Aggódva törli le James könnyeit újra és újra. Ritkán lát síró férfiakat, vagy akárcsak fiúkat, és azok után, hogy milyen kedves volt hozzá, a szíve is belefacsarodik a látványba. Ki gondolná, hogy pont egy idegen lesz képes rá, hogy együttérzővé tegye ahelyett, hogy szánalmat váltana ki belőle a gyengesége? - Biztos vagy benne? Saját bájital. Olyan, mint a bolti pia helyett egy jó kis orosz házi pálinka. Felvont szemöldökkel pillant le, amint mozgást érzékel, így már ketten szuggerálják James kezeit. Kezd összeállni a kép. - Szóval ezért nem játszol? Történt valami? - kérdezi óvatosan, miközben elengedi őt. Persze, minden bizonnyal történt valami, de túlságosan zavarba hozza a helyzet ahhoz, hogy képes legyen egy normális kérdést is kipréselni a torkán. Sosem járt még így. Ügyetlenül kapja el James kezét, jelezve, hogy nem kell takargatnia az arcát. Sírni nem szégyen... legalábbis ezt szokták mondani. Lauren nem emlékszik rá, hogy sírt-e valaha, de tudja, mi a teendő ilyenkor. Ösztönösen húzza magához a fiút és öleli át, a hátát és a haját simogatva, bár nem is érti igazán, honnan jöttek ezek a mozdulatok. Egyszer sem sírtak még a vállán, és egész biztosan nem érzi át, min megy keresztül a másik. - Semmi baj, itt maradok. Csak nyugodj meg... - próbálja csitítani.
Erőtlenül próbál elmosolyodni. -Nem szokh-tam... inni... - Ergo fogalma sincs miről beszél a másik, de ha meg akarják vele itatni hagyni fogja. Kevesen látták így, pontosan ketten, tehát eddig nem volt aki megitasson vele bármit is. Sitka a maga stílusával is meg tudta annyira nyugtatni, hogy lecsillapodjon, de egy több száz éves nyugtató aura elég ritka, valljuk be. -Nem tudok játszani... - Próbálta, nem is egyszer. De mindig hallotta a hangokat, mindig attól fél belül, hogy érte jön A vámpír és befejezi amit félbehagyott. De csak elsírja magát, Nill óta kibukik belőle a dolog, ha nagyon rosszul van. Nem tudja, ez jó, vagy rossz, mert anno sírni sem tudott. De emiatt érezni sem nagyon, mert mindent a végletekig elfojtott, ezért nem tudott nevetni se. Most tud nevetni, de ennek ez az ára... Először érezhetően összerezzen az érintésre, de ha nem engedik el, akkor szépen lassan elernyed és elcsitul, nem marad egyedül, most nem marad egyedül. Kérdés meddig, ugye, de ilyeneken szerencsére nem képes jelenleg agyalni. Szépen lassan a tudatáig is eljut a másik illata, hogy kedvesen ér hozzá, nem bántó célzattal, hogy igazából nem is olyan borzasztó dolog, ha hozzáérnek. Persze nem két perc, mire megnyugszik, de talán érthető. James nem karolja át a lányt, csak a fejét bujtatja kicsit a tincsek közé a vállánál, a kezeit az ölében hagyja, mintegy hasznavehetetlennek érezve. -Ne haragudj... ne... ne mond el Ednek... jó? Nem igazán tud... semmit. - Mert kevés dolog lett elmondva neki Nillből, inkább a szülei miatt gondolta depressziósnak Jamest. Ha elhajol a másik csak azt látni, hogy mennyire bánatos és bűnbánóak a szemei, nem akart ő bajt hozni a másikra vagy a terhére lenni, bosszús volt amiatt hogy jött vele, de most csak hálát képes érezni, hogy kihozta. Fél ottragadt volna.
Nem hat, nem szokott... Pár másodpercre csak a homlokát ráncolja, majd úgy dönt, nem keres logikát egy sokkos állapotban lévő fiú válaszaiban, és további időpocséklást mellőzve előhúz a zsebéből egy fiolát. Bár tény és való, hogy nem nagy mágus, azért egy tértágító bűbáj nem haladja meg a képességeit, ami kifejezetten jól jön az ehhez hasonló esetekben. Meg hát, minden esetben. - Csak egy korty - figyelmezteti, mielőtt segítene neki az ivásban. Jobb biztosra menni, elvégre ha csak két korttyal is többet nyel le, Lauren ájultan cipelheti vissza a hotelszobájába. Bármilyen más esetben mulattatná ez a lehetőség, most azonban cseppet sem találja viccesnek. - Mitől félsz ennyire? Óvatosan öleli meg, jóllehet pár pillanatra azt sem tudja eldönteni, tulajdonképpen melyikőjüket próbálja ezzel megnyugtatni. Elvégre mikor legutóbb Jameshez ért, nem úgy tűnt, mintha segített volna... Dehát mi mást tehetne? Üljön mellette a padon, mint egy darab fa, nézze végig, ahogyan szenved? Nem, nem, egy próbát mindenképp megér, ha pedig nem sikerülne... De sikerül. Megkönnyebbülten fújja ki a levegőt, csak most veszi észre, mennyire feszült volt mindeddig. - Nyugodj meg, nálam biztonságban van a titkod - mosolyog rá bátorítóan, miközben hátrébb húzódik. Egyébként sem derült ki sok minden abból, amit mondott, illetve abból, ami történt. - Szeretnéd, ha visszaindulnánk?
-Mm... - Ez amolyan "jó, oké, egy korty" akar lenni, bár tény, hogy segíteni kell neki, mert jelenleg még nem bírja koordinálni a kezeit. Iszik egy keveset, az ízére nem is figyel, fel sem fogja. Bármi lehetne, nem képes felmérni mit iszik. A kérdést meg sem hallja, számára az a személy egy fantom, sosem beszél róla, aki pedig árvává tette, vagy akik azzá tették valódi fantomok, nem emlékszik az arcokra, csak az izzó szemekre és a hegyes fogakra, a hideg érintésre... De kis idő múlva elmúlik a beidegződött reflex, hogy rossz, ha megérintik, mert rossz dolgok követik. Igaz, lehet az ital segített neki ebben, de ez jelen esetben lényegtelen mert Lauren célt ér: James kezd lecsillapodni. -Kössz... - Motyogja, mert annyira zilált, simán hazudhatnának neki. A visszaindulásra bólogat, de előbb összeszedi magát, keres egy zsebkendőt, (textil) és azzal törli le erősen dörzsölve az arcát, majd fújja ki az orrát. Egy fokkal jobban fest, talán. De a keze még remeg kissé, a mozgása is ingatag, de észrevehető, hogy igyekszik minden erejével azon lenni, hogy normálisnak tűnjön, hogy összeszedje magát. -Hazakísérhetlek? Véletlen arra lakom, útba esel... - Nevet egy picit örömtelen, mert basszus, régen érezte magát ennyire gáznak. Törölgeti a szemét, az orrát, de már nem csuklik el a hangja. -Mit itattál velem? - Úgy sejti sok köze van ahhoz, hogy most képes lábra állni és menni, haladni.
Elméletileg pontosan ismeri a bájital adagolási mértékeit és szabályait, gyakorlatilag azonban sosem próbálta még ki ilyen módon, így hát gyanakvóan figyeli Jamest, miután együttes erővel legurítanak egy kortyot a torkán. Furcsa ez az egész helyzet. - Természetes - feleli gyengédnek szánt hangon, nem szokott hozzá a babusgatáshoz, csak puhatolózik a szerepkörben. Láthatóan megteszi a hatását a szer, Lauren pedig megkönnyebbülten nyugtázza, hogy a fiú végre összeszedi magát. Az ő türelme sem tart majd sokáig most, hogy lecsillapodott, szóval örülne neki, ha nem tennék próbára - hiába tudja, hogy mindez ellen aligha lehet tenni bármit is. Ő ugyanolyan sebezhető volt, mikor megjelent előtte az a szemét. Szégyen. Nem, most már tényleg össze kell kapniuk magukat. - Micsoda meglepetés - nevet fel. Neki nem kell megerőltetnie magát, őszintén megnyugodott most, hogy rendeződni látszik a helyzet. Könnyed léptekkel indul el a hotel felé. - Nyugtató főzetet - válaszolja elmosolyodva.
Bő tíz perc alatt odaérnek a szállásukhoz, addig is megpróbál minél többet beszélni, és beszéltetni Jamest is, az imént történteket viszont minden egyes alkalommal messzire elkerüli, ahogy a zenélést is. A bájital sem mindenható: nem ártana meg őrizni ezt a békés állapotot. Mikor a bejárathoz érnek, hirtelen megtorpan. - Feljössz hozzám? - kérdezi felbátorodva. Ha eddig elviselte a társaságát, talán most sem hátrál ki az ötletből.
Igazából nem az a furcsa, hogy segítenek neki, hogy itatják, hogy megölelik. Persze ezek is, de mégis leginkább az, hogy nem érzi a szánalmat mindemellett. Azt utálja ugyanis, de Lauren pusztán...kedves és megértő vele. Ez is megnyugtatja, ami azt illeti. -Na igen... - Mosolyog egy kicsit, nem az igazi még, de már határozottan jobb. Úgy érzi nem tört össze megint csak repedt egy keveset. Azt már egészen jól kezeli, de lehet a főzet csinál mindent, fogalma sincs, ezért is kérdez rá. -Hm. Nem kérem el a receptjét, még a végén rászoknék.. - Sóhajtja, fél, akkor is inna, ha semmi baja. Nem tudja miért, talán csak fél rászokik bármire is.
A séta visszafele csak Lauren miatt nem csendes, mindenről képes beszélni, épp mi látható mellettük, milyen madár repül az égen, mit evett pár hete, bármit ami eszébe jut, de semmi olyasmit, ami utalna arra bármi is történt volna. Halvány mosollyal hallgatja, leginkább csak hümmög és nézelődik, de érezhetően figyel, ha visszakérdeznek válaszol, lélekben is itt van. A fogadónál viszont megállnak, azon gondolkodik lehet kéne kérni egy vajsört amit a lány emlegetett az incidens előtt, de a kérdés eléggé meglepi. -Hogy... hogy a szobádba? - Csak a füle hegye vörösödik el, a zavara így is látható. - Hát... gondoltam... iszunk egy valamit idelent, vagy nem? - Fél ha nemet mond furán veszi ki magát, de ő régimódian lett nevelve, lány szobájára nem megy, mert az illetlenség, mit gondolnának Laurenről azok, akik látják? Az emberek olyan pletykásak. Nem akarja a lányt rossz fényben feltüntetni, főleg, mert olyan kedves volt, holott ő maga elég undok.
- Hé, nem is adnám oda - válaszolja vigyorogva. - Ez egyébként sem az emberek számára lett kitalálva, még pár korty, és teljesen kiütött volna téged. Egyszer elmegy, de többször... Kétlem, hogy rászokhatnál, nem bírná a gyomrod. Viszont szívesen rákérdezne, hogy miért nem szed a fiú antidepresszánsokat, vagy valami hasonlót, ami csillapíthatná a rettegését. Nem hinné, hogy ez az első alkalom, mikor eluralkodik rajta a pánik, és valószínűleg nem is az utolsó. Ha nem tud együtt élni a múltjával, nem lesz jövője sem. Lauren pedig - ki tudja, milyen őrült okból kifolyólag - elhatározza, hogy változtat ezen.
- Ó, Jamie - nevet fel a fiú zavarát látva. - Ne szégyenlősködj. Sosem mentél még fel egy lányhoz sem? Közelebb lép hozzá és végigsimít az arcán; nem bírja megállni, muszáj fokoznia a helyzetet. - Ne aggódj, nincs semmiféle hátsó szándékom, egyszerűen csak élvezhetőbb lenne fent sörözni, mint a sok vén alkesz között. Mert amúgy igen, van fent vajsöröm. Bár nem olyan, mint a frissen csapolt, de azért megteszi. - A csellómat is magammal hoztam - teszi hozzá rövid habozást követően, nem biztos benne, hogy ez most jó, vagy rossz.
-Ó... akkor lovaknak? Vérfarkasoknak... egyik sem hízelgő rám nézve, nem vagyok egy bestia... - Motyogja, mert úgy fest eléggé pocsékul festett, ha valami atomerőset itattak vele. Persze... ez használt, szóval... Inkább elindul Lauren oldalán a fogadóba, ha már így alakult, na meg bír is menni. Ki tudja mi lesz ha a gyomra mégis feladja és visszajön a szer? Jobb lenne a fogadó közelében lenni, annyi bizonyos...
Aztán felinvitálják a szobába, de nem az a fajta srác, sőt... semmilyen fajta az utóbbi időben, hiába van abban a korban, szóval a Jamie megnevezés és az arcához közeledő kézre is hőköl kicsit, mert az érintés még mindig nehézkes neki. Ez a beidegződés sajnos nem két perc lesz míg elmúlik. -Hát... jó... csak nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni. - Még a végén azt hiszik a lány egy ilyen magafajta világvége hangulatú férfival üti el az idejét, úgy is. De a cselló úgy fest old a zavarán, azt valóban nem biztos hogy lehozhatná, de a parkba sem menne ki most perpillanat, örül, hogy a négy fal között lehet viszonylagos biztonságban. -Szívesen meghallgatnám, mi a kedvenced. - Szereti a zenét, ez még nem múlt el, mindig is szeretni fogja, mert a legkifejezőbb nyelv a számára. Szóval kicsit még esetlen álldogál, de ha elindul a másik felfele, követi.
- Azt mondtad, az egyszerű nyugtató nem használ - von vállat. - Ilyen kis mennyiségtől pedig nem lesz semmi bajod. Egyébként igen, tényleg elég rosszul nézett ki ahhoz, hogy különösebb bátorítás nélkül is ezt válassza a lenyugtatására.
Jót mulat James zavarán, hisz őt sosem izgatták az ilyesfajta előítéletek. Furcsállja, hogy a fiú, aki korábban arról győzködte, nem érdekli mások véleménye, most mégis ennyire prűd ebben a helyzetben. Vagy tényleg attól tartana, hogy Laurennek más tervei vannak rá nézve? - Ugyan... - legyint széles mosollyal az arcán. Nem egyszer került már hasonló helyzetbe, bár azt sem mondhatnánk, hogy forgalmas az ideiglenes lakosztályihoz vezető út. Egyszerűen csak imádja a botrányokat: ha lehetőség van rá, hogy kiborítsa a körülötte lévőket, habozás nélkül használja ki az alkalmat, akkor is, ha ezzel félreértést szül. Ahogy ezúttal is. Győzelemittasan libben előre, könnyedén szedve egymás után a lépcsőfokokat. - Ennek örülök, ugyanis minél többet beszéltünk róla, annál inkább hiányzik - vallja be aprót sóhajtva. Mielőtt belépne, előhúzza a varázspálcáját és ellenőrzi, tartózkodik-e már valaki a szobában - biztos ami biztos -, majd egy újabb suhintással nyitja ki az ajtót maguk előtt. Mesés, színekkel teli nappali fogadja őket, illetve még előtte egy előszobarész, ahol Lauren gyors mozdulattal szabadul meg az edzőcipőjétől. Tisztaság mániás, ugyanakkor arra már nem fordít figyelmet, hogy egyáltalán kikösse a fűzőt, vagy ne hagyja útban a cipőt. - Nyugodtan foglalj helyet a kanapén, mindjárt hozom az ígért vajsört - kacsint rá jókedvűen, mielőtt elindulna az aprócska, de annál hasznosabb dolgokkal felszerelt konyhába. - Gyakran szoktál inni? - kiabálja ki aztán, nem zavarja túlzottan a távolság. Még élvezi is ezt a hangerőt, mindig így kéne beszélgetni.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Emlékezés folyamja