Tárgy: Edzőterem/Dodzsó Hétf. Júl. 28, 2014 8:30 am
Edzőterem/Dodzsó
Az Ulliel birtok alagsora sok rejtélyes szobát rejt. Az egyik ilyen a méretes dojo, amit japán mintára alakíttatott ki a ház ura. Monsieur Ulliel a keleti harcművészetek nagy kedvelője, így edzőtermük is ennek tudatában épült. A dojo alkalmas bármilyen jellegű edzésre, nem csak a japán sportok gyakorlására. Teljesen felszerelt, bár a legtöbb szekrény a keleti sportok segédeszközeit tartalmazzák, mint például különböző bambuszkardok és katanák, a nyugati sport felszerelése is megtalálható egy-egyben.
Oliver Ulliel
Faj :
Vámpír
Családi állapot :
Özvegy
Hozzászólások száma :
75
Tárgy: Re: Edzőterem/Dodzsó Hétf. Júl. 28, 2014 8:41 am
Vel
*Nem hallatszik fel semmi, a dojo mélyen van a ház alatt. Lefelé haladva viszont erős csapások szűrődnek ki. Bambuszkard csap le újra és újra: Oliver gyakorol. Azt gondolhatná bárki, hogy egy vámpirnak nincs szüksége harci edzésre. Valójában ez igy is van. Elég szivós lények ahhoz, hogy jó harcosok legyenek. Viszont a ház ura nem is a fizikai erejének növelésére csinálja azt, amit csinál. A ház ura szereti a keleti harcművészeteket és kész. Hobbi. Talán több is nála. Régóta kendózik, ez a sportág és eszmerendszer fogta meg legjobban. Nemes harcosokat nevel, mint amilyenek a szamurájok voltak. Oliver ezért gyakorol. Fekete hakamában, mint mindig. Megpróbálja nem csak a harci stilust elsajátitani, de a filozófiát is. A szellem megedzését. Fegyelmezett szörnyeteg. Máshogy nem is tudna elvegyülni a halandók között, hiszen emberi szemmel szadista, pszichopata és gyilkos maffiózónak tűnne. Ennek nem szabad megtörténnie a nyilvánosság előtt. Had lássa csak mindenki egy vonzó, csendes, de tehetséges üzletembernek. Ameddig gyakorol, felesége fent van a házban a gyerekekkel, vendégeket nem várnak. Oliver azonban megérzi valami-vagy valaki-közeledtét. Egy pillanatra lassul a mozdulat, amivel lecsap a szalmabábura és figyel. A sigul, amit a Bibor Király hagyott a testén az első és utolsó találkozásukkor, kicsiel a tarkója alatt, sajogni kezd*
Lassú léptekkel haladok át a vámpírok negyedén, és kínzóan élesen látok mindent, minden kapualjban árnyak laknak, és minden faragott kőlény kíváncsi szemei követnek. Kész üldözési mánia ez az egész, de még élek. Igaz, az a pokoli nappalt senkinek nem kívánom ami ért, de mégis életben vagyok, és tompa sajgás ereimben a méreg, hiszen a Király vére az bárki számára cián. Hogy akkor miért élek még mindig? A fene sem tudja. Visszafogott feketében haladok az egyik távolabb eső ház felé. A sminkem megmaradt, a kihúzott szemek és a fekete ajkak. Nem szépségversenyre készülök ami azt illeti, és fejemben ott villódzik a név, Oliver Ulliel. Ki lehet ő, hogy pont őt tanácsolta Victorius "Barátom"-nak? Hátrasimítom vörös hajam, amit egészen új árnyalatban látok, és haladok tovább. Rágyújtok egy cigire, ahogy közeledek a cél felé, de megállok. Elszívom a cigit mielőtt egészen a kapuhoz mennék. Csendesnek tűnik a ház, talán nincs is itt senki, mégis alaposan körülnézem és végül észreveszem a csengőt, ahogy megnyomom furcsa érzés hullámzik át rajtam, és nyakamban mintha kicsit megrezzennek/zizzenne a furcsa nyaklánc, az én sigul-om. Türelmesen várok, hátha kijön valaki és nekitámaszkodom a kapu melletti fának ahogy várok. Elég észrevehető jelenség vagyok, csak nem kerülöm el senki figyelmét.
*Halk puffanásokkal csap le a bambuszkard, mignem egy pillanatra meg nem áll. A markolatot szoritó gazdája ugyanis megérez valamit. A távolba pillant és egy igazi ragadozó figyelmével koncentrál. Nem sokkal később a csengő szólal meg, lágy dallam ringatja a házat, amit vámpir lévén természetesen tisztán hall. Az a valami csöngetett amit megérzett. Vajon Ewolet és az ikrek is érzékelték? Minden esetre cseppet sem szeretné ha egy ilyen aurával találkozna a felesége vagy a gyerekei. Ezért fogja magát, a kardot egy tartóba helyezi kifelé menet a dojoból és megindul felfelé, hármasával szelve a lépcsőket, hogy elsőként érhessen oda az ajtóhoz (ha netán asszonykája is ajtót akarna nyitni). Az ajtó olajozottan nyilik, nem hirtelen, a ház urán sem látni hogy sietett volna. Tradicinális japán ruhát viselő férfi. Viszont európai, túlságosan fehér bőrű és a szemei meg túlságosan kékek ahhoz, hogy ember legyen* - Miben segithetek? *kérdezi egy nagyon kellemes hang, az arca viszont olyan jól sikerült pókerarc, mintha csak egy kaszinóban volna: semmit sem árul el. Egyenesen a csengető szemeibe néz, mereven. Ez a férfi...ugyan ahhoz a szubkultúrához tartozhat mint a neje. Viszont...miért van az, hogy nem igazán tudja eldönteni róla hogy ember vagy vámpir? Nagyon furcsa érzést von ez maga után, mint az érzéki csalódás. Oliver Ulliel, az alvilág fekete párduca nincs ehhez hozzá szokva és nem is tetszik neki. Mikor a jelenés közeledett, úgy érezte egy erős vámpir közelit. Mintha egy pillanatra a Bibor Király közeledtét is érezte volna. Felfelé haladva elbizonytalanodott és most, hogy ajtót nyit, egy ember áll előtte. Vagy még sem? Mintha gomolyogna benne Valami. De ez a valami még sem ugyan olyan mint az ikreinél, akik valami dhampyr-féleségek. Akkor viszont ki és mi ez a fickó? Nem szeretné, hogy a családja közelébe kerüljön, ameddig ezt nem tudja meg. Talán még utána sem*
Velizarii O'Reely
Faj :
Ember
Kor :
29
Családi állapot :
Magányos
Születési idő :
1994. Jul. 13.
Hozzászólások száma :
109
Tárgy: Re: Edzőterem/Dodzsó Vas. Aug. 03, 2014 7:12 pm
Odaérek a szép, ámde nem túlságosan hivalkodó ház elé, ahol egy kis táblácska hirdeti csak a postaládán hogy ez az a hely amit keresek az Ulliel birtok. A kopogás után türelmesen várakozom, jól észrevehető helyen és azon tűnődöm, miféle szerzet lehet ez az Oliver aki nekem a barátom lehet a király szerint. Összeráncolom a szemöldököm ahogy valami furcsát érzek, mintha közeledne valaki, és ezt azóta érzem mióta a vérét adta ott a templomban és néha random megérzek dolgokat amiket még nem nagyon tudok elkülöníteni egymástól és besorolni hogy mi is az amit érzek. Aztán az ajtó megrebben és végül kinyílik nem csap nagy zajt, meglepő tulajdonképpen és egy japán stílusú ruhákat viselő fiatal vámpírt látok meg. Tisztán érzem hogy az és... Victorius? Összeszaladnak a gondolataim hogy miért érzem rajta az az érzést, és szagot de talán... közelebbi rokonok. Talán Oliver is a fia, a véréből. Fogalmam sincs. A kérdés visszaránt a valóságba és zavartan elmosolyodom. Jah, mit is keresek itt.. - Egy Oliver Ulliel nevű vámpírt keresek és ha nem tévedek meg is találtalak - nézek vissza, macskazöld szemeimmel amik élénkebben csillognak mint emberként, vagy csak én láttam annak a tükörben és optikai csalódás lenne mindez? Mindenesetre nem hátrálok meg a fiatal férfi elől, és ahogy méreget én is azt teszem, erős, érzem hogy az és hogy nagyon erős benne a vér, most mintha minden szag ezerszeresen tombolna az orromban és lassan már rosszul leszek ezektől. Nem túl kielégítő a válaszom a kérdésére, így hát egy kis szünet után folytatom a mondandómat. - Nem rég találkoztam egy közös ismerősünkkel, a Királlyal és azt tanácsolta keressek fel téged, mint "barátomat" - mondom végül hiszen ez enyhe tanács volt, hogy minek okán vagyok most itt, remélem nem lesz túlzottan elutasító. Bár kíváncsi vagyok, és sok kérdésem lenne biztos megoldhatnám máshogy is ha muszáj lenne, de előbb teszek itt egy próbát. Még nem vagyok biztos semmiben. Emberként pontosan tudtam hol vannak a határaim, és mire vagyok képes, de most semmi sem az, és fogalmam sincs, miféle köztes teremtmény lettem.
Oliver Ulliel
Faj :
Vámpír
Családi állapot :
Özvegy
Hozzászólások száma :
75
Tárgy: Re: Edzőterem/Dodzsó Hétf. Aug. 04, 2014 1:05 pm
*Közeledik. Egyre csak jön, felfelé a lépcsőn, töretlenül. A talpa alatt csak alig hallhatóan kopog a mahagóni burkolat. Mezitláb van, hiszen edzett éppen. Finom kopogtatás. Ewolet úgy látszik nem közeledik, hogy megnézze ki az, és ennek örül. Megáll az ajtó előtt és habozás nélkül nyitja ki. Ugyan az a vér? Oliver erős vámpir, ezt érezheti minden vérszopó. Elit, kék vérű, igazi nemes, azaz a Király egyenesági leszármazottja. De ettől többről van szó, nem igaz? A rőthajú fiú előtt álló vámpir ivott belőle. Ugyan úgy, ahogy ő maga is. És ezt valószinűleg érzik egymáson. Nem minden vérszivó mondhatja ezt el magáról. Na de ne siessünk ennyire előre* - Nem volt nehéz dolgod. Ott a nevem a csengőn. *jegyzi meg, a hangja teljesen egy hangszinen marad és az arca se árul el abszolút semmit arról, ami a fejében lehet* - Az nyilvánvaló, én ki vagyok. (Ismernek már ebben a városban.) De ki vagy te, hogy az otthonomban háborgatsz? *ugyan úgy nem változik se az arc, se a hang, de a cseppnyi él a szavakban annál inkább. Ismerős lehet Vel-nek, ez a megjegyzés tagadhatatlanul Victorius-os, még ha ezzel a közlő nincs is tudatában. Ahogy az arcának bizonyos vonásai is haloványan emlékeztetnek a Biror Királyéra* - Csak nem rosszul vagy? *jön utána a kérdés közömbösen, mert úgy tűnik a vendég őrlődése, érzékeinek tombolása a felszinre szivárgott* - Nem az "ismerősöm". Egyszer találkoztunk és nem tervezek többször összefutni vele. *Még csak ez kellett. Semmi kedve kölykökre pocsékolni az idejét, főleg nem a Király kedvéért, akinek a létezését mindaddig tagadta, ameddig a csuklójából a vért a torkába nem folyatta azon a napon, amire nem szivesen emlékszik vissza* - Kénytelen vagyok elbeszélgetni veled, úgy tűnik. Gyere, kövess. És ne csinálj semmi meggondolatlant. A feleségem ugyan úgy széttép, mint én, ha véletlenül belé botlasz elcsatangolás közben. *nem szivesen emliti meg egy idegennek a kedvesét, a gyerekeket főleg, na de a csengőn ott van Ewolet neve is és a negyedben ismeretes már a nevük. Oliver valószinűleg nem tudatositja, de azért agresszivebb a megszokottnál, mert minden nemes vámpir ilyen, ha kölykedzik. Akkor a legveszélyesebbek. Hátrább lép az ajtóból, kitárja, de nem túlságosan. Megvárja, hogy bejöjjön a fickó, aztán becsukja utána az ajtót. Az egész házban sötét van, pár gyertya világit csupán a folyosók falán, de az ő utuk nem arra visz. A ház ura int, hogy közvetlen az ajtó mellett, balra induljon meg a goth, le, a lépcsőn* - Nem szeretném ha a látogatásod megzavarná a házam nyugalmát, remélem megérted. Ha véletlenül még is felbukkan a feleségem, csak annyit mondj, hogy beszélned kell velem. Se többet, se kevesebbet. *Tehát ne emlitse Victoriust, nem mondja ki, de reméli nyilvánvaló. Veszélyes lehet ezt megosztani egy ismeretlen férfivel, de Ewolet lelki nyugalma miatt megteszi. Ha a fickó találgat, úgy is letépi a fejét a nyakáról és nem lesz több probléma. Legalább is igy tervezi el, mialatt leérnek a lépcsőn és egyenesen bevezeti Velizarii-t a dojo-ba, az egyetlen terembe, ahonnan fény szűrődik. A terem nyilvánvalóan egy edzőtér, keleti stilusban, minden fából készült. Behúzza maguk mögött a tolóajtót. A neje tudja, hogy lent gyakorol, nem valószinű, hogy lejönne, tehát nyugodtan beszélhetnek a kinos dolgokról* - Nos, vajon miért is gondolja (a Bibor Király), hogy én a "barátod" leszek? *ez az, ami legjobban érdekelné. Összefonja a karját a mellkasán és ugyanolyan pókerarccal néz a vöröskére, mint eddig* - Sok a dolgom, szóval beszélj. *Oliver alapjáraton egy végtelenül udvarias szörnyeteg, a jómodora kifogástalan. Főleg ha ember közé kell mennie vagy akar valamit. Most viszont cseppet sem tetszik neki a helyzet, ezért nem bánik kesztyűs kézzel a vendéggel. Épp elég fejfájást okozott már a családjának a Király mindenféle hóbortja-főleg az, hogy előszeretettel kinozza lelkileg a feleségét-, nem csoda ha semmi kedve az egészhez. Illetve a gyerekek. Szinte mindent fenyegetésnek hajlamos venni mióta megszülettek az ikrek és még kicsik, főleg egy ilyen szokatlan látogatást. Ugyan akkor rendkivül kiváncsi természet, ezért kicsit kezd felengedni*
A türelem sosem volt erényem, és most mégis. Már majdnem kíváncsian izgatottan várom ezt a találkozást, de nem várok tőle sokat. Nem tudom miféle alak ez az Oliver de nem szeretek másokra szorulni így ezt is a lehető legrövidebbre akarom fogni és már itt sem lenni. Lévén még mindig köztes stádiumban vagyok és kicsit sem tesz boldoggá a tudat hogy egy hasonló lény előtt haldokoljam. Én magányos hős típus vagyok. Ahogy ajtót nyit felnézek a szemeibe és megérzem. A Vér szagát, ugyanaz az az erős, méreg. Tehát ő is...? Igen, biztosan, mi másért küldött volna pont hozzá, és nem egy másikhoz? - Velizarii Crimson vagyok, és nem szeretnélek sokáig feltartani - mutatkozom be magam is, hiszen ez lemaradt az előbb és ahogy beszélek, nézem őt. Tökéletes vonásait, valószínűtlenül kék szemeit, és ahogy beszél. A tartását. Fenevad ő is, angyalarcú szörnyeteg mint Ő maga. - Egy kicsit, hamarosan vége lesz - válaszolom, sok mindenre értheti, és érthetem. Minek lesz vége? Mindennek? Nekem, vagy talán neki? Ki tudja. Megérzem az ellenérzetét, tisztán, megcsap hogy nem túlságosan kedvelheti ő sem a Királyt. Nyilván, hiszen a felesége életével játszott, és játszik még mindig előszeretettel. Legalábbis én feltételezem, de adja a hét pokol hogy tévedjek. Mindenesetre ezt az apró információt nem osztom meg vele hogy ismerném Ewoletet. - Jól van, értettem. Mégis ismered és valami közöd volt hozzá - emelem ki a lényeget, hiszen nekem aligha nem emiatt kell Oliver társasága. Hogy valami közöm volt hozzá. Ahogy neki is. A kedves beinvitálásra belépek az ajtón, megvárom míg becsukja és elindul. Szótlanul követem lefelé. - Nem áll szándékomban megzavarni a ház békéjét - biztosítom efellől és elindulok arra amerre int hogy menjek, balra lefelé a... mi felé? A sötétben is látok mostmár, nem esek le a lépcsőn, bakancsos lábam halkan de biztosan koppan a lépcsőkön, és végül meglepetten nézek körül. Ez egy dojo a föld alatt. Ismerem egy kicsit a japán kultúrát, és tudom hogy itt edzenek, és bambuszkarddal harcolnak. Tiszta, szép és dísztelen, megragad a maga egyszerűsége. Ahogy behúzódik az ajtó, odapillantok, és végül beljebb lépkedek, leülök a tatamira, és felhúzom a térdem. Kell a biztos támasz, és innen nem eshetek sehová sem már. - A kérdés, jó és ezt fel szerettem volna tenni neked. Nemrég, Ő mondta hogy kérdezzek, mert nem lesz mellettem, de van valaki aki közel lesz és a te neved villant fel. Nem tudom miért, reméltem hogy erre te fogsz válaszolni - szólalok meg hiszen ha jól veszem ki, egyazon vértől haldoklunk, vagyis jelenleg csak én, de az az érzésem hogy nincsenek sokan azok a kiváltságosak akik a Király saját véréből kaptak, a tömény méregből és azt túl is élték. - Haldoklom, ezt te is érzed. Én csak azt szeretném tudni mire számíthatok, mit tesz velem ez a méreg - teszem még hozzá, hiszen ő túlélte valahogy.
- Crimson? Remélem nem valamiféle szektás vagy... *ugye ez most vicc? ha a bíbor király valami nyáladzó kis rajongója, mint Armand bonkra a Vámpírkrónikákból,akkor tényleg nem áll jót magáért. Manapság divatba jött a vampyrizmus, remélhetőleg nem valami hasonló alakkal van dolga. Arca persze rezzenéstelen marad mindvégig* - Nem érdekel, legfeljebb egy hullával több takarítani való. *veti oda rosszmájúan, pedig kifinomult modoráról híres. De ha a családját fenyegetve érzi, lehullik az ember-öltöny* - Perszehogy közöm van hozzá, vérrokonok vagyunk, az ősapám, egyenesági leszármazottja vagyok a gyermekeinek. Nemes, tisztavérű vámpír. Ő pedig legenda volt,amíg egy lökött banya hibás szertartással ki nem kergette a koporsójából vagy bárhonnan... *feleli nyersen, mire leérnek s letelepednek az edzőterem sajátos ülőalkalmatosságain. Oliver hallgatja a fiút,majd egyszer csak pókerarca leolvad és felszalad a szemöldöke* - Miről hadoválsz itt? Ugye nem képzeled, hogy beveszem, hogy ittál az ősforrásból? *nincs kedve nevetni, de egy alternatív univerzumban bizonyosan ezt teszi vagy tenné* - Ő sose ad a véréből, a saját gyermekei is alig ízlelhették. Az egyik lánya függővé vált az írások szerint és be kellett zárni. A halandók meg mind elhullottak, pár halhatatlan is. Így hát hamar feladta a kísérletezést. Pletykákat hallottam róla, hogy volt egy második felesége is, de ezt krónikák nem írják, nem biztosak benne, hogy az a személy, aki kétezer éve az akkor még klánokba rendeződött fajok korában a vámpírok klánvezére volt, az Ő lenne. Hasonlóságok vannak, de nincs bizonyíték. Az a vezér úgy került a trónra, hogy megölte-állítólagos?-apját,az előző vámpír urat. Aztán elvette a mágus klán vezérének lányát és megpróbálta átalakítani, de az asszony teste nem bírta. Ember nem állhatja a Sötét Vért. Te miért lennél más? Ne álltasd magad, szerintem már a reggelt sem éled meg. *egy kis időre elhallgat, nem érdekli,hogy szavai túl kemények lehetnek, nem az ő dolga. Mellesleg amit mond azt úgy is gondolja* - Mit szeretnél tőlem? Én kaptam a véréből, igen. Majdnem végzett velem egy némber, erős kis szajha. De ő megjelent a semmiből, mint aki unalmában pont erre járt és megitatott a vérével. Túléltem, mert egyenesági leszármazottja, kései utóda vagyok. Erős vér. Az ő tiszta vére. Erősebb lettem. Sokkal erősebb. De te csak egy ember vagy. *valójában kezdi érdekelni a történet, már csak az abszurditása miatt is. Arról nem beszél,hogy a király meg is bélyegezte, ahogy arról se,hogy Ewolet is túlélte a szinte tiszta vér-procedúrát*
- Nem nem az vagyok. Akkor lenne jobb dolgom is mint téged hajkurászni - válaszolok talán nem a lehető legkedvesebben ahogy a házigazda sem sugárzik éppen ettől a gesztustól, de nem érdekel, amíg beszél és amíg szóba áll velem elviselem ,ellenségeskedni ráérünk utána is, egy örökké való fog a rendelkezésünkre állni ha erre kerül a sor, bár remélem nem fog. A megjegyzése nem érint rosszul, nem érdekel mennyire akar valaki holtan látni ez nem rajtam múlik immár, bár az meglep hogy míg Ewolet nyíltan észrevette a nyakláncot és a vér illatát, ő nem. Vagy csak nem akarja. Így csak egy grimasszal jutalmazom, nem hat meg különösképpen és lepereg róla ma gorombáskodása. - Nos, akárhogy is de újra itt van és a Király újra sereget gyűjt maga köré, felkeresi és megszólítja az utódait, és próbál. Valamin munkálkodik, és ehhez kelleni fog neki a saját fajtája - legalábbis én ezt vettem ki a szavaiból, és a képek, az álmok, a vérvörös látomások amiket mutatott, szintén erről árulkodnak, és nem szándékozom felfedni azt a keveset sem, amit tudok, ez csupán egy ténymegállapítás volt. Ahogy összeráncolja a homlokát ránézek, és felhúzom a szemöldököm kissé a visszakérdezésre. - Nem várom el. Bár ha valóban olyan a tisztavérű leszármazottja vagy akkor érezned kellene hogy mi vagyok, vagy talán nem is vagy olyan tökéletes mint amilyennek hiszed magad - vágok vissza keményen és nem fordítom el róla a pillantásom, a zöld szemeim mélyén már izzik az a fajta tűz, ami a vámpírok sajátja, és ugrásra készen vagyok, még ha bele pusztulok is abba ha meg akarna támadni, de nem hagyom hogy hazugnak nevezzem. Felmordul bennem a vér is, sok mindennek neveztek már, és sok minden voltam de hazug sosem, és általában pont ezért nem tűrnek meg sehol, mert elmondom a véleményem. - Ember nem állhatja, de a legenda amit hallottál, aligha nem igaz, hiszen van rá bizonyíték hogy képes teremteni a véréből és a magjából. Származhat élet, ha jól csinálja, és a Király megoldotta az akadályt. Elhiszem hogy kételkedsz benne, én is kételkedtem, de a vérvörös látomások lassan felemésztenek és egyre több részlet rajzolódik ki előttem, ami összekapcsolja a képeket és azt, amit eddig tudtam róla - válaszolok neki hiszen valóban felkeltették egy ostoba szertartással, de ez azt hiszem nem feltétlenül rossz. Elég rossz hasonlat, ő már eleve vámpír volt, mikor kapott a vérből, ő nem haldoklott úgy mint én, mit remélt ettől Victorius, hogy majd egymás vállát fogjuk veregetni? Sokra megyek egy ilyen segítséggel tényleg. - Már nem vagyok ember. Igen az voltam, de Ő döntött úgy hogy szüksége van rám, vagy csak puszta szeszélyből, de akárhogy is történt a vére, bennem kering és lassan emészt el. Szükségtelen elmondanom, mivel valószínűleg remek orrod van ehhez is. Ha találkoztál vele, akkor nyilván viseled a Sigult is, igazam van? - kérdezek rá, mivel én egyenlőre a nyakamon viselem, a medál formájába, de érezhetően erőt áraszt ahogy a bőrömre simul.
*Alszanak. Végre sikerült kellemes, sötét álomba szenderíteni őket. Sose gondolta volna, hogy valóban ilyen nehéz lehet két ilyen édes csöppséget elaltatni, de most már látja, hogy az eleven gyerekeket bizony nem olyan egyszerű ágyba tenni. Szerencsére az egyik régi altatódal, amit még neki is dúdoltak, hamar segített ezen a problémán. Hamar a konyhába vonul, miután biztonságba tudja őket, készít némi vérteát, és két csészével indul a dodzsó felé. Végre kettesben lehet kicsit a férjével is, ekkor azonban ismerős illat csapja meg az orrát.* - Hogy kerül ide? *Megszaporázza lépteit, talán már érzik is, hogy közeledik (vagy legalább is Oliver), és már be is nyit az edzőterembe.* - Vel! Milyen rég láttalak, úgy örülök! Nem is tudtam, hogy... *Hirtelen magába folytja a szót, mert megcsapja a feszültség a levegőben. Urára pillant, majd kedves barátjára, közben leteszi a teát is.* - Csak hoztam egy kis teát... Történt valami? Ugye nem...? *Vel nyakláncára pillant, majd vissza rájuk. Ha a Királyról van szó, akkor komoly lehet az ügy, így lehet jobb lenne, ha menne. Viszont még vár egy kicsit, hátha beavatják valamelyest.*
*alig észrevehetően,leheletnyire meg-megrándula a feső ajkának bal fele. Talán idegesség. Bár Oliver inkább a sztoikus nyugalom szobra lehetne. Talán csak nem tetszik neki, amit a rőt hajú goth kölyök mond. A szaga összezavaró lehet, de a Sigul maj' kiüti a szemét, viszont szándékosan ignorálja. Mintha ott sem lenne. Nevetséges kütyünek tűnik, nem akarja igazinak hinni, pedig kénytelen beiserni érzékeinek, hogy az. Ez valamiféle megjelölés akar lenni? Pont mint a Gyermekeinél, csak valószínűleg emberek bőrébe nem tudja bele égetni a Jelet-hogy hozzá tartozunk-, így ilyen banális förmedvényekkel pótolja, amivel a halandó villoghat. Valamiféle Renfiel akar lenni ez a srác vagy mi? Eh...valójában nem tudja mi zavarja a fiúban. Nincsenek előítéletei a szubkultúrákkal kapcsolatban, sose érdekelték az efféle dolgok, mióta pedig Ewoletet, csinos darkos nejét megismerte, még annyira sem. De ez az egész..valahogy még is bűzlik neki* - Sereg? Csata? Hol akar itt csatározni az a vén bolond?! Hiszen Nameless Town-ban a fajok békében élnek egymás mellett, még ha van is némi elemi szintű rivalizálás. Miféle vélt ellenséget kerget? *nem hozzák ki a béketűréséből, inkább komolytalanul mondja mindezt, mintha logikátlanok volnának a hallottak. Nem akar semmiféle véres csatát. Azokról legfeljebb olvasgatni jó. Békét akar. Ő maffiózó, nyugiban, a sötétben tevékenykedve tengeti napjait. Csak kényelmesen. Otthon bájos neje és a lurkók, minden csodás. Nem kell ide világháború! Még csak az kéne! Ekkor a vöröske kicsit túl hosszú pórázra engedi magát. Minden más nemes vámpír, ha így káromolták volna, fejvesztve vetették volna rá magukat. De nem Oliver Ulliel* - Semmi vagy. *feleli tartva a farkasszemet, ciánkék írisze, mint a mérgezett üveggyöngy* - Se nem ember. Se nem vámpír. *egészíti ki válaszát, kiterjesztve az értelmezést. Hűvös nyugalommal ül, mint valamiféle mester, senpai keleti filmekből, csak éppen a vágott szemek hiánya lehet éppen zavaró kissé. Viszont érződik belőle a fenyegetés, az elemi erő, mint az aura. Sötét aura* - Miféle látomások? Mióta kaptál a Vérből vagy előtte? *természetesen rögtön kap az említetten és többet akar megtudni. Ahogy a kíváncsisága kezd felül kerekedni, a gyilkolási vágya is apad Vel irányába* - Miért te? Ki vagy te? *hogy ezek költői kérdések-e,a fene tudja. Az utolsó-nyilvánvaló-kérdésre nem felel. Érzi, hogy közeledik, de szeme se rebben. Talán a fiú is érzi. Ekkor toppan be Ewolet. Oliver felé kapja a fejét* - Ismeritek egymást? *nyilvánvaló, hogy igen, de egy pókeresen szúrós pillantást vet Ewolet felé, ami azt sugallja, 'Na és engem mikor kívántál beavatni, hogy egy ilyen furcsa szerzettel találkozgatsz,asszony?"* - Köszönjük a teát. Ülj csak le. A Király küldte Renfieldjét, hogy újabb hóbortjának örvendjen. *veti oda, a piroska majd magyaráz, ha akar*
Nem is tudom mire számítottam amikor idejöttem, de ennyi ellenségeskedésre nem. Bár ha így, akkor játszhatunk így is, de magam is rossz ellenség tudok lenni, és nem vágyom rá hogy harcban álljunk egymással, annyival normálisabb lenne egyszerűen csak megbeszélni, és aztán menni kétfelé. Nem vágyom ilyen arrogáns, sznob társaságra és őszintén elgondolkodtat hogy mi az isten f*át látott meg ebben a sznob dögben Ewolet. Pontosan tudom, kinek a férje ez az alak, de ha nem muszáj nem keverem bele, ez nem rá tartozik. Állom Oliver tekintetét, nem tud megrémíteni, és szinte látom hogy kattognak a fogaskerekei, nem tud hová tenni engem, és azt hogy miért viselem magamon a király sigul-ját. - Fogalmam sincs hogy mifélét talált, de én ezt érzem a szavaiból. Mi másért gyűjtené össze az utódait? Nem olyan típus, aki teapartyt rendez minden hétvégén, szóval valószínűleg nyomós oka van rá - válaszolok neki, és nem veszem magamra a megjegyzését. Sztoikus nyugalommal nézek rá, mint aki arra vár hogy beismerje a tévedését, hiszen jól tudom mi vagyok. De hogy senki lennék? Oh, nem, messze nem vagyok az. Nem fáradok azzal hogy ezt elmeséljem neki, de nem érzek félelmet és nem mutatom semmivel hogy a szavai fájtak volna nekem. Azt gondol amit akar, de nem vagyok az ellensége. - Nem, jelenleg egyik sem vagyok. Vámpír leszek ha megnyerem ezt a belső háborút - ennyit mondok mindössze, hiszen jelenleg vívódok, a Vér, a méreg emészt belülről, és nekem nem áll szándékomban feladni a harcot, hogy elemésszen teljesen. Én élni akarok, élni fogok! Nem választott volna ki, ha nem tudná, hogy képes vagyok erre, vagy legalábbis azt, hogy megvan az esélyem a túlélésre. - Olyasvalaki, akit érdemesnek tartott a bizalmára és a Vérére - válaszolok teljesen egyszerűen, hiszen ennél több mindent aligha mondhatok el magamról. Csak egy szerencsés - vagy éppen szerencsétlen - kiválasztott, ebben az elmozdult világban. A kérdésére ezután válaszolok. - Is-is. Volt néhány nagyon homályos álmom még előtte, de be tudtam annak hogy rémálmok, amiknek nincs különösebb oka, vagy mondanivalója, de mióta kaptam a vérből sokkal intenzívebbek, gyakoribban és reálisabbak, tisztul a kép - magyarázom egyszerűen, hiszen nem hittem volna hogy azok összefüggenek ezekkel a képekkel, amik a múltat és valamiféle jövőt is tükröznek. Már éppen nyitnám a szám hogy mondjak még valamit, amikor az érkező felé pillantok, és elmosolyodom. - Ewolet, micsoda öröm - felelek neki, aztán Olivernek is. - Dekternonról ismerjük egymást, és találkoztunk már itt a városban is, többször - jelentem ki, de semmi nem történt, tudtam már elejétől hogy más asszonya, és hogy szereti a férjét ha kihordott neki két gyermeket is. - Köszönjük - csatlakozom én is. - A Király nem kifejezetten küldött, de megemlítette hogy Oliver esetleg segíthetne nekem egy két dologban, ezért jöttem ide - foglalom össze a nő felé fordulva. Nem ecsetelem hogy milyen volt eddig a férje, szerintem úgyis tudja ha már összekötötte vele az életét.
Természetesen érzem magamon Oliver pillantását. Gondolom, mivel nem ismeri Velizarii-t, ezért néz rám ilyen csúnyán. Látom nagyon jól, hiába a pókerarc. Hasonló módon visszapillantok rá. - Igen, ha jól emlékszem, egy házba jártunk, bár ebben nem vagyok ennyi év távlatában biztos. Jó barátok vagyunk, hála a közös szubkultúrának. Nincs ebben semmi különös. Utolsó mondatom kihangsúlyozom, talán villan is a szemem kicsit. Nem szeretem, ha nagyon "asszonyként" kezel. Ő sem mond el nekem mindent az ügyeiről, hát miért kellene akkor nekem minden ismerősömet és barátomat feltétlenül bemutatnom neki? Pláne, mert Vellel az égvilágon semmi baj nincsen, csak ő ezt még nem tudja. Majd rájön. Vel szavai rá vonzzák pillantásom, miközben kiöntöm a teát a csészékbe. - Oliver tudna Neked segíteni? Különös... Erről egy régi emlék jut eszembe, még mikor először találkoztam Victoriusszal, és ki híján megölt. Meséltem neki Oliver álmát... Vagy az az én látomásom volt? Nem is emlékszem már... Minden esetre, a feltételezésem, mi szerint Oliver nagyra viheti mindezek alapján, oly mértékben megsértette a Nagyurat, hogy feltépte a torkomat érte... Ennek ellenére megemlíti Velizarii-nak, hogy ide fordulhat segítségért... De... - Milyen jellegű segítségre lenne szükséged? Mit kell megtenned Neki? Kimondom a kérdést, ami megfogalmazódott bennem. Nagyon kíváncsi vagyok a válaszra. Nem tetszik, amikor Victorius a családom körül "lézeng" bármilyen formában... Főleg, amióta megjelent a gyermekeink születésekor... Rosszat sejtek...
A világ elmozdult. Nem csupán elmozdulni látszik. Kiszakadt eresztékeiből, nincsenek vaspántok, melyek a helyükön tarthatnák, sem semmiféle más erő, mágia vagy hatalom. Ahogy pedig Oliver viasz-szerű pókerarca elsötétül, ahogyan a rosszallás árnyékot vet tökéletes arcára - a világ pereme megremeg. Mind a ketten érzik. Mintha földrengés volna s még sem. A tárgyak nem táncolnak, nem esnek le, se nem recseg-ropog a faburkolat. Ellenben minden reszket. Ahogyan a két férfi körbe pillant, a dojo falai és gyér berendezése mintha elmosódna - nagyon finom remegés ez, akár ha egy láthatatlan, hatalmas entitás rázná a mindenséget. - Mi ez?! Mordul fel a ház ura, s most először olvad le az arcáról a hibátlan, túlságosan tökéletes "emberi" maszk. A vámpír álarca, mely elrejti valóját az illetéktelen szemek s a világ elől. Mint egy vasmarok, ami ki akar tépni valamit Oliver mellkasából...oda kap, a gi enyhén meggyűrődik a mellkasán. Valami nincs rendben. Zavarodottan pásztázza az immáron ismét sztoikussá váló edzőtermet. Ahogyan ciánkék írisze végig pásztázza környezetét, végül megakad, pontosan rajta - a Crimsonnak nevezetten. Ő, vérvörös hajával, feketében. Tekintetét a másik férfiéba fúrja, majd ismét körbe tekint és meg is fordul saját tengelye körül. Egyértelmű, miért teszi ezt. Ewolet sehol. És nem mellesleg, a gyerekeket sem érzékeli. Ahogyan körbe ér és ismét szemtől szembe áll a Bíbor Kiválasztottal, kiül arcára a kegyetlen hűvösség. - Látod? Érezted. Hát ez az, amit a te drágalátos Bíbor Királyod tesz. Ha halandó volna, megremegne az álla, az ajka. Ha halandó volna, könnybe lábadna a szeme. De Oliver Ullier nem ember, hanem szörnyeteg. "A valódi szörnyeknek is vannak érzéseik. Sőt, azt hiszem, végső soron ettől olyan félelmetesek, nem pedig attól, ahogyan kinéznek."* - A világ....elmozdult. Ez a szava járása. Semmi sem olyan, mint ez előtt, mert az ébredése túl nagy hatással van a realitásra...az időre...mindenre! Ingerülten mondja ezt s végig simítja gesztenyebarna haját, ami immáron hátra van nyalva. A kendo viselet is eltűnt, mintha csak elpárolgott volna. Helyette egy fekete garbót és öltönynadrágot visel. A szörnyeteg, aki sosem jön ki a sodrából. Legalább is, szereti ezt a látszatot kelteni. - Vajon ez is a nagy tervének a része? Hogy még a valóság szövetét is széttépi?! Nem, nem ordít, bár ahhoz volna kedve, igyekszik vonásait fegyelmezni, de ez az álca már cseppet sem olyan tökéletes, mint a korábbi. - Itt voltunk s itt vagyunk. De az idő (is) elmozdult. Évek szaladtak el, egyetlen pillanat alatt...az idő elcsúszott, akár a zsaluk egymáson. És én mindenre emlékszem.A gyerekeim többé nem kisdedek. A feleségem pedig halott. Ennek a beszélgetésnek a végére azonban nem... Ismét megrándul a felső ajka, mint néhány perce - vagy éve. Méregkék íriszei szinte szikrákat szórnak. - Elvette tőlem. De előtte elvette tőle a józan eszét. Ez a te Bíbor Királyod. Ilyen harcot vív. S kivel, ha nem velünk? Ha nem az egész világgal?! Hosszú szemfogai kivillannak, ahogy dühödten lép közelebb Velhez. A vámpír állatias ösztöne felül kerekedik, ha a szükség úgy hozza és ha a sötétbe senki sem lát. - Az Idő Kapuja. Azt hittem csak mende-monda, de többen vélték látni és volt aki azt állította, járt a túloldalán. Mi más lehet, mint szakadás az idő szövevényes, finom vásznán, melyet ő okozott? S meglepő-e, hogy efféle "mellékhatásokat" okoz? Jelenti ki s teszi fel egyúttal a költői kérdést. Pusztán pár centiméter választja el egymástól a két vérgyermek orrát. Még is, most csak egymásra számíthatnak. Ahogyan a Király megmondta.
Kezdőlap
Tárgy: Edzőterem/Dodzsó 
Az Ulliel birtok alagsora sok rejtélyes szobát rejt. Az egyik ilyen a méretes dojo, amit japán mintára alakíttatott ki a ház ura. Monsieur Ulliel a keleti harcművészetek nagy kedvelője, így edzőtermük is ennek tudatában épült.
