Előcsarnok

Tárgy: Előcsarnok Szomb. Május 18, 2013 7:13 pm

Csak egy bolond gondolná, hogy egy csodás 18. századi palotát idéző kastélyban borzalmak lakozhatnak, melyek elől csupán elmenekülni lehet. De vannak olyan árnyak melyekkel nem lehet szembeszállni.

Ha beléptél ebbe a kastélyba, onnan már nincs kiút.

Tárgy: Re: Előcsarnok Vas. Május 19, 2013 3:05 pm

Szeretnék túl lenni ezen a kellemetlen helyzeten, az ilyeneket vagy nem tudtam kezelni, vagy rosszul, így érthető szerintem. Arra meg már gondolni se merek, miket fecseghettem összevissza neki. Mindenesetre, rá kéne jönnöm, vajon már most annyira bensőséges a viszonyunk, hogy a csók nem is furcsa? Mert akkor szegény vámpír is hülyén érezheti magát. Bár ez nem látszik rajta.
- Azt nem mondtam- halvány mosolyt eresztek meg, mert ezt felesleges is tagadni. Vagyis, hülyeség, igaz viszonyítási alapom nincs.
- Á, felejtsd el, lehet, el se mentem- legyintek, mert én ebből nem csinálok nagy ügyet. Azért így kezd érdekelni, az a plakát, hogyan került hozzám, gyanítom, leszedtem valahonnan.
- Embereknél ez jó szokás- sóhajtok teátrálisan, mert én örömmel meglennék nélküle. Összerezzenek, ahogy az arcomhoz ér, de fogalmam sincs, mi az, amit ez kiváltott belőlem. Annyira idegesít a memóriám hiánya, legalább is jelenleg, bárcsak tudnám, mi volt akkor.
- Igen, ráírtad a képre- biccentek is mellé, a helyzethez képest elég nyugodtan, de tudom, hogy rám kérne törnie a sikítófrásznak, amiért egy teljesen kihalt utcán, rajtam kívül ő az egyetlen lény. Na, nem baj, ha az előző találkát túléltem, ezt is túl fogom. Éljen a pozitív hozzáállás, amíg meg nem hal.
- Hát... még élek- vonom meg a vállam, mert mást nem igazán tehetek. Azt nem tudom, hogy sikerült még ezt kiviteleznem, hogy maradhattam életben, de nem is lényeges.
- Hát... lényegében igen- vigyorodok el, és még csak rosszul sem érzem magam. Szerintem minden épeszű ember bebiztosítaná magát egy vámpírral, ha tudná. Nem is tudom, szerintem valami ösztön lehet a ludas.
- Hmmm... akkor ez érdekes lesz- motyogom csak úgy magam elé, de mikor Leora pillantok, és látom a komor arcát, megfogalmazódik bennem, mégse kéne odamenni.
Aztán vállat vonok, mert így meg már csak azért is. Fene a büszkeségemet.
- Bocsi- kuncogok, hogy megpróbáljam oldani ezt a furcsa hangulatot. Nem tetszik, hogy ilyen, hisz idáig csak mosolygott, most akkor miért ilyen... komor?
- Ezek szerint... most gusztustalan vagyok?- kérdem csüggedten, ugyanis nekem ez jött le, és egyáltalán nem tetszik, bár... melyik nőnek tetszene.
- Nem tudom- tudom le ennyivel a kérdést, mégis csak jobban hangzik, minthogy, mert miért ne...
Nem is tart sokáig felérnünk. Egyenlőre semmi rossz érzést nem érzek, talán Leo miatt, talán nem, de van egy sanda gyanúm, ha egyedül lennék már rég félnék. Ezt azért magamban tartom.
- Hű, betörésből ötös- biccentek elismerően, mert mégis mi másra gondolhatnék, minthogy egy vámpír valami szuper képességével kinyitotta az ajtót? Aztán közelebb megyek Leohoz, és én is benézek, de össze kell vonnom a szemöldököm.
- Te látsz valamit? Mert én semmit- fordulok eztán felé, mert kíváncsi vagyok.

Tárgy: Re: Előcsarnok Vas. Május 19, 2013 9:53 pm

- Hát, ha nem emlékszel rá, nem vot elég emlékezetes a legutóbbi.

Nincs sajnálkozás a hangjában, tekintete ugyanolyan ravasz, a szavakkal is csínyán tud ám bánni. Aztán a plakátra pillant, sötét árnyalatok, nem a legszokott rikítós színek. Hiába, ez itt Namless Town, minden rémségek termőhelye.

- Szerintem biztosan voltál. Csak olyan dolgokat teszel el vagy írsz le, amik fontosak, megtörténtek, hogy emlékeztesd magad rá másnap.

Magyarázza. Pont Averynek. Mintha annyira értene hozzá. Ennyire mondjuk igen a legutóbbi találkozás után.

- Még igen. De ki tudja mi van odabent.

Biccent fejével hanyagul a lány mögé, ahol az ódon kastély magasodik továbbra is vészjóslóan. Még csak varjak sem lengik-károgják körül.

- Szóval szemérmetlenül ki akarsz használni.

Pajkos vigyor lesz a macskás mosolyból, de csak olyan kisfiúsan suhancos.

- Fehér paripám az nincs, és a vörös Mercedes-em kulcsa sincs most nálam, ha mentési akcióról lenne szó.

Hülyéskedi el a dolgot, furcsa is lenne lóháton vagy kocsival berontani egy várba, de a tréfa erejéig jó.

- Az biztos.

Távoli ahogy ezt mondja, hiszen elmereng a több száz éves falak kémlelése közben. Egy vámpírszem többet lát. Minden apró részletet, ahogy a fal málladozik, még is valami fekete összetartja, de ez nem az üszök és a moha,hanem valami egészen más, lthatatlan pókhálószerű. Lassan vándorol csak vissza a szempár Averyre.

- Nem,dehogy. Nlunk ez máshogy megy, más értelemben.

Elneveti magát a megjegyzésen, mert olyan kis kétségbeesett arccal sikerült ezt megosztania vele, hogy kénytelen. Nem gonoszságból, csak úgy.

- Jelenleg nem tartalak vonzónak. Mrmint nem szexuális szempontból, hanem táplálkozási szempontból. Ez nem azt jelenti, hogy gusztustalan vagy, mert akkor a semleges helyett undort kéne éreznem. Most csak...nem akarlak azon nyomban felfalni.

Kezd is bele a magyarázatba, ami a vámpírok gusztusát illeti, végól kissé poénba megy át. Ami való igaz, csak vicces megfogalmazásban. És jobb is a lánynak, ameddig nem kívánja meg túlzottan a vérét.
Megindulnak felfelé, fel a lejtőn, kígyózva a fák és kövek között egy olyan helyre, ami még tán sokáig kísérteni fogja mindkettőjüket. Vagy örökké eltemetik elméjük mélyén.

- Nem félsz?

Semmi rosszmájúság nincs a kérdésében, egyszerűen csak így lenne egyértlemű,szerinte. Vagy a jelenléte ennyire megnyugtatná? Mondták már, hogy nyugtató a kisugárzása, még emer korában is, most pedig vámpírsga tetézheti ezt, na de ennyire? Az agy könnyen becsapható. A gyerekek pedig ameddig nem képesek felfogni a félelemet, nem is képesek rá.
Hozzáér az ajtóhoz, amit alig kell meglöknie, hogy kinyíljon. Ugyan súlyos kapuról van szó, de a zár minden nélkül feláldozza magát és leborul előttük. Vagy csak az, ami a kastélyban van szeretné, hogy ez így legyen?

- Nem én voltam. Nyitva van.

Fordul hátra a válla felett Averyhez, teljesen semleges arccal és a reakcióit kémlelve. Majd ismét befelé néz, a sötétség barlangjába, ahová belépni készülnek.

- Mindent tisztán látok. Vámpír vagyok. Mi úgy látunk a sötétben, mint az éjszakai ragadozó állatok. Idővel a te szemed is hozzszokik.

Viszonylag halkan mondja és még jobban belöki karjval az ajtót. Megteszi az első lépést, szemei rögtön visszaverik a szinte teljes feketeségben fellelhető egy-két égő gyertya fényét, felvillanva. Előre halad, de nem megy messzire. Alaposan szemügyre vesz mindent, amit lát. A falakat, a bútorokat a tárgyakat. Megérinti a kőfalat a kezével, felnéz majd előre.

- Ez a kastély nem 18.századi, de a bútorok ezt mondanák. Sokkal régebbi annál, a falak, az architektúra nem lehet idősebb a 6. vagy 8. századnál.

Tűnődik el ezen a furcsaságon, meg azon, hogy úgy fest, mint ami mállik, de megérintette és valójábban cseppet sem. De csak míg meg nem nézegeti a többi dolgot, amit így elsőre látnak. Egy kisasztal a fal meleltt, holmi dísz. Rajta pókhálós gyertyatartó, csonkig égő fehér viaszgyertyával. Végighúzza a kezét a faasztalkán és az ujjaira pillant. Utána Averyre. Ha nagyon téblából vagy esetleg lemarad, odamegy hozzá. Az ujjait mutatja neki.

- Látsz valamit?

Kérdezi, de ebben a sötétben lehet, hogy nem fog. BÁr a vámpírbőr szinte hófehér, mint egy hulláé és a gyertyafény is ott van.

- Nem poros. Az asztal nem poros. A gyertyatartó viszont pókhálós, ahogy a sarkok is.

Ez az amit kiszúrt. Egyfajta paradoxon. Hiszen ami régi, az pókhálós és poros. Itt viszont mintha csak félig lenne minden öreg. Tehát ez a kastély...nem nehéz kitalálni és talán meg sem lepő, hogy valamiféle (sötét) mágia uralta. Vagy hasonló. Érzi is....a Sötétséget. Azt talán, ami akkor, azon a véres csatamezőn elragadta a Fényből. Nem mondhatná, hogy rossz ez az érzés, de határozottan természetellenes.

- Vegyél nyugodtan a kezedbe egy gyertyatartót.

Javasolja és lassan tovább halad. Hagyja, hogy a lány felfedezze amit szeretne. Ha már itt van, megy arra amerre ő szeretné. AHogy elhaladnak az ablakok előtt, végig valamiféle csarnokon, függöny táncol a nyitott ablakok előtt és pár falevél táncol amit a szél behordott a kövekre. Óriási festmények sorakoznak sorra. Kimondottan hűvös van, legalább tíz-tizenöt fokkal esett a hőmérséklet a kinti hőséghez képest. Fa és valami hang. Fentről, valamelyik emeletről jön, de nagyon távoli, alig lehet kivenni mi az. A szellő is halkan sírdogál. Olyan ismerős ez az atmoszféra...a belső tér nem, de az érzés, amit gerjeszt.

- Tegnap elmondtam neked, hogy orvos vagyok. De mielőtt az lettem,mielőtt ez lettem, más voltam. És akkor...nagyon régen jártam egy ilyen kastélyban. Nem pont így nézett ki, de ugyan azt a furcsa érzést éreztem, mint most.

Öt rossz, ez az igazság. Cseppet sem jókedvű, ahogy ezt a kis történetet meséli, vagyis csepegtet belőle inkább. Még sem fordul vissza, nem mondja, hogy menjenek innen. Avery be akart jönni, bejött vele. Hogy ennek mi lesz a következménye, az majd kiderül.
Nyirkogás mentes hirtelen, de nem túl hangos csapódás.
A hang irányába néz, el, Avery válla felett: Az ajtó becsukódott. Nem mintha az önsújától képes lenne ilyesmire egy nehéz kapu. Nem foglalkozik vele, nem rohan oda megnézni kinyithatják-e. Teljesen felesleges volna. Tovább sétáll, ha a lány is.

- Mit gondolsz erről a helyről? Merre menjünk?

Tárgy: Re: Előcsarnok Szer. Május 22, 2013 6:52 pm

Fájdalmasan elhúzom a szám,nem szeretem az ilyet hallani, utálom, ha mások magukat hibáztatják, amiért én vagyok egy szerencsétlenség.
- Nem a te hibád, Leo, selejtes vagyok- mondom szépen tagoltan, bár nem hiszem, hogy szükség lenne arra, hogy megértessem vele.
- Tulajdonképp mennyi mindent mondtam el magamról?- nevetek fel hitetlenül, mert ez új. Nem szokásom úton útfélen elemezgetni a rendellenességem.
- Miért van olyan érzésem, hogy te igazából tartasz attól a helytől? Miért?- döntöm kissé oldalra a fejem, mert ez érdekes. A vámpírok állítólag nem sok mindentől tartanak, nem?
- Hát.... igen- most mit kamuzzak? A lényeg ez, de ahogy látom, neki aztán nincs ellenére a "kihasználás", így az én pici szívem is nyugodt.
- Akkor ez így nem fog menni. Se ló, se Merci... így már elvesztetted a varázsod, Leo- fonom össze a karom a mellkasom előtt, és rosszallóan ingatom a fejem, aztán csak elvigyorodok jelezve, hogy ez poén. Bár ezen a téren se jeleskedek, remélem, nem fog berágni.
- És szexuális szempontból vonónak tartasz?- teszek fel egy tök ártatlan kérdést, talán kicsit közönyösen is, de ami még furább, még csak el se pirulok. Na, mi történt? Ja, csak megcsókolt az első percben.
- Még nem tudom- vonok vállat, kikerülve egy vaskosabb gyökeret. Jelenleg nem érzem úgy, hogy félnem kéne, de ki tudja, a következő pillanatban, mi ér, így inkább óvatosnak mondanám magam.
A szemem elkerekedik, és talán egy árnyalatnyival fehérebb is leszek. Jobban tetszett az én verzióm, miszerint Lep varázsolta ki.
- De... ki az az elmebeteg, aki nyitva hagyja a kastélya ajtaját?- ez egy tipikus naiv lány kérdés, mint a sablonos horrorfilmekben.
- Még ez is?- komolyan ez felháborító. Nekik mennyi minden jó megadatott, oké, tudom, ott vannak az árnyoldalak is, vagyis gondolom, na de akkor is. Szorosan Leo mögött megyek, és elfog a kísértés, hogy a karja után kapjak, de csak leküzdöm a kényszert, még a végén valami rosszat feltételezne, és az nem lenne jó.
- Nem laknék itt... az tuti- a mi kastélyunk ennél világosabb volt, és kevésbé nyomasztó, így egy ilyet látni... nos, kezd nagyobbodni a gombócka.
- Nem kéne inkább kimennünk? A végén még ránk omlik- a hangom is vékonyabb a kelleténél, nem szeretnék kilapulni, még alig éltem.
- Nézd- mutatok egy festményre, a gyér fénynek köszönhetően vettem észre.
- Talán az övé a kecó? Hozzá se jönnék házibuliba- megyek közelebb a festményhez, ami egy rideg férfit ábrázol, aki simán elmehetne Draculának. Na de, amikor a feje hirtelen felém fordul, és a szemei egyenesen rám merednek, én elsikítom magam, és Leo mögé bújok.
Leküzdve az előző sokkot, a bútorokat elemező Leot látva, kuncognom kell.
- Mint Scully és Mulder- ezt igazán nem hagyhattam ki, és ez a hely is van annyira beteg, mint a sorozatban lévők többsége.
- Úgy érzem, mintha fojtogatnának- húzom el a szám, és csak suttogok. Nem tetszik a légkör, mai ezt a helyez átjárja, semmi... egyetlen pont sincs, ami azt sugározná, nem fogok itt elpatkolni. És hasonlít a temető légköréhez.
- Nem, nem... izé, én meg a tűz, nem vagyunk jóban- harapom be az ajkam heves ellenkezésem közepette. Mégse mondhatom el neki, hogy az egyetlen emlékem, hogy valakikre rágyújtom a házat, az nagyon beteg lenne.
Meg akad a szemem egy szobron, el is indulok, de amikor az is megmoccan, jobbnak látom Leo mellet maradni.
- Szerinted van itt valami, ami nem mozog?- kérdem el-el akadó hanggal, mert ez azért durva. Nem érzem jól magam itt, és talán egy kicsit félek is.
Most jött el a pillanat, hogy megfogjam a kezét. Bár nem hinném, hogy egy szerencsétlen emberlány lelki támogatására lenne szüksége, azért egy próbát megér.
- De ez nem az a hely, és ha minden kötél szakad... felgyújtom- "poénkodok", mármint próbálom elviccelni, nehogy feltűnjön, nem esik annyira nehezemre ezt produkálni. Igazából vigasztalásból mindig is rossz voltam, vagyis... nem volt kit vigasztalnom, így azt se tudom, hogy kell ezt csinálni.
- Menjünk arra- mutatok egy irányba, nem törődve a kérdéssel. Még nem tudok véleményt mondani a helyről, még nem láttam eleget.
El is indulok, miután megbizonyosodtam róla, Leo is jön velem, és a folyosón lévő első ajtón be is nyitok. Egy konyha. Ez vicc, pont a legszerencsétlenebb helyet sikerül megtalálnom. Hurrá.
- Nem vagy éhes?- nézek fel a vámpír társamra poénkodva, még vigyorgok is, aztán vágok egy hátraarcot, de azért egy pillanatra megállok, hátha ő itt is körbe akar tekinteni.

Tárgy: Re: Előcsarnok Szer. Május 22, 2013 8:56 pm

Fokozatosan mosolyodik el, ahogy Avery önmarcangoló kis kijelentését megteszi. Már-már kellemesen, selymesen, vagy melegen, kinek hogy. Ez a tekintet abból adódik, hogy pszichiáter és ismeri az emberi és nem emberi agyat, az elmét és ami benne lakozik. Teljesen ugyan kiismerhetetlen, mert minden emberszabású lény önálló individum, de nagyvonalakban megegyeznek a mintázatok. Nem lepi tehát meg amit mond és megérti. Ó, nagyon is megérti. Hiszen agyturkász vagy mifene.

- Nem vagy selejtes. Nem vagyunk hibátlanok, tökéletesek. Lehetne rosszabb is. Anyák, akik agyvérzésük után nem ismerik meg a gyerekeiket és férjeiket, ellenségessé válnak, nem hiszik el.

És még sorolhatná. Ez nem döfés akar lenni, sokkal inkább nyugtatás, enyhítés a helyzeten.

- Elég sokat. Azthiszem szinte mindent. Az állapotodat,hogy mindent leírsz, a szüleidet, hogy bezárva tartottak, hogy furcsának találod magad és hogy az ellenkező nem sem legyeskedik annyira körülötted, mint kéne.

Foglalja ösze röviden és tömören.
Aztán ismét felnéz a feléjük magasodó kőtégla-rengetegre, festői,de a szépsége baljós. Vagy több annál. Rossz előérzet? Lehet ilyen egy árnylények? Vagy csak a saját "fajtájának" bűze az, ami megcsapja ennyire dominánsan ezen a helyen?

- Mert jók a megérzéseid? Te is tartanál a helyemben, ha éreznéd, amit talán csak egy árnylény érezhet...vagy látó. Azt, ami ezt a helyet bévülről emészti és egyben élteti...azthiszem olyan mint a rák. Egy nagy daganat a világ testén.

Nem tagadja le, amit Avery megérez, sok férfi talán ezt tenné, hogy még tökösebbnek tűnjön, de Leo már nem suhanc. Régen nem az. Felesleges lenne hazudni.
És mert már éreztél ilyet, Leo. Már voltál ilyen helyen.
Hallja saját hangját a fejében, de egyelőre nem mondja ki hangosan.
Nem szeretett volna arra a napra emlékezni.

- Akkor kvittek vagyunk.

Vágja rá egy vigyorral, nem szereti ha kamuznak neki, ejnye. De most nem ez a helyzet és ez imponál neki. Szakmai ártalom?

- Akkor majd legközelebb hozom a páncélomat is. Kárpótlás.

A lányra kacsint, rögtön vesi a lapot, kapható az ilyen poénkodásokra és ártatlan flörtölgetésekre és meg is indul közben. Fel, fel, oda, ahová cseppet sincs kedve menni. És ahová egyszerre még is van. Kíváncsiság? Hogy ez a hely ugyan olyan-e, mint több mint fél évezrede akkor és ott? Bizonyára. A kíváncsiság pedig nagy úr, és Leo egyik rossz-és talán egyben jó?-tulajdonsága. A munkája. Az érdeklődés az agy iránt, hogy miért zápul meg az ember agya és hogy ez hogyan történik. Bizony. Na meg a megoldás erre. Mint egy jó kis real life logikai játék. Valójában az is.
Megáll, mikor a következő kérdést kapja és visszaforul a csajhoz egy kacér félmosollyal. Röpkén és még szenvtelenebbül futtatja végig rajta a szemét, majd felel is határozottan.

- Úgy nézek ki, mint aki meleg?

Elég sokat mondó egy ál-kérdés. Amelyik pasi nem kapná le ezt a nőt egy menetre-vagy kettőre-,az vagy impotens vagy homokos. Tulajdon képpen ez a legtöbb nőre igaz, a férfiak már csak iylen ösztönlények, még a zsákot-a-fejére kategóriás nőket is bevállalják, ha nincs jobb. Na de Avery elég távol van a bányarémségtől.
Oké, Leo pap volt és a papokról szeretik elterjeszteni, hogy homik meg pedofilok, de ez azért eléggé bulvár, eladható és jól hangzik, a fele sem igaz. Többnek volt női szeretője és gyerekei,mint amennyinél homok ment a gépezetbe.

- Sigmund Freud.

Ezt csak úgy az orra alatt motyogja félvárról, oda se figyelve. A fószer crazy volt és tesett az elméletével a ló túlsó oldalára, de alapvetően van abban valami, amit mondott: minde út a szexualitáshoz vezet.

- Mellesleg a testünk nem halott. Erről legutóbb beszélgettünk.

Fűzi hozzá, mert azért nem mind egy. A legtöbb vámpíros filmben a vámpír élőhalott, elméletileg tehát holttest. A hullák pedig mindenhogy hullák, deréktól lefelé is. Ezért is epic fail drága Stephani Mayers kisasszony és az ő szaporodó hullái. Meg is mosolyogja magában ahogy az az agyrohasztó hülyeség az eszébe jut. Könyörögm, Edwárdnak nincs keringése,akkor meg hogy...? Sehogy. Ez a nagy helyzet, sehogy. Keringés nélkül lehetetlen. Trust me, I'm a Doctor.
Avery pedig nem jön zavarba, még egy furcsaság,dehát nem is tagadta,hogy valóban "gyanús" a csajszi. Szűzleányok zavarba szoktak jönni az ilyen témáktól, dehát ki tudja, lehet hogy belevaló csaj, csak nem tud róla.
Felértek. Túl hamar, nem? Mágia lenne? Csak a Vén Órásmester tudhatja. Minden esetre benyit. Az elfehéredő lányra tekint, hallja ahogy egy nagyobbat üt a szíve az elsápadásnál.

- Nem egy ember, az biztos.

Nem egy emberi lény. Csakis valami más. Valami, ami még a vámpíroknál is rosszabb, de ugyan abból az üszkös ambróziából gyúrták össze. A Sötétségből. Mert lakozik itt valami, érzi, de hogy testet is ölt-e, kétséges. És ha igen,. nem olyan lesz, amivel szívesen találkoznának, erre mérget venne.

- Milyen éjszakai ragadozók lennénk, ha nem látnánk a sötétben?

Teljesen jogos. Logikus is a megjegyzés, megmosolygja.

- Belekapaszkodhatsz az ingembe, ha gondolod.

Nem néz hátra, úgy mondja. Semmi alázó nincs a hangjában, egyszerűen csak agyturkász, nem nehéz kitalléni, hogy egy ember-bárki-befosik egy ilyen helyen. Nem gáz.

- Én sem. Nem szeretem a régimódi dolgokat.

Lehet, hogy ez furcsa, ha abból indulunk ki, hogy a középkor szülötte. De Leo halad a korral, nagyon is. Nem ragad emg, mint a többség egy-egy évszázadban.

- Vissza akarsz menni, ha már eljöttünk eddig? Most már ide csődítettél, akkor nézzünk is körül.

Fordul a lányhoz egy pillanatra és hát megmondja a véleményét. Nem fog megfutamodni, akkor sem,ha neki sem tetszik a hely. Rászedte, hogy ide jöjjön, hát legalább nézzenek be pár helységbe.

- Nem hiszem, hogy ránk omlik. Csak úgy néz ki. De ha ennyire aggódsz, megnyugtatlak, nem hagyom, hogy bármi rád omoljon. Nekem meg úgy se ártana.

A tágas csarnokban lassan tova haladnak, mikor Avery egy festményt mutat. Leonak nem Draculát idézi, hanem valaki egészen mást. Egy volt kollégáját, a 19.század végéről, aki volt olyan megrögzött és őrült, hogy a saját kislányán végezzen pszichológiai teszteket. Aztán meg csodálkozott a végeredményen. El is fanyarodik, ekkor a festmény mozdulni látszik, amin üsszeráncolja ugyan a homlokát, de annyira még se lepődik meg. A festmények szoktak ilyet, legalább is az elátkozottak...vagy a megszálltak. Ezt a házat pedig valami olyan uralja, ami nagyon mélyről jött. Avery mögé bújik, ahogy odaér, jobb kezével hátra nyúl és a csaj popsijára üt két finomat, mint mikor a gyerekek fejét paskolják a felnőttek, hogy nincs semmi baj.

- Nem lesz gáz. Ez csak egy festmény. Ameddig szörnyike nem lesz belőle.

Mert az ilyen klisés dolgok után mindig jön valami bődületes rondaság, ami a gagyi horrorban a fiatalok orrára koppint. Tévedés ne essen, véletlenül sem becsüli alá a festményt, de mit is tehetne? Ha sokáig maradnak a közelében, még a végén megszívják, ezért tovább haladásra unszolja a lányt.

- Haladjunk, azért ne adjunk neki időt arra, hogy szívasonn.

- Csak mi nem vagyunk olyan professzionálisak.

Fűzi hozzá és szintúgy elmosolyodik. Ismét olyasmik jutnak eszébe, amit az orvosin tanult, mintha olvasná. Mind egy. Reméli ez a festmény nem ered a nyomukba, nem jön ki belőle csunyaság vagy egyéb.
Mikor a lány rosszullétre panaszkodik, megáll egy pillanatra, hogy helyre tegye. Hiszen dilidoki, ez a dolga. Na meg embertársi kötelesség is. Elméletileg.

- Nehogy elájulj nekem. Mély levegő. Mély levegő. Pánikroham kerülget, de azt le lehet gyűrni, ha nem héklizi bele magát az ember. Csak maradj mellettem.

Mondja a szemébe nézve és megveregeti a karját, aztán megy tovább, nézelődve. Minden mozog, hát persze. Rosszabb mint a Sötét Zsaruk.

- A ház "él". Legalább is átvitt értelemben. Vagy megszállták vagy szimbiózisban van azzal, ami benne lakozik. Amiből mi is származunk. Árnyék, Sötétség, Gonosz, nevezd ahogy akarod. Paranormális, de nem a megszokott gagyi verzióban, nem mennénk semmire ha szentelt vizet locsolgatnánk. Itt nincsenek szellemek, azok eltévedt,megrekedt lelkek, nem feltétlenül gonoszak.De ami itt van....az...

Nem folytatja, szócséplés lenne. Most már Avery is érezheti. Valami "sötét". Nem evilági. Pulzáló és fojtogató. Nehéz szavakba önteni, de annál könnyebb érezni. Nem lehet nem érezni. Hogy nincsenek egyedül.

- Pirománia?

Észre sem veszi ahogy kicsúszik a szó a torkán, szakmai ártalom. A tűz az nem egy ritka eset a beteg elméknél. Talán még se kellett volna csak így kimondani, rá is pillant a lányra hogy hogyan reagál. Ekkor fogja meg a kezét, ami cseppet sem zavarja, mintha észre sem venné, úgy csukja rá jéghideg ujjait az övére. Mint akinek alacsony a vérnyomása. Csakhogy ha egy embernek alacsony, az ujjai hidegek, de a tenyere langyos. Viszont Leónak a tenyere ugyanolyan fagyos mint az ujjai.
Hiszen vámpír.

- Nem az, és még is az. Mintha ugyan az lenne egy másik valójában. Egy másik dimenziójában. Vagy korában. Közel nyolcszáz éve voltam abban a kastélyban...

Valahogy érzi, hogy a kettőnek köze van egymáshoz, de nehéz őket logikusan összekötni. Más ország, más kor. Egyben el is árulja valahol a saját korát, amiből nem csinál nagy ügyet.
Követi a lányt, egyenesen a konyhába. Koszos és visszataszító, maga a fertő. Elég visszataszítóan hagyták itt, a csontról lerodhadt a hús, döglegyek....még sincsenek. Itt nincs semmi. Ami élne.

- Piromágus vagy?

Ha nem piromániás, akkor piromágus. Mint az egyik újdonsült betege. Szegényt le keleltt szedálni, blokkolni keleltt vegyileg a manaszerző képességét, még mielőtt mindent felgyújtott. Ez van.

// folytatás a Pokol konyhájában! kezdek-vagyis folytatok Smile

//

» Előcsarnok