A mágusok szeretnek vásárokat tartani, főleg a szegényebbek ténykednek itt, felállítják sátraikat, kirakják olcsó portékáikat a ponyvákra és mehet a vásár, az alku, amíg el nem adnak mindent. Az itt áruló varázslók kissé erőszakosak, minden áron rá akarják tukmálni áruikat az errefelé vetődőkre. Árulnak macskaszemet, fűszernövényeket, talizmánokat, főleg babonás dolgokat, hisz a piacnak népibb jellege van. Tyúkokat, aranytojásokat és égig érő paszujokat is kapni. Vagy olyan babot, amiből kinő egy pénz fa, ha sokat öntözöd. Aztán szerencseördögöket is. Ez az egyik kedvencem személy szerint. Pici gyufás skatulyákban árulják őket, hármat egy dobozban, apró kis élőlények, tradicionális lapos képű ördögök. Szerencsét hoznak gazdájuknak és nagyon nehéz megválni tőlük, szinte lehetetlen, hiszen ragaszkodó kis lények, ám ha nem kapnak enni (mindig be kell egy kis élelmet, pl kenyérmorzsát csempészni a skatulyájukba) megharagszanak és elszaladnak. Nekem is van egy otthon, három ördögöt tartalmas a skatulya és mindig etetem, eskü olyanok, mint a csigák, csak jobbak. Pusztujka, Takarodj meg Kiboblak.
// népmondák és hiedelmek közt lehet kutatgatni, hogy mi mindent árulnak a piacon, pl ott találtam a szerencseördögöket is (és lehet hülye neveket adni nekik XD) //
A hozzászólást Edward Grimm összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Nov. 20, 2012 10:39 pm-kor.
Vendég
Tárgy: Re: Mágus piac Kedd Nov. 20, 2012 9:21 pm
Vel
Egy zacskó sós mogyoróval a kezemben mászkálok errefelé, feltűnök a város különböző pontjain, mint egy rossz kísértet, elvárom, hogy felismerjenek, előre köszönjenek ééés hercegnek szólítsanak. Igazából ez utóbbi nem követelmény. Van rajtam sapka, sál, kabát, de nem a legmelegebb még, nincs hó. Iskola és szülők nélkül havermegvonással bevallom: k*ra unatkozom! Úgyhogy a piacon lógok, az árusok vérszemet kapnak és előre köszönnek, tudják, hogy van egy kastélyom nem messze, a gazdag hülyegyerekre mindent rá lehet sózni! Lehet rossz helyre jöttem? Keresnem kellene egy kocsmát, de egyedül valahogy szeszes italt se olyan poén inni. Már azon agyalok vissza kéne mennem az iskolába, beköltözni egy öt személyes fiúszobába és megint megutáltatni magam mindenkivel. Ropogtatom a mogyoróimat és megyek magamnak előre, mint egy vak egér, csak ilyen pocsék hasonlatok sziporkáznak az agyamból ma és megyek és megyek és megint azt kívánom bár esne a hó és az élet szép - és ehhez hasonló klisés baromságok futnak át a fejemen. Megyek és remélem nem megyek neki senkinek, merthogy nem nagyon figyelek oda. Hiába köszön a pórnép Mr Grimmet, oda se figyelek, mintha még mindig a jó öreg, régi Edward Lyons lennék, akit soha senki meg nem értett, meg nem ismert és aki festette a szemét. Ahhoz képest rendesen elnyáladzottam az új tini környezetemben, mint valami posztár - mondogatja is mindig a tükörképem, de sajnos a média, a facebook és a haverok nagy hatással vannak a bontakozó személyiségre.
Velizarii O'Reely
Faj :
Ember
Kor :
29
Családi állapot :
Magányos
Születési idő :
1994. Jul. 13.
Hozzászólások száma :
109
Tárgy: Re: Mágus piac Kedd Nov. 20, 2012 10:33 pm
Edward
Viszonylag mozgékonyan telik a napom, kimozdulva az iskola köreiből, amit viszonylag új otthonomnak tekintek. Magdalena tudott valamit, hogy ide küldött, mert már az első napokban több furcsasággal találkoztam ebben a városban, mint eddig életem során összesen. Nameless Town, a névtelen város, mintha egy teljesen más birodalom lenne, mint amiben eddig éltem, mégis otthonosnak érzem, mintha itt lenne a helyem. Bár hiányoznak a régi barátaim, és a társaság, kicsit elveszett vagyok itt, a világ végén. A város önmagában egy rejtély, hiszen több negyedre bomlik, és nem szívesen érintkeznek egymással ezek, főleg a vámpírnépség. Olyan maguknak valóak, bár azért a múltkor rendesen kivert a frászt a Bíbor királytól, akit még az én halandó szemeim is észrevettek, hogy nem egy ma született vérszívó.
Kivételesen nem céltalanul kószálok, hanem a máguspiacra igyekszem, kell pár dolog az iskolához. Mérgek hozzávalói. Öltözékem most is kifejezetten a sajátos stílusomat mutatja, a hosszúszárú egyszerű fekete bakancs, a sötétzöld zsebes nadrág, lelógó oldallánccal, és mellé a fekete-vörös anarchia mintás pólóm. Minderre húztam fel egy fekete-vörös kockás kendőt, amit a nyakam köré csavartam, és egy hosszú bélelt bőrkabátot. Szinte ki sem tűnök a tömegből, csak vérvörös fürtjeimmel, és erősen kihúzott szemeimmel és számmal. Persze, a sminkelés nem maradhat el. Piercingjeim nem túl szembetűnőek, lévén csak az látszik ami az orromban van, ezen kívül, egy akad a nyelvemben is. Elhaladok az árusok sora mellett, és megnézegetem a portékájukat, hol mit lehet kapni. Néhány helyen kifejezetten hosszasan időzök, kezembe veszek pár apróságot, közszemlére téve az antikolt hatású karom gyűrűt amit a jobb kezem hordok. Nem jutok döntésre sehogysem, mi kellene nekem, így mielőtt döntenék, rágyújtok egy cigire, és úgy döntök benézek az első kocsmába. Ott mindig van valami jó kis pletyka vagy tömeg, ami eltereli a figyelmem. Tekintetem átsiklik egy magányos sapkás-sálas alakon, aki elől feltűnően kitér mindenki, és előre köszönnek neki. Fogalmam sincs ki lehet az, de mintha már láttam volna valahol. elhessentem a gondolatot, eltaposom a cigit, és az alakot kikerülve indulok el a szemközti kocsmába, ami a Szél Szellem nevet viseli. Igazán...szellemes név, mit ne mondjak.
Vendég
Tárgy: Re: Mágus piac Kedd Nov. 20, 2012 11:04 pm
Unalmas, unalmas, unalmas. Itt mindent láttam már, amott már vásároltam, az az árus meg ki nem állhat, mert szerinte lopok, pedig csak egy megbűvölt Haloweeni tök volt, nincs értelme az életemnek egészen addig, amíg meg nem érzem A füstöt. Egy fekete Marilyn Manson irányából jön, követem. Belopózom mögé, amikor elindul a kocsma felé, ahová eredetileg én is akartam, s már csak észrevétlenül lépkednem kell utána. A füstje az arcomba csap, én meg mohón nyeldesek a háta mögött. Kicsit hangosakat, akár észre is veheti, ha hátranézne megpróbálnék elbújni egy épp útban lévő épület, vagy nagyobb darab vásárló, esetleg stand mögött. A srác más mint a többiek és ez tetszik! Mindig vonzottam a furcsa alakokat, ha visszaemlékszem Noelra, aki koponyával a kezében rótta, mint Hamlet. Addig mentem az agyára, míg a barátom nem lett. De ez teljesen más! Neki festve van a szája. Tudnom kell, hogy milyen rúzst használ és hogy mennyire hulla. Mivel majd ha nagy leszek és nem diák vadásznom kell az ilyesmikre, nem, az meg sem fordul a fejemben, hogy ember, hanem meggyőződésem, hogy valami nagyon veszélyeset, talán besorolhatatlant, még az is megeshet, hogy egy Egyebet követek. Már egy éve nem cigizem, azelőtt láncdohányos voltam és hát most nincs rajtam a tapaszom. Követem tehát az érdekes alakot, de ha hátra hátra tekintett esetleg, akkor én le-le maradoztam, nem tudom vágja-e, hogy loholnak utána, de gyorsan be kell érnem, mert hemzseg errefelé a kocsma, valójában, mert nem akarok lemaradni a füstmérgezésről. Beérem, mégpedig annyira beérem, hogy egyszerűen belebotlok hátulról. Valószínűleg esünk, hacsak ő nem valamiféle szuperszónikus szörnyeteg, aki menet közben letépi a fejem, vagy arisztokrata vámpír aki majd szépen felállít, leporolgat, rájön, hogy Grimm vagyok és örök hűséget esküszik.
Velizarii O'Reely
Faj :
Ember
Kor :
29
Családi állapot :
Magányos
Születési idő :
1994. Jul. 13.
Hozzászólások száma :
109
Tárgy: Re: Mágus piac Kedd Nov. 20, 2012 11:31 pm
Összevonom kicsit a szemöldököm, mikor meglátom micsoda tömegen kell magam átverekedni hogy eljussak a kocsmáig. El is indulok, néhol kissé félre fordulok, hogy hogy előrébb törekedjem magam, mikor megérzem hogy valaki követ. Paranoiás lennék? Én? Soha! Még a tarkómon lévő szőrszálak is égnek meredeznek, de nem teszek semmit, nem érdekel annyira a dolog. Ébren tartom a mágikus képességeim, ha esetleg meg kellene védenem magam, de úgy hiszem, ha akart volna már megtámadott volna. Haladok előre, és néha pillantok csak félre, hogy elférjek.
Micsoda tömeg, mennyi ember, és mind azon verseng, hogy minél olcsóbban áruhoz jusson, az eladók meg mint a ragadozók vetik rá magukat a szerencsétlen vásárlóra, hátha rá tudnak tukmálni valamit. Ch,... Felmorranok kicsit, mikor valaki nekem jön vállal, de nem csinálok belőle ügyet, kis híján elérem a kocsma ajtaját, mikor az ismeretlen követőm, aki a hátam mögött elmaradhatatlan kutyaként lohol, nekem gyalogol, és előrelök. Mivel erre nem számítottam, elvesztem az egyensúlyom, és előrezuhanok, épp csak arra van időm, hogy kezeimmel kicsit megtámasszam magam, és ne érje sérülés az arcom. Kényes vagyok a csinos pofimra na. Mivel a hátamon kényelmeskedő illetőnek nem nagyon akaródzik leszállni rólam, megjegyzem.
- Nehéz vagy, leszállhatnál a hátamról - szusszanok fel, mert nem vagyok épp egy izomkolosszus, és hírből sincsenek kidudorodó izmaim, kockahasam, és inas lábaim. Magasnak magas vagyok, de csontos, szikár, szálkás alkat. Nem a női magazinok elején pózoló izomfiú. Mikor feljebb tápászkodik rólam, hanyatt fordulok, és úgy kelek fel, először csak felülök, láthatja zöld szemeim, és nem túl szép arcomat is. Kíváncsi pillantással mérem végig, fogalmam sincs ki lehet. Aztán lábra állok. Pár centit verek csak rá, ahogy elnézem majdnem 180-as magasságommal. Leporolom magam, kezeim sápadtak, ujjaim hosszúak, de emberiek, és a karomgyűrűm is csak egy olcsó kacat, bár mutatós ami azt illeti. A jobb kezem középső ujján viselem.
Vendég
Tárgy: Re: Mágus piac Csüt. Nov. 22, 2012 8:20 pm
Követem álmaim bűzét, repülök, és frontálisan nekiütközöm a manifesztálódott szagnak. Annyira tuti biztos vagyok benne, hogy Lost! Imádtam azt a sorozatot! Hogy izé, kirekesztette a társadalom a szájfestése miatt. De engem egyelőre csak a szaga érdekel. Egyelőre. Rajta vagyok valahogy, a hátán és nekem jó is így, amíg meg nem szólal, addig ott fekszem. Én puhán vagyok, szóval minden rendben van. De aztán megszólal. Egész emberi hangja van, sőt ha eltekintek a nikotin szagtól az illata, nos nem büdös, emberes. Nem lányillat azért, de nem rossz, oké ezt a gondolatmenetet jobb, ha nem folytatom. Ami ennél sokkal egetrengetőbb kérdés, hogy Hát ez meg hogy lehet? Iszonyat pocsék vadász leszek... De ez még csak a távoli jövő. Jelenleg arra koncentrálok, hogy le tudjak szállni Dart Véder hátáról. - Bocs, csak egy cigit akartam kölcsönkérni. Térek a tárgyra azonnal, feltápászkodom és próbálom nem összetaposni közben a kezét, vagy valamely más egyéb kikandikáló részecskéjét. Ki is nyújtom jobbomat felé, ha elfogadja felrántom, de lehet addigra ő már megoldja maga. Azért nem árt, ha látja a gesztust, hogy nem támadtam hátba orvul, a látszat igenis néha csal! - Edward Grimm vagyok Teszem hozzá gyorsan és ha már kinyújtottam a kezem, ott hagyom, hátha megrázza. Magasabb nálam, fel kell pillantanom rá egy kicsit, én inkább csak százhetvenegynéhány centi vagyok. Mennyire lehet ember? Mert az biztos, hogy félvér, kicsit összeszűkített szemekkel nézem a száját. Annyira beleélem magam, hogy nos, igen... 18 éven aluli olvasóink számára a következő részlet nem ajánlott! Mutató ujjammal, ha csak nem tér ki, de megbököm az ajkát, vagyis tulajdonképpen végigsimítom az ujjammal, hogy lássam festék-e, vagy így nőtt-e ki neki. Hacsak el nem szalad... Persze aztán iszonyatosan elvörösödöm, de minden további lépésem, még a maghökkenésem is tulajdonképpen a srác reakciójától függ.
Velizarii O'Reely
Faj :
Ember
Kor :
29
Családi állapot :
Magányos
Születési idő :
1994. Jul. 13.
Hozzászólások száma :
109
Tárgy: Re: Mágus piac Csüt. Nov. 22, 2012 9:24 pm
A földön heverve, nem érzem úgy hogy az ismeretlen le akarna szállni rólam, csak mikor rámorranok, hogy nehéz. Na akkor fészkelődni kezd, mire felnyögök, nem jól eső érzés ahogy belém könyököm, feltápászkodás közben. Felszusszanok, és innen nézek fel egy pillanatra a fiúra, hogy mégis ki a támadóm. Nem lehet idősebb nálam, sőt talán fiatalabb is, nem tudom, de nagyon kölyök képe van még. Emlékeztet egy ismerősömre, de neki nem voltak ilyen nyílt szemei, és ennyire vidám természete.
- Az más, ahhoz nem kell a hátamon sétálnod hogy leszólíts egy cigiért - mosolyodom el, és ajkaim szabályos ív alakot formálnak, és elfogadom a kezét, hagyom hogy felhúzzon, és meg is szorítom, amolyan rendesen. Nem vagyok puhány, és nem halkézfogásom van, amit már értékeltek. Magasságom nem hiszem hogy zavarná őt, elég merész hangja van, és kisfiús még, amolyan komolytalan kölyök amilyen én sosem voltam. Elmerengek egy pillanatra, hogy vajon milyen életem lehetne most, ha családban növök fel, és nem az utcakölykök között. Kicsit elfelhősödik a szemem, de aztán a bemutatkozása visszaránt a jelenbe. Grimm? Mint az a gyerekmese?
- Velizarii O'Reely, örülök - bár nem annak hogy rajtam landolt, de nem akkora vétek hogy ne bocsátanám meg neki. Gyűrűs kezemmel hátratűröm a hajam ami az esés miatt kicsit kócolódott, és leeresztem a kezem, előhalászom a zsebemből a cigis dobozom. Érdekel is engem hogy elmúlt-e már nagykorú? Nem! Mert én sem vagyok nagykorú, huszonegy év a nagykorúság addig még van három évem, de talán a múltam, korán belém verte amit egy felnőttnek tudnia kell. Magam vagyok, mióta csak az eszem tudom.
Elmélkedésemből ismét csak ez a fura kölyök ránt ki, ahogy közelebb hajolva megböki a szám szélét, mire komoly késztetést érzek hogy megharapjam az ujját kicsit. Ahogy megsimítja az ajkaim, kicsit csiklandoz, így lassú mosolyra szalad a szám, és érdeklődve nézek rá élénk zöld szemeimmel. Kicsit meghökkenten nézek rá, nem értem mi ez az érintés. Jobb ha óvatoskodni kezdek, mert a végén még megkörnyékez? Annak semmi esélye nem lenne... - Te, mit csinálsz? Csak festék ha tudni szeretnéd, ugyanolyan ember vagyok mint te - mosolygok, mert nem ért ellenségesként a gesztus, csak meglepett, és így kivillannak szabályos fehér fogaim, beszéd közben pedig a piercingem is megcsillanhat. Tetszik a zavara, kuncogásra késztet.
Amikor nyögdösni kezd, kicsit aggódóbbra veszem, másrészt nagyon gyanús is, mert mije fájhat egy hullának? Ez a valaki él itt alattam, nagyon is. Már-már megsajnálom, gyorsan fel is segítem, sőt a tag még csak nekem sem jön, lehet én már begyulladtam volna, ha nekem tolat egy kisautó és még dudál is. - Á, tudom én, nem is szoktam, csak tudod te olyan érdekes vagy. Mit szívsz amúgy? Terelem a szót megint, mindig a cigire. Közben mosolyog, ez jó jel, nem leszek vacsora, sőt a kezemet is majdnem összeroppantja. Igyekszem arcizmom sem rezzenteni, még a végén kiderülne mekkora puhány vagyok. Engedd már el, au... au... Kicsit felköhintek, aztán ha vége a kézfogásnak igyekszem eltüntetni a kezem a zsebemben minél gyorsabban. Látom elgondolkodik, mintha szomorú lenne, kutatólag nézek rá. - Nem fájt... a kézfogás. Hát ennyire naiv vagyok kérem szépen és még hazudok is mint a vízfolyás. Mindenesetre remélem nem sírja el magát miattam, mert mondjuk Draculának néztem, Védenek, meg még Mansonnak is és itt megjegyezném remélem, hogy nem képes gondolatot olvasni. - Én is örülök Velizarii, becézhetlek Velnek? Találgatok, mert ez azért mégis hosszú én meg már barátkoznék. Na és aztán alakítok is, hát nem letapizom a...száját! Rossz hatással volt rám annak idején a Noel féle buzulás. Nagyot nyelek, először sápadok, aztán vörösödöm, és érzem, amit mond is, hogy ez egy száj, meg hogy az egy rúzs, majd megkérdezem miért, ha magamhoz térek, jelenleg azt sem tudnám megmondani Hófehérke vagyok-e vagy Hamupipőke. - Semmit! Ujjamra pillantok, ami lehet kicsit fekete marad a rúzstól. - Tényleg! Azt hittem nem, hogy... Nagy Star Wars rajongó vagyok és szerintem hasonlítasz Dart Véderre. Húzom ki magam, illetve húznám, ha eszembe jutna egy épkézláb magyarázat. De rám sokszor nincsenek szavak. Nyelek egyet. - Igazából majd... egy pár év múlva vadász leszek, de ha te nem vagy semmi, úgy értem ember vagy, nem foglak bántani, jaj szóval érted?! Nem megyünk inni? Kérdezem már kínomban, a mondat végére fél arcom már a tenyerembe rejtem, különben is ég a fejem és most hirtelen megint nem tudom ki vagyok, hol vagyok és mit keresek ott ahol vagyok.
Furán pillantok végig a fiún, ha én fura vagyok, akkor ő mégis micsoda mellettem? Félnem kellene tőle? Erősen kétlem, de hagyom, hadd terelje a szót, ha már az a csalódás érte hogy ember vagyok, nem valami szörnyeteg. Viccesnek találom a gondolatot, hogy vámpírnak nézett vagy lostnak... - Érdekes? Inkább csak különc. Fekete, Dunhill, ez a legjobb márka amit a piacon találni lehet - jegyzem meg, mert sokfélét kipróbáltam már, de valahogy ez jött be a legjobban. A Chesterfield még ami hasonló, amolyan ha nincs ló jó a szamár is alapon, azt is szívok néha.
Egy apró szemöldökrándítással figyelem, hogy még a nem erős kézfogásom is mintha fájna neki, és ez már nyílt mosoly csal az ajkamra. Eleresztem, és máris zsebre teszi, szóval fáj neki, nem baj, majd megerősödik. - Bocs, nem akartam fájdalmat okozni, de majd megszokod milyen egy kézfogás - nevetem el magam, annyira abszurd egy figura, és még én vagyok a furcsa... Na ez az, ami furcsa. Elnézem, ahogy össze szedi magát, és egy laza mozdulattal belekönyökölök az egyik mellettem elhaladóba, aki szépen elakarta tüntetni az övemről a kis kabalám. Fájdalmas nyögés hallatszik, és fojtott szitkozódás. Odapillantok, de már nem látom az alakot. Elhúzom a szám. - Nyomorult tolvaj banda.... - horkanok fel, és a becézésre csak biccentek. Oly mindegy. - Velnek, vagy Fantomnak ha jobban tetszik - biccentek, és kicsit még él bennem a fura élmény, hogy miért simogatta az előbb a számat? Csak nem tetszenék neki? Ezt erősen túlzásnak tartom, és kizárt dolognak, ez nem lehet. Nem tetszhetek neki, és kész.
- Akkor jó, egy pillanatra már megijedtem hogy féltenem kellene a hátam tőled... - jegyzem meg, és nem vagyok még benne biztos hogy nincs veszély. Őszintén kimondom amire gondolok, mert mire mennék a kerteléssel? Semmire. Azért a következőre, kicsit kiesek a lelki egyensúlyomból. Dart Véder?! - Azért az egy kicsit erős párhuzam lenne. Nincs nagy fekete ronda sisakom, és nem halálhörgéssel lélegzem - mosolygok, meglágyítja arcom a mosoly. Bolond kölyök ez...Hallgatom, mit mentegetőzik, és megértem. Grimmék vadászok, mindenféle lényekre utaznak, és ha ő az utódjuk, akkor egyszer talán... vámpírvadász lesz?! - Értem, szóval nem akarsz bántani. Örülök neki, mert én sem téged. De, oda készültem, mikor nekem gyalogoltál... - intek a kocsma felé, és elindulok máris arrafelé, rábízom jön vagy marad, nekem mindegy.
//köv mehet a kocsmához szerintem, és ezt meg belinkeljük az elejére h itt kezdődött //
Velizarii O'Reely
Faj :
Ember
Kor :
29
Családi állapot :
Magányos
Születési idő :
1994. Jul. 13.
Hozzászólások száma :
109
Tárgy: Re: Mágus piac Szer. Dec. 19, 2012 8:11 pm
~ Ewolet ~
Egy újabb unalmas reggel, és újabb unalmas óra az iskolában, persz ez amolyan fakultatív foglalkozás, nem kellett volna bemennem rá ha nem akarok. De bementem, és mint kiderült jól is tettem, mert valami fura, mágikus szertartásokról volt szó, amik igazán tetszettek, így aztán a kis füzetkémbe lejegyeztem a dolgokat, és pár könyv címet is mellé, amit remélem megkapok.
Így hát most, órákkal később már a máguspiacon sétálok, keresgélve ezt azt, főként a könyveket, de más apróságokat is. Fekete farmer van rajtam a lelógó láncokkal, és bakancs. Felülre egy fekete alapon vörös csillagvirág mintás felsőt vettem fel, arra rá a dzsekim, most nincs olyan hideg, nem fázom dzsekiben sem. Szokás szerint sminkeltem is, a szemeim fekete szemceruzával vannak kihúzva, az ajkam pedig fekete rúzzsal, ami szépen kiemeli az ajkam közepén lévő piercinget is, ami abszolút új szerzemény, alig két napos, és még kicsit fáj is. Nem igen foglalkozok a fájdalommal, néha az is kell, nem tudom miért szúrattam, de jól esett, és akkor jó ötletnek tűnt. Nyakamban egy vékony fekete-zöld sál, ami elüt a ruházatomtól, ahogyan a nyaklánc is, amit mostanában kezdtem csak el viselni, egy vérrel rajzold szem, vörös gyöngysoron. Gyönyörű, de az élmény is ami vele járt, és a rémálmok persze, azok sem elhanyagolhatóak. Micsoda káosz volt... alig aludtam egy napokig, minduntalan ezeken járt az eszem. Megállok az egyik standnál, és elgondolkodva nézem végig a kínálatot, és végül úgy döntök, rágyújtok. elő is szedek egy rákrudacskát, és megnyújtom, majd tovább indulok, de ekkor a tömegben kicsit leviszem valakinek az oldalát. Visszapillantok, és megszólalok. - Bocsi, nem volt szándékos... - szabadkozok, és ha nem állít meg a lány, akkor tovább haladok a tömegben.
Vendég
Tárgy: Re: Mágus piac Vas. Dec. 23, 2012 9:03 pm
Velizarii O'Reely
*Nem rég érkezett férjurával az északi negyedbe s költöztek be kis családi fészkükbe. Másnap körbejárták a Városközpontot, most pedig itt tengődnek a Máguspiacon, vagyis csak Ewolet van itt, Olivernek valami más dolga akadt. Ügyesen szlalomozik az emberek között, minden pultot megnéz magának, amihez csak oda tud férni, de főleg az élelmiszerek között kutakodik. Vacsorára valót keresgél, valami finomat szeretne főzni estére. Még nem tudja pontosan, hogy mi is lesz az, de majd kitalálja menet közben. Fonott, fekete kosárkájában így is van már pár alapanyag és egy-két könyv is, amiket érdekesnek talált és úgy döntött, hogy megveszi őket. Az egyik varázslényekről és az azokkal kapcsolatos mágiahasználatról szól, a másik pedig félvér kisbabák neveléséről. Nem csoda, hogy az utóbbit magához vette, hisz áldott állapotban van, nyárra várják férjével csemetéjüket és szeretne felkészülni addig is, hogy tudja hogyan kell bánnia majd félig vámpír gyermekével. Pár napon belül ellátogat majd egy orvos barátjuk is, aki szintén ellátja majd jó tanácsokkal, így reméli nem lesz majd gond a terhességéből. Mivel a negyedik hónapban van, már lehet látni, hogy van egy kis hasa, de kabátja végett ez jelent pillanatban nemigazán érzékelhető. Kissé kirí a tömegből, mármint öltözékének stílusát nézve. Gótikus, mint mindig. Fekete, térdig érő, csatos-fűzős csizmát visel fekete, vastag harisnyával. Fölötte egy szintén fekete, lolita ruha van, de abból semmi sem látszik a fölötte lévő vörös kabát miatt. Haja lazán össze van fonva, szürke szemei fekete sminkkel kiemelve, ajkai sápadtak, mint mindig. A nagy nézelődés közepette nem veszi észre, hogy valaki közeledik felé és össze is ütköznek. A fiú bocsánatot kér és máguslányunk már válaszolna is neki egy barátságos mosollyal, de hirtelen lefagy minden érzelem hófehér arcáról, ahogy megpillantja a másik nyakában függő nyakláncot. A Sigul... Ismeri ezt a jelet. Ott virít kedvesének tarkóján is. De vajon hogyan kerül egy fiatal férfiú nyakába? Csak nem...?* -Várj! *Szól a fiú után beéri és elébe toppan. Tekintete a nyakláncra szegeződik, majd az előtte álló szemeibe.* -Öhm, ne haragudj a zavarásért, de szerintem mi már találkoztunk. Dexternonban. Ewolet D'rayn Ulliel vagyok, prefektus voltam a Ferox-háznál. *Neve kiejtésekor pukedlizik udvariasan egy halovány mosoly kíséretében - a mesebeli Piroskának tűnhet ebben az öltözékben és a kosárral a kezében. Kissé közelebb hajol a fiúhoz és halkabbra fogja hangját.* -Ne haragudj, lehet tolakodónak tűnök, de... Megkérdezhetem, hogy honnan van ez a... Nyaklánc? *Kíváncsisága nem hagyja nyugodni, egyszerűen muszáj tudnia, hogy tényleg azért van-e a nyakában az a medál, amiért gondolja, hogy ott van. Nem húzza az időt, egyenest belevág a témába. Maga is sokszor lát rémálmokat, amik gyötrik és nem hagyják nyugodni, némelyikben ott szerepel a Jel is, amint felizzik kedvese tarkóján. "A Bíbor Királytól érintve..."*
Ezen a zsúfolt, és tömeges helyen nem valami egyszerű dolog előrejutni, így nem is csoda, ha merő véletlenségből lezúzom valakinek a vállát, vagy az oldalát. Nincs is ez másképp, valakinek nekiütközök, és mikor már épp mennék tovább, szám szélén a cigimmel, megtorpanok, ahogy utánam szól. Ki lehet, és mit akarhat tőlem? Biztosan nem ismerem. De megállók, és végigpillantok rajta, hasonlóan gothos a stílusa mint nekem, csak ő persze a női ágazatot a lolita stílust viseli ahogy látom. Nem ismerős az arca, de türelmesen megvárom mit akar. Kiveszem a számból a cigit, és az ég felé fújom a füstöt, nem felé, nyilván nem tenne jót a terhességének. Felhúzom a szemöldököm, mikor minden érzelem lefagy róla, pontosabban ráfagy az arcára, és a bemutatkozásra meg csak elgondolkozok. Igen, jártam a Dexternonba, de nem sokáig, inkább csak futó látogató voltam ott, mintsem rendes diák. - Valóban Dexternonos voltam, de nem tartózkodtam ott túl sokat, így ne haragudj de nem ismerős a neved - kérek elnézést udvariasan, és erőltetem az agyam, de tényleg nem ugrik be. Én mordemes voltam, és még annak a vezetőit sem ismertem igazából. Nincs valami sok emlékem onnan, nagyon hamar eljöttem, szóval egy életrajzi interjú során meg sem említeném ami azt illeti.
Ahogy közelebb hajol, kérdőn nézek rá, aztán felteszi a kérdést, amit más talán személyeskedésnek venne, nekem azonban nem tűnik annak. Ha felismerte a jelet, akkor valami köze van Victoriushoz, még ha nem is vámpír. Talán ő is találkozott már vele. Lepillantok, mert magasabb vagyok a lánynál de ez természetes, magasnak születtem. A bemutatkozást azonban elfelejtem, és így fáziskéséssel válaszolok neki. - Velizarii Crimson, örvendek - mutatkozok végül, kis hezitálással, mivel Őfelsége önhatalmúlag átkeresztelt. Még nem szoktam meg teljesen hogy új nevet kaptam, de nem rossz, és ez legalább bír valami jelentőséggel, nem úgy mint az amit használok. Csak felvettem, mert megtetszett. A kérdésre félmosollyal válaszolok. - Ajándékba kaptam, attól, akit ez a Jel szimbolizál - pillantok a nyakláncra, és a nyakamhoz nyúlva megsimítom, ez a szín nem versenyezhet a vámpír szemei színével. Bár nem csak ezt kaptam, hanem rémálmokat is, véres sötét brutális álmokat, amiket ha nem muszáj nem szívesen álmodok, néha látomásszerűen jelenik meg egy kép, mikor nem számítok rá.
- Feltételezem neked is valami vámpír ismerősöd, ha tudod mit jelent ez a jel - jegyzem meg, de inkább kérdés ez, mintsem kijelentést. Nem emelem meg a hangom, épp olyan halkan beszélek mint Ewolet.
*Egyáltalán nem számított arra, hogy épp a Névtelen Város Máguspiacán fog összeakadni valakivel, aki viseli a Sigul-t. Igaz nem olyan formában, mint mondjuk Oliver, akinek a tarkójába égett ez a szimbólum, hanem ékszerként, de akkor sem heccből hordhatja az illető vagy puszta megtévesztésből. Biztosan van valami oka annak, hogy ott lóg a nyakában a Szem. Nem is tétovázik, megállítja a fiút és bele is kezd valami beszélgetésfélébe, hogy marasztalásra bírhassa. Amíg reagál rá a másik, addig maga is felméri egy röpke pillanat alatt a srácot. Gótos a megjelenése, ahogy Ewoletnek is, ez szimpatikus a lány számára: végre valaki, aki szintén ezt a szubkultúrát képviseli. Ráadásul még figyelmes is, nem fúja a cigifüstöt egyenest az arcába, hanem másfele. Bizonyára észrevette, hogy állapotos és ezért nem vagy csak úgy, spontán és udvariasan, ahogy azt egyébként is illik. Ami pedig nem olyannyira meglepő számára, hogy ugyanabból az iskolából jöttek át ide, a világ egy másik eldugott pontjába.* -Oh, értem, semmi gond. Akkor lehet, hogy csak futólag láttalak, vagy volt közös óránk, ilyesmi... *Barátságos mosolyt villant, miközben kecsesen vállat von. Hihetetlennek találja, hogy előző akadémiáján nem vette észre a férfiút - pedig elég szembetűnő. Mindegy is, a lényeg az, hogy most találkoztak és hamarosan rá is térnek a Jelre. A gót srác még gyorsan bemutatkozik, miután rákérdez a nyakékére és rögvest el is gondolkodik a neve hallatán.* -Crimson... Úgy, mint Bíbor... *Akaratlanul is kicsusszannak a szavak ajkain, tekintete ismét a Sigul-ra szegeződik, majd hirtelen felocsúdik és próbálja terelni kissé a dolgot.* -Még prefektus koromból emlékszem egy névre, amit az új diákok listáján olvastam: Velizarii O'Reely. Elég jó a névmemóriám, ezért biztos vagyok abban, hogy így hangzott. Névrokonok vagytok csupán vagy... Átkeresztelkedtél? *Bájosan mosolyog, de szürke szemeiben a röpke félelem és kíváncsiság fénye csillan meg. Előző kérdésére is választ kap végül, minek hatására elsápad és remegő hangon szólal meg.* -Ajándékba kaptad Tőle... Victorius, a Bíbor Király... Kegyeibe fogadott téged, mint földi halandót... *Nem ostoba ám, tudja jól, hogy az Ősvámpír nem viccből teszi a Jelet másokra. Mindig van valami oka annak. Velizarii különleges mágus lehet, tudhat valami, amit embertársai nem tudnak. Képes lehet valamire, amire mások nem. És ezt a tudást vagy képességet a Király magáénak szeretné tudni, ezért maga mellé állította a fiút. Lehet ő is félig a Sötétség Gyermeke, mint Ewolet is? Gondolataiból Velizarii hangja csalja vissza a jelenbe, bólogatni kezd szavaira.* -Igen, nos... A férjem vámpír. Ő is viseli a Jelet, de... Miértjének igazából csak egy töredékét ismerem. Fogalmam sincs, hogy mire készül, hogy mi lesz ebből. *A kétségbeesés démona ül ki arcára, szomorúságot és tehetetlenséget varázsolva Ewolet hófehér arcára. Szabad keze alhasára csúszik és eszébe jut a Király kegyetlen szónoklata, ami egészen a sárga földik tiporta, sőt, az őrület határáig sodorta a lányt. Sokáig vörös szemek üldözték a sötétében, álmaiban, sőt, még Oliver gyönyörű, tengerkék szemeit is véresnek látta. Megmondta neki Ő is: mikor kedvesével együtt hál, az olyan, mintha ővele "tenné." Ahányszor a vérét veszi, az olyan, mintha ő tenné ugyanezt. Lehet nem csak a lányt, de magzatát is megöli... Bármire képes lenne, hogy gyermekét, a Király születendő leszármazottját megmentse a Halál jeges karmaitól. Az életét adná érte.* -Sokszor látok... Dolgokat... Főleg álmaimban. Rémálmaimban... A Sötétség széttép, addig marcangol, amíg teljesen az övé nem leszek... És el nem űzi az utolsó csepp Fényt is belőlem. És ez egyre jobban erősödik bennem. Valami készül... Valami történik... Valami változik... *Könnyes tekintetét Velizarii szemeibe fúrja és úgy nézi, mintha válaszokra lelhetne bennük - olyan válaszokra, amiket lehet csak Victorius tud igazából. Ewoletnek is mellette lenne a helye, a Sötét oldalon kedvesével... De elszúrta. Elrontotta az első találkozást. Minden remény elveszett számára. Ő már csak egy ostoba emberi lény marad számára, aki bár lehet értékes, mert a Két Világ határán született egy teliholdas éjszakán, holdviolákkal övezve, de elég ostoba ahhoz, hogy megölesse magát a Vér Urával, kinek haragja lehet most is üldözi. Eljárt a szája. Megérdemli a büntetést.*
Velizarii O'Reely
Faj :
Ember
Kor :
29
Családi állapot :
Magányos
Születési idő :
1994. Jul. 13.
Hozzászólások száma :
109
Tárgy: Re: Mágus piac Pént. Dec. 28, 2012 8:54 pm
A piac népes mint mindig, és elnézem hogy sietnek az emberek, ki erre, ki arra, sokszor nem is nézve előre, hanem másokkal beszélgetvén. Összevisszaság van az egész városban, nincs rend vagy fegyelem, legalábbis nem látható, egyedül a negyedek határait tisztelik az emberek, és ritkán mennek át másik területre, hacsak nem muszáj, és akkor is sietnek amennyire tudnak. Pontosan értem miért, senki nem akar felesleges konfliktusba kerülni. Ahogy felemelem a kezem, előbukkan a kedvenc karmos gyűrűm, és megint csak felfelé fújom ki a füstöt, ahogy a lolita ruhás, lány végigmér. Nem mosolygok, és nem vigyorgok rá kihívóan, az annyira nem lenne rám jellemző, mérjen végig, ahogyan akar, hiszen én is megtettem az előbb, még sem volt benne semmi több a kíváncsiságnál. Az meg jogos.
Zöld tekintetem még egyszer végigfut Ewolet alakján, de visszatér az arcára, olyan sápadt, még a smink ellenére is, mert nyilván van rajta egy kevés, vagy csak szimplán nagyon fehér bőrű, az is lehet. - Az lehet, mert tényleg jártam oda, bár mondom, inkább csak kísértettem. Lehet hogy volt közös óránk - értek egyet, mert nem igazán foglalkoztatott ott a tanulás, sokkal jobban érdekelt más, az erdő, ami elvileg tiltott terület volt, és nem is oktalanul, hiszen ott találkoztam először a királlyal. És tulajdonképpen ő keresztelt át erre a névre is, hogy Crimson, mivel O'Reely a rendes nevem. A megjegyzésre csak biccentek, jól értelmezi a dolgot, és a következőre is nagyrészt, aztán mégis megszólalok, kiegészítve a találgatását. - Jogos, jogos. Valóban a z O'Reely nevet olvashattad, mert azt használtam, az a rendes nevem, és nem keresztelkedtem át, gyakorlatilag átkereszteltek, és rám ruházták a Crimson nevet. Találd ki ki volt - felelem, és a végén egy kis mosollyal tompítom az esetleges udvariatlanságot. Gyakorlatilag nem nehéz rájönni, mivel őt magát is Crimson kingnek hívják, így ő az aki átkeresztelt.
- Igen, tőle kaptam. Tudod, még mikor Dexternonos voltam, szerettem az erdő szélén cigizni, és az éjszakai tájat bámulni, és egyszer csak megjelent előttem, és átbeszélgettük az egész éjszakát. Nos, nem tudom mit gondol vagy minek tart, az éjszaka végén adta ezt a medált, és egy érintést, emlékeket adott nekem - fejtem ki kicsit jobban de látom, hogy elsápad egy kicsit, csodálkozik, nem érti vajon miért állt velem szóba. Én meg nem értem, miért vág ennyire rémült fejet, mikor a Király kifejezetten jóindulatú volt, vagyis legalábbis nekem bejött a stílusa, igazán kellemes beszélgető társ volt. Valahogy sokkal normálisabbnak tűnt vele beszélgetni, mint sokakkal az iskolából. - A fé-férjed? - lepődök meg egy pillanatra egy kicsit. Na jó, nagyon. Velem egykorúnak tűnik, plusz/mínusz egy két év, és máris férjnél van és még várandós is... Aztán túlteszem magam a megdöbbenésen, ahogyan azon is, hogy ő nyilvánvalóan nem az, máskülönben nem sétálna a napon ennyire nyugodtan. Nem tudom ki lehet a férje, nem ismerős az Oliver név, de hát amennyi mindenkit én itt ismerek...
Figyelem a lányt, mintha belőle éppen az ellenkezőjét váltotta volna ki a Király, mintha halálosan félne tőle, vagy valamitől, aminek köze van ehhez. Elgondolkodva figyelem, ahogy lassan a kétségbeesés ül ki az arcára, vajon mi történhetett vele? Kedvem lenne megölelni szegényt, de végül is nem tudom hogyan viszonyulna hozzá, és én sem vagyok ennyire közvetlen, most sem tudom miért, talán mert ő is goth, és a gothok tartsanak össze? Tulajdonképpen egészen szimpatikus nekem a lány. - Én is álmodok, sokszor még ébren is. Borzalmas dolgokat látok, a múlt véres epizódjait, a történelem valódi alakjait, és mégis, valahol a borzalmason túl... Logikus, és érthető. A sötétség, csak addig tud marcangolni, amíg hagyod neki Ewolet - egy fél lépéssel közelebb lépek hozzá, de nem zárom be a távolságot, az illendő két lépés még így is megvan. Gyűrű kezemmel megsimítom az arcát, talán nem veszi még tolakodásnak. - A világ változik, és elmozdul. Te is tudod, Ő is tudja és a kedvesed is tudja, nem tehetünk ellene semmit. Te nem vagy vámpír, te erőt tudsz meríteni a fényből, és nem hagyhatod hogy elűzze ezt a sötét, mert akkor vége lesz. Mindennek, neked, a magzatnak és a világodnak is - szólalok meg kicsit elmerengve, ajkamon halvány mosollyal. Én már régen elvesztem a sötétben, a múlt magába zár, és nem ereszt, de nem is akarom. Jó ez az állapot nekem, és békém van, mégha magányos is vagyok ebben az állapotban. - Tudod, mindig a fény győz, elűzi a sötétet - jegyzem meg, és elhúzom a kezem, elűzi, de vajon az én sötétségem ki fogja elűzni? Lesz valaki aki kiránt ebből a magányos életmódból?
*Bólint a fiú szavaira - ezek szerint nem találkoztak, maximum egy-két órán. Mind egy is, ha akkor nem, akkor most. Ennek a "most"-nak viszont lehet van valamiféle jelentősége. Ugyan mi hozhatta össze őt egy Sigul-t viselő mágussal, ha nem a Sors maga? Ewolet (sajna?) hisz abban, hogy bizonyos dolgok okkal történnek és nem csak úgy, spontán. Most is kell, hogy legyen értelme a kettejük találkozásának. Lehet a Sötétség vagy a Rossz Karma sodorja őt folyton olyan idegenek társaságába, akiknek csöppnyi közük is van a Királyhoz. Remek...* -Azt hiszem tudom, hogy ki volt az. Vajon miért keresztelt át? *A költői kérdést csupán magának szánta, még is sikerült kikotyognia. Maga elé bámulva töpreng, arca még mindig sápadt. Smink egy gramm sincs rajta, legalább is púder száz százalékosan nincs. Északi születésű, feléjük majdnem mindenkinek ilyen fehér a bőre - máguslányunké pedig kimondottan hószínű. Majdnem olyan, mint egy vámpíré.* -Bizonyára jót gondol rólad, különben nem tette volna azt, amit. Nekem elhiheted. Tudom mi lett volna, ha nem tetszenek neki a szavaid, gondolataid. *Ha Velizarii-nak egy csontja sem tört és nem is tépték szét a torkát (enyhe túlzással kifejezve), akkor kizárt, hogy Neki bármi problémája legyen vele. Az nem lehet, képtelenség... Vajon mit mondhatott egy goth srác a Királynak, ami ilyesféle megtiszteltetést von maga után? Emlékek hadai próbálnak feltörni tudata mélyéből... Fájó emlékek... Meg is rázza picit a fejét, hogy elhessegethesse őket, miközben próbál visszakapcsolódni a beszélgetésbe.* -Igen, a férjem. Miért furcsálja ezt mindenki, amikor szóba kerül? *Elpirulva nevetgél s az a gondolata támad, hogy inkább csodálkozzanak rajta, mint sem megvessék. Mert sajnos van és lesz is még olyan, aki vagy Olivert veti meg, mert "hogy voltál képes hozzámenni ahhoz a szörnyeteghez", vagy esetlegesen Ewoletet vetik meg a vámpírok oldaláról, mert ember. Szóval, inkább csodálkozás, mint sem utálat. Nehéz részhez érkeztek a csevegés alatt. A norvég leány sápadtan, kétségbeesetten ácsorog, küzd a maga démonjaival szüntelen, miközben a másik fél megérinti az arcát. A gyűrű hűvöse magához téríti és szürke szemeit mélyen belefúrja a zöld tekintetbe. Vigasztalóan hat rá ez a gesztus, a fiú szavai pedig ismét elgondolkodtatják.* -Tudom, de muszáj hagynom neki, mert ha nem teszem akkor... Elveszítem mindazt, ami fontos nekem. *Ez tény és való. A férje a Sötétség Fiainak egyike, a Király leszármazottja - ha Ewolet a Fény oldalán állna, akkor sose ismerhette volna meg Olivert, mert csupán élelemként tekintett volna rá a vámpír és nem úgy, mint gyermekeinek leendő anyjára.* -A Fény... Ugyan... Rég kitaszított. Egy szálon tart csupán a maga oldalán és nem kell sok, hogy az a szál elszakadjon. Ha minden igaz, akkor a Sötétség próbára tesz, hogy megerősödjek a Pillanathoz... A Pillanathoz, amikor végre én is tartozni fogok valahova és nem e között a két átkozott világ között fogok bolyongani. De az is lehet, hogy örökké így maradok. *Kecsesen megvonja vállait és abbahagyja az önmarcangolást. Bőven elég szegény urának nyafognia emiatt, nem akar mások idegein táncolni vele. Bár, ezzel sajna elkésett, de még nincs késő témát váltania.* -Ha a Fény elűzné a Sötétet, akkor Victorius nem lenne most itt. Királyodnak ne is emlegesd ezt, amit most mondtál nekem, mert... Mert ne. Inkább... Inkább gyere és sétálj velem egyet! *Ajakit halovány, ám bájos mosolyra húzza, belekarol Velizarii-ba és elindul valamerre vele. Témaváltási stratégiának egész jó, csak nehogy meglássa őket egy ismerős, mert különben Oliver "üdvözletét" fogja küldeni az ifjú Crimson-nak, ami egyenlő a halállal. Viszont akkor konfliktusba kerülhet Vele. Villámcsapásként éri ez a gondolat, ezért el is engedi gyorsan a srác karját, nehogy beinduljon a láncreakció. Inkább csendben ballag reménykedve, hogy Vel nem hagyja magára séta közben.*
Velizarii O'Reely
Faj :
Ember
Kor :
29
Családi állapot :
Magányos
Születési idő :
1994. Jul. 13.
Hozzászólások száma :
109
Tárgy: Re: Mágus piac Hétf. Júl. 01, 2013 12:27 am
~ Ewolet ~
Én is csak biccentek, tulajdonképpen Dexternonban senkit nem ismertem, még a saját háztársaim közül is csak két menet volt meg, igazán nem jelentős korszaka az életemnek. Örülök hogy hátrahagyhattam, bár... azt a vámpírt... egyedül őt sajnálom, de talán máshol is találkozok majd vele. Mindenesetre a Jel nálam van, és a világ királya bárhol lehet. Ch, ezt se hittem volna, hogy valaha megérem még azt a kort hogy bármiféle királyról is beszélhetünk, de ahogy látom nem csak nekem ismerős a neve, és a Jel, hanem a lánynak is, de... neki mintha más tapasztalatai lennének ezzel kapcsolatban. Talán Victorius sem mindenkivel ilyen nyugodt, bár... hát az isten se tudja, nem is ismerem. Hátrasimítom a hajam, kezdek ideges lenni, de mitől? - Victorius volt, de fogalmam sincs hogy miért, azt mondta hogy ha bárki kérdezi, válaszoljak úgy hogy Crimson a nevem. Kaptam vele egy valag rémálmot is - válaszolok végül, azt nem akarom kifejteni hogy azért is vettem fel mert ez jelent nekem valamit, ez egy olyan név, amit kaptam, nem pedig olyan amit magamnak találtam ki. Valaki elnevezett, tehát vette a fáradtságot hogy foglalkozzon velem, mégha az istenadta egy vámpír is volt. Vicces, micsoda faramuci helyzetekbe tudok kerülni tiszta véletlenül. - Nem tudom mit gondolhat, nem látok bele a fejébe, de azt hiszem nem akkor találkoztam vele utoljára, talán tetszett neki a világnézetem, nem tudom - vonok vállat, tényleg nem értem mivel érdemeltem ki a dolgot, de tény és való örülök annak hogy így alakult. Kis mosollyal jut eszembe, hogy nem mindenki cigizik éjszaka közepén egy ősvámpírral, ehhez azért ritka mázli kellett, és kezdem azt hinni hogy Magdalena nem véletlenül küldött engem ide.
- Hát mert... szóval olyan fiatalnak tűnsz... nem olyannak mint aki férjnél van, és hát... persze normális mert ha szeretitek egymást, csak én... azt hittem hogy az emebrek később házasodnak - mentegetőzök, egy pillanatra én is zavarba jövök, nem szokásom magyarázkodni, nem is értem mi ütött belém, de... van valami bájos abban, ahogy elpirult. Ch, végre valaki, akinek nálam is fehérebb a bőre, bár neki lassan már olyan mintha hó lenne. Láthatóan nem veszi zokon az érintésem, amit nem bánok. - Nem olyan biztos az, a sötétség nem feltétlenül rossz, bár én nem tudhatom, és ne haragudj ha... szóval nem akarok az életedben turkálni - húzom el lassan a kezem, mert kis fáziskéséssel jövök rá hogy nem kellene ilyesmiket mondanom, vagy ami nekem a jó, az talán másnak nem, engem sosem fogadott magához a fény, és nem is vágyom rá igazán. Elveszett vagyok a világ útvesztőjében, és senki nem fogja a kezem. Figyelmesen hallgatoma hogy mit beszél a lány, és valahol sajnálom is hogy nem úgy alakult ahogyan tervezte az életét, de milyen pillanatról beszél? - Azt tervezed, hogy a fénytől elszakadva vámpírrá válsz? Vagy mit értessz a Pillanat alatt? - kérdezek rá mégis, mert ez érdekel, hihetetlen alakokkal futok össze ebben az elátkozott kis városban, de egyre inkább élvezem az itt létem. Névtelen város, hm...
- Victorius tudja, hogy mit gondolok, de a fény az lehet hogy egy kicsit túlzás, mint kifejezés. Mindenesetre a világ változik, nem tudom miért de ő is mondta, meg az álmok amiket adott azok is ezt mutatják - vonok vállat, végül is Victorius tudja mit gondolok, neki semmi ideig nem tartana olvasnia a fejemben, de ha nem teszi, hát nem. Elmosolyodok azon, hogy sétálni akar a lány, de hagyom magam, aztán persze hamar elenged, gondolom a férje miatt, nem akar belekeverni egy féltékenységi jelenetbe. - És merre menjünk? Egyébként belém karolhatsz, megállok a férjeddel szemben, nem kell félned - mosolyodom el, mert a legrosszabb esetben is meghalok, de nem lesz kár értem, a világ semmit nem veszít a halálommal. És engem sem zavar. Ha így kell lennie, hát így kell lennie.
Vendég
Tárgy: Re: Mágus piac Kedd Júl. 02, 2013 2:19 am
*Victorius... Végigfut a hideg a hátán, ahogy meghallja ezt a nevet. Mintha jeges karmok marnának bele a szívébe és szaggatnák meg anélkül, hogy véglegesen elpusztítanák - csak tépdesik, mindig egy darabot vájnak ki belőle, hogy a fiatal feleség az utolsó leheletéig szenvedjen. Lehet csupán paranoia, amit az az éjszaka váltott ki belőle, de néha úgy érzi, mintha folyamatosan figyelné valaki. Valaki, aki nem Oliver. Egy másik sötét alak, aki az árnyak közt suhan és vörös íriszeivel figyeli, kínozza a lányt, aki kételkedni mert örökké tartó hatalmában. Biztosan csak képzelődik... Legalább is nagyon reméli. Erősnek kell lennie, hiszen még is csak a férje választottja. Persze most már teljesen tisztán látja, hogy jogos a Király haragja, de csak nem üldözi őt még idáig is és nyúzza addig Ewolet lelkét, ameddig csak teheti. Csak nem gondolta komolyan, hogy megöli őt a magzatával együtt... Ha az utódja anyját ki is végzi, miért tenné meg ugyanezt magával a gyermekkel, aki nem tehet arról, hogy az egyik szülője ostobán viselkedett? Talán van elég leszármazottja, akik végett nem sajnálná ezt az egyet, de legalább őt hagyná életben. Ha minden mást el is vesz a máguslánytól, a családját, az életét, de legalább a kicsit kímélje meg. Kedvesét nem félti e téren, őt biztosan nem fogja bántani, hisz minden katonájára szüksége lesz majd, ha eljön annak is az ideje. De a babát ne... Csak őt ne...* -Értem... *Ennyit válaszol csupán, halk és remegő hangon, sápadt ajkai alig bírnak szóra nyílni. Nehezére is esik neki bármit is hozzáfűznie ehhez a témához, de ha nincs más választása... Akkor erről fognak beszélgetni. Ha kell még a rémálmokról is, hátha akad pár közös emlékképük azokról, bár kötve hiszi igazából, hogy lennének egyforma álmaik. Az nagyon különös lenne. És abszurd. De egy dolgot is mondjon az ember, amit nem lehet ilyesféle jelzőkkel illetni ebben a városban. Mindenhol ott lappang a Sötétség, az utcákon, a házak falaiba beivódva, a sikátorokban kúszva... Még a szívekben is, legyen az halandóé vagy halhatatlané.* -Addig örülj, amíg tetszel neki! Légy továbbra is az, aki eddig is voltál és nem lesz talán semmi gond. *Velizarii mosolyog. Bizonyára kellemes csevegést folytathatott a vámpírok királyával, ha ilyen reakciót vált ki belőle az emlék. Bezzeg Ewolet, ő csak kesereg és magát ostorozza, ahogy kell. Furcsa lenne látni a kettejük elméjét egyszerre, amint újra és újra lejátszódik bennük az a pillanat, amikor mindketten ugyanazzal a személlyel találkoztak. Más szavak, más emóciók, más konklúziók.* -Huszonegy éves vagyok, szóval igen, még fiatalnak számítok. Lehet kissé elhamarkodott döntés volt a házasság, de egyáltalán nem bántuk meg. Nagyon szeretjük egymást Oliverrel, igen... Nem átlagos a kettőnk kapcsolata, az biztos. Valaki később kötelezi el magát, valaki hamarabb, ez függ bizonyos dolgoktól. Ilyen a gyermekvállalás is, amit nekünk is sikerült a férjemmel kicsit szintén korábbra hozni, hehehe. De hát nem tehetünk róla, a nászéjszaka... Hm, nos... Túl szépre sikeredett. *Nem is érti, hogy miért mondja el mindezt ilyen nagy őszinteséggel, de határozottan úgy érzi, hogy megbízhat a vele szemben álló gót srácban. Különleges a kisugárzása, az aurája, valahogy nem fél tőle vagy ilyesmi, még annak ellenére sem, hogy a Sigul-t viseli. Meg hát jól esik neki kizökkenni kicsit az eddigi búskomorságból és kicsit másról beszélgetni. Legalább eltereli róla a figyelmét. És persze továbbra is pirul, ahogy általában szokott, ha olyan téma forog szóban. Sajnos azonban hamar visszakanyarodnak az előzőekhez, a Bíbor Királyhoz és a többihez. Velizarii finoman megérinti az arcát, ami elől nem húzódik el kivételesen, mert vigasztalóan hat rá ez a gesztus. valahol jól esik neki, hogy még ilyenkor is akad valaki, aki törőd vele picit és az kivételesen nem Oliver Ulliel.* -Nem, a Sötétség nem mindig rossz dolog. Simogató és lágy, kellemes és megnyugtató, vigaszt nyújtó, ringató... Csak nem szereti a Fényt. És mivel egy hajszál még hozzáköt a Fényhez, a Sötétség hollószín tollainak mindkét felével megérint: egyszer puha pihék sokasága cirógatja az arcom, máskor pedig a hegyesebbik felük karcolja a bőröm, vérző sebet hagyva maguk után. Nem bánom, ha betekintesz kicsit az életembe. Közvetlen típus vagyok. És legalább megpróbálsz megérteni egem és jó szándékkal fordulsz felém, nem úgy, mint sokan mások. *Ez az igazság: Ewolet Ulliel kisgyermek kora óta a piszkálódások és előítéletek célpontja volt és néha még most is az. Hisz elég csak körbenézni a sokaságban és máris észre lehet venni olyan halandókat, akik rossz vagy gúnyos tekintettel merednek a fiatal asszonyra (és talán a vele beszélgető fiatalemberre is). Már hozzászokott igazából és képes abszolút nem törődni mások véleményével, de valahol mélyen még is rosszul esik neki, hogy ennyire kinézik őt a többiek közül. Nem akarja ő azt, hogy feltétlen szeresse mindenki, csak fogadják el olyannak, amilyen. Ez a mai világban sajnos lehetetlen és ezt mágusnövendékünk is tudja jól. Beletörődött már ebbe. A Fény Gyermekei mindig is érezték rajta, hogy ő másabb, mint ők maguk. Még szerencse, hogy ott van neki a férje, aki tartja benne a lelket és megváltást ígér a számára, mikor majd eljön a Pillanat.* -Sajna, kedves Velizarii, még én magam sem tudom, hogy mit kellene értenem ezalatt. A kedvesem szokott utalni a Percre, mikor majd a Sötétség végleg elragad a Fénytől és a lelkem megnyugvást talál. Nem lehet tudni, hogy mikor is fog az bekövetkezni. Lehet egy óra múlva, lehet egy évtized múlva vagy sohasem. Nagyjából felkészültem minden lehetségesre... Ha netán nem lesz semmi, halandó maradok és Oliver mellett fogok meghalni idős koromban... Ugyanis azt mondta, hogy az lenne az utolsó dolog, hogy átváltoztat, mert... Kitudja, hogy túlélem-e a folyamatot... *Nem szereti ezt felemlegetni, de a kettejük beszélgetése még is idevezette őket. Ha ennek így kell lennie, akkor szembe fog nézni a sorsával és büszkén fog elhalálozni, ha eljön annak is a maga ideje. Szegény lány még nem is sejti, hogy az átváltoztatás kapcsán az ura egész idáig becsapta, de talán jobb is, hogy nem tud róla. Jobb ez így, békésebb és kevésbé stresszesebb. -Változik a világ... Az emberek kora hanyatlani látszik és valami teljesen más fogja átvenni a helyét. Tűz borítja majd az eget és jég a földeket, mint Ragnarökkor, amit a népem is megjósolt mítoszaiban. Lehet ők is erről az időszakról regéltek akkoriban: mikor Fenrir farkas letépi béklyóit és Loki oldalán harcol, végez Odinnal és bekövetkezik az apokalipszis, a világ vége. Ez persze nem jelenti azt, hogy akkor mindennek vége szakad. Csupán valami új veszi majd kezdetét. Az új kor hajnalán pedig trónján fog ülni a Király és ismét uralma alá hajtja az élőket s holtakat egyaránt. *Mint vészjósló fekete madár, úgy ecsetelte mindezt Ewolet, akár egy misztikus jósnő, aki sötét sátrában bűvöl egy üveggömböt, amit jelen esetben a fiú nyakában függő medál helyettesít. Azt figyeli mindvégig, miközben beszél. Csupán az elhaló, utolsó szavak vége felé emeli szürke szemeit a másik zöld párba és néz bele mélyen s határozottan. talán van abban valami, amit az imént mondott. Ki tudja, hogy mit hoz majd a jövő. Lehet meg se érik majd azokat az időket. Viszont témát szeretne nagyon gyorsan váltani, ezért belekarol Velbe és szépen magával húzza, hogy sétáljanak egyet. Persze hamar elengedi, hisz nem akarja, hogy az ura fülébe jusson a kettejük kis jelenete. És bár Oliver maffiózó, tehát szinte mindent lát és mindent hall, talán ez az egy dolog elkerüli majd a figyelmét.* -Nem tudom, amerre szeretnél. Nos, öhm, elhiszem, hogy megállnál a férjem előtt, de nem tudom, hogy hogyan reagálna erre. Eh, de csak kimagyarázom valahogyan... *Végül aztán csak visszakarol és úgy ballag tovább a srác mellett, másik kezében kis kosarát lóbálva, mintha csak a kis Piroska volna, akire bármelyik sarkon rátámadhat a Farkas. Ha Velizarii-t nem zavarja, akkor őt sem fogja, pláne, hogy ez nem jelent semmit. Hűséges típus és imádja szíve választottját, egy percig sem tántorodna el mellőle. Reméli Oliver is így gondolja róla.*
Velizarii O'Reely
Faj :
Ember
Kor :
29
Családi állapot :
Magányos
Születési idő :
1994. Jul. 13.
Hozzászólások száma :
109
Tárgy: Re: Mágus piac Szomb. Júl. 06, 2013 3:07 am
Érdekes, hogy egy név milyen hatással lehet az emberekre, mert ahogy nézem Ewoletet sem hagyja épp hidegen a király neve, bár őt nem a jó értelemben rázza ki a hideg. Mondjuk elképzelni sem tudom, vajon mivel érdemelhette ki, hogy Victorius ne kedvesen álljon hozzá, vagy én vagyok egy ritka nagy párjanincs mázlista dög? Nem kizárt, bár erősen kétlem hogy többet tudnék mint ez a lány előttem, aki talán nem is idősebb nálam, mégis anyuka lesz nem sokára. Elképesztő, furcsa hely ez, és még furcsább alakokkal hoz össze a sors úgy nézem. Bár biztosan van valami terve a Tervszerűnek. Ch, na már én is kezdem, Victorius az agyamra ment ezzel a Tervszerű Véletlenszerűvel, de valamilyen szinten meg igaza is van, de nem akarok úgy gondolkodni mint ő, az már... nagyon nem jelentene jót. Megrázom egy picit a fejem, kezdődik a fejfájás, de most nem olyan vészes mint eddig. Nem szeretem a hirtelen jövő frontokat, érzékeny vagyok rájuk pasi létemre, ch de szívás... - Én nem, de mindegy. Ha neki így jó - vonok vállat, nem érdemes erről többet beszélni, nincs más különösebb hozzáfűznivalóm, de azért valahol mélyen, kedves gesztusnak tartom, hogy elnevezett, főleg hogy a maga mintájára Crimsonnak. Hát nem tudom, én tévedek akkorát? Szösz se tudja, mindenesetre néha örülök annak hogy ide jöttem ebbe a városba. Dexternon soha nem volt ilyen izgalmas. - Hát én örülök is. Tulajdonképpen jófejnek tartom, annak ellenére hogy milyen vén, tök jól képben van a mostani dolgokkal - gondolkozom el, valóban kellemes emlék, bár a rémálmok már kevésbé azok, amiket kaptam tőle. Két éjjelt nem is aludtam végig olyan intenzíven jöttek sorban, derengő végtelen, a rémálmok népes hada, és mind engem akart. Végül bájitalokkal sikerült elérnem hogy pár óra nyugtom legyen és aludjak is egy kicsit a látomások között.
- Huszonegy éves? Ch... azt hittem velem egykorú vagy én tizennyolc vagyok ami azt illeti. Az a lényeg, ha szeretitek egymást, akkor a többi már nem számít, csak mondom, meglepődtem hogy... máris anyaság elé nézel. Bár ahogy elnézem jól fog járni a bébi veled - mosolyodom el, kihúzott ajkaim szép ívben görbülnek felfelé, egész tűrhető is lenne ha nem sminkelnék. Akkor látszana az igazi korom, ami nem is olyan sok. A smink rádob pár évet, de ez így van jól, szerintem mindenki eleve nagykorúnak néz, pedig az még három évre van tőlem. - A szép nászéjszaka visszaköszönt amint látom, így előrébb jött a családalapítás - mosolyodok el, szép dolog, de én tuti nem vállalnék gyereket. Bár lehet hogy valami kósza gyerekem van már az egyéjszakás kalandokból, de erősen kétlem. Amennyire emlékszem mindig védekeztem, nem kell nekem gyerek. Nem is tudom mit kezdenék vele, jó hogy nem kell ezen aggódnom, mivel még olyan nő sincs akivel... Valahogy az az érzésem, ez a téma kellemesebben érinti mint az előző, mivel sápatag mosolyt villant, és kicsit el is pirul. Aranyos, jól áll neki végül is, biztos a férje is imádja benne. Mondjuk nem értem miért bízik hirtelen meg bennem, de valószínű én is megtenném és meg is teszem, olyan dolgokról beszélek vele, amikről nem szoktam. - A Sötétség mindenkit betakar akit a fény eltaszít magától, ezt sajnos tapasztaltam már, de nekem jó így. Én választottam ezt az életet, magányosan a sötétségben. Fantomnak neveznek, mert az éjszaka volt az én területem mielőtt idejöttem volna - teszem hozzá, ez volt a nevem a kis bandában, Fantom voltam az éjszakában, hangtalan rabló árny, aki megannyi embert szabadított meg az értékeitől. Nem vagyok rá büszke, de ez az életem, ez volt pontosabban, és a múltam nem hagyhatom el.
- Ch, furcsa, én nem vagyok az, mégis... - mégis itt vagyok, nem fejezem be a mondatot, maga is rájöhet, hogy ha nem kedveltem volna meg egy icipicit, már rég nem itt lennék, hanem valamelyik kocsmában iszogatnék. Az is egyfajta lazulás számomra. Az alkohol jótékonyan tompítja az érzékeimet, és kikapcsol egy kis időre, bár túlzásba nem esek. Mindig csak annyit iszok, hogy haza tudjak menni. Ez fontos, nem veszíthetem el az önkontrollt, hiszen magamra számíthatok csak, senki másra. Nem kerüli el a figyelmem néhány rosszindulatú pillantást, de nem foglalkozom velük, nem érdekel, nem leszek szürke mint ők. Megvetően húzom el a szám, és elpillantok Ewo válla felett. - Ch... szánalmasak, mennyire nem tudják elfogadni hogy egyesek nem illenek bele a szürke hétköznapokban. Fáj nekik minden ami kicsit is más mint ők... - húzom el a szám, és ki is fejtem a megvetésem okét, nem szeretem az embereket, és azt hogy elítélnek valakit, csak mert nem úgy fest mint mindenki más. Egyediségről szerintem még nem is hallottak. A kérdésemre bő választ kapok, bővebbet mint vártam, de nem zavar, jó hallgatóság tudok lenni, csak beszélnem ne kelljen sokat. - Hívj nyugodtan Vel-nek, amúgy értem. Nyilván való hogy magának akar az örökkévalóságig ha vámpír, és át akar vinni a túloldalra. Bár nem tudom, azt hallottam nem épp veszélytelen, mindenesetre azért remélem... nem lesz nagy bajod, és túlélitek... - fejezem ki a jókívánságaim a magam módján, tulajdonképpen tényleg kár lenne érte, régóta az egyetlen értelmes ember ebben a városban. Nem szívesen vennék részt a temetésén.
- Oh igen, a világ elmozdult, emiatt változik is. Lehet hogy mások lesznek itt a dolgok, de akkor is túl kell majd élnünk, és nem szándékozom hagyni az új kor, az újvilág maga alá temessen, akkor sem ha ezt megjósolták. Hát lehet hogy nem éppen ebben a kontextusban értették, de van már egy király akinek esélye van arra a trónra... Nos, majd meglátjuk, nem vagyok hajlandó ezen idegeskedni, élni szeretnék aztán majd meglátjuk mi áll elém hogy ebben meggátoljon - jelentem ki határozottan, és megcsillan a fény, a vörös medál szélén, a láncszemek is vörösek amik a nyakamban tartják, és nem vagyok benne biztos, hogy le tudnám venni magamról. De nem is akarom, jó ez nekem, nagy pluszt ad, és nagy segítséget, persze álmokat is, de ez a korrekt. valamit valamiért. Hallgatom ahogy beszél, a medálra mered, mint valami gyilkos szörny vonzza és taszítja egyszerre, de végül mégis csak elszakad a pillantása tőle, én meg nem feszegetem a dolgot, és hagyom hogy vezessen valamerre. - Hm, jól van. Akkor menjünk arra vissza, kell néhány cucc, meg láttam ott egy szép gyűrűt - bökök előrébb és arra felé haladunk, egymásba karolva, engem nem zavarja a dolog, most nem, pedig nem szeretem ha hozzámérnek, de ez más. Nem tudom miért. Furcsa. - Ha szeret, és megbízik benned nem csinál problémát egy órás ismerettségből - vonok vállat, és végül elérjük azt a standot amit keresek, fegyverek, ékszerek és egyéb kiegészítők akadnak ott.
Velizarii O'Reely
Faj :
Ember
Kor :
29
Családi állapot :
Magányos
Születési idő :
1994. Jul. 13.
Hozzászólások száma :
109
Tárgy: Re: Mágus piac Vas. Okt. 26, 2014 5:39 pm
Egy évvel később.... vagy legalábbis időugrással később.
Alkonyul már mire ráveszem magam hogy a kis lakásom elhagyjam, és kimenjk a városba, és szerezzek pár hozzávalót egy bájitalhoz, ami elvileg képes enyhíteni a fájdalmakat és azt az érzés, hogy eleven cián kering a testemben és ki tudja miféle hatással lehet ez még rám. Szokás szerint, feketében vagyok, és az egyetlen színfolt a hajam, ami vörösen pompázik, mágikus festéknek hála nem kell folyton felfrissítenem a színét, addig marad olyan, amíg akarom. Fekete kabátom lebben utánam ahogy befordulok a jól ismert helyre, a máguspiacra, ahol elkezdek keresni bájitalos árust vagy boltot és meg is találom amire szükségem van. Többen is furcsán néznek rám, de nem érdekel, ők azok akik hamarabb néznek félre, nekem nincs szégyenkeznivalóm ebben a városban, nem tehetek róla hogy az vagyok ami. Kóborló lélek az élet és a halál között. Végül lassan tovább indulok, még mielőtt megint rám törne a fájdalom és az egész testem görcsbe húzná, ami elég gyakori mostanság, mióta a Vér bennem van. Haldoklom. Tudom jól mi zajlik bennem, de képtelen vagyok kontrollálni a folyamatot, és hogy mikor hagyom el magam teljesen. Vannak már jelek. Múltkor vettem észre hogy a körmeim kissé karomszerűbbek, sokkal erősebbek mint voltak, és a testem is átalakulóban van, a bőröm is fehérebb mint volt, már nem kell a fehér alapozás. Csak a sötétebb szem és ajak színezés. Összeakad a pillantásom egy idegen alakkal, aki sietősen kitér előlem, bár nem értem miért hiszen semmit nem tettem, de megjegyzem az arcot, ki tudja ki lehetett ez az alak. Végül egy ismerős fekete ruhás árnyat pillantok meg a piacon, akit ismerek. Ewolet az a vámpírlány, akit nem rég ismertem meg ugyanitt. Micsoda kísérteties hely hogy újra találkozzunk. Felé veszem az irányt és ráköszönök. - Nahát, megint itt Ewolet? - kerülök mellé, hiszen már van szerencsém ismerni a kedves férjét is, aki kissé agresszívabb mint vártam, de ez van. Nem nekem kell hogy tetszen. Ahogy végigmérem a karcsú alakját, már nem látszik a hasa, tehát nyilván megszülte a gyermekeit, és halványan elmosolyodok rá. - Azt hiszem megkésve is, de gratulálhatok - intek a lapos hasa felé, mert elég feltűnően nincs ott ugye semmi. Megrezzen az arcom, ahogy lassan rákezd a fejfájásom. Sose fogom túlélni....
*Halkan felnyög, ahogy egész testén átfut a mámoros érzés. Tagjai megfeszülnek, majd egyre csak engednek, miközben csillogó szemeivel felfele mered, ahogy az alkony vöröses fénycsóvái tündérekként táncolnak végig a rideg utcán. Pezseg a vére, eleven tűzként nyargalva végig erein, ahogy mélyről jövő sóhajok törnek fel torkából. Erősen kapaszkodik az alabástrom testbe, mely már nem olyan hűvös, mint volt, egyre melegebb bőre tapintása a ruha alatt. S a kortyok hangja, szinte dübörög dobhártyájában, hitvány életének utolsó melódiáiként taszítva az örök sötétségbe. Elgyengülve rogy a földre, nyakát azonban még mindig nem ereszti az éj eme gyönyörű bestiája, addig issza rubintvörös életét, míg el nem fogy, s nem marad más belőle, csak üres porhüvely. Halandó volt, varázstalan bámészkodó, aki rosszkor volt rossz helyen... Mert egy éhes fenevad karjaiba kikötni nem mindig oly kellemes, mint sokan hiszik. Elengedi az immár halott testet. Üvegesen mered rá, szája szélén egy apró csöpp vér csordogál le álláig. Pár percig áll így, majd sarkon fordul és elhagyja a sikátort. A Máguspiacra igyekszik, ugyanis oda tervezett ellátogatni eredetileg is, út közben azonban megéhezett, s egy fiatalemberben találta meg azt, amire áhított. Szájáról letörli a vérnyomot és kosarával a kezében masírozik kissé zaklatottan a mágusok között. Nem érdekli mások pillantása, véleménye, csak megy, mintha céltudatosan tartana egy árushoz, pedig nem így van. Inkább, mintha menekülne, el arról a pontról, ahol az a hulla éktelenkedik most... És megtorpan. Az embertömegben egy vámpírszerű lény jelenlétére lesz figyelmes. Körbepillant, szemei szinte egy ragadozóéhoz hasonlóan villannak. Sokan kicsit el is riadnak tőle. Nos, igen, még van mit tanulnia, pókerarccal szemlélnie az élőket és nem a tudtukra adni, hogy micsoda is ő valójában. S ahogy fordul, hirtelen egy ismerős arcot pillant meg. Ő az a lény, akit keresett. Arcára kiül a döbbenet.* -Vel... Te vagy az? *Az arcát fürkészi, finoman oldalra biccentve fejét. Beleszippant a levegőbe, kíváncsian nézegeti a férfiút, persze nem olyan értelemben, csupán azért teszi, mert furcsa nem emberként látni őt.* -Ó, öhm... Köszönjük! *Biccent egy halovány mosollyal saját hasára pillantva, de észreveszi közben, hogy megrándul az arca, így kicsit aggódóan pillant rá.* -És veled mi a helyzet? Olyan... Furcsa vagy. Nem... Emberi...
Velizarii O'Reely
Faj :
Ember
Kor :
29
Családi állapot :
Magányos
Születési idő :
1994. Jul. 13.
Hozzászólások száma :
109
Tárgy: Re: Mágus piac Szer. Jan. 14, 2015 2:20 am
Senki ismerősre nem számítok, és mostanában veszélyes dolog nekem egyedül mennem bárhová is, de csak egymagam vagyok, senkim sincs akit magammal hozhatnék, esetleg ha ezt túlélem, tartani fogok valami állatot. Mondjuk egy sárkányt. Az megtenné házőrzőnek. Az egyik árus felé török céltudatosan, és egy tucat bájitalt veszek, és egyet még ki is kevertetek mert csak pár percig van meg a hatóereje, és azonnal fel is hajtom, hogy kissé csillapítsa a nyomás a fejemben és a vulkánt az ereimben amik körbe körbe hömpölyögnek mindannyiszor átcsapva a szívemen és izzó kohó az egész szerv. Fáj. A tömegen átakarok vágni hogy végre visszatérjek a hajlékomba de úgy tűnik nem mostanában fogok. Ewolet... felismerem a hasonló stílusú szépséget, mint én vagyok, és azt is tudom kinek az asszonya. Egy vámpíré, aki őt is azzá tette. Érzem, orromba kúszik az ismerős mégis idegen szag. Eleven, és intenzív minden, és végül mellé kerülök ahogy ő is kiszúr engem. Nem csoda, bűzlöm a haláltól és a vértől. A Király vérétől. Attól, ami méregként kering bennem és mégsem öl meg, csak kínoz, átmos. Megtisztít az élettől. - Igen, én vagyok még mindig - mosolyodom el fekete ajkaim azonban immár nem élettel telik, hanem hidegek. A halál hidege van rajta de mit bánom én. Viszonzom a kis mosolyt ahogy a hasára pillant ezek szerint minden rendben azon a téren. A gyerekek... nekem sosem lesz... Soha nem akartam, és ezek után nem is hiszem hogy... esélyem lehet erre. - Igen nos én kicsit.... gyengélkedem. Ezért jöttem a piacra, gyógyitalokért - többek között és a szer hat is, kevésbé fáj, de azért zsibbad így a fejemhez emelem a kezem és kissé megmasszírozom a halántékom. - Jól érzed... már nem vagyok az... haldoklom - jelentem ki, hiszen nem tudom túlélem-e. Nyilvánvalóan nem fogom feladni a harcot, a Vörös Álmok és a Vér ellen, de egyre nehezebben viselem, és tudom közeledik az időpont, amikor a szívem meg fog állni és ki tudja újraindul-e valaha is. Meghalok, vagy élek tovább a halál után, micsoda morbid kettősség. Kicsit megszédülök. - Ki tudnánk... menni ebből a tömegből, szét hasad a fejem - nyögöm, mert nem tesz jót mostanában a sok ember és a hangzavar ami örvényként csapódik nekem, ragad magával és fullaszt el. Emberi örvény, ami kínoz.
Vendég
Tárgy: Re: Mágus piac Vas. Ápr. 12, 2015 12:38 am
*Nem csak Velizarii, Ewolet maga sem számított arra, hogy egy régen látott ismerőssel hozza össze a Sors ezen a napon. Friss vérrel telt szíve nem dobban többé, de bizonyára hevesen verne a meglepettségtől, ha élne még. Holdkő szemei emberi léte alatt sose tapasztalt részletességgel fedezik fel az ifjú mágus vonásait, ahogy azok kínzó lassúsággal alakulnak át szépen, fokozatosan. Érzi, hogy valami más rajta. Nem olyan, amilyennek megismerte. Más a szaga, az egész látványa, más a dallama az ereiben csordogáló vérnek, melynek illata oly' ismerős a számára. Nem halandóé, az kizárt, hisz akkor érezné azt a kaparást a torkában, a csábítást az ütőerek iránt. Ez valami más. Valami sötét és figyelmet felkeltő, mely egy figyelmes vámpír számára Velt egy két lábon járó felkiáltójellé teszi. Igen, ez a bíborvörös, selymes illat...* -Ne haragudj, csak... Fél másodpercig azt hittem összetévesztem veled az előttem felbukkanó alakot, s csak aztán láttam, hogy valóban te vagy az. Még nem bízom meg teljesen az érzékeimben, emberi szokásból, nyilván. *Mosolyog kedvesen, s egyben elgondolkodón is. Eztán pillant hasára, ahogy szóba jönnek gyermekei is.* -Nagyon szeretem őket... *Motyogja az orra alatt, de Vel talán meghallja egyre kifinomuló hallásával.* -Értem. Látom valami nyomja a fejed. *Bök fejével a halántékát masszírozó kezére.* -Ha esetleg nem akarna múlni, és a piaci bájitalok sem segítenek, tudok egy nagyon jó és hatásos főzetet rá. Ha felkeresel és szólsz ez ügyben, akkor szívesen készítek neked annyit belőle, amennyi csak szükséges. *Kedvesen elmosolyodik, majd tovább hallgatja a fiút. Mélyet sóhajt.* -Haldoklasz... Hallom s érzem, ahogy szíved egyre gyöngébben ver... S ez az illat... Az Övé... Ő adta a vérét neked. Igazam van, ugye? *Halkan beszél, mert nem akarja mások figyelmét magukra vonni. A kérését hallva pedig finoman belé karol és utat törve elvezeti egy macskaköves, romantikus kis mellékutcába, ahol csupán egy-két ember jár s kel a kisebb-nagyobb standok között, melyek egyre jobban fogynak, ahogy előre haladnak. Jobb, ha távolabb kerülnek a negyed centrumától.* -Szóval ez a terve veled? Vámpírrá tesz téged is... De hisz oly' erős a vére, s mégis élsz! Rendkívül erős vagy, Velizarii... És őszintén remélem, hogy halálod éjszakáján is az leszel. *Reméli érti, hogy mire gondol ezzel. Nem szeretne egy jó barátot elveszíteni. Reméli a Sötétség ölén is látni fogják még egymást.*
Velizarii O'Reely
Faj :
Ember
Kor :
29
Családi állapot :
Magányos
Születési idő :
1994. Jul. 13.
Hozzászólások száma :
109
Tárgy: Re: Mágus piac Hétf. Júl. 06, 2015 3:57 pm
Egyre nehezebb, és egyre lassabban múlnak el ezek a görcsök, amik kínba rántják az agyam és a testem, ahogy az idegen vér és a szervezetem harcol, és mit sem tudok tenni hogy megállítsam ezt az ostoba harcot magamban, hiszen nem tudom befogadom-e a vért, hogy aztán az fogadjon be engem. Élőholtként közlekedek, a testem kissé átalakul, de a szívem még ver és egyszerűen nem tudom hol vagyok, a halál mezsgyéjén sétálok össze vissza, míg a Kaszás ki nem nyújtja értem a kezét, hogy ezúttal eldöntse végleg, hogy engem akar, vagy csak újból pofon vág. Igazán eldönthetné már, de figyelmem most inkább a hasonló stílusú vámpírra koncentrálom. Ewolet, régi ismeretlen ismerős, hiszen már abba az iskolában is találkoztunk ahonnan végül itt kötöttünk ki mindketten, nem tudom miféle furcsa mutatványa ez a sorsnak, de végső soron örülök hogy nem vagyok egyedül. Én, aki mindig is egyedül voltam az életben. Most mégsem akarok így lenni, ezért inkább szóba elegyedem Ewolettel. - Semmi baj, tényleg nem vagyok olyan mint voltam. A dolgok, és a jelenlegi helyzetem is változott, ahogy.... jól érzed, más is - válaszolok ahogy nyakamban még mindig a ragaszkodó medált viselem, azt a tömény felkiáltójelet és figyelmeztetést, melyet a Király adott. Mely megvéd, és lehetővé teszi hogy eddig ismeretlen szinten használjam a mágiám, a varázspálca nélkül. - Azt elhiszem, bizonyára nagy öröm hogy vannak - mosolyodom el, hiszen én sosem akarom megtudni milyen érzés is ez, hiszen nem vagyok éppen apának való, és nem is leszek. Az én sorsom nem a család alapítás, és boldog nyugalmas az élet, ez távol áll tőlem. Előttem még ott egy harc, amit meg kell vívnom a sötétség szélén. - Ezzel az ajánlattal élnék, mert jelenleg úgy érzem szétreped a koponyám, mintha egy sárkányhorda vonulna benne keresztül kasul - sóhajtom ahogy kimegyünk a tömegből, és természetesen adom a karom ahogy belém karol. Bár én nem szoktam amúgy ilyesmit tenni de most belefér. - Igen, egyre erősebben emészt és mar a méreg ami az ereimben kering. Haldoklom, de nem tudom hogy mennyi ideig még. Valóban az övé, a templomban történt - hiszen ez is micsoda megcsúfolás, hogy pont egy templomban kaptam az éltető/mérgező áldást. A megjegyzésre csak elmosolyodom, idegen élettel teli gesztus az ajkaimon most ez, még nem szoktam meg a gondolatot hogy meg fogok halni. És aztán ki tudja. Maradok halott vagy új élet kezdete lesz az az éjszaka amikor a szervezetem leáll. - Nem ismerem a terveit, és nem is... számítottam erre, mikor a templomhoz mentem. Beszélgettünk és a végén... a végén belém harapott hogy aztán ő is a vérét adja. El... elképesztő érzés volt - akadok el hiszen újra kezdi a görcsös fájdalom és nem tudok szabadulni tőle. Bár az is igaz hogy sosem hittem volna, hogy a vérét adja, hogy pont nekem, hogy nem akarja hagyni hogy veszendőbe menjek és hogy húszas éveim elején fog megállítani az öregedésben. - Én is remélem hogy élni fogok a halálban. Erős? Nem hiszem, inkább kitartó, ez az élet az enyém, nem adom olyan könnyen ha már kétszer paroláztam a halállal.... - válaszolok a kijelentésére.
Kezdőlap
Tárgy: Mágus piac 
(és lehet hülye neveket adni nekik XD) //
//