A hatalmas kúria természetesen rendelkezik egy annak megfelelő, előkelő konyhával is, ami csak elsőre tűnhet feleslegesnek egy vámpír dinasztia házában. Estélyek esetén és családi ünnepségekkor sok rokon gyűlik össze, akikre különféle vérből készült és egyéb emberi eredetű táplálékot készítenek a legjobb szakácsok. De a család a hétköznapokban sem veti meg a ínyencségeket. A konyha kamra melletti sarkában pedig fa lépcső vezet a felső emeletekhez, megrövidítve a hálókból való lejutást, megkerülve a fő lépcsőt. Ha egy halandó nézne be a hűtőbe és az éléskamrába, bizonyára elszörnyedne attól, amit ott lát, mint ahogy akkor is, mikor a chéfek dolgoznak. Mindenkinek jó étvágyat kívánunk!
Megéheztem az éjjel, ezért vadásztam a negyedben. Egy nem tiszta vérű, átváltoztatott vámpírt kaptam el, félig felfaltam, a többi felét lefagyasztottam itt. Nem hiszem, hogy keresni fogják, vagy bárki megsejti, hogy előszeretettel pusztítom saját fajtám satnyább változatait, ugyanis nyomoztam a vámpír után és kiderült, hogy nem rég változtatták át, a vámpírok még nem ismerték. Sokkal jobban szeretem a vámpírvért, mint a teljes kiőrlésű embert, pikánsabb az íze. Ezért hát eltettem néhány pohárkával, plusz lefagyasztottam az ujjait, néhány belső szervét, amiben még van vér. Most itt vagyok, egyszerű utcai viseletben, kinyitom a hűtőszekrényt és kiveszem az első pohár vért, amit magamnak tettem félre. Kiveszek egy ujjait is, belerakom a lébe és kilyukasztom a másik végét is, így mintha szívószál lenne, annak segítségével kezdek el enni. Egyedül vagyok a konyhában és nem is számítok társaságra. Bambán meredek előre a semmibe, emésztek, ilyenkor nem gondolok felesleges dolgokra.
*Még nem telt el egy hét sem a hírhedté vált vacsora óta. A cselédeket csak erről hallom pusmusolni. Na meg arról, hogy szegény Sinéad kisasszony így, meg úgy... persze amint a közelükbe érek, mindjárt elharapják a szót. Nyomorult szolga népség. Ebben a házban még a fattyakat is jobban tisztelik, mint a kastély urának törvényes utódait. Közeledik a hajnal, és ma korán terveztem aludni menni. Eléggé kifáradtam az edzésben, nem mellesleg az első etikett órám is kissé leszívott agyilag, és kénytelen voltam már délután egykor felkelni miatta. ~ Mr Cooper maximalista - és határozott és izmos és jóképű... *sóhaj*... kár hogy ember. Számomra ő a megtestesült ideál. Nem baj ha utál, annál jobb, szívesen végignézem majd a vívódását ahogy egyre inkább a hatalmamba kerítem...~ Ábrándozva merülök el a dézsa forró habos vízben, amit a rendkívüli állapotok miatt a napokban a szobámba hozattam. Persze háromszor is visszavitettem a vizet azzal álságos szipirtyóval, aki a minap hátam mögött elmondott mindennek. Azt hitte nem hallom. Én viszont sajnos ma sehogy sem találom elég forrónak a fürdővizet. Fürdés után lefekvéshez készülődök, de még egy kis éjjeli nasit is beterveztem, úgyhogy hajam összefonva, egy szál hosszú fehér hálóruhában mezítláb sétálok lefelé a konyhába vezető sötét csigalépcső hűvös fokain. Mikor belépek, kissé meglepődök, hogy ott találom öcsémet. - Hello öccs. *mormogom. Damien szájából valami nyersnek tűnő döglött ujj lóg ki. Undorodva fintorodok el a látványon, és tudomást sem véve róla nyitok be a kamrába, hátha találok valamit, ami elég étvágygerjesztő ahhoz, hogy elfeledtesse velem az iménti látványt*
Nyílik az ajtó, enyhén meglepődöm, egy szobalányra számítok, de Cathalina az. Arcomon nem látszik változás, ahogy meglátom, de ha lenne szívem vadul ütlegelné a mellkasomat belülről, vagy a torkomban dobogna és nehezen venném a levegőt. Roppant kellemetlen lenne halandónak lenni. A vámpírvér is ízetlenné válik, mikor meglátom, szinte megsavanyodik. Fehér hálóruhában libben be, mint egy tökéletes, halott menyasszony. Túlságosan romantikus vagyok... Tekintetem elsötétedik, hogy leplezzem döbbent rajongásom, még elkapom a fintorát és semmitmondó degradáló köszönését. Öccs... pedig milyen szépen sírt a vacsorán! Nem szólalok meg, csak miután sietve lenyeltem az ujjat, majdnem megakad a torkomon. - Cathy. Biccentek felé, de már nem is látja, a kamrában matat inkább. - Nem kérsz friss vámpírvért? Kérdezem komoran, kihaltan, ahogy szoktam. Közben egy sértésen gondolkodom, tudom, hogy nem úszom meg a szellemi párbajt. Lehet, hogy a szócsaták miatt szeretem? - Feldolgoztad már a konkurenciát kedves nővérem, vagy inkább vérbe fojtod a bánatod? Vigyázz arra milyen minőségű nedűt veszel a szádba. A vámpíroknak nem kellene mocskos, halandó vért inniuk. Túlságosan kiadom magam! Túl sokat beszélek. Látványosan veszek egy nagy levegőt. Túl nagy hatással van rám a jelenléte. Megpróbálok korrigálni szavaimon, de amit kimondtam, azt már kimondtam. Pedig olyan nagyon igyekszem fenntartani magamról a látszatot. A hideg, udvarias, kedves mintafiú... - Persze, ha nincs más, jó az is. Mint az új tanárunk vére. Kóstoltad már? Kérdezem, csak úgy eszembe jut, egyáltalán nem vágyom mocskos halandók nedveire! Sokkal jobban izgatna a nemes, unikornisvér, vagy fajtársainké, de bölcsen hallgatok, kortyolgatom saját italom.
*Kikerülöm Damient a kamra felé menet. A hátam mögül hallom, ahogy nagyot nyel. Meg se kell fordulnom, biztos vagyok benne, hogy a kis oktondi majdnem letüdőzte azt az undorító ujjat. Rosszalló sóhajtással, szemforgatással, és fejrázással jutalmazom öcsém „mutatványát”, amit, ha szemfüles, a konyhabútor üvegében tükröződve még elkaphat, mielőtt benyitok a kamrába. Hallom a köszöntést, de addigra már könyékig járok a hűtőszekrényben, így a biccentését nem látom. - Vámpír vért csak a pisisek isznak *vetem hátra öcsémnek, nem törődve azzal, hogy talán megsértem. Most magunk közt vagyunk, nem kell megerőltetnem magam, hogy kifinomult köntösbe burkoljam a szavaimat. Tovább kotorászok a fridzsiderben.* - Blöá, *fintorodok el az egyik edény tartalmán* cigánypecsenye. *Végre kezembe akad egy tál rántott hús, meg egy üveg élénkvörös vér. Öcsém elmés szurkálódása zene füleimnek. Visszatérek a zsákmányommal a konyhába, leteszem szerzeményeimet a pultra, és azzal a lendülettel öcsémhez sietek. - Ú, a pücü, Dímien, *gügyögöm lebiggyesztett ajkakkal * nem tud leszokni az anyavérről. * Ha nem hajol el, öreg néni módra megcsipkedem az arcát, majd a vállára teszem a kezemet.* - Tessék *hajtom félre a fejemet incselkedve, hogy szabaddá tegyem a nyakamat.* Itt a hami. *Új tanárom említésére arcomba tolul a sötét vér.* - Hülye vagy?* csattanok fel talán egy hajszállal hevesebben az indokoltnál. - Őt nem lehet megenni * morgom sötéten, mintha ez engem is bosszantana. Persze öcsémnek szemet szúrhat az, ami még nekem se tűnt fel, hogy egy alantas emberi lényre az „őt” és nem a sokkal inkább ráillő „azt” megnevezést használtam.*
Cathalina még mindig nagyon gyerekesnek gondolhat, pedig már oly régen felnőttem. Kicsit sajnálom, hogy meglátott ujjal a számban, aztán elhessegetem a gondolatot, egyszerűen rajta kapott, ezen már nem tudok változtatni. Kihúzom magam és nyers, fennhéjázó modoromban fogadom, ahogy mindig. Velem persze egészen más hangnemet használ, mint apámmal. Gyűlölöm az apámat... - Embervért pedig csak az igénytelenek Válaszolom hűvösen, különben tényleg úgy gondolom a nemesebb vér, az egy fokkal legalább tisztább mint a korcsoké jobban illik hozzánk. A vámpír csak szennyezi magát ilyen szeméttel. A kajájára nem teszek megjegyzést, azt eszik, amit akar, kár mindenbe belekötnöm. A gügyögésén azonban felhúzom egyik szemöldököm. El lendülni nem lendülök, így hozzám ér és megbirizgatja az arcom. Egyáltalán nem bánom. Caty érintése magamon mindig kellemes, még ha a helyzet ennyire groteszk is. Hagyom, hogy nyúlkáljon, összerezzenek, mikor vállamra teszi kezét. Kicsit elsápadok, bár talán annyira nem feltűnő. Ahogy azonban félrehatja a fejét összefut számban a nyál, ezt komolyan gondolja? Hogy kihagyok egy ilyen lehetőséget?! Azonnal kiver a hideg és meleg veríték, egyszerre fázom és izzadok, pedig egyikre sem vagyok képes. Feltárja gyönyörű nyakszirtjét nekem, érzem, hogy képtelen vagyok ellenállni. - Most nincs itt anya, igazán kedves vagy, ez is megteszi. Ragadom meg csuklóját hirtelen és nagyon erősen, mint egy ragadozó. Tisztában vagyok vele, hogy már majdnem olyan erős vagyok, mint apám. Már majdnem, már majdnem elértem az ő szintjét. Kicsit kizökkent a tanár említése, Caty heves reakciója. Mi ez? Van valaki, akit merészel nem gyűlölni? Egy halandó ember? Szemeim vészesen elkerekednek, szinte dühösen pillantok nővérem arcába, noha kezét még mindig nem engedem el. - Mindenkit meg lehet enni, aki csak egy mocskos halandó. Miért személyesítesz meg egy embert? Elment az eszed? Sziszegem az arcába, közben közelebb hajolok hozzá, tekinteteim még nyakszirtjén játszik. Semmire sem vágyom jobban, Cathy vérének ízénél... ugyanakkor féktelen haragra gerjedek az új tanító iránt, pedig talán nincs is rá okom... De ugyan mivel vívhatta ki ezt a szimpátiát? - Fiatal? Megölöm.
Kezdőlap
Tárgy: Vámpír Konyha 
