Lery ~ Again in the past

Nem tudtam, mi vár rám, most sem tudom. Egyedül abban vagyok biztos, nem lehet annál rosszabb a világon semmi. Félek, hogy nincs időm, hogy el fogok késni, így még gyorsan megtörlöm az arcom, aztán előveszem zsebemből Leo hajszálait.
Még nézem az anomáliát, ami mintha gúnyosan vigyorogna, noha szinte biztos vagyok abban, ezt csak beképzelem. Megfontoltabb vagyok, körülnézek, alaposabban elolvasom az óva intő szavakat, és nem leszek nyugodtabb. Tényleg szó szerint bármi megtörténhet velem, de nem érdekel. Összeszedem minden erőm, behunyom a szemeim, úgy lépek át, hogy aztán fenékre esve érjek célt valahol. A szemem nem nyitom ki, félek, mert a fülem egyből egy furcsa, mégis ismerős zene csapja meg. Olyan, mint amilyet a régi vásárokban lehet hallani, vicces harisnyás férfiaktól.
Ahogy kinyitom a szemem, hunyom is be, ahogy egy pillanatra elém tárul a kép
- Ó te jó ég - motyogom magamnak, és konstatálva, hogy furcsa szituációba kerültem, és az sem épp mindennapos - legalább is gondolom -, ha a földön ülök, összeszedem most már kellőképp magam.
- Très bien, madame? (jól van, hölgyem?)* - látok egy kezet egyből, mire szó szerint felpattanok magamtól. Ijedten tekintek a szakállas férfira, aztán biccentve egy nagyot, jelzem neki, minden rendben, mert egyelőre, fogalmam sincs, milyen Istenverte nyelven szólt hozzám.

El is sietek onnan, még úgyis, hogy fogalmam sincs, hogy hol vagyok. És itt torpanok meg egy pillanatra, hogy visszanézzek a társaságra, mert...
Hogy nem voltam furcsa nekik? Hogy nem néztek rám, mint egy UFO-ra? S mintha az univerzum készülne választ adni, meglibben a szoknyám, a hirtelen szellőnek köszönhetően.
Szemeim újra elkerekednek, mert nagyon ritka alkalmakkor hordok én szoknyát, akkor sem ilyet. Módosítom a tervem, miszerint minél hamarabb felszívódok, és inkább keresek egy felületet, amibe beletekintve, valaki vissza pillant rám, aki olyan, mintha én lennék, de valahogy mégse.
- Mi... a.... franc... - döbbenek le, és megfogom az arcom, ahogy azt tükörképem is teszi, csak hogy megbizonyosodjak róla, ez most tényleg a "valóság".
- Most komolyan? És a kereszteseknél ez nem jutott eszedbe? - a plafonnal kiabálok, hirtelen kifakadásból, aztán zavart mosolyt küldök azok felé, akik épp bámulnak rám, s mint rájövök, úgyse tudok úgy beszélni, hogy megértsenek, csak legyintek, és megpróbálok kijutni ebből a furcsa....kastélyból? Az a baj, hiába is voltam jó töriből, az agyam mindent elfelejt....

 Outfit:  Link  » ✠ «Music: Link