Egy Névnélküli Város, megannyi különös fajjal és a maréknyi család, akik ezt a várost irányítják, fajuknak megfelelően.
Örök sötétségbe burkolva.

 
KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi switch
Felhasználónév:


Jelszó:


Chat
Legutóbbi témák
Alicia Greed Vas. Júl. 16, 2023 7:33 pm

April White Szer. Szept. 14, 2022 1:24 pm

Derryl Cooper Csüt. Aug. 18, 2022 6:13 pm

Oliver Ulliel Vas. Márc. 27, 2022 11:42 am

Névtelen Fáraó Szer. Feb. 16, 2022 6:43 pm

Victorius du Chapellier Hétf. Feb. 14, 2022 6:30 pm

Phoenix Gunnarsen Vas. Feb. 13, 2022 6:40 pm

Velizarii O'Reely Pént. Dec. 24, 2021 12:24 am

Jean Ulliel Szer. Dec. 15, 2021 3:49 pm

Top posters

Megosztás
 

 A pokol konyhája

Go down 
SzerzőÜzenet
Coraline Vértesi
Coraline Vértesi

Faj :
Vámpír
Kor :
1412
Családi állapot :
Elvált (Exférj: Cornelius Kingsley)
Születési idő :
0611. Nov. 16.
Hozzászólások száma :
114
Tartózkodási hely :
Erdély // Románia

A pokol konyhája Empty
TémanyitásTárgy: A pokol konyhája   A pokol konyhája EmptySzomb. Május 18, 2013 7:57 pm

A pokol konyhája Culina_www.kepfeltoltes.hu_
Vissza az elejére Go down
Leo Dunkelfreud
Leo Dunkelfreud

Faj :
Vámpír
Kor :
797
Családi állapot :
Jegyben
Születési idő :
1226. May. 23.
Hozzászólások száma :
147
Tartózkodási hely :
Asylum

A pokol konyhája Empty
TémanyitásTárgy: Re: A pokol konyhája   A pokol konyhája EmptySzer. Május 22, 2013 9:02 pm

Avery
-folytatás az Előcsarnok után-



A kövi kérdésnél pont szembe fordul vele Avery, lepillant rá. Ne kérdezd meg egy vámpírtól, hogy éhes-e. Főleg ne, ha te ember vagy. Talán kiérezhető ez a pillanatnyi csöndből.

- Nem hiszem, hogy bármit találnánk az éléskamrában, ami ínyemre volna. Az egész házban részemről csak te vagy ehető.

Nem vigyorodik el, legalább is hosszú percekig nem, aztán azért egy nagyon halvány mosolyt megejt, nehogy inába szálljon a leányzónak a bátorság. Ha már konyha,csak azért is benézne a spájzba, ezért elsiklik a lányhoz simulva az ajtó mellett, be és a pont szemben levő kamra-szerűséghez sétáll, legalább is azt gondolja az az ajtó azt rejti. Nem akar itt sokat vacakolni, de benézne ide. A konhya eleve...nos, kora középkor. Ismerős "dizájn", nem éppen 18-19.század, ahogy kívülről és a többi helyiség alapján tűnik.

- Ez a konyha nem viktoriánus.

Meg is jegyzi, mert eszébe jut, hogy nemrég a lány azt állította, ez nem lehet az a kastély, ahol anno Leo járt. Főleg mert az már lassan ezer éve lesz. Még is...érezte ő, hogy valami nincs rendjén. Ez a ház...több mint furcsa. Odamegy a kamrához.Kinyitja az ajtót.
Disznók.
Spoiler:
Kampókon és csak úgy a földre vetve. Még nem rothadtak teljesen szét, bár van amelyik már mumufikálódni kezdett. Ami meglepi, hogy a szagot csak most kezi érezni, ahogy kinyitotta az ajtót és áll előtte. Eltűnődik. Miféle istenverte ház ez, ahol egy vámpír az abszolút szaglásval nem érzi meg, hogy malactetemek rohadnak pár lépésnyire? AZ ég szerelmére, még akkor sem érezte mikor az ajtó előtt állt! Valami nincs rendben...nagyon nincs rendben ezzel a házzal. Miféle játékot űz az, ami idebent lakozik? Legyen az a Sötétség, feltéve ha létezik, vagy ahogy a jó öreg King mester mondaná....Az. "Derry maga Az."
Nincs kedve mosolyogni, mert nem érti. Nem szereti, ha nincs logikus magyarázat valamire. Az okkultizmust. Ácsorog egy darabig, hogy Avery közelebb jön-e kérdéses. Minden esetre pár perc után nem akar itt időzni és visszamenne, amerre indultak.
Nem jó, nagyon nem jó, ha a vámpírérzékeire sem hagyatkozhat itt.
Vissza az elejére Go down
Avery Montgomery
Avery Montgomery

Faj :
Ember?
Családi állapot :
Eljegyzett o.o
Hozzászólások száma :
72

A pokol konyhája Empty
TémanyitásTárgy: Re: A pokol konyhája   A pokol konyhája EmptyVas. Május 26, 2013 8:52 pm


- Az tényleg durvább lehet- húzom el a szám, bár túlzás, hogy most már azt állítom, hála égnek, hogy csak ennyire szenvedtem kárt. Na, meg nem mindig bánt ám, sőt, csak ilyenkor, hisz... szegény Leo, mikor találkoztunk is majdnem felképeltem, aztán csak úgy kiderül, hogy ismerem.
- Nincs szükségem sok pasira... sőt, az se biztos, hogy egyáltalán szükségem van rájuk- felelem komoran, sok más dolog van, ami engem mozgat, és a folytonos pasizás meg bulizás nincs ezek között. Lehet, lelombozó, de ez van.
- Amúgy szerintem érthető, bárhogy is nézzük, csodabogárnak számítok, már pedig az olyanoktól tartanak- vonok vállat, mert már megemésztettem a dolgot, nem mondhatni, hogy megrenget, bár még egy kicsit most is összeszorul miatta a gyomrom, de ezt már le tudom küzdeni.
- Árnylény? Látó?- nézek rá zavartan, ugyanis ezt őszintén nem értem. Miről beszél? Ez tuti megint valamilyen vámpírizé lesz, nem? De hát én látom őt, akkor nem értem, amúgy nem szabadna, vagy mi van?
- Nagyon helyes- biccentek elégedetten, mert minimum a páncél jár, és amúgy is, nőből vagyok, és megnézném páncélba, oké, ezt inkább hanyagoljuk, kezdek megint zavarba jönni. De teszek róla, hogy azt ne láthassa, legalább is remélem.
- Sose lehet tudni- vigyorodok el kihívóan, mert manapság már fel sem tűnik, legalább is nekem, és lehet, hogy már színt vallott, csak nem emlékszek.
- Ez most célzás akart lenni?- nevetek fel jó kedvűen, ami abszurd, már ha azt nézzük, hol vagyunk, de na, ilyen csajozós szöveget se hallottam még.
Persze a jókedv el is tűnik, ahogy felérünk, komolyan, már csak a varjúk vészjósló károgása hiányzik, és meglenne egy profi horrorfilm alap, mindenesetre, így is elég rémisztő a látvány.
- Miért nem lepődök meg?- teszem fel a költői kérdést, mert az nem létezik, hogy nekem könnyű dolgom legyen ebben a városban. Ugyan már, hiú remény.
- Elfuserált, jó oké, igazad van- adom meg magam egy szemforgatás kíséretében.
- Kösz, nincs szükségem rá- húzom ki magam dacosan, nehogy már azt higgye, hogy félek, oké ez így van, de akkor is.
- Hehe ez vicces- kuncogok is halkan. Egy vámpír, aki nem szereti a régi dolgokat, holott már ő maga is szép kort megélt. Ezt csak én találom poénosnak?
- Ez kedves tőled... oké maradjunk... de várj. Ugye nem azért mented a fenekem, hogy aztán felfalhass?- kérdezek rá bizalmatlanul, mert igazán jó lenne képben lenni, már Leo agymenését illetően.
A festményt lesem, majd a doki arcát, ami olyan, mintha...
- Ismered?- mivel alapból kíváncsi természet vagyok, felteszem a kérdést, bár az óvatosság hallatszik a hangomban, mert egyáltalán nem biztos, hogy akarom én tudni, kicsoda a pasas. Aztán már tényleg nem akarom, mikor megmoccan. Futok is Leo háta mögé, bár ez inkább reflexszerű cselekedet.
- Ez egy jó ötlet- nyelek is egy nagyot, majd indulok el mellette.
- Még lehetünk- vigyorgok rá, mert szívesen lennék Scully, bár ez most nem idetartozik.
- Pánik? Még sose estem pánikba- legalább is mostanáig. Aztán lehet mégis előfordult már, csak nem emlékszem, mindenesetre, kellett ezt mondania Leonak, most tényleg pánikolok.
- Hányni fogok- jelentem ki kétségbeesve, miközben a számra tapasztom a kezem, és ijedten nézek a vámpírra, hogy ő mondja meg, mit tegyek.
- Az? Maga Lucifer?- mert mi másra gondolhatna egy naiv emberlány, mint magára az ördögre?
Nem tudom, miért esik jól, mikor hagyja, megfogjam a kezét, tuti, valami ostobaság, amit a nők éreznek, és amihez nekem még nem volt szerencsém tudtommal. Nem is bánom, mert csak összezavar. Tulajdonképp saját magam sem értem. Itt sétálok egy vámpírral kézenfogva, egy veszélyes kastélyban. Holott... félnem kéne tőle, hisz neki nem nagy probléma lenne megölnie, mégis... biztonságban érzem magam. Gyorsan lehajtom a fejem, mert azon kapom magam, hogy Leot fürkészem, hurrá, most már vagy őrültnek, vagy egy szerelmes tininek néz, és momentán nem tudom, melyik a rosszabb.
- Öhm nem... nem tudom, csak azt, hogy... hagyjuk- rázom meg a fejem, én sem értem, így nem akarok róla beszélni.


Angyalian mosolygok, holott tudom, milyen pillantás az, pedig csak egy ártatlan kérdést tettem fel.
- Nem tudom, hogy ezt bóknak vegyem-e. Volnál szíves úgy flörtölni velem, hogy az nekem is feltűnjön?- bököm oldalba viccelődve, mert a poénkodás sose árt ugye. Még szerencse, hogy nem egy karót nyelt - pardon- alakkal kell helyet felfedeznem.
Mikor hozzám simul, engem kiráz a hideg, és őszintén bízom abban, hogy ő is a hűvösnek tudja be.
- Hoznom kellett volna egy dzsekit- motyogom csak úgy magamnak, hogy én is elhiggyem, a hűvös miatt rázott ki a hideg.
- Akkor milyen?- kérdem érdeklődve az ajtóban toporogva, majd teszek pár bátortalan lépést befelé. Nem tetszik, hogy Leo csak áll a nyitott ajtónál, így hosszas diskurálás után, természetesen magammal, úgy határozok, mégis csak odamegyek mögé.
Meglátom a disznókat, és reflexből ölelem át a vámpír derekát, és fúrom a hátába az arcom.
- Te jóég- motyogom artikulálatlanul, mert ezt durva, ráadásul büdös, és komolyan, ki fogom dobni a taccsot.
- Ugye.... nem szeretnél oda bemenni?- kérdem halkan, de eszem ágában sincs elengedni.
Vissza az elejére Go down
Leo Dunkelfreud
Leo Dunkelfreud

Faj :
Vámpír
Kor :
797
Családi állapot :
Jegyben
Születési idő :
1226. May. 23.
Hozzászólások száma :
147
Tartózkodási hely :
Asylum

A pokol konyhája Empty
TémanyitásTárgy: Re: A pokol konyhája   A pokol konyhája EmptyHétf. Május 27, 2013 9:24 pm

- Freud ezzel vitatkozna.

Kukacoskodásból mondja és ördögi kis vigyort villant hozzá. Mondjuk nem csak Freud mondaná, hanem bármelyik pszichológus vagy evolúcióbiológus, ez van.

- Szerintem jobb "furcsának" lenni, mint "szürkének" . Az olyan unalmas.

Vállat von lazán, olyan ráérősen, kissé álmos mozdulattal. Dehát nem siet sehová. Aztán folytatja.

- Még sosem hallottad? Árnylények és Fénylények. Kicsit mint a Rossz és Jófiúk, de azért az erősebb kifejezés lenne. Árnylények azok amik a sötétben mászkálnak, vámpírok, vérfarkasok, mumusok, lidércek meg hasonlók. Fénylények meg fehér mágusok, tündék és társaik. Akik a filmekben mindig a jó oldalon harcolnak. Mint a Gyűrűk Urában. A Látók meg azért látók mert látnak, nem hétköznapi dolgokat. Vagy a jövőt vagy egyszerűen olyat, amit más nem. Mint egy hatodik érzék.

Tart gyorstalpaló kiselőadást a dolgokról, pedig annyira nem penge ebben az okkultista témában és nem is szereti. Csak hát ráragad a vámpírra ez-az több évszázad alatt, még ha nem is foglalkozik vele közvetlenül.

- Oké, akkor legközelebb előszedem a padlásról.

Vágja rá viccelődve a páncélosdira, ironikus, hogy tényleg meg kell lennie annaka Rüstungnak a padláson...annak a vörös keresztesnek.

- Ne is sértegess. Azért ennyire még én se vagyok laza.

Nem túl morcos, de azért kicsit igen. A férfi hiúság, hiába. Mármint az egészséges férfi hiúság. Amiért pl pinky pólüt se venne fel soha. Liberális a felfogása, de ennyire azért még se.

- Még is mire?

Olyan ártatlanul kérdezi, mint a ma született bárány, kisfiús mosollyal és pillantással. Miért is ne, mindig is szeretett játszani.

- Te tudod.

Félvállról veti oda, semmi gonoszság nincs a hangjában, úgy is tudja, hogy előbb-utóbb fejvesztve fog rohanni az emberlány a szoknyája helyett a pólójához. És ez így természetes.

- Miér lenne az? Én haladok a korral, a dohos piros bársonyban feszítő és koporsóban kuksoló idiótákkal szemben.

Na jó ez kicsit erős volt, de ha egyszer ez a véleménye? Beragadnak egy korban, áltlaában abban amiben születtek és megáll a világ meg az ész. Főként az idő. Gáz.

- Nem vesződnék ennyit, ha meg akarnálak enni. Tök fölösleges lenne. Csak elkapnálak, a falhoz szorítanálak vagy magamhoz és megcsócsálnálak. Volt Avery, nincs Avery. Nem szeretem a díszköröket.

Lehet, hogy rosszkedvűnek tűnik pedig nem az, csak a kérdés volt kissé bugyuta. AZért a végére elmosolyodik, úgymond nyugtatás képpen. Valóban hülyeség lenne egy kísértetkastélyba csábítani a lányt csak hogy megegye.

- Jah, majd befizetünk egy gyorstalpalróla.

Poénkodik egyet és rvigyorog Averyree, htha az oldja a feszültséget. És mert amúgy is kapható minden marhaságra.
A mosolyt viszont lekeni az arcáról az az ocsmány és valahol hátborzongató férfiportré. Elnézi, egy hosszú perc erejéig majd odébb állna, de Avery rákérdez, így hát felel neki.

- Lehet. Nem vagyok biztos benne. Emlékeztet egy volt ismerősre, túlzás lenne barátnak nevezni. Személyesen csak egyszer találkoztunk, levélben tartottuk a kapcsolatot. Furcsa ember volt. A saját lányán kísérletezett. Emlékszem, Victoria volt a kislány neve. Nem telt el nap, hogy valamilyen korabeli pszichológiai/pszichiátriai tesztnek ne vetette volna alá. Figyelmeztettem...megírtam neki, hogy szerintem ez nem jó ötlet. Hiszen csak egy gyermek. A saját vére. Akkoriban azonban, a 18. században még nem igazán fogták fel az emberek, hogy az elme milyen törékeny, mint a porcelán. Főleg a gyermeki agy, ami olyan képlékeny. Sokáig, a középkortól a 19.századig ráadásul a gyerekekre úgy tekintettek, mint apró felnőttekre. Nem értették, nem is gondoltak rá-a többség-,hogy ez abszolút nem így van, hogy mint fizikailag mint pszichikailag fejlődik az a kicsi ember.
Aztán egyre zaklatottabbakká és ritkábbakká váltak a levelek, a báró azt írta valami nincs rendben a kis Victoriával. Szokatlanul viselkedik és reagál a kísérleteire. Eljutott odáig, hogy ugyan csak célzott rá, de nyilvánvaló volt, hogy szeretné, ha megvizsgálnám a lányt. Több levelet nem küldött. Hallottam pletykákat, hogy az alig tíz éves kislány megölte az apját, hogy telejsen megháborodott. De lehet, hogy csak pletyka.

Meséli el a hátborzongató történetet miközben lassan halad előre, át az előcsarnokon majd Avery unszolására be a konyhába.

- Még.

Vészjósló és talán tapintatlan-vagy szadista?-beszólás, de ezt is csak félvállról mondja. Senkinek sem kell, hogy pánikrohamot kapjon a kiscsaj, de a lehetőség megvan rá.

- Ha kell, akkor add ki. Jobb kint mint bent.

Csak lazán, hánytatott már nem egy embert életében, van lö tapasztalat és van oylan rendes, hogy bevállalja. Hiszen agyturkász, valahol ezért fizetik. És a gyomra is jó.

- "Az", valami megfoghatatlan és "gonosz". Amitől olyan kellemetlen érzése lesz az embernek.

Fejti ki bővebben, ha elsőre nem világos. Lucifer nevének hallatán pedig csak megrándul a szája.

- Nem, kétlem, hogy ő, már amennyiben létezik. Lucifer bukott angyal, nem pedig egy patás,szőrös ördög. Kétlem, hogy festene. Szerintem fel sem ismernénk. Az angyalok, ha testet öltenek emberekre hasonlítanak. Ezért volt az, hogy például a képzőművészetben utólag találták ki, hogy szárnyakat adnak az angyaloknak, hogy meg tudják különböztetni őket az emebrektől, mert addig nem tudták és ez zavaró volt. Sok festményre így utólag kerültek rá a szárnyak. A démonok viszont...az alacsonyabb rendű szerzetek mármint, na ők rusnyák. Állítólag. Legalább is ezt hallottam egy exorcistától, aki állítólag Látó vagy valami hasonló.

Angyalok és démonok, Lucifer és az egész bagázs...valahol mindig is árnyékot fognak vetni az életére, még ennyi évszázad távlatában is. Szeretné azt gondolni, hogy nem érdekli és nem is hiszi el ezeket, ez még is hazugság volna. Hiszen a vámpírokra is vallásos kódexekben talált egy kolostorban, legalább is az első ilyen írásos-titkos-feljegyzésekre. Valaminek tehát kell lennie a dologban.

- Mit?

Mivel nagyon kíváncsi természet, ezért rá kérdez. Ha Avery nagyon ellenkezik akkor nem zaklatja tovább, de még egy próbát meg ér.

- Vedd aminek tetszik. Nem szoktam kajás hasonlatokat bevetni; de majd beleszoksz.

Kajánul pajzán kis mosolyt villant. Jah, nem szokota a nőket "csirkecombhoz" hasonlítani, de majd ha flörtöl az fel fog tűnni vagy legalább is bele lehet szokni, hehe. A szvetterre nem szól semmit, szerinte nincs annyira hideg, mint mondjuk kéne egy kamra közelében, de ez még változhat. Na meg ő vámpír.

- 12-13. század. Nem pedig 18-19.

Jelenti ki határozottan, meg tudja ítélni, hiszen ezekben az időszakokban már élt és a művészetek amúgy sem állnak olyan távol tőle. Kinyitja a kamra ajtaját és megpillantja a bűzlő tetemeket. Elfanyarodik, az a fene jó vámpírszaglás! Még is...egy döglégy sincsen. Egy bogár sem. Avery rémülten öleli át a derekát, erre nem igen reagál olyan feltűnően, hiszen nem lepi emg. Az se lepné meg ha lehányná a hátát, vagy ha ahogy megforul, a mellkasát hányná le.

- "Minden vágyam". Nem szeretnék azzal találkozni, ami ilyet eszik.

Mondja határozottan és nem is ácsorog ott tovább, sarkon fordul és menne is ki, Avery társasgában. Pont kiérnek a konyha ajtaján, valamiféle nappali-szerűséghez, mikor halk zongoraszót hall. Felpillant a mennyezetre, mert olyan távolinak tűnik. Több emelettel feljebb és a vár egy másik szárnyában. A falak, az erek még is közvetítik és a szoba akusztikája hallatja.

- Te is hallod?

Gonosz dolog megkérdezni az így is megrémült lányt? Lehet, ez éppen most nem is jut eszébe. Lehet, hogy nem is hallja, hiszen ember. Hirtelen nem tudja eldönteni van-e olyan erős ez a zeneszó. Meg is áll egy pillanatra és nézegeti a plafont. Aztán úgy dönt, hogy felesleges lenne itt gyökeret ereszteni. Van valami a házban, talán valaki. Az is lehet, hogy kísértet. Vagy valami rosszabb. Ha megeszi azt, ami az éléskamrában van, akkor csakis az utóbbi lehet. De zongorázhat ilyen szépen? Miért is ne. Ismét megindul, ne ragadjon már le a szoba közepén a lánnyal mikor a zongoraszónál valamivel hangosabb zajra lesz figyelmes. Léptek. Nehézkes, súlyos léptek, olyan lábaké, amik valami vaskos, nagydarab és robosztus testet cipelnek. Viszont ez a menés...miért is nem érzi olyan emberinek? Talán mert más ahangzása, ha ez lehetséges. És mert...járul hozzá az a nagyon kellemetlen érzés, amit a hzbnan globál érez, de most felerősödve. Az a túlvilági vagy hogy is lehetne fogalmazni...nyugtalanító minden esetre. És ez a valami bizony feléjük közeledk. Elég jó egy vámpír hallása ahhoz, hogy ezt meg tudja állapítani. Ráaádsul pár folyosóval lehet csak távolabb. És...bevillan. Ismerősek ezek a robosztus léptek. Ugyan az a sötét emlék egy sötét korból. Ugyan az a fránya kastély. És ami odabent lakozott.
Automatikusan megragadja Avery kezét, meg sem kérdezi, hogy hall-e valamit és hasonló baromságok, csak időpocsékolás lenne. Mert Leo, sajnos úgy véli tudja miféle szerzet közeledik. Talán nem tudná megnevezni, pontosna leírni sem, behatárolni meg végképp, de határozottan találkozott már iylennel. Vagy hasonlóval. Kézen fogva a lányt hirtelen visszafordul ahonnan jöttek-ha Avery hagyja magát-,a konyha felé és rohanni kezd vele. Egyenesen oda, ahová egyikőjük sem szeretett volna bemenni. Olyan tempüban persze, hogy egy halandó követni tudja. Nincs messze, futva egy perc lehet a táv, annyi sem. Van annyi lélekjelenléte-egy vámpír pszichiáternek ne lenne?-hogy a konyhaajtót maguk mögött becsukja, ami inkább bevágásra hasonlít és így talán felhívja a figyelmet magukra, de ha ami közelít az az,amire gondol, akkor legalább feltartja. Körülbelül 40 másodpercig. Vagy 50-ig. Egyenesen a kamrához rohan, feltépi az ajtót és magukra csukja. Avery itt talán már semmit se lát, de a vámpír szemei egy pillanatra felvillannak a sötétben. Tisztán lát. Fogja a lány kezét és vonszolja maga után a sötétben és bűzben. Be, egyenesen a disznók közé.

- Guggolj.

Suttogja és guggolva másznak be a malacok közé, mert azok buzony kampókon és láncokon függnek, ami zajt csapna. Istenem, olyan ismerős ez a szituáció! Több mint deja vu...több miont deja vu.
Elvegyülnek a sertéstetemek között és Averyt ülteti-guggoltatja a sarokba, pontosan a falhoz. Szerencsétlen vagy semmit sem lát vagy csak az orra hegyéig. Elég szar lehet. A szájára helyezi az ujját és mutatja, hogy legyen csendben.

- Csak csendesen. És akkor lehet, hogy elmegy.

Suttogja alig hallhatóan, és vár, szemben a lánnyal, vár. Mi mást tehetnének? Ha lenne pulzusa, bizonyosan kalapálna a szíve, na de nincs. Fogja Avery kezét , hátha kicsit megnyugtatja. Az a nagy helyzet, hogy ő maga árnylény, nem valószínű, hogy rátámadna az a hústorony, ami közeledik, de Averyvel nem ez a helyzet. A nem csoszogó, de nehézkes lépések hangosodnak és valamiféle furcsa hörgés-morgás szerű hang is társul hozzá. Ekkor pedig egy hatalmas csapás. Öklök a súlypos faajtón, ami a konyhába vezet. És még egy csapás-minek a kilincs?-és a lény már bent is van és mordul egyet. Járkálni kezd, hallhatóan járkálni kezd a tágas konyhában. Már-már ráérősen. aztán félrecsap egy faszéket, ami valószínűleg ripityára törik a falon. Ó, igen. Most pedig egyre hangosabbá válik a cseppet sem emberi nyögés és hörgéls-vagy legyen bármi is-és a szörnyeteg, aminek a lábai a kamraajtó alsóm résén át láthatóak-koszos fáslival bebugyolált kemény és vastag bőr, amin mély sebek vannak-bevágja az ajtót. Az nem törik szét teljesen, de kivágódik és megroggyan. Fényesség, de nem sok, hiszen a disznók takarják a vámpírt és a lányt. Viszont azok a lábak és talán valamennyi a karból látható az apró réseken, feltéve ha valamelyikőjük szívesen odanéz. Leo oda pillant, meg szeretne bizonyosodni arról, ami immáron több mint sejtés. Pontosan melelttük megy el a lény meg is áll egy időre, a szemközti falat bámulhatja mint egy eszelős. Aztán, bármilyen hihetetlen és abszurd is, anélkül, hogy ügyet vetne a tápanyagkészletre, megindul kifelé. Hallható ahogy távozik, egyre távolodik a hang és hörgés-krátyogás. Elment. Egy idő után síri csend támad. Továbbra sincsenek bogarak, még pókok sem. Csak az oszló hús orrfacsaró szaga és a sötétésg. az ajtó pedig nyitva, ezért beszűrődő fény.

- Jól vagy?

A lehtő legbugyutább kérdés egy ilyen helyzetben, de mi mást kérdezhetne?

A pokol konyhája Tumblr_mcxyn56p2J1qcv2deo1_500

Vissza az elejére Go down
Avery Montgomery
Avery Montgomery

Faj :
Ember?
Családi állapot :
Eljegyzett o.o
Hozzászólások száma :
72

A pokol konyhája Empty
TémanyitásTárgy: Re: A pokol konyhája   A pokol konyhája EmptyKedd Júl. 30, 2013 2:36 pm


- Freud halott- legalább is nagyon remélem, mert nincs kedvem egy perverzzel veszekedni.
- Ugye halott?- kérdezek rá azért mégis, mert aztán ki tudja, elméletileg Leonak is halottnak kéne lennie, de nem... nagyon is él. Vagyis... megbökdösöm kicsit, nem törődve azzal, hogy minden bizonnyal hülyének néz, de muszáj megbizonyosodnom róla, nem szívtam valamit, és pusztán behaluzom.
- Hát... inkább tartsanak unalmasnak, minthogy ok nélkül féljenek tőlem- vonok vállat kifejezéstelenül, mert ez az én véleményem. Ugyan már, hisz az ember mindentől fél, ami ismeretlen, és a félelem sok mindenre készteti, olyasmire is, amit utólag megbán.
- És szerinted... én hová tartozok?- meredek rá, mert neki tudnia kell, vagyis... ha ilyesmit tud, azt is tudhatja, melyik oldalhoz tartozok közelebb nem? Vagy csak én vagyok ennyire logikátlan? Elő szokott fordulni.
- Nem is értem, most miért nem abban jöttél- csóválom meg a fejem "csalódottan", mert ugyan már, melyik nő ne akarna látni egy páncélos pasit? Ráadásul szőkét, na jó, a végén még Csipkerózsikának képzelem magam, csak hosszú alvás helyett, retardált elmével, haladni kell a korral.
- Jó, sajnálom, ez tényleg övön aluli volt- és tényleg bűn bánó hangon ejtem ki a szavakat, nem akarom én megsérteni, csupán... nem vagyok a kertelés híve, és néha a tapintatot is mellőzöm, na de ki nem.
- Neked kell tudni, te vagy a pasi- nyújtanék rá nyelvet, de az ellenkezik az elveimmel, ezért csak kihívón vigyorgok rá.
- Tehát vannak, akik tényleg koporsóban dekkolnak.... igazi koporsóban?- kérdem ledöbbenve, mert... az nem szűk egy kicsit? Kezdenek egyre érdekesebbek lenni ezek a vámpírok.
- Chh, majd hagyom magam, mi?- most én vágok "sértődött" képet. Oké, lehet egy tünemény vagyok, lehet, hogy ránézésre a légynek se tudnék ártani, de ha szorul a nyakam körül a hurok, felettébb találékony vagyok, szóval nem kell félteni engem.
- Hmmm de ez bukott, nem hinném, hogy Murder vemp lett volna- húzom el a szám, mert amúgy röhejesen néznénk ki egymás mellett. Egy vámpír... meg a vacsija... idillikus kép ez.
- Te jó ég- igen, ez az, amit amúgy nem akartam meghallani, és úgy nézek a képen látható férfira, mint valami elmeháborodottra, bár... a hallottak alapján az is volt.
- Oké, most őszintén... mennyi esély van rá, hogy mi, vagyis én élve kijutok innen?- kérdezek rá félve, mert bármennyire is hátborzongató, vagy épp rendhagyó, szeretnék tisztában lenni vele.
- Öhm nem... még nem kell- nézek rá zavartan, mert a pasik általában nem szeretik a hányós lányokat, erre meg tök természetesen felajánlja. Még a hajam is fogná közben?
- Nekem nincs olyan kellemetlen érzésem, mármint.... félek, oké, de nem érzem, hogy fojtogatnának a falak, vagy hasonló- lehet ez is valami gáz bennem? Mert Leo vámpír létére érez valamit, mait én nem... ez... durva.
- Még sose találkoztál se angyallal, se démonnal? Pedig állítólag a Lost negyedet ők lakják, nem?- mintha ha olvastam volna a jegyzeteim közt, bár azt mondjuk nem tudom, miért ráz a hideg, ha arra gondolok. Még sose jártam ott.
- Egyszer felgyújtottam egy házat... ez az egyetlen emlékem, mármint az égő ház, mai előtt állok, nem tudok többet, csak.... érzem, hogy én voltam, azt ugyan nem tudom, miért- fogom suttogóra, mert erről nem szívesen beszélek.
- Azóta valahogy nem igazán szeretem a tüzet- húzom el a szám, szerintem jogosan. Gondolom, más is beparázna egy ilyen szitutól, ha szita lenne az agya helyén.
- Mmiből gondolod, hogy fogunk még találkozni?- vágok vissza vigyorogva, mert már előre mulattat, hogy folyton, de folyton el kell magyaráznia, ki ő. Oké, lehet egy idő után unalmas, de ha az ember lánya nem emlékszik semmire, annak nem.
- Ahha, és az azért baj, mert...- nem értem az összefüggést, ami talán nem is annyira megdöbbentő.
Hála égnek nem tartózkodunk sokat ott, ki is megyünk, egy kellemesebb - már a helyhez képest- részbe, de Leo megtorpan, így én is fülelni kezdek.
- Mozart? Ez most komoly?- mert hogy a zongoraszót tisztán hallom. Igen, talán cseppet jobb a hallásom, mint egy átlag embernek, de ez nem olyan dolog, amit hangoztatni szoktam.
Időm sincs agyalni, hirtelen azon kapom magam, hogy vonszolnak vissza arra a gusztustalan helyre.
Még szerencse, hogy alig látok, mert amúgy a szemem is behunyom. A bűz ellepi az orrom, és most tényleg a rókázás határán állok, de csak a női büszkeség miatt is tartom magam. Érthetetlen hangokkal adom Leo tudtára, mennyire nem jön be ez a helyzet, de persze leguggolok, mert szót kell fogadni a sok időt már megélt vámpírnak.
Zavar, hogy nem látok semmit, egyedül egy vámpírban kell megbíznom. Oké, bírom én Leot, de nem szívesen adom kezébe az életem, azt senkiébe nem adnám, de mi mást tehetnék jelenleg? Összeszorítom a szemeim a hang hallatán, és óvatosan biccentek. csendben maradok, úgyse bírnék megszólalni. Szinte hallom a szívem veszett dobogását, és őszintén könyörgöm, hogy az a valami, ne hallja, mert akkor nekünk annyi.
- Ahh-ha- motyogom remegő hangon, ugyanis remeg mindenem. Oké, ez egy igencsak elfuserált hazugság.
- Mi a franc volt ez?- próbálom csillapítani a hisztérikus élt, de nem... ez nem megy olyan könnyen.

Vissza az elejére Go down
Leo Dunkelfreud
Leo Dunkelfreud

Faj :
Vámpír
Kor :
797
Családi állapot :
Jegyben
Születési idő :
1226. May. 23.
Hozzászólások száma :
147
Tartózkodási hely :
Asylum

A pokol konyhája Empty
TémanyitásTárgy: Re: A pokol konyhája   A pokol konyhája EmptySzer. Júl. 31, 2013 8:44 pm

- Már legalább hetven éve alulról szagolja az ibolyát.

Cirmos mosollyal bíztatja Avery-t, hát persze, hiszen Avery emlékezete oly törékeny mint a porcelán, a hosszú távú memóriája igencsak csúfot űz vele. Hogy is emlékezhete arra, hogy kicsoda Sigmund Freud? Sehogy. Mert ami mindenki másnak természetes, akik rögtö emléket társítanak egy adott névhez-mint például a közismert Freud-, az Averynek teljesen más univerzum.

- Sigmund Freud a 20.század egyik legismertebb pszichiátere volt. Szerinte gyakorlatilag az összes pszichés funkció alapja a szexuális ösztön. Sokat köszönhetünk neki, ugyanakkor tucatnyi dologban tévedett.

Ennyi elég is a vén mókamesterről, csak azért fűzi ezt hozzá mondandójához, hogy érthető legyen miért hozta fel, még ha csak egy röpke megjegyzésnek szánta is. Avery amnéziája miatt szükségesnek érezte ezt a rövid kis összegzést. Aztán eszébe jut valami.

- Honnan tudtad, hogy halott?

Nem ráncolja a homlokát és nem vág tudálékos képet, teljes egyszerűséggel kérdezi, mi több, derűsen. Talán még sem töröl mindent a lány agya, csak mélyre, nagyon mélyre rejti? Mert valahonnan még is jött az információ-az agytekervények sötét bugyraiból-hogy ez a "Freud" nevű pacák már régen bekrepált. Leo biztosra veszi, hogy ez egy memóriadarabka, hogy Avery már korábban hallotta az ikonikus pszichiáter nevét. Csak elfelejtette.
Ennél az eszmefuttatásnál böki meg horrorkastély-túra partnernője, amire csak egy szokásosan macskás mosollyal-nem, Vigyorral- válaszol.
És persze hatásszünet után vissza is adja a bökést, de csak finoman.
Hiába, a macskák már csak ilyenek.

- Ezt is először hallom. Miért gondolod így? Nem jobb az, ha félnek tőled és ezért nem mernek kekeckedni vagy bántani?

Egyre érdekesebbnek találja Avery Montgomery-t. Freud bácsi is érfekesnek találná. Teht már ketten vannak freud-ok, akik így gondolják. Legalább is elméletben. Hiszen az önvédele-Freud szerint- az ID (ösztön-én) egyik alapvető funkciója az éhség,szomjúság és szexuális örömszerzés mellett.

- Fény.

Vágja rá egyöntetűen, a csaj elég furcsa, de az szinte biztos, hogy a jófiúk oldalán állna egy Tolkien regényben, ott virítana Aragorn és Zsákos Frodó oldalán. Vagy éppen egy Stephen King-es párhuzammal élve Gileádi Roland és New York-i Eddie oldalán.
Leo pedig...vámpír lévén pontosan szemben. A másik oldalon. Viszont Leo-lévén telibe középen. Na erre varj gombot.

- Elfelejtettem kivasalni.

Halál komolyan köpi ezt be, tovább játszva a kis színjátékot a csajszival, aztán biggyeszt egy kis szívtipró-mosolyt az arcára.

- Ja. De ennyivel nem engesztelsz ki.

Jegyzi meg színpadias ál-szigorral a pillegő lánynak.

- Ártatlan vagyok!

Mind a két kezét könyéktől a magasba emeli, az ám, mint a ma született bárány. Dehát miért ne élvezhetné ki valaki az életet? Leo tudhat valamit ha már lassan nyolcszáz éve pörög.

- Naná, elég sokan. Főleg a nemesek és a vén trottyok. Meg a divatozók. Rendelnek maguknak a temetkezési vállalkozótól vagy ma már külön erre szakosodott vámpírigényeket kielégítő-cégektől. Utóbbiaknál van minden, olyan méretű amilyet akarsz, még koporsó-francia ágy is. Nem semmi.

El is hadarja az ódivat híveinek sorát és még véletlenül sem sorolná be magát a "vén trottyok" kategóriába, még ha pár kortársa is akad köztük.

- Majd lenyomhatunk egy birkózást ha találunk egy jó kis küzdőteret valamelyik nagyteremben. Ősrégi-ősporos szőnyeg közepén egy ebédlőben vagy ilyesmi.

Sosem hagyja abba, igen, pörög mint mindig. Talán ezért bírja egymaga elvezetni a Blackthorn Asylum-ot, az összes betegre egy orvos személyében. Ahogy ez már nem az első eset. Persze még ő is képes lemerülni, ekkor úgy érzi napokig tudna aluszkálni. Feltéve ha ezt megengedhetné magának. Hiába, mindhalálig-akarom mondani síron túl is-dolgozó. Lenin atya büszke lenne. De Leo őt sose szerette, ahogy a vörös csillagos-sarlós bagázst úgy globál. Inkább az ellenfelet preferálta.

- Van más ötleted?

Ha van, hallgatja, aztán megbámulják a festményt. Nem túl szívderítő. Leo pedig elmeséli ami ennek kapcsán eszébe jut. Egy nem egészen tiszta hapsi eszelős története.

- Az az igazság, hogy akkoriban ez nem is számított olyan extrém dolognak.

Nos,igen, pár száz éve az emberek felfogása a lélekről még nyúlcipőben járt, ezért a mai ember számára szörnyű dolgokat tettek, mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül. Mert nem tudták, kísérleteztek. Mindent az orvostudomány érdekében.
Persze ez nem jelenti azt, hogy nem voltak köztük háborodottak. Mint az említett fickó.

- Nem szeretem a statisztikát, az ember kényére-kedvére játszhat vele, azt látatva, amit akar.

Meglepi a kérdés, fel is szalad a szemöldöke, de higgadtan válaszol. Avery valóban más. Hanyadszorra is jön rá erre?

- Nem fogsz meghal, és én sem terveztem újra kipróbálni. Még nem jártam itt, ezért nem mondom, hogy veszélytelen, főleg, hogy asszem' ez szemmel látható. De azért nem adjuk magunkat olyan könnyen, nem?

Elvigyorodik, valahogy túl sok fog van ebben a mosolyban. Rengeteg fog. Pedig biztatásnak szánja, meg is böki a lányt ahogy nemrégiben azt ő tette. Csak lazán. Nem adja magát egykönnyen, és ha rajta múlik a csajt se darálhatják le olyan könnyen.

- Oké, de ha még is akkor nyugodtan.

Olyan bájos mosolyt villant, amilyet csak egy vámpír tud. Egy szőke vámpír. Fehér lovon. Persze látja, hogy a csaj elég zizin néz rá, és meg is érti, a szituáció elég abszurd.

- Nem is tudom hányszor rókázták már le az ingemet. Nem gáz.

Teszi hát hozzá, ez valamiféle magyarázat akar lenni, hogy már bőven van tapasztalata az ilyesmiben. Avery nem is reméli mennyi.

- Ez azthiszem más. Emberek is néha megérzik, csak nem vesznek tudomást róla.

Nehéz elmagyarázni, mióta vámpír az érzékei teljesen másként működnek. Kiélsedtek.
Hiába a szemet gyönyörködtető-vagy inkább hátborzongató?-műtárgyak, nagy festmények és drága szőnyeg.

- Nem. Legalább is nem tudok róla.

Megrázza a fejét és kicsit lebiggyeszti az ajkát, így teljesen suhanc-külsejűnek tűnik, amint tovább haladnak.

- A Lost Negyedben? Ezt hol hallottad? Van ott minden, de nem ilyen téren. Főleg zombik meg kitagadott kölykök, ilyesmi.

Úgy beszél róla mintha ez teljesen átlagos volna, mindennapi, semmi új a nap alatt. Még nem járt a negyedben, de a tetemek bűze, aminek egy része tovább császkál, elég kellemetlen. Egy vámpír orrának legalább is. Van ami már nekik is sok. Persze...talán az is lehet, hogy Avery megtudott valamit, amit ő még nem tud.
Aztán a csaj beszélni kezd, egy emlékről. Az egyetlenről. Érdeklődve hallgatja és Dr.Jekyll-része az agyának kattog is, feldolgozza az infókat. Szakmai ártalom. Végighallgatja, nem szakítja félbe a lányt.

- Valami rossz történhetett abban a házban. Amiért meg akartad semmisíteni.

A tudat alatti, ó, Herr Freud. Le kell ásni mélyre, a probléma gyökerére. Ott van az, csak az agy "karanténba" zárja, börtönbe, messze mindentől, hogy megközelíthetetlen legyen a trauma a tudat számára. És akkor Herr Freud feltalálja a pszichoanalízist.

- Jobban érzed magad, ahogy látod, hogy leég a ház? Milyen egyáltalán? És...mennyi idős vagy ekkor?

A kérdéseket kis szüntekkel teszi fel, megvárva míg 1-1 választ kap, finoman puhatolózva.

- Mert miért ne? Hiszen most sem először találkoztunk. Vagy nem szeretnéd?

A lányra pillant és elmosolyodik. Hogy mi van ebben a mosolyban azt nehéz lenne megállapítani.
A csevegés közben pedig elérnek a kamrához a malackákkal, akiken nincsenek döglegyek, de azért elég ocsmányak. Na meg furcsa, hogy egy rovar sem rágja őket, pedig nem néznek ki túl frissnek.

- Mert ami ilyen állapotban levő disznókat fal, ilyen higéniai körülmények között, nos, az biztosan nem emberi.

Ilyen egyszerű a válasz, feltéve ha a kérdés erre irányult. Leonak úgy tűnt igen. Averynek vajon feltűnt, hogy nincsenek bogarak? Vagy ilyesmi csak egy kórbonctant tanult egyénnek tűnik fel? Huh.

- Azthiszem az.

Merőben meglepi Avery válasza. Még abban sem volt biztos, hogy az emberi ingerküszöböt eléri ez a hang, a lány pedig...ha még a zeneszerzőt is be tudja határozni, akkor tisztán hallja. Egy pillanatra csúszik csak össze a szemöldöke, hamar eltűnik. Még egy szokatlan érdekesség Averyről. Valami....nem stimmel ezzel a lánnyal. De mi?
Nincs ideje ezen gondolkodni, mert valami robosztus szörnyeteget hall. Aligha lehet kecsegtető ha az a valami, ami ilyen súlyos lábakon vonszolja magát, itt találja őket. Főleg, hogy úgy rémlik, ismerős ez a csoszogó dübörgés. Beront a disznók közé Averyvel és elbújtatja. A szerencsétlen halálra lehet rémülve, ami nem csoda. Van olyan szerencséjük, hogy a szerzet-legyen bármi is-,elmegy. Nem találja meg őket. Valószínűleg az erős tetemszag az, ami elnyomta a szagukat. És persze nem is látszódtak.
Avery azt mondja rendben van, nem igazán hiszi el, de ez most nem a megfelelő alkalom. Még se volt olyan jó ötlet ebbe a kastélyba jönni. De Avery nem fogja egy életre megjegyezni. Holnapra elszáll az emlék. De egyre inkább gondolja, hogy nem a Semmibe, csupán a tudat alattiba. És az kihatással lehet a személyiség további fejlődésére, a lány életére és későbbi viselkedésére. Feltéve ha túlélik.

- Az jó kérdés. Minden esetre volt szívverése, még ha elég furcsa is volt. Meg zabál. Szóval elméletileg élőlény. Azt viszont nehezen tudom elképzelni, hogy az Anyatermészet alkotta.

Mágia? Nekromancia? Vagy szadista orvosok Frankenstein-kísérlete? Meg akarja egyáltalán tudni? Ebben sem biztos. Még vár pár percet, aztán úgy dönt kijöhetnek innen, segít Averynek a kimászásban és a felállásban.

- Még mindig szeretnél körbenézni?

Nincs gúny a hangjában, talán egy kis rosszallás igen, még is őszinte a kérdés: kijáratot keressenek vagy körbenézzenek? Minden esetre, addig is megindul, át ugyan azon a szobán és lehetőleg másfelé. De úgy tűnik itt, a földszinten még nem igen mehetnek sok felé. Talán majd fent. A lenti bejárat zárult, jól hallotta, így is-úgy is másfelé kell menni. Arra, ahonnét az a hústorony jött. Szép nap ez a halálra! Megindul, Avery remélhetőleg nem marad le vagy jelzi merre menne.

-A pincét inkább hanyagoljuk…

Mondja mikor  megtorpan a folyosó végén, megpillantja balra a másik folyosón a vélhetőleg pinceajtót. Ó, bárhová csak oda ne.

-Na, fel vagy le?

Kérdezi meg még is az elágazásnál és megáll, vár. Hogy mennyire jó ötlet várni, pont folyosók kereszteződésében ahol szinte sehová se bújhatnak, az elég kérdéses. Ezért is lenne jó gyorsan dönteni.
A folyosók falai hideget árasztanak és sötétek. Nyirkosak. Mintha a ház kopoltyú-szerűen lélegezne. Nem minden folyosót borítanak festmények, ennél a találkozópontnál alig látható pár. Azok viszont olyan olajozottan sötétek, hogy csak akkor látnák, ha közelebb mennének. Vannak azonban gyertyatartók-lent pedig fáklyatartók-, és pár világít is. Nem sok, de egy kevés igen. Legalább is ezen a szinten.
Valaki vagy valami meggyújtotta őket. Ablakokat itt nem látni, akár egy erődítmény.


(Innen válassz nyugodtan helyszínt:)
Fent: Ebédlő, A Báró dolgozószobája /itt: A Báró lakomája/, Díszterem, Magányos hálószoba, Páncélok folyosója,  Végtelen folyosók, Út a Nagycsarnokba,
Lent: Sötét Katlan, Elárasztott pince, Föld alatti börtön, Kínzókamrák )
Vissza az elejére Go down
Avery Montgomery
Avery Montgomery

Faj :
Ember?
Családi állapot :
Eljegyzett o.o
Hozzászólások száma :
72

A pokol konyhája Empty
TémanyitásTárgy: Re: A pokol konyhája   A pokol konyhája EmptyKedd Jún. 08, 2021 1:07 am


To Dr. Dunkelfreud

- A feltételes módból... akkor használjuk, mikor valaki halott, vagy nagyon messze van, esetleg rég láttuk. Ahogy beszéltél meg se vonaglott az arcod, így nem lehetett olyan fontos számodra, ezért is kérdeztem rá köntörfalazás végett.... beletrafáltam - mutatom meg neki az önelégült vigyorom, miután szépen el is ecseteltem, honnan tudom. És ez a vicces nem tudom, de aztán meg mást mégis, valahogy olyan természetesen ejtem ki a számon, hogy az másnak fel se tűnne, csak neki.... a vámpírnak, aki tisztában van a rendellenességemmel.
- Egyszerűen csak nem. Jobb szeretem, ha észre se vesznek, mert a félelem csak egy ideig ártatlan, ellenben az én rendelleneségemmel, és ha már félnek, képesek rossz dolgokat tenni velem azért, hogy megszüntessék a félelem forrását. És nem tudom, pontosan mennyit is tudsz rólam, de szerintem te magad is rájöttél már arra, hogy nem én vagyok az a lány, akinek a képét az életképes jelző mellé teszik - felsóhajtok, hisz nem magam degradálom, eszébe se jusson megcáfolni a kijelentésem, hisz ezek a puszta tények. Persze akadnak helyzetek, mikor egy-egy reakciómmal én is meglepem saját magam, de itt jön a szólás a kivételekről...
- Akkor mi most mégis szemben állunk egymással? - nevetek halkan, hisz számomra meg az evidens, ő a sötét oldalon ver tanyát, szerintem az összes vámpírnak bérelt helye van ott, bár... rajta felejtődik a tekintetem, és elbizonytalanodok kicsit. Most vagy iszonyat jó színész, vagy nem átlagos vámpír.
- Most komolyan van páncélod? - mert bár élveztem a játékot, azért most már csak rákérdezek.
- Akkor majd valahogy....meghívlak egy fagyira, na? - mert hogy nálam igazából ennyiben ki is merül az engesztelés fogalma.
- Beteg egy vámpírok vannak - biccentek, de meglepődni ugyan nem tudok rajta, és még fogalmam sincs arról, mennyi újdonság taglóz le. Ez csupán a jéghegy csúcsa.
- Simán. Mit nekem az esélyegyenlőség - veszem fel a képzeletbeli kesztyűt, mert ilyen ajánlatnak meg végképp nem tudok nemet mondani. Még akkor sem, ha pont egy ilyen helyen kapom.
- Akkor mi volt akkoriban extrém? - jön a magától értetődő kérdés, de mégis óvatosan, aztán megrázom a fejem.
- Nem, inkább nem akarom tudni - hisz a történet, amit mesélt, már az maga elég morbid számomra, és bár jelenleg úgy néz ki, nem is annyira rossz, azért nem akarom tesztelni, mennyit bír ki.
- Nem is a statisztikára vagyok kíváncsi, hanem egy sok időt megélt vámpír elfogulatlan véleményére - mert tényleg a valóságra vagyok kíváncsi, arra hogy érdemes küzdenem - persze, mindig érdemes -, vagy innen úgyse jutok ki élve.
- Dehogy adjuk, bár.... velem ugye tudod, hogy nem sokat érsz? - azért elcsüggedek kicsit, még a fejem is lehajtom, mert szeretnék egyenlő partner lenni, de tudom, hogy erre esély körülbelül semmi, és kínosnak érzem, hogy rá vagyok szorulva. De biztos vagyok abban, hogy a női büszkeség lesz a ludas.
- Betegek vagy részegek? Azért a körülmény se mindegy, de köszönöm a felajánlást, tényleg viszont remélem nem kell élnem a lehetőséggel – noha arról aztán végképp fogalmam sincs, mekkora az ingerküszöböm. Vagy hogy van-e egyáltalán nekem olyan, elvégre trauma nem érhet… mindent elfelejtek. Vagy mégse? Óvatosan Leora emelem a tekintetem, alaposan megvizslatva őt, mert nem tudom…. vele úgy más, őt érzem, hogy ismerem, és ez azért nem kicsit aggaszt.
- Olyan kényelmetlen érzés, mint egy antik… ankit… abban a boltban, ahol régi tárgyak vannak – na ezt se tudom megmondani, honnan jött. Valamiért most, hogy több időt szentelek az itteniekre, kezdem kényelmetlenül érezni magam egy kicsit.
- Leo, mi most betörtünk? – igen, a legjobbkor teszem fel a kérdést, de akkor is egy betörőnek érzem magam, mit számít, hogy innen jelenleg ki nem is tudunk jutni, lévén az ajtó zárva.
- Nem tudom… csak jönnek dolgok, ohhh megvan… a plakát, ott volt a cirkusz, ahová ezek szerint nem veled mentem… Ha nagyon koncentrálok, ilyesmik azért bevillannak, de máskor meg úgy belehasít a fájdalom a fejembe, hogy nem is látok – s tudnám, miért beszélek én ennyit, a végén még a páciensének fogad, pedig az apró problémáimat leszámítva, nincs ám velem semmi baj. Tök ártatlan vagyok.
- Ugyanígy nézek ki, és nem jó… félek, csak nem azoktól, akik bent égtek, mintha… azt akartam volna, hogy bent égjenek, sokan voltak, és így elnézve téged…. szerintem vámpírok, egynek a szája lila, az úgy belém égett….. nem tudom, milyen voltam gyerekként, se emlékem, se egy képem.. ez szerinted normális? – jó ez hülye kérdés, mégis száj elhúzva, meg összevont szemöldökkel tekintek fel rá, elvégre mégis csak ő a doki. Épp csak a hely nem túl alkalmas egy ilyen állapot felmérésre.
- Ezt így nem tudom, majd ha találkozunk, megmondom, hogy örülök-e neked – csikarok ki egy halvány mosolyt, miközben próbálom elterelni a figyelmem, az előbb említettekről.
- De ez hogyan… olyan szaguk van, mintha rohadnának, de aztán meg… mégse – lehet csak azért nem kell hánynom, mert az elém táruló rejtély jobban leköt.
- Miféle izé az, ami ilyet eszik? – horkanok fel kicsit, mert ugye ha nem ember, és nem is vámpír, akkor izé.
- Lehet zombi, ha már tényleg vannak, akkor rá tökre passzol ez a menü, viszont nekünk nem kell félnünk, egy zombival még lehet el is bánnék – húzom ki magam, mert hát csak keményen, az nem lényeg, hogy csak a sztereotípiák élnek bennem, és lövésem sincs arról, milyen egy zombi.
- Aha a Holdfény szonáta – szerintem még csak nem is pislogok, annyira a zenére koncentrálok, próbálok valami erőlködést is mímelni, hogy elkerüljem azt a tekintetet, amivel pontosan most rám néz. Bocsánatkérőn mosolygok, behúzom a nyakam, és széttárom a karjaim.
- Tele vagyok meglepetéssel – mert hát akkor poénkodjuk el, az mindig segít. Vagyis általában…. ha nem egy vén pszichopata, izé pszichiáter vámpír előtt próbálod produkálni magad.
A figyelmünk azonban hamar elterelődik, elvégre valami irdatlan ronda izé jön. Jön. Pedig ennek a kastélynak elvileg üresen kellene állnia nem. Szerintem a létező összes pánik és félelem belém száll abban a pillanatban, amikor Leo betaszít a tetemek közé, ellentmondást nem tűrve, és még a szám is befogja. Jobb ez így, mert így csak a vállamon érezheti, hogy körülbelül hiperventilálok. És még a sötétnek is hálát adok, így legalább nem látja az arcom.
Amint szabad lesz a levegő, a férfi feláll és követem, egy jó nagyot lélegezve. Ami öreg hiba ilyen büdösben, úgyhogy gyorsan feltartom az ujjam, jelezve, hogy egy pillanat, hátat fordítok neki, és ténylegesen elhányom magam. Ekkora szégyent. Gyorsan előkotrok a zsebemből egy zsebkendőt, és eltüntetem a nyomokat, mielőtt kimennék utána.
- Oké, most egy kicsit félek – kicsit… francokat, még mindig remeg mindenem. Csak azzal az izével ne találkozzunk még egyszer.
- Fel – némi idő után, dacosan lépek el mellőle, ezzel talán választ adva az előző kérdésére is, és indulok fel a lépcsőn. Ostoba vagyok, nincs kedvem hozzá, sem a halálhoz, és azt se tudom, miért akarok annyira imponálni neki, főleg most… főleg itt, de akkor se hihet egy félős nyuszi lánynak. Egy pillanatra megtorpanok az emeleten, míg eldöntöm, melyik ajtóval is orosz roulettezzünk, ekzöben egyik szobortól remélhetőleg gond nélkül kölcsön veszem a hozzá tartozó kardot.
- Basszus, ez miért ilyen nehéz? – fogom hát két marokra, mert van egy érzésem, hasznát fogom én még venni.
- Nem vagyok hajlandó visszamenni a disznók közé, ha még egyszer találkozunk vele, én leütöm – a határozottság megvan, arra leszek kíváncsi, hogy fog ez kiviteleződni élesben. De mégis benyitok az egyik ajtón.
- Nyami – bár ezek legalább normálisnak tűnnek, márha ebben a kastélyban van bármi is, ami normális.


Worlds: 1217 and  Notes: szóval akkor az ebédlő lesz, hajrá Murder *-*) <3
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



A pokol konyhája Empty
TémanyitásTárgy: Re: A pokol konyhája   A pokol konyhája Empty

Vissza az elejére Go down
 
A pokol konyhája
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nameless Town :: The Nameless Town :: Senkiföldje :: Brennenburgi Kastély-
Ugrás: