Egy Névnélküli Város, megannyi különös fajjal és a maréknyi család, akik ezt a várost irányítják, fajuknak megfelelően.
Örök sötétségbe burkolva.

 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi switch
Felhasználónév:


Jelszó:


Latest topics

by Sötétség
Csüt. Júl. 11, 2019 9:18 pm

by Nathaniel Crowley
Pént. Jún. 28, 2019 12:30 pm

by Sawaha
Vas. Jún. 09, 2019 5:08 pm

by Ewolet D. Ulliel
Vas. Jún. 09, 2019 1:31 am

by Ewolet D. Ulliel
Szomb. Jún. 08, 2019 1:54 pm

by Ewolet D. Ulliel
Szomb. Jún. 08, 2019 12:59 pm

by Ewolet D. Ulliel
Szomb. Jún. 08, 2019 11:27 am

by Lyra
Szer. Jún. 05, 2019 8:21 pm

Chat
Top posters

Share
 

 Edward Grimm

Go down 
SzerzőÜzenet
Edward Grimm
Edward Grimm

Faj :
*
Hozzászólások száma :
2

Edward Grimm Empty
TémanyitásTárgy: Edward Grimm   Edward Grimm EmptyVas. Nov. 16, 2014 11:39 pm




Edward Grimm

Edward Grimm Tumblr_l4fw9gdsqq1qcoqmgo1_500

Teljes név: Edward Grimm

Kor: 18

Születési hely, idő: Nameless Town, 1996. 03.05.

Csoport: Mágus

Play By: Ash Stymest




Személyiség & Kinézet




Külső:

Hiába állítják azt oly sokan, személyiség, mi igazán számít, hazugság ez, az egyik legnagyobb. Kétszínű, ki azt meri mondani, nem érdekli, hogy nézel ki, nem törődik mással, csak lényed valójával, belső értékeiddel, tetteid súlyával. A külső az, mi megfog, mit először látsz. Valaki megismerését csak akkor kezded el, ha az, mi szemed előtt van, megfelel.
Engem nem érdekelt soha, ki mit mond rólam, nem azért áll úgy hajam, ruhám, mert egyesek azt mondják, ez a divat. Nem számít más, csak saját véleményem, elégedettségem, s hogy ne legyen okom kételkedni abban, ha egyszer látsz, többé nem felejtesz el. Ízlésünk változó, nem jöhetek be mindenkinek, de biztosra veszem, az is megjegyez, kinek nem vagyok esete.
Magasságom nem kiemelkedő, egészen átlagos, bár átlátok az apró emberek feje felett, kosárcsapatban nem lenne nagy sikerem. Sötét, selymes tincseim szélfúttán ülnek fejem tetején. Nem foglalkozok velük sokat, csak annyit, mivel elérhetem, ne legyen kinézetem igénytelen. Kék szemeim áthatóak, olyanok, akár az ég. Nem titkolom érzéseim, hagyom őket szabadon felszínre bukni. Láthatod hát pillantásomban, mikor teszed jól, ha pofázás helyett sarkon fordulsz, és futsz. Alakom karcsú, nem duzzadnak izmaim, de ettől ne legyen oly tévképzeted, gyenge vagyok. Tetoválásokban sincs hiány testemen, minden jelnek jelentése van, de hiába kérdezgetsz, nem mondom el, ha csak nincs épp megfelelő hangulatom.
Ruházatom se átlagos, de nem is kihívó mindig. Azt viselem, mit szeretek, miben jól érzem magam.



Jellem:

Ha néha-néha utcára lépsz, nyitott szemmel jársz, nem rejtőzöl szobád mélyén, sötétbe veszve, bizonyára nem egy tizenévest láttál már. Nem vagyunk egyformák mi sem, különbözünk, vannak jellemzők azonban, mik mindannyiunkra ugyanúgy illenek, attól függően mely csoportot erősítjük. Vannak kik maguknak valók, sose barátkoznak, alig-alig mosolyognak. Viselkedésük, külsejük, vagy puszta szerencsétlenségük okán ki vannak téve társaik éles nyelvének. Néha pusztán durva szavakkal, máskor tettekkel is meg kell birkózniuk. Kirekesztettek ők, kik meg vannak győződve róla, nincs oly lény e földön, ki megérthetné őket. Nem is próbálkoznak hát. Meghúzódnak, tűrnek, túlélnek.
S ott vannak ők, kik semmiben nem hasonlítanak hozzájuk. Harsányak, nagyszájúak, lenézők. Azt hiszik, mindent jobban tudnak, nincs senki, ki felérne hozzájuk. Isznak, buliznak, szórakoznak, nem is érdekli őket más, nem törődnek jövőjükkel, jelenük csupán, mit maguk előtt látnak. Sarkított, durva vélemény ez persze, semmi több. Még sincs oly korombeli, kit ne lehetne besorolni valamely csoportba.
Hogy én melyikbe illek bele? Ostoba kérdés. Utóbbiba, ez csak természetes. Tudom, hogy kell élni, élvezni a fiatalságot, amíg csak lehet. Nem ülök otthon, nem bújok szobámba, társaság, barátok, ezeket szeretem. Tudom, hogy kell haverkodni, csajokat befűzni, mivel érhető el, hogy egy buli igazán emlékezetes legyen. S ha most azt hiszed, felelőtlenségem nem ismer határokat, tévedsz. Tudok én komoly is lenni, ha úgy adja a helyzet, ha a felnőtt gondolkozás elengedhetetlen.





Történetem…


Azt mondják, naplót írni megnyugtató, helyrerakja mindazt, mi szívedben lapul. Azt mondják, írd le, ha kimondani nem tudod, ha úgy érzed, nincs, ki meghallgatná, értené bánatod, ha könnyebb, mint hangot adni annak, mi fáj, mi lelked nyomja. Butaságnak tartom ezt, mesének, mint a Mikulást, Húsvéti Nyulat. Mégis itt ülök félhomályos szobámban, puha ágyam közepén, üres füzettel ölemben. Tollam fémes végét rágom, a hófehér lapokat figyelem. Sóhajtok, megrántom vállam, bármennyire is nevetséges ez, ártani, nem árthat.

1999. 12. 25.

Ünnepi díszbe öltözött város, színes fényekbe csomagolt házak, fák. Lassan szállingózó pelyhek, talajt beterítő puha, fehér hó. Műanyag manók, rénszarvasok, merre csak a szem ellát. Kandallóban lobogó halványvörös, narancssárgás tűz. Lángok pusztítják a nedves fahasábokat, meleget eregetve a szoba hűvös légterébe. Feldíszített sötétzöld fenyő, madzagon lógó szaloncukor, mézecskalás, piros gömbök, csillagok, egyéb, felismerhetetlen alakzatok, formák. Frissen kisült édesség, illatozó, gazdag ebéd. Szekrény mélyéről előkapott, csicsás étkészlettel terített asztal, zajongó rokonok, ezerszer elismételt, közhelyes dalokat éneklő házalók.
Minden oly émelyítően bájos, tökéletes. Mindenki teszi a szépet, családok igyekeznek szeretni egymást, egyetlen napig legalább. Zizegő papírba rejtett felesleges ajándékok, hazug mosolyok, ocsmány, nagyszülők által varrt kötött pulcsik. Minden mű, akár a kertbe halmozott figurák, mégis, ez a legszebb gyerekkori emlékem.
Édesanyám mosolya, apám kamera mögé rejtett elégedett vigyora, nagyszüleim boldog nevetése. Izgatottsággal vegyes örömtől terhes levegő. Türelmetlenül letépett csomagolópapír reccsenése, evőeszközök halk csörömpölése, összekoccanó poharak csilingelése. Fiatal voltam még, nincsen róla konkrét emlékem. Nem rémlenek mozdulatok, elhangzott mondatok. Hangulat, képek, érzések. Ennyi minden, miről beszélhetek.


2001. 03. 05.

Arcra mázolt mosoly, fehérre festett bőr, sötéten kihúzott szemek, piros orr. Színes, bő ruha, hatalmas, hosszú orrú cipő. Gyermekkacajjal kísért idétlen mozdulatok, lufiból hajtogatott zsiráf, kutya, macska, s minden más, mit csak szemed megkívánt. Csinos kockára darabolt kenyerek, nassolnivaló, sós, vagy édes, egyre megy. Hatalmas torta, sötétzöld kisautó képével tetején, széle hófehér habbal díszítve. Meggyújtott gyertyák szétszórva óriási felületén. Pontosan öt, nem több, nem kevesebb.
Az első szülinap, mire tisztán emlékszek. Ott volt mindenki, ki számított, akár kedveltem, akár nem. Kislányok, rózsaszín ruhában, felcsavart hajjal, őket piszkáló, nagyszájú bajkeverők, koszosak már most, pedig néhány percre szabadultak csak az udvarra ki, asztalnál ülő, türelmesen várakozó, nézelődő, szemüveges okostojások. Ajándékok alatt roskadozó asztal, rohangáló szülők, kik görcsösen azon igyekeznek, minden tökéletesen menjen. Semmit nem vettem ebből észre akkor, boldog voltam, elégedett. Megkaptam azt, mire vágytam, enyém volt a legjobb buli a környéken. Eszembe se jutott, bármi rosszra fordulhat ezután.


2009. 08.16.

Az elsőnek súlya van, bármiről legyen is szó. Játék, ékszer, csók, munka, barátnő. Nem lényeges mi az, nem számít, hány követi utána, arra, mihez először volt szerencséd, mindig emlékezni fogsz. Legyen emléked jó, vagy rossz, nem akarod elfelejteni. Nincs, ki megmagyarázná miért, így van, és kész. Sok minden van, mi tisztán él bennem ennyi év távlatából is. A lány, kit először szerettem, a sör, mibe belekortyoltam, az autó, mivel kis híján karamboloztam, az első érintés, mi ajkaim érte, az első vágytól fűtött óra. S a tetoválás, mi mindegyik előtt került testemre. Fiatal voltam még, nem volt könnyű elérni, megcsinálják. Gondolkozás, merengés, komoly előkészületek kellettek. Sok dolgom volt vele, de megérte. Nem bántam meg, a mai napig nem, s kétségem sincs afelől, soha nem is fogom. Büntetés, két hetes szobafogság ellenére is azt mondom, újra megtenném akkor is, ha visszaforgathatnám az időt.


2011 -

Félhomályos, szűkös helyiség, egymást váltó, színes fények. Magaslaton álló, fáradhatatlanul játszó lemezlovas, dübörgő, hatalmas hangfalak. Ritmusra vonagló, izzadságtól fénylő, egymásnak simuló testek. Lenge öltözetű, erkölcstelen lányok, macsót alakító, szánalmas seggfejek. Pult mögött rohangáló, bosszankodó munkások, félig még izzó cigarettacsikkekkel borított, alkoholtól ragacsos padló. Magasított székeken, vagy félhomályban meghúzódott asztaloknál koktélt, sört, rövidet vedelők. Mellékhelyiségben füvezők, fehér port szívók, extazy-t, LSD-t nyelők. Club a semmi közepén, tele drogossal, csőcselékkel, hormonfűtötte tinédzserekkel. Kedvenc helyeim egyike volt. Évekig élveztem itt a szabadság látszatát, nem mondtam nemet semmire, kipróbáltam mindent, mit csak lehetett.

2014.

Átlagos volt, pont, mint a többi. Nem jelezte előre vihar, rossz előérzet, leeső kép, eltörő tükör. Nyugodt volt álmom, napom, mégis összeomlott minden, mit addig ismertem. Olyan árulás volt ez, miről sose hittem volna, valóságban is megtörténhet, nem drámák rég lerágott csontja csupán. Úgy jöttem el, hogy hátra se néztem. Nem hallottam meg a nő sikolyát, ki anyámnak hazudta magát. Nem érdekelt a férfi üvöltése, ki mindig azt mondta, nincs titka előttem. Múltam elfelejtésére vágyván távoztam, dühtől izzó, dacos szívvel érkeztem ismeretlen helyre, sose látott emberek közé.


Tollam serceg hófehér lapomon csendesen, kacskaringós, olvashatatlan betűim lassan megtöltik füzetemet. Hirtelen áll meg kezem, elfogytak szavaim, nincs semmi hirtelen, mit papírra vethetnék még.
Ujjaim szorítása enyhül, műanyag írószer puffan tompán füzetem tetején. Hátrabicsaklik fejem, ágyam támláján pihen meg. Pók rohan át a plafonon sebesen, szemeimmel követem. Sarkon át futó repedésbe fúrja be magát. Eltűnik, mintha nem is lett volna itt soha. Hihetetlen talán, de erre vágyok én is néha.
Megcsóválom fejem, összeborzolom sötét tincseimet. Olyan új itt most minden, nem rossz, szokatlan csupán. Ismerős idegenek között, kikről tudnom kéne mindent már, mégis, néhány apróság, mit eddig tisztába tettem. De mit számít ez, hisz azok is távoliak, kikről úgy hittem, újat nem tudhatok már meg. Felneveltek, fiúkként szerettek, de szót se szóltak tetteik súlyáról. Fogalmam sincs, mi járhatott fejükben, miért tették ezt velem, velük, mi volt valódi céljuk, s már nem is érdekel. Mi történt, megtörtént, a múltat visszaforgatni nem lehet, nem is akarom talán. Ezért lettem az, ki vagyok. Hogy mi lesz most, azt nem láthatom előre, csak annyit tehetek, kihozom a legjobban belőle, amit lehet. Megismernem otthonom, környezetem, hozzászoknom vérszerinti szüleimhez, nem kergetni őket őrületbe, ez most legfontosabb feladatom. Megcsóválom fejem, vigyor siklik arcomra. Nem lesz könnyű, nem voltam soha mintagyerek, s nem is hiszem, valaha az lehetek.
Kihúzom magam, fejem fölé emelem kezeimet. Nyújtózkodok, megfeszülnek izmaim, ásítok, állkapcsom beleroppan szinte. Most, hogy eldöntöttem, rendben lesz minden, csak sodródnom kell, unalom környékez meg. Hajnalodik még csak, igaz, de nem érzem gondnak, elfoglaltságot találni bármikor lehet. Felállok, a sarokba csörtetek. Kihajigálom ruháim szekrényemből, pizsamában nem mehetek, s kell valami, mi kellően meleg. Magamra kapkodom, mit lelek, óvatosan nyitom ki ajtóm. Halk nyikorgás metszi ketté a csendet, rápisszegek. Folyosóra dugom ki fejem, körbekémlelek, lélek se jár a környéken, megnyugodva csusszanok hát át a csöppnyi résen. Lépteim fojtott nyikorgás kíséri, hallgatózok, fülelek, bízok abban, nem lát senki meg, s lesz néhány nyugodt órám felfedezni környezetemet.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Edward Grimm
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nameless Town :: Tudnivalók :: Általános tudnivalók :: Karakterlapok-
Ugrás: