Katedrális

Tárgy: Katedrális Pént. Nov. 09, 2012 9:53 pm

Katedrális

A magasba emelkedik,az egekig,az elérhetetlenig. Olyan méreteket ölt eme gótikus stílusban épült katedrális,hogy káprázatnak tűnik. A rengeteg csipkébe,boltívbe és csúcsívbe bele lehetne fulladni. A belső tér is lenyűgöző,szédítő a magasság és a rengeteg mellékhajó. Bent hideg uralkodik,olyan mintha örökké tél lenne.
Az egykoron talán szertartásokra épített templom ma üresen áll,továbbra is magasodik mindörökké,felfelé nyújtózva,míg a világ világ és még két napig.

Faj : Vámpír Hozzászólások száma : 103

William Darklore

*Hűvös a kő,mi az egekig nyúlik,az oszlopok,a csúcsívek és csipkézett falak. Kék az üveghold az égen,a karmazsin égen, jegesen világít be a hatalmas üvegablakokon és rozettákon. Kint már az éjszaka az úr és a csendesen tombol a tél,a hó. A katedrális közepén,az oltár előtt pedig egy rémalak magasodik. Termete jóval meghaladja a megszokottat,bár nem óriás. Nyúlánk,hosszúkás test és hosszú, halottian fehér ujjak,griffmadár-szerű karmokkal. Egy férfi, hollófekete hajjal és vérvörös palást-kabátban. Kígyózik még a padok között is a bíbor selyem,vértengert varázsolva a viselője köré. Az oltár mellett pár gyertya ég.
~Min, Min, damane...~ suttogja kárhozottan,rekedt hollóhoz hasonló, rendkívül mély hangján,telepatikusan. Üzen. Mégpedig nem akárkinek. Hiszen ezen ősi szavak egykori vámpír nyelvből erednek,s annyit tesznek "Jöjj,jöjj, fiam!". A Darklore úrnak szólnak ezek a szavak,egyenesen a fejáben vernek gyökeret és csalogatják,ó,igen. Egyenesen ide,ebbe a gótikus katedrálisba*

Tárgy: Re: Katedrális Hétf. Dec. 10, 2012 6:17 pm

*Ismeretlen, vagy talán ismerős szavak, vagy a nyelv? Újszülött vámpírnak talán nem csengenek ismerősen ezen szavak, de William számára igen. Neveltetése miatt is érti a jelentésüket. S’ legjobb tudomása szerint, arra, hogy a fejébe jusson valaki, ahhoz nagyon képzetnek kell lennie, vagy nagyon idősnek, sőt, inkább ősinek.*
- Akkor ne várakoztassuk meg.-* udvariatlanság, és illetlenség lenne részéről, ha az üzenetet küldőt a kelletnél tovább várakoztatná. Ezért hát hamar útra kelt, és meg sem állt a Katedrálisig. Az ismeretlen erő ide vonzotta, tudta, hogy itt leli meg azt, akit keres. Lassan lép be, és tekintetivel egy ismeretlent keres. Nem is volt szüksége sok keresésre. Megpillantja azt, akit eddig csak festményeken láthatott. Rögvest eléjárult, és fél térdre ereszkedett.*
- Itt vagyok, Atyám. Miért hívattál?-* város vezetője, vagy se, az őse előtt csak egy fiatal gyermek.*

Faj : Vámpír Hozzászólások száma : 103

*Áll,háttal a bejáratnak,mint egy vérvörös,megdönthetetlen oszlop,a magasba magasodva,akár a gótikus oszlopok. Karja hátul összefonva. Megfordul lassan a hangra,a sötétben véresen világítanak szemei. Megindul a térdelő Darklore-hoz és a fejére teszi a kezét*
- Méltó vagy a pozíciódra, William Darklore. Olyan utód vagy,akiben kedvem telik.
*ujjai lecsúsznak a kései utód fejéről*
- Visszatértem.
*suttogó hangja megrengeti a hatalmas oszlopokat basszusábanő
- A Világ Elmozdult, folyamatok munkálkodnak.
*mondja majd folytatja*
- Viseled a Jelet, ahogy mindőtök,kik tiszta vérből származtok.
*két vállánál fogva segíti fel Lord Darklore-t,az egyik vállán égető érzést,bizsergést érezhet,még nem látja,de majd megfogja*
- Ne aggódj, Gyermekem. Éld az életedet továbbra is ahogy eddig. Ameddig nem jön el az Idő, nem valószínű,hogy viszont látsz. Utódaitad azonban neveld úgy,ahogy a Bíbor Király utódait illik.
*inti,mert ez jelentős,főleg eme modern korban,nem ismeri annyi vámpír,amennyinek kéne*
- Mesélj nekem, William....mesélj a fivéreidről,akiket eme városkában irányítasz és a családról.
*kezdi s lassan elsétáll Darklore mellett,sétállgatva a monumentális építményben,de figyelve*

Tárgy: Re: Katedrális Csüt. Dec. 20, 2012 3:04 pm

*Büszkeség halad végig a testén, amikor atyja elismeri az érdemeit. Büszke gyermek, aki másra se vágyik, csak a jó szóra, és ezt most megkapta ősétől. Ám szólni nem mer, majd csak akkor, ha atyja úgy látja jónak, vagy befejezi a beszélést. Nem ad hangot arra se, amikor a vállába ég a jel, mindent fogad, amit kap ősétől. S’ szíve fájdalmasan szorul össze, mikor atyja azt hangoztatja, hogy csak akkor fog ismét megjelenni, amikor eljön az Idő, jelentsen ez akármit is, és most ideje beszélnie Williamnak is.*
- Köszönöm Atyám, hogy méltónak tartasz arra, hogy a sarjad lehessek. S’ igazad lehet, a Világ változik. Egyre kevesebb helyünk van benne, ám viselem a jelet örökké, a visszatértedig, hogy majd a gyermekeim is a színed elé járulhassanak, akik remélem, szintén elnyerik az elégedettségedet. A városban élők pedig… a Tőlem telhető legjobban irányítom mindegyiket, vigyázok rájuk, figyelem az életüket, hogy ne hozzanak szégyent a fajtánkra, és a nevedre. Bár… van valaki, aki az ágyát egy farkassal osztja meg, és egy hibridet rejt a méhe. Mit tegyek Atyám? Fogadjam el azt a nászt, hagyjam élni azt a párt, vagy a nevedben lépjek közbe?-* tanácstalan a hangja, a király szavára van szüksége ebben az ügyben. Hisz tud a páról, minden vámpírról tud, kik a városban élnek, és ez a kialakult helyzet némileg gondot okoz.*- A családom csodás, gyönyörű feleség, aki két remek gyermekkel áldott meg, bár mint minden apa, gondokba ütközök ha róluk van szó, főleg most, hogy a nevelt lányom is megérkezett. Bár a fiam nem tulajdonít ennek sok jelentőséget, de a lányom már más egy kicsit.-*nem akar panaszkodni, de ha valakinek erről beszélhet, az csak is az őse lehet.*

Faj : Vámpír Hozzászólások száma : 103

*megszólítja kései utódat,szól hozzá és érintetté válik,ma Bíbor királytól. Befejeztével William szól,amit végig hallgat*
- Örülhetsz Gyermek,mert sajnos nem minden sarjam ilyen valamire való. Légy hát büszke magadra és a véredre. És sose feledd,kitől származol.
Viseld a Jelet, hogy mikor jön el az Alkalom,az lehet,hogy korábban lesz,mint gondolnád. Légy mindig résen és készen. Utódaid is biztosan olyan derék vérivók,mint az atyjuk. Majd egyszer őket is meglátogatom tán.
*lassan megindul és sétállgat a monumentális osztlopok között,tovább folytatva a beszédet,hiszen az akusztika révén minden egyes szó kristálytisztán hallatszik*
- Hibridek...
*ismétli vészjóslóan*
- Volt olyan gyermekem,akinek az életével kellett fizetnie a Vér beszennyezéséért. Voltak akik kiváltak és mágusokkal,elfekkel,farkasokkal fiadzottak. Sajnos. Szerencsére nem sokan és nem pusztíthattuk el mindet. A régi időkben érdekházasság céljábol kénytelen voltam belemenni ilyes jellegű frigyekbe is,de ezen felül...
*meséli utódának elmélkedve s emlékezve a dicső múlta*
- Te vagy ennek a negyednek az ura. Tanulj hát meg uralkodni. Én nem vagyok és leszek mindig itt,míg az Idő el nem jönn. Addig itt te,másutt más fivéred vezérli fivéreit. Dönts,ahogy jónak látod. Beszélj Húgoddal vagy Nővéreddel,ha úgy véled ezzel javíthatsz ezen a kellemetlen helyzeten...hogy egy állattal üzekedik,kellemetlen.
*Williamra bízza hát a végső döntést,véleményét viszont elmondja. Sajnos stratégiai célból voltak fiai és lányai,akik más fajból származó hitvest kaptak*
- Büszke lehet az erős gyermekekre és elbűvölő feleségre,remélem közi vérből származik. Mint hallom,egy fiad és egy leányod van, gondolom a frigyükben gondolkoztok. A fő,hogy ne vesszen oda a Vér. A nevelt lányod,amennyiben tiszta a vére,akár az arany,szintén jó asszony lehetne a fiadnak. De ha van húga,úgy volna ildomos,hogy őt helyezitek előtérbe. A féltestvért pedig egy unokatestvérhez vagy egyéb rokonhoz,bácskához adhatnátok. Örömmel tölt el,hogy ilyen jó érzéssel beszélsz róluk és gondjukat viseled,szívleled őket. Azt viszont ne hagyd,hogy az ellenség kiszimatolja mennyire fontos számodra az asszonyod vagy a gyermekek,akiket szült neked. Ravasz a másik oldal.
*ő már csak tudja,nagyon is. Volt egyszer egy fia,akit még csecsemőként ragadt el az egyik fő ellenség,régi idők voltak azok. A törénelem ne ismételje önmagát,ha nem muszáj*
- A lányaidat össze kell békítened,ne forrjon méreggé a Vér. Bizonyosan a férjjelöltjükön,a fiadon veszekednek vagy a te atyai szíveden,nemde,Gyermekem?
*rengeteg gyermek apja volt s rengeteg az utóda,ismeri az apák ijesjellegű gondjait*
- Beszélj velük és találj optimális megoldást. Mond el nekik milyen fontos a Vér és az összetartás. Talán hitvesed is segítségedre lehet eme problémában. Amennyiben a férjükön veszekednek,hát foganjon még egy fiút a nejed és már meg is oldottátok a problémát. Ha rajtad, akkor neked kell összebékíteni őket és a tudtukra adni,hogy egy apa szívében több nőnek is van ám hely,nem csak az asszonynak és nem is csak egy leány gyermeknek,hanem az összesnek.

Tárgy: Re: Katedrális Hétf. Dec. 24, 2012 2:11 pm

- Megtiszteltetés lenne, ha találkozhatnának veled. Nem csak a számukra, a számomra is az lenne.-* büszke vámpír lenne, ha a sarjai találkoznának egy ősükkel, nem is egyel, hanem az elsővel a fajtájukból, kitől ered a vérvonal. Bár talán a fia nem érezné ennek a jelentőségét, de a lányai bizonyára felfognák, hogy milyen csodában van részük. Ám el ezekkel a büszke gondolatokkal, hisz Atyja talán tanácsod ad a hibrid ügyében. S habár tényleg kap valamit, azzal túl sokra nem fog menni. Ott van ahol indult.*
- Akkor talán könnyebb volt, mostanában sajnos a diplomácia elront mindent. Valószínűleg magam is azon az állásponton lennék, hogy a vér mocskolójának vesznie kell, ám sajnos ebbe lehet lenne beleszólása a farkasnak is, és a fajtájának. Elsőnek az itteni falkavezérrel fogok egy tárgyalást kezdeményezni, és lesz, ami lesz.-* némileg letörten hagyták el a szavak az ajkát, ám ha szükséges, a béke miatt nem fog ártani annak a párnak.
Atyja szavai miatt kicsit meglepődik, bár miért? Hiszen az éveivel a háta mögött, ezt a tudást megszerezni se lehetett valami nehéz. *
- Hát… az igazság, az anyja szeretné annyira azt a frigyet. Én azt szeretném, ha szerelemből találnák meg a párjukat, természetesen egy derék, vámpír oldalán. Nem akarok rájuk erőszakolni semmit, bár lehet végül az lesz, amit mondtál, Atyám. S’ ha egy ellenségem meg is tudná, mennyire fontosak a számomra, azt is tudják, hogy mire vagyok képes, ha ártanának nekik. Azt pedig nem akarják megkockáztatni.
Bár egy férfin veszekednének, bár veszekednének. Inkább csak a vérszerinti lányom az, akit rosszul érint ez az egész, és igen, sajnos azt hiszi, hogy kiszorul a szívemből. Ostobaság, sose lennék képes máshogy szeretni őket.-*egyformán szereti mind gyermekét, nincs kivételezés.*
- Már dolgozom rajta, és talán sikert is érek el. Ha máshogy nem is, ajándékok tömkelege lesz az, amivel megbékítem a háborgó lelküket. Most hogy mondod, Atyám. Tervezem, hogy drága nejem ismét terhes legyen. Nem is egy, és kettő, hanem egy tucat gyermeket szeretnék még imádott Lizbethemtől. És talán ha nem sértelek meg vele, egyiknek a nevedet adnám, Atyám.-* dicső nap lenne a családjában, ha az utódja viselhetné a király nevét.*

Faj : Vámpír Hozzászólások száma : 103

- Egyszer majd ellátogatok lakodba, William, Darklore fia.
*kedve támad a családi látogatáshoz,végre egy család,akik nem a szemétdombon végezték. De előbb a teendők következzenek*
- Az volt, nem mert szembe szegülni egy pór lélek sem a Bíbor Király akaratának. De ez a mai világ,a modern kor,ahogy nevezitek,ál-demokratikussága miatt sok csapdát rejt. A farkasok jó harcosok,az oldalamon rendszeresen harcoltak Fiaim mögött. Más kérdés azonban,hogy cserébe páran vették a bátorságot,hogy üzekedni merészteljenek néhány leányommal. Ez viszont egy új kor,a te felelősséged és a te dolgod mit teszel. A tárgyalás jó megoldásnak tűnik. A döntésed bizonyára helyénvaló lesz,bárhogy teszel is.
*kísérteties hanglejtéssel mondja mindezt ahogy lejt a kőpadlón,maga után húzva a vérvörös palástot*
- Értem szavad. Akad rajtatok kívül még nemes vérű utód,a legnemesebb vérvonalból. Találj nekik megfelelő urat és a fiadnak megfelelő asszonyt. De ne add alább,aranyvérűek legyenek. Egymást is megszerethetik, ez rajtuk és az időn áll. Derék tőled,hogy azt szeretnéd,hogy igaz szerelemből kössenek frigyet. Elárulom neked, Gyermekem,hogy anno én hogyan oldottam meg eme problematikát. Fiaim s leányaim egy közösségben éltek,ritkán találkoztak más népekkel,akkor is csupán formalitás vagy harc közben. Ügyeltem rá,hogy sok időt töltsenek egymással. Sokan voltak, így szabaddabban választhattak párt testvéreik közül. A kezdetek kezdetén,mikor még csak páran voltak s mikor az első sarjamként ikreket nemzettem, egy fiút és egy lányt, különösen fontos volt,hogy összeszoktassam őket. A napjuk nagy részét együtt töltötték és közös szobában háltak kisgyermek koruk óta. Így kényszer nélkül szerették meg egymást és örömükre szolgált a frigy. Azok régi idők voltak,ma már más idők járnak,de okulhatsz abból,amit mondtam.
*tovább bolyong a katedrálisban,az akusztika még mélyebben veri vissza hangját,ahogy az oszlopok között sétál,lassan visszafelé indul Williamhez*
- Bizonyítsd be nekik,magyarázd el nekik. A család feje vagy, vívd hát meg ezt a harcot is mint egy igazi férfi. Ne hagyd,hogy az érzelmeid legyűrjenek.
*oktatja ki Darklore-t,aki elérzékenyül a családjáról beszéle. Szép,szép,hogy szereti őket,így kell lennie,a család a legfontosabb,de ne felejtse el,hogy ő egy vezető férfi,nem pedig más*
- Örömmel hallom ezt, Fiam. Nemzz minél több gyermeket szeretett asszonyodnak,hogy a Vér,mint beton kössön meg ebben az új korban is. Adódjon tovább. Ez a kötelességed is egyben. S legyen,nevezd egyik sarjadat utánam, viselje büszkén és elhivatottan.
*jómaga is rengeteg gyermeket nemzett,többet is nemzhetett volna,ha asszonyát jobban szívleli,de így hozta a sors. Még így is képes volt fajt alapítani*
- Tudod hát,mi a dolgod.

Tárgy: Re: Katedrális Szer. Jan. 16, 2013 1:46 pm

- Az ajtóm mindig nyitva áll előtted.-*akkor pedig ideje lesz a cselédeket nagyobb munkára fogni, minden nap ki kell takarítani, lehetőleg többször is, nem lenne jó, ha szégyenben maradna.*
- A vér bemocskolása az egyik legnagyobb bűn, amit csak megtehet a fajtánk bármelyik tagja is. A farkasok pedig majdhogy nem is jók másra, csak tölteléknek a harcban. Ám sajnos, ha ellenünk fordulnának, akkor gondban lennénk, így törekedni fogok a békésebb megoldásra.-* ám a haragtól lángol a vére, hogy egy hibrid születhet, viszont ha a farkasok örülnek ennek, nos, akkor elkerülendő a felesleges agresszió, és el kell ezt fogadnia.*
- Sajnos már kinőttek abból a korból, hogy bezárhassam őket egy szobába, sőt, még rosszabbul is járnék. Néha úgy érzem, hogy egy csepp vízben is meg tudnák fojtani egymást. Sok más lehetőségem nincs, máshol keresek párt a számukra.-*bezárni a gyerekeket, annyira nem rossz ötlet, csak éppen büntetésből lenne erre szükség, habár, vámpírok, mintha olyan nehéz lenne kimászniuk az ablakon.*
- Ne aggódj Atyám, őket szeretem a legjobban, viszont tudom a dolgomat, nem kivételezhetek senkivel.- talán csak találna pár körülményt, ami enyhíthetne a büntetésen.*
- Bocsásd meg, hogy ezt mondom, de ha tehetném, le se szállnék a nejemről, tehát az utódokkal nem lesz gond. S’ a gyermek, ki a nevedet viseli, nem fog szégyent hozni rád, ígérem. Ahogy én se fogok, jól fogom végezni a dolgom.-* lassan lehajtja a fejét.*

Faj : Vámpír Hozzászólások száma : 103

*hosszasan hallgatja a kései utód és jelenkori vezető szavait,lassan járva a hatalmasra nyúló falak s oszlopok között,mígnem visszasétál hozzá*
- Így van, William,Darklore fia,de ne aggódj. Eljön majd Idő,a világ nem marad örökké elmozdulva. Tégy,ahogy jónak látod,ameddig a Tervszerű vagy Véletlenszerű közbe nem avatkozik. Figyelj,s a felszín alatt tevékenykedj. Gyermekeidnek biztosíts megfelelő hivest és asszonyodat se hanyagold,amint teheted. Zene füleimnek amit mondasz-mosolyodik el kacéran-,büszkeségem vagy eme leromlott korban. Tégy hát úgy,ahogy neked jó és ahogy a fajnak jó. Ne hagyd kihülni sem a családi fészket,sem a nejed szívét. Jöttömet majd megüzenem. Addig is,ne feledd szavam s elmékezz az arcra,mely mindezt mondta.
*búcsúzik ezzel,de csupán egyelőre. Ezernyi denevérré esik szét a teste,melyek felröppennek s eltűnnek a gótikus támpillérek és tartógerendák között*

Tárgy: Re: Katedrális Szomb. Május 07, 2016 4:34 pm

Sötét alkonyati fényben úszik a vámpíri katedrális nyugati fala. Az örök szürkeséget okozó felhők közül tör elő langyos melege a Napnak, elkergetve egy pillanatra minden szörnyeteget, árnyat és férget, amely csak arra kódorog. Egy haragos fekete felleg azonban hadakozni kezd e sugárfátyol ellen, próbálja azt szétszabdalni, tönkretenni.
Ezt a pillanatnyi, törékeny percet használja ki az impozáns épület keleti falán egy nőalak. Magas s kecses teremtés a mozgása alapján, de mindez alig észrevehető magára tekert öltözete miatt, ami alatt hamvas, hófehér bőr, bujaság és megannyi titok rejtőzik. Hollószín hajának egy tincse kiszökik a levegőre, s táncolni kezd a szellővel. A leány nem áll meg, nem aggodalmaskodik szögegyenes haja miatt. Különös, szinte meghatározhatatlan színárnyalatban villanó szemei az új környezetet vizslatják.
- Come out, come out... Wherever you are...
Beleleheli az alkonyi atmoszférába e szavakat, kísérteties visszhangot keltve. Egyelőre sehol senki, ő viszont türelmesen vár, mint ahogy várt eddig is, azok alatt a hosszú, kínkeserves évek alatt. Másra sem vágyott soha, csakhogy találkozhasson Vele. S végre ismét a nyomára bukkant, idáig követte. Nem tévesztheti szem elől e rothadó kisvárosban. Többé már nem.

Tárgy: Re: Katedrális Szomb. Május 07, 2016 5:51 pm

"Touching you makes me feel alive
Touching you makes me die inside"

- Elkezdett érdekelni, hogy egy ilyen szép és titokzatos nő miért követ oly régóta és oly fáradhatatlanul.
*szólal meg hirtelen, a semmiből a nyájas férfi hang. Ott ül, a katedrális nyugati szárnyának egy padjában. Lazán keresztbe tett láb, jobbja az ölében hever, míg balja egy elegáns sétapálca fejét markolja. Talpig az éj színébe burkolva, magas cilindere alól felpillant. Egészen feketének tűnik valójában bűnkék írisze, ki tudja miért. És a nőre mosolyog*

Tárgy: Re: Katedrális Szomb. Május 07, 2016 6:47 pm

Legyőzi a napsugarat a fekete felleg: ismét a homály komor leple fedi be az épületet, előcsalva a rejtőzködő dögöket s rémeket. Lassan leáldoz ez a Nap is, ki minden éjjel kezdetén meghal, hogy átadhassa helyét a Holdnak, az ő kedvesének. Pár perc van már csak eddig a csodálatos pillanatig, ám mit sem fognak már ebből látni - a rojtos felhőszőnyeg eltakarja ezt a csodát.
S mint mikor a nyugodt tengerre olajat öntenek és meggyújtják azt, úgy gyúlik fel a leány szemében az indulat lángja. Hibátlan porcelán arcán megrándul egy izom, ahogy fejét lassan a férfi irányába fordítja. Pár tizedmásodmercig csak mereven nézi, majd nyájasan elmosolyodik.
- Ó, Jack! Micsoda öröm újra látni téged!
Teljes testét a Hasfelmetsző felé fordítja, ahogy búgó hangján megszólítja. Természetesen azonnal tudta, hogy ki is ő. Agyának minden egyes kis szegletébe beleégett külleme azon a bizonyos estén. Tisztán emlékszik rá. S mivel a férfi egyértelműen tudatja vele, tudta, hogy követik, így ebből is arra következtethet, hogy csakis Ő lehet az.
- Engem is elég sok minden érdekel, tudod… Például te magad is… Érdekelsz… De vajon mit akarhat egy magamfajta leány egy ilyen férfitől? Egy férfitől, ki az éjszaka leple alatt a borzalom istenének oltárán áldoz…
Miért is rejtené véka alá, hogy tud egyet s mást róla? Felesleges titkolóznia, hiszen Jack nyilvánvalóan sejti, hogy a követésének bizonyára oka is van. Miközben beszél, lassan tesz felé pár lépést. Eljött hát az a pillanat, amire oly régóta várt. Most talán végre bevégezheti... Vagy ugyanarra a sorsra jut, mint hajdan az édesanyja?
Meglehet.
De annak még nem most jött el az ideje.

Tárgy: Re: Katedrális Vas. Május 08, 2016 12:57 pm

*Mosoly és a feketeség egyre csak beteríti a katedrálist, gyorsan szivárogva be a rozettás ablakokon, sötét kátrányként folyva az alakokra, legyenek hús-vérek vagy törött szoborképmások*
- Szeretem ezt a várost. Nem te vagy az első nő, aki itt érdeklődik felőlem, pedig csupán nemrég jöttem.
*szép lassan feláll, kalapját megigazítva. A sétapálca kegyetlenül koppan minden egyes lépésénél a több száz éves fán. Ahogy pedig kiér a padsorból, a meghasadt márványpadlón. A hajó közepénél áll meg, messze a nőtől, szembe fordulva vele. Terpeszben, lábai között, mintegy harmadik lábként magasodik sétabotja. Kezei pedig azon nyugszanak. Fejét érdeklődve dönti meg. Jóidőből villámcsapás, amit a mindent befedő sötét felleg szór dühödten. Egy pillanatra hófehér fényben úsztatva a templom belső terét. A szörnyeteg arcát. Felvillannak a jégkék szemek*
- Érdeklődnek..."Jack" felől. Senki sem tudja ki vagyok - ez téves, épp elegen tudják. Az emberek nem, de ti, vérfiak, igen.
*visszafogott, sármos mosolya töretlen. TÖkéletes vámpírarc, a szajhák valószínűleg karöltve rohantak egy ilyen "kuncsaft" kezeibe. A vesztükbe rohanva*
- Sajnálom, kedves, de én nem áldozok semmiféle istennek. Egyszerűen csak pikkelek a k*rvákra.
*lazán mondja, mintha mi sem volna természetesebb, ugyan azon a patonton ácsorogva*
- Várjunk csak...hm, csak nem több férfi szagát érzem kegyedből?
*gúnyosan ártatlanul mondja, akárcsak egy véletlen észrevételt*
- Értem már...javítson ki ha tévedek, de magácska csak nem egy kurtizán???
*teátrális meglepettséget mutat fejét csóválva, ami a magas cilindertől még súlyosabb, nyomatékosabb*
- Ó, fogalmam sincs mit akarhatna tőlem egy vérszpó ribanc. Talán Bosszúállók: A szajhák hajnalát játszani?
*egy percig se veszi komolyan a (vélt) lotyót, a tiszteletről nem is beszélve*

Tárgy: Re: Katedrális Vas. Május 08, 2016 8:53 pm

- Bizonyára szemre valónak tartják a környékbeliek - különösen a titokzatos, fekete öltözete miatt. Vajon kit rejthet ez az elegáns hacuka? Bárcsak tudnák... De mindig túl későn, túl későn...
Sóhaja bejárja az épület minden kis zegzugát, ahogy visszapillant a múltba, régi emlékekre gondolva. A pálca koppanására meg se rezdül, ahogy arra sem, miként emelkedik fel és áll meg vele szemben esküdt ellensége. Farkasszemet néz vele. Ha szegény, halott szíve még verne, most nyargalna törékenynek látszó testében. A villámcsapás erős, ám pillanatnyi fénye az ő arcát is megvilágítja, kiemelve annak sápadt, egzotikus vonásait.
- Ez igaz. Bár, én még ember voltam, mikor először halottam felőled. Rengeteget szenvedtem azért, hogy aztán minden más információt is kicsikarjak rólad... De megérte, hiszen most itt állsz előttem.
Végigméri a férfit, hiszen mi tagadás, valóban vonzó első ránézésre, de a leány tudja, hogy nem szabad bedőlni ennek a külsőnek. Pillantásában is van valami hűvös, tartózkodó, ami ezt sugallja. Ismét elindul felé, de nem sietve, nem nagy léptekben. Nem megy sokkal közelebb, még nem.
- Ez csupán egy metaforikus kép volt, Jack. A régi isteneknek nagyon kevesen áldoznak manapság.
Utolsó mondatánál torpan meg. Hirtelen, mintha elvesztené szeme világát, csak bámul a cilinderes alakra és ez az egy mondat visszhangzik a fejében. Pikkelek a k*rvákra... Szinte szállóigévé vált azon a környéken, ahonnan részben származik. Akkor is elhangzott, amikor az élete örökre megváltozott.
Ez a nyomasztó állapot azonban csak pár pillanatig tart. Felkuncog.
- Lehetséges. Általában férfiakat szeretek vacsorára fogyasztani. Harminc év körüli, erős, intelligens férfiakat...
Szemfogai villannak a homályban, s az egyiket finoman meg is nyalja, ahogy utóbbi áldozatára gondol.
- Oly' méltatlannak találom ezt a kérdést, hogy nem is vagyok hajlandó rá válaszolni.
Bájosan elmosolyodik, ám ez a jókedv hamar lefagy az arcáról. Csupán a mosoly marad ott, mint egyfajta álarc, hogy egy ideig még rejteni tudja rothadó lelkében tomboló dühét.
- Hiába gúnyolódsz, Jack! A tettek mindig következményekkel járnak, s ez elől az ősi törvény elől te sem menekülhetsz. És nagyon remélem, hogy számodra én leszek majd ez a törvény.
Ekkor leveszi fejéről az abaját, s előtűnik a fekete hajzuhatag, a különös színben úszó íriszek és a (rém)mesés arab világot idéző arc. Telt ajkai csábítók s gyilkosak.
- Nem ismerős ez a látvány, Jack? Hajdan egy fiatal nő viselte ezt az arcot, aki minden egyes éjszaka lélekszakadva sietett hazafelé a munkából. A ruhája alatt kenyeret és szőlőt rejtegetett, amit akkoriban nagyon nehéz volt beszerezni. Úri étek volt az a gyümölcs... 1888 novemberében...
Újabb lépéseket tesz irányába, egy másodpercre sem engedve el a tekintetét.
- Még mindig érzem Whitechapel mocskos bűzét... Te is, Jack kedves? Talán sose fogjuk elfelejteni... Se te, se én... Mintha csak ez éltetne minket, semmi más... Ugye? Semmi, csak az a gusztustalan, patkányoktól hemzsegő bűntanya...
Nem áll meg, ha csak meg nem állítják. Vészesen közeledik, mint egy gyönyörű lidérc. Most nem téveszthet célt. Lehet ez lesz az utolsó esélye.

Tárgy: Re: Katedrális Kedd Júl. 12, 2016 8:21 pm

- Ezt bizonyára rád is igaz, ugye?
*gúnyosan kaján a válasz-kérdés, mérgezetten mázas és negédes*
- Megérte...szóval csak értem élsz, ha jól értem.
*huncuttá válik sármosan kegyetlen mosolya, fegyvert formálva a sápkoros egzotikum szavaiból s felé irányitva azt.
Bang!
Közben már oly közel áll, hogy a hűvös lehettüket érzik egymás arcán*
- Mindent a nekem szánt oltáron áldoztál. Oda dobtad halandó életed, tested, léted...mig nem maradt más...csak én.
*széttárja karjait, egyik kezében fakón lóg a sétapálca.
Mennydörgés.
Villanás.

A vámpirleány megdermedt arca a fényben. A sötétben*
- Ironikus ha egy szajha akarja az életemet venni.
*tűnődik miután a nő kuncog*
- Perszehogy következményekkel járnak tetteink. Mit gondolsz, én miért belezek k*rvákat? Hogy megdögöljenek! És igy annyival kevesebb mocsok legyen az utcán!
*szeme szinte szikrát szór, felszalad szemöldöke már-már eszelős megszállottsággal és a "mocsok" szót csak úgy köpi*
- Törvény...ugyan miféle törvény?
*hangulata csitul, mintha csak röpke hisztéria lett volna, ismét sztoikus úriembernek tűnik*
- Te, mint biró, vádló...én nem ezt látom...
*a szavakat egészen leheli, hűvösen. A kendő mint az olivaolaj, folyik le a leányról, felfedve keleti szépségét. Résztleteiben nézi meg magának a Hasfelmetsző, szemeivel alaposan izlelgetve, lassacskán végigmérve*
- Minden ringyó szerette a szőlőt. Nem az izérét, hanem az áráért. Mert drága. És ők drága dolgokat akartak, ezért kértek mindig...egyre többet a kuncsafoktól. Egyre nagyobb uraknak kéjelegtek, egyre több drága dolgot fogyasztottak s egyre több drága kelmét viseltek. Hidd el, ma már egy pár szőlőszemmel egy prostituáltat sem lehetne felszedni.
*tagoltan beszél, bágyatagon, szemmel láthatóan pontosan felidézve a történteket. Sokáig nem néz a nő szemébe, csupán a testét méregeti, mintha áru lenne. De vajon a bőre érintését vagy a szike siklását képzeli el közben?*
- Jól mondod. Sose felejtünk. Érzem a szagot. És emlékszem a k*rvákra.
*erre az utolsó szóra siklik csak tekintete szélsebesen a felé iramodó lány tekintetére. Elkapja annak tarkóját, az ujjai bele szaladnak az ében hajfürtökbe s magához préseli*
- Én azt látom, hogy nem biró vagy vádló vagy. Hanem az én szentem. Kinek fejére tették a töviskoronát, jól rányomták. Vér csordogál a homlokán.
*mélyen néz az igéző s igézett szemekbe és akkor, ha nem tesz semmit s nem elég gyorsan, telt ajkaiba csókol az, akiért él s akit a legjobban gyűlöl*

Tárgy: Re: Katedrális Vas. Jún. 09, 2019 5:08 pm

Dear Jack...

"Under the knife I surrendered... The innocence yours to consume, you cut it away...
And you filled me up with hate..."

- Nem tagadom, hogy jóképű vagy... De hát ilyenek ezek a pszichopaták! A legmegnyerőbbek közé tartoznak, miközben a lelkük mélyén rothadó szörnyetegek.
A férfi negédes stílusától már a hányinger kerülgeti, de állja pillantását. Tudja nagyon jól, hogy ezen a bájcsevegésen túl kell esnie, még mielőtt beteljesíti azt, amiért jött. Nem akarja sokáig húzni az időt.
- Nem, Jack... A bosszúmért éltem eddig.
Nem hagyja olyan könnyen, hogy saját szavaival játszadozzanak, pláne nem egy ilyen alak, akinek inkább a beleit akarja látni végre, és nem a vigyorát. És mind e közben hátrébb lép egyet, undorral az arcán. Nem akarja érezni magán a leheletét.
- Csak Te? Az egód a Mennyekig tornyosul, azt látom. Olyannyira elvakít, hogy észre sem veszed, hogy rajtad kívül más is van még, akiért élek... De ma este mindketten meg fogtok halni végleg, utána pedig én magam is nyugovóra térhetek...
S valóban: szinte visszatükröződik a keleti szépségről, hogy úgy érzi, végre eljött az a pillanat, mikor az ő hosszú évekig tartó szenvedésének vége szakad. Fel is pillant a katedrális mennyezetére, figyeli a kint tomboló vihart egyik ablakán. Jean újabb megszólalása vonzza vissza tekintetét őrá.
- Bárcsak egy igazi szajha tenné! Olyan jót nevetnék a halálodon, mint soha életemben semmin! A Karmánál nincs nagyobb ribanc ezen a világon.
Elképzelve a jelenetet kénytelen felnevetni, bár inkább kínjában teszi, semmint mert olyan jó kedve lenne.
- Fogalmad sincs, mennyire hidegen hagy, hogy miért gyilkolsz. Mindenki úgy nyomorítja meg a saját életét, ahogy akarja. Ami viszont érdekel, az az, hogy esztelenül irtasz ki minden olyan gyomvirágot, amit csak találsz, miközben észre sem veszed, hogy van köztük olyan, aki csupán egy beteg rózsaszál és nem gyom.
Ezzel az őrült, fröcsögő viselkedésével csak még taszítóbbnak látja. Egy elmebetegnek, semmi másnak. Igazából, nem is érti már, miért látta korábban jóképűnek. Ez a viselkedés rengeteg ront a látszatán, az biztos... És még az ostobasága is! Tényleg ennyire nem látja, ennyire vak lenne, hogy mégis miféle törvény képviseletében jött ő ide? Miért üldözi oly' régóta? Ennyire nem emlékezne?
- Nem érdekel, minek látsz. Csak az érdekel, hogy én minek látlak Téged. És bizony én sem egy hőst látok, aki megmenti a világot a romlástól... Én egy anyagyilkost látok, semmi többet.
Hangja szinte elcsuklik, de egy percre sem engedi, hogy a gyász elöntse elméjét és elhomályosítsa látását. Most nem fordulhat a sötét magány felé, ami egész életében végigkísérte. Koncentrálnia kell.
Szinte kirázza a hideg, ahogy a gyűlölt szempár végignéz rajta.
- Ez így igaz, és tudom nagyon jól. Ugyanakkor volt, aki nem az áráért szerette. Azért vitte haza, mert a legjobbat akarta a gyermekének, aki annyit sínylődött születésétől kezdve, hogy úgy érezte, ez a minimum, amit próbál megadni neki minden egyes nap. Ő nem szerette ezt a gyümölcsöt, pontosan azért, mert tudta, miféle státuszszimbólumot jelentett a szajhák közt... A gyermek viszont szerette.
Nosztalgikus, talán kissé szomorú pillantással fürkészi most a férfit, de egy könnycseppet sem hullajt. Lehet, nincsenek is már könnyei? Száraz és kietlen tekintete, akár a sivatag. Nem is habozik tovább: sziklaszilárddá keményíti lelkét és sebesen lendül Jack irányába, ám az elkapja és magához szorítja. Gyomra kavarog, forog, rosszul van tőle.
- Őrült vagy!
Szinte ordít a mennydörgés visszhangjában, s hagyja magát megcsókolni, mert ezzel is a férfi figyelmét tereli. Hirtelen előrántja damaszkuszi tőrét, melynek pengéjét különleges, mágikus eljárással készítettek: az acélszerű anyagot a Nap fényében érlelték. Vérszopók számára akár halálos is lehet, mert a húsba mélyedve képes lehet azt a spontán öngyulladást előidézni, ami akkor keletkezik, mikor sokáig erős UV-sugárzásnak teszik ki magukat. Gyorsan, erősen, precízen vágja bele Jack oldalába, ha valóban nem veszi észre a támadást. Azt akarja, hogy ugyanúgy szenvedjen, ahogy anno szeretett Édesanyja szenvedett: lógjanak belei, vérezzen el, arca legyen szétszabdalva. Csak akkor nyugszik meg mindkettejük lelke, ha így történik...

Tárgy: Re: Katedrális Vas. Júl. 05, 2020 2:36 pm

I crave excess ✠

Nincs mit takargatnom. Hála égnek legalább a gének tökéletesek, amiket anyámtól kaptam. Magabiztosan, kigyóként tekerve a csípőm, járom a megszokott utat hazafelé. Boldog, elégedett mosollyal az arcomon, néha el is nevetve magam azon, mindez egy szerencsétlen kisboszorkány műve. Ott voltam, megnéztem magamnak. Azt hittem, legalább akkora csodalány, mint anyám anyja, de csalódnom kell. Az egyetlen csodálatos benne az a mérhetetlen erő, ami körüllengi, és ami mintha óvná minden egyes pillanatban. Annyira viszont nem izgat sem ő, sem a fáraó ébredésének ténye, hogy tovább foglalkozzak vele, az a testvéreim migrénje lesz.
Úgy sétálok a negyedben, mintha legalább az enyém lenne, vagy jogom lenne itt tartózkodni, de merjen bárki kérdőrevonni emiatt. Hála égnek a vámpíroknak is megvan a magukhoz való eszük, és Darklore-ék se ellenkeztek, mikor közöltem, szeretném szállásommá a katedrálist. Természetesen a legtetején található lakhelyem, ahová épeszű lénynek eszébe sincs felmászni, én viszont láthatom szinte az egész várost. És mi sem nyugtatóbb a nap végén, mint Rosé-t kortyolgatva nézni, hogy festi a vér vörössé az utcákat. Ez a látvány számomra mesés, és sokkal jobb, mint facsarodott lelkeket nézni, míg arra várnak, merre libben a mérleg nyelve.
- A legtökéletesebb mind közül... a teremtőd is biztos büszke rád... Ripper - bársonyos búgó hang, amit visszhangoznak az ódon falak, a tuladonosát, engem viszont magába rejti a sötétség... egyelőre. Nagyon jól tudom, ki ő. Évszázadok óta mást sem látok rajta kívül. Őt látom, ahogy a ribancok fölé magasodik, ahogy művészien ontja ki azéletüket. Ott voltam az elsőnél is, emlékszem a vágytól még az ajkam is megnyaltam, csak, hogy valamilyen módon részese lehessek annak, ammit ő művel. Mégis csak szemléltem őt, elég messziről ahhoz, hogy a kísérő pillantásom érezze, engem viszont sose lásson meg. De megelégeltem, meg akarom mutatni neki magam, lehullajtani évszázadok leplét, hisz biztos érezte, amikor itt volt, ebben a katedrálisban, hiába haltak meg nők... kurvák, utána is érezhette, nincs egyedül.
- Nézd meg ezt is... művész nem tudna ilyen remekművet alkotni - már-már gyermeki a rajongásom az újabb vérontása láttán, s amint ráemelem tekintetem, az enyémben nem láthat mást csupán, csak a gomolygó sötétséget.

I can't deny, I'd die without this

Music

Tárgy: Re: Katedrális Kedd Júl. 14, 2020 9:22 pm

16+

Hathor & Jack ✠

"Welcome to the devil's playground
You can tread where demons play
It's your Candyland where dreamers dance
And I promise that it's safe"

Kevés békésebb, meghittebb hely van, mint egy elhagyatott katedrális. Főleg, ha nosztalgikus, ha egy egykori gyilkosság kötődik hozzá. Jack, ő teremtette meg a hagyományt. És a hagyományok hagyományát a sorozatgyilkosok között. Így azt is, hogy szeret vissza térni egykori bűntettei helyszínére. Ezen az éjjelen sincs ez másként. A Darklore negyedben magasodó, rogyadozó Katedrális így is pompásabb a szemében, mint szinte bármi más. Hiszen itt számolt le egy igen csak jelentős áldozatával. A vámpír prostituálttal, aki miatta vált azzá, ami, mikor kivéreztette anyját, a leányt pedig elragadta a Sötété Vér. Több, mint egy emberöltőt várt, hogy becserkéssze a Hasfelmetszőt, Végzetét, magabiztosságtól ittasan, hogy aztán a Nemezise karjai között vérezzen ki. A sorsa már akkor megpecsételődött, mikor a Gyilkos nyomába eredt. Mert az űzött vad sosem lehet vadásszá. A Farkas pedig mindig megeszi Piroskát. Ezen az émelyítő, nyári estén is egy kurva vére áztatja a templom kövét, szentségtelenül. A vámpírszajha maradványait idéző, oda száradt vérfolttól viszonylag messze. Hát persze, hogy ott ékeskdik-éktelenkedik? Még is ki sikálta volna fel a kövekről? S miért is ne lehetne intő jel bárkinek és mindenkinek? Jack most is egy ringyó fölé görnyed, a test kiterítve hever, mint egy a ravatalon, csak éppen mocskos, régóta nem szent köveken. A vámpír pedig megérzi azokat a bizonyos Szemeket, a háta közepén...s egyszerre mindenhol. Minden más esetben ingerülten keresné, kihez tartoznak, de nem ennél A pillantásnál. Hiszen régóta kíséri már, szinte mindig magán érzi őket, amikor gyilkol. Volt idő, mikor tébolynak tudta be. Az érzékek megbomlásának. De be kell látnia, tévedett. A különös szempár nem fantazmagória, nem pusztán elméje szüleménye...mivel most először, meg is szólítja. Egy női hang. Körbe pillant, de csak észrevétlen a cilinder sötét karimája alatt - és nem lát semmit. Homlokát ráncolja, hiszen mindenki tudja, a vérivók látása tökéletes, a sötétben pedig úgy látnak, ahogy halandó még a napvilágban sem. Éppen ezért, annak ténye, hogy nem képes szemeivel észlelni különös csodálóját, fölöttébb érdekes. Éppen a tetem mellett guggol, mikor a kecsesen kígyózó testű, igen csak gyér öltözetű hölgyemény kilép a holdfénybe, mit a katedrális ablakai okádnak be. Baljában hű társa lóg, vértől mocskosan. Kezei is a ribanc vérében úsznak, ahogyan éppen annak női szerveiből csemegézik. Miközben feláll és szembe fordul a különös nővel, éppen az egyik petefészket nyeli be egészben, veres kézfejével megtörölve ajkát, mitől csak még vértől mocskosabb lesz az arca. Így állnak hát, szemtől szembe. A vérszopó íriszei ciánkéken izzanak a cilinder árnyékában.
- Engem nem teremtett senki, csak én magamat.
Jegyzi meg hűvös hangon s úgy harap bele a méhbe, akár ember a zamatos almába. Karján végig folyik az egykoron éltető nedű. És ekkor megindul a nő felé, finomat szippantva a levegőbe.
- Sose gondoltam volna, hogy van olyan nő, akit felizgat a munkásságom.
Veti oda szemrebbenés nélkül, egészen közel állva meg a hölyeménytől.

Music