Tárgy: Nameless Town Főutca Csüt. Ápr. 04, 2013 11:08 am
Nameless Town Főutca
A városközpont főterétől eredő legszélesebb utca a város főutcája. Ebben az utcában bárki bármit megtalál, pontosabban mindent megtalál, amire csak szüksége van. A legkülönfélébb dolgok szaküzlete, legyen szó mágiáról vagy egyéb konkrét fajokat illető dolgokról. A leghétköznapibb boltoktól a legkülönlegesebbekig. Viszont ha leszáll az est, nem árt óvatosnak lenni.
Victorius du Chapellier
Faj :
Vámpír
Hozzászólások száma :
103
Tárgy: Re: Nameless Town Főutca Pént. Okt. 03, 2014 10:00 am
Csak nem egy ennivaló tolvajlánynak? (Nadia)
"Néha úgy érzem, a világ kiszakadt eresztékeiből."
*A természet hanyatlásnak indult, orvad, ahogy a hó és jég szele közelit: az ősz vette át korlátlan uralmát. Beteges szinű levelek a sötét macskaköveken mindenütt, a szél ide-oda dobálja őket kénye-kedve szerint. A városlakók lomhán, kábultan járkálnak az üzletsorok között, meg-megállva egy-egy kirakatnál. És a sok szürke alak-vámpirok, farkasok, mágusok-között, pontosan az utca középvonalában egy lény halad, biborban. Magas, a legtöbb járókelé fölé magasodik, ahogy teljes nyugalomban siklik a pislákoló neonfényben. Nem tesz semmit, még is puszta lényével kitűnik a többi szerzet közül. Mint egy rés a valóság falán, valami nem oda való*
Csak nem egy ultraszexi *q* rejtélyes vámpír úrnak?
Civilben::
-Elegem van belőletek, lusta csürhe! Most azonnal megemelitek a seggeteket és elhúztok melózni! ... Én? Megyek, és iszom valamit. Ne merjetek zsákmány nélkül hazajönni, mert rohadtul megemlegetitek! *Ezekkel a szavakkal búcsúztam el kis csapatomtól, és elindultam az éjszakába. Annyit dolgoztam, hogy azt elmondani sem lehet! Itt az idő, hogy végre kivegyek egy szabadnapot, és a többiek intézzék a többit, hogy azt az átkozottullustaúristenit! Na jó, nyugi... Azért jöttél, hogy kikapcsolj és szórakozz kicsit! De valahogy... Még sincs kedvem. Már megittam egy pohár vörös bort, de még sem érzem úgy, hogy felszabadultabb lennék. Sőt, a szakmai ártalom is rám tört. Abban a bárban, ahol a boromat ittam, három embert loptam meg, köztük egy olyan gazdag csajt! Gyémántberakásos gyűrű virított az ujján - most az én ujjamon csillog. Hmm, nem áll rosszul. Viszont jobban járok, ha visszarakom a fekete válltáskámba, mert még a végén megtámadnak a huligánok. Az utca azért már veszélyesebb hely, még a főutca is. Sétálgatok, nézelődöm, közben lenyúlom egy mellettem elhaladó pasas aranykaróráját, és... Mamma mia... Ez a pasi! Úristen, ez a pasi! Hát én menten a nyakába ugrom! Nincs szívem kirabolni! Életemben nem láttam még ilyen jóképű férfi embert! ... Na várjunk... Biztos ember? Ajjaj, bajt szimatolok. Legutóbb, amikor az utcán összefutottam egy vámpírral, akkor nagyon megjártam, de nagyon... Lehet most nem kéne megismételni a dolgot. Pedig ah, a bennem nyugvó Szarka annyira a zsebébe nyúlna! A nőies felem pedig, ó, jaj... Remélem nem pirultam el! Egyre közeledem felé, kicsit félrehúzódom, mert pont középen jön, összeütközni pedig nem akarok. Vajon észrevette, hogy az előbb elloptam azt a karórát? Kicsit összébb húzom magamon kigombolt kabátom, hideg van kissé, de melegvérű vagyok, nem fázom annyira. A felé eső kezem magam mellett lóbálom, csak természetesen, de szinte érzem, ahogy görcsbe rándul minden izmom rajta, mert annyira, de annyira... Ha van tárcája, megtudhatnám a nevét. De ha észreveszi, akkor végem. Átkozott dilemma! De mellém ér és... Kezem nem talál semmit. Semmit?! Ne máááár... Ki jár az utcán üres kézzel? Eh... Mindegy, ügyes voltam, nem valószínű, hogy megérezte a kezem. Add, Istenem, hogy ne... Légysziiii... Csak most az egyszer... Soha többet nem kérek semmit sem, esküszöm! Sóhajtok.*
Victorius du Chapellier
Faj :
Vámpír
Hozzászólások száma :
103
Tárgy: Re: Nameless Town Főutca Szomb. Okt. 04, 2014 8:27 am
*Jéghideg ujjak kulcsolódnak a csinos kis kacsóra. Nem erőszakosan, alig érezhetően, ha tudná valójában milyen erősen! Pontosan mikor a női ujjak vándorlásnak indulnak a borvörösben feszitő férfi nadrágjában. És egy túlságosan szivdöglesztő mosoly. Bármelyik férfi ölne egy ilyen arcért. A korát nehéz lenne megsaccolni, érett, de egy ránc sincs az arcán. A szemei pedig...mintha csak eleven vérgolyók lennének, élénken csillogó rubin egy szarka szemében! Kihúzza az "eltévedt" kezet az oda nem illő helyről, de nem ereszti. Maga felé húzza a nővel együtt, olyan közel, mintha csak táncolni szeretne vele, egészen a mellkasához, amig magasságában lenéz azzal a bizonyos szórakozott tekintettel a leányzóra. A lopós kezet kissé a magasban tartva, el a testétől* - Milyen kár, hogy nem azt kereste ez a bájos kis kéz, amit kereshetett volna. *jegyzi meg pikánsan és rákacsint az olasz desszertre. Az áldozat elcsábitása és felfalása, nem ez egy vámpir technikája? Mind Tőle tanulták. Victorius nagyon is szereti a szép nőket. Megenni. Az esztétikát az emésztőrendszere érzékeli legjobban, feltéve ha van neki olyan. Persze van hogy kedve akad elszórakozni...jelenleg úgy is unalmasan tengeti napjait. Addig a napig. De már talán nem is olyan sokáig, csak mig szive egyetlen hölgye meg nem kezdi a hosszú utazását...* - Amit te keresel, az nem érték. Semmi. Ócskavas és papir. Ez...az igazi érték. *világositja fel a tolvajlányt és tenyérrel felfelé forditja az elkapott kezet. Jobbját fölé emeli és mintha a semmiből, a tenyeréből három szinarany érme hullik a feketeség tenyerébe. De nem akármilyenek: szimbólum ékeskedik rajtuk, vörös szem,mi más? Vérrel festették rájuk. Vésték beléjük. Mosolya megnyilik és márványfehér ajkai felfedik azokat a fogakat.Vagy inkább agyarakat, hiszen sokkal vaskosabbak és hosszabbak a vámpirok szemfogánál* - Hm, járnak rád.... *jegyzi meg egy néma kuncogással, ami csupán az ajkán táncol, ahogy tekintete a látszólag seb mentes női nyakra pillant*
B*sszameg... Ez nem igaz... B*SSZAMEG! Miért utálsz ennyire, Istenem, miért? Miért csinálod ezt velem? Azért teszed, mert elloptam az arany karórát? Vagy mert bárba mentem templom helyett és bort ittam víz helyében? Vagy mert kivettem egy szabadnapot és nem dolgozom? Azt mondják megbocsájtasz a bűnbe esőknek, segítesz a rászorulókon, és meghallod az imáikat. Akkor az enyém miért nem jut el még is hozzád? Vagy szükséges lenne már egy hallókészülék? Vagy direkt csinálod ezt velem? Nem vicces ám! Nagyon nem! Még is miért sodorsz mindenféle vérszopó dögök karmai közé, hogy aztán a "természetesen" sikertelen akcióm után elkapjanak és... Elevenen felfaljanak, mint a világ legjobb desszertes tálját?! Miféle sorsot szánsz nekem ezzel, mondd? Vagy lehet ez inkább az Ördög műve? Hát, ha ez a fickó a Sátán, akkor én elkárhozom, de tüstént. Így is rothadok már belülről, nem lesz nehéz Pokolra jutni. De vajon miért ácsingózik minden vámpír az én véremre? ... Na jó, ő a második eddig, de akkor is! Talán az ellenük irányuló, "ócska" kis próbálkozásaim miatt kapnak el mindig is és harapják ketté a torkomat? Nem túl biztató, ami azt illeti. Pedig az önfejlesztés nálam fontos dolog, ami ez esetben azt jelenti, hogy egy halhatatlan csodabogarat is képes kell lennem úgy meglopni, hogy az ne vegye észre. Lehetetlen küldetésnek hallatszik így elsőre, de én akkor is próbálkozom hűségesen. Hmm, lehet még is be kéne néznem egy dokihoz: úgy tűnik öngyilkossági hajlamom van. Na jó, szedd össze magad! Ideje lesz visszatérni a valóságba és szemügyre venni a helyzetet. Itt állok a Főutca kellős közepén, alig 10 centiméternyi távolságban egy vámpírtól, aki úgy néz rám, hogy a bugyim sikoltva akar leszaladni rólam, és a szívem is majd kiugrik a mellkasomból. A levegő is belém szorult, azt hiszem, lehet ezért érzem úgy, hogy mindjárt elájulok. Bár nem erősen, de szorosan tartja fogságban a kezem, mondhatni képtelenség tőle meglógni. A szemei úgy ragyognak, mint két rubintkő, ami után az én Szarka felem igencsak csorgatja a nyálát. Vagy ez a nőiesebbik felem reakciója? Magam sem tudom már, kezdek kicsit összezavarodni, azt hiszem. Nos, mindezt összegezve elég szarul áll a szénám, úgy gondolom. Még egy ilyen beszólást! Hát én menten összeesem! Pislogok egyet-kettőt az idegenre, majd huncutul elvigyorodom és kuncogok az orrom alatt, miközben szabad kezemmel beletúrok éjfekete hajamba.* -Ohó, Signore... Azt mindjárt gondoltam, hogy kellemesebb rajtakapás lett volna, mint ez. De még nem késő! *Az utolsó mondatom szinte dalolom, még vissza is kacsintok. Ejnye, nagy a szám és túl merész vagyok. Ez szinte egy invitálás volt keringőre, egy egyéjszakás kalandra, amilyet életemben nem tapasztaltam még, vagyis... Na jó, csak félig vesztettem el a szüzességemet, hogy úgy mondjam, csak majdnem sikerült teljesen, de, öhm, hogy is mondjam... Enyhén átvertek. Lópimpili a popókájába annak a szemétnek, de már túltettem magam rajta, úgyhogy nincs semmi gond. Lehet ezért is vagyok ilyen vonzó a vérszívóknak, mert érzik rajtam, hogy valamelyest még szűz vagyok, hiszen... Mondhatni csak egyszer volt meg, de az sem teljesen és... Ez gáz... Már megint elkalandoztam. Először nem nagyon értem, hogy mit akar mondani ezzel az értékes dologgal. Illetve értem, csak azt nem, hogy még is mit akar velem ezzel közölni. Csak papír és vas, de a mai világban ez a fizetőeszköz, szóval még is van valamennyi értéke, nem? Ekkor a felfordított tenyeremre pillantok és kiguvadt szemekkel pillogok rá. Arany... Színarany érmék. A vigyorgó pasira pillantok -úristen, meghalok, kész, végem van, orrvérzés, szívinfarktus!-, majd vissza a kincsecskékre. Ezt nevezem zsákmánynak. Ez, barátom, biztosan értékes és... Na várj... Mekkora agyarai vannak ennek az alaknak?? Dio mio, ezekkel nem simán kettéharapná a torkom, de le is tépné a fejem egy fél pillanat alatt! Milyen öreg lehet? Több száz? Több ezer? Még öregebb? Azt hiszem megállt a szívem. Vagy pont, hogy most kezdett el igazán verni az adrenalinlökettől? Az érméket szemlélve furcsa szimbólumot fedezek fel rajtuk. Szerintem feltűnően kiült az arcomra, hogy valahonnan ismerős. Hol láttam én már ezt? Hmm... Azt hiszem egy csempézésünk során láttam valamiféle régi ereklyén. Meg annak a másik kék szemű, szívdöglesztő vámpírnak a tarkóján félig-meddig, akitől elloptam azt a fekete medaliont a Fekete Piacon, még anno a Bermudákon. Szerencsére túléltem azt a találkát, hiszen itt vagyok és lélegzem, valamennyire... Mostanában nem találkoztam vele, de volt, hogy kémkedtem kicsit utána, és akkor láttam meg. Az ilyen gazdag madárkákat szemmel kell tartani. Mindegy is, a lényeg, hogy furcsa. Mintha üldözne ez a jel. Na jó, ebbe inkább nem akarok belegondolni. Ez a vörös valami, aztán a vámpírok, most ez a pasi, aki a kezembe adja ezt a szimbólumot... Felpillantok rá megint, egyenesen a szemébe, és... Várjunk egy percet... Ugye nem...?* -Ugyanolyan vörös... Bíboros, vérszerű szín... Csak nem a te szemedet ábrázolja? *Nem tudom mennyire allergiás arra, ha egy magamfajta idegen letegezi, de mivel ő is tegez, ezért én se fogom vissza magam. Amúgy sem tudom, hogy ki ez az alak, csak annyit, hogy rendkívül rejtélyes, és hihetetlen mód asszociálok miatta a görög Adoniszra. Remélem a kérdésemre nemleges választ kapok. Ha nem, akkor nagyon be fogok parázni, mert ha a láthatóan vérrel vésett szemszimbólumok őt jelentik, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy nem kis pályás vámpírba botlottam. Istenem, segíts... A következő megjegyzésén lefagy az arcom. Mélyet szippantok a hűvös levegőből.* -Fogalmam sincs honnan veszed ezt, de ne... Ne kezdd te is... *Nem tagadom le. Minek is tenném? Nem egy átlagos halandóval állok szemben, úgyhogy simán elképzelhető, hogy valahonnan kiszimatolja az ilyesmit, hogy a fene enné meg az elkárhozott fajtáját! Sóhajtok egy hatalmasat, és próbálok nem dührohamot kapni. Átkozott olasz sztereotípiák! Kell nekem ilyen hevesnek és lobbanékonynak lenni?! Eh, pezza di merda! Végül is sikerül egy mosolyt erőltetnem magamra.* -Ha magad is szeretnél kóstolót, húzz sorszámot, caro mio... Bár nem vagyok vérbank. *Jót nevetgélek magamon, majd finoman megfeszítem a kezem, hátha sikerül kicsúsztatnom az övéből, de erre nem túl sok az esély. Csak egyszer kapjam el józanul azt az átkozott német dögöt, szíjat hasítok belőle, amiért lopja az energiáimat, az biztos! Mert igen, egyre fáradékonyabbnak érzem magam, és nem hiába. Nem csak a munka fáraszt ki, hiszen eddig ugyanilyen tempóban nyomtam, mindenféle hiszti, rossz közérzet, vagy relaxációhiány nélkül, erre most! Ráadásul a nyakamat is fájlalom olykor, pedig nem látok rajta semmi különöset. Viszont, ahogy a napok telnek, egyre biztosabb vagyok abban, hogy az a mocsok a véremre jár. Valami védelmi rendszert ki fogok találni, az fix. Nem hagyom magam annyiban. És most sem fogom. Csak szépen és diplomatikusan, ahogy szoktam. Az erőszaknak úgy sem lenne értelme, pláne nem őellene. Vicces is volna, ha le tudnám gyűrni, heheheh...*
Victorius du Chapellier
Faj :
Vámpír
Hozzászólások száma :
103
Tárgy: Re: Nameless Town Főutca Vas. Okt. 05, 2014 9:28 am
*Mi sem természetesebb mint elkapni ezt a rakoncátlanul settenkedő kis kacsót. De ügyes, határozottan az és ez tetszik neki! Nem is ártana egy ilyen tehetség a seregébe, mindig is voltak halandó vagy halandóból lett szolgái, a legjobbak, és nagyon is értékelte őket. És milyen jó a reakcióideje a drágának!* - Valóban? Hát ezt örömmel hallom. *nevet egy jóizűt, akár a mennykőcsapás, szabad kezével pedig még közelebb húzza magához a szerencsétlen, tőrbe csalt nőszemélyt* - Drágám, ne reszkess ennyire, nem csak megenni lehet a halandókat. *világositja fel a fekete szépséget, olyan mélyen nézve a szemeibe, hogy attól nem csak ő dobná le menten az alsóneműjét.
"Megváltó Csábitó A démon A feketébe öltözött ember"
Egy csepp hazugság sincs a szavaiban, csak félrevezetés. Valóban nem feltétlen táplálékként néznek egy emberre, de történetesen Victorius esetében riktán élik túl az etye-petyét a halandók. Ez valójában bármilyen találkozásra igaz,ami személyét illeti. Minden csupán szórakozottságától és pillanatnyi kedvétől függ* - Az én szemem, igen. *elintézi ennyivel, semmi körités, minek az? Igy sokkal izgalmasabb* - Csak nem ismerős? *búgja gyilkosan az áldozatnak, hiszen feltűnt az arckifejezés neki* - Hm,szóval más is? Látom a nyakadon a jelet, ilyen egyszerű. A többség túlságosan vak és ostoba hozzá, hogy lássa. *kuncogja, hiszen a seb már nagyrészt begyógyult, de egy olyan éles szem, mint az ősvámpiré, rögtön kiszúrja a szinte láthatatlan pöttyöket* - Nem szeretek osztozni. De téged már magáévá tett egy vérivó, megjelölt.Ezt illik tiszteletbe tartani. Másrészt...édesem, ha csak egy éjszakára is az ágyamba csalogatlak vagy megharaplak, bizonyára elcsábulok és felfallak. *fájdalmasan vonzó mosolyra húzódik az arca, elismeri "gyengeségét", sose tagadta, és szabad keze elkóricál a formás hátsó felé, csak hogy érzékein keresztül szorongassa meg ezt a szerencsétlen lányt* - Gyengülsz már, ugye? *az övében tébláboló ujjakra pillant és kuncog egy jót. A szadizmusukat mint az apjuktól örökölték*
*Hmm... Ja, hogy megint bambulok, nyáltengert képezve nézek farkasszemet csábítómmal(?) és nem kommentálok semmit? Mi dispiace! Szóval, öhm... Azon merengek éppen, hogy hogyan tudnám a munkám során elkerülni az ilyen eseteket a jövőben. Már ha ezt a találkozást túlélem, persze. Mert bár elismerem, hogy rendkívül jóleső bizsergetés jár át, ahogy ennek a titokzatos úrnak a szemébe meredek, de azért nem szeretnék itt és most meghalni, annak még nem most jött el az ideje, úgy érzem. Mert lehet, hogy az a nyavalyás német vérszopó (még) életben hagyott, de lehet ez az alak már nem fog. Ha meg nála is szerencsém lesz, akkor lehet a harmadik esetnél fogom feldobni a pacskert. Hiába finom és kellemes az ibolya illata, nem szeretném még alulról is megtapasztalni. Lehet abba kéne hagynom ezeket az éjszakai portyákat, és több csempészést, kémkedést, meg hasonlókat bevállalni mindenféle munkaadóktól. Vagy ha valakinél be tudnám magam és a csapatot fixálni, aki állandóan tudna melót biztosítani, akkor lehet még hatékonyabban el tudnám kerülni a korai halált. Nem mintha annyira tartanék attól a fekete szárnyas Angyaltól, csak na, lehetőleg még kerüljön el, ha lehet. Hmm, lehet ez lesz a jó megoldást: fix munkaadót találni. A vállalt munkák nem olyan veszélyesek, mint az egyszemélyes portyák, mert ott csapatban vagyunk, együtt pedig erősek vagyunk. Na, akkor meg is van a feladat, ha ennek az őrületnek is vége. Huhh, de mámorító ez a nevetés! Én is jót derülök, nagyokat vigyorgok, olaszos szenvedéllyel. Na várj, hé, még közelebb húz? Neheeeee, így is mindjárt elájulok, erre..?! Öhm, nagyon ciki lenne, ha fangörcsös visítozások közepette itt helyben leteperném az utca kellős közepén? Nagyon közel állok hozzá. Nagyon közel... Dio, segíts... -Miből gondolod, hogy a félelem miatt reszketek? Nem mintha nem tartanék tőle egy kicsit sem -mert azért valljuk be: amellett hogy irtó dögös, azért félelmetes is-, de nem csak a félelem az, ami miatt borzongok. Őszintén szólva észre sem vettem, hogy reszketek! Most tűnik csak fel. Húha, ennyire azért nem kellene árulkodnom magamról. Próbálok kicsit visszább venni, hátha sikerül, de ez a halhatatlan dög túlságosan is... Hát, erre csak sóhajtani tudok. Nem jut eszembe jobb jelző ennél. -É-értem... Az ő szeme. Az övé. Egy aranyérmén. Jó. Jó. Rendben van. Azt hiszem lassan ideje lesz kiötlenem, hogy hogyan lógjak meg tőle úgy, hogy ne essen semmi bántódásom közben. Ez nekem kicsit sok. Mármint, mennyi az esélye annak, hogy egy olyan alakkal hoz össze a Sors, akinek a bíbor szeme vérrel van belevésve ki tudja még mennyi aranytallérba? Pláne, hogy korábban valahol már láttam ezt a szimbólumot. Kész őrület! Ki a fene lehet? Biztos, hogy nem egy pár száz éves vámpír, hanem egy öregebb példány, hogy úgy mondjam. Honnan veszem ezt? Elég az érmécskékre nézni. Látszik valamelyest rajtuk, hogy nem mai darabok. Ha még is mostanság verették őket, a szimbólum miatt biztos, hogy korábbi darabok mintájára készültek. Az a csempészett tárgy sem volt anno modern valami, amin ezt a jelet láttam. Ahhoz pedig szükségem lenne pár eszközre, meg több fényre, hogy alaposabban is megvizsgálhassam őket és megbizonyosodhassak az állításomról. -Öhm, ami azt illeti de, ismerős. Csak már nem emlékszem, hogy mi is volt az pontosan, amin láttam. Kicsit talán reszket a hangom, de okkal, úgy vélem. Azért igyekszem minél jobban megőrizni a nyugalmam, jó lenne nem hergelni mindenféle heves érzelmekkel ezt a valakit. A végén még azt hiszi jó sínen halad ahhoz, hogy az őrületbe kergessen. Mint Leo is, ch... -Hát, igazából a "vámpírom" volt az, aki egyszer célozgatott rá, hogy a nyakamra jár. Azt állította, hogy ez már a sokadik találkozásunk, én viszont a másodikként éltem meg, és... MI?! Miféle jelet?? Kapok hirtelen a nyakamhoz szabad kezemmel, és ekkor eszembe jut, hogy egyik reggel láttam két pici valamit a nyakamon, amit nem tudtam hova tenni, de hamar eltűntek a szemem elől. Azt hittem csak a reggeli kómásság miatt káprázik a szemem, de ezek szerint nem. Megint sóhajtok, mint aki megválaszolta a saját kérdését. -Nem is azt mondtam, hogy osztozni, csak kóstolni, de ahogy szeretnéd, nekem csak jó, nem fenyeget az ájulás veszélye, és... Elcsábulni? Ó, akkor tényleg nem baj, hogy nem szánod rá magad, heheheh... Még szeretnék élni egy kicsit. És kérlek, ne mondd azt, hogy a magáévá tett... Rosszul esik hallani. Lebiggyesztett ajkakkal sóhajtok megint egyet, mint aki levegőhiányban szenved. Viszont hirtelen megfeszülök, mert egy kezecske bizony megint elkóricált, csak az a kezecske nem az enyém az ő fenekén, hanem fordítva. Hűha... Pislantok egy nagyot, majd kicsit kérdőn tekintek rá, miközben szabad kezemmel próbálom megállítani az övét. -Ahhoz képest, hogy nem akarsz tőlem semmit, nagyon nyomulsz. Motyogom az orrom alatt kissé olaszos akcentussal, mert kezdek kicsit zavarba jönni, ami miatt előjön ez a dolog belőlem. A következő lépcsőfok az lesz, hogy félig olaszul fogok beszélni. Na, az még egy csodálatos dolog, amikor az agyam azt se tudja milyen szavakat adjon a számba. Remek. Megforgatom szemeim az újabb kérdésre, ami szinte kijelentésnek cseng. -Nos, mivel bizonyos mennyiségben folyamatosan vért veszítek, ezért igen. De nem akarok végelgyengülésben meghalni, ráadásul egy olyan dög által, mint ő! Hogyan szabadulhatnék meg tőle? Nem tudnál ezen a szerencsétlen halandó némberen segíteni? Bociszemekkel pillogok rá, bár nem sok esélyét látom annak, hogy rábólint a dologra. Mondjuk... Vajon van mellékhatása annak, hogy elszakadok tőle (már ha sikerül)? Lehet egész életemben hiányt fogok érezni? A végén megint az ő társaságát fogom keresni önkívületi állapotban, mint egy holdkóros? Noooon, non, non, non, ez nem történhet meg velem. De azt sem akarom, hogy örökké az én véremet szívja. Ki tudja mit fog még velem csinálni éjszakánként, és én nem fogok rá emlékezni! Ez a sz*pás, nem a faláb! Most még is mit fogok csinálni? Remélem Ő megmondja, és nem kell magamtól kitalálni.
Victorius du Chapellier
Faj :
Vámpír
Hozzászólások száma :
103
Tárgy: Re: Nameless Town Főutca Szomb. Ápr. 25, 2015 9:47 am
*Pillantás nélkül mered egészen mereven a halandó szemeibe. Ó, a vámpír bűvköre, ha egyszer belé téved a szerencsétlen...Uram, irgalmazz! Lehengerlő szépség, az ellenkező nem ideálja, bódult, aki nem rajongana s adná oda magát egy ilyen kísértőnek! És íme: Az ember tragédiája. Mert a Gonosz tudja jól, hogyan s min keresztül a legkönnyebb megadásra késztetni a szegény párákat. Ezért szülte, ezért okádta a legmélyebb feketeség s sötét bugyrok, csillagtalan éjszakák az ember-lényhez külsőre úgy hasonlító, ámde túlságosan tökéletes Succubus-t és Incubust. Az Ördögszeretőket, a szörnyetegeket, kik mesterei a csábításnak s érzékein át a préda halálra gyötrésének majd életnedveinek kiszívása* - Ha nem a félelemtől...mi mástól? *suttogja kínzóan lágyan, egészen közel hajolva az olasz szépség arcához, símogatva tüzesen jeges leheletével* - Biztosan nem emlékszel? *emeli meg a nő állát, kéjesen hosszú ujjaival kígyózva körbe az éles állcsontot.
"Am I beautiful As I tear you to pieces?"
Fejét egészen apró szögben dönti meg, ki tudja mióta nem pislantott, igézve, hipnotizálva áldozatát akár egy hím-fekete özvegy. Vagy inkább vörös?
Spoiler:
A megjegyzésen és hisztérikus kérdésen jót kacag, hahotázik, rossz májúan, hiszen úgy élvezi!* - Természetes, hogy egy Visszajáróé vagy. Minden éjjel vagy legalább is a héten gyakorta ellátogat hozzád, amíg alszol és eszik belőled. Lehet, hogy testedet is bitorolja és a magáévá tesz. Ha reggelente különösen kielégülten ébredsz, akkor több mint valószínű, hiszen formás egy halandó nőstény vagy. Viszont ha fáradtan kelsz, akkor csak a véredet szívja. Ha elég jó ízű a nedűt, akkor még sokáig életben tart, hogy éltesd és kiélvezhesse a tested s szervezeted nyújtotta előnyös adottságokat. *nem állhatja meg kuncogás nélkül, imádja lesújtva, védtelenül látni őket! Úgy megéhezik tőle....* - A nyakadon bizony ott a jel. De ügyel rá, hogy a nyálával begyógyítsa, hogy ne keltsen gyanakvás, esetleg pranoiára foghatja. Viszont akinek élese a szeme látja: halovány foltok, körülötte enyhe véraláfutás és akörül sápkór, ami enyhén karamell színedet egyre jobban fakítja. De még tán nem annyira, hogy magad is észrevedd a tükörben. *óvatosan eltólja a holló-tincseket Nadia nyakából, hogy még jobban szemügyre vehesse és aig észrevehetően megérintse a harapásnyomot. A lesütött szemek utáni megjegyzés viszont hirtelen reakciót vonnak maguk után: A titokzatos, bíbor idegen egyik kezével szorosan magához láncolja az olasz-vér derekát, a másikkal az állcsontját alulról kapja el és emeli meg, de cseppet sem fájdalmasan, csupán erősen. A nő érezheti a férfi leheletét a nyakán majd egy nedvesen bizsergető érzést: ahogy végignyalja a még meg nem szentségtelenített területet, a másik nyakfelet* - Igazad van. Ki "Ő", a Te Visszajáród, hogy megtilthassa vagy sérthesse az Én akaratom? Nem vagyok tán az közülük, aki bármit...megtehet? *költői kérdés s tán összezavaró. De miért is értené egy egyszerű emberlány szavait, ha még a saját utódai sem értik szavát?
Spoiler:
És akkor belé harap. Mint egy lédús almába. Olyan flusztrálóan kéjesen, hogy a törékeny női test és lélek belé borzadjon. Nincs fájdalom, csupán alig érezhető apró szúrás, ami egy pillanat, semmi több, minden utána való puszta gyönyör, ahogy az oxitocin elönti az agyat, vörös ködbe borítva, megcsalva tulajdonosát, elhitetve vele, hogy ez jó, akarom! Miközben éppen most szívják el az életét adó, biztosító nedűt. Ugyan, ki félne Lucifertől, a Gonosztól vagy nevezzük akárhogy...ha valóban patákkal rendelkező csúfság volna? S hogy művelhetné térhódítását? Elveszi az arát a tolvajlány nyakából. Szemei véresen izzanak, de az ajkán egy csepp vér sincsen. Farkas szemet nézve a vámpírkedélyeket korbácsoló nőszemélyre. Most már érti miért jár hozzá egy vérivó. A lány azon kevés halandók közé tartozik, aki kimondottan vonzza a vámpírokat és aki kisugárzásával, stílusával teljesen lázba hozza a predátorokat* - Nem akarsz többé kiszolgáltatva lenni a vámpíroknak? *megfogja az arcocskáját, megcirógatva élettelen hüvelykjével ahogy tehetetlenül lefelé mered a lány, majd ismét megemeli azt,hogy Rá nézzen, A Szembe* - "A jobb kezeim, a szolgáim A katonáim, az eszközeim Elterjesztik a jó hírt Találd meg Gyermekeim, gyűjtsd mindőjüket össze Visszük az összes alacsony férfit Az összes gyűlölt, gonosz lelket Egy vágyon osztozunk Egy sötéten, ahogy tán sejted." *ismét a Jóslat mit már megannyi egyénnek nyilatkoztatott ki eme modern, veszendő s rothadó kornak. Most ím, ismét egy emberlénynek. Egynek a megvetett, gyűlölt, s tán gonosz lélek közül* - Rablók és gyilkosok. Erőszaktevők. Mind az enyémek. Én nem üldözöm el őket, én nem hagyom őket kallódni! Ők a rosszak vagy csak a világ, amiben élnek? *mereven bámul Nadia szemébe s immár két kézzel fogja az arcát, hogy csakis rá koncentrálhasson* - "Én vagyok a Szó, én vagyok a Törvény. Az igazat beszélem, old fel bánatod bilincsét! Én vagyok a Kulcs, én vagyok az Ajtó." *mintha a világ megállt volna a pillanat erejéig körülöttük, mint akik kiszakadtak az univerzumból s annak rendjéből* - "Oh, háború és gonoszság Szajhák és bűnösök Fogd a kezem és megmutatom merre menj! Szólíts Lobogónak Én vagyok a Jó Ember Én vagyok a Rossz Ember Fogd a kezem és megmutatom merre menj" *lassan lecsúsznak kezei Colfucci kisasszony arcáról, mintha soha ott sem lettek volna, csak egy jelenés lett volna az egész?* - Légy a Légióm része. Csatlakozz. Legyél a hűséges szolgám és nem érinthetnek. Egy ilyen ügyes kéz s harcos természet sosem árt. Mert ugye az lapul benned? Sok mindent látok ezekkel a Szemekkel. *csupán egy villanás, nem több, amit lát Nadia, ha most a rendhagyó szemekbe néz: Egy férfi, A férfi, akivel történetesen társalog. Vérvörös páncélban, lobogó bíbor palástban egy ördögi lovon. S rengeteg, mérhetetlen számú csatlós, míg a szem ellát. Nem csak vámpírok, mindenféle lény ez. Gnómok, kitaszítottak. Mind egy zászló alatt: Fehér alapon véresen rikít a Szem szimbóluma. Aztán mindez elillan* - Gondolkozz, Ádám leánya. Mit álasztasz? *még vár pár pillanatig, szól e valamit a lány, még nem válik köddé, még nem...*
Vendég
Tárgy: Re: Nameless Town Főutca Szomb. Május 02, 2015 7:39 pm
Tell me who you are, I am spellbound...
*Én ezt nem bírom... Én ezt nem... Nem... Neheeem... Miért, MIÉRT, hogy a fene enné meg azt a minden hájjal megkent, semmirekellő, iszonyatosan szexi, és csodálatos, elbűvölő, szépséges...! Mit is olvastam, mit kell döfni a szívükbe? Oh, karót! Nincs karóm. Hmm... Szentelt víz! Az sincs... Ezüst lövedék! Pisztoly van nálam, kicsi és nőies, de a golyó, azt hiszem, sima mezei-hazai ólom. Ez fasza... HOGY A FRANCBA ENGEDHETTEM MEG MAGAMNAK, HOGY...!! Nem, nem kiabálok... Hogy a büdös francba engedhettem meg magamnak, hogy bárminemű vámpírölő kézi készülék nélkül mozduljak ki otthonról egy ilyen helyre? Hogy?! Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Mio Dio, mi a célod velem ezzel? Lehet nem is a Te célod? Ki más akarná, hogy vámpírok játékszere legyek? Talán az Ördög maga... De mit akarna ugyan az is elérni ezzel? Hjaj, annyit gondolkodom ezen, és még se jutok semmire. Ismeretlen hatalom ez, ami vérszopók karjai közé lök. És mindig éjszaka... Éjszaka... Nincsenek csillagok az égen. Árnyak... Azok ott árnyak? Jézusom... A... Sötétség...? Neeeeem, az kizárt. A Sötétség nem bírhat ilyen erővel, hiszen az csak... Sötétség. Bár... A Fény életet ad, ugye? Nem csak a fotoszintézis miatt, hanem az emberek miatt is, és itt nem csak a D-vitaminra gondolok. Az emberek rettegnek a sötéttől, jobb szeretik a fényt, abban jobban érzik magukat, biztonságban. A vámpírok, és egyéb ilyen dögök viszont a sötétben, bár a halandók és ők is képesek fényben és sötétben is járkálni. Lehet ezek is elemek volnának, mint a tűz, víz, vagy... Esetleg istenségek, akik képesek teremteni? A perzsa mitológiában van ilyen, a Jó és a Gonosz, Fény és Sötétség. Bár, kinek mi a rossz. Na mindegy, szóval... Ez így nem kóser. Valami nem stimmel. Valami bűzlik Dániában, és az nem a hal... A Sötétség olyan, mintha élne, pedig... Na jó, talán nem éppen ez a legmegfelelőbb momentum arra, hogy ezen rágódjak. Így is túl sokat filozofálgatok mostanában, ami nem feltétlen egészséges, pláne nem most, amikor az életem foroghat kockán. Egészen meg is szédülök, ahogy közel hajol hozzám különös "Udvarlóm", újabb kínzó kérdést rakva felém, és komolyan mondom, én lassan tényleg elájulok.* -Ugyan, Signore, biztosra veszem, hogy tudod mitől reszkethet még egy nő egy férfi karjai között. *Elvigyorodom, miközben a pír az arcomon kezd kissé, hmm, burjánzani, ami erőteljesen felfele szökkenő zavaromat jelenti. És-ez-nem-jó. Ez a valaki kihozza belőlem a nőiesebb felem, pedig nekem most a furfangos tolvajnak kéne lennem, aki bármiféle csapdából képes kimászni. Most is azt kéne, menekülnöm a csudába, de nem megy, nem tudok. És nem csak azért nem, mert olyan biztosan tart és láncol magához, mint hat másik, hanem mert... Magamtól se tudnék egy lépést megtenni. Valamiféle erő nem enged, ami lehet a saját akaraterőm is, de másmilyen is... Eh, dannati vampiri, tönkretesznek...* -Ne-em, nem, nem igazán... Talán... Talán valami kis fegyver volt, tőr, vagy hasonló, de eh, tényleg nem emlékszem pontosan. Nem volt alkalmam alaposabban megvizsgálni. *Mentegetőzök, elvégre tényleg így volt. Sietnünk kellett, így csak pár pillantást vethettem a zsákmányra. De bakker... Csak nekem tűnik úgy, vagy ez a pasi nem pislogott már egy jó ideje?! Che diavolo! Biztos ezzel bűvöl, vagy nem tudom, de... Olyan szép szeme van! Nem tudok nem abba nézni, és... Dio mio, itt fogok meghalni, kész végem van! Nem! Nem hagyhatom magam! Ki kell törnöm bűvköréből! Nem szabad engednem, hogy az összes vámpír az én nyakamra járjon, mintha valami vérbank lennék! Bah, még mit nem!* -Természetes... *Ismétlem utána kissé fintorogva, mintha tényleg a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy halandónak házi vámpírja van, aki minden este lecsapolja és bitorolja a testét... Na várjunk... MI?!* -Hogy mit csinál az a gazember?? BITOROL?? *Totálisan ledöbbenek, és minden olaszos temperamentumomat bevetve kezdek hisztériázni, de csak nőiesen és mondhatni természetesen, hiszen... Melyik nő ne akadna ki egy ilyen hír hallatán?* -Az a semmirekellő, alávaló szélhámos! Csak kaparintsam meg azt a német, senkiházi nyakát, apró darabokra fogom törni, még akkor is, ha ő fogja előbb kitörni az enyémet! Hogy az Isten verné meg azt a mocskos dögöt! *Sziszegem a fogaim közt az utolsó mondatom, majd további morgásokat követve veszek egy mély levegőt.* -Elnézésed kérem, Signore... Kissé kiakadtam... Remélem megérted. Ez az én idegeimnek kissé... Sok(k) volt... *Forgatom a szemeim, remélem azért nem tart most egy hisztis p*csának. De hát na... Úgy is jót derül rajtam, ahogy elnézem. Remek. örülök, hogy ilyen jól szórakozik a nyomorúságomon. Legalább ő legyen vidámabb, ha már én nem lehetek ebben a szituációban.* -Nagyon örülök, mit ne mondjak. És ez gondolom terjedni fog, ugye? Ahogy egyre többet szív belőlem... *Sóhajtok egy nagyot, azért érződik, hogy feszült és dühös vagyok emiatt. Mintha valami vérrabszolga lennék, egy véralma, amibe kedve szerint bármikor beleharaphat. Non mi piace. Nagyon nem. Wáhááááá, mi a jó fenét csinál?! Ez most komoly?! Egyik pillanatról a másikra kerültem hozzá most már teljes testközelbe és... Megkóstolta a nyakam? Ez komoly?? Mamma mia! Tutti i santi, per favore, aiutami! Olyan nedves, olyan bizsergető, olyan... Jó... Huh... Forog a világ...* -Miért, ki vagy köztük? Mármint... Nem biztos, hogy jó az, ha én, szerencsétlen kis halandó megtudom, de ha egy mód van rá, csak... Csak kérlek, ne ölj meg... Csak ennyit kérek, ha már ismét egy vámpír karjai közé lökött a Sors! *Nem hisztérikus vagy pánikba esett a hangom, inkább csak őszinte. Nem akarok most meghalni, még nem halhatok meg... És azt hiszem most ájulok el... Érzem, ahogy a végtagjaim egyszeriben felhagyják a szolgálatot... Vagy ez csak látszat? Mintha mindig stabilan állnék, megkapaszkodva az Idegenben, kéjes sóhajokat hallatva... Lehet most kezdek csak igazán élni, ahogy a vérem nyargal az ereimben, és egy vámpír veszi éppen el... Még mindig forog körülöttem minden, bár nem látok semmit, csak... Sötétséget. Vörös fényben úszó Sötétséget, ahogy egyre csak kavarog körülöttem. Mi ez a zaj? Varjúkárogás? Farkasüvöltés? Vagy csak a fülem zúg; csak a szívem lüktet egyre hevesebben?* -Ki vagy...? *Sóhajtom, bár... Lehet csak gondolom, és a szám meg se mozdul? Már azt se tudom mikor beszélek, és mikor nem. Hosszú perceknek tűnik ez az egész. Egy örökkévalóságnak. Lehet, hogy az Örökké olykor csak egy percig tart? Mióta nézzük egymást ilyen... Nem is tudom... Úgy érzem magam, mint aki beszívott... Csak meredek rá, kissé légszomjasan kapaszkodom belé, próbálok minél stabilabban megállni a saját lábamon. Bár lehet, hogy igazából nagyon is stabilan állok, csak úgy lezsibbadtam, hogy nem érzem. S ahogy kezdek egyre jobban magamhoz térni, kitisztul lassan a látásom is, elveszett hallásom is visszatér, és ezek mintha élesebbek lennének... És csak Őt látom és hallom velük. Ez elég bizarr... Több, mint bizarr. Kérdését hallva csak megcsóválom a fejem. Nem, nem akarok senki vérbankja lenni, legyen akármilyen kéjes érzés, akármilyen édes, mert... Mert az, és ez ellen nincs mit tenni, mert ami olyan, amilyen, az olyan, és kész. Ezt most jól megmondtam. Eh, mindegy. Szóval ha még úgy lennék ezzel, mint Ullielék, akikről hallottam ezt azt, hogy a lány önként és dalolva ment ahhoz a pasihoz, de így... Így, hogy kihasználnak... Olyat nem játszunk. Be lehetek lassulva kicsit, mert megint azon kapom magam, hogy a szemeibe meredek. Versel, vagy valami ilyesmi. És olyan jól esik az érintése, hogy a fene enné meg... Lassan tényleg elmondhatom magamról, hogy vámpírok "vérprostija" vagyok, heh... Na jó, ebből inkább ne próbáljak meg viccet csinálni.* -Nem ismerem ezt a... Verset? Vagy... Mintha valami jövendölés lenne. *Motyogom magamnak, miközben minden egyes szavára koncentrálok. Huh, mióta vagyok ilyen engedelmes hallgatóság? Elég furcsa. Bólogatok, ahogy ecsetelgeti a dolgokat, bár még nem teljesen értem. Illetve értem, hogy mit mond, az nem világos még, hogy Ő kicsoda. Ki lehet az, aki a magamfajtákat pártfogolja? Biztos nem az olasz maffia egy partnere Amerikából, aki a Fekete Piac egyik vezetőegyénisége. Annál több. Jóval, mérföldekkel. Fényévekkel. Nem tekintek más felé. Hagyom, hogy arcom bekeretezze kezeivel. Hagyom... Ch, röhögnöm kell ezen, de persze csak magamban. Hogy is tudnék ellenkezni. Na mindegy, erről már eleget nyafogtam. Jó Ember, Rossz Ember, Ajtó, Kulcs... Kissé zavaros nekem ez a sok metafora, de akkor is végighallgatom figyelmesen, és láthatóan jár az agyam, pörög a sok fogas kerék. És elenged. Hirtelen, mint a villámcsapás, úgy térek magamhoz. Mintha csak egy álomból ébresztettek volna fel egy vödör hideg vízzel. Picit meg is rázom a fejem, mert ez a tömérdek zűrzavar, amit a fejembe öntöttek, kezd még nagyobb káosszá nőni. Kell pár másodperc, hogy letisztuljon... Na jó, egy költői túlzás volt, annál sokkal több időre lesz szükség.* -Hát... Van bennem spiritusz, ami azt illeti, de... Légió, a Te Légiód... Uhh... *Kicsit hátrább lépek, hogy levegőhöz juthassak, és... Láthatóan meghökkennek, mikor a pillanatnyi jelenés felvillan előttem.* -Huh... Jó... Jó... Akkor... Ádám leánya? Mármint a bibliai Ádám? Huh... Jó, akkor... Had gondolkozzam hangosan, csakhogy tényleg megértettem-e mindent... Vagy legalább is azt, amit megérthetek ebből. *Mély levegőt veszek, és nekikezdek.* -Szóval... Azt szűrtem le az egészből, hogy te... Valami nagyon magas rangú vámpír lehetsz, ha nem a legmagasabb, mert... Lehet hülyeséget mondok, de úgy állsz előttem, mint Napóleon, sőt, még olyanasabban, olyan fenségesen, és királyin... És amilyen mázlim van, az se lepne meg, ha tényleg a vérszívók királya vagy. *Nevetgélek egyet erre a gondolatra, majd folytatom.* -És, mivel ilyen rendkívül magas ranggal rendelkezel, van egy légiód, tehát egy sereged, amiben mindenféle rossz arcú figurák megfordulnak, akiket csak a társadalom kitaszíthatott. Elméletben ilyen vagyok én is, gyakorlatilag... Na jó, gyakorlatilag is. Bűnös lélek vagyok, bár ezt már tudjuk... *Kicsit mászkálni kezdek, de nem megyek messzire, egy méteres körzetben maradok, csak muszáj kicsit toporognom, vagy ilyesmi, így jobban megy a gondolkodás.* -És, ha csatlakozom hozzád, ami gondolom hűségfogadással is jár, akkor a "vámpírom", sőt, a többi fajtársa sem fog többet molesztálni. *Egy pillanatra megállok itt, mert hirtelen eszembe jut egy gyerekkori álmom, amiben az akkori magánoktatóm Velencében magához csalogatott és megharapott, bár abban a pillanatban fel is ébredtem. Lehet nem is álom volt, hanem már kis koromban is...? Pfffff, kezdek paranoiás lenni. Messere Vespucci nem lehetett vámpír, nem. Kizárt. Eh, vissza a jelenbe.* -Viszont... Miféle kötelességekkel jár ez a megtiszteltetés? Mert az tiszta, hogy hűségfogadás, szolgálat, de... Ha ez egy sereg, akkor ennek a seregnek valami célja van. Mi volna az a cél? Talán háború lesz, vagy...? *Próbálok valamit kicsikarni belőle, mert addig nem akarok választani, amíg legalább egy kicsit nem avat be. Talán nem várja el tőlem, hogy vakon bízzak benne, mármint azok után, hogy egy másik vámpír is kihasznált. Nem hiszem, hogy az elmúlt percek csupán illúziók lettek volna, szemfényvesztések egy halhatatlan részéről, hogy tőrbe csaljon és elragadjon, de... Szeretnék biztosra menni. Ez a céh számára is fontos lenne, szóval nem csak magamra gondolok itt, hanem a bajtársaimra is. Mert gondolom nekik is velem kell, hogy jöjjenek, ha igent mondok. Viszont, ha tényleg ő a Király, félelmet keltő serege van, lobogója, és páncélja egy iszonyatos lóval... Akkor nagyon is komoly lehet az ügy. Dio, mibe keveredtem...
*mélyen, egészen velőig s dobogó szívig hatóan mered skarlát szemeivel a leányzóra s ördögien csábító, túlságosan csábító mosolyra húzódik halvány-pír ajka, mely oly gusztusos, hogy bárki belé akarna harapni, mint a roppanó húsú cseresznyébe vagy puha eperbe* - Hm, túlságosan is jól... *jegyzi meg heves őszinteséggel és sziveket facsargató-sanyargató pillantással. Míg a tőrös megjegyzésen csak kuncog,mintha egy balga gyermek mondott volna esztelenséget* - Vámpírok között bitorol, mint megérzik,mind látják a jelet: A halandó foglalt. A vérét már lekötötte egy másik vérivó. *ekkor akad ki Nadia, nem uralkodva latinos temperamentumán, acsarkodva-szitkozódva, amin szintén csak mosolyogni tud a Nagyúr* - Ahhoz képest mennyire dühöngsz, vér szökik az orcádba s szíved...hevesen kalapál. Valóban meg akarod te szabadítani magadat ettől a "csúf bitorlótól"? *éjsötét szemöldöke felszalad, ahogy az éles s összezavaró kérdést felteszi* - Míg a halál el nem választ... *feleli teátrális groteszkséggel a tolvajlánynak. A vámpírja visszajár, mindig szív, ha jobban rákap, többet. Nagyjából vár azért,hogy a vér újratermelődhessen, de csak míg az önkontrollja tart. Míg nem el nem jő az utolsó szentség pillanata, az utolsó vacsora, az utolsó csók, utolsó lakoma...
Harapás,friss, zsenge hús felszakítása. Lövelés, forrón. Megfestve enyhén a fogakat,a nyelvet és a szájüreget. Talán csak egy röpke percig tartott, mikor Nadia kérdést tesz fel, hátracsukló torkából az bújik elő. Eltávolodik a Nyaktól,még tartva a nő fejét, mint egy drága kristályvázát. Ajkai enyhén elnyúlnak. Egy csepp vér sem szennyezheti, még is ajkai közül megered egy-két csermely, intenzív vöröben úszva. Lenyaja, még mielőtt végigcsorognának az állán, lecseppentve ruházatát. Vörös nyelvén bordóan csillog...a Vér. Hófehér fogai attól mocskosak. Még is, telt ajkai és kábító pillantása még ebben a röpke másodpercben is ellenálhatatlanná teszi élők s holtak, asszonyok s férfiak szemében. Legyenek bárkik vagy bármik* - Az vagyok, akinek neveznek. Légió, Téboly, Megváltó, Ámító, Démon, a Feketébe és a Vörösbe öltözött. Én vagyok a Kulcs, én vagyok az Ajtó. A Győztes. Hogy ki vagyok Neked, azt csak Te tudhatod. *suttogja szinte a véresen mézes szavakat* - Hogy ki vagyok nekik....? Akitől a legjobban rettegnek. Aki után legjobban epekednek. Ki vagyok nekik? Miért nem mondod meg te? Ha látod, ott az elmédben.... *sosem volt egyszerű eset Victorius, a Vér Ura. Talán lényénél fogva nem. Megmondani tisztán a dolgok értelmét értelmetlen. De rávezetni a lelkeket,hogy maguk leljék meg a gyümölcsöt, a forrást,az teljesen más dolog* - Nem akarlak megölni, most legalább is így határozok...mást ajánlok neked. *magyarázza a hölgyeménynek, s előrukkol különös ajánlatával. Karjaiban tartja, arcát közre fogja, nem lehet urrá rajta semmiféle szédelgés*
- So embrace the darkness And I will help you see That you can be limitless And fearless If you follow me
We are the lions In a world of lambs We are the predators
The hunters
Become the beast We don't have to hide Do I terrify you? Or do you feel alive? (Karliene - Become the Beast)
Nyögi könnyedén a szavakat ismét a bronz-szerű arba, egyfajta ajánlás képpen. Talán maga az ördög az,akinek így lehet, szerződéssel eladni a lelkünket? Elengedi, hagyja,hogy a madár-csont végtagok lágyan csússzanak ki karmos ujjai közül, mint az olvadó csokoládé. Csak áll, mereven, meg se moccan, megszégyenítve mindent,ami Élő. S hallgat, figyeli a magyarázatot, az emberi eszmefuttatást. S azon tűnődik mennyit s hogyan változott ez a faj, ami a fáról lemászva komplexen kezdett gondolkodni s megtanult érezni. Mindent tanult, semmi sem adatott meg mint neki,mikor felébredt a hátán fekve. A "király" jelző hallatán rezzenéstelen arca ismét kis mosolyra húzódik. Beleéghet Nadia retinájába* - Én vagyok....a világok felfalója.
*ismét egy villanás-jelenés egy sigulról, egy véres, őrült szemről. Villódzó vörösség...Bíbor* - Én vagyok a Bíbor Király. *ahogy kiejti a szavakat, egyszerre fagy és gyullad fel szinte a levegő. Valamiféle belé hasítás,amit érezhet a lány a súlyos beismerés vagy bemutatkozás hallatán* - A világ elmozdult. Felébresztettek, felzargattak s megláttam, megéreztem ennek a kornak a bűzét. Diszharmóniáját. Leromlott minden, elromlott minden. Rendcsinálás kell ide....a Légiómmal. Ami már egykoron sem csak a saját véreimet számlálta, de az összes lényt, akitől elfordult a "szép,jó világ". De mi a "szép" s mi a "jó"? Mint ha nem lennének ezen kifejezések relatívak. Számomra egy kitépett,dobogó szív szép, másnak egy virágos rét. Nem fordul el mindenki tőletek, csak a saját világotok. Én kitárom karjaimat.....ha térdet hajtotok, viselitek a Sigul-t és osztoztok az eszmén. Ha harcba szálltok,ha kell. *kinyújtj a balját a lány felé, tenyérrel felfelé. Rajta áll, hogy dönt. A lehetőség adott*
Fogalmam sincs mit gondoltam mi lesz ennek az estének a vége. Az biztos, hogy a lány végül beadta a derekát, de hogy konkrétan minek azt én sem tudom. Ahogy kiérünk az utcára egyszerűen olyan mintha a fejem kitisztulna. Mintha annak a bűvigének a hatása egyszeriben elmúlt volna. Sóhajtok, és megvakarom a fejem tövét. - Adrian vagyok drága hölgyem. - Kacsintok. - És kegyed? Illetve meg se érdeklődtem, hogy egy ilyen hely mit keres egy olyan lányon mint maga. - úgy teszek mintha egy szem kivetni való sem lenne a mondandómban. Nem is tudom mit akarok igazán, beszélgetni vagy esetleg... többre. Az biztos, hogy innentől kezdve a lányra bízom magamat. Amerre visz eme ismeretség csak követem. A lényeg hogy a figyelmem legyen kellőképpen elvonva... minden szarságról. - Hol szeretnéd folytatni az eszmecserénket? - kérdezem miközben éberre pislogom magam.
Kezdőlap
Tárgy: Nameless Town Főutca 
