Domború terem

Tárgy: Domború terem Szomb. Nov. 03, 2012 6:59 pm

Folyosónak tűnik, de valójában ez egy szoba, ahol a tisztaság- és rendmániások kezelendők. Az ilyesminek ugyanis átlalában mélyen gyökeredző okai vannak, ahogy az ajtók kényszeres bezárásának is. Itt ez is gyógyítható és feltérképezhető.

Tárgy: Re: Domború terem Szer. Május 01, 2013 3:17 pm

Dilidoki... Dilidoki... Dilidoki... Dilidoki... Dilidoki...

-You won't get me, you won't get me, you won't... Cheese... Miért nem mosolyogsz?... Olyan szép vagy... Csak egy kicsit, please...
A nővérke nem reagál rá, csupán keserűen mosolyog. Olyan mereven bámulnak rá azok a zöld, homályos szemek, mintha meg akarnák enni őt. Ráadásul túl közel van hozzá. Még a végén rá ugrik. Próbál is a középkorú nő elhúzódni, de már nem tud hová - ez a kis kullancs pedig töretlenül mászik felé. Szédelegve, de egyre csak közeledik.
Azt sem tudja merre van fejjel, csak zötykölődést érez, valamint a fejében konduló tompaságot, amit a gyógyszernek nevezett drogok okoznak. Már egészen hozzászokott ehhez az érzéshez, hisz a kezdetektől fogva tömik belé a sok pirulát. Senki sem tudná megmondani, még ő maga sem, hogy mikor volt utoljára józan. Lehet soha nem is volt az. Lehet csupán valamelyik rémálmának ocsmány szüleménye az a kép, ami olykor-olykor felvillan elborult elméjében, a család, a szeretet... A mágia... Tűz... A tűz, amit úgy szeret. Most is azzal szórakozna, ha nem lenne kényszerzubbonnyal lekötözve, hogy megpróbálná megolvasztani a zárat és kijutni innen valahogyan. Meg van győződve arról, hogy ő nem beteg. Nincs neki semmi baja, csupán ennek az átkozott világnak az áldozata őt, akit senki sem ért meg. Kivéve persze Őt.
Ki tudsz jutni.
Hogy ő? Kizárt. Meg is rázza kócos fejét, viszont elszédül tőle, és padlót fogva a jármű plafonját kezdi el bámulni, valamint azokat a fura kis karikákat, amik szemei előtt burjánzanak.
Ki tudsz jutni. Figyelj...
Hatalmas fékezéstől csikorog az autó, majd egy fej is koppan egy nagyot. A nővérke kétségbeesetten próbálja megragadni az új jövevényt és talpra állítani. Láthatóan azonban nemigen hatotta meg a kis hölgyet, hogy majdnem bezúzták a koponyáját - ugyanúgy vigyorog, mint eddig.
A következő pillanatban egy hatalmas épület előtt áll s arca máris komorabbá válik. Bűzlik ez a hely... Ordítások szűrődnek át falain... És már bent is van a hűvös folyosókon, amik ijesztően dőlnek felé, mintha rá akarnának omlani... Nem tetszik neki itt. El akar tűnni, most, azonnal...
-Ne... Ne, ne, megint...
Lassan tör rá a felismerés, mi szerint a doki Westminsterben hazudott neki és nem hazaviszik, hanem egy másik kínzóházba. Minden erejét összeszedve rángatózni kezd, sikoltozni, őrjöngeni, egészen addig, amíg ki nem szabadítja magát a fogva tartó kezekből. Bár alig érzi lábait, még is futni kezd, nem néz hátra, csak rohan, egyenesen be az egyik különös szobába, ahol talán nem lelnek rá. Beleszédül a domború falakba, el is esik, méghozzá egy alacsony tükör előtt. Nagy nehezen a hasára fordul és feltérdel. Ekkor meglátja önnön arcképét a fent említett tárgyban. Szürke, rongyos miniruháját eltakarja a piszkosfehér kényszerzubbony; fekete-fehér térdharisnyája itt-ott kiszakadozva; szemei alatt hatalmas szarkalábak... És a haja... Elszörnyed tőle. Imádta vörös-rózsaszínre festeni varázslattal és mindenféle formákba kötni - ez azonban egy cseppet sem látszik már rajta. Lenőtt rég, újra szőke, mint eredetileg volt és úgy néz ki, mint egy szénaboglya. Borzalmas látványt nyújt, legalább is saját maga számára. Pánikba is esik, hisztizni kezd, zihálni. Ekkor a furcsa öltözék lángra lobban rajta és egyszer csak lemállik róla. A lánynak pedig semmi baja sem lesz, hisz a tüzet ő maga keltette. Gyorsan felpattan és az egyik sarokba kuporodik, mereven, üvegesen bámulva a parázsló zubbonyra, ami a szoba közepén hever. Észre sem veszi, hogy az ajtót nyitva hagyta, ami végett bármikor megtalálhatják. Ha bárki is belép ide... Kegyetlen pillantást vetve rá fogja fogadni s lehet ki is űzi innen... Kifüstöli, szó szerint...

(Tekintet + külső: )

Tárgy: Re: Domború terem Szer. Május 01, 2013 8:11 pm

Gwen
Welcome to the Asylum, new plague rat ^^

Dr.Dunkelfreud az irodájában ücsörög és írkál valamit. Tehát a munkáját végszi, ahogy szokta. Jelenelg kis papírmunka, ameddig ide nem ér az új beteg, akit Westminserből szállítanak hozzá. Barátja és kollégája, Dr.Edburton rendelte el az átszállítást némi konzultáció után, mivel nem tudott már mit kezdeni a rózsaszín boszorkánnyal. Dr.Dunkelfreud azonban jóval többet megélt és régebb óta van a szakmában is, ezért merte az ő segítségét kérni. Nem utolsó sorban sikerült legalább megszabadulnia a kis kullancstól (és átragasztani Dr.D.-re).
Hallja a kocsi kipufogóját és ahogy a kerekek a köveken begördülnek: megérkezett az új jövevény.
Fel is áll a székéből és megindul kifelé, a fogadtatásra. Amit lát az az, hogy a személyzet hebeg-habog és kócos, a beteg meg sehol. Sóhajt egy halkat, csak int a nővérnek és megindul abba az irányba, amerre az újdonsült páciens menekülhetett.
Úgy tűnik egyenesen a Domború terembe vitte a lába, ami bizonyára összezavarta és megfékezte ezáltal. Követi az eddig ismeretlen vér illatát és hallja is ahogy motyog. Égett szagot is érez, de továbbra is nyugodtan sétáll felfelé a lépcsőn, mígnem megpillantja az egyik szobábólm kiszűrödő tűz vöröses színét. Odamegy. A láng már kihalóban, valami egykoron fehér-valószínűleg a kényszerzubbony-lángol, mint az égő csipkebokor a Bibliában. De itt nem valamiféle isteni jel ez, hanem csupán a tébolyé. Megpillantja a szoba végében kuporgó zaklatott nőt és lassan megindul felé. Megáll még a tűz előtt, de kissé mellette és leguggol egyenesen a tébolyult elé, tisztes távolságban. Fehér köpenye mint az angyalszárnyak simulnak-folynak a padlóra ahogy leguggol.

- Gwen, igaz? Szeretnél megfésülködni? Megfürödni?

Kezdi is el a terápiát olyan ártatlan és kedvesen kisfiús arccal, hogy csak na.

Tárgy: Re: Domború terem Szer. Május 01, 2013 11:07 pm

Uuuuu, thank you! ^.^ I am THE plague rat.

Démon közeleg.
-Démon?! Hol?? Ge-et away!
Itt van... Most lép be. Fehér szárnya ne tévesszen meg! Az csak rosszat jelent, te is tudod...
A lángoló zubbonyról az ajtóra esik a tekintete, amin egy sosem látott alak lép be. Hószín köpenyt visel, ami egyetlen dolgot jelenthet: hogy ő is egy Kínzó. Egy démon Kínzó. A vérét fogja szívni... Mint az a másik is... Régről... Szörnyű emlékképek cikáznak át agyán. A sarok felé kezd nyomulni, mintha át akarna menni rajta, mint egy kísértet. Minél távolabb akar lenni tőle. Démon Kínzó, Köpenyesnek nevezett alak... Mi lehetne még ennél is rosszabb? Ha a tűz nem gyulladna ki... Igen, igen, ez lenne a legrosszabb. Ha nem lenne többé tűz, ami megvédje. Fel is csapnak a speciális ruhadarab lángjai, sziszegve a Doktor felé, fenyegetőn.
A férfi azonban még is eljut hozzá, leguggol elé és beszélni kezd. Alig érti mit mond. Olyan furcsa ez az egész... Mit akarhat tőle? Bántani? Megszurkálni egy tűvel? Rosszabb???
Belemered a másik szemeibe és pánik fogja el. Ez a vigyor... Biztos meg akarja erőszakolni. Igen, mi másért jönne ide? Megragadja, lefekteti és... Fájni kezd. Nagyon. Úgy tesz, mintha törődne vele, közbe nem, csak be akarja rángatni a málnásba és... És... Nem, nem akar visszaemlékezni. Görcsös fájdalom járja át mindenütt Belemarkol a hajába és kétségbeesetten próbál kezdeni valamit. De mit mondhatna? Mit tehetne? Lassan rátör a hisztéria.
Be fogják gyógyszerezni. Megint. Érzi. Szadista módon torkon ragadják és letuszkolják rajta azt a sok vackot. Take the pill, take the pill... Egyre csak hallja, ahogy visszhangzik a fejében ez az oly sokszor elhangzott utasítás. Mindig próbált ellenállni. Sose sikerült.
-G-Gwen...? It's me... És maga? ...
Vigyázz! Ott a syringe a zsebében!!
-Hogy... Mi?... KÉREM, NE TEGYE!
Félni kezd, rángatózni, egyre csak a haját tépi, ami szerencsére elég erős ahhoz, hogy ne szakadjon ki.
-Fürdés... Az jó... Olyan... Piszkos vagyok... A hajam... Szőke...
Előre-hátra dülöngél és maga elé bámulva motyog az orra alatt, kissé nyugodtabb hangnemben, mint asz imént. Rosszat sejt. Nem szokták csak úgy felajánlani a Kínzók, hogy tegye rendbe magát. Készül valamire. Biztos benne. Óvatosan rá emeli zöldes szemeit.

Tárgy: Re: Domború terem Csüt. Május 02, 2013 7:17 pm

Lassú léptekkel ér fel és még lassabbal indul meg a háborodott felé. Nincs oka sietni, nem fut el a kicsike, mint a pestispatkány az utcák sötétjében. A betegekkel pedig a türelemmel lehet a legtöbbet elérni. Sokszor a nővérek és a kollégák sem értik hogyan bírja a Dr.D. idegekkel, de neki megy. Lazán. Talán mert ez olyan mint a szórakozás, ami egyben kihívás. És radásul másokat ment ezzel a kis hobbival.
Leguggol kicsit távolabb a megtépázott bolond elé és olyan kedvesen kezd vele beszélni, ahogy már bizonyára régen beszéltek vele. Hiszen többnyira, ha már bekerül a páciens a rácsok mögő, nincs több szép szó vagy csak kevés. A bőrfoteles irodában még van, mikor csekkeket tölt ki a kezelni kívánt.
És lám, rögtön szelídül a kis patkány, egerkévé szelídül, hiszen minden léleknek, vagy ha úgy tetszik, az elmének a símogatás kell, régi nagy titok és igazság ez.

- Gwen, szép név. Én a barátod vagyok, Dr.Dunkelfreud.

Mondja mesés arccal, de rögtrön folytatja, mielőtt a lány megrémülne és őrjöngeni kezdene.

- A fehér ruhások csúnyán bántak veled, ugye? Nem voltak kedvesek. És mindig gonoszan néznek.

A fehér ruhások jó gyűjtőnév az ápolókra és nővérkékre, de néha,főleg pácienseknél a doki maga is beletartozik, de Dr.D. igyekszik kivonni magát ez alól a skatujázás alól. Meg is kezdve alternatív terápiás módszereit.

- Nem fognak bántani, megmondom nekik, hogy a barátom vagy, tehát a doktor úr barátja vagy és ezért nem szabad bántaniuk téged. Rendben? Tőlem úgy félnek, mi te tőlük, tudod.

Játékosan és barátságosan mondja, pokolian kedves mosollyal, akár egy angyalarcú vámpír.

- Semmi baj, nincs nálam semmi. Látod?

Felemeli a kezeit és megforgatja Hyde kisasszony szemei előtt, valóban üresek. Egyelőre legalább is.

- Igen, fürdés. Finom forró víz. Szeretnéd? Szeretnél hajfestéket?

Érdeklődik tovább, közben megérkeznek a felözönlő ápolók és nővérek, akik ismét elcsodálkoznak, főleg azok, akik a kis némbert hozták, bizonyára sosem lették ilyen nyugodtnak. Mikor a doki meghallja őket, a háta mögött int nekik, hogy maradjanak. Remélhetőleg nem akasztja ki a kislányt a látványuk, elhesegetné őket, hacsak nem jön egy újabb roham és nem kell segédkezniük a lefogásában és begyógyszerezésében.

Tárgy: Re: Domború terem Csüt. Május 02, 2013 11:38 pm

Rátalálnak. Hiába menekült, így is ráleltek. Mint mindig, mindenhol. Ijedten mered a nyájas Köpenyesre, aki úgy néz rá, mintha... Nem is tudja mivel azonosítani. Olyan módon bántak vele az elmúlt évtizedekben, hogy az esetleges kedvességet már fel sem ismeri. Nem bízik senkiben sem. Az előtte guggoló alak pedig kifejezetten frusztrálja most. Rosszat sejt felőle. A Hang is megmondta, hogy vigyázzon vele, ő pedig általában tudja, hogy mikor mit kéne tennie szerencsétlen lánynak. Jelenleg pedig az óvatosság az, ami szükségszerű.
Gyanakvása ellenére viszont így is enyhülni látszik. Üveges, zöld szemei mereven vizslatják a Doktor urat, egyre csak azon töprengve, hogy mit akarhat tőle. Nem lehet ilyen kedves. Sosem azok... Mindig bántják... Megerőszakolják... Vérét szívják... Jeges vízbe mártják... És csupán azért, mert megtehetik. Mindig ez van. Másképp még nem tapasztalta. Ez a Démon is úgy lesi, mint vad a biztos zsákmányt. Rémisztően hat rá ezzel a fehér öltözékkel, hiába mutat mást a Kínzó arca.
-B-barát?
Szemöldök ráncolva billenti oldalra fejét -ami kissé megszédül a mozdulattól, hála a gyógyszereknek-, majd a "barát" szót morogva az orra alatt figyeli tovább a férfit.
-I-igen... They hurt me... De maga is... Az... Hószín a... Köpeny...
Görcsösen mutogat bal mutatóujjával a doki ruházatára. Tekintete ide-oda cikázik, ahogy ismét hallani véli azt a furcsa hangot a fejében. Figyelmezteti... Megint.... Pánikba esik. Ha valóban ott van az a vacak, the rusty steel syringe, akkor nincs menekvés, sikoltozni kezd. Rohamának azonban még csak jelei mutatkoznak, a szorongás, a félelem, hallucinációk...
Hogy ő, mint a Dr D. barátja? megmerevedik az arca, lefagy. Tekintete azonban felélénkül és szúrósan néz szembe a másikkal (mint a korábban betett képen). Lassan fel is áll, karjai ruháját markolászva lógnak teste mellett. Megszólal és szinte sziszegve beszél Leoval.
-E-ennyire...? Ennyire ostobának néz? Örökké ezt mondják... "Barát vagy, kicsi lány, nem lesz baj..." És mi történik? Baj... Great problems... Great danger... Great... Disappointment...
Vonásai meglágyulnak kicsit, maga elé tekint és rettenetesen elkeseredik. Mindig jót ígértek neki és csak a gond lett belőle. Fájdalom, kínzás, bántalmazás... Nem, nem hagyja magát becsapni. Még véletlenül sem. Még akkor sem, ha valójában tényleg nem akarják bántani. Inkább marad óvatos, mit sem rögtön a másik karjaiba veti magát. A Hang megtanította erre: nem szabd senkiben sem bíznia.
Megszemléli a doki kezeit, amint az felemeli őket, jelezve, hogy nincs nála semmiféle szúróeszköz. Sajog a bőre. Pontosan ott, ahol mindig belé döfték a tűt... Nem reagál semmit sem az üres praclikra - a zsebekre vándorol tekintete.
A kérdésekre bólogatni kezd, de meginog ismételten. Még a drogok még hatnak rá egy csöppet. Hajfesték, az jó lesz. Rá tudja majd varázsolni a hajára, tartósan és nem lesz olyan, mint egy szénaboglya. Fürdés... Jól esne neki. Lehet hagynia kéne, hogy a Doktor segítsen...
Én szóltam... Ne engedd magad! Gonosz, te is tudod...
..., vagy még sem? Megint ijedté válik. Félénk egérkévé a vigyorgó macskával szemben.

Tárgy: Re: Domború terem Szomb. Május 04, 2013 10:14 am

Türelmesen guggol fehér köpenyében az új beteg előtt, hogy bizalmát elnyerje és megmártózzon lelke legmélyebb bugyraiban. Barátságosan néz rá. Nem tesz hirtelen mozdulatokat, ahogy azt kell.

- Én nem bántottalak, most találkozunk először.

Helyesbít, nem tenne jót egy ilyen tévképzet. Az tény, hogy később nem csak téveszme lesz, a betegek egyes kezeléseket kínzómódsuzerekként fognak fel, sajnálatos módon, pedig minden csak a javukra szolgál.

- Nem tetszik a köpenyem? Félsz tőle? Akkor levetem,jó? Eldobjuk szépen...

Nagyon lassan elkezdi guggolásában levetni a köpenyt ,de közben amennyire lehet tartja a laza szemkontaktust, nem túl erősen, mert attól agresszívvá válhat a páciens, de valamelyest azért szükséges. A levedlett köpenyt pedig...egyenesen rádobja az égő kényszerzubbonyra és az is lángra kap, eleven életre kelve a lángnyelvek által. Egy pillanatra nézi csupán ahogy a tűz martaléka lesz majd ismét Hyde kisasszonyra figyel.

- Látod, nincs köpeny.

Szerencsére nem tiszta fehér inget vett ma reggel fel,hanem egy csíkosat, remélhetőleg ez nem akasztja majd ki a lánykát. Látja természetesen ahogy cikászik a beteg szeme, valamit hall vagy lát, nyilvánvaló. A fejében, természetesen. Ahogy Gwen feláll,lassan vele a doki is, kissé fölé magasodik, hiszen magasabb a nőnél, de nem áll olyan közel hozzá, hogy ez flusztrálja.

- Dr.Edburton azért küldött ide, hogy segítsek neked. Mert hiszi, hogy én majd megoldom ezeket a nagy problémákat.

Kedves, nyájas hangon ecseteli ezt bájosan ártatlan arccal, már-már kölyök pillantással.

- Segíts nekem Gwen, hogy én is segíthessek. Együtt megoldjuk a gonsokat. Sokkal könnyebb lesz, ha te is segítesz.

Kezdi az agymosódumát, legalább is a betegek bizonyára annak titulálják pedig igazán nem az. Teljesen komolyan gondolja. Ha a páciens is akarja a gyógyulást és készséges, minden simán megy. Rengeteg ember távozott már gyógyultan a doki kezei alól. Viszont....akik kötik az ebet a karóhoz és csak ellenkeznek, náluk kénytelen orvosi beavatkozásokra, injekció és kezelés, hiszen beszélgetéssel nem engedik, hogy kíméletesen tudja meg amit kell. A műszerek viszont nem hazudnak. Drasztikusabb, az igaz, de jól bevállt.
Minden csak a kis betegen múlik.

- Gyere, menjünk. A nővérke készít neked egy forró fürfőt, jó lesz?

Kinyújtja egyik kezét a lányhoz, mintha csak táncba invitálná, csupán érte kell nyúlnia...

Tárgy: Re: Domború terem Vas. Május 05, 2013 4:49 pm

-Nem, nem... Úgy értem... Maga is az... Fehér ruhás...
Hogy a Doktor úr már bántotta volna? Nem, még nem. Kicsi kis betegünk elég szótagolva beszél - valószínűleg ezért történt félreértés. De hát kimagyarázza magát -úgy ahogy-, hisz a gyógyszerek kezdenek kitisztulni a szervezetéből és így képes normális válaszokat is adni, nem csak dadogni, mint egy óvodás. Az már más kérdés, hogy szavainak tartalma a józanságra utal-e vagy sem.
A doki öltözéke pedig frusztrálja, amit közöl is a férfiúcskával, görcsös böködések és mutogatások által. És egy olyan dolog történik, amire abszolút nem számít: Dr Dunkelfreud leveti az ellenszenvet okozó orvosi egyenruhadarabot és a tűzre veti, ami abban a pillanatban nagy lángra kap és a zubbonnyal együtt hamuvá válik. Ilyet se látott még sose. Szemei hatalmasra tágulnak, ahogy a jelenetet figyeli, még a szája is tátva marad a meglepettségtől. Úgy tűnik Dr D. nem egy átlagos pszichiáter és erre kezd Gwendolyn is ráébredni. Valaki azonban nem akarja, hogy így történjen...
Gyújtsd meg... Hagy lángoljon egész lénye, ne csak a köpenye! Ő is csak egy Kínzó. És még Démon is. Olyan, mint amilyen aznap megölt... Emlékezz...
A lángnyelvek egyre csak a doki inge felé nyaldosnak, mintha meg akarnák kóstolni a hátát. Lehet jobb lesz kicsit odább guggolnia, ha nem akar meggyulladni. A lány szemeiben fanatikus fény csillan, ahogy a tüzet nézi s betapasztja füleit. Lehet azt hiszi, ezzel nem hallja tovább a Hangot? Sajna téved. Az továbbra is mondja mondja neki, hogy tegyen kárt a dokiban. Nem küzdhet ellene. Tedd meg, tedd meg, egyre csak ez zeng a fejében, a lángok pedig egyre nagyobbak.
Köpeny viszont nincs többé. De a doktor ettől még doktor marad. Fel is áll lassan, ruháját markolászva, hogy rámordulhasson kicsit a férfire, aki láthatóan magasabb nála és ez valahol ijesztően hat rá. Pedig ilyen távból nem is olyan feltűnő a különbség.
-Azt mondta... Azt mondta, hogy hazavisznek... Hazudott... Mindig hazudnak...
Keresztbe fonja karjait és hátát a falnak támasztja. Kezei most a könyökét kezdik csipkedni. Láthatóan ideges a helyzet miatt. Egy kedves(nek tűnő), nyájas orvos, aki azt hajtogatja, hogy segíteni akar. Mögötte viszont ott van egy rakat ápoló, akik lehet nem véletlenül vannak ott. Rossz előérzete nem akar múlni, szúrósan néz rájuk, meg tudná ölni őket a tekintetével. Mindet. Egytől egyig.
Segíts magadon és Isten is megsegít - tartja a mondás. Ez esetben viszont nem Istenről van szó, hanem Dr D.-ről, aki azt állítja, hogy ha Gwen segít neki, akkor ő is segíteni fog és minden rendbe jön. Kár, hogy ezt a dumát elsütötték már párszor és nem lett belőle semmi sem. Dr Edburton egyik kollégája ugyanezt mondta neki, ő pedig bízott benne. A fickó bevitte az irodájába és lefektette a kanapéra. Csúnyán végződött a dolog. Kis betegünkben a lentről felhasító fájdalom emléke maradt csak meg, valamint az égő, rothadó hús szaga...
Leo felé nyúló kezére esik a tekintete. Ismét a falnak kezd nyomulni, mint aki át akar menni rajta, körmeivel is a azt kaparássza.
Menekülj, bolond!
-De hová? ... Mindenhol ott vannak... They hurt me... Fürdő... Az jó lesz...
Egyszerre beszél a Hanghoz és a dokihoz is, miközben maga is kinyújtja egyik kezét, ami vissza-visszarándul olykor. Megfogná a másik kacsóját, meg nem is. Nem tud dönteni. Egyik fele menne, a másik viszont nem. Az egyik pillanatban viszont sikerül megragadnia a doki pracliját és olyan erősen szorítja, ahogy csak bírja.
-Nem akar engedni... HALLGATTASSA EL!
Ordít, miközben szabad kezével belekapaszkodik a Kínzó Démon ingébe és majdnem hogy hozzábújik. Persze túlzás lenne ezt bújásnak nevezni. Inkább csak a fülét szeretné valahogyan betapasztani. Segíteni akar? Akkor segítsen neki.
Fuss, bolond! Menekülj! ...

Tárgy: Re: Domború terem Pént. Május 10, 2013 8:45 pm

- Nem minden fehér ruhás egyforma, én nem olyan fehér ruhás vagyok.

Mondja nyugodt hangon, majd tűzre veti orvosi köpenyét. Meghökkentene ez sokakat, még kollégákat is, de Dr.D. mindig is az alternatív terápiáiról volt híres.

- Mit hallasz?

Kérdezi kedvesen, mert pszichiáter szeme megakad a mozdulaton és a futkosó tekinteten, látott már ilyet, belső hangok. Ha utasítanak, az az igazán kellemetlen.
A tűz nem igen zavarja, de mikor érzi, hogy kicsit kezd melegebb lenni, oda pislant és odébb guggol egy lépéssel, majd ismét a beteget nézi.

- Ez az új otthonod, haza jöttél hozzánk. Jól érezheted magad itt.

Vágja ki magát a szituációból, ami kollégájára nézve kínosabb mint rá. Ez a nő itt vámpír, ki tudja mióta háborodott, a családja már vagy teljesen elzárkózott tőle vagy odavesztek rég letűnt korokban. Ő pedig...itt maradt,az időbe ragadva egy örökkévaló körforgásban. Talán akkor rabolta el a téboly, mikor átalakították? Nem olyan ritka ez, mint sokan hinni szeretnék. Nem hiába tabu az átalakítás.
Szegény ördögök.

- Ne hallgass rá, fogd meg a kezem. Azt mondja, hogy jót akar neked, igaz? Tapasztaltál már brmi jót abból, amit tanácsolt?

Megpróbálja lebeszélni a Hang követéséről a lányt, ez lesz a terápia egyik célja, most már, hogy tudja, hogy ez is van, mert idejébe nem fért bele az akta végigolvasása a zűrös érkezés miatt. Na meg ki tudja mennyire lett félrediagnosztizálva? Majd meglátja. Kezét türelmesen nyújtja, tartja, nem sietnek sehová. Hagyja, hogy Hyde kisasszony "nekimenjen" és az ingét szorongassa, hátraint az ápolóknak, akik már indulnának is, hogy az őrültet erőszakkal szedjék le a dokiról. De nem kell, egyelőre. Más orvos már agyoninyjekciózta volna ahogy egyet lép felé.
Mikor a fülét megpróbálja betapasztani a doki ingével, a beteg fejét a mellkasához-segít-szorítani és a másik fülét befogja. Nincs semmi intim ebben a mozdulatban, legalább is sexuális értelemben nincs. A téboyult lány meg akar szabadulni a hangoktól, kétségbeesésében még a doktor inge is megtenné hangszigetelőnek, ő pedig készségesen azt mutatja, hogy segítene ebben, ezért tapasztja hideg tenyerét Gwen fülére. A bizalom elnyerése. Az egy nagyon fontos dolog. Beteg és orvos között. Hiába akarja a kollégái többsége kívülállóként orvosolni a dolgokat,kezelni, perszehogy alig nyílnak meg a betegek, ki nyílna meg egy szoborarcú és viselkedésű komor kívülállónak? Itt a pont. Tetszik-nem tetszik, ez logikus.

- Együtt elhallgattassuk.

Mondja és tarja tovább a kishölgyet, mint egy jó barát aki kisegítené. Talán ez elég lesz a lenyugtatásához, Dr.Dunkelfreud kitartó. Az utolsó pillanatig nem hagyja, hogy a lesben álló ápolók begyógyszerezzék.
Persze van, amikor ez már elkerülhetetlen.
Gwen esetében lesz így. Ó, de még mennyiszer...
Még is legyen ez minél kevesebbszer.
Ha lehet.
Ha engedi.
Ha.

Tárgy: Re: Domború terem Szomb. Május 11, 2013 11:38 pm

Egyformák mind... Szúrnak, vágnak, lesokkolnak... Ha nem teszed, amit mondanak, akkor teletömnek kis pirulákkal, aztán egész nap gubbaszthatsz a cellád mélyén, tehetetlenül... Bejön a legperverzebb és olyat tesz veled, amit aztán nem követ semmiféle következmény... És miért? Mert őrült vagy? Igen. Mindenki ezt hiszi. Ők is. Mind. Ne hagyd magad becsapni... Egyformák... Nincs kivétel... Égesd hát el... Most...
Ettől fél a legjobban. Hogy itt is csak úgy fogják kezelni, mint egy elmebeteg cafkát, akit alaposan beetetik mindenféle hazugságokkal meg drogokkal és azt csinálnak vele, amit akarnak. Nem is felel semmit sem a Doki szavaira, csak kapkodja a fejét, ahogy a Hang hozzá beszél. Hol innen, hol amonnan hallja, mintha visszhangozna. Nem is érti, hogy a Kínzó miért nem reagál rá semmit sem. Mintha süket volna. Még rá is kérdez arra, hogy mit hall. Csodálkozva, félénken mered az orvosra és suttogva felel neki.
-Nem hallja? ... Mindig itt van ... Most ott szól! ... Figyelt?
Határozottan az egyik fal irányába bök; nem érti, hogy miért tagadják le a Köpenyesek, mikor egyértelműen és hangosan beszél az a Valaki. Ráadásul még parancsolóan is. Gwen pedig engedelmeskedik neki valamelyest és jobban izzítja a tüzet, amik úgy követik Leo-t, mintha mágnesből lennének. Nem hiába volt pyromágus régebben - jól bánik a természet adta fegyverével. Sajna viszont ez az emlék feledésbe merült, fogalma sincs már arról, hogy miért képes erre, csupán halovány képek derengenek fel olykor szemei előtt. Van még egy jó pár dolog, amire sajnos nemigazán emlékszik az elmegyógyintézetben történtek miatt, köztük olyan dolgokra sem, amik végett nem csoda, ha kárt tesz valakiben. Ha véletlen megöl valakit, például.
-Családomat akarom... De Ő azt mondja nincs már olyan... Miattuk vagyok itt.... I should be home by now... Someone will come for me...
Énekelget, miközben próbálja magának elképzelni, hogy miképpen is fog "új otthonában" élni. Már ha lehet ezt egyáltalán életnek nevezni és az Asylum-ot otthonnak. Kacarászik is egyet ezen, de hamar lefagy az arcáról a mosoly, mikor is újabb utasítást kap Tőle. Futnia kell, azt mondja. A doktor viszont a kezét nyújtja felé és segíteni akar. Miért tűnik olyan őszintének? Démon Kínzó... Lehet ezért... Csábító, de nem szabad hagynia.. Ő is megmondta...
-Nem tűnik el... Addig mondja, amíg nem teszem meg... Egyre hangosabb...
Végül aztán csak odamegy Dr D.-hez, vagyis nekirohan és ingébe kapaszkodva próbálja elterelni a Hangot, ami egyre csak a menekülésre készteti. És bár Leo betapasztja a fülét, az ápolók megindulnak felé és pánikba esik. A doki mögé próbál rejtőzni, miközben tovább fogja az ingét. Kisebb nyomást helyez rá, amivel indulásra próbálja késztetni.
-Vigyen innen... Küldje el őket... Segítsen...
Nyöszörög s sikít is egyet, hiszen Ő már olyan hangos a fejében, hogy külső hangokat alig érzékeli. Odakintről a többi beteg is mocorogni kezd, zajongani, néhány kíváncsiskodó is felbukkan, akik a pihenőszobákból tévedtek ide. Mivel az ápolók mind ideözönlöttek, ezért hát nem volt ki megakadályozza a többi itt lakót. Mind az új jövevény nézik, ami elég frusztrálóan hat a lányra.
Ők is érzik... Baj készül... Szólj hozzájuk!
-We want our freedom from this prison... Help us...
Énekli hangosan, miközben továbbra is Dr Dunkelfreud háta mögött kuksol.

Tárgy: Re: Domború terem Pént. Május 17, 2013 10:15 pm

Hyde kisasszony előtt guggol és alaposan megfigyeli a nő arcának minden egyes rezzenését ahogy a hangok rátörnek, elemezve az esetet. Vizuálisan meg úgy mindenhogy.

- Segíts, hogy meghalljam én is.

Mondja, ezt természetesen átvitt értelemben érti, de a lényeg a lényeg. Ha Gwen segít, ő is ismerni fogja a hangokat és talán ki is irthatja az agyából, akár a gyomot.

- Ami volt, elmúlt. "Flush the unpleasant from your mind. Reject the painful as you would the repulsive and depraved. Forgetting is an art."*

Szólal meg egy rövid ideig a beteg anyanyelvén, ahogy anno a kis Opheliával is tette, a mai polgármesternével.
Lehet, mi több,biztosan a szakma többsége elutasítaná amit az imént mondott, de ez nem érdekli. Megvannak a maga módszerei és eléggé bevállnak. Ez a lényeg.

- Abba fogja hagyni, ha látja, hogy nem engedelmeskedsz neki, megunja.

Nagy óvatossággal az ujjai lassan hozzáérnek a páciens halántékához, végül az beadja a derekát-szerencsére a dokinak és nem a hangnak a fejében-és nekirohan mint egy oltalmazó bástáyhoz. Aztán a háta mögé mászik mint egy kisgyerek és előre bökdösi.

- Resndben, semmi gond, már megyünk is...

Mondja és a fejével és a tekintetével bök az ápolóknak, akik szerencsére már elég rutinosak. A többi beteget visszaviszik, akit kell leszedálnak, ameddig Dr.D. szép lassan elvonul a kis vörös manó unszolására mögötte.

- Mit szeretnél? Hová szeretnél menni? Ha itt maradsz, segíthetek...új otthonod lehet, új barátok. Ők mind.

Int a többi lézengő felé, akik még kint bóklásznak, bár már nem sokig. Vagy saját lábukon vagy ágyhoz kötözve, de visszatérnek szobáikba.

* Alice: Madness Returns

Tárgy: Re: Domború terem Vas. Május 19, 2013 11:08 pm

-Ho-hogyan? ... Nyissam ki a fülét? ... Ne csak hallgasson, halljon is! ... Pedig itt su-sutyorog ... Aztán ordít ... És sutyorog ...
Miért nem hallja, miért nem?? Pedig olyan egyértelműen visszhangzik Ő ebben a furcsa teremben, alaktalan mivolta hol itt, hol ott bukkan fel és kábítja szerencsétlen lányt, mindenféle cselekedetekre ösztökélve. A Doktor úr elméjébe nem rágja be magát, mint ártó féreg a fába? Egyedül csak Gwent gyötörné kínzó parancsaival és utasítgatásaival? Őrültség volna ez, igazán?
Ők az őrültek. Hisz nem látnak és nem hallanak, csak arra figyelnek fel, ami számukra racionális. Jelenleg az a racionális számukra, hogy te beteg vagy és képzelődsz. Rosszul gondolják...
-Forgetting is art... The art of suicide... If you forget everything, you will kill yourself because there are no memories in your mind... No memories of your life... It would seem that you would've had no life before... Remember to everything... An other way of suicide... You know the truth and send yourself to death... I do not remember to my parents but... I did something wrong... And I couldn't die... Why? ... Why is it so hard to kill myself?...
Az angol szavak hallatán automatikusan vált a saját anyanyelvére és úgy folytatja a "csevegést". Mereven, elgondolkodva bámul maga elé. A szüleiről csupán annyi emléke maradt meg, hogy mindketten meghaltak. Hogy hogyan és miért, azt homály fedi, de tudja, érzi, hogy miatta haltak meg. Akkor kezdődött az egész...
-Nem unja meg... Sosem...
Nyöszörög magának, miközben összerezzen a Kínzó érintéséltől és elcsapja a kezét. Viszont nem bírja sokáig és csak megkapaszkodik Leóban, miközben énekelgetve tologatja kifelé az ajtón. "I should be home by now, / Someone will come for me..." - ezt dúdolja szüntelen.
-E-el innen... Biztonságba...
Felőle akár a cellájába is betuszkolhatják, csak ne kelljen a felé dőlő falakat, a bámuló betegeket és ápolókat látnia. Ők, mint barátok? Kötve hiszi, de ki tudja. Inkább nem mond semmit sem erre, csak lökdösi Dr D.-t, egyre csak előre. Szerencsére az összes fehér ruhás eltűnt és nem kell miért félnie. Legalább is reméli, hogy nem kell. Görcsösen fordul olykor valamelyik irányba, ment határozottan úgy érzi, hogy valaki követi.
Mögötted jön... Vigyázz...
Megint próbálja betömni a fülét valamivel, hogy ne hallja a kísérteties zajokat, amik üldözik. Hirtelen megáll egy helyben és reszketni kezd. csak áll és haját tépve motyog valamit angolul. Ismét fél. Ismét előtör valahonnan a füstszög... Ismét ég valami...

Tárgy: Re: Domború terem Hétf. Május 20, 2013 8:53 am

Szótlan hallgatja a tébolyult nő kétségbeesett szavait. Hiszen a hangot, amiket hall, csupán a bomlott elmémjében léteznek, egy hallhatná a doktor vagy ápolók?

- Nem mindenre kell emlékezni. Vannak dolgok, sötét dolgok, amiket jobb elengedni, hogy képesek legyünk tovább élni. Nem pont ezt akarták erőszakkal a Fehér Ruhások,hogy emlékezz? Nem ezért zargattak? Én nem zargatlak. Felejteni művészet. Az ép elme legjobb védőszere.

Két kézre fogja Gwen arcát és a szemébe nézve mondja mindezt. És igy is gondolja. Tudja, kollégái többsége elitélik ezt,szerintük a probléma megoldása az emlékezés és igy annak feldolgozása. Fenét! Gondolja legalább is a mi dokink. Éppen elég tébolyt látott már ahhoz, hogy racionális véleménye legyen erről,objektiv. Ha a beteg emlékszik,szétszakad a fájdalomtól és ritkán "dolgozza fel". És mi is eza "feldolgozás"? Fel lehet egyáltalán dolgozni, ha egy fiatal nőt megerőszakolnak egy sikátorban? Vagy ha a gyermek szeme láttára öli meg az apja az anyját? Vagy még rosszabb? Fel lehet ezt dolgozni?! Az elvakult és buta kollégái nagyokat bólogatnak, ilyenkor orditani tudna. Hogy gondolhatják ezt igy? Végiggondolták egyáltalán? Ugyan,dehogy! Bőrszékekből és összefont karral, összetett lábbal filozofálgatnak egy-egy vaskos DSM* kötet felett. Mert azt hiszik az ilyen egyszerű. Mert dolguk a betegek lelki épségének óvása és visszaállitása lenne, ehelyett újra és újra emlékeztetik őket, újra átéletik velük a borzalmakat. Orvos az ilyen?! A Hippokratészi eskütételnél szakadt volna el az összes hangszáluk.

- Vámpir vagy, Gwendolyn. Az éjszaka halhatatlan és gyönyörű teremtménye. Ezért nem halsz meg. És ne is akarj meghalni. Az élet szép, ha képes vagy ezt elfogadni és elengedni a múltat.

Sok vámpir önmarcangoló, de Dr.Dunkelfreud pont nem ez a kategória. Szerinte ez lehet áldás, attól függ ki hogy áll hozzá. Ami pedig az életre való tanácsát illeti, tapasztalat.

- Itt biztonságban vagy. Nem bánthat senki. Vigyázunk rád. Azért vagyunk itt. Hogy segitsünk.

Mondja mázas hangon és hagyja, hogy a lány hátulról lökdösve vezesse. Meg is indul Dr.D. egy betegszoba felé, oda, ahol eleve el akarták szállásolni. Persze ez még változhat, lehet, hogy szigorúbb cella fog kelleni. Ekkor ismét füstszagot érez. Óvatosan visszafordul a beteg felé, aki megállt egy helyben.

- Gyere, pihenj le. Csak rajtad múlik, jól fogod-e magadat érezni.

Ismét kinyújtja a kezét a háborodott felé. És egy röpke pillantást vet az ápolokra, hogy ne tegyenek hirtelen mozdulatot, de azért a készenlét nem árt.

* Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders
(Mentális rendellenességek kórmeghatározó és statisztikai kézikönyve - Feladata segítséget nyújtani az orvosoknak abban, hogy milyen tünetek szerint lehet valakit diagnosztizálni egy mentális betegséggel)

Tárgy: Re: Domború terem Hétf. Május 20, 2013 1:10 pm

Két kézre fogják az arcát, minek hatására reszketni kezd, mint a nyárfalevél. Mélyen tekint bele az orvos szemeibe és próbálja mindazt felfogni, amit mond. Bólogat, hisz valóban az emlékezésre akarták folyton kényszeríteni, ilyen-olyan módszerekkel. De volt már arra is példa, hogy egy jó kedélyű ápoló bejött hozzá és csak azért csinálta azt, amit, mert jó szórakozásnak bizonyosodott látni, ahogy egy beteg szenved. És a Köpenyeseknek ez nem tűnt fel. Hiába próbálta nekik elmondani, azt hitték, hogy csupán összezavarodott szegény árva és azzal próbálja a figyelmet magára vonni, hogy mindenféle hazugságokat hord össze, amiket a téboly szül elméjében. Ekkor jött a sok szuri vagy a sok dilibogyó, esetleg fele-fele arányban mind a kettő. Úgy kiütötték a lányt a sok droggal, hogy jó pár napig alig tért magához. Tompa agyával alig bírta feldolgozni az eseményeket maga körül. Az ápolók egy bizonyos rétege ezt kis is használta...
Viszont Dr Dunkelfreud nem tűnik ilyen személynek. Miért látja olyan őszintének? Pedig megmondták neki, a Hang utasította arra, hogy ne bízzon meg benne, mert ő is csak bántani akarja.
Csupa jót mond, kedveset... Aztán olyat kapsz tőle, hogy sose felejted el...
-Mi-miféle... Kínzó ön?... Úgy bánt, hogy... Nem is bánt... Biztos, hogy... Maga Köpenyes?... Átver?
Valamiért úgy érzi ezek után, hogy mindenki be akarja csapni valahogyan. Összeszűkíti tekintetét és vizslatóan néz tovább szembe Dr D.-vel. Azonban a rémület ismét úrrá lesz rajta, mikor is a férfi az Éjszaka Gyermekeit említi.
-Vá-ámpír?... Nem, nem lehet... Megszállt... Gonosz démon... Nem halok meg... Nem tudok... Az élet borzalmas... Fáj... Utálnak...
Pánikba esik és a levegő ismételten forrósodni kezd körülötte. Az egyik bútorféleség kap most lángra, ám az elég gyorsan terjed rajta és emészti hamuvá fél perc alatt. A lángok eztán egy kis démonszerű lény sziluettjét veszik fel, ami tovaszáll egy másik tárgyra és azt is meggyújtja.
-Mindig ezt mondják... Hogy segítenek... Aztán mégsem...
Nyöszörgi, miközben elindulnak valamerre. Sejti, hogy a szobájába vagy valami ahhoz hasonló lyukba viszik, de most valahogy nem is bánja. Szörnyen érzi magát ezen a helyen és saját magán végignézve is borzalom fogja el. El kell innen tűnnie, el mindenki szeme elől.
Viszont a Hang a figyelmét valamiféle üldözőkre tereli. Ijesztő, kísérteties hangok visszhangzanak a fejében, görcsösen mered hol ide, hol oda. Végül aztán rájön, hogy nem tűnt el az össze ápoló páran itt maradtak és ők követik. Rémisztőnek látja őket. Le is fagy egy pillanatra és ismét a haját marcangolja. A füstszag pedig az egyik ápoló lángra lobban ruhájából ered. A fickó hirtelen pánikba esik és leveti magáról a meggyújtott ruhadarabot és a földre hajítva megtapossa azt, hátha elalszik. Nem sikerül neki. A tüzet különleges mágia táplálja, nem lehet azt ilyen könnyen elintézni. A lángok kígyó formát öltve sisteregnek a doktor segítői felé, egy lépéssel sem engedve őket tovább. Gwen fellélegzik és lassan megindul Leo felé, majd óvatosan belé karol, mint egy úri kisasszony, másik kezével pedig halántékát masszírozza.
-Kérem... Vigyen innen...
Mormogja az orra alatt, majd ismételten elindul.

» Étkező terem