Az Asylum is rendelkezik egy vizsgálóval, ahogy minden valamire való kórház, még ha nem is használják túl sűrűn. Bizonyos esetekben még is szükség lehet rá, ezért fellelhető. Itt vizsgálja meg a doktor úr azokat a betegeket, akiket az irodájában már nem lenne annyira célszerű.
Benyit könyökével a tébolydába,karjaiban az Asylum erdejében összeszedett Averyvel. Az ügyeletes nővér felpattan a székéről, szemei elkerekednek és hebeg-habog. Nos, az elmegyógyintézetben a nővérek feladata általában nem a sebek ellátása. Dr.D. szól neki, hogy készítsen már elő egy vizsgálót, másodszorra már regálnak is erre. Beviszi a lányt, leteszi a kórházi ágyra, a terem üres. Fertőtlenítőszag van és kissé áporodott a levegő, ezért a doki int a fejével a nővérnek, hogy nyissa ki, majd az távozik. Leo előszedi a szükséges eszközöket, a lámpára nincs szükség, nappal van és amúgy is vámpír. Hallani lehet ahogy matat a dolgok között, majd Averyhoz fordul.
- Nem lesz semmi baj, itt vagyok. Ellátom a sebetedet.
Mondja a legkellemesebb vámpíri hangon-jól jön ez az adottság ha a vérszívó netán orvosi pályára adja a fejét-, rámosolyog a lányra és elsimítja a hajat az arcából. Ismét lefejti a kezeit és elkezdi kitisztítani a sebet. Elállítja a vérzést, végül megemelve picit a fiatal nő fejét, beköti a nyakát. Az egész nem több mint negyed óra.
- Jobban vagy?
Kérdezi miután befejezte a műveletet és Avery fölé hajol. A nyakkendője közben finoman a lány mellkasára hullik.
Minden olyan gyorsan történik. Az egyik pillanatban még egy fa tövében zokogok, a másikban már Leohoz bújok, mintha az életem múlna a vámpíron. Talán így is van, sajnos annyira nem vagyok tudatomnál, hogy felmérjem, én mekkora kárt szenvedtem. Az jobban lefoglal, hogy miattam halt meg valaki... az a valaki, aki az előtt az én halálom akarta, vagy pusztán csak éhes volt. Erre már sose fogok rájönni. Hagyom, hogy Leo tegye, amit jónak lát, megbízok benne, arról ugyan fogalmam sincs, miért, de mellette nagyobb biztonságban érzem magam, mint bárhol máshol. Kész agyrém ugye? Hisz ő is vámpír, ő is bármikor megteheti azt velem, amit nem is olyan rég az egyik társa tett. Mégse félek tőle... nem tudok, nem akarok, de zavar, hogy fogalmam sincs, mi ennek az oka. Csupán halványan fogom fel, hogy már nem a fák között, hanem egy kórház vizsgálótermében vagyok, legalább is az illatok erről árulkodnak. Csak egy bólintásra futja tőlem, akkor se tudnék hangot kiadni, ha akarnék, csak a hüppögés megy, ami szépen, lassan hagy egyre alább, ahogy megnyugszom. Számomra nem tűnik többnek az egész pár percnél, a kérdés hallatán megrázom a fejem. - Meghalt... miattam... és fájt... és csak úgy ott termett, és én semmit nem tudtam tenni, és mégis ő halt meg...- kezdek el összefüggéstelenül motyogni, mert egyszerűen annyira el akarok mondani neki mindent, de a szavak szinte áttaposnak egymáson, hogy kijussanak. - Féltem... annyira nagyon féltem- könnyáztatta tekintettel nézek fel Leora, aki elég közel van hozzám. Nem okoz gondot, megint átkarolni a nyakát, és hozzábújni. - Köszönöm- ezt már csak suttogom a mellkasába, bár úgy érzem, egy aprócska szó ide édeskevés. Megmentette az életem, és nem tudom elmondani, mennyire hálás vagyok érte.
Suttogja a lánynak ahogy fölémagasodik , nincs erős kórházi lámpafény ami vakíthatná. Csak egy világos kórterem a délelőtt árnyékaival és egy fehér köpenyes férfi.
- Még mindig fáj?
Kérdezi, hiszen csúnyán marcangolta a vámpír-pontosabban csak kezdte. Ha Avery bólint, ad neki egy kellemes szurit. Addig megsimítja a haját. Nem emlékszik. Valószinűleg trauma. Az agy nagyon okos egy találmány. Tudat alatt felismeri mi az, amit a tulajdonosa már nem tudna befogadni úgy, hogy megőrizze ép elméjét. És ilyenkor lezárja, hét lakat alá. A jelenlegi pszichiátriai orvostudomány szerint ezeket a zárakat egyenként, lassan, terapeutával fel kell nyitni és segíteni, hogy a beteg be tudja fogadni. Leo ezzel cseppet sem ért mindig egyet. Túl rég óta pszichiáter ahhoz, hogy megengedje magának ezt a véleményt. Vajon véletlen, hogy az agy bezárkózik, karantént rendel el? Cseppet sem, akkor mi jogon akarja ezt az ember erőszakosan felülírni? Nem mintha nem lenne néha jó megoldás. De nem mindig. Vajon Avery különös amnéziája egy erős sérelem miatt alakult ki, annyira, hogy minden egyes napot töröljön a fejéből? Vagy más áll a háttérben. Sigmund Freud.
- Már nem bánthat. Itt biztonságban vagy.
Nyugtatja a lányt. Tekintete átsuhan az ajkain, amikor a könnyáradat ismét megindul. El fog itt kellenemi az a nyugtatóinjekció. De elérni jelenleg nem tudja, ismét törékeny karok fonódnak a nyaka köré és húzzák magukhoz. A csíkos ing még fel sem szikkadt mire újabb sós folyam önti el. Átkarolja a remegő testet, jéghideg tenyere alatt izzik a fiatal nő bőre, másik keze a fejét tartja, ujjai között selyemkígyóként tekeredek a puha és hosszú szálak.
- Nincs mit megköszönnöd.
Símogatja egy kicsit Avery fejét, gondolataiba mélyedve. Aztán egy ügyes mozdulattal sikerül elérnie a nyugtató inyjekciót. Ráharap a műanyag kupakra és olyan ügyesen szúrja a lány testébe, hogy valószínűleg észre sem veszi. A kupakot visszahelyezi és a fecskendő koppan a fémtálcán. Óvatosan Averyt a hátára fekteti és kifejti magát a karjai közül, de azért még fogja a kezét, hogy nehogy bepánikoljon.
- Lassan meg fogsz nyugodni. Utána elalszol. Ne aggódj, nem lesz semmi baj. Bent tartalak éjszakára. Maradhatsz pár napot...de ez nem egy olyan kórház. Ne ijedj meg, ez egy...pszichiátria. A közelben nincs belgyógyászat vagy sürgősségi ügyelet. A többi betegtől elkülönítve előkészít neked a nővérke egy szobát. Bármikor járkálhatsz ki és be, nem vagy a kórház hivatalos betege. Szeretnélek egy kicsit szemmel tartani, amíg összeszeded magad, rendben? Ha felébredsz, ha kipihented magad, jelezz a nővérnek , majd ő szól nekem és meglátogatlak. Vagy elkísér az irodámhoz. Itt leszek, ne félj. Nem megyek sehová.
Elmosolyodik. Telik pár percbe mire a szuri hatni kezd, nem adott neki olyan nagy dózist. Vajon Avery emlékszik rá? Vagy akár a legutóbbi incidensükre abban a rémes kastélyban? Ismét megvédte, akár egy hős lovag. Azt mondják a történelem ismétli önmagát. Valójában mindig is ezt csinálta. Megvédni a védteleneket. Csak régen a zarándokokat, vas-ingben, most pedig egy fiatal lányt, fehér köpenyben.
Kezdőlap
Tárgy: Vizsgálóterem 
