Kísérletezde élő alanyokka

Kopp - Kopp hahahaha

Hatalmasat szippantok a levegőből, majd hangos nevetésben török ki, mikor tudatosul bennem, hogy igen.... visszatértem. Szeretek én ott lent, de unatkozok... annyiraaaaaa uncsiiiii, mindig csak ugyanaz megy, senki nem várhatja el tőlem, hogy én azt élvezzem.
És most hogy feljöttem, játszani fogok. Ó de még milyen jót fogok játszani, még a gondolatra is eszelős vigyor szökik arcomra, s ismét kiszakad belőlem a velőt rázó nevetés, ahogy elindulok az új játszóterem felé.
Úgy megyek, mint aki nem is először van itt, de tény, az én tájékozódásom másképp működik, mint holmi piócáké, vagy pincsiké. Nem vagyok olyan, mint ők, én azt a kort már kinőttem? Van ilyen?
A baseball ütőmet lóbálva haladok az Asylum felé, dúdolgatva, hogy addig is szórakoztassam magam valamivel, majd se szó, se beszéd lépek be.
Látom ám, hogy pár buzgómócsing máris a segítségemre sietni, valami mégis meggátolja őket benne. Na igen, az a fránya kisugárzás, hiába vagyok én báránylelkű, ha a az a fránya bizé elintézi, hogy féljenek tőlem... ez milyen máááááááááááááááááááááár.
- Hahahaha - nevetek fel hangosan, aztán méginkább, mikor konstatálom, a falak visszhangozzák is gyöngyöző kacajom. Hát nem kellemes? Nem, nem az, egy halandó fül számára biztosan nem, egy vámpír meg eszelősnek tarthatja, de összességében bárki könnyedén leszűrheti, nem rendelkezekegészséges elmével... nem mert a doktor bácsi tett róla, hogy ne legyen az. Hát nem oltári rendes tőle? Mindig is azt mondták nekem, ne akarjak normális lenni, mert megbolondulok, de azt sose mondták, hogy az élet ennyire széééééééép.
- Oda nem mehet be - rivall rám valaki, én meg megszeppenve hajtom le a fejem, tovább is lóbálva azt az ütőt, ami hirtelen nagyobb erőre kap, és úgy kólintja fejbe azt a gazt, aki elém állt, hogy az padlóra ájul.
- Upsz - húzom be a nyakam, megjátszva azt a pillanatnyi bűntudatot, aztán nevetés közepette húzom be magam után abba a kellemes kis játszószobába, ahol én is sokat feküdtem, még ha nem is épp Namless Town is volt a színhely.


- A doktor ezt nem fogja hagyni - szemeim rávillannak egy pillanatra, ahelyett, hogy az injekciós tűket vizslatnám, mert mióta felkelt szegény, annyira negatív, jobb kedvre kell őt deríteni...
- Nem bizony... ő is jön játszani, régen is annyira szeretett... - mosolyom bár lelkes, és még toporzékolok is izgalmamban, a körülmények nem arról árulkodnak, hogy ezt ő élvezni is fogja, de maaaaajd... hisz ez annyira jó móka.
- Ne mocorogj, oké? Akkor ki kell, hogy szíjazzalak, és elveszik az élvezet - biggyesztem le az ajkam, mint egy durcás kisgyerek, aki most jött rá, hogy a többiek nem az ő szabályai szerint játszanak.
- Jó muri lesz, ígérem....