Tárgy: Re: Őszi sétány Vas. Szept. 27, 2015 11:48 am
Mr. Grimm
*a sétány közepén, a semmiből mint egy apró, önálló színtér megelevenedik egy furcsa jelenés. A fák és bokrok között, teljesen középen egy egyiptomi pamlag. Körülötte a fákról fehér selyemek omlanak le és ringnak a lágy őszi szellőben. Egy nő fekszik a heverőn, aranyban és tejfehérben. Kelméjét és a haját táncoltatja a szél. Arcát csukott szemének pillái legyezik. Az egész jelenség olyan szürreális, szokatlan. Sehogy se illik a képe, sehogy sem passzol a sétány mellé ez a flancos fekvőhely a furcsa, tekergő ruhás nővel-mintha csak macskafarokként himbálózna körülötte. Erős, édes, de rendkívül kellemes illat lengi körül.
Elég forgalmas volt az éjszakánk, és Rachel karja szép lassan begyógyult, de én még mindig nem látom az igazinak. Mind a kettőnk elfáradt, és éhes... De a vérzacskó ezúttal szerény véleményem szerint ezúttal marha kevés lesz. Mind a ketten elfáradtunk, megsérültünk. Friss vérre van szükségünk, különben napokig tartana, hogy újra formában legyünk. Nehezen tudtam rávenni Rachelt, de végül csak sikerült. Így neki állunk sétálgatni a városban, bár az én szemem sokkal gyorsabban pásztázta a környéket mint általában. Majd befordultunk egy kis utcába onnan egy sűrű fákkal megrakott sétányra lyukadtunk ki. Nem álltak sűrűn a lámpák, még az egyik pislogott is. A helyzeten elkezdek nevetni, egyszerűen tényleg az élet közhelyekre épült. Hol máshol vadászna egy vámpír, mint egy kihalt , lámpa pislogó sötét sétányon. - Azt hiszem szívem megtaláltuk a megfelelő helyet. - Mondom vigyorogva. - Mikor csináltad utoljára? - kérdezem már komolyabban.
A becézésre azonnal magasba szökik a szemöldököm. Meg kell hogy mondjam, nem könnyű, ezúttal mégis szó nélkül hagyom - igazságtalan lenne ráförmedni úgy, hogy tisztában vagyok vele, nincs ebben semmi... többletjelentés. Csakhogy jelenleg minden kis apróság feldühít. - Elég régen - válaszolom szűkszavúan, bár tudom, ettől biztosan a falra mászik. Vagy talán pont emiatt. Nem akarom ezt. Hiába sikerült meggyőznie, hogy tartsak vele és hiába vagyok rettentően éhes, egy porcikám sem kívánja, hogy ártatlanokat fosszak meg a vérüktől (ugye?), még ha ez nem is jelenti azt, hogy ténylegesen kárt tennék bennük, vagy éppen... Eszem ágában sincs ilyesmit kockáztatni, szóval inkább megvárom, míg belátja, nem fog működni a terve. - Te mindig így...?
- Nem mindig. Vannak... zűrösebb napjaim akkor szoktam. Mint például a mai. Nem tudom mit tanítottak neked... miután... tudod. Szóval Ilyenkor hidd el jobb a friss vér. Meg néha ki kell küszöbölni a vadász ösztöneinket is. - kacsintok rá, majd oda sétálok a fák közé. Egyszerűen megállok és neki támaszkodom az egyik fának, miközben előhalászok egy száll cigit. Eléggé meggyűrődött a doboz, és úgy néz ki az öngyújtóm pedig kiesett a zsebemből. - Picsába. - dobom el a dobozt, majd inkább fürkészem a terepet. - Kell... segítség? Tanács? - kérdezem kicsit félve. Nem megsérteni akarom, csak... mindig lelkiismeret furdalásom van, hogy nem voltam ott segítettem. Lehet legbelül ezt akarom bepótolni.
Ugyan én voltam az, aki rákérdeztem, mégis hamar megbánom, hogy egyáltalán eszembe jutott erőltetni a témát. Nem bírom elviselni az emlékeket, amik lerohanják a gondolataimat; azt, ahogyan első alkalommal ragadtam meg egy ember nyakát, hogy milyen mámorító volt a vér íze. Hogy újra megtehetném, hogy minden egyes alkalommal rendjén való lenne. És mégsem vagyok rá képes. Nem akarom, hogy képes legyek rá, mert ez nem én vagyok. - Nos, ez nem volt a tantervbe véve - válaszolom mosolyogva, bár ebben egy csepp jókedv sincs. - Persze, mindent tudok, amit tudnom kell, de... - nem akarom kamatoztatni. Rándítok egyet a vállamon, végül is ez a legkönnyebb: szemet hunyni a problémák felett. Habozva követem a fák közé, már a látványuktól is a hideg ráz az iménti élményünknek köszönhetően. Mikor bénázni kezd a cigivel, nehéz megállnom, hogy kinevessem. Egy begyűjtő bűbáj segítségével a kezembe röpítem a földre hajított dobozt, kiveszek egy szálat és egy egyszerű varázslattal meggyújtom neki a végét. Korábban bebizonyította, hogy tud bánni a tűzzel, ahogyan azt is, hogy képes összpontosítani, így hát nem igazán értem, ezúttal miért adta fel ilyen könnyen. A legkedvesebb mosolyommal nyújtom oda neki a szálat. - Köszönöm, kedves tőled, de megvagyok. Csak igyál egyet és menjünk.
Látom hogy ideges. Ebből tudom, hogy még normálisan ezt soha nem csinálhatta. Összehúzott szemöldökkel nézem, és próbálom eldönteni mi lehetne a helyes megoldás. Hagyni, hogy inkább zacskóból igyon ? Nem, az nem megoldás. Vámpír, ez a természete, meg kell tanulnia veszélytelenül inni. Nem lehet mindig kéznél zacskós vér, bármi történhet. Embert pedig nem ölhet. - Hát ez elkeserítő. - tudom néha túl őszinte vagyok. - Ezt kellett volna elsőnek megtanulnod. - tudom a szavaimnak mekkora súlya van. Húznám is elő a cigit, mikor rájövök nincs gyújtom és gondolkodás nélkül felbasz a gondolat, és idegességembe eldobom. Ekkora vissza hozza nekem a cigit Rach és meggyújtja. Nem használom a mágiát, és el is felejtem hogy tudok ezt azt. Most főleg cikinek érzem, legszívesebben a fejemre csapnék. - Élvezed mi? - hajolok hozzá közel majd beleszívok a cigibe. - Kösz. Próbálom felmérni a terepet, de Rach idegessége rám is rám ragad. Egy ideig nézem a szemem sarkából, majd oda nyúlok és megragadom a kezét. - Megtanítalak. Megnézed hogy kell, segítek. Nem nehéz, csak akarat erő kell, de ott leszek ... - bátorításul kap tőlem egy féloldalas mosolyt. Majd meglátok egy nőt aki épp kocog... elindulok felé miközben eldobom a cigarettát.
- Tökéletesen igazad van - válaszolom immár fagyosan. - Csakhogy az első eset után talán megérted, miért nem folyamodtam ilyesfajta eszközökhöz. Hisz beismerted, hogy végignézted. Végignézted, és mégsem tettél semmit az ellen, hogy ez történjen. Szóval jobban tennéd, ha ezúttal mellőznéd ezt a hangnemet - kissé elkéstél a kioktatással. Talán ahelyett, hogy pszichésen rászoktatta volna magát a cigarettára, jobban tette volna, ha elsőként megtanulja meggyújtani. Bunkó. Legszívesebben egyszerűen csak hozzávágnám a dobozát, bennem viszont van annyi udvariasság és tapintatosság, hogy ne így tegyek. Na meg büszkeség. Egy pillanatra sem engedem, hogy megmutatkozzanak az indulataim, ehelyett visszavágok, ugyanis az eddigiekből ítélve a mágia az egyik gyenge pontja velem szemben. Persze, ezt a kis elégtételt is képes azonnal semmivé tenni, amint közel hajol hozzám. Dühösen fújok egyet és elfordítom a fejem, köszönetére pedig alig észrevehetően biccentek. - Nem akarom. - Minden szót egyenként hangsúlyozok ki, hátha így átmegy az üzenet. Eközben szinte észre sem veszem, hogy mennyire megszorítom a kezét. Régen voltam utoljára ennyire dühös. Persze, amint tudatosul bennem, mit csináltam, elengedem őt és hátrébb lépek. Nem is értem, egyáltalán hogy jutott eszébe... Míg ő megközelíti a nőt, én egy lépést sem vagyok hajlandó tenni.
- Figyelj ne beszélj így velem! Azért bocsánatot kértem, és szerintem ezt már letárgyaltuk. Én csak segíteni akarok neked, akár tetszik akár nem ezt meg kel tanulnod! Nem csak miattad nem miattam hanem az emberek miatt. Hogy miért ? Nem mindig lesz kéznél lehűtőt tasakod szívem. - nézek rá szemöldök emelve. Igen rohadt szomjas vagyok és nagyon ideges vagyok. És dühít az hogy nem hajlandó felfogni mit kell megtennie. Picsogással nem érünk el semmit. Úramisten de éhes vagyok... Mikor végre valaki megjelenik, csak dühösen nézek rá mikor még jobban elkezd hisztizni hogy nem jön. Viszont tudnia kell akkor is mit kell tennie ha úgy adódik a helyzet, és ne öljön meg senkit. A kocogó lényt elkapom, majd hátulról épp annyira fosztom meg az oxigéntől miközben gyorsan a fák közé viszem, hogy csak elájuljon. Majd oda viszem a lányt Rachelnek, és én óvatosan a haja tövében hogy simán eltakarja majd a harapást beleharapok a nyakába. Mikor kihúzom a fogamat szándékosan nem nyalom le a nyakáról, hogy Rach is megérezze. Borzasztóan sápadt, és lesérült. Tudom hogy éhes és hogy vágyik a gyógyulásra...
- Tégy meg nekem egy szívességet és tartsd meg magadnak a segítségedet, szívem. Nem oldódik meg minden a bocsánatkéréseidtől, bármilyen nehéz is ezt elhinni - felelem ridegen, a szemeim azonban szikrákat szórnak. Még hogy én hogy beszélek vele! Fogalma sincs, min mentem keresztül, miután átváltoztatott. Ez nem üres sirázkozás: rettegek, hogy újra meg fog történni, és köszönöm szépen, elég szörnyűséggel kellett már szembenéznem ahhoz, hogy jogosnak érezzek néhány ehhez hasonló, jellegtelen problémát kikerülni az életemben. És nem én vagyok az egyetlen vámpír világon, aki így jut vérhez. Talán gyengébb vagyok, igen. Sebezhetőbb, igen. De így vagyok képes együttélni azzal, ami vagyok. Ami miatta lettem. Másként nem működik, nem tudnék tükörbe nézni, vagy megbocsátani magamnak. Ha senki nem tudott eddig változtatni ezen, miért gondolja, hogy éppen ő lesz az, aki miatt meggondolom magam? Hogy rámkényszerítheti? Mert kétségtelen, hogy erről van szó. - Hagyd abba!
- Igaz a makacsságod miatt jobb elcseszni még jobban az életedet. Mert látom a drága Dereked baromira megtanított a túlélésre.. - nézek rá dühösen, bár tisztában vagyok vele, hogy elvetettem ezzel a sulykot, de kezd már nem érdekelni. Ha ennyire nem képes túllépni a múlton, akkor én sem fogok finomkodni. Mikor a nőt elkapom, és elé viszem... látom a vágyakozását, és hogy küzd ellene. Ennél rosszabbat nem tehetne. De még is mit csináljak? Erőszakkal nem vehetem rá, de azt se akarom hogy ezt ne tanulja meg, csak azért hogy nekem megmutathassa mekkora kemény vámpírboszorkánynő. A lány nyakán lévő apró két lyukból szivárog egy kis vér, de úgy tűnik ez nem elég hogy legyőzze az akaratát. Így hirtelen felindulásból karcolok a nő kulcscsontján egy apró vágást amiből több vér jön ki. - Igyál te féleszű... - morgom. Majd hogy vágyat keltsek benne ismét fogaim belemélyednek a kis lyukakban és táplálkozom, amennyire szükségem van és amennyi nem öli meg a nőt. Csak arra emlékezzen hogy hirtelen elájult futás közben.
- Ne merd belekeverni! Neki ehhez semmi köze, ahogy neked sincs - gondoskodtál róla, Te döntöttél így! - Szinte kiabálva ejtem ki a szavakat, miközben közelebb lépek hozzá. - Szóval úgy gondolod, elcseszett az életem? Jobb lenne tükörbe nézned, mielőtt ilyeneket vágsz a fejemhez, Adrian! Tudom, hogy ennél csak lejjebb van, hogy itt az ideje abbahagyni a vitatkozást - más nem egy jól irányzott pofonnal, mert ha valamit, azt mindenképp kiérdemelte -, mégsem vagyok rá képes, ahogyan alighanem ő sem. Nem szabadott volna megvárnunk, hogy ennyire eluralkodjon rajtunk az éhség.
Szinte fizikai fájdalmat jelent félrenéznem, de ez sem segít: az illata elborít mindent. Úgy érzem, vagy menten nekiesek, vagy szét. Ösztönösen harapok az alsó ajkamba, miközben a szemem sarkából látom, amint Adrian elkezdi szívni a nő vérét. Nem bírom megállni, muszáj vetnem egy pillantást a kulcscsontjára, csak hogy lássam, mennyire sérült meg. Csak is ezért... Mire feleszmélek, már a másik oldalán állok, dühösen és fékezhetetlenül. Apró sóhaj szökik ki ajkaimon, mikor először megérzem a vérét a nyelvemen, majd a világ darabokra hullik körülöttem. Miután eleget ittam, szinte ellököm magamtól - anélkül indulok el, hogy egyáltalán tudatában lennék, mit csináltam. Egyik kezemmel megtörlöm a számat, másikkal reszketve túrok a hajamba. Szitkozódnék, de egy hang sem jön ki a torkomon, csupán a gondolataim visszhangozzák, hogy nem lehet. Nem tehette ezt velem.
- Most meg kéne hatódnom hogy ennyire aggódsz a drága szerelmedért ? - horkantok fel. Még mindig idegesít még mindig ez a rejtélyes fickó már néha arra gondolok nem is létezik... - Oh tükörbe nézek ne aggódj, és a kettőnk köztük különbség, hogy elfogadom ami vagyok és szeretem... - mérem végig jelentőségteljesen most nagyon feldühített. Nem is tudom mikor voltam ennyire ideges ezelőtt. Nem fogom felhúzni magam a mondandóján, hisz ezt már letárgyaltuk , megbocsájtott. Innentől kezdve ha felhozza nem az én gondom. Fortyogjon csak, hisz a számlámra ezt az egy dolgot tudja felhozni. Én pedig az életbe nem fogom megbánni, hogy nem hagytam meghalni bármennyire is szeretne lelki ismeretfurdalást okozni. Magamnak akarok csupán bizonyítani, nem neki. De ha ilyen lesz lehet jobban járok ha lepasszolom a drága Derekének, de az is sokat mond, hogy most jelenleg se vele hanem velem van.
A kis cselem bevált, és iszik. Kicsit hevesebben mint kéne, itt a vállára helyezem a kezem. - Elég volt. - suttogom, hisz én is eleget ittam csóróból, nem akarjuk megölni. Mikor abba hagyja az ivást , mérgesen elindul. Én pedig villám gyorsasággal oda helyezem a testet a csatorna fölé, mintha abban botlott volna meg futás közben. Persze végig átpásztáztam a terepet, meg az egész körülbelül 2 mp. Mintha semmi nem történt volna gyalogolok Rach után. - Látod nem is volt rossz. Nem halt meg senki, és mi is kevésbé vagyunk immár éhesek. Most kedvem lett ... tudod olyan Draculásat beszélni. - valóban a friss vér nem csak testileg gyógyított fel, hanem lelkileg is felpezsdített a nemrég keletkezett feszültségem is köddé szállt.
- Nem mintha megérthetnéd - vonom fel a szemöldökömet. - És tudod jól, hogy nem erre céloztam. Lehet, hogy a múltam "elcseszett", de lehetne benne annyi, hogy nem veti a szememre, mintha az én hibám lenne mindaz, ami történt. Hisz ha valaki, ő tudja, mennyire érzékenyen érint ez a téma. Ami pedig a jelent illeti, nem is kívánhatnék jobbat - ő az, aki megkeserítette az életét az ostobaságaival, azzal hogy mindenkit ellökött maga mellől... Úgy tűnik, most sem szerepel más a teendői között.
- Igen? Nekem pedig ehhez van kedvem. - Olyan lendülettel fordulok meg és pofozom fel, hogy én magam is meglepődök rajta, az arckifejezésemből azonban továbbra is lehetetlen olvasni. Én sem tudom, pontosan mi zajlik le bennem, csupán hogy felzaklattak az imént történtek. - Semmi jogod nem volt hozzá, hogy helyettem dönts.
A hozzászólást Rachel Prew összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Szept. 28, 2016 10:45 am-kor.
A pofon meglep, és igencsak váratlanul ér. Pislogva kapok az arcomhoz mintha csak nő lennék. - Mi a franc... látod, mekkorát tudtál ütni ? Ez friss vér nélkül nem sikerül volna. Ügyes kislány. - jegyzem meg miközben a felszakadt számról lenyalom a vért, és ezt is igyekszem minél erotikusabban csinálni. Tudom nem így kellett volna, de nem nagyon adott nekem más lehetőséget. Meg kell tanulnia és ezt egyszer megfogja nekem köszönni. - Sajnálom de máshogy egyszerűen még is hogy? Rohadt makacs vagy, még soha az életben nem beszélgettél magaddal sem vitatkoztál, így nem fogod megérteni. NEHÉZ VELED BESZÉLNI. - hangsúlyozom ki nem üvöltözöm természetesen. - De figyeld meg a friss vértől a nézeteid is más lesznek. - húzom fel a szemöldökömet.
Vendég
Tárgy: Re: Őszi sétány Szer. Szept. 28, 2016 11:04 am
- Örülök, hogy örömet szereztem neked - válaszolom gúnyosan, majd ha lehet, még gyorsabban indulok el, bár magam sem tudom, pontosan merre. Nem bírom nézni az idióta mosolyát, nem bírom hallgatni, milyen önelégült most, hogy rávett, igyak valakiből. - Ha arra gondolsz, hogy utálni foglak, igazad van - nézek egyenesen a szemébe. Tudom, hogy önző vagyok. Borzasztóan önző, hisz ő csak segíteni akart, én pedig újra és újra megbántom, hogy legalább olyan szarul érezze magát, ahogyan én jelen pillanatban. Nem is vall rám, de ezúttal elvetette a sulykot - legyen bármi is az oka. - Ne haragudj, Adrian - sóhajtok fel megenyhülve. - Tudod, hogy nem gondoltam komolyan. Egy szavamat sem. Én csak... Megtorpanok és elfordítom a fejemet, mintha valamelyik fatörzstől remélnék választ. - Talán még mindig nem tudtam túllépni mindazon, ami történt. De nem a te hibád, nem rajtad kéne levezetnem, szóval... ne haragudj, hogy úgy beszéltem veled.
Tárgy: Re: Őszi sétány Szer. Szept. 28, 2016 11:28 am
- Na én pedig örülök neki, hogy örülsz. Ezért élek. - megvillantom a mosolyomat. Tudom hogy annak úgy se fog ellenállni. Tudom eléggé nagy lett a feszültség köztünk, de ha már egyszer kibékültünk maradjunk azon a szinten, és ne essünk vissza. Ezt meg tudom, hogy szép lassan a humorommal fogom elérni. Ismerem már. Az utálkozós szónoklatánál viszont lehervad a mosolyom, és összehúzom a szemöldököm. Ez most szíven ért ha lenne... na mind1. A lényeg, hogy rosszul esik és legszívesebben én hagynám ott őt. Annyira hálátlan lett az utóbbi évek alatt... tudom hogy ha valaki vámpírrá változik az személyiség jegyei megerősödnek, de régen sem volt ilyen. Erre nem is válaszolok, majd gondolom észre veszi a haragomat, és bocsánatot kér. Meglepődöm, de vissza ragasztom a mosolyom. - Semmi gond, én vetettem el a sulykot. Máshogy egyszerűen erre képtelen letelek volna rávenni. Ha húzzuk az időt az se jó. - a magyarázatán már zavarodottan a fejemet kezdem vakarni. Gondoltam és meg is értem hogy nem tud túl lépni, igazából én se. Ez olyan seb ami bennem is bennem fog égni bármit teszek tudom, hogy nem fogom se nála se nálam begyógyítani. - Az idő segíteni fog, és én is ... mindent megteszek... - sóhajtok magatehetetlenül. Legszívesebben oda lépnék és szorosan átölelném, de szerintem ott még jobban átlépnék egy határt.
Csak a szemeimet forgatom a válaszát hallva. Fogalmam sincs, honnan jött az a rengeteg düh... na jó, igazából nagyon is rászolgált, ettől függetlenül viszont nem kellett volna így bánnom vele. Amint lehiggadok, már belátom, mennyire utálatosan viselkedtem, és azonnal próbálom jóvátenni, bár szavakkal tudom, nehéz lesz. A mosolyát látva megkönnyebbülök és közelebb lépve átölelem, mikor ezredjére is elmondja, mindent megtesz. Szívesen megjegyezném, hogy igencsak szűk szókinccsel rendelkezik, de azt hiszem, nem ez a megfelelő alkalom a viccelődésre. - Ahogyan én is, Adrian. De ha még egyszer ezt mondod, le kell, hogy üsselek. - Visszakísérlek - mondom kibontakozva az öleléséből, majd elmosolyodva teszem hozzá: - Vagy szeretnéd megnézni a másik erdőnket is?
Amikor megölel meglepődöm, így vágyaimat kiélve szorosan vissza ölelem. Persze a határt mindig nem lépem át. Az a fránya Derek... komolyan látni akarom már. Gyorsan hála Dracula-nak ki is békülünk, nagyon reménykedtem benne, hogy így lesz. - Másik erdő ? - felcsillan a szemem. - Van még egy erdő? - bár lehet inkább a rémület látszik a tekintetemben,mint az izgalom. - Ugyan úgy teli van tündéri Walt Disney lényekkel mint az előző ? Mert akkor nem is kérdés. - nézek rá nagy vidáman, bár cseppet sem vágyakozom újabb erdőbe. Borzasztó hosszú volt ez a nap és ilyenkor inkább Opráht nézek. Na jó nem.... Buffy a kedvencem.
Egyszerre szokatlan és természetes az ölelése. Tegnap óta most először tör rám a nosztalgia, és tudatosul bennem, hogy mi mindent veszítettem el a barátságunkkal. Hogy mennyi minden máshogy alakulhatott volna, ha ott maradok velük... - Tudtam, hogy így gondolod majd - nevetek fel.
És tegnap óta először töltünk el tíz percnél hosszabb időt veszekedés nélkül, miközben visszasétálunk a hotelhez. - Máskor is leugorhatnátok Beccaval - torpanok meg a bejárat előtt. - Ígérd meg, hogy vigyázol rá. Ha akarnám sem tudnám elrejteni az aggodalmamat, hisz komolyabb problémákat is vonhatott volna maga után az, amit tett. Márpedig sok mindent lehet mondani Adrianre, de hogy ne lenne felelősségteljes, ha nem önmagáról van szó, azt nem; bízom benne, hogy a jövőben is odafigyel majd rá. - És magadra is - teszem hozzá halvány mosollyal, majd búcsúzásképp újból átölelem. Ki tudja, mikor látom legközelebb. Öt év múlva? Tíz? Soha?
Ott szinte toporzékolok az ajtó előtt miután megállunk. Ettől a perctől féltem a legjobban. És hát ...főleg egy vámpírnak , nagyon gyorsan eltelt ez a nap még úgy is hogy eseménydús volt. - Persze feltétlenül. Majd mond mikor , és jövünk. - halvány mosoly terül szét az arcomon, bár inkább keserű lehet. - Én mindig, meg ő is rám. Így éljük életünket. - mondom zavartan miközben megvakarom a fejem búbját. Most szinte remegve nyúlnék cigiért, de szerintem hogy bemegy dobozzal együtt szívom el az egészet. - Magamra minek ? Én magam vagyok a veszély - mondom nagyképűen. Mikor ismét átölel, én vissza ölelem meglepődve. Mély levegőt veszek beszippantom ezzel is az illatát, remélhetőleg lassan fog elillanni legalább ennyit hagy vigyek magammal. - Te is ha bármikor kellenék... megtalálsz és jövök. - kacsintok majd össze szorított ököllel , még egy enyhe csókot nyomok az arcára és egy mosoly kíséretében elfordulok majd elindulok... úgy is látom még ... tudom. Majd előveszem azt a doboz cigit hogy lenyomjam a saját torkomon.
Kezdőlap
Tárgy: Őszi sétány 
