulhat(?) Olyan naiv vagyok...
*Túl jó fogás ez a kis finomság mára! Régen volt már,hogy ennyire jó prédához jutott,talán sosem. Hiszen minden ínycsiklandozó falatnál még jobbnak ígérkezik az övé,a tisztaság mintapéldánya,a vére mint a folyékony arany. Közeledik felé, gyönyörű,gazdag és mocskos. A bűn az amiben dagonyázik s mindig is így volt ez. Halál,gyilkosság,bűntények,maffiaügyek s miegyéb. Ez Oliver Ulliel,a legrosszabbak közül való,akivel csak találkozhat a szűzies csodalány. Amilyen szép és vonzó az arca,olyan rohatt belűlről. De szereti ezt,sosem akart szent lenni vagy másokon segíteni. Győz az erősebb az őserdőben,ez a világnézete. Mit neki egy emberélet? Magán kívül csakis drága arája érdekli,de ő is csak mióta pár éve megismerte,máig furcsálja,hogy képes volt valós szerelmet ébreszteni benne és ilyen erős kötődést. A táplálék viszont táplálék. A vámpírnak pedig táplálkoznia kell* - Köszönöm a drága bókokat. *még meg is igazgatja a nyakkendőjét,mintha valóban bóknak venné és tényleg annak is veszi. Szeret rosszfiú lenni,sosem tagadta. Élvezi. Más sorsa pedig hidegen hagyja* - Nem hiszek a lélekben,sem istenekben vagy angyalokban. Hiszen,amit látok. Hiszem a tudományt,a természetes kiválasztódást,hogy a rátermedtebb,kegyetlenebb gyilkos él túl a zord világban. *töri le Lilian képzeletbeli szárnyait kegyetlenségével,de megtanulhatja most egyszer s mindenkorra,hogy a világ az ilyen,nem tündérmese* - Átok? Ugyan, majd semlegesítem egy ellenátokkal. *ha pedig nem elég erős a mágiája hozzá,akkor megfizet valakit,hogy levegye a rontást,merthogy szigorúan ebben az értelemben gondol arra,amit a csitri fecseg* - Még is mit gondolsz te,halandó? Vámpír vagyok,a többi lény vérén élek,ez ad nekem erős és tart életben. A ti életetek,az enyémért cserébe. Nem értem miért csipogsz itt nekem,hiszen ez természetes. Ahogy az ember régen kiment az erdőbe fát vágni és leölni a vaddisznót,úgy én is kimegyek az utcára és elejtem a prédámat. Ti ezzel szemben besétálltok a csilli-villi neonfényes szupermarketeitekbe és megveszitek. Túlélési stratégiátok: nulla. Én pedig mindemellett egy kimondottan jó ízlésű szörnyeteg vagyok. *és itt nem az Armani zakójára céloz hanem a gyermekek és szüzek legfinomabb,legtisztább vérére. A kis pipike tovább hadakozik,Oliver csak mosolyog, kissé sajog pár végtagja az áramütéstől,talán másnap is még érezni fogja,de most hajtja a vére....a lány vére után* - Nem hiszek a pokolban,sem lélekben,ezért az elkárhozásban sem. *pofára esés,sanálja,de ez nem fogja meghatni. Persze mondták már neki,hogy a vakmerősége még a vesztét okozhatja,ebből sosem tanul. Ráfázott már egyszer,majdnem végleg kimúlt,de akkor az ős legsötétebb,legbűnösebb,legfeketébb vére visszaráncigálta az eleven kárhozatba,a világba,ami még inkább mardossa így is fekete szívét. Elkapja hátulról az áldozatot és már belé is vájná szemfogait,ha nem kapna ismét egy adag manát a képébe. Ez már fájdalmasabb,de nem elviselhetetlen és csak annyit lát,hogy hófehér tollak ereszkednek alá,mint a hóesés és az a lány...elszáll az égen? Összeráncolja homlokát és úgy mered a fekete mennyekre. Még is mi volt ez? Nem tud mit kezdeni vele,hiszen racionalista-materialista. Egy....angyal? Ugyan,anygalok nincsene. De akkor mi lehetett ő? Ez a különleges vérű nő. Csendélet,minden kátrányfekete,csupán a tollpihék hullnak alá,egy a vállán landol,pár pedig a cipőjén és a földön. Eltűnődik,sosem látott még ilyet. Leveszi a válláról a tollpihét és lassacskán megindul hazafelé. Mindezek ellenére nem tesz le arról a vérről,egy cseppet sem ízlelhetett,de az illata éppen elég volt ahhoz,hogy felkorbácsolja a gyilkos állatot benne,ami mélyen szunnyad napvilágban*
Kezdőlap
Tárgy: Terrorjárat 
