A Darklore birtok egyik csendes kis zugában található egy pavilon. Rendkívül egyszerű, ám annál nagyszerűbb, beszélgetésekre és kisebb kerti partikra tökéletes hely. Egy rejtett macskaköves úton lehet eljutni oda az udvarból, esténként szépen ki is van világítva, ha netalántán akkortájt szeretne valaki kiülni kicsit. Szépséges virágok díszítik és a közepén lévő üveglapos asztalt kényelmes, fonott fotelek veszik körül. Romantikus fészekként is jól szolgál, ugyanis hátrébb egy nagyobb, szintén fonott kanapéféleség is található, sok puha párnával.
Viridiana de Chezeron
Faj :
Vámpír
Kor :
261
Családi állapot :
Hajadon
Születési idő :
1762. Oct. 12.
Hozzászólások száma :
57
Tárgy: Re: Kerti Pavilon Csüt. Júl. 04, 2013 12:59 am
~ Lenore ~ Ahogy leszállt az alkony, és a vámpírnép kimerészkedhet a lakásából, avagy épp más rejtekhelyéről, Viridiana már repül is kifelé, persze nem szó szerint, hanem csak jelképes értelembe vetten. Kivételesen az öltözködést sem vitte túlzásba, egy Piros, visszafogott egyberészes ruhát vett fel, és feltűzte a haját pár tincsben, hogy ne lógjon az arcába. Semmi smink, nincs rá szüksége, és nem is szeret vele bajlódni ami azt illeti. Lábára könnyű topánt húzott, és úgy suhan piros fergetegként a vámpírnegyeden át, a kastély felé, hogy végre beszélhessen a barátnőjével, Lenore-al, akivel már egész régóta tart ez a barátság, persze mivel nagyon nincs is korban hozzájuk illő nő a városban ez nem is csoda.
Szaporán szedi a cipellős tappancsait, és nem sokkal később már a Darklore kastély udvarán szalad át, lelkesen, mosolyogva mint egy kislány, és messziről meglátja a barátnőjét, aki a kastélytól nem messze, egy kert szerű kis helység részben pihenget és arra veszi az irányt ő is. - Lenoooooooore - integet neki már messziről, és közelebb érve megöleli a nőt, ha az felkel. Széles mosollyal telepedik le a nő mellé a kis kanapéra, ahol ketten épp kényelmesen elférnek. - Jajj istenem annyi mindent kell mondanom, olyan rég nem láttalak már - nagyjából egy hete, de az már régnek számít. Annyi mindent szeretne megosztani hirtelen a nővel, nem is tudja hol kezdje el, egyenlőre még nem szólal meg, csak mosolyog, hagyja Lenore-t is szóhoz jutni.
*Fiatal még az este, alig sötétült el az ég. A ház úrnője éppen a kert pavilonnjában ücsörög, egy kényelmes fotelen és esti vérteáját fogyasztja, csak angolosan. Elmerül a virágok szépségében és a denevérek csicsergésében, szürke, szokásosan elegáns öltözékében szinte beolvadva a környezetbe. Ekkor hallja meg azt az ismerős hangot, drága barátnéját, Viridiánát, aki éppen felé ront. El is mosolyodik, s már Vi ott is terem és agyonölelgeti, a csésze tartalma kis híján kiömlik, de távol tartja maguktól, nem haragszik a lerohanásért* - Kedvesem, de rég láttalak! *végigméri kecsesen* - Csinos vagy, milyen élénk vörös! *barátnője leül, Lenore hallgatja széles mosollyal, amilyen széles Viridianaé és amennyire izgatott, biztosan valami zaftos pletyka lehet a tarsojában* - Mesélj lelkem, kíváncsian várom! Eme négy fal közt úgy sem történik semmi érdemleges. *nem gonoszságból mondja, csak hát bezárva nem olyan extrém az élete, ami persze nem zavarja*
Szaladva érkezik meg, nem tehet róla, nagyon lelkes amúgy is az mindig ha idejön, szereti a Darklore kastélyt olyan szépnek tartja, bár lakni nem szeretne itt, de Lenore-al szívesen kószál benne órák hosszat beszélgetve. Nem is veszi észre, hogy ki híján leönti teával magukat, csak utólag, mire persze lányos zavarral kér elnézést, de nem hagyhatta ki hogy meg ne szorongassa a nőt. Szélesen mosolyog, kilátszanak a fogacskái is de ez mit sem zavarja őt most. - Teljes két hete képzeld el. Én is nagyon örülök neked, eddig nem tudtam jönni - válaszol, miközben a ruháját lesimogatva letelepedik Lenore mellé, féloldalasan, hogy kényelmesen láthassák egymást. Más ismerőst nem lát a környéken William és a gyerekek bizonyára máshol járnak, így csacsoghatnak kedvükre. - Köszönöm. Nekem jól áll ez az ezüst, ahh nekem meg nem én halottnak nézek ki benne, mint egy baba. Ez a vörös meg, hát jó kedvem van, az élénk színekre vágyom - mosolyodik el, hiszen ha Lenore megtudja a jókedv okát, bizonyára kitér a nem létező hitéből is. Letelepedik és elhelyezkedve bele is vág a mondókába, nem olyan pletykás típus, de barátjának tekinti a nőt, és túl boldog hogy magában tartson bármit is. - Képzeld el kivel találkoztam... Múltkor kimentem a Véres tóhoz, sétálni olyan gyönyörű hófehér volt ott minden, és a tónál ott volt a Király... Maga a király... - újságolja el a nagy hírt.
Lenore Darklore
Faj :
Vámpír
Kor :
147
Családi állapot :
Házas
Születési idő :
1876. Dec. 03.
Hozzászólások száma :
107
Tartózkodási hely :
Darklore Negyed
Tárgy: Re: Kerti Pavilon Pént. Júl. 05, 2013 8:47 am
*drága barátnője látogatja meg, aki szinte feldönti és majdnem magukra öntik a vérteát, de szerencsére még sem. Lenore majdnem olyan széles mosollyal ül le Vi mellé, mint ő, de Viridiana vigyorát nem lehet felülmúlni. Olyan széles és élettel teli, derűs, hogy az valami hihetetlen. Lenore kiváncsi mivégre ez a fene nagy derű* - Persze, semmi gond. Bizonyára dolgod akadt. *aki nincs négy fal közé zárva, biztosan sokat intézkedik, Lady Darklorenak ezzel nem kell törődnie* - Köszönöm. Neked is jól áll ez a vörös, bár kissé vad, megleptél vele. *huncutul mondja, kezdi sejteni, hogy úgy férfi van a dologban* - Képzelem,képzelem....a Királlyal? *mosolyog,mosolyog,aztán meglepődik. Tudta, hogy Ősük felébred hosszas álmából, William találkozott is vele, de akkor is furcsállja és olyan...hogy is reagálhat ilyesmire egy kései utód?* - Tényleg? Na és milyen volt? Mesélj! *a meghökkenést átveszi a nőies csacsoghatnék és meg is ráncigálja Viridiana karját, hogy mondja már*
Már nem is foglalkozik a teával, az a legkevesebb inkább azzal foglalja el magát, hogy maga alá hajtogatja a ruháját, hogy ne gyűrődjön meg nagyon, és letelepedik a kis szófa szerű képződményre, amit nagyon is jól ismer, üldögélt már benne párszor a női beszélgetések során. Mosolya nem lankad le, nem is tudna most komoly lenni, valahogy nagyon élőnek érzi magát. - Hát igen, lekötötték kicsit a figyelmem de a jó értelemben. Jajj annyi minden történt... - sóhajt fel, hiszen nem rég futott össze Louis-al is, akivel barátok már nagyon régóta, még franciországból ismerik egymást, mindketten akkor voltak fiatalok, mikor a bálozás korszaka ment. Vi szerette azt az időt. - Hát igen, de most úgy érzem színeket akarok, és nem az egyhangút. A kék ruhámat akartam felvenni de azt még nem tisztíttattam ki - mosolyodik el, mivel van egy szép kék is, ami kevésbé kihívó mint ez, de kényelmes és szereti. - Igen igen. Victoriussal találkoztam. Nem is tudom hogy mondjam el, de valahogy egyből elvarázsolt, nem azért mert az Ős vagy valami hanem egyszerűen olyan férfias... Gyönyörű férfi a maga nemében és hát... nos mi... - jön zavarba egy pillanatra, mivel nem tudja hogy fogalmazza meg, hogy első alkalommal odaadta magát a férfinek, de valahogy akkor nem tűnt olyan dolognak amit bánna. Most sem teszi egy pillanatig sem. Megfogja barátnője kezét, ahogy megrángatja a ruha ujját. - Elmondani sem tudom milyen jó volt vele, és kaptam tőle egy rózsakertet képzeld el, itt a vámpír negyedben, egy kert ami telis tele van kék rózsákkal, Lenore. El tudod ezt hinni? Mindenütt a kedvenc virágom... - áradozik, arca kipirul, szemmel láthatóan szerelmes a hölgyemény, még ha nem is éppen ilyen férfira vágyott eddig, most eszébe sem jut hogy valaha más után sóvárgott.
*Leül, figyeli barátnéja minden mozdulatát, a saját ruháját nem kell igazgatni, ez most ilyen fajta. Türelmesen vár, de azért faggatja ám Vi-t,mert hát apró örömök az életben,na* - Mesélj,mondjad! *izgatottan hadarja és meg is fogja Viridiana egyik kézfejét egy pillanatra, majd lehiggad kicsit, visszatér a kislányos kíváncsiságból sztoikusan nyugodt állapotába* - Mire föl ez a felélénkülés? Nosztalgia? Nemsokára tervezünk egy álarcosbált szervezni. *kacsint a másik nőre, bár a bálocska konkrétan Sinéad miatt kerül megrendezésre, miért ne szórakozzon más is? Így feltűnő sem lenne annyira* - William is találkozott vele, de nem sokat mondott nekem. Mondjuk egy férfi egy másik férfit más szemmel lát, nem úgy ahogy mi asszonyok őket. *kuncog egy kicsit, de igaz amit mond* - Drágám, biztosan azért olyan férfias, mert ő az Ős. Nem gondolod? *pillog rá, feltételezés ez, de elég logikusnak találja. Hiszen egy fajalapító ősatyának elég "jónak" kell lennie, tudnia kell úgymond valamit, hogy azzá válhasson, amivé vált. Ez pedig a természetben a létformák minden szintjné, főelg a magasabbakona küllem és az érterlem a másik nem nyelvén,bezony. Lenore izgalmasnak találja ezt a témát, ezért kuncog is néha, persze férjnél van és csak uráért él, na de barátnője szerelmi élete sem hagyja ám hidegen, főleg, hogy sejt valamit. AHogy ezt a találkozást előadja Vi, biztosan történt valami. Netán egy kis flört vagy egy lopva vett csók? Bele is pirul a gondolatba* - És milyen? Írd le. Hogy néz ki? *férje is adott személyleírást,de az elég fantziátlan és túl tárgyilagos volt, egy női elmesélő biztosan jobban vissza tudja adni* - Ti? *szemei elkerekednek és pupillája rohamosan tágulni kezd, oléyannyira, hogy a végén már alig látszik valami az íriszéből,nagyon izgatottá válik, micsoda fincsi beszédtéma!* - Csak nem...megcsókolt? *ez az első ami eszébe jut, bár nem érti miért csókolta volna meg egy kései utódát első alkalommal,de Vi-t szépnek tartja, lehet, hogy még a Király is el tud csábulni?* - Nekem elmondhatod, ahogy csak akarod. *elég régóta barátnők ahhoz, hogy ne legyenek korlátok közöttük az iylesmit illetően* - Rózsakertet? Hol? Sose láttam errefelé kék rózsákat...miért adta neked? *ámul és bámul, nagy szemekkel néz Viridianara, mikor rátört a felismerés* - Vi, te....beleszerettél, ugye? Ősatyánkba és Királyunkba. *először megszeppenve mondja, mert hát Viridiana olyan most mint egy kamaszlány, pirul meg úgy is gesztikulál, majd elmosolyodik szélesen. Nem mintha tudna bármit is mondani egy ilyen szerelemre*
Nem tudja hirtelen hová tenni a fene nagy jókedvét, még jó hogy ilyenkor kitörhet belőle a fecsegősebb énje, mert néha ezt is kell. A szelíd faggatásra elmosolyodik, sosem tudott úgy mosolyogni mint Nore, hogy ne látszódjon ki a foga. Figyeli hogy a nő is lelkes lesz a kis csevegésre, de hát muszáj elmesélnie pár dolgot. - Nem tudom, talán az is. Szeretem ezeket a ruhákat, de egek álarcosbál. Imádom a bálokat, hisz tudod, én abban nőttem fel. Mondd hogy jöhetek én is - lelkesül fel, és felcsillannak a babakék szemei, imádja a bálokat, mindenfélét, az álarcosat is. Ezer éve nem volt már ilyenen, persze nem szó szerint értve, de régen volt, és szeretne. A karácsonyi bálon is nagyon jól érezte magát Louisal. - Williem is találkozott vele? Na az nem rossz. Hát igen mi azért más szemmel nézzük a pasikat mint ők egymást - ért ezzel egyet, bár kuncog is mellé, szinte látja mi jár barátnője fejében. - Lehet. De láttam már öreg vámpírt, és William sem fiatal már, de Victorius más, ő valahogy... hát van egy kisugárzása. A szemei, a szemei vérvörösek és az embernek az összes szőre égnek mered tőle, a hangja viszont kellemes, mély olyan mint ami körbeölel... - próbál valamiféle bővebb információt adni az Ősről, mivel hát nem mindennapi jelenség. - Magas, és olyan vékony alak, de nem tűnik gyengének. Vörösben volt mikor találkoztam vele, de a legszebb a szeme, azok a vérkő tavak, egyszerűen megbabonázó ahogy rád néz, és még a csontjaidban érzed hogy micsoda erő lakik benne - mosolyodik el, mert bár először megijedt tőle, de aztán mégis ott maradt, és micsoda jó vége lett a dolognak. Nem is gondolta volna, hogy megtörténhet, mivel azért gondolja hogy a férfi sem mindenkivel... - De igen! Megcsókolt, de... szóval itt nem álltunk meg és hát... - pirul el még jobban, aranyossá teszi az arcát a pirulás, és Lenore már sejtheti hogy a csók csak a kezdet volt. Egy igen kellemes kezdet. - Itt a vámpír negyedben, ilyen kis szűk ösvényen kell odamenni, és minden tele van kékséggel, és annyira csodálatos... Még koszorút is csinált a rózsákból - újságolja, és eszébe jut az élmény, de persze más is. Ami azután történt. - Hát nem is tudom, lehet nem tudom de... Victorius páratlan élmény - mosolyodik el lelkesen, hiába a férfi hatása alá került.
*Csak figyeli barátnőjét, bájosan mosolyogva, hiszen ez a pár óra a pavillonban csak az övék, a lányos fecsegésé, ami azért kell egy nőnek* - Tudom, hogy imádod. Megelőlegezem neked, hogy jöhtesz, rendben? De azért meg kérdezem Sinéad-et, hiszen az ő felvidítására találtam ezt ki. Kétlem, hogy nemet mondana, nem az a fajta. És így jobban elvegyülhet majd. Fontos lesz, hogy tényleg ne áruljuk el a kilétünket. Ha gondolod mágiát is alkalmazhatsz, szerintem mi is fogunk, hogy illat alapján ne ismerjenek fel fajtársaink. És hasonlók. *kedvesen mosolyog és lelkesen csacsog ő is, ahogy Vi, tudja mennyire odáig van a bálokért, reméli, hogy majd viszont látják egymást az álarcosbálon, maszk mögé rejtett arccal* - Igen. Furcsa érzése támadt, ő rögtön tudta, hogy mi az amit érez, én bevallom, nem igazán voltam vele tisztában. Azthiszem nem sokkal az után lehetett, hogy megérkezett. Felébredt. Érted mire gondolok. Akkor elment, követte, mint valamiféle hívó szót. És tényéleg hívta őt valahogy, mint jelenlegi s itteni vámpír urát, képviselőjét. A katedrálisban találkozta. Will azt mondta nem fáraszt a részletekkel, de gondolom a fajunk sorsát vagy a családét vitathatták meg. Férfi dolgokat. *ura nem mondott sokat, nem akarta untatni nejét, nem is baj,lényeg a lényeg. Viszont biztosra veszi, hogy merőben más lehetett a találka Viridivel, és a pajzán kis gondolatra rögtön kuncogni kezd, hiába* - Ezt hogy érted? Mármint nagyon idősnek érzed vagy megfoghatatlanul korosnak-kortalannak? *próbál puhatolózni, mert hát ő nem találkozott az Őssel, ezért nem tudhatja. Bár nemrégiben Vértesi nagyasszonyt, a Nagyidős illúziómestert fogadták házukba, aki váratlan vendégnek bizonyult. Vele kapcsolatban is olyan furcsa érzése volt, erőt érzett,nagy erőt és mély bölcsességet. De a Király,na az minden mástól eltérhet* - Nem volt…furcsa érzés, hogy ő volt az Első? Hogy mind tőle és az utódaitól származunk? *kevesen élhetik ezt meg, sőt, vámpírokon kívül más faj nem is igen valószínű. Közben hallgatja barátnője leírását és mivel nem rossz a fantáziája, el is képzeli a maga verzióját, néha bólint és persze a mosoly* - Talán ezért kapta ezt a nevet, hogy Bíbor Király? A szeme miatt? *költői a kérdés, az ősi iratokban,melyeket a Darklore család őriz s itt-ott könyvtárak rejtett és lezárt részein megtalálhatók, konkrétumot nem adnak,csak találgatásba bocsátkoznak, rengeteg elméelt van arra, miért pont ezzel a jelzővel illetik* - Vi,te gyanús vagy nekem… *kezdi el huncutul és felemelt bal mutatóujját ide-oda mozgatja, aztán a történet folytatásán eláll a szava. Szemöldöke felugrik és szája apró O-ra kerekedik, a megemelt balját rögtön a szájára teszi, illedelmesen, ahogy az ő korukban megszokott volt s arcára apró vörös rózsák nyílnak. Bizony, annak ellenére, hogy régóta házas, az ilyen hírek a mai napig pírt csalnak az orcájára. Pillog párat, látja, hogy Vi még pirosabb,a füle tövéig és ez a saját zavarából kizökkenti és ismét kuncogást hallat* - Szóval meg is tapasztaltad khm, micsoda erő lakozik benne, igaz? *nem bírja megállni a kompromittáló kis megjegyzést, pár másodpercig azért még emésztenie kell a hallottakat, de utána rögtön beszélni kezd* - Tehát ha jól értem, egyszer csak a vértó partján összefutottál az Őssel. Rögtön tudtad hogy ő az? Nos, és ő egy jóképű férfi, ahogy azt sejthettük, olyannyira, hogy amint elnézlek, nem csak a testedet adtad oda neki, hanem a szívedet is. És ő kegyesen elfogadta. Mindkettőt. *nagy dolog ez, tudja, hogy Vi nem lesz olyan könnyen igazán szerelmes, de Victor, ősatyjuk úgy látszik rögtön levette a lábáról. Viszont itt picit félteni kezdi barátnőjét, mert eszébe jut hogy járt a vámpírkirály egyetlen felesége. Való igaz, az irományok szerint egy asszony volt csak az életében, pedig igazán lehetett volna több is, legalább is mikor ezek a feljegyzések születtek, akkor még így lehetett. Valahogy kétli, hogy most hirtelen az összes szembejövő nőt elkapná. Aztán a fene tudja. A lény akiről beszélnek még elméletben is bonyolult és furcsa lehet, nem még a gyakorlatban. Egyelőre nem hozza fel az ősanyát Viridiananak,nem szeretné a jókedvét elrontani, de sokáig sem szeretne várni ezzel* - Eddig azthiszem semmi sem volt ott. Koszorút? *tűnődik majd ismét sikerül barátnéjának meglepnie, néz is rá bambán pár percig és pislog, mert ez aztán kifejtést igényel. Nem tudja elképzelni amint minden vámpírok, kárhozottak rettegett ősapja,a nagy és verhetetlen hadvezér a fűben ücsörögve tornacipőben és farmernadrágban virágból koszorút fonjon. A barátjőjének. Pedig csak igaz, ha Vi mondja, nem kételkedik ám benne* - Mint férfi vagy mint beszégetőpartner. Esetleg mindkettő? *virágnyelven a férfi alatt természetesen azt érti, hogy az ágyban, ki ne lenne erre kiváncsi? Főleg ha a szerencsés a legjobb barátnője. És elnézve ezt elégedett vigyort és kiegyensúlyozottságot, régen látta ennyire kivirulva* - Teljesen ki vagy virulva, kedvesem… *apró mosoly jelenik meg ismét az arcán, talán Vi-re most, enniy idő után talált a szerelem, az az igazi? Amit ő nagy szerencsésen már egészen kisgyermek kora óta érez ha Willel van. Egy pillanatra el is tűnődik ahogy a férje eszébe jut, az arcán is meglátszódhat és kissé el is pirul*
Kell nekik ez a kis idő, hiszen nem sokat vannak magukban így nők, még vámpír körökben sem, és Vi szereti ezeket a lopott kis beszélgetéseket, és női csevegést. Mert bár az esetek legtöbbjében komoly, de mégis, főleg most hogy szerelmes, azért nem kicsit terelődnek a gondolatai a múltra, és a király személyére. Aztán felcsillannak a szemei ahogy a bálokról van szó, és meg is nyeri a meghívót, igaz hogy még Sintől függ, de Vi nem hiszi hogy a lány elutasítaná a család barátját. - Jajj drágám az nagyon jó lenne, remélem Sinéadnak nem lesz ellenére, ha már egyszer neki készül az egész. Mondjuk nagylelkűnek tartom hogy bajlódsz ilyesmivel, hiszen nem is a te lányod, de... ajj Lenore... milyen jó lehet már anyának lenni... - sóhajt fel, és elálmodozik, részéről nagyon jó anyának tartja a barátnőjét, hiszen mindent megtesz a gyerekeiért, és Sin nem is a sajátja, és mégis... Egyszer régen akart ő is gyermeket, nagyon meg volt indulva érte, de rájött... hogy az akkori eszével aligha lenne jó anya. Így kivár, bár kezdi elveszíteni a reményt hogy talál olyan férfit akivel érdemes ilyen szempontból is kezdenie. Victorius az más, ő... Vi nem is reméli hogy komolyabb is lehet mint most. Pedig ejj de sóvárog a szíve az után a rubint szemű férfi után. - Én nem tudtam. Mármint, kimentem sétálni és csak egy hatalmas fekete farkast láttam, aminek vörösek, mit vörösek bíborszínűek voltak a szemei. Megijesztett, mégis megbabonázott én azt éreztem, hogy nagyon öreg, mármint hogy erős, és van kisugárzása, és megszólítottam. ÉS emberi alakot vett fel, és ott állt előttem Victorius maga. El sem tudom mondani mit éreztem, egész eddig... azt hittem mese, mármint érted, jóó régen volt hogy valaki utoljára látta és erre megjelenik előttem a semmiből... - mesél, és nőies mozdulatokkal néha gesztikulál is mellé, de ez sajátos jellemzője, nagyon tud mesélni, és beleéléssel adja elő a dolgokat, de őszintén, ferdítés nélkül. Aztán elgondolkodik egy picit barátnéja kérdésén, igen korosnak érezte de másnak is. Végtelenül erősnek, és olyan elbűvölőnek, ahogyan a nők szokták látni az általuk preferált férfiakat. Ebben a vámpírok sem kivételek.
- Hm inkább kortalannak. Olyan, istenem, ilyen szoborszerűen szép arcot szerintem még az angyalok sem tudnának teremteni. Érezni lehetett hogy öreg hogy mindünknél sokkal, de sokkal öregebb, mégis egy fiatal férfi alakjában rejtőzik, és hihetetlenül jóképű - sóhajt fel, arca, szemei ragyognak ahogy részletezi miféle élménye volt, és milyennek látta a Királyt. Bár sejti hogy ezt nem sok más nő mesélné el így, hogy a faj véres kezű atyját milyen szexinek és ellenállhatatlanul vonzónak találta. - De furcsa volt egy kicsit, meg hogy... olyan dolgokról mesélt, amiket el sem tudok képzelni, régről, és a mostanról is... Olyan megfoghatatlan egy kicsit, de mégis azt mondta... nos bátornak tart valami miatt - vallja be, mert volt némi fenntartása a férfivel szemben de valahogy elillant mikor az közelebb ért, és megérintette őt, és aztán... aztán olyasmit tett, amit már régen tettek Vi-vel. Elment, és magával vitte a nő szívét is. Viszonozza a nő mosolyát, róla erőszakkal sem lehetne letörölni, de nem is akarja, nem tagadja hogy jó kedve van, és így meg csak Lenore-al tud beszélgetni, hiszen ő megérti őt. - Lehet, hogy amiatt, bár én inkább a múltban elkövetett tettei miatt mondanám, hiszen mindig véres következményei voltak ha felébredt. Na meg, szereti is ezt a színt, igazából szerintem ettől Bíbor Király... de nem tudom - von vállat, és elgondolkozik, hiszen a férfi sok olyasmit követett el, amit senki más nem élt volna túl rajta kívül. Azért a korral nem kevés erő és tudás jár, ilyen szempontból a vámpíroknál ez máshogy van az emberekkel szemben. Úgy lesznek egyre erősebbek, ahogy öregszenek, és Victorius szinte kortalan tehát... - De hát, én... vagyis Lenore... - mentegetőzik de aztán csak elneveti magát és még vörösebb lesz, mert bár sejti mire gondol a barátnője, nem tagadja le a kedves vádakat, tényegesen megtörtént minden, ami egy férfi és egy nő között lehet, és egyiküknek sem volt ellenére a dolog, és Vit nagyon érdekelné a folytatás is, hiszen... Még a gondolatba is belepirul, és az ajka elé téve a tenyerét felkuncog az illetlen gondolatokra. - Khm, igen, megtapasztaltam hogy micsoda erő lakozik benne, és nem csak az erős karjaira gondolok - pironkodik egy picit, és ezt előrébb hajolva súgja meg szinte a nőnek, így a fel nem tűzött haja előreborul, de ő csak türelmetlenül söpri hátra, hiszen van jobb dolga is mint a haját rendezgetni, hiszen izgalmas a téma, legalábbis Vi számára. Aztán barátnője összefoglalja röviden, hogy mi történt, mire Vi csak bőszen bólogat igen ez valahogy így esett meg, maga sem tudja hogyan de mégis...
- Nem tudom, remélem hogy a másodikat is elfogadta és nem akarja összetörni, azt szerintem nem élném túl. Jajj Nore, én sosem voltam még ennyire belehabarodva senkibe és eddig kétszer találkoztunk, de... szóval ez normális dolog? Úgy értem.. tudod hogy nem adom könnyen magam erre tessék...- pillant kicsit kétségbeesetten és tanácskérően a másikra, hiszen ő is szerelmes a férjébe és ha azt érzi amit Vi is érez jelenleg, el sem tudja képzelni micsoda szerencsés ember lehet William. Ő is nagyon jól ismeri a történelmet, és hogy mi lett a Király feleségével, de nem tud ellenállni, a nem akarás mint gyönge liliom törik ketté ahogy a vérkő szemek csapdába ejtik Vi babakék szemeit. Látja Lenore csodálkozó arcár, és igazából ő sem érti hogy miért tette ezt a király de mégis.. még a tüskéket is leszedte neki hogy meg ne sérüljön a bőre. - Igen, én sem tudtam hogy bármi is lenne ott, de majd ha lesz kedved megmutatom, közel van igazából, és talán Will is elenged velem - mosolyog, hisz tudja hogy nincs ám ennyire beszabályozva Lenore, de mindig szól a férjének ha megy valamerre, főleg mert ilyen ritkán van. Elpirul ő is még jobban ha ez fizikailag lehetséges még, és csak megköszörüli a torkát.* - Hm, hát nos, ami azt illeti mindkettő - válaszol, és nem is tagadja hogy mennyire jónak találja és kielégítőnek, mind a férfi társaságát, mind a fizikai együttlétet, mindkettőből szeretne még. - Jól is érzem magam a bőrömben ami azt illeti, mármint érted, valahogy olyan, szép minden, és egyszerűen néha összevissza szaladgálnék, nem is értem magam... - vallja be barátnőjének, és csak mosolyog, mást szinte nem is tud, és az is csak amolyan mellékhatás, hogy előszedte a vadabb, élénkebb ruháit, amiket még egészen ifjú korában hordott, és sokat újra is varratott, olyanra ami illik hozzá, és méretben is jó. Egy egész várost fel ruházhatna a saját ruhatárából, de... neki kell is, szeret válogatni köztük, imádja a ruháit.
*ücsörög barátnéja mellett és várja-issza a szavait, a bál tekintetében pedig helyeslően bólogat* - Nem hiszem, hogy akadálya volna. *biztatja Vi-t, megofgva a kézfejét kesztyűs kezével és bájosan mosolyog. Vesz egy mélyebb levegőt* - Will miatt teszem. Tudod, hogy ő a mindenem. Ő az én világom kezdete és vége... *egy pillanatra a saját csipkés kézfejét nézi, belepirulva a kis vallomásba még évszázadok távlatában is. De ha egyszer ez az igazság...Lenore számára William Darklore sokkal többet jelent mint holmi férj vagy unokabátty. Túlságosan korán és túlságosan erős kötelék alakult ki részéről a férfi irányába és ezt Viridiana is nagyon jól tudja* - Sinéad alig idősebb nálam, azelőtt alig találkoztunk...de ha Will akarata az, hogy a lányunkként neveljük és szeressük, akkor én mindent meg fogok tenni hogy ez így legyen. Látom milyen fontos ez neki. Úgy érzi kötelessége a bátyja halála után...és Sinéad nem problémás hajadon, csöndes ő...túlságosan is. *ismét felpillant legyűrve zavarát és megálljt parancsolva kalapáló szívének, ami mindúntalan vágyra lobban ha csak a szeretett férfire gondol vagy meglátja és ez az érzés az, ami sosem múlik el és ami után annyi halandó és halhatatlan sóvárog* - Még te is lehetsz, Vi! És leszel is, csak rajtad múlik. Még fiatal vagy. Csodás érzés és te meg fogod tapasztalni ha eljött az ideje. *vágja rá rögtön és lelkes vigasztalással, megszorítva kissé a másik vámpírnő kezét. Mikor az mesélni kezd, csillogó szemekkel hallgatja és nagyon kíváncsian-izgatottan* - Farkas? Olvastam, hogy többféle alakban szokott megjelenni a király, de inkább csak a denevért és hollót említik a régi szövegek. Kissé mítosz-szerűnek gondoltam, megvallom. *elmélkedik el, sok régi iratuk van, publikusak és titkosak is* - Én biztosan vérfarkasnak vagy valamiféle animágusnak néztem volna, netán mítikus lénynek. *fejti ki a véleményét majd tovább hallgatja lankadatlan lelkesedéssel* - Oh, azthiszem értem. Csábos lehetett. *kissé még maga is belepirul a leírásba, nincs fantázia híján. Valóban renkdívüli férfi lehet ez az ősatya* - Ősi mesék és a jövő titkai? Csak úgy? *meglepődik, nem érti a dolgot, talán ezzel indított a királyaik királya, hétpecsétes titkokkal? Pont a barátnőjének? Miért? Vi nagyon formás, vonzó nő, mindig is szerették a férfiak, de hogy az ősükből pont ilyesmit váltson ki?* - Meglehet....minden esetre elég sok a "piros" körülötte. *finoman vállat von, hiszen a nagyúr írisze, az ereiben csorgadozó vér és az amit mások vénáiból fakaszt és iszik stb stb* - Bátornak? Mire mondta ezt? *A téma pinkásabb részénél ő is pironkodik, még az ajkai is elnyílnak egymástól. Meg is nyalja picit, mert kiszáradtak és csak vigyorog meg kuncog mikor barátnője közelebb hajol és pajzán kis részleteket oszt meg vele. Örül a barátnője örömének és emellett kit ne érdekelne milyen szerető a fajuk legősibbje, a rettegett Király?* - Azt ajánlom neki, vagy velem gyűlik meg a baja! *csípőre vágja kezét, kihúzva magát, kissé teátralizálva, de derűsen. Még ha tudja is, hogy esélytelen lenne és emellett öngyilkosság kioktatni a Bíbor Királyt egy kis becsületsértés és női szívek tiprásáért. Reménykedik tehát benne hogy a király nem csak eljátszadozik a legjobb barátnőjével* - Ó,kedvesem... *ismét megfogja Viridiana kezét és ugyanolyan kétségbeesetten néz rá ahogy Vi őrá. Mosolyog hozzá, de ez az eset nagyon nehéz és bonyolult, főleg ha tanácsot kell adni* - Tudom, hogy nem vagy könnyűvérű. Hogy normális-e? Hétköznapi vajon, hogy bárki faja ősatyjával elevenen találkozzon egyáltalán? És hogy aztán vele háljon, nem furcsább mint a tény maga. Megszeretted, az első pillanatban. Nagyon különleges személy, ezért még nagyobb hatással volt rád. Képtelen voltál nem odaadni neki amit egy nő adhat, ő pedig elvette, ahogy azt a férfiak szokták. Hogy ad-e valamit cserébe az azthiszem a jövő zenéje. Előbb vagy utóbb viszont kiderül. Még csak kétszer találkoztatok. Mást nem tehetsz, csak várhatsz és megadhatod neki amit akar és amit te talán még jobban kívánsz. Viszont van nyelved, kérdezhetsz is. *próbálja értelmes tanáccsal ellátni a másik nőt, kiemelve az utolsó mondatot majd folytatja egy kis fejtegetéssel elmerengve* - Én...nem ítéllek el és megértelek. Mikor először találkoztam Willel, a nevemet is alig tudtam leírni. Egészen kislány volta még, a derekáig is alig értem fel. De amint megláttam belépni az ajtón, szikár alakját, magabiztos tartását és arcának csábító élét...beleremegtek a térdeim a fehér pamutharisnyában. Ott helyben odaadtam volna neki magam, ha elég idős vagyok hozzá, hogy ilyesmit értsek és ismerjek. Csak annyit tudtam, hogy nagy hatással van rám, furcsa érzéseket érzek és akármeddig nézném őt és hallgatnám. Míg a Nap felkel majd lenyugszik, újra és újra. Minden hozzám intézett szavával és gesztusával erősebb volt ez az érzés. És ahogy cseperedtem, megértettem miféle vágy ez. Csak nem mertem senkinek beszélni róla, se a szüleimnek, nem még neki...éppen ezért, mikor azon a születésnapomon közölték velem, hogy ő a vőlegényem és az asszonya leszek, amire kislány korom óta áhitoztam és soha meg nem valósulónak gondoltam....egyszerűen leírhatatlan. Egy pillanatra azt hittem meghalok, hogy képtelen vagyok fizikailag megbirkózni ezzel, annyira váratlanul ért, mintha minden szervem fel akart volna robbanni. Sosem felejtem el azt az első csókot és az első együtt töltött éjszaka extázisát. *haloványan elmosolyodik rózsás arccal, feltételezi Vi is hasonló bűvkörbe kerülhetett Victorius, a véreskezű által* - Szívesen megnézném! Majd megkérem Will-t... *felcsillan a szeme ahogy kiragadja magát a túlfűtött emlékekből, a kert nagyon érdekelné* - Te valóban fülig belezúgtál... *nevetgélve jegyzi meg, jó így látni barátnőjét majd jön egy ötlete és lehiggasztja kicsit Vi-t, hogy figyeljen rá. Megfogja a vállát* - Mutatok valamit. De Williamnek nem mondhatod el, hogy megmutattam. *megfogja Viridiana jobb kezét, feláll és kérdezés nélkül vonszolja maga után*
Kezdőlap
Tárgy: Kerti Pavilon 
