Bármilyen lény jöhet a színházba, bármilyen lény felléphet itt. Elég nívós, impozáns épület, a színpadkép általában fergeteges, az előadások javarészt félelmetesek, de akadnak komédiák is. Az előkelőségek előszeretettel járnak ide, ahogy az előkelőtlenségek, vagyis a pórnép is.
Mert Serrah néni követel, mert fejet kell hajtanom, és bármennyire is nem fűl hozzá fogam, belevetnem magam ebbe a borzadályba. Bármennyire is szörnyű, az iskola megnyitott, a tanítás megkezdődött, nekem meg részt kell vennem valami suli utáni hülyeségen, hogy szocializálódjak, pedig az égadta világon semmi bajom nem volt azzal, hogy a birtokon éltem, gondosan elszeparálva az avatatlan szemek előtt. Azt se tudták, hogy a Rawen úrnőnek van rokona, így hát... gondolhatjátok, milyen arcok fogadtak, mikor mellette lépkedtem, akár egy hercegnő, de hát... bárhogy is nézzük, az vagyok. És ezt senki nem vétózhatja meg. Amilyen szeleburdi voltam, mikor idekerültem, mára annál inkább vagyok a Rawen birtok úrnőjének képére formálva. A kifinomultság, az elegancia, és minden egyéb, ami nővé tesz valakit, csak úgy sugárzik rólam. Magabiztosságom az eget verdesi, noha nem vagy eltelve magamtól. Megtaláltam azt pici vonalat, ami elválasztja az önbizalmat a hiúságtól. Persze esélyem nincs ezt bizonygatni, főleg nem most, mikor az előadást próbáljuk társaimmal. - Thángó - csapja össze tenyerét, a nő, kinek akcentusát már elég jól sikerül megszoknom. - Richá? - nem, ez nem kérés volt, én látom a tekintetében, hogy ideje megmutatnom, mennyire sikerült rákészülnöm a próbára. Minden tőlem telhetőt megtettem, de mentségemre legyen mondva, a kastély személyzetében, kevés olyan ember tündököl, aki konyítana bármit is a szalontáncokhoz.
Miután a társam is felbukkan, szó nélkül kezdünk bele, s bár mindennek a szenvedélyről kéne szólnia, ami kettőnk között lappang, csalok. Csalok, mert csalnom kell. Alig látom a srácot, akinek a szemeibe nézek. Homály tekintetem előtt egy teljesen más arc jelenik meg. A szőke fürtök, az a mosoly, amit mindig az arcán látok, akárhányszor a birtokunkra merészkedik... A nevét sem tudom, de ez nem gátol meg abban, hogy ne gondolnék rá, ne álmodnék vele, ne várnám az udvaron elbújva, mikor bukkan fel ismét. Mégis... sose voltam... sose leszek elég bátor. Gyanítom, meg se bírnék szólalni, ha elé kerülnék... - Cshodálatos... lehnyűgözhő...áhh Nicholászh micsodha meglepethés... - a nő derűs hangja rángat vissza a valóságba, így egy mosollyal megköszönöm Zacknak az együttműködést, lévén nélküle nem dicsértek volna meg. Aztán összevont szemöldökkel tekintek arra, amerre a többiek is néznek, ami.... hatalmas hiba. Konkrétan, mint aki szellemet lát, úgy nézhetek ki, mikor tudatosul bennem, itt áll. Ő áll itt, én meg még a fejem is lehajtom, hátha ezzel leplezni tudom a zavarom, mert egy hercegnő nem lehet zavarban semmilyen körülmény között. - Hát nem cshodálathos a lány Nicholas? -a nő persze még tetézi is, így a pír megjelenik az arcomon, miközben serényen próbálom szuggerálni a színpadot, hogy nyíljon már meg alattam.
Nicolas ma úgy döntött, megnézi mit csinálnak a diákok szabadidős, iskola melletti tevékenységeik során. Piros kockás laza inget és farmert visel, nem híve a kiötözésnek tanárként sem:
Bedugja a fejét a táncterem nyitott ajtaján, a hangokat, zenét, tánclépéseket és a tánctanárnő utasításait már távolról lehetett hallani a folyosón. A kolléganő a tanév elején meg is említette a bestiatan tanárnak, hogy egyszer elnézhetne egy próbára. Miért is ne? Ma jött el ez a nap, bár előre nem szólt az asszonyságnak. Halkan lép be, sétáll a székek mellett előre, hogy ne zavarja meg a gyakorló táncosokat. Megáll a tanárnő mellett, aki a produkció után észre is veszi.
- 'Napot Yulia Donakova! Valóban, valóban, nagyon ügyes és szemrevaló lány.
Vallja be cseppet sem szégyellősen a fiatal tanár és szélesen a leányzóra mosolyog, bár az éppen a lábfejét vizslatja, így nem biztos, hogy észre veszi. Nem ismerős a táncos hercegnő a férfinek, hiszen amikor a Rawen birtokon jár, sose botlik bele, így nem is feltételezi. Tanórán se látta még.
- Nem is tudtam, hogy ilyen profi táncosok is járnak az iskolába! Táncversenyen lenne a helyed. Hogy hívnak?
Látja, hogy Roderica zavarában van, így próbálja oldani a hangulatot, vagyis inkább elterelni a figyelmét a zavaráról. A lányok aranyosak ha íg zavarba jönnek, de sajnálja a kellemetlen érzésüket.
Pedig én esküszöm, hogy egyetlen érmét se dobtam be abba a kútba. Valahogy sose hittem abban, hogy egy ilyen egyszerű valami képes kívánságokat teljesíteni, és furcsán is néztem azokra, akik megingathatatlan hittel rendelkeztek ez ügyben. A hang viszont felcsendül, és hallom társaim izgatott motozását is, ami mindig megcsapja a fülem, akármikor a környékünkre kerül a férfi. Nem is tudom, mi volt abban a pillanatban, mikor szembesültem vele, hogy leendő tanárom az a férfi, akiről sokszor az éjszakáim szólnak. Megsemmisültem? Lehet, sose éreztem még csak hasonlót se, és igen, ez számomra ijesztő is. - Ő? - hangzik a kisebb tömegből egy gúnyos horkantás, oda se kell pillantanom, hogy tudjam, kitől. Tény, nem mindenki szívlel, ahogy az is tény, a fiúkkal valamiért előbb sikerült zöld ágra verődnöm, mégis... erőt veszek magamon, mikor konstatálom, a szavakat hozzám intézi - táncpárom erőteljes oldalba bökése erre enged következtetni -, és egyenesen azokba a szemekbe nézek, amik most is mosolyognak. Fogalmam sincs, hogy tud ez a férfi ilyet produkálni. - Erős túlzás, hogy profi lennék, de azért köszönöm - mosolyodok el halványan, de a pirulást mégsem engedhetem meg magamnak, nem is tudom, Serra mit tenne, ha most látna, minden idő pocsékolásnak tűnik, amit a nevelésemre szánt. - Roderica vagyok... Roderica Rawen - másodszorra már csak halkan ejtem ki a teljes nevem, hisz tudom, ez bazi bicskanyitogató tud lenni. Serráról ha mást nem is, de már mindenki hallott, mindenki tudja, ki ő, és így nem is nehéz kisakkozni, én ki vagyok neki, noha ez csak a valóság elferdítése, amiről pusztán a négy fal tud.
Vége a próbának, minket is elküldtek öltözni, de még az öltözőben is halljuk, hogy a két felnőtt, milyen jól elvan egymással. Szokásomhoz híven, utolsóként érek a színház elé, már mindenki szétszéledt, és ilyenkor van is egy kicsi hiányérzetem, mert tudom, egyikük se egyenesen hazafelé tart. Egyedül csak én ácsorgok itt, és várom a kocsit. - Ezt nem hiszem el - mormogok, valami fedett helyet keresve, mert az eső bizony elered, én meg nem úgy öltöztem, hogy ezzel is számoltam volna, sem azzal, hogy megint várnom kell.
Nicolas Ray
Faj :
Mágus
Kor :
34
Családi állapot :
Facér
Születési idő :
1989. Aug. 01.
Hozzászólások száma :
106
Tárgy: Re: Nameless Theatre Pént. Május 05, 2017 11:39 pm
És a lányka megszólal. Pedig erre nem mert volna mérget venni, egészen az iménti pillanatig, mikor még is szólásra nyitotta a hölgyike a száját. Nico fűzöld szemei csak úgy szikráznak.
- Ugyan, ne légy kishitű, profi vagy, látom én!
Szinte nevet, olyan vidáman mondja és két karját kitárja a színpad felé, miközbe végtelen derűt és pozitivizmust áraszt magából.
- Rawen?
Kérdez vissza ámélkoda és egy pillanatra mély megdöbbennéssel. De aztán felocsúdik és újra kiszélesedik mosolya. Éppenséggel, miért is ne? Több szót nem válthat a kis üdvöskével, mert az köddé válik a többi diákkal együtt. Nicolas túlságosan elbambulhatott...elköszön a kolléganőtől-aki egykoron őt is tanította, bár nem ezen a színpadon-és megindul kifelé. Egy koppanás, majd még egy. És eső kezd záporozni. A mágus megáll, felpillant a nedvességet szóró égre a színház előtt és csak mosolyog.
- Hm, eső, milyen csodás!
Ezt csak úgy magának mondja, de történetesen nem messze magától megpillant valakit, aki felől halk morgás hallatszik. Nem csoda, az emberek többsége nem szeret megázni, míg Nicolasnak nem sok problémája van vele. Odabaktat a lányhoz.
- Pedig az eső jó.
Jegyzi meg a tőle szokásos felhőtlen hangulatban, közben pedig leguggol a lány mellett és megérinti a földet. A macskakövek közül egy kis zöld palánta kerekedik és csak nő és nő és nő...mígnem esernyő méretű lapulevéllé nem cseperedik. Ezt a szőke férfi leszakítja és a diáklány feje fölé emeli.
- Tessék. Esernyőval sajnos nem tudok szolgálni.
Csillogó zöld szemekkel néz egyenesen a táncoslány szemeibe, minden zavar nélkül.
- Roderica, ugye? Azthittem Rawen úrnő egyedül él a birtokon...
Tűnődik és kezdeményez csevejt a lánnyal.
Roderica Rawen
Faj :
alakváltó (logia)
Családi állapot :
Hajadon
Hozzászólások száma :
36
Tartózkodási hely :
Rawen birtok
Tárgy: Re: Nameless Theatre Szomb. Nov. 25, 2017 11:35 am
- Ha Ön mondja... - sóhajtva adok neki igazat, nem vagyok vitatkozós fajta, most meg még zavarban is vagyok. - Rawen...- biccentek is egyet határozottan, hogy leplezzem, mindeközben nyelek is egy nagyot. Az ittenieknek nem feltétlenül kell azt tudniuk, hogy annyi közöm van Rawen úrnőhöz, mint nekik, épp csak segített egy bajbajutott barátján, s ezáltal rajtam is. Már egész jól megszoktam a kastélybeli életet, a szabadság azonban még most is nagyon hiányzik, nem hiába nehéz megkötni egy logiát... na mindegy is. - Mi gyönyörű van benne? - tényleg érdeklődve kérdezem, sose gondoltam az esőre úgy, mint valami gyönyörű dologra. Inkább egy újabb képességre, amit valakinek sikerült előcsalni magából, nekem viszont nem. Persze, egy hétköznapi ember számára sok furcsa dolog lehet gyönyörű, nem hiába nem értem őket, mióta az eszemet tudom, el vagyok szeparálva tőlük, még itt is. Pont emiatt megy nehezen a beilleszkedés is, és be kell valljam, az hogy Rawen a nevem, cseppet sem könnyíti meg a helyzetem. - Köszönöm - zavartan veszem el tőle a levelet, mert efféle gesztushoz egyáltalán nem szoktam, a mágia meg alapból le tud nyűgözni úgy, ahogy van. Kell pár pillanat, mire felocsúdok annyira, hogy válaszolni is tudok a kérdésére. - Öhm igen... nem igazán tesz engem közszemlére, és én sem igazán vágok fel vele... bonyolult - tudom le ennyivel az egészet, meg egy halvány mosollyal, ami az arcomra kúszik. - Mondja csak, lehet erre valami finomat enni? - jut is eszembe, miután megkordul a gyomrom. - Nem nagyon mászkálok a városban, az Úrnő birtokán mindenem megvan, de ha már egyszer lehetőségem adódott rá... A sofőr meg megint késik - sóhajtok fel, előhalászva a telefonom pedig meg is nézem, mennyi az idő.
Töretlen mosolyával néz a refelktorfényben úszó színpadra, a diákokra, a tanárnő új kedvencére, aki történetesen valamiért nem néz a szemébe. Nem veszi zokon, biztos a lámpaláz! Nem győzködi tovább a lányt, nem erőszakoskodik. Egyszerűen csak kilép a sportcipőjéből és fittyet hányva a színpad porára, hófehér zoknijában mászik fel a tribünre. Automatikusan cselekszik, szokása, reagál a körülötte levő helyzetre, akár egy növény. Talán nem hiába földmágus. Mire Roderica megszólalhatna, már ott is terem előtte. Mr.Ray magas, a leány a mellkasáig ha ér. Nem várja meg a reakcióját, hozzá simul és máris egy tánc közepén találja magát Miss Rawen. Nem tart soká, pusztán pár másodperc, de ez idő elég hozzá, hogy a szemlélők szeme-szája tátva maradjon a kettő bravúrján. Mire a diáklány magához tér, valószínűleg már vége is az egésznek.
-Na látod, mondom én, hogy profi vagy. Hiszen egy idegennel, zsigerből jön nek a lépések! Bár én már egy kissé berozsdásodtam...
Nevetgél egy jót, a Yulia Donakova hevesen tapsol és a tanulók elrebbenek a színpadról. Pár szót még vált a tanárnővel, akivel évekkel ezelőtt még Angliában találkozott, aki még ott tanította az első lépésekre a szőkeséget. Aztán elköszön és megindul kifelé. Jó volt egy régi ismerőssel csevegni és nosztalgiázni a tánccal. Az eső pedig nagy, kövér cseppekben indul meg a sötét fellegekből. Meglepetten néz a mellette ácsorgó kishölgyre.
- Hát nem látod?
Elcsodálkozik, bár a legtöbb ember hasonlóan vélekedik az esőről és sok más természeti jelenségről. Hangjában semmi bántó vagy lenéző nincsen, inkább csak őszinte meglepettség.
- Az eső...az élet fogaskerekeinek olajozója. Az édesvíz az, ami a legtöbb élőt élteti. Megannyi növényt és állatot. Életet ad. Reményt. Ha borús az idő és rossz idők járnak, újra beköszönt a kitisztulás. Az eső felfrissít, új élettelre kelt és elmossa azt, amit kell. Kellemes az illata, a hangja, ahogy az ember bőréhez ér. Bár az illata valójában a földé és nem is az esőé..
Felnéz az égre, hunyorít, hiszen az eső immáron szakad, hajfürteiről is csepegnek a nagy, kövér cseppek. Aztán ismét a lánykára néz, aki már a lapulevél alatt kuporog.
- Igazán nincs mit!
Hangja kellemesen mély és símogató. Kedves, ahogy az arca, egész lénye.
- Értem....érthető. Nehéz lehet egy fontos arisztokrata családhoz tartozni.
Ő maga nem ilyenbe született, viszont náluk is elég kacifántos a helyzet. Ezért érti, át tudja érezni.
- A Fekete Unikornis nincs messze...és egész jól főznek.
Lepillant a lányra, mint egy a fel nem tett kérdésére várva a válaszát. A szituációnak lehet egy fajta bizarr mellékíze, hiszen Mr.Ray nem kérdez rá a magánsofőrre és valahogy nem tanácsolgatja atyáskodóan, hogy azért szóljon oda neki vagy az Úrnőnek Roderica, hogy késve ér haza, pedig ezt tenné a legtöbb tanár és egy ilyen sugárzó személytől is ezt várnák legtöbben.
Aláfestő zene?:
Roderica Rawen
Faj :
alakváltó (logia)
Családi állapot :
Hajadon
Hozzászólások száma :
36
Tartózkodási hely :
Rawen birtok
Tárgy: Re: Nameless Theatre Pént. Feb. 15, 2019 12:07 am
- Ez nem profizmus, ha valaki bravúrosan vezet - elmosolyodok, nem szoktam, de megteszem. Sokan itt jégkirálynőnek tartanak, mert nem keresem senkivel a kapcsolatot, pedig ha tudnák, valójában azért, mert én félek tőlük. Életem nagy részét elzárva másoktól éltem, nem csak itt, otthon is. A logiák nagyon kevesen vannak, legalább is felénk. Nálunk elfértünk egy kastélyban. És nem, itt még nem találkoztam hozzám hasonlóval, ha így lenne, megérezném. - Így még nem gondoltam rá - hallva a szavakat, megint felnézek, és tényleg... teljesen más megvilágításban látom azt, ami miatt a hajam nagyon rossz szokott lenni, és csak puffogni tudtam miatta. - Főleg, ha az ember lánya logia, és a családja a kihalás szélén áll, és nem tudja kontrollálni az erejét, így cunamit idéz elő, emiatt ide száműzik Rawen úrnőhöz, hogy aztán folytassa ugyanúgy az életét, elszeparálva mindentől és mindenkitől. És elérve azt, hogy féljen a normális dolgoktól, mint csevegni egy idegennek tűnő férfivel, akiről már egy jó ideje nem képes levenni a szemét, mióta meglátta a kertben - kifakadok, de a végén meg színt vallok, és akkor meg igazodjanak ki rajtam. Csak reménykedek abban, hogy nem ijed meg tőlem, vagy tart teljesen elmebetegnek. De úgy éreztem egyszerűen, ha nem mondom ki, megfojt. Természetesen végig a szemébe nézek, látni akarom minden rezdülését, mert neki legalább vannak. - Nos, ha nem sikerült teljesen kellemetlen helyzetbe hoznom... velem tart? Persze megértem, ha nem - a választási lehetőséget megadom, a lapulevelet szorongatva, mert azért mégis szeretném, ha velem tartana.
Feleli a lány szavaira, hiszen nem csak az ő érdeme, hogy lenyűgözték a közönséget. Ha Roderica nem elég ügyes és talpra esett, ha nem érez rá a ritmusra, Nicolas legfeljebb rángathatta volna maga után. A tapasztalt szemek pedig egyből kiszúrták volna, de e helyett vad tapsvihar fogadta táncukat.
- Csak át kell állítanunk a fókuszpontunkat. Hajlamosak vagyunk mindenben a rosszat látni. Azt mondani, a pohár félig már üres, a helyett, hogy félig teli.
Ez az őszinte véleménye. Nem kioktatóan mondja, csupán beszélgetnek az esőben. Ekkor pedig a diáklány kifakad. Éppen találkozik a pillantásuk, a férfi meghökken, zsebeibe mélyesztett kezekkel áll a hajadon mellett. Fűzöld szemei elkerekednek és még a szája is elnyílik a hallottaktól. Nem szól közbe, hiszen nem is tud, szóáradat zúdul rá, akár egy áradás. Néhány pillanatig csak ácsorog, mint akiben lemerült az elem. Aztán, mikor felocsúdik, halvány mosoly jelenik meg borostás arcán.
- Szóval logia vagy. Ez lenyűgöző. És ha jól értem, a tengerek adományával születtél.
Ez az első, amit mond a röpke "lefagyást" követően.
- A víz egy veled, még is gyűlölöd az esőt...
Eltűnődik és ismét felnéz a megszakadó égboltra, teljesen elázott, de nem törődik vele.
- Én szeretem.
Ismét Rodericára néz, ugyan azzal a kedvesen sármos arccal.
- A fókusz áthelyezése...meg lehet tanulni. Hogy szeresd az esőt, hogy szeresd ami és aki vagy.
Nem tudni, pusztán filozófia vagy tapasztalat-e, amiről beszél, de építő jelleggel mondja.
- Akkor elárulom, hogy én vagyok az új Bestiatan és Harci mágia tanár.
Árulja el, arra célozva, hogy a különleges lényeg és fenevadak cseppet sem állnak távol tőle.
- Az önkontroll megtanulható. Az elemek irányítása, szintén. Mindig is szerettem különleges varázslényekkel foglalkozni...egy ideig sárkányokat is neveltem. Van egy gizmóm, na, tőle tényleg távol kell tartani a vizet! De logiával még csak egyel volt szerencsém találkozni. Ha szeretnéd, szívesen segítek, hogy megtanuld kontrollálni az erőd.
A szörnyecskéje említésekor elneveti magát, de aztán ismét a leányzóra fókuszál és egy talán váratlan ajánlatot tesz.
- Szóval te voltál az...érezem, hogy figyel valaki, de nem láttam senkit.
Jegyzi meg rakoncátlan mosollyal és állja a fiatal lány pillantását.
- Miért is ne?
Feleli, mintha nem előbb vallott volna neki burkoltan szerelmet egy diáklány. Különös lehet a viselkedése, egy "idősebb" mágus, egy tanár, egy fene rendes ember azt várnánk, ellenkezdik és kioktatja mag a lányt. Nicolas Ray azonban még sem így tesz.
Kezdőlap
Tárgy: Nameless Theatre 
: