Tükörterem avagy Bálterem

Bálozik a család, báloznak a vámpírok, és az egész egy valaki miatt. William nevelt lányáért, bár Lizbeth találta ki, és William szerint Sin is csak azért egyezett bele, hogy ne nyaggassák tovább ezzel. De talán hasznos lesz, és talál valamit, vagy valakit, aki ki tudja mozdítani abból az állapotból, amiben jelenleg van. William is szeretné ezt, ezért választotta ezt a rendezvényt arra, hogy valakit meghívjon. Sin segítségét, bár némileg aggodalommal tekint elébe ennek a tervének, de talán pont egy ilyen valaki kell majd a nevelt lányának.
William is készülődik, de nem akarja túlzásba vinni, ezért csak egy egyszerű fekete ing, fekete öltöny, fekete nadrág, minden fekete, még egy fekete bőrkesztyűt is felvett, egyedül a maszkja az, ami fehér. S’ ifjú segítőjével az oldalán érkezik meg a bálra, kihez csak néhány szava van.
Ha kérhetem, ne hozz szégyent Rám, és viselkedj, most pedig vegyülj.

a maszk

- Ne már, most tényleg oda kell mennem!? De neeeeem akarok, messze van, meg nem is ismerek ott senkit, meg dolgozni is kell. Jó, tudom, kiszedett a szarból, meg ilyenek, de akkor is, messze van. Hogy ki leszek rúgva? Mikorra is kéne oda érnem? Okéééé.- és így történt, hogy csapot-papot otthagyott, és már indult is el a fene tudja hova. Elköszönt fatertól, mutertól csak azért nem, mert a fene tudja merre van már megint az a nőszemély. De legalább az egyik tetoválása emlékezteti a régi időkre, azóta már egy párat rakatott még magára. Ám nem csak ez változott rajta, befestette a haját sötétre, és… és ennyi. De hogy ott kell hagyni a kényelmes életét, és máshova menni dolgozni, az már abszurd.
Ezt még lehet fokozni, hogy alig érkezik meg, már egy bálra is invitálják. Ha így megy itt az élet, hamar munkanélküli lesz. Mindegy, magára kap egy fehér inget, rá egy fekete mellényt, fekete zakót, piros csokornyakkendőt, a zakó zsebébe egy piros kendőt, fekete nadrág, és bőrcipő, majd egy fehér kesztyű, és felkerül a maszk, tökéletes. A boss mellett sétál be a terembe, aki már adja is az utasítást.
- Oké-oké, meglesz, nem égetem le, meg ilyenek, na, én léptem vegyülni, és keresem a piát.- int az úrnak, és meg is támadja az asztalt.

a jelmez

*Lassan kezdetét veszi hát a bál, kiadta az egyik komornyiknak, hogy szóljon pár szót, ha már az anonymitás miatt Lady Darklore nem szólhat. Izgatottan nézi ahogy bevonulnak a népek, aki felismeri még is és int neki, annak viszonyozza. Akadnak páran, de nem sokan. És ez így a jó. Örömmel veszi észre, hogy még az Illúzió Mesternője (Coraline) is elfogadta a meghívást, nagy megtiszteltetés. Bólint neki a távolból.
Férje az elsők között érkezik, rögtön kiszúrja, mint egy radar. Meg is indul felé, csak diszkréten, de kissé lassít léptein mikor egy idegen vámpírférfit (John) lát meg a társaságában. Összevonja szemöldökét. Mire odaér Willhez, a másik alak már elmegy valamerre. Hirtelenjében lepi meg szíve választottját, átkarolja és egy kicsit hozzábújik. Csak egy pillanatra, ameddig még nem akkora a tömeg, hogy kiszúrják, hiszen ma este mindenki inkognitóban van. De egy lopva vett csókot nem tud megállni. Meg is csókolja a fehér maszk rejtette arc száját sietősen*
- Jól áll ez a maszk, Fantomom.
*füléig szalad vérvörösre festett ajka, oszlopok között kapta le a ház urát, így a takarás miatt még kisebb az esélye, hogy kiszúrják őket és lebuknak, hogy ők a Lord meg a Lady Darklore*
- Mit szólsz, szép vagyok?
*kérdezi lelkesen, hátrál egy egészen apró lépést, hogy William megnézhesse magának. Persze ha Lenore nyilvánosság elé áll, mindig ügyel arra, hogy ne hozza szégyenbe a családot. Főleg most, hogy egy titokzatos álarcosbált rendeznek, ahol kilétét titkolnia kell a többség előtt. Még is, titkon azért pepecselt annyit, hogy újra meghódítsa a vámpírnegyed urát.
A válasz után körbe pillant, majd ismét Willre*
- Ki volt az a férfi, akivel érkeztél? Még sosem láttam...
*pillogja, persze rengeteg ismerőse van a férjének, akit nem ismer, de most érdekelni kezdi a dolog, mivel elhozta őt a bálra. A bálra, ami csupa szórakozás és kacérkodás, kiélesedve gyámleányukra*
- Most megyek, nehogy észrevegyenek és lebukjunk.
*jut eszébe a dolog, ezért sietősre fogja. Megcsókolja mutató és középső ujját, majd rátapasztja villámfuttában a maszkos férfi ajkaira, utána fogja a hatalmas szoknyát és tova slisszan egy kacsintást követve. Csak úgy surran az oszlopok között mint a holló az éjszakában. Ekkor lép elő a konyha felől egy magas, szálkás és igencsak sápkóros vámpír, öltözetéből ítélve a Komornyik. A pódiumhoz lép ráérősen és torkát köszörülve bele kezd a mondókájába*
- Tisztel Hölgyeim és Uraim. Engedjék meg, hogy üdvözöljem Önöket eme estélyen. A nevem Edmont Blacktown, a Darklore dinasztia komornyikja. Én kaptam a megtisztelő feladatot, hogy köszöntsem Önöket ezen az estén. Átadva az parancsolóim, Lord és Lady Darklore üzenetét, miszerint mindenkinek kellemes és felettéb szórakoztató bálozást kívánnak. Érezzék jól magukat. Köszönöm.
*nem csépli  a szót a komornyik, részéről ennyi, távozik. A vendégek pedig immáron hivatalosan is megkezdhetik az estét.
Lenora Mr.Blacktown megnyitója után szúrja ki Viridianat, legjobb barátnőjét. Abban a ruhában olyan mint egy izzó felkiálltójel. Újabban egyre többet visel vöröset....talán amiatt, amit legutóbb titkon mesélt a kertben?
Csakhamar ott terem Vi mellett és fülig érő mosollyal karol belé, miközben legyezni kezdi magát egy fekete tolllegyezővel*
- Jó estét, hölgyem, szólíthatom Bíbor Rózsának? Én Fekete Holló vagyok. Mit szólna ha együtt szédítenénk ma a férfiakat?
*barátnéjára kacsint, biztos veszi a lapot, egymást sem kéne néven szólítani, mert felfednék a kilétüket*
- Látod amott azt a fehér maszkos Adóniszt? Három éves koromtól meghalok érte.
*sóhajt egy nagyot miközben Williamre bök,majd visszafordul Viridihez*
- Remélem jól fogunk ma szórakozni!
*kuncogja halkan, mikoris páran a tömegből odébb mennek szemmel láthatóan. A varjúmaszk mögül kukucskálni kezd a bálozók válla fölött, meg is látja, hogy az általa felkért zenészember érkezik, törtet*
- Ő az, akiről meséltem! A házi tanító, aki képes megnvelni a kis denevérkéimet, a halandó! Még sosem hallottam játszani, de azt beszélték gyönyörűen játszik...
*nagyon halkan súgja a nő fülébe, nehogy bárki is meghallja a pletykálkodást és információhoz jusson. Izgatottan várja, hogy a zenészek megkezdjék a kis műsort. Elkerekednek a szemei mikor meghallja a csodás dallamot, a szóbeszéd úgy látszik nem volt alaptalan*
- Gyönyörű...
*állapítja meg, kedvet is kap, hogy férjével elugorjanak a legközelebbi bécsi újévi koncertre vagy legalább a Namless Operába. Úgy is régen voltak már*
- Te jó ég...de félelmetes!
*állapítja meg közölve véleményét Viridianaval egy feketébe öltözött fickóról (Lucien). Nem is bámulja sokáig, nehogy meglássa a félelemetes idegen, inkább tovább nézelődik, hogy miféle alakok jelentek meg és kik azok, akik nem jöttek el. Megpillantja Sinéad-et, de természetesen nem megy oda hozzá, békén hagyja a lányt, ez az ő estéje. Tomboljon. Más sem fog másként cselekedni. Ismét barátnéjához fordul*
- Mit gondolsz, hatásos lesz az este? Talál magának valakit, aki elszórakoztatja? Aki legalább egy kis időre mosolyt csal az arcára?
*nem szeretné elrontani a fergeteges hangulatot, de ilyesmit Vivel jól mg tud beszélni. Tényleg csak a legjobbat szeretné Sinnek. Odalép hozzájuk egy pincér, kezében tálcával, amin vérvörös nedű van, valamiféle embervéres koktél alkohollal. Csakis minőségi itóka. Lenora arcán ismét kacér kis mosoly jelenik meg és elvesz egy poharat, kortyol is belőle*
- Na és te, kinéztél már valakit a mai estére?
*a formaság kedvéért megkérdezi, persze nem feledte el amit négyszemközt beszéltek, de akkor is. Ez az este a szórakozásé, a bohémságé. A flört pedig sehol sem számít megcsalásnak, sem a tánc, így Vi helyében sem aggódna.
Mikor Sinéad belép a terembe, gondosan ügyelve az időzítésre, kisugárzása a kérők és szórakozók többségét messzire riasztja. Akadnak páran akik megnézik, de elkapják tekintetüket, esetleg csak pár percig bámészkodnak. Van akiről úgy tűnik oda menne, hiszen a lány szépséges, még is, egyelőre senki sem veszi a fiatal férfiak közül a bátorságot*


( NJK/nem játékos karaktereket, tehát bálozókat nyugodtan ki lehet játszani a hsz-eken belül,hosszabb-rövidebb távra, így megspóroljuk a Mesélőt és mindneki alakíthat a történéseken:) )

- Egyszer még megfojtom.- morgott az orra alatt, miközben a fiatal vámpír elhagyta a társaságát. Ha nem tudná, hogy kiktől is ered a vámpírléte, akkor még ennyire se lenne elnéző Johnnal. Ám nincs mit tenni, a fiatal vámpírnak az ereiben igen ősi vér kering, és kifejezetten hasznosnak találja William, hogy egy ilyen vámpírt formálhat, bár hasonló a fiára, nem tudja, hogy mi is jár a két fiú fejében, és nehéz dolga van velük. Elmélkedését pedig neje zavarja meg, kin hiába van álca, bármikor felismerné, bármilyen helyzetben. Maszkja alatt elmosolyodik, és bólint a kérdésre.
- Szebb, mint a démonok, kik férfiakat csábítanak, hogy utána kiszívják a lelküket.- nem szabad ám túlzásba esniük, ha lebuknak, oda a játék, és szórakozás, márpedig most az estnek egy főszereplője van, és az Sin. Ki talán nem azt választja, hogy elbúj egy sötét sarokba, és onnan nézi végig a bált. Márpedig ez ellen tenni fog William, ha kell, akkor Ő fogja behúzni a tánctérre a lánykát, és addig táncoltatja, még le nem kérik.
- Oh, nos, hát… Ő egy beosztottam, mondhatni, Sin miatt hívattam, segít majd pár dologban.- nem is igazán tudja, hogyan magyarázza el, minek is hívta ide Johnt, legalábbis az egész történetet, de igazából, kedve sincs, nincs hangulata az estét elrontani ezzel.
- Indulj kedvesem, úgy az igazi a játék, hogy nem tudják kit is rejt a maszk.- mondta mosolyogva, és figyeli, ahogyan otthagyja a neje, és tekintete a komornyikra vándorol. Régi alkalmazottja a családnak, már akkor is szolgálta Őket, mikor még William apró gyermek volt. Ám a beszéd végén úgy dönt William, hogy ideje vegyülnie, szemügyre venni a vendégeket, és habár csak egy valaki testi épsége miatt aggódik valamelyest, de talán így, hogy itt van William, nem kell attól tartania, hogy az alkalmi zenészüknek baja eshet. Kár lenne érte, legalábbis ami a zenei tudományát illeti. Ám szeme most már keresi Sint, nehogy elcsatangoljon az a fránya leány. S’ bár tényleg nem csatangolt el, megjelent a bálon, amit Neki rendeztek, mégis azt választotta, hogy helyet foglal, elkülönülve. Ezt már nem engedheti. Gyors lépésekben indult meg nevelt lánya felé, amikor Johnon akad meg a szeme, kinek a maszkjából egy banán fele lóg ki.
~ Most pedig vagy oda megyek, és Sinhez küldöm, vagy leteremtem, vagy inkább úgy teszek, mint aki nem is ismeri. Nehéz a döntés, és a jelek szerint nem is kell ezzel foglalkoznia, megoldotta magától John, vagy csak meglátta, hogy William tekintete pásztázza. S’ a jelek szerint jó irányba halad, de mi van a kezében? Ebből még lehetnek gondok. De Sin majd megoldja, William inkább valaki mást talált magának beszélgető partnernek. Coraline aki egy sarkot talált alkalmasnak magának, nos, akkor Williamre hárul a feladat, hogy onnan kirángassa.
- Nem gondolja hölgyem, hogy jobb lenne a parketten? Megajándékozna egy tánccal? Mielőtt úgy döntök, hogy egy közös ismerősünket megfojtok.- Coraline felé tartja a kezét, remélve, hogy megkapja a táncot.

~Ez a Lord néha milyen izé tud lenni. Na mindegy, nézzük meg mi is van az asztalon. Szemét, ez is szemét, nocsak, arany, ezt szerintem elrakom. Remélem, nem figyel senki, bár majd ha valami beszéd, vagy fene tudja mi is lesz, akkor pakolok. Kell valami, amivel ehetem majd a pizzát.- ám addig is, még ez megtörténik, az asztalt nézegeti, mivel is tudná elütni az idejét, vagy inkább az éhségét. Számára ilyenkor a külvilág megszűnt létezni, csak az étel, és az értékes arany, meg egyebek számítanak. Kezdésnek megteszi egy nagyobb pohár, bár egyik se valami hatalmas eresztés, inkább az egyik gyümölcsöstálat szemelte ki, ami egy megtermett kehelynek is elmenne. Már csak a benne lévő gyümölcstől kellene megszabadulni.
- Áh, banán, ez jó is lesz kezdésnek.[/color]- elvesz egyet, kibontja, majd a maszkjának a szájrészét feszíti lentebb, hogy be tudja tuszkolni. S’ most foglalkozhat a többivel, gyors terepszemle, mindenki másra figyel, zenére, vagy a beszédre, nem lényeges, leemeli a kelyhét, és az asztal alá önti a gyümölcsöket, hátha nem fog ezzel lebukni. Bár a banán még mindig kilóg a szájából, de ez izgatja a legkevésbé, helyette tölteni kezd minden alkoholból, ami az asztalon, van, és lassan megtelik a „pohara”.
~ Na, ebből már lehet inni. Basszus, a Főnök látott.- felkapja a tetemes mennyiségű alkoholt, és egy üres helyet keres, ahova ledobhatja magát, majd vedelhet. Egy csaj mellett úgy fest, hogy akad ilyen. Bár nem látta még, és a tekintetéből az süt, vagy inkább dermeszt, hogy ha ide jössz, lemetszem a nemzőszerved. (Sin)
~ Annyi baj legyen.- sikerül letuszkolnia a banánt, és már meg is érkezett a csaj mellé.
- Hali, szabad ez a helye?- választ nem is várt, leül majd az ölébe rakja a „poharát”, a zsebéből pedig egy hosszú szívószálat vesz elő.
- Na, akkor egészségünkre.- hosszasan bele kostól, és bár elsőre érdekes az íze, nem is olyan rossz.- Hm… fasza, egy négyest adok rá. De bunkó vagyok, kérsz belőle? Van másik szívószálam.

Micsoda pompa és fényűző kavalkád! Vérszívó urak kérik fel hölgyeiket egy táncra, miközben kellemes bájcsevejt folytatnak egymással. Elregélik problémáikat, bánatukat, örömüket vagy éppen más nemesek életét vágják fel, mint gyönge emberi testet és belezik ki, hogy minél többet megtudhassanak róla. Lenore és Viridiana láthatóan jól is szórakoznak, őket még könnyen fel tudja ismerni. Rég találkoztak utoljára egymással és bár korábban az ablakából látta őket a Kerti Pavilonban, bizonyára így is sok mesélnivalójuk van még. A jó barátnők mindent megosztanak egymással. Már akinek jut ilyen lehetőség, egy ilyen személy az életében, akinek bármit elmondhat. Jó is volna, ha Sinéad Darklore számára is lenne egy ilyen barát. A probléma viszont az, hogy a lány mindenféle ilyen kapcsolatot igyekszik elkerülni. Másrészt elég zárkózott és hidegsége miatt „visszataszító” is, így nemigen vannak olyanok, akik szóba is állnának vele. Mindegy is, nem hiányzik neki ez a dolog, elvan ő egyedül is. Nem kell neki se barát, se férj, se háziállat, se semmi.
A ki tudja hány száz éves és kissé porsodó komornyik köszöntőt mond a vendégek számára a házigazdák nevében s szerencsére nem említi, hogy ez a bál miért is került megrendezésre. Ez mondjuk titok is, megbeszélték a Ladyvel, hogy még véletlenül sem árulják e magukat senkinek sem, ahogy az est célját sem. Ez a cél azonban eltörpülni látszik, hiszen egy ifjú sem mer a jégkirálynőként ülő vámpír közelébe. Nem is baj, hiszen ez volt a szándéka, hogy minél inkább elkerüljék. Ekkor azonban valami furcsaságra lesz figyelmes nem sokkal azután, hogy leül és felcsendül a Kék Duna Keringő. Valami lágyan végigsimítja arcát, oly gyorsan, hogy mire az est főszereplője felocsúdik és keresni kezdi az érintés tulajdonosát, már nem lát senkit és semmit maga mögött. Egy bíbor palást végét veszi észre csupán, amint kígyózva tűnik el a fergetegben. S ekkor az oldalába különös, halovány fájdalom fúrja be magát, mintha egy gyertya gyönge lángja égetné. A Sigul… Már nem kell találgatnia, hogy ki is volt itt az előbb. Úgy tűnik maga a Király is úgy döntött ezen a sötét estén, hogy tiszteletét teszi náluk, ezen az álarcosbálon. Bizonyára okkal jött ide és nem puszta szórakozásból. Vagy talán még is? Lehet az Ős is éppúgy szereti a bohém szórakozásokat, mint kései utódai? Bármi megeshet, Sinéad pedig nem ismeri Victoriust eléggé ahhoz, hogy ezt el tudja dönteni.
Abban viszont biztos lesz, hogy Derryl Cooper-rel valami nem stimmel. A zeneáradat közepette megbicsaklik kicsit a hegedű fenséges hangja, amit azonban ügyesen elrejt a házitanító a muzsikához nem értő fülek elől. Jól látja onnan, ahol éppen ül és a férfi szívverése nem túl megnyugtató. Rossz érzése támad. Valamelyik vérszívó szórakozik vele. A gyűrű… Miért nem segít? Az, akitől szerezte, megesküdött rá, hogy mindenféle veszélyre figyelmezteti viselőjét, sőt, mágikus úton akár meg is védi. Most vagy átverték vagy egy olyan hatalom próbálja megtörni szerencsétlen Cooper-t, amivel még a kis ékszer sem képes felvenni a harcot. Óvatosan körbekémleli az egész báltermet, hátha megakad azon a személyen a tekintete, aki tanára életére akar törni. Nagy erejű vámpírt kell keresnie, mert eredetileg olyan fajtársaival szemben akarta megóvni „kedvenc halandóját”, akik nem sokkal idősebbek Sinnél, így nem is rendelkeznek olyan képességekkel, amiket a fekete mágiával övezett gyűrű ne tudna hárítani. Nehéz feladat, mivel mindenki kilétét varázslat övezi Aztán ki tudja, hogy nem-e őhozzájuk tartozik az, aki ezt műveli Derryl-lel. Reméli nem kell közbeavatkoznia és lelepleznie magát a bál lassan vánszorgó órái alatt.
Épp Coraline nagyasszony alakjára esik gyanakvó fénnyel csillogó szempára, amikor is valaki megszólítja és mellé ül… Pontosabban mellé vágódik. Egy nevetséges maskarába bújt férfi az, egy átalakított vámpír (John), aki valami alkoholos italt készül elfogyasztani egy tálból szívószállal és nem éppen úriemberhez méltóan viselkedik, illetve kommunikál. Sinéad szemei szikrákat hányva merednek az idegenre, kinek kínálatára már nem figyel, ugyanis szembe tűnik neki, hogy William bácsikája közeledik felé, majd el is tűnik. Ó, bárcsak idejött volna, hogy megszabadítsa ettől a fura fickótól! Próbál minél jobban elhúzódni tőle, intéz is hozzá pár szót.
-Még is mit képzel, Uram? Csak úgy letegez és ideterpeszkedik azzal a nagy tál akármicsodával?! Hagyjon inkább magamra!
Próbál minél kellemetlenebb társaság lenni és elijeszteni maga mellől ezt a szörnyű alakot, reméli sikerül is elkergetnie. Ha kell, összeveszik az egész ház népével, amiért az egész bál alatt passzívan és durván viselkedett, de nem érdekli. Nem akar senkit és semmit sem a közelében. Poharának tartalma azóta elfogyott már, le s tette valamelyik ezüsttálcára. Lehet jól is jött neki egy kis alkohol, legalább ellazul annyira, hogy minél gonoszabb módon elűzhesse magától a vendégeket.
Ami viszont újabb meglepetést okoz neki, hogy egy mélyen zengő hang tulajdonosa táncba invitálja. Rászegezi szúrós szemeit és egy igen érdekes tekintetbe ütközik az övé (Lucien). Tisztán csillanó kék és lágyan hömpölygő vörös… Utóbbi még emlékezteti is valaki más íriszére. Lassan dobbanó szíve még jobban lelassul a felismeréstől, de ennek igyekszik nem jelét adni és kissé hezitálva válaszol a feketébe burkolózott úrnak.
-Nos, öhm… Úgy vélem akad nálam elbűvölőbb társaság is ebben a teremben. Táncolnék, de sajna a maszkom nem engedi…
Nem hiába választott olyan álarcot magának, amit pálcával kell az archoz tartani, fél kézzel pedig nem lehet keringőzni, ha csak fel nem fedi kilété vele, amit persze semmiképpen sem akar. Persze ez egy mágikus tárgy, a pálcát könnyen el lehet tüntetni és normális maszkká varázsolni, de ezt nem árulja el a másiknak, ha csak ki nem találja az magától. Ha konyít az ilyesmihez és ragaszkodik a tánchoz, akkor sajna Sinnek nem lesz más választása, mint belemenni a dologba. Nem szeretne feltűnő lenni és így is van egy olyan sejtése, hogy ezekben a percekben is árgus szemekkel figyelik rokonai, de igyekszik nem törődni ezzel. Most kizárólag felkérőjére figyel, hogy vajon mit fog lépni ezután, miközben a zenekar újabb muzsikába kezd, amíg Mr. Cooper kiheveri a történteket. Beszélni fog majd vele, ki kel derítenie, hogy mi történt a színpadon. De az nem most lesz. Majd máskor.

CORA

- Nem volt olyan nehéz, mint gondolod, sőt, még csak nagyon győzködnöm se kellett. Bár emlegetett olyat, hogy valami alkoholt kér fizetség gyanánt, nem értettem tökéletesen, hogy mire is célzott.- nem kifejezetten érti a fiatalok nyelvét, és az újabb divatokat, bár nem lenne hátránya, ha mégis megpróbálkozna ezek követésével, de ahogy megtanul egyet, már is egy újabbat kellene elsajátítania.
- Pedig itt van, és az oka is megvan, hogy miért. Meg is osztanám Veled. Az egyik a vérvonala, azt hiszem, egy olyan személy, akinek az ereiben egy ezer éves vámpír vére van, annak szükséges egy megfelelő környezetre. A másik pedig, pontosan azért, amit mondtál, nem egy egyszerű gyerek, és úgy vélem, pont erre lesz szüksége Sinéadnak. Hiszen a neveltlányom is örökös, az apja után kezelnie kell a vagyont, és Johnt pedig amolyan segítségnek küldtem hozzá, remélhetőleg, hogy a személyisége jó hatással les Sinre, és nem lesz annyira merev, talán megtanulja élvezni az életet.- reméli, hogy kielégítő volt a válasza, és folytathatják tovább a táncot.