Egy Névnélküli Város, megannyi különös fajjal és a maréknyi család, akik ezt a várost irányítják, fajuknak megfelelően.
Örök sötétségbe burkolva.

 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi switch
Felhasználónév:


Jelszó:


Latest topics

by Sötétség
Csüt. Júl. 11, 2019 9:18 pm

by Nathaniel Crowley
Pént. Jún. 28, 2019 12:30 pm

by Sawaha
Vas. Jún. 09, 2019 5:08 pm

by Ewolet D. Ulliel
Vas. Jún. 09, 2019 1:31 am

by Ewolet D. Ulliel
Szomb. Jún. 08, 2019 1:54 pm

by Ewolet D. Ulliel
Szomb. Jún. 08, 2019 12:59 pm

by Ewolet D. Ulliel
Szomb. Jún. 08, 2019 11:27 am

by Lyra
Szer. Jún. 05, 2019 8:21 pm

Chat
Top posters

Share
 

 Erdő,ahol túl nagy a csend

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Lenore Darklore
A Darklore család feje
Lenore Darklore

Faj :
Vámpír
Kor :
142
Családi állapot :
Házas
Hozzászólások száma :
107
Tartózkodási hely :
Darklore Negyed

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptyHétf. Nov. 05, 2012 11:47 pm

A kisváros északi negyedének peremén,amit a Darklore család ural húzódik egy fás terület. Erdő, vagy talán túlzás lenne erdőnek nevezni? Csak a varjak tudják. Az avar rozsdavörös és örökké köd lengi körül,mintha más világokba vezetne. Ez az erdőség határolja a várost északon a külvilágtól. Így hát ne csodálkozzék az,aki egyszer megindul s még sem jut ki sosem. A városka nem szereti,ha el akarják hagyni,hiszen miért is tenne bárki ilyet? Minden pompás...és nyugtalanítóan csendes. Nincs száraz falevelek,gallyak recsegése,suttogása,nem hallatszik madárröppenés,sem madárének. Az erdő mozdulatlan. Megfagyva tán térben és időben,ahogy a Vér,amit az uralkodó család szolgál.

Erdő,ahol túl nagy a csend 7b8d8aa799eb7a6926fd9340ee9112ed-d5ctn00_www.kepfeltoltes.hu_


Erdő,ahol túl nagy a csend 120_jjel
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Velizarii O'Reely
Diák - Mágus
Velizarii O'Reely

Faj :
Ember
Kor :
25
Családi állapot :
Magányos
Hozzászólások száma :
93

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptyKedd Nov. 06, 2012 6:00 pm

Előzmény: Darklore erdő, az ifjú mágus nem ott van ahol kellene...

~Victorius~

Figyelem ahogy arca rezzenéstelen marad, egy érzelem, egy rándulás nem suhan át rajta, orra vonala enyhe árnyékot vet az arcára, szemei mint két hatalmas vérkő ragyognak az éjben. Hogy lehet valakinek - még ha vámpír is az istenadta - ilyen mély tüzű szeme? Ennyire vad, veszedelmes, és hömpölygő lávafolyam? Sötét tükör ez, mely mindent mutat de látni semmit nem enged. A kérdésre kissé elgondolkodom, és egy számomra megszokott mozdulattal hátra tűröm a hajam.
- Nem feltétlenül az. Ha valaki vakmerő, akkor vágyik az új dolgokra, és beleszámítja azt is hogy az a dolog nem sikerül neki, így nem fogja fel tragédiaként a halált. A megszokottság, az unalmas szürkeség, a megcsömörlés taszítja az embereket tovább, hogy valami mást, valami újat próbáljanak ki, és vállalják azt is hogy nem sikerül - fejtem ki a véleményem, mert az emberi lélek olyannyira összetett, nincsen két egyforma, de mégcsak nagyban hasonló sem. Mind más, mindegyik egyedian varázslatos, és megvan a maga sötétsége. Nekem is megvan a magam sötét oldala, és az, amit gyűlölök, vagy épp megvetek a saját létemben, de el kellett fogadnom. Hacsak nem akarok megtébolyodni mint egyesek.
- Képes vagy rendes emberi étket vagy ez esetben italt megemészteni? Vagy csak a véres bort tudod magadba szívni? - érdeklődök, mert ebben mondjuk nem vagyok biztos. Ez mindi is bizonytalansággal töltött el, figyelem ahogy közelebb lép az ágon, puhán és simán lépdel, mintha erre született volna. Szívszaggatóan tökéletes éjszakai ragadozó.
- Csupán lényegrelátók, de az emberek nem szeretik ha eléjük tárják az igazságot. Becsukják szemüket a valóságra - sóhajtok fel, és teleszívom a tüdőm, majd kifújom a levegőt. Kicsit talán dohányszagú lehet, de hát most nyomtam el egy csikket, milyen lehetne másmilyen? Nem hoztam magammal rágót.
- Pontosan. Magamon viselem, uralkodok rajta - vagy csak így hiszem - és mégis maga alá temet egy alkalmas pillanatban. különös dominanciát képvisel, és mégis alázatosan folyik tovább... - felelm neki, és pillantásom ismét végigszalad karcsú és veszedelmes alakján. Mint aki beszabadult egy metalshopba, de még ez is jól áll neki.
- Való igaz, nincs benne logika, ezt értem, ezért Véletlenszerű, de kicsit elérhetetlen számomra a fogalom, hogy megértsem, mi mindennek a mozgató rugója ez a különös jelenség... - vallom be hogy nem értek mindent a világon, ember vagyok, nem vagyok tökéletes és nem is akarok az lenni. A hibáim tesznek emberré, és azzá az emberré aki vagyok. Leeresztem a kezem, a holdfény megcsillan az antikolt gyűrűn, és mint hűtlen szerető siklik tova. Összébb rándul a szemöldököm, de aztán a pillanat elmúlik, és ismét béke költözik a vonásaimra, és érdeklődés. Érdekel ez a férfi, ez a vámpír vagy akármicsoda...
- Nem, ez a mi nagy szerencsénk. Ha minden halandó egyforma volna, nem lenne értelme a létünknek, mert nem lenne semmi ami megkülönböztet minket egymástól - jegyzem meg a megjegyzésére válaszolva, mert nem szeretnék olyan agymosott lenni mint az emberek többsége. Én jártam a halál mezsgyéjén, és nem vágyom oda vissza valami idióta miatt.
- A modern kor szennyét ismerem már. Talán jobban és közelebbről mint azt gondolnák, és nem hagyom hogy magába szippantson és soha ne eresszen. Amíg van erőm küzdeni, nem hagyom magam, mert gyűlölöm ezt... Ez nem az én korom, nem az én világom... - költözik egy kis indulat a hangomba, de ez inkább langy kétségbeesés mintsem düh vagy harag. Mintha eltévedtem volna az idő kerekének fogaskerekei között, és nem találnék haza...Kezem megrándul, ökölbe szorul, de aztán el is ernyed. Csak egy percnyi felindulás volt, semmi több. Elmúlt, mint eddig minden, mert semmi nem Örök és Állandó.
- A nézőpont annyiféle lehet ahány ember él, mert mindenkinek más az értékrendje és mindenki másnak lát téged. Ragadozónak, szörnyetegnek, a szépség szobrának, a vérszomjnak...Kinek melyik félelmét testesíted meg. Árnyak és a Fények, de ugyan mit érnek ezek egymás nélkül? Ha nincs sötét akkor mihez mérten van a fény? És a fényben mi vet árnyékot ha nincs sötét? Ez az egyensúly... - értek vele egyet, csupán hozzáteszem még ehhez a saját gondolataimat, mert a Bíbor Király igen szépen beszél, és nagyon értékelem hogy ennyire nyílt gondolkodású. Valahogy...kedvelem őt, magam sem értem miért.
- Sok okod van az ölésre, de mégis jobban tiszteled az életet mint azt el tudnák képzelni. Az éhség, a gondoskodás, az esztétika élvezete számodra fontos, és mindent megteszel ezért, mégis amíg gátat tudsz vetni önnön vágyadnak, addig nem vagy gonosz. Én így gondolom - véleményezem egy fél perces kis csendszünet után, mert azért néha emészteni kell amit mond. Töményen beszél, de elmés megjegyzéseket tesz, már már túlságosan is filozófikus. Bár ha belegondolok volt ideje minderre, nem egy mai bútordarab már. Halvány mosoly kúszik az ajkaimra.
- Eltérőek, tőlünk mindenképpen, de tőled is eltérnek, még ha a te fajtád akkor is. Őket nem tartom sokra ami azt illeti, még nem cáfolták meg hogy érnének is valamit a földöntúli erejükkel, és hatalmukkal. Övék lehetne a minden, és nem látnak túl azon ami előttük van... - intek beszéd közben a kastély felé, de mindezt egyáltalán nem bántó módon mondom, inkább kissé beletörődve, hogy velük sosem fogok olyan érdekes és mélyenszántó beszélgetéseket folytatni mint vele. Ők nem látnak túl azon, hogy hogy nézek ki. De csak szánni tudom őket. Persze, ezt nem mondom ki hangosan.
- Nem lehet kiszámítani mikor vág közbe a Véletlenszerű és követeli a fejemet, de amíg saját erőmből képes vagyok rá, vigyázni fogok a fejemre - mosolyodom el halványan, mert ez lassan már egy kedves gesztusnak nevezhető tőle.
- Remélem meg fogom érni a 100 éves kort, bár sajnálni fogom kissé. Megannyi tudást összegyűjtök, talán tovább is adom, és utána meghalok, elveszítve mindent... - jegyzem meg, és közben viszonzom a kézfogását. Kezének hideg érintése megborzongtat, mennyire nem élő, mégis milyen eleven. Árad belőle az erő és a fölényesség. Megszorítom, nem fájón, nem is tudnék neki fájdalmat okozni, és érzem én is az erejét, mint egy roppant sárkány, mi kitörni készül, de nem adnak neki utat...
- Mondd Királyom, hiszel te abban hogy a halandók lelkei visszatérhetnek a halál után egy következő életre? - kérdezem meg, mielőtt én is kapnék egy kérdést. Elgondolkodom, hallottam már róla, de semmi nem jut eszembe hirtelen.
- Szégyenlem bevallani hogy bár ismerősen cseng a név, nem tudok hozzá mit társítani. Felvilágosítanál? - pillantok rá, szinte kérlelőn. Egész éjjel itt tudnék ülni a fán vele, sőt még nappal is, ha nem kényszerítené álomra ezt a csodálatos teremtményt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Victorius du Chapellier
Bíbor Király
Victorius du Chapellier

Faj :
Vámpír
Hozzászólások száma :
98

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptyKedd Nov. 06, 2012 9:42 pm

Erdő,ahol túl nagy a csend 01picon
Egy rég elfeledett történet folytatása...hiszen "vannak még más Világok" - Stephen King

*Merev pillantással figyeli a fiú reakcióit,alvadt vérgolyóként csillogó,elemésztő szemével. A Bíbor Király Szemével.*
- Hibátlanul megfogalmazott érvelés. Szilárd vélemény.
*közli határozottan,mintegy farkasszemet nézve a gót mágussal,majd folytatja hozzálószását a mondottakhoz*
- Úgy van. Ez a modern kor,eme új század sivárrá sűlyedt,sivárabbá,mint a Puszta Földek látszólag lakatlan pusztasága. S hogy miért? Mert elfeledték a Régi Időket,mikor még megküzdöttek az életükért és ismerték a manát. Nézz körül, ifjú Gyermek,mit látsz? A halandók csupán egy maréknyi része tudja még ma is az ősi varázslatokat és féli a Nagyidőseket. Ehelyett irodákban ücsörögnek,mint a rabszolgák és úgy járnak-kélnek,mint az élőhalottak. Vagy mint azok az új gépek,melyekkel akaratlanul is ebbe a helyzetbe taszították önmagukat. Könyvek,pergamenek és filmvászon nyújt csupán menedéket. Még sem veszik észre maguk körül a Világot. És ami mögötte. Nem is beszélve a párhuzamos Világokról.
*a szavak,mint a vízözön törnek fel torkából,véres zúdulatként,még sem megterhelően,még is selymessé teszi az a mély és nyugodt hang,amin beszél*
- Megenni megehetném,de mit érnék vele? Nem volna jelentősége. Számomra csak a Vér az,ami hasznomra válhat,ha magamhoz veszem. Nem úgy,mint azok a vérszopók,akik eme új korban élnek,ők többet tudnak kezdeni vele,de még így sem éri meg magunkhoz venni.
*válaszol készségesen a rőthajú ifjúnak,szemérmetesség nélkül. Majd felemelkedik,akár főnix a hamuból és úgy sétál oda a mágushoz,mint aki fán élte le egész életét,percre sem kilengve*
- Ahogy mondod. Áltatják magukat azzal,hogy tudni szeretnék az igazságot,de valójában behúzzák a fejüket,ha rá kerülhetne a sor,elfordulnak tőle. Könnyebb talán,egyszerűbb. De visszatérnek még azok az idők,mikor nem tudnak majd hová menekülni az igazság elől.
*ismét leguggol,nem zavarja a nikotinos füst,ami az arcába csap,ahogy hirtelen lassúsággal ismét leguggol*
- Mint egy speciális szimbiózis,együtt élsz vele,de egy rossz pillanatban,ahogy meggyengülsz,felülemelkedik rajtad. Vissza kell tartanod,örökké.
*egy harc ami az idők végezetéig tart,pontosabban a mágus haláláig vagy ameddig az erejéből telik. Egy belső harc,belső harcossal*
- Ne vádold ezért magad, nem is értheted. Ahogy más sem értheti,ezért hívják Véletlenszerűnek. Kiszámíthatatlan és szeszélyes. A semmiből éled fel és visz mindent,mint egy tornádó,romba döntve kicsinyes elképzeléseinket és tervezgetéseinket. Lehet,hogy ez az orkán erejű szélvész még is valamiféle kedveset hoz,de lehet,hogy csupán káosz marad utána. Az ember örök harcra kényszerül,gyengének tűnik a többi varázslény között,még is kitart mindhalálig. Jobbik esetben.
*fejti ki ismét véleményét,mire Velizarii határozott nemmel felel egy másik témában*
- Való igaz,mi értelme lenne az egyformaságnak? Még a 21.század szülöttei olyanok,mint akiket futószalagon gyártottak,hogy a kor szava járásával éljek. A kivételek pedig erősítik a szabályt.
*az individualitás elvesztése talán felél a lélek elvesztésével,hiszen az a sok csőcselék,élettelen tekintettel,egyforma ruhákban,gépies napirenddel olyan mint a pokol bármely bugyrának színtere*
- "Vannak még más Világok."
*oldalra pillant ahogy egy holló elröppen és mikor visszanéz a fiúra,mondja eme szavakat. Kísértetiesen mocorogni kezdenek a félig elszáradt falevelek és le-leszakad egy,elszállva mellettük,a végtelen feketeségbe veszve. Szavai úgy hatnak,mint amik bekúsznak a bőr alá és karmos kézként szorongatják a szívet és a tüdőt,még is,egy idő után lefolyva és szabadabbá téve az utat az éltető levegőnek. "Vannak még más világok."*
- Ismét bölcs szavak egy ifjú szívéből. Jól beszélsz. Van rálátásod erre a Világra. A Tudás viszont sokszor teher,de nemes teher lehet.
*a fiú hallgat pár percig,feldolgozza az ólomsúlyú szavakat,nem is csoda,a Kily türelmesen kivárja a röpke pár pillanatot,idejük mint a tenger,mint az Idők Végezete*
- Még nem mondták nekem ezt,de megtisztel,ha így vélekedsz.
*sok mindent írtak és mondottak már róla,megannyi vélemény kering és terjeng,most egy újabb,ettől a modern kori fiútól,aki Világot tévesztett*
- Tőlem is eltérnek,nyilvánvaló. Hiszen ők nem én és én nem vagyok ők,hasonlóak vagyunk,de nem egyformák. Eme züllött és haszontalan kor mérge őket is megfertőzte villódzó neonfényeivel és értelmetlen zenebonájával. Eltopítva az ösztönöket. De nem mindenhol és nem mindenkiét,a többségét viszont sajnos elérte ez a modern vész.
*nem háborodik fel a fiú szavain,nem kezdi védeni az övéit,Gyermekeit,hiszen van szeme,látja mit tett ez a pár évszázad,amit átaludt,főleg az utóbbi évtizedek. Mint egyfajta neon-pestis,csak éppen észre sem veszik,hogy tizedeli az elméjüket,legyen ember vagy vérszopó*
- Nem minden ér véget a Halállal,nem feltétlenül jelenti a véget a halál. Kevesebb a korlát,mint ahogy hinnéd.
*sejtelmesen beszél ismét,ahogy nem is olyan ritkán teszi. Megrázza a fiú kezét,érzi ahogy hozzásimul a tenyere és határozott erősséggel rázza viszont*
- A kézfogásod,mint egy ereje teljében levő férfié,nem lagymatag,mint az új kor többségéé.
*jegyzi meg mintegy dícséret gyanán*
- Nem csupán hiszem,tudom. A lélek,amit a Fényesség ültet magként a porhüvelybe önálló életet él,ha az elmúlás elragadja hús-vér ketrecét. Hogy hová kerül,merre kél,az sokféle. Itt ragad és ármánykodik,elkárhozik,elragadja az alvilág vagy felszáll a kozmoszba. Néha,némely új porhüvely után néz és beléjük költözik. Találkoztam már ilyennel.
*ismét válaszol a feltett kérdésre,nem okoz nehézséget neki,a mágust pedig érdekli és kezd a kedvében járni*
- Mindőtöknek ismerős,ahogy a Jel is. Nem tudjátok már mi is ez,még is érzitek.Tudat alatt.
*haloványan elmosolyodik és felemeli balját,közrefogva a fiú szemeit,mint egy ötlábú hófehér pók,ami a szemére nehezedik. Még is alig ér hozzá, Velizarii szemei előtt képek villannak fel. Összefüggők,még is összefüggéstelenek. Nagy tömegek,de nagyrészt sötétségbe vonulval,mint akik csatába igyekeznek. Dübörgés. Vörös zászlók és palyzsok mindenütt. Zúgolódás. Egy alak egy furcsa,némiképp torz lovon. Bíborba burkolózva,vörös maszk. Mellette különféle maszkot viselő és nem viselő,rossz arcú szerzetek,már amennyit látni belőlük a pillanatyni felvillanásoknál. Villámlás. A feketeséget megvilágítja egy röpke percre,kiemelve a többi szerzet fölé magasodó skarlátba öltözött férfit. Egy újabb villanásnál egy Pajzs is feltűnik,ami többeknél van,jellegzetes vésettel,ami beleégeti magát a retinába,ahogy a szem megpillantja: a Szem, amit vérrel festettek. Végül egy utolsó látomás-szerű képúgy dereng egy kulcslyuk,amin át valami magas és sötét látható,rózsákkal a tövében és ugyanúgy az a bizonyos Szem dereng fel. Ezek után Victorius ujjai lecsúsznak Velizarii szeméről. Nem szól semmit,nem kell,hogy szóljon*


Erdő,ahol túl nagy a csend Tumblr_n1soimjxif1sq1l2ao9_500
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Velizarii O'Reely
Diák - Mágus
Velizarii O'Reely

Faj :
Ember
Kor :
25
Családi állapot :
Magányos
Hozzászólások száma :
93

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptySzer. Nov. 21, 2012 4:38 am

Az első gondolat ami eszembe jut a pillantásáról, még hízelgő is lenne rá nézve. Lenyűgözően félelmetes, és mégis mintha a világ minden titka benne lenne. Ehhez a színhez képest a legpirosabb piros, a vörös maga is elveszik a szürkeségben. Megbillentem a fejem, a megjegyzésére, valahogy nem is tudom... Bóknak fogom fel a tényt, amit gondolom véleményként közöl, de egy ilyen embertől mint ő... Embertől, erős túlzás.

- Egy vélemény, a sokból. Kicsit más mint a legtöbb, de magam is kicsit más vagyok mint ami a "megszokott" - felelek neki egy laza vállvonással, mert nem akartam soha más lenni annál, ami vagyok. elégedett vagyok az életemmel, és nem cserélnék testet-lelket senki mással, hogy csinosabb legyek, gazdagabb vagy akár csak ismertebb. Akik ismernek azok tudják hogy milyen vagyok, aki meg nem, nem veszít semmit a világból.

- Talán furcsa lehet ez egy huszonegyedik századi embertől, de sokkal jobb volt az a Régi kor, mit emlegetsz. A küzdelem, és a harcok, ott még volt Hit, bár hogy miben hittek az már más kérdés. Ez a kor beteg, züllött, a társadalom rétegei szétesnek, és az emberek mind elmennek egymás mellett, mint a gépek, dolgoznak, és közben elfelejtenek élni. Ebből a világból javarészt már kiveszett a varázslat, és a te fajtád is leginkább a filmeken él, holott ha tudnák hogy micsoda varázslat már csak a puszta lét is... - rázom meg kicsit a fejem, reagálva a szavaira, mert ezzel nehéz lenne nem egyetérteni, főleg ha igazak a szavai, melyeket dallamos hangján sodor a szél felém. Kellemes simogatás az emberi fülnek ez a dallam, amelyen szól. Selymes, mindent ígérő suttogás... Megállok, elgondolkodni azon, hogy párhuzamos világok léteznek, vagy csak léteztek? De nem találom furcsának, valahogy talán mégis vannak, és én nem kicsit tévesztettem el a világot, vagy a kort magát.

- Értem, szóval megeheted ha kedves tartja, de semmit nem változtat azon, hogy hogy érzed magad utána - biccentek, mert ezt sosem tudtam a vámpírokat illetően, hogy mennyire képesek szilárd ételt fogyasztani. Ezek szerint, ehetnek ha akarnak, de nem létszükséglet, csak a vér. Elnézem, ahogy közeledik, nem érzem fenyegetőnek a jelenlétét, pedig pontosan tudom, mennyi esélyem lenne ha rám támadna. Mint falevélnek a hurrikánban, de valahogy ő felül van ilyeneken, hogy megtámadjon... Nem tudom miért gondolom így, annyi furcsaság jutott már eszembe, mióta megjelent itt az éjben.

- Még önmaguk előtt sem merik bevallani, hogy mit akarnak. Igazságot emlegetnek, de szép hazugságokra vágynak, nem a Valóságra, ami sokszor rút, de milyen legyen ha maga az élet is elvesztette már a szépségét számukra? Menekülnek, de miért? A sors előbb utóbb lecsap, nem lehet menekülni, nincs annyi idejük rá...- teszem hozzá, és kissé hátradöntöm a fejem, megigazítom a kendőt a nyakam körül, hogy ne csiklandozzon. Sötét az éjszaka, nem ragyognak a csillagok sem, mintha Victorius a megjelenésével blokkolná az éj fényeit, pedig neki nyilván nem árthat...

- De meddig bírja az ember akarattal? Egy élet kevés ahhoz, hogy a félelmet, a vágyat visszatartsam, egyszerűbb ha elfogadom, és ahogy mondod szimbiózisban élek vele együtt - értek egyet, ismét a bölcs vámpírral. szavaiban sok az igazság, és annak ellenére hogy régies a beszéde, kezd leperegni róla. Nem tudom hová tenni, érdekes egy alak, ha már a maga idejében ilyenféle gondolatai voltak...

- Nem vagyok még olyan öreg, hogy ezeket a mély értelmű dolgokat felfogjam, és értelmezzem, de talán egyszer majd megértem. Az ember örök harca... Néha magam sem tudom mi ellen kellene harcolni, mert a jó rossz lesz a rossz jó... értelmét veszti az egész - sóhajtok fel, és kezemmel hátra simítom a hajam, amit az éjjeli enyhe szellő előre sodor.

- Bizonyos szempontból egyformák az emberek, egyformán ostobák, és vakok az igazságra, vakok látni azt, ami körülöttük folyik - értek egyet, mert ebben az egyben egyformaság van, akármilyen századot is írjunk, vagy vegyünk alapul. Az emberi hülyeség határtalan, ezt sikerült már jópárszor megtapasztalnom, és van egy olyan érzésem, hogy ez nem is fog változni. Megrezzenek egy kissé, ahogy az éjjeli madár elröppen, és kellemetlen érzésem támad, ahogy a szél kissé megsimogatja a faleveleket. Kísérteties, de hát az nem az hogy a vámpírok királyával beszélgetek?

- Nemes teher, amit nehéz cipelni, mégis sokszor az élet múlhat azon, hogy ki mennyit tud vagy éppen nem tud. Veszélyes dolog, de kihívás - válaszolok, mivel a tudás maga olyan sokrétű lehet mint egy tűzben százszor meghajtott penge, minden rétegen más és más tudással, más információkkal és jelentéssel.
- Minden vélemény más, így az enyém is eltérhet az átlagtól ami személyedet illeti. Bár nem tudok róla sokat, csak mit most elárultál, nem vall gonosz lényre, még ha vámpír vagy akkor sem. Enyém a megtiszteltetés, hogy idődet egy ifjú mágusra pazarlod - mosolyodom el halványan, festett ajkaim tökéletes ívet írnak le, és kedves hatást kölcsönöznek az arcomnak. Ez az egyetlen olyan dolog, ami jól néz ki rajtam kb, de ritkán nevetek, nincs olyan akinek a poénjait viccesnek találnám, vagy aki szóba állna velem. Nem sok barátom akad, az is inkább a régi időkből, és néha levelet váltunk, akár online is, mert a suliban vannak gépek.

- Igen, sajnos tapasztaltam, hogy őket sem kerülte el a modern kór, pedig azért bevallom őszintén tőlük nem vártam volna. Valahogy azt az elképzelésem volt, hogy a vámpírtársadalom ezen felül áll, de ezek szerint nem - vonom le magamnak a tanulságot, mert nem lehet minden úgy, ahogy elképzelem, és ahogyan az idealizálva lenne.

- A halál nem a vég, csak egy újabb kaland kezdete? Hm, ez is érdekes meglátás, de igaz lehet. Nem félem a halált, bár nem szeretnék vele egyhamar újra találkozni - jegyzem meg, és megbiccentem a fejem, szavai simogatják a lelkemet, hogy normálisnak tart ebben a normálatlan világnak. Az új kor szemete nem ért el, távol tartom magamtól ameddig tudom. Figyelmesen hallgatom, amit a lelkekről mesél amik mint magok kelnek ki, néha új testben. Szóval szerinte sem képtelen elgondolás, ami valamiért megnyugtat.

- Tartalmas válasz, de hasznos. Köszönöm. - jegyzem meg, és még közelebb araszol hozzám, nem érzem fenyegetve magam. Kinyújtja sápadt, mégis tökéletes karját, ujjai az arcomhoz érnek, megborzongok az érintéstől. Hűvös ujjaim körülölelik a szemeim, és automatikusan lecsukódnak finom érintése nyomán. Kellemes... fut át agyamon a gondolat, de nem marad sok időm gondolkodni, mert váratlanul képek kezdenek felvillanni előttem. Mint egy látomás, képek, néha érzések, de nem bírom kivenni őket. Sötét sereg, csatába vonuló nép, fegyverek moraja és kavalkádja dereng fel szemem előtt. Harci dobok hangja, zászlók és pajzsok erdeje villan fel, vére fátylon át. Torz alig kivehető jószágon, egy furcsa, maszkos alak, ijesztő aura lengi körül. Körötte sötét borús arcú tömeg, mi lehet ez? Mibe csöppentem? Késként hasít az éjbe a villámcsapás, megvilágítva a különös alakot, aki talán... de nem. Victorius? Mint hadvezér? Vérvörösbe öltözött alak magaslik a sereg fölé, és egy különös pajzs jelenik meg. Mi van rajta? Nem látom tisztán. Mégis, egy vérrel festett, hátborzongató szem jelenik meg a látomásban, amik több mint valószínű Victorius emlékei. Az utolsó kép homályos, mintha egy szobába leselkednék be egy kulcslukon át, egy homályos alakot látok, és rózsákat? Honnan jönnek a virágok? Ekkor véget ér a különös élmény, és a vámpír ujjai lecsúsznak a szememről, enyhén érintik az orrom is ahogy elhúzza kezét, és pár pillanatig levegő után kapkodok. Elég intenzív élmény volt mit ne mondjak. Kell egy kis idő hogy össze kaparjam a gondolataim.
- Véres epizódjai a múltnak, és létednek Királyom - jegyzem meg végül, és még kicsit emésztem a különös élményt. Én ilyenre vajon képes lehetek emberi erővel? Vagy ez a vámpírok sajátossága csupán?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Derryl Cooper
Vadász - mágus
Derryl Cooper

Faj :
Ember (mágus)
Kor :
37
Családi állapot :
Nőtlen
Hozzászólások száma :
84

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptySzer. Nov. 21, 2012 11:29 pm

Sinéad
(bocs,de a kisasszonyka pont erre méltoztatott futni a másik játéka befejezésekor...)

*Teljesen szokványos,téli délelőtt van. A hó nem túl nagy,de bokáig érő. Minden hófehér az erdőben. Nem szennyezi mocsok vagy vér. Még. A ragadozók ilyenkor szunnyadnak,a táj csendes és biztonságos. Szinte minden alszik,ami itt lakozik. Csak a Vadász nem. Ő éber. Puha hó ropog a bakancsa alatt. Szürke pólót visel,a barnás-zöld kabátja lezseren lóg,be sincs gombolva. Farmert visel. A harmincas éveiben járó férfi nem igazán fázik. És ez kivételesen nem azért van,mert vámpír vagy egyéb szörnyeteg. Nagyon is eleven ember. De ember és ember között is van külömbség. Az északi népek,mint például a kanadaiak külön "faj",a meleg éghajlathoz szokott ember szemében. Az arca borostás,a homlokát ráncolja haladás közben,égkék tekintetével a környezetet pásztázza. Nem igazán számít társaságra. Nem véletlenül jött errefelé pont ilyen időpontban,mikor a Szörnyetegek és Vadak-elméletileg-igazak álmát alusszák*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sinéad L. Darklore
Diák - Vámpír
Sinéad L. Darklore

Faj :
Vámpír
Kor :
130
Családi állapot :
Hajadon
Hozzászólások száma :
108
Tartózkodási hely :
Darklore Negyed

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptyPént. Nov. 23, 2012 3:06 pm

A Vadász

(... avagy Derryl Cooper, kinek mesterségét még homály fedi előttem)



Erdő,ahol túl nagy a csend Amy-lee-from-lithium-o



Hópihék szállanak lassan az égből, befedve az egész erdőt s nyugodt csendességet hozva a vidékre. Nem rezzen az avarszint sem, minden állat odújában alszik, tán csak egy-egy őz bukkant elő valamely bokor mögül, hogy a fák kérgéből csemegézzen. Ám még ők is megriadnak s elmenekülnek biztonságosabb helyekre, ugyanis egy ragadozó szagát sodorja feléjük a lágy, hideg szellő. A fehérségben alig láthatóan, de egy kísértetszerű árny suhan át a fák között, hollófekete haja szabadon lobog, hófehér bőre s ruhája végett teljesen beleolvad a környezetbe. Külső szemlélődő számára félelmetes látványt nyújtana, ahogy egy szellemnek látszó alak elrohan mellette, kinek szeme könnyes a bánattól és az emlékek maró keserűségétől.
Sinéad Lynn Darklore elszökött otthonról, elmenekült, mert olyan dologgal kellett szembesülnie, amire nem számított: Lenore, az ő drága nagynénje és nevelőanyja, finoman közölte vele, hogy nagyon örülnének a férjével, ha egy szem fiúkhoz, Sinéad unokaöccséhez hozzámenne feleségül. Az ifjú vámpírhölgy régestelen rég elhatározta, hogy nem fog családot alapítani, mert fél a fájdalomtól, ami valamelyikük elvesztésekor ismét rátörhet. Bőven elég volt neki átélni szüleinek halálát és nem akarja többször megtapasztalni azt az érzést. Ezért távol tart magától mindenkit, férfit és nőt egyaránt, hogy még véletlenül se zárja be őket törékeny szívébe. Emiatt olyan csendes és visszafogott, ha meg is szólal, szavai suttogás szerűek és hűvösek, mint az őszi alkonyat. Titokzatossága s megközelíthetetlensége mindenkiben más-más érzelmeket vagy előítéleteket szülnek, kiben pozitívat, kiben negatívat. Aki úgy határoz, hogy megpróbálja áttörni a páncélt, megkeresni a kulcsot s kinyitni a lány szívéhez vezető kaput, az a személy nehéz feladatot vállal. ("Mission impossible.") Ha nem elég kitartó, akkor hamar fel fogja adni a küzdelmet, pedig olyan kincsre lelne a bent lakozó lélek mélyén, amire nem számítana...
Sinéad a Darklore birtok kerítésénél még hátrapillantott egyszer és észrevette, hogy a lady követi őt. Nem habozott, megmászta a kovácsoltvas akadályt s azonnal az erdő sűrűjébe futott. Talpraesett s könnyen tájékozódik a természetben, nem úgy, mint nénikéje, aki minden bizonyára már rég eltévedt, ha idáig követte fogadott gyermekét. Lynn viszont nem foglalkozik vele, csak fut és fut, minél messzebb, hogy ne kelljen egy rokonával se összetalálkoznia. A Sors úgy hozza, hogy nem is fog velük összeakadni - mással viszont igen. Egy idegennel, akit 124 éve alatt még sosem látott és talán jobb is, hogy ez így alakult eddigi életében. Ezen a kései délelőttön azonban másképp alakulnak a dolgok.
Ahogy cikázik a fák között, hangtalanul, mint egy macska, ember vérének mámoros illata csapja meg: egyenesen felé tart. Már látja is a távolban, egy magányos férfi az. Összefut a nyál a szájában és szívesen csillapítaná bánatát a vörös nedű nyújtotta élvezetekkel, ám elhatározása szerint nem fog így cselekedni, egyenlőre. Van egy hatalmas fa a környéken, melyet még régen fedezett fel vámpírlányunk s nagyon szeretett annak ágain üldögélni és elmélkedni. Pontosan emlékszik, hogy hol van kedvenc rejtekhelye - oda tart éppen. És láss csodát, a férfi, akit kiszagolt, pont azelőtt halad el. Mit sem törődve vele suhan el mellette, ám egyik válla beleütközik a férfiéba és ha nem is repíti el, de szinte biztosan a földre dönti vele. Ha ez megtörténik és az idegen feltekint, akkor láthatja, hogy a mögötte lévő, sötét kérgű fa egyik vastag ágán ücsörög egy lány, hátát a törzsnek döntve. Jeges tekintetével lepillant az emberre, finoman megráncolva tükörsima homlokát, majd felhúzza egyik mezítelen lábát, karjaival átfonja azt s annak térdére hajtja fejét, elfordítva a másik irányba. Fél füllel hallgatózik, hogy vajon megszólítja-e az idegen vagy sem, de gondolatai máris máshol járnak, valahol a távoli múltban, amikor még kisgyermek volt...



Erdő,ahol túl nagy a csend 5928627243_88a9f33c29
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Derryl Cooper
Vadász - mágus
Derryl Cooper

Faj :
Ember (mágus)
Kor :
37
Családi állapot :
Nőtlen
Hozzászólások száma :
84

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptyPént. Nov. 23, 2012 7:35 pm

*lassan halad,de nem lopakodva. Tekintete cikászik,óvatos,mint mindig. S ahogy egyre halad előre,lazán,hirtelen ciklon száguld felé. Vadász,ezért veszi csupán észre,de már túl későn ahhoz,hogy bármit is tegyen ellene. Fellöki a jelenség,de még sem esik el. Nem sokon múlik ugyan,de az esés közben sikerül visszanyernie egyensúlyát. Árgus szemekkel keresi azt a fenevadat,amely képes ilyen gyorsaságra és észrevétlenségre. Csak egyetlen fajzat lehet: Vérszopó az istentelen. Nem kell sokáig keresgélnie,felpillant a fára,ami alig pár méterre van tőle,ott ücsörög egy lányka,aki pontosan olyan,mintha egy jól kezdődő rémhistóriából szabadult volna ide. Tekintete úgy vág,mint a jég*
- Elnézést ki fog kérni,kislány?
*veti oda savanyúan és szemrehányóan a lánynak és ahelyett,hogy tovább állna,mint minden normális ember,inkább két lépést tesz a fa felé. Szíve szerint előrántana egy stukkert és ezüst pisztolygolyót eresztene a csinibaba fejecskéjébe,de ezt sajnos nem szabad*
- Nem ártana néha a lábad elé nézni.
*cseppet sem kedves ez a hangnem,pont ellenkezőleg. De csak azért,mert inkognitóban van,nem fogja hagyni,hogy egy ilyen alávaló vérszipolyozó fellökje*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sinéad L. Darklore
Diák - Vámpír
Sinéad L. Darklore

Faj :
Vámpír
Kor :
130
Családi állapot :
Hajadon
Hozzászólások száma :
108
Tartózkodási hely :
Darklore Negyed

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptyPént. Nov. 23, 2012 8:09 pm

Egyedüllétre vágyik, hogy gondolkodhasson egy kicsit a múlton és Lenore szavain. Házasságot ajánlottak fel neki, de ő visszautasította, sőt, erősen ellenkezett és megszökött ismét. Arról nem beszélve, hogy a lady követte őt az erdőbe és valahol itt bolyong benne, teljesen tanácstalanul. Még sem siet a segítségére. Nem tesz semmit, csak felkeresi régi, kedvenc fáját, hogy megpihenhessen annak ágain. Viszont rábukkan egy halandóra is, aki magányosan járja a vidéket - látszik rajta, hogy rendkívül óvatos. Nem tudja, hogy ki lehet ő, egyenlőre nem is érdekli a személye. Abban reménykedik, hogy elmegy és itt hagyja, de sajnos csalódnia kell. Mert bizony az ember nem megy el, sőt, meg is szólja, amiért majdnem fellökte. Hallgatja a férfi nem éppen kedves szavait és legszívesebben rámorogna, hogy hagyja őt békén a dorgálásaival. Nincs kedve a szidalmakhoz, így tart attól, hogy mit fog kapni bácsikájától, ha az éjszak közepén hazatér.
Ismét lepillant az idegenre és biccent egyet felé, jobbját a szíve fölé helyezve, majd ismét elfordul, mintha ezzel letudta volna a bocsánatkérést. Szűkszavúsága most némasággá alakul, ha csak nem bírja rá a lent álldogáló valahogyan arra, hogy beszéljen. Még szerencse, hogy Sinéad nem tudja, hogy alávalóként tekint rá a férfi, mert annak nagyon nem örülne, pláne nem ilyen lelki állapotban. Lehet nem támadná meg, de csúnyán összeveszne vele. Nem szereti a fajgyűlölőket, még akkor sem, ha okuk van rá utálni az adott fajt. Tartsák meg maguknak a véleményüket és ne hangoztassák, így mindenki sokkal boldogabb lesz.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Derryl Cooper
Vadász - mágus
Derryl Cooper

Faj :
Ember (mágus)
Kor :
37
Családi állapot :
Nőtlen
Hozzászólások száma :
84

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptyPént. Nov. 23, 2012 11:03 pm

*Felfedezné az új környéket,ahogy azt jól teszi egy vadász ha ismeretlen vidéken jár. De egy vérszopó máris megzavarja, nekimegy. Természetesen nem hagyja annyiban,nem Derryl Cooper lenne,ha annyiban hagyná. Mert ezek a vámpírok azt hiszik,nekik mindent szabad. A farkasokkal ugyan ez a helyzet. Ezért gyűlöli mindet,a gyilkoláshoz is így állnak,meg sem kottyan nekik pár emberélet. Vagy hogy a jelen pillanatnál maradjunk,hogy majdnem fellökte. Még csak arra sem méltat egy embert,hogy válaszoljon neki,szép. Ha tudná,hogy repülne az ezüst pengéjű tőr a fejébe,ha nem lenne inkognitóban,rögtön nem lenne ilyen ignoratív*
- Azt hiszed,most csak úgy elsétállok? Akkor nagyot tévedsz,szivi.
*közli lazán,igazán hidegen hagyja a lány lelki világa,amiről mit sem tud,de nem is kíván tudni. Ki akarja csikarni belőle azt,amit úgy se lehet,hiszen vadállat. Próbálkozni viszont mindig lehet,nem adja fel. Minden egyes erkölcsi küzdelem,ahol próbálkozik,de az ilyen lények alul maradnak,csak megerősíti*
- Lehet,hogy otthon ezt eljátszhatod,hogy csak úgy lökdösődsz,aztán mindenki tőled kér bocsánatot,de élnek a Földön mások is rajtatok kívül. Nem tűnt fel?
*le sem veszi ciánként maró kék szemeit a fán gubbasztó lányról,közelebb megy hozzá és lazán csípőre teszi a két kezét*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sinéad L. Darklore
Diák - Vámpír
Sinéad L. Darklore

Faj :
Vámpír
Kor :
130
Családi állapot :
Hajadon
Hozzászólások száma :
108
Tartózkodási hely :
Darklore Negyed

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptySzomb. Nov. 24, 2012 12:18 am

Tehet ő akármit, a halandót odalent még sem képes lerázni. Most azon kezd el töprengeni, hogy hogyan küldje el szépen és finoman. Nem akar vérontást, nincs kedve hozzá s amúgy sem az a fajta, aki kegyetlenkedne akár az áldozatával, akár más emberekkel. Bár családjában vannak, akik teljes mértékben megvetik a többi, körülöttük élő lényt, de Sinéad kilóg közülük és nem is hajlandó csatlakozni hozzájuk ebben a témában. Ő elfogadja, hogy vannak mások is, tiszteletben tartja a létezésüket és nem becsüli őket alá sem, csak mert mások. Ez a férfi is tudhat valamit, ha ilyen bátran mer szidalmazni egy vámpírt. Óvatos is lesz vele, ki tudja, hogy mire képes. Ha csak nem bolond és ezért olyan nagy a szája - bár, így első benyomásra nem tűnik annak, nagyon is értelmes.
Mélyet sóhajt a fa ágán: úgy tűnik, hogy az idegen valóban nem akar eltávozni. Nem tetszik neki ez a hangnem. Még is ki ő, hogy így beszéljen vele? Ismeri egyáltalán? Valószínűleg nem, még is sorban kapja a fejére a szitkozódó szavakat. Úgy érzi nem kellene hagynia, hogy egy számára ismeretlen valaki dorgáljon neki.
A következő pillanatban a földön terem, egyenest a férfi előtt, kb. egy méteres távolságban. Könnyes, jeges tekintetét a másik szempárba fúrja és remegő, halk, ám még is selymes hangon szólal hozzá.

-Hagyjon... engem... békén. Kérem. Nem akarok bajt, így is van elég, melynek súlya nyomja vállamat. Röstellem, hogy nekimentem Önnek, nem állt szándékomban. És bocsánatot kértem, ha nem is szavak formájában, de testbeszéddel. Nem ismer engem; még is honnan tudná, hogy tisztában vagyok-e más fajokkal vagy hogy mi a véleményem róluk? Érzem haragot a szavai mögött, forr a vére a gyűlölettől. Biztos van rá oka, Mr, amit bizonyára nem érthetek meg, de kérem, ne rajtam vezesse le eme érzelmek kínzó hullámát! És, ha most megbocsájt...
Aprót pukedlizik, majd visszafordul a fa irányába. Nem lép rögtön, habozik pár másodpercet, majd macskaügyességgel ismét felmászik arra az ágra, ahol eddig is volt (már ha a férfi nem akadályozza meg valahogyan). Némaságát kénytelen volt megszüntetni annak érdekében, hogy tisztázza a helyzetét az idegennek. Nem baj, ha ettől megnyugszik az úr kedélye és tovább áll, akkor legyen, egyszer összeszedi magát, hogy többet beszéljen, mint amennyit szokott. Könnyei hullani kezdenek, sikerült ezzel a szituációval még egy lapáttal rátenni az idegeire. Ebből is látszik milyen érzékeny a lelke. Lepillant a férfire, hogy vajon elmegy-e vagy továbbra is marad s újabb szidalmakkal árasztja-e el.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Derryl Cooper
Vadász - mágus
Derryl Cooper

Faj :
Ember (mágus)
Kor :
37
Családi állapot :
Nőtlen
Hozzászólások száma :
84

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptySzomb. Nov. 24, 2012 10:14 am

*Szép kis napnak néz elébe, alighogy ide költözött,máris összeakasztja a bajuszát egy magát királylánynak képzelő vérivóval. Az önérzete nem hagyja ezt annyiban. Nem kell,hogy felidézze az átélteket,a szülei halálát és a vadászatokat. Megmondja a magáét neki,még csak nem is sértőn,hanem úgy,ahogy minden normális lény reagál,ha így fölényeskednek vele. Elsőre nem igen reagál a fán ücsörgő vámpír,aztán viszont az elébe toppan. Közel. De Derryl nem ugrik el ösztönösen,ahogy egy másik halandó tenné. Túl sok ilyen bestiával volt már dolga,túlságosan megkeményítették a szívét. A lány a szemébe néz,ugyanolyan tengerkék szeme van mindkettőjüknek,a külömbség az,hogy "Hófehérkéét" nedves-véres fátyol függönyzi el.
Meglepi. Nem számított erre. Ebben a pillanatban egy egyszerű lánynak tűnik,aki szomorú. Leheletnyit megráncolja a homlokát. Mit kezdjen eféle szituációval? Némán hallgatja amit a fekete loknis mond és azon töpreng,mi a fenét csináljon. Egyáltalán higgye egyetlen szavát is? Nehéz helyzet*
- Nem ismerlek. Viszont a cselekedeteink határoznak meg minket. A szavak elszállnak,de a tettek megmaradnak.
*hangja már kevésbé érces,mérsékeltebb,de még mindig gyanakvó,mindig az lesz*
- Te sem ismersz.
*ezt feleli a vérszívó további megjegyzéseire,ne higgye már,hogy ismeri. A dühöt talán kiérzi,de higgye csak azt,hogy a fellökés miatt,jobb neki,ha nem tud többet. Sarkon fordul és fellibben a fára. Derryl nézi a jelenetet,ahogy egy ragadozó ügyességével terem fent. Mi van ha még se játsza magát? Vadász ösztönei hangosan röhögnek rajta a fülében,viszont mocorog valami a feje mélyén,talán az,aki régen volt,a másokkal törődő,konzervatóriumi tanár. Mi vajon az igazság? Az erdő csendes,a szipogás és szaporább lélegzet jól hallható. Könnyek zúdulnak le az idegen vámpírlány arcán. Derryl pedig hosszú évek óta most először tanácstalan. Teljesen. Olyan megsemmisítő ez az abszurd pillanat. Képtelen mozdulni,csak ácsorog lent és nézi a szörnyeteget,amely egy ártatlan,érzékeny fiatal lány alakját öltötte. A vámpír lenéz rá,biztosan azt várta,hogy elmegy és így is kellene történnie. Viszont képtelen rá. A jobb keze felé nyúlna,a bal viszont fegyvert rántana. Nem gondolta volna,hogy ilyen szituációba kerül. Voltak már vámpírok akik megpróbáltak túljárni az eszén,volt amelyik sírt is,de valahogy szét tudta lőni a csinos kis fejecskéjüket,mert ösztönösen tudta,hogy hazudnak. Ez a vámpír viszont...még sem? Sosem látott még igazi fájdalmat vámpírarcon,csak olyasjelelgűt,ami a halál előtti elszörnyedés. Mi legyen most? Mennie kéne,rögtön*
- Összekened a fehér ruhádat...
*ennél nagyobb sületlenség sem jöhetne ki a száján,mire kimondja erre rá is ébred és gondolatban tarkón vágja magát. Valamit még is mondania kellett,a vadász énje egyszerre sír és nevet,a másik,az emberibb,amit hat láb mélyen temetett el önmagában a két véres esmény és a sok vadászat,még is mocorogni kezd a képzeletbeli koporsójában. És ez veszélyes. Egy vadászra nézve*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sinéad L. Darklore
Diák - Vámpír
Sinéad L. Darklore

Faj :
Vámpír
Kor :
130
Családi állapot :
Hajadon
Hozzászólások száma :
108
Tartózkodási hely :
Darklore Negyed

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptySzomb. Nov. 24, 2012 12:43 pm

Nem sokáig tűri az idegen férfi dorgálásait, ezért úgy dönt lemegy hozzá és finoman közli vele, hogy nagyon nincs kedve most az efféle csetepatékhoz. Van neki így is elég baja. Sejtette, hogy az ember nem fog elugrani, hisz eddigi viselkedése alapján nem lehet az az ijedős fajta. Beszélni kezd, hangszíne ugyan olyan, mint amilyen mindig is volt. Látja, hogy a másikat kissé meglepi a szituáció, de nem foglalkozik vele, csak mondja a magáét, amivel azt kezd az idegen, amit akar.
-Ebben egyetértünk.
Aprót bólint, hisz maga is úgy véli, hogy a cselekedetek azok, amik másokat meghatároznak. Ezért van az, hogy Sinéad nem vet meg másokat a származása miatt - az ő szemében nem ez a legfontosabb tényező, ami alapján kialakít egy képet az adott személyről vagy akár egy egész fajról.
-Valóban nem; az érzékeim jók viszont. De természetesen nincs közöm az Ön belső világához, ahogy Önnek sem az enyémhez.
Válaszol még a férfi szavaira, majd ismét felszökken a fára. Könnyei megerednek s hangtalanul hullanak; nem is sejti, hogy a lent álldogáló nem tudja kezelni a helyzetet. Lepillant rá és várja, hogy törtéjen valami. Úgy tűnik, hogy sosem látott még síró vámpírt, akinek igaziak is az érzelmei. Elfordítja fejét s behunyja szemeit - az abból eredő patak viszont továbbra is csörgedez. Gondolatai ismét az elmúlt órák eseményei körül járnak; ő is tanácstalan helyzetben van most. Mit tegyen? Keresse meg Lenore-t és beszélje meg vele újra a dolgokat? Vagy inkább ne térjen többé vissza? Cathalina úgy is gyűlöli... És Damien? Szinte biztos, hogy elutasítaná a házasságot. Más okokból, mint unokanővére, de nem benne bele. A lord viszont nagyon haragudna rá, ha megint eltűnne. Ha megtudja, hogy mi történt a lady és nevelt lánya között, akkor pedig az okozná a bajt, ami le is sújtana Lynnre, ha visszatérne a birtokra. Ezért fog majd éjszaka menni. Talán akkor nem veszik észre.
A férfi ismét megszólal odalent, ám amit mond, az kicsit sem vall rá - legalább is az eddigiek alapján. Ismét letekint rá, szemöldökét finoman összevonva.

-... Tessék?
Tisztán értette a szavakat, csupán azt nem érti, hogy miért mondták most ezt neki. Nem tudja elképzelni, hogy ez ilyen éles nyelvű embert hirtelen érdekelni kezdje egy vámpír ruhájának épsége vagy akár bármi más, ami vele kapcsolatos. Kezd kíváncsi lenni, bár ez az érzelem nem ül ki könnyektől nedves, melankolikus arcára.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Derryl Cooper
Vadász - mágus
Derryl Cooper

Faj :
Ember (mágus)
Kor :
37
Családi állapot :
Nőtlen
Hozzászólások száma :
84

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptySzomb. Nov. 24, 2012 1:22 pm

*A vámpír,aki kis híján fellökte,most még is méltóztatik szóba elegyedni vele. Hogy ez mennyire jó vagy sem,az kérdéses. Helyesel,pedig célzásnak szánta amit mondott. Nevetséges egy szituáció. Amit ez után mond a vérivó,arra még csak nem is biccent,de egyet ért. Csakhogy Derryl érzékei is jók,csak ő éppen vadász-ösztönnek nevezi. Hogy ennek köze van ahhoz,hogy a felmeinői közt voltak mágusok,arra nem gondol. Aztán a lány megint felmegy a fára és sírdogál tovább,de még keservesebben. Valamiféle nevetséges belső késztetés révén szólítja meg,ami nagy badarság. Ami történt,azt viszont nem szívhatja vissza. Meg sem szabadott volna állnia,el kellett volna intéznie egy gúnyos megjegyzéssel és tovább kutatni az erdőt és tovább figyelni a szörnyeket,amelyek benne lapulnak. Ameddig el nem jön az ő ideje,a vadászat órája. Ahhoz viszont türelem kell*
- Csak azt mondtam,hogy kár lenne azért a ruháért. A nyavajgásod miatt.
*a vámpírok kivállóan hallanak,perszehogy nem engedte el a kisaszony a füle mellett és Derryl nem fordulhatott sarkon az ignorációt megelégelve. Valamit mondania kell erre. Megrándul a szája sarka,tekintete még mindig hűvös. Először maga mellé pillant,a messzi tájba majd megint a vámpírra. Felel is,nincs vissza út. Ha már hülyeségeket beszél,akkor vállalnia kell a felelősséget. Odaspékeli azért azt a szurkálódó kis megjegyzést is,nehogy azt higgye a vérivó,hogy fordult a kocka*
- Fogadni mernék rá,hogy otthon nem fognak örülni neki,ha tiszta szutyok lesz a csilli-villi ruhád. És annak sem,hogy meglógtál.
*nem mintha bármi köze lenne hozzá,de valahogy ki kell magyaráznia magát a buta szituációban*
- Azzal nem oldasz meg semmit,ha riogatod az állatokat az erdőben és durcáskodsz egy fán. Miért nem oldod inkább meg a problémát a gyökerénél?
*felvonja a szemöldökét,el sem hiszi magáról,hogy egy vámpírnak ad jótanácsot. Talán még hasznára válhat,hiszen ebben a porfészekben tervez élni egy ideig,nem kéne minden bestia nyakának ugrania*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sinéad L. Darklore
Diák - Vámpír
Sinéad L. Darklore

Faj :
Vámpír
Kor :
130
Családi állapot :
Hajadon
Hozzászólások száma :
108
Tartózkodási hely :
Darklore Negyed

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptySzomb. Nov. 24, 2012 3:26 pm

Bár érti titkon a férfi célzását, még sem reagál rá másképp, csakis egyetértéssel. Nem ismeri a lányt, így nem tudhatja, hogy hogyan szokott bánni áldozataival, maximum csak képzelheti fajtársai alapján, ami közel sem egyezik meg a valósággal. Sinéad nem szokott kegyetlenkedni és játszadozni sem, kíméletes, egyéni módszerrel "vadászik", amit viszont nem köt egy számára idegen alak orrára. Még váltanak pár szót ezután s ismét a fára tornázza magát, ahol is tovább potyogtatja könnyeit és elmereng a közelmúlt eseményein. Viszont ez az elmélkedés is csak pár percig tart, ugyanis a halandó nem megy el, hanem ismét megszólítja, méghozzá egy elég fura kijelentéssel. Le is pillant rá kérdőn, a férfi pedig igyekszik magát kimagyarázni a rosszul elsült szituációból.
-Ne aggódjon, vigyázok rá.
Morogja az orra alatt egy mély sóhajjal, majd ismét eltekint a messzeségbe. Az ember viszont folytatja, úgy tűnik hogy elég kötekedő hangulatában van. A vámpírlány szem forgatva sóhajt egyet ismét, majd a férfi szemeibe fúrja sajátjait.
-Semmi köze hozzá, Mr.
Ennyit fűz csupán hozzá, majd meglepetten hallgatja a másik jó tanácsát. Elgondolkodik egy fél pillanat erejéig. Igaza van, így kellene cselekednie, de sajnos az nem ilyen könnyű. Ha tudná az idegen, hogy mi történt nemrégiben, akkor bizony lehet átgondolná, hogy miket is mondjon a lánynak.
-Bárcsak olyan egyszerű lenne, mint ahogy kimondta eme szavakat.
Motyogja, majd ismét felveszi a szemkontaktust. Már nem sír olyan keservesen, csupán nyomai látszanak hófehér arcán. Ugyan mi tudhat erről az egészről ez a halandó? Semmit. Nem őt akarják hozzáadni a tulajdon unokaöccséhez és nem neki haltak meg a szülei, akiknek elvesztése örökre megváltoztatta az életét. Legalább is, Sinéad nem tudja az igazságot róla a családja kapcsán s talán soha nem is fogja.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Derryl Cooper
Vadász - mágus
Derryl Cooper

Faj :
Ember (mágus)
Kor :
37
Családi állapot :
Nőtlen
Hozzászólások száma :
84

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptySzomb. Nov. 24, 2012 4:08 pm

*Vitázni kezd a vámpírral,aki úgy felel,ahogy azt elvárnánk, Cooper nem is lepődik meg. Hogy is reagálhatna másként? Állja a jeges pillantást és viszonozza,ugyanolyan kegyetlenül*
- Valóban nincs.
*veti oda fél vállról,nem is érdekli megható családi történet,nem mintha meg tudná hatni egyetlen vámpírfamília is. Mivel maga sem érti ezt teljesen,ezért inkább hanyagolná most már. Nem akar visszagondolni azokra az időkre,amikor még minden szép volt és ő egy hétköznapi zenetanár volt.
Ennek ellenére még mond egy tanácsot,könnyebb azt gondolnia,hogy azért,hogy ne drámázzon itt egy vérbeli szörnyeteg,nem áll jól a vérszívóknak az ilyesmi alapon. Az égkék szemű lány-vagyis bestia:P-arcán felfedezi az enyhe meglepettséget,elgondolkodik talán azon amit a Vadász mond neki. Pontosabban amit egy jött-ment idegen városlakó tanácsol. Addig jó,ameddig nem kérdez rá miért jött át a Grimm negyedből*
- Van olyan egyszerű,csak könnyebb azt hinnünk,hogy nem.
*kimondottan úgy hangszik,mintha tudná miről beszél és nem csak kötekedésből vágná rá. A hangja morcos,de már kevésbé mogorva. Belenyúl a bal zsebébe-balkezes-és előhalász egy fehér kendőt,amivel megdobja a lányt. Fogalma sincs hogy miért,csak úgy reflexből. A kendő valójában nem zsebkendő,hanem a fegyvere tisztításához használja,amivel a lányhoz hasonlóakat gyilkolja. De most tiszta,hétvégén mosta ki. Jobb a vámpírnak,ha nem tudja*
- Csak el kell határoznod. Megteszed és kész. Nincs mit vesztened.
*megrándítja egyik vállát,a kezeit a zsebébe mélyeszti. Kísértetiesen úgy hat,mint aki tapasztalatból beszél. Aztán egyszerűen fogja magát és megindul az egyik irányba lassacskán. Mennie kell,tudja jól, vagy golyót repít a lány vámpír szeme közé,vagy eltűnik,de gyorsan. Hacsak meg nem állítják,ami nem vezetne semmi jóhoz*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sinéad L. Darklore
Diák - Vámpír
Sinéad L. Darklore

Faj :
Vámpír
Kor :
130
Családi állapot :
Hajadon
Hozzászólások száma :
108
Tartózkodási hely :
Darklore Negyed

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptySzomb. Nov. 24, 2012 6:06 pm

-Akkor kérem, ne firtassa tovább!
Nem érti miért kell valakinek olyan dolgokról beszélnie, amik amúgy nem érdeklik, de valamiért még is jó piszkálni vele a másikat. És egyáltalán honnan tudja ez a halandó, hogy vámpírlányunk elszökött otthonról? Újabb és újabb kérdések merülnek fel benne, amiket nem fog rázúdítani a férfira. Ugyan miért tenné? Úgy is csak valami mogorva megjegyzés lenne rájuk a válasz.
Az idegen tanácsa azért elgondolkodtatja egy pillanatig. Úgy hangzik, mintha tudna bármit is az ő ügyeiről.

-Lehetséges... De akkor is nehéznek érzem.
Suttogóra fogja hangját, mintha félne, hogy a szellő elsodorja hangját a lent álldogáló felé és az rögtön megdorgálná megint. Pedig szó sincs ilyesmiről, csupán nem akarj hangosan kimondani. A férfi vagy meghallja vagy nem.
A következő pillanatban egy kendő repül felé, jó reflexeinek köszönhetően el is kapja azt. Ismét elcsodálkozik, ahogy az újabb szavakon is.
"Nincs mit vesztened."
Honnan tudhatná? Miért mondja ezt neki? Csak nézi töprengve, ahogy a halandó ember távozik.

-Köszönöm...
Sutyorogja még neki, hátha meghallja, majd ismét más irányba fordítja tekintetét. Szívesen megállítaná, hogy kérdéseit feltegye neki, de még sem teszi. Van egy olyan érzése, hogy fognak még találkozni valamikor... Amikor nem számítanak a másik felbukkanására...


//Köszönöm a játékot! ^^ Találkozunk még! xP//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Derryl Cooper
Vadász - mágus
Derryl Cooper

Faj :
Ember (mágus)
Kor :
37
Családi állapot :
Nőtlen
Hozzászólások száma :
84

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptySzomb. Nov. 24, 2012 7:05 pm

*A vámpír szűkszavú,ahogy a vadász is. Nem felel hát semmit arra amit a fehér ruhás mond. Ehelyett inkább odadobja a kendőt,majd sarkon fordul és megindul egy másik irányba. Közben mélyen reméli,hogy nem szólítja meg az ismeretlen,furcsa vérivó,mert nem érzi úgy,hogy jó vége lenne,ha ők ketten még sokáig beszélgetnek. Ha Cooper bármelyik fenevaddal túl sokáig beszélget. Ahogy halad egyre távolabb, a vámpír utána szól,de csupán egy köszönet erejéig. Derryl nem fordul meg,csak kihúzza egyik zsebéből a kezét és int neki,jelezve,hallotta és "szívesen". Ezek után pedig eltűnik a havas tájban*

//szintúgy Smile az valószínűRazz //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Victorius du Chapellier
Bíbor Király
Victorius du Chapellier

Faj :
Vámpír
Hozzászólások száma :
98

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptyPént. Nov. 30, 2012 7:40 pm

Vel -folyt.-

Erdő,ahol túl nagy a csend Bloodofaqueenbyskinpupc


- Sose sajnáld,hogy más vagy. Az egyéniségek hozzák a megújulást,színt a világba,ahogy a bíbor a feketeségben. A mai generáció szürke,mint a patkányok a csatornában,szemcsék csupán egy egészben,elveszve.
*fejti ki véleményét ismét a Bíbor Király,több évezred alatt kialakult szemléletét közvetítve*
- Furcsa,de dícséretes. Kedvemre való amit mondasz s örülök,ha így véled. A Régi Korok,melyekben egykoron én is éltem, oda való lennél,ott megtalálnád a magad világát. De az a múlt s ez a jelen. Vagy formáljuk vagy ilyen marad.
*tömör megjegyzést tesz,de lényegre törőt a vörös hajú ifjúnak,sejtetve valamit,ami remeg már a levegőben,ebben a világban vagy egy másikban*
- Nyújtsd ki a kezedet, Bíbor Hajú Fiú!
*utasítja királyi hangon a modern külsejű,karizmatikus férfi. Mint egy ragadozó szörnyeteg,guggolt eddig,de kiegyenesedik a fa ágán,mintha nem is egy eféle amorf hengeren ácsorogna,egyensúly nincs többé,sem gravitáció,mintha nem is ebben a világban létezne s még is. Ha Velizarii kinyújtja a kezét engedelmeskedve ,akkor a magaból kinyújtja karját,tenyérrel lefelé. Ökölbe szorítja a kezét,hófehér húsát felszántja az éles szaru és vér buggyan ki,vörösen,az lehet,más semmi sem. S ahogy ismét kinyitja tenyerét a fiúé fölött a magasban,ahogy vércseppek esnek az emberi tenyérbe,fokozatosan gyöngyfüzérré állnak össze és végül egy lánc válik belőlük,nem is akármilyen,egy jellegzetes medállal*
- Viseld ezt, Velizarii,s legyen ezentúl a neved,ha kérdezik, Velizarii Crimson.
*megragadva a fiút homlokánál fogva,drasztikus erőszakossággal,még sem bántva. A mágus úgy érezheti lángol az egész agya,mintha az ereiben folyékony tűz volna,látomások,de most még semmit se képes kivenni belőle-az csak később jön-,csak feketeség és vér,vér vörös*
- A Bíbor Királytól Érintve.
*suttogja szavakkal vagy anélkül,a fejében vagy a szélben,elengedi. A Bíbor Király Érintését a Régi Időkben ismerték sokan,különös megtiszteltetésnek számított a nem vérszopók körében,hiszen saját vérének ilyesmire nem volt szüksége*
- Ez a Jel, viseld és meglásd,a vérszívók nem emelnek majd rád kezed és a többi Árnylény is,ha ésszel még rendelkezik,tartózkodik tőled. Növeli eme Szem az önvédelmi varázslatok erejét,amit használsz és több manát is biztosít. Ellenségeid és világ előtt elrettentő bélyeg.
*magyarázza,ó,igen,ezzel jutalmazza ezt a kölyköt,akivel már hosszú órák óta társalog. Megérdemli,a király szerint. A puszta léte és éles esze miatt,ami ebben a 21.századnak nevezett pöcegödörben kiváltság. Ismét leguggol,két kezét összeteszi,fölényesen*
- Úgy ahogy mondod. De eljönnek majd ismét az idők,mikor a Világ elmozdulása visszabillen vagy éppen odébb,nem stagnálhat ilyen gyalázatosan. Erős marok kell eme új kornak és patakokban folyó vér.
*ezt a konklúziót vonja le s évmilliós tapasztalata,érzékei miért is csalnának?*
- Több erő szorult beléd,mint a korod nyámnyila lényeibe együtt véve. A Szem majd segít,hogy erőre lelj,ha a szükség úgy hozza.
- A kor halad előre,minden perccel bölcsebb leszel s majd egyszer megérted a szavam. Már így is jó úton haladsz felé. Mert nincs Jó vagy Rossz,csak Sötétség és Fény.
*még nem szürkült,mikor társalogni kezdtek s most az éjszakában csak az ironikus módon vöröses megvilágítású Hold és a Bíbor Király vérszín szeme,halotti bőre jelentik a fényforrást*
- Nemes beszéd,fiú. A fajod a primitivitás csúcspontja,s hiába a látszólagos fejlődés,egyhelyben toporog. Kivételek viszont mindig vannak,de a szabályt erősítik. Te is egy ilyen vagy.
*sok dolgot mondhatnak Victoriusra,de azt nem,hogy elfogult lenne vagy ne szubjektíven látná a világot,kőkemény bírálat áldozata minden amivel találkozik*
- Ennek így kellett lennie. A Sötétség akarhatta így. Hogy én mi vagyok,azt csak az árnyak tudhaják. "Én vagyok a Jó Ember,én vagyok a Rossz Ember."
Az Idő számomra nem úr,hiszen Kor Nélküli vagyok.
*feleli az elmosolyodó gót mágus szavaira,bölcs szavak ifjú kora ellenére,tetszik neki eme tény*
- Sajnálatra méltó,de jó megfigyelés. Elfeledték királyuk,hát most a modernitás lápjába fulladnak észrevétlen. De a büntetés és az igazság nem kerülheti el őket sem,hogy a Tervszerű csapása ez vagy a Véletlenszerűé,azt talán egyik sem tudja.
*elismeri,gyermekei is áldzatul estek a kornak,de ezt nem tűrheti tétlen,nem is tagadja*
- Most is a Fivérével beszélgetsz.
*kuncog halkan az őszinte beismerésen,a látszat ellenére is komolyan véve a fiú szavait. Ekkor ismét megérinti a fiú fejét és véres emlékekkel árassza el,melyek a megértés magvai és az igazságé. Elveszi kezét,mely kecses mint egy porcelán szörnyetegé*
- Azok. Megérted majd egyszer. Álmodsz majd róla. A Jelet most már te is viseled,ahogy a pajzsokon és a zászlókon láttad. Eljön majd az idő s tán el is jött. Ne feledd szavam.
*ismét felegyenesedik és ezernyi denevérré oszolva tűnik el a végtelen feketeségben. Bizonyosan találkoznak még ők ketten*



//köszi a játékot Smile majd kezdhetünk újat X) //



Erdő,ahol túl nagy a csend Tumblr_n1soimjxif1sq1l2ao9_500
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Velizarii O'Reely
Diák - Mágus
Velizarii O'Reely

Faj :
Ember
Kor :
25
Családi állapot :
Magányos
Hozzászólások száma :
93

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptySzomb. Dec. 01, 2012 11:24 pm

- Nem sajnálom, én nem akarok egy lenni az emberek között, én Az az Egy akarok lenni, aki tett is valamit hogy ez a világ más legyen, és nem egy szemcse, én a kerék részévé akarok válni, olyanná, akire emlékezni fognak - jelentem ki, és zöld szemeimben indulta lobban, megerősítést nyertem az idegen, a kedves idegen szavaiból, és mosolyra késztet hogy minden idők problémájáról éppen Vele beszélgetek, már órákon át, közeledve a hajnalhoz. Hihetetlen hogy lement az idő...

- Igen, korom tévesztett vagyok, de nem bánom, valószínűleg nem véletlen, és ezt a kort kell valahogy túlélnem, és elviselhetővé tenni. Bár ehhez egy ember kevés, talán még egy vámpír is önmagában. A régi kor, igen, valóban szerettem volna akkor élni, bár az is lehet hogy boszorkányság miatt elégettek volna már - kuncogok fel egy picit, én mindig ilyen voltam, különc, olyan aki kilóg a sorból, bár nem kifejezetten a viselkedésével. Senki ne akarjon a fejembe látni, mert a káosz ami ott van, mást felemészthetne. Én jól érzem így magam. Figyelek a vámpírra, és mikor arra szólít fel hogy nyújtsam ki a kezem, kérdőn pillantok rá, de engedelmeskedem. A jobb karom nyújtom előre, tenyérrel felfelé, kíváncsi vagyok mit szeretne. A megszólítás maga hízelgő, hogy pont a bíbor szót használja, de nem teszem szóvá, inkább figyelem mi történik.

Felegyenesedik, királyi jelenség, kihúzva magát még inkább tekintélyt parancsoló és veszedelmes. Én nem utánzom, félek hogy elveszteném az egyensúlyom. Figyelem, ahogy ökölbe szorul a keze, és kiserken a vére, mintha még inkább vörösebb lenne a legmélyebb árnyalatú vérszínnél is, és meglepetés, vagy döbbenet nélkül figyelem ahogy a kezemre cseppen, és mintha formálódna. Levegő után kapva ismerem fel, hogy egy nyaklánc alakul ki, egy igen jellemző medállal, ami a Véres Szemet ábrázolja. Elképedve nézem meg alaposan a medált, de nem sok időt hagy a gondolkodásra. Miért? Megragad a homlokomnál, és kissé fennakadó szemekkel érzékelem, ahogy az egész bensőm lángra gyúl, elégek? Tisztító tűz ez? Mi lesz? Elönt a vér, a sötétség, a háborús szenny, és még több vér... Szavaira eszmélek fel, kissé megremegve.

- A Bíbor Királytól érintve - ismétlem utána, nem tudom miért, valamiért helyesnek érzem, hogy én is megerősítsem, éreztem az érintését, és hogy elöntött a feketeség. Elenged, és még mindig érzem az érintését, ahogy az agyamban kavarognak a gondolataim, és habozás nélkül a nyakamba akasztom a láncot, kicsit szorosabbra véve, mint amilyen eredetileg, nem szeretném ha leesne. Nem tudom az érintés mi célt szolgált, de az az érzésem, nem sokaknak volt benne része, és nagy megtiszteltetés ez, főleg egy embernek.
- Szavakkal talán nem is lehet megfogalmazni, hogy milyen váratlan és páratlan ajándék ez tőled, Királyom. Köszönöm - válaszolok, és megköszönve neki az ajándékot, kicsit lehajtom a fejem, régimódiasan sokak számára, de én ezt valahogy mélyebb gesztusnak élem meg, mint egy szimpla köszi-t.

- Inkább egy erős vezető kellene el, ennek a kornak, mert ha így marad, még inkább szétesik, a végén nem lesz, ami stagnálhat, és nem lesz hely, ahol a vér folyhat - sóhajtok fel, és kezem akaratlanul is a frissen kapott medálra csúszik. Érdekes, egyáltalán nem hideg ahogy a bőrömhöz ér, mintha eleven lenne és pulzálna. Félelmetes...
- Remélem sosem kerülök akkora bajba, hogy szükségem legyen rá, de ha mégis, hát nem fogok habozni használni - ígérem meg, és hallgatom milyen tulajdonságai vannak a medálnak. Hát, ez kicsit azért dob a mágikus helyzeten ami azt illeti, bár így sem állok olyan gyatrán. Jobban mint a többség, de rosszabbul mint azt szeretném, és ahogy biztonságban érezném magam. Sosem elég jó nekem a világ, és egy kevés paranoiás hajlam mindig is bujkált bennem, és ez nem szűnik meg. Lehet hogy jót tenne egy pszichológus...

- Egy helyben, semmit való dolgokon marakodva, és veszekedve, nem látják meg a valós problémát, és a megoldást, pedig annyira nyilvánvaló - sóhajtok fel, és egyetértek. Néha én magam is primitívnek érzem a világot, benne magamat is. Az hogy kivétel lennék? Nos lehet, bár nem vagyok benne biztos, hogy az olyan kivételekre gondol, akik antiszociális módon kevés emberrel kerülnek kapcsolatba. Zöld szemem pillantása ismét összefonódik a két vérkőszín szemmel, és már most tudom, hogy nekem emberi elme nem fog parancsolni ellene.
- Te vagy az Ámító - egészítem ki az idézetét, mert ezt is mondta még az elején, és most kimaradt. Nem érdekel különösebben, minek tekintik, de szerintem nem gonosz, nem az az elemi sötétség, amiben semmi nincs, benne van felelősségtudat az övéi iránt, ezt nem tagadta le egy pillanatig sem.

- Vagy éppen a Te csapásod, hogy hirtelen megjelensz, ébren és élettel teli, és rendet teszel köztük - jegyzem meg, mert kinézem belőle, hogy rendet vágjon a háza táján, ha kellene, erővel is.
- Nem hinném hogy a Halál fivére ilyen jól nézne ki, és ennyire kellemes beszélgetőpartner lenne - húzom kis mosolyra az ajkaim, mert való igaz, hogy túl szépnek, és módfelett intelligensnek tartom a vámpírt, persze neki van pár millió év előnye ha azt vesszük.
- Nem feledem egy szavad sem Királyom - bólintok neki, és figyelem, ahogy kiegyenesedve, ahogy jött úgy távozik is. ezernyi fekete vörös szemű denevérré válna száll tova. Utánanézek, és elgondolkodva gyújtok rá, kissé remegő kezekkel még egy cigire. Ez után, kell is, kavarognak a gondolataim a sajátjaim és Victoriuséi, és nem épp kellemes egyveleg. Kiadós fejfájás előjelei, már most érzem....

//Én is köszönöm ^^ És csak mert ezzel kezdődött a Victorius mánia x) //


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Louis Dupont
Városlakó - Vámpír
Louis Dupont

Faj :
vámpír
Kor :
277
Családi állapot :
facér
Hozzászólások száma :
9

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptyVas. Dec. 16, 2012 9:53 pm

~*~*~*Viridiana*~*~*~


Olyan ez, mint egy ismerős érzés. Mintha minden egészen más volna, ugyanakkor különösen ismerős. Semmi sem változott, de minden ugyanaz. Ismerős szálak ismeretlen tengere ölel körül, miközben mégis magával húz egy ismerős déjavu érzés.
Az éjszaka megnyugtató csendje fog körül. Ma már ettem, és így minden sokkal nyugodtabb, minden sokkal élénkebb, minden sokkal élőbb. Nem mondom azt, hogy nem tudnék vég nélküli tombolásba kezdeni, ha az alkalom megadatna, de van, amikor a kivárás, a végtelen nyugalom sokkal halálosabb. Sokkal alantasabb, kiszámíthatatlanabb – nincs figyelmeztetés, sem előjel, csak csend és halál.
A szél alig észlelhetően suhan az árnyas fák között, mégis különösen ismerős illatot hordoz magával. Már nem most éreztem ezt, már több tíz éve is van talán, mikor egy francia kisvárosban ugyanez az aroma megütötte az orromat; s bár az évtizedek lassú folyása már összemosta tudatom emlékeit, van, ami mindig örök, mint a vámpírlét egy karó nélküli világban.
Közel van ahhoz, hogy tudja – más is jelen van ebben a ködös erdőben. Ez a hely kifejezi a lelkemben eluralkodó káoszt, mely zűrzavart teremt mindenhol, hogy aztán ködbe burkolózva lépjen tovább egy új világ, új élet kapuja felé.
Megállok a fák között, miközben a selyemszerű ködfátyolon át egyre inkább kivehető egy nő alakja. Az érzékeim még mindig nem hazudnak. Még sosem csaptak be, és nem is most fogják elkezdeni. Hideg, jeges mosolyra húzódik a szám. Les personnes qui ne trouvaient pas longtemps. – az emberek, akik már régóta nem találkoztak. S mégis a mi mércénkkel mérve. A mi létünkben e néhány évtized csak néhány nap. Biztos vagyok benne, hogy már ő is kiszúrt – túl jól ismer ahhoz, hogy ne.

- Mon amie, oly régóta nem láttalak, s mégis olyan, mintha csak tegnap váltunk volna el.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Viridiana de Chezeron
Városlakó - Vámpír
Viridiana de Chezeron

Faj :
Vámpír
Kor :
256
Családi állapot :
Hajadon
Hozzászólások száma :
56

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptyVas. Dec. 16, 2012 10:16 pm

~ Louis, barátom ~

Hüvöskés estére ébredt ma, és ehhez mérten úgy döntött, ideje ismét egy kis kitérőt tennie az erdő felé. Egyrészről, szüksége van egy kis magányra, másfelől viszont a napokban megérzett egy ismerős jelenlétet, ami nem hagyja nyugodni, és reméli hogy találkozik azzal, aki miatt nyugtalan az álma. Erre az estére egy régies ruhát választott, egy kellemes bordó árnyalatú szoknyát, csizmával, és egy fűzős felsőt, amin aranymintákkal rózsák vannak kivarrva. Ez még a saját keze műve, szereti ezt a felsőjét. Haját laza, elegánsnak egyáltalán nem mondható kontyba fogja, és egy vékony prémes szélű kendőt kanyarít a vállai köré. Nem fél attól hogy megfázna, inkább csak csinos akar lenni, hátha megint Vele találkozik, mint múltkor. Dekoltázsában még mindig ott virít a Jel, ami minden tisztavérű vámpír sajátos jellemzője.

A városból hamar kiér, nem kapkodja el ami azt illeti, és egyre erősebben érzi azt a furcsa, megfoghatatlan valamit, ami ismerős neki, és amit évekkel, vagy talán évtizedekkel korábban érzett a világ egy másik pontján. Az erdő felé veszi útját, a ködös, homályos erdő nem riasztja el, furcsán megnyugtatónak és egzotikusan szépnek találja a tájat ilyenkor. Nem is kell csalódnia, egy kis patakon átlépve, a ködös rengetegben egy alak kezd kibontakozni előtte, és megdobbanó szívvel ismeri fel, hogy nem révedtek a megérzései, a férfi aki várja- mert nyilvánvaló hogy várja, mi másért lenne itt? - Louis, az ő kedves barátja.
- Régebb óta mint az illendő lenne barátok között, mon ami - mosolyodik el, ahogy közelebb ér, és kibontakozik a ködből. A férfi egy kicsit magasabb csak nála, de nem vészesen. Megáll előtte, és felpillant azokba az idegenül csillogó szemekbe, majd lábujjhegyre állva, leheletfinom csókot lehel Louis arcára.
- Nem szép dolog álmatlan nappalokat okozni egy hölgynek - dorgálja meg finoman, ajkain halvány mosollyal, valahogy sejti hogy a férfi nem fogja magára venni, ennyire nem érzékeny lélek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Louis Dupont
Városlakó - Vámpír
Louis Dupont

Faj :
vámpír
Kor :
277
Családi állapot :
facér
Hozzászólások száma :
9

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptySzer. Dec. 19, 2012 10:37 am

L'amitié est une fleur que le vent couche et trop souvent déracine.


Az idő számomra nem a homokórából lepergő apró szemcsék, nem egy mutató monoton forgása egy pont körül, nem a nap ébredése, majd nyugvása. Az idő megfoghatatlan, kiszámíthatatlan és egy. Nincs jelen, múlt és jövő. Mi alakítjuk ki ezt a folytonosságot, hogy apró hiú reményt csaljon lelkünkbe a remény, hogy tudjuk élni jó és szép! Van léte a múlandóságnak, és annak is, ha valaki nem veszik el az idő folyamában.
Vannak változó dolgok. Fellángoló eszmék, halhatatlan tévhitek. De valami örök. A barátság ilyen. A barátság, mely összeköt két sorsot, és nem csupán az érdek, a szükség, vagy a szeretet alantas és csalfa érzése, hanem a biztos tény, hogy szükség van rá. Ez egy égető szükséglet, egy támasz a viharokkal teli életben.
Ez a bizonyosság kergetett ide ezen az órán. Egy régi barát, aki látott a legtöbb átváltozáson átmenni. Ismeri minden apró rezdülésemet, és minden régi gondomat, nyomasztó lelkemnek minden apró elhaló sóhaját, mely mára már nem tombol a vihar elemi dühével, mára megnyugvó kósza szél lett, mely a fák árnyas hűvösében keresi a megnyugvás lehetőségét.

Az árnyék lassan bontakozik ki a ködben, de a felismerés már rég a lelkemben, és szemeim előtt van. Ismerem, tudom, és vártam. Viridiana. Egy utazás. Egy francia kisváros. Egy csepp nyugalom a zűrzavar útvesztői előtt.

- Excuse-moi, kedvesem. Tudod, hogy mindeddig kötelezettségeim nem engedték, hogy felkeresselek, azonban most, mikor a terhek mázsás súlyát levették vállamról, az volt az első dolgom, hogy megtudjam, merre jársz. – mosolyodom el, miközben megfogom a kezét, és egy kézcsókot adok neki. Épp úgy köszöntöm, ahogy kétszáz évvel ezelőtt, megismerkedésünk hajnalán.
A dorgálásra csupán egy halvány mosoly jelenik meg az arcomon. Álmatlan nappalok… volt idő, mikor nem tudtam megkülönböztetni a nappalt az éjszakától, az álmatlanságot az ébrenléttől.

- Remélem, kárpótolhatlak valamivel. – szabadkozom, bár tudom, hogy dorgálása csak baráti kedveskedés, mégis úgy érzem, kötelességem, hozzátenni. A tartózkodást egy kicsit félretéve barátságosabb hangnemre váltok.
- És csak reménykedni tudok abban, hogy elmeséled, milyen fontos részletekről maradtam le elválásunk óta.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Viridiana de Chezeron
Városlakó - Vámpír
Viridiana de Chezeron

Faj :
Vámpír
Kor :
256
Családi állapot :
Hajadon
Hozzászólások száma :
56

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptySzomb. Dec. 22, 2012 8:17 pm

Lassú léptekre vált, már nem siet, már megtalálta akit keresett, a háborgó lelke is megnyugodott, ahogy kék pillantása szelíd, meleg fénnyel mérte végig a férfit, hogy nincs-e valami baja, nem sérült-e meg, és hasonlók. Szükségét érzi, hogy a karjánál végigsimítson Louis ruháján, régen nem látta már, pedig néha nagyon hiányzott neki, talán ő az egyetlen olyan barátja, aki előtt nincsen titka, hiszen látták mindketten egymást a legrosszabb helyzetekben, a legrosszabb állapotokban is. Louis az egyetlen, aki tudott a halandó szerelméről, és arról is, hogy végül menni hagyta a halálba, és ő tartotta a vállát, mikor a lelkét is kisírta emiatt.

Persze, nem csak a rossz történt, voltak vidám, közös idők, az együtt töltött bálok, és kocsikázások emléke, mindenki azt várta hogy a férfi majd megkéri a kezét, hiszen a kornak megfelelően udvarolt végig neki, de részükről ez túlment a társadalmi előírásokon, ők mély barátságot kötöttek. Ez a mai napig így van, Louison kívül, csak Lenore-al van barátnői viszonyba, de az más, hiszen ő is nő. Mosolyog, nem tudja levakarni a mosolyát, ahhoz túlzottan is örül a férfinek.
- Tudod, hogy neked megbocsátok, hogyan is tudnék rád haragudni, ha ilyen szemekkel nézel rám? - sóhajt fel kissé drámaian, de aztán beszél tovább.
- Akkor remélem most van némi szabadidőd, és itt maradsz egy kicsit, olyan régen beszélgettünk már, igazán hiányzik... - jegyzi meg, és a férfi mellé lép, és mint ahogyan a 18-dik században divat volt, belekarol. Lassan, szelíden nógatva Louist is, elindul, sétálni szeretne, mint régen.

- Ó hogyne, tökéletes alkalom lesz a kárpótlásra, ha eljössz velem a bálba. A Grimm család szervezi a szokásos, karácsonyi bált, ugye eljön velem monsiour? - pislog rá, nagy kék szemeivel, nagyon szeretne elmenni, de pár nélkül... Victoriust meg nem kérheti meg hogy menjen el vele, azt sem tudja hol találná meg, és hogy itt van-e még. Így hát csak felsóhajt.
- Hogyne, kölcsönösség keretein belül. Rég nem hallottam felőled már, még mindig nem találtál megfelelő feleséget magadnak, mi? - mosolyog, mert ismeri a férfi igényeit, milyen legyen a felesége, legalábbis egy időben mesélt erről is. és Vi is megosztotta vele, milyen férjet szeretne, és most hogy találkozott is egy lehetséges jelölttel, kicsit nyugtalan, mert az a bizonyos ember pont az Ősapa.


Erdő,ahol túl nagy a csend 24mdshl
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Louis Dupont
Városlakó - Vámpír
Louis Dupont

Faj :
vámpír
Kor :
277
Családi állapot :
facér
Hozzászólások száma :
9

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptyCsüt. Dec. 27, 2012 9:17 pm

Egy halvány mosoly bujkál a szám sarkában, ahogy végigsimít a karomon. Mielőtt elhúzhatná a kezét, megfogom, és megölelem. Csak egy rövid pillanatra, mégis benne van a viszontlátás öröme. Régi barátok között a viszontlátás olyan biztosan megvan írva, mint ahogy a napot követi a hold, és ezernyi udvarhölgye: a csillagok. Mégis minden bizonyosság ellenére a találkozás pillanata olyan, mint egy elveszett csoda apró darabja, mint a mágia lehelete az illatos bokrok között.
A barátság egy kincs, melynek megtartása két ember önzetlen és feltétlen ragaszkodásán alapszik. A gondok közös leküzdése, a bánat legmélyebb árkai ássák ki az alapját, hogy aztán a felhőtlen emlékek és halovány vágyak rakják le az első téglákat – felépítve egy olyan erős köteléket, mely kitart a legdühösebb viharban épp úgy, mint egy csendes éjszakán.


- Ma chérie, ez a legkevesebb azok után, hogy oly sok esztendőn át nem keresztezték egymást útjaink. Azonban rájöttem, a bosszú nem töltheti ki életem minden pillanatát. Így újra visszatértem a társadalmi élet szövevényes hálóiba. – válaszolok neki mosolyogva, miközben a karomat nyújtom. Belém karol, és lassú léptekkel indulunk meg sétálva a fák között. Kicsit olyan, mintha odahaza sétálnánk egy fényűző bál után. Jóllakottan, nevetve, beszélgetve. A köd, mely mindent fátyolosan ölel körül minket is, mintha óvna mindattól, ami vár ránk az óvó lombkoronákon túl: a 21. század sivársága.
- Úgy terveztem, hogy maradok. Sokszor megfordultak a fejemben mostanában utazásaink állomásai, és az átbeszélgetett éjszakák, ezért is kerestelek meg. – válaszolom őszintén. Az arrogancia teljesen kiveszik a hangomból. A gőgösségnek még nyomát sem látni. Mintha a lelkem minden apró vad hajtását levágták volna, és csak az őszinteség fénylene vissza, mint homályos tükör, melyen megcsillan a nap fénye. Amikor Viridianával beszélek, olyan, mintha a múltammal és jelenemmel egyszerre beszélnék. Egy pillanatra olyan, mintha még mindig a Voltairt olvasnék a zongora mellett a reneszánsz berendezésű nappaliban.

- Bál? Remélem tudod, hogy nem szép dolog ilyen szép szemekkel nézni. Így nem mondhatok mást, mint hogy elfogadom a meghívást, és örömmel kísérlek el az estélyre, még ha a város lakóit vajmi kevéssé is ismerem. – hajtok fejet előtte. A bál olyan természetes színpad számomra, mint másnak a boltokkal teli utca. Otthonosan mozgom a társaságokban, a társalgásokban, és a parketten egyaránt, s bár a társaság számomra ismeretlen, Viridiana társasága épp elég lesz ahhoz, hogy tudjam – remek este elé nézünk.
- Feleséget? Nem… a szerelem és a házasság gondolata messze elkerült, hisz mikor az életünk egy örökkévalóságnak tűnik, akkor mindig van lehetőség a halogatásra. – válaszolom nevetve. Majd a lány arcára nézek, és egy igen ismerős arckifejezés maradványait vélem felfedezni rajta.
- Esetleg találkoztál valakivel, aki rabul ejtette szívedet, ma petite amie?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nicolas Ray
Tanár - mágus
Nicolas Ray

Faj :
Mágus
Kor :
30
Családi állapot :
Facér
Hozzászólások száma :
90

Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend EmptyVas. Aug. 24, 2014 8:29 pm

Viridiana ^^


Széles mosolyú, vidám férfi sétálgat ráérősen a vámpír-erdőben. Történetesen egy ember, egyszerű halandó. Noha azért még sem egy annyira közönséges, hiszen mágus. Minden esetre nem szívbajos, teljes nyugalommal, dúdolgatva mászkál az erdőben, amit kissé ködösnek talál ugyan és az avar is feltűnően vörös, de ez sem tántorítja el a borostás szőke férfit. Ahogy halad, biztos ami biztos, cukorkákat szór szét, hiszen hallott már egyet s mást az erdőről.

Ruha:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom



Erdő,ahol túl nagy a csend Empty
TémanyitásTárgy: Re: Erdő,ahol túl nagy a csend   Erdő,ahol túl nagy a csend Empty

Vissza az elejére Go down
 
Erdő,ahol túl nagy a csend
Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nameless Town :: The Nameless Town :: Darklore negyed-
Ugrás: