Nagy vásár

Felpörgött. Annyira boldoggá teszi, hogy végre valami történik a városban, és ez a valami egy mulattság, hogy az öröm szinte szétfeszíti belülről. Állandó résztvevője az ilyesmiknek, mindig kint jár-kel, cseverészik ismerősökkel és ismeretlenekkel, illetve jókat viccelődik a fura alakokon. Ma is ezt teszi, kint lopja a drága időt, szemléli a látványosságokat, nézegeti az embereket, s némelyikhez kitalál egy-egy érdekes történetet, persze csak gondolatban. Habár, ha találna valaki,t akire rázúdíthatja a hülyeségeit...
Haját lazán hátradobja, az alkalomra szépen kiegyenesítette, csupán az alján maradtak kisebb hullámok, ezekkel elbíbelődött egy ideig, de abszolút megérte, szerinte. Ruháját maga varrta, némi segítséggel ugyan, de büszke rá. Annyira beleillik ebbe a világba, amit feleleveníteni kívánt a vasár, de mégis modern, mert a szoknyája a térde föléig tartott csupán. A barna több árnyalata megtalálható rajta, ízlésesen, mégis kissé extrémen, mert nem fukarkodott a fodorral. Annyira rá vall ez az öltözék, és amikor jobban megnézik, annak meg főként örül, ismét egyedi tud lenni valamiben
Szinte ugrándozva halad az árusok és bámészkodók között, mindenkinek köszön, akit valaha is látott, vagy ismerősnek tűnik neki, aztán majdnem fellök egy gólyalábas mutatványost, akit szerencsére a társa megfog, így nem elsz nagy baj.
- Ez a lány tiszta dilis! - Háborog Debbiere mutatva, aztán a lánynak is leesik, ez nem az első eset, hogy útjaik keresztezik egymást, ma már másodjára, a vásár kezdete óta pedig sokadik alkalommal ütköznek így össze, mintha direkt őt spécizné ki magának.
- Te vagy kétballábas! - Vég vissza Deb, s egy kisebb veszekedés veszi kezdetét, amit egyre többen néznek, új látványosság született. A lány hirtelen hozzájuk fordult.
- Ez az idióta azt hiszi, zaklatom és üldözöm! Maguk szerint ez nem nevetséges? Minek akarnék egy több méterrel magasabb pasat zaklatni? Maga szerint is ennyire hülye vagyok? - Kiemel egy férfit közülük, aki valami furanevű rockbandát viselt a pólóján, ő legalábbis még nem hallott róluk, de nem ez a lényeg. Komolyan néz a férfira, választ várva. Majd ő most jól megmondja ennek a bohócnak! Korábban kelljenek fel a gólyalábasok, ha vele akarnak kezdeni!

Persze, hogy ő, ki másnak mondaná, amikor egyenesen rá néz, és őt szugerálja, de ez leesik a férfinak is, mert válaszol, habár nem pont úgy, ahogy Deborah várná tőle. Ezt arcán jól láthatóan fel is tűnteti, de szavakba is önti a véleményét, nem ússza meg senki ilyen egyszerűen.
- Hát, kössz a semmit! - Fintorog rá, mielőtt visszafordul a gólyalábasokhoz.
- Te meg, fordulj fel! - Morran rá, nem túl kedvesen, de annyira felhúzta a srác, hogy képtelen visszafognia indulatait. A "sértett" erre visszaszól valamit, aztán legyint és társával együtt tovább áll, velük együtt a tömeg is oszlani kezd. Debbie még bosszankodik egy sort, aztán elindul tovább, megtalálva az első édességes bódét, azonnal valami olyat vesz, ami csokis és még annál is édesebb, így talál rá a falatnyi süteményekre, amiket vastag csokirétegbe burkoltak. A zacskónyi fiinomsággal megy tovább, szemezgeti, eszegeti is nézelődik. Pár perc alatt el is felejti az előbbi összezörrenést, azért elkerüli őket, amennyire sikerül. Nem kellen még egyszer beléjük botlani.
Megtorpan. Az előtte lévő bódénál felismeri a férfit, akit az imént kérdezett meg, és nem bírja ki, hogy ne menjen oda hozzá.
- Azért nem haragudtam volna, ha legalább egy kicsit az én oldalamra áll. - Mondja köszönés helyett. Ha minden igaz hátulról érkezik, és mellé lépve szólítja meg újra. Nem ismeri, vagy pontosabban nem ismerős neki a férfi, de ettől nem ijed meg, és nem kezeli teljesen ismeretlenül, olyat amúgysem szokott.

- Igen, csak úgy néztem ki tőle, mint egy idióta. - Húzza el a száját, habár tényleg nem érdekli, mit gondoltak róla az emberek, mert általában bármit tesz ilyen véleményt alkotnak róla, csak most azért egy kis pozitív szónak örült volna a férfitól.
- Az, hogy nekimentem-e nekik vagy sem, egy elég bonyolult történet. Most nekimentem, ez igaz. De, kinek nem mész neki, amikor ennyien zsúfolódnak össze egy ilyen kicsi helyen? Ilyenkor vannak a legtöbben, és senki sem veszi magára, ha meglököd, az már más, ha földre is kerül, de itt ilyen nem történt. Pocsék az egyensúlyérzéke a srácnak, és megpróbálja másra kenni, ennyi. - Vállatvon, már nem érdekli az egész, inkább eszik még egyet a maradéék édességei közül.
- Kérsz? - Felé nyújtja a zacskót, ha akar vegyen belőle. Az, hogy mikor tegezi vagy magázza, neki fel se tűnik, mert "ahogy kijön" alapon szólítja meg, meg egyébként is szimpatikus illető, ugyhogy leragad a tegezésnél.
- Bár nem érdemled meg, de tetszik a pólód. - A sablonos "szép a szemed" befejezés volt az első terv, ám azonnal talált helyette mást, amitől azért egyediben hangozhat. Mellé küld egy nagyobb mosolyt. - Rammstein, kik ők? Nem gurik be így hirtelen.

- Is-is - Mondja nagy mosollyal miközben majszolgatja a csokis csodát. Tetszik neki, hogy a férfi ennyire lazán kezeli, legtöbbször ilyenkor visszautasítják, és általában elküldik, mert vadidegen, főként vad, habár most egész nyugodt, még a történtek után is.
- Ó, akkor innen ismerős! Nem vagyok annyira otthon a rock témában, de neked elhiszem, hogy tényleg ennyire ott vannak. - Hagyja rá, mivel nem ért hozzá, és most úgysem fognak belemerülni a német banda dolgaiba, helyzetébe, meg a többibe. Körbepillant, kik járkálnak körülöttük, mert úgy érzi, most ezt kell tennie. Mint valami fura sokadik érzés. Mivel nem lát semmi olyat, ami további figyelmére méltó lenne, ezért visszafordul a férfihoz. A füles felé elveszi, és a helyére teszi, majd felcsendül a dal, vagy ricsaj, mert ez jut először eszébe róla jelzőként.
- Hű, ez elég... ütős. - Fogalmazza át finomabbra a véleményét, mert nem akarja megbántani az új ismerőst, ha már egyszer a kezdeti nehézségek után most rendesen bánik vele, mondhatni kedvesen. A nevére célzó kérdésre csak titokzatosan mosolyog és visszaadja a fülest.
- Hm, miért szeretnéd tudni? - Megint kezd dilis lenni, abszolút jó értelemben vett őrült, persze még eléggé az elején jár, de ami késik...
- Mit kapok cserébe, ha elárulom? - Haját hátradobja, és legragyogóbb mosolyát villantja rá. Kíváncsi, mi lesz a férfi reakciója.

- Ha nem lennél "idegen"... - ujjaival is mutatja az idézőjelet - ...akkor már tudnád a nevem, de mivel nem így van... - Hagyja a levegőben lógni a kérdés végét, míg eltalál a kukához, majd vissza. Aztán ismét minden figyele a férfié.
- Szerintem neked most elég sokat - Válaszol huncut mosollyal. Ez a körbejárás a neve körül, annyira tetszik neki! Mulattatja, hogy egy amúgy tényleg semmiségről, milyen sokat lehet beszélni, ami nem esik nehezére ugye, ez azért már kiderült, a kommunikációval nincs problémája.
Könnyen ráismer a vámpírokra, ismét egy sokadik érzék, ami talán csak női megérzés, vagy valami hasonló, de mindenesetre eddig nem csapta be. A férfi közvetlensége és másokat biztos zavarbaejtő kérdései, egyszerűaen elbűvölik. Hol bújkált eddig előle? Sokszor keresett ilyen társaságot, s hasonlóakat számtalanszor talált, ám ilyet, aki ennyire veszi a lapot, és szemrebbenés nélkül reagál rá, nos, ilyen elég ritkán mászkál a városban.
- A boszik köztudottan nem túl ízletesek. Vagy te talán másképp gondoltad? - Az előttük lévő árushoz fordul, pontosabban csak a portékáihoz, és elkezdi őket felületesen nézegetni, némelyikhez csak úgy hozzáér, mintha keresgélne, válogatna, pedig nem is érdekli ez a rakat haszontalan holmi. A mosolya ugyanúgy ott virít az arcán, ha akarná se tudná elfojtani. De minek akaná eltűntetni?

- Nem, te határozottan nem vagy sorozatgyilkos-féle, inkább olyan... olyan megfontoltan, speciálisan, sosem egyszerűen gyilkoló típus. Az a fajta, aki ne képes, csak úgy simán odamenni és letámadni valakit, hanem az a... pszichiátria eset féle. - Ha megvan a téma, áradnak belőle a szavak, mint az látszik is. Nem egyszerűen fogalmaz, de mindenképp érthetően, és valamilyen szinten akár még találóan is, de ebben nem biztos, csupán a megérzésére hallgat.
- Ó, ha ezt elkezdenénk fejtegetni, akkor kevés lenne az a napi huszonnégy óra - Már annyi féleképp szedték ki belőle a nevét, volt, aki egyszerűen, volt, akinek nehezebben ment, de ilyen nehéz dolga nem sok "embernek" akadt, viszont, mivel látja a férfin, hogy nincs a számára leginkább bohóckodásként jellemezhető csevelyük ellen, így hagy neki lehetőséget a kiharcolásra. Amúgy is kíváncsi, hova jutnak ezzel...
- Az nem lenne kannibalizmus? A tüzönsült húsnak komoly története van, és sokféleképp elkészíthető, de egyelőre nem szándékozom kipróbálni, sem magamon, sem mást megkóstolva, és nem hiszem, hogy csak úgy hagynám magam bárkinek, még neked sem. - A kacatokat szemléli, semmi különöset nem lát közöttük, ami kicsit is izgalomba hozná, de azért úgy tesz, mint, aki nagyon rajong, igazi gyűjtő vagy valami hasonló, de közel sem áll az igazsághoz. A kérdésre ismét a férfira néz, kissé furcsán, mert hirtelen elhiszi, amit mond, és olyan "Nekem ne mondj ilyeneket." tekintettel hallgatja. Felére sem kíváncsi, de a végére még a kevéske erre vonatkozó tudása is elég, hogy rájöjjön, nagyon élénk fantáziája van a férfinak, meg az árusnak is persze. El is neveti magát a végére, és finoman meglöki Leot.
~ Bolond pasi, és még cuki is. Mázli, hogy sikerült kihalásznom a lúzezer közül. ~ Fut át az agyán eme rövid gondolat, közben töretlenül széles mosollyal néz azt említettre.

- Nem egészen, de közelítesz felé - Húzza tovább a dolgot. Még mindig benne volt az a kis bizonytalanság, amit könnyen lekűzdött ugyan, de azért tartott tőle, hogy a férfi esetleg sértődötten otthagyja, habár nagyon nem ilyen típusnak néz ki, és eddig is jól állta a sarat.
- Nem tudom, feltűnt-e, de eléggé jól elvagyok látva energiával, szerintem lenne esélyem veled szemben - Büszkén kihúzza magát, mint, aki nagyon büszke erre, holott a hiperaktívság és az elmezavar nem igazán az érdemek közé való. Mások szerint. Ő inkább úgy gondolja, ettől válik igazi egyéniséggé, ezért olyan szeretnivaló, vagy valami ilyesmi.
- Komolyan ki akarod húzni a gyufát? - Alsó ajkába harapva mosolyog, aztán már csak úgy simán, mert hiába igyekszik komoyabb, fenyegetőbb arcot vágni, egyszerűen nem sikerül neki. Így aztán tekintetét inkább a kacatokra emeli, de egyszerűen unalmasnak látja mindent, süt róluk, hogy hamisiítványok, még ha gondosan, figyelmesen dolgozták is ki, és nem is ért hozzá annyira, akkor is sántít a dolog. Az árus belekezd a monológba, Debbie oldalra billentett fejjel hallgatja, mint, akit tényleg érdekel, és igyekszik ezt kimutatni, már, amennyire sikerül neki. Még bólogat is hozzá, aztán elveszi a láncot, s közelebbről szemléli.
- Jobban járt volna, ha valami mást mutat, mert erről mnég egy öt éves gyerek is megmondja, hogy a felét sem éri annak, amit kér érte. A kapocsnál látszik, hogy eléggé remegett a keze annak, aki csinálta, a koptatást pedig még egy óvodás is jobban csinálja. Amúgy nagyon szép, de szerintem ne mutogassa ilyen közelről, csak, ha már megvette valaki, mert a nyakán fog maradni. - Mondja mielőtt visszanyújtja neki, egy bájos mosoly kíséretében, mintha csak ötleteket adni az árusnak, ahelyett, hogy kicikizné.
- Az a szobor ott viszont még érdekes is lehetne - Mutat egy kőből kifaragott, emberszerű alakra, szintén minden nyoma látszik az idő múlásának, és a valamikor talán női alakot ábrázoló szobrot nézve még kezdi is lehinni, hogy abban lehet valami eredeti. Azért persze, eszébe se jutna megvenni, ennyire nem bolond.
- De nem, inkább mégsem. Mit gondolsz? - Néz a mellette állóra, talán kicsit tovább is, mint gondolta, de nem zavarja. Körbe is pislog, céltalanul figyeli a tömeget, mielőtt újra a férfira nézne, figyelmesen, mivel valószínűleg közben válaszolni fog a kérdésére...

- Hé, ez igenis egy nagyon értékes, régi, ki tudja hány száz éves, drága és nem lebecsülendő... - Úgy csinál, mint, aki nagyon felkapja a vizet a férfi véleményén, holott teljesen egyetért vele, csak így van kedve reagálni, amit persze majdnem elnevet, ám azért a szerepéből látványosan nem esik ki az utolsó szóig.
- ... bóvli! - Na, most tör ki belőle a nevetés, és már nem is foglalkozik tovább a tárggyal, ami valószínűleg csekélyke zsebpénzéből is vígan kijönne, ha igazi árát nézzük, nem azt, amit az árus szeretne kapni érte. Nem is tudja, meddig nevet ezen, mire csillapodik kissé, és csupán a széles mosoly arcán, ennyi jelzi jókedvét.
- Hm, micsoda meghívás! Nem is tudom, vissza lehet-e egyáltalán utasítani egy ilyen ajánlatot... - Mutatóujjával száját ütögeti finoman, töprengőn, mint, aki komolyan megfontolja az ajánlatot.
- Maga mit gondol? - Fordul az árus felé, akinek a feje akár egy jól megtermett paradicsom a dühtől, s ez teljesen érthető is, habár Deborah ebből semmit sem vesz észre, talán szándékosan, talán véletlenül.
- Á, inkább hagyjuk, megoldom egyedül. - Tér vissza Leora a tekintete, aztán előbb elhalványult mosolya újra ereje teljében pompázik, és belekarol a férfiba.
- Vezessen kedves Idegen, de vigyázzon, mert könnyen varangyos békává változtatom. - Szabad kezével ilyen "hókusz-pókusz" kézmozdulatokat tesz, mint valami mesében vagy filmben, az alakításhoz való érzelmek azonban hiányoztak az arcáról, most valahogy sehogy sem sikerül komolynak lennie, ezért sem próbálkozik vele tovább. Helyette nagy szemeivel néz fel a nála valamivel magasabb férfira, és közben valószínűleg útra kelnek az említett hely felé, ahol egyébként Deb még sosem járt. Ismét új nap, új kihívásokkal, új helyekkel, új ismerősökkel, ezért már megérte felkelnie reggel.