Átvezető Rengeteg

Tárgy: Átvezető Rengeteg Szer. Nov. 21, 2012 11:02 pm

Átvezető Rengeteg

A város északi és keleti negyedét köti össze észrevétlen ez az erdőség. A vámpírok és vérfarkasok uralta területeken található egy-egy erdő találkozási pontja,ahol összefolynak. Hogy mennyire különleges vagy átlagos,azt csak az Entek tudják.

Tárgy: Re: Átvezető Rengeteg Szer. Nov. 21, 2012 11:13 pm

Sarah Hans Schwarzwald

*Rohanás. Fekete árny suhan a fák között,felkavarva az avart és megrémítve a vadon élő állatokat,akik az erdőben laknak. Gyors lélegzés. Nem tudja mióta rohan,nem is figyeli. Csak arra összpontosít,hogy megtalálja azt,akit keres. Teljesen belefeletkezett abba,hogy már maga sem tudja mióta fut. Sinéad,a nevelt lánya elrohant a beszélgetésük közepette,Lenore pedig utána,meg szerette volna vígasztalni,megölelgetni. Mindenképpen utol akarta érni. Most viszont hirtelen megáll. Nem kapkodja a levegőt,ami csak annak köszönhető,hogy nem ember,hanem vámpír. Magas fák között ácsorog,körbetekint. Barna írisze fekete lyukká változik,ahogy kitágul pupillája a felismerés és az adrenalin által. Ajkai enyhén szétnyílnak,felfedve hófehér szemfogait. A másik oldalon is körbenéz,majd teljesen körbefordul. Lassú hullámokban tör rá a kétségbeesés: Hol van? Hogy került ide? Lenore Darklore sosem volt kint,a nagyvilágban egyedül. Teljesen új neki és megrémíti a helyzet. Mi tévő legyen?Feketeruhája,zárt,őszies,csikés-fodros,de még is szolídnak mondható,régi korok divatát követve. Pontosan beleillik a fekete törzsű fák erdejébe,ahol most teljesen magányosan áll. Haját reggel feltűzte,de a rohanás következében pár hajtincs kószán kicsúszott*

Tárgy: Re: Átvezető Rengeteg Vas. Nov. 25, 2012 4:50 pm

Lenore Darklore

Lassan lépked az erdő sűrűjében, az állatok sem vesznek róla tudomást mert
ha megy is olyan mintha egy köd érintené a földet. Így hangtalanul, észrevétlenül
halad előre. Normálisan is mehetne, lábaival felkavarhatná a leveleket,
figyelmét oda csalogathatná minden vadállatnak itt a vacsora.
Szellemként viszont nincs erre szükség és sok energiát kéne elpazarolni is rá.
Az erdő kísérteties hangulatát élvezve halad előre fákon, bokron és állatokon átsuhanva. Ha Lost negyed veszi az irányt akkor az Asylum-ból ez a legrövidebb út ideje meg mind a tenger még ha gyalog sokkal lassabban ér is oda.
Hirtelen érdekes érzés kapja el, megáll és körbe néz, nem lát senkit de mintha valaki közeledne feléje de lassan meg is áll. Érzései sose csapták be, ez a szellem mit érez egy vámpírhoz tartozik egy lány vagy talán nő mászkál a kijelöletlen ösvényeken. Koncentrál és megtalálja az érzet szellem merre található.
Elsétál arra csak szép lassan és halkan, egy hölgyet vesz észre ruházata egyszerűbb de még így sem olyan amit átlag ember visel.

~Ez meg mit keres itt?~

Nézi a hölgyet tovább Hansi majd megtesz egy két lépést és egy fa mögött elbújik, aztán szép lassan keresztül hajol rajta, pont az ismeretlen háta mögött kukucskál ki a fából.
Nem akarja megijeszteni így kedves és nyugodt hangon megszólítja az idegent.

-Szia!
Egy ilyen aranyos fiatal kis hölgy mit keress erre?
Nem megszokott és őrültség egyedül járkálni itt, gyorsan
meghalhat ki itt felfedező úton van.

Csak ezután veszi észre hogy a lány pityereg, az enyhe elkeseredettség meglátszik rajta, adna neki valamit hogy letörölje a könnyeit, szellemként viszont nem nagyon hord magánál ilyet.

Tárgy: Re: Átvezető Rengeteg Szer. Nov. 28, 2012 7:49 pm

*a hosszú szaladás után egy sűrű erdő mélyén találja magát. Vámpír érzékei eltompultak,hiszen sosem kellett használnia őket,a férje odaadóan védte a külvilágtól,ahogy anno a szülei is. Így hát most,hogy kárhozott életében először,teljesen egyedül eltévedt a külvilágban,teljesen sokként hat rá. Szembogara kitágul,feketére festve gesztenye szemeit. Ajkai haloványak ahoy az arca is sápadt,a szokásosnál is jobban,fekete ruhája nagy kontrasztot mutat. Nem hallja meg,hogy közelít felé valaki. Ameddig meg nem szólítják. Megfordul és még jobban elsápad,már ha ez lehetséges. Hiszen egy nőt pillant meg,aki....átlóg a fán!! Hatalmasat sikít,de olyan éleset,hogy a madarak elröppennek a kopasz fák ágairól és visszhangzik is,feltárva hosszú szemfogait. Teljesen megrémül,hátrál is pár lépést és végül fenékre esik,a hajából a csatt kicsúszik,loknis kontya legördül nagy hullámokban*
- Menj innen,légy bárki is! Távozz,légy bármi is! A férjem nagy birtok ura!
*hebeg-habog,hangjában még így sincs rossz indulat,a halálfélelem viszont kiül rá,úgy tűnik sosem látott még szellemet*

Tárgy: Re: Átvezető Rengeteg Szer. Dec. 05, 2012 1:36 pm

Lenore Darklore

Meglepődik majd mosolyog, mosolya nem nagy csak épphogy látszik.
Kisétál fából majd megáll egy lépésre a földön fekvő idegen előtt, majd leveszi a kalapját arca láthatóbbá válik. Jobb kezét kilendíti a másikat maga elé miközben meghajol és köszön.

- Üdvözöllek kis hölgy!

Visszahelyezi a kalapját, igazit rajta egy kicsit meg is pöcköli a szélét majd folytatja.

- A nevem Sarah Hans Schwarzwald és szellem vagyok, most Blackthorn Asylum
dolgozom én vagyok most ott az Orvos és Nővérke is egyben.
Ne félj tőlem, még ha furcsa is elsőre a látványom.

Szavai barátságos, nyugodtak voltak hangja szelíd és meleg.
Nem ehhez van hozzá szokva de néha ilyenek is kell lenni,
az enyhe anyai ösztön is beindult nála a vámpír látván.
Így ahogy szavai úgy érzelmileg is megtelt, mely meleget
és nyugalmat sugárzott, nemhiába a szellemek ahogy éreznek áttudják adni másoknak. Lassú léptekkel halat és felvette az idegen vámpír hölgy csatját.
Leguggol melléje és folytatja.

- Ne félj lányom, mond téged hogy hívnak?
Látom vámpír vagy csak nem ijedsz meg egy szellemtől?

A lány haját kezdi simogatni, majd a csatra néz.
Lassan elmegy a mosoly az arcáról, szemei mint gyilkos pengék egy irányba tekintenek hol a fák sűrűbbek és sokkal több árnyékot vetnek, furcsa mozgolódás látszódik nem lehet felismerni hogy állat vagy más.

- Mondjuk evvel hangos sikítással a halottakat is felébresztenéd.
Viszont van a holtaknál sokkal rosszabb is, főleg ha nem egy van belőle.

Nem mondta el hogy mit lát, nem tudta hogy a lány mennyire ért a harchoz vagy a védelmi mágiákhoz. Sarah tudta hogy megkel védeni a lányt, még ha
az erdő lidércei elégé szétszedhetik szellem testét és lelkét.
A vámpír hölgy viszont többet veszíthet az életét, egyelőre nem akar még több pánikot talán elsétálnak maguktól, olyan öreg szellemet mint ő maga nem igen szoktak megtámadni ahhoz túl erős.

Tárgy: Re: Átvezető Rengeteg Szer. Dec. 19, 2012 7:14 pm

*Elveszik az erdő sűrűjében, a fehérbe öltözött lányt kergetve,de csak ő jön ki rosszul. Sosem hagyta még el egyedül a kastélyt s rájön a szörnyű tényre,beléhasít a felismerés,hogy most bizony nem csak egymagában van itt,az erdő közepén,de még el is veszett. Azt hinné nem jöhet rosszabb,ahogy kétségbeesetten körbenéz,de akkor egy rémalak tűnik fel és maj' szörnyethal a látványtól. Viszont vámpír és nem ember,ez megmenti kárhozott létét. A hóba zuttyan és elkerekedett,hatalmas barna szemekkel mered az ismeretlen fantomra*
- Hölgy? Már régen nem vagyok hölgy,asszony vagyok.
*javítja ki a lidércet,de nem pökkhendi módon,inkább finoman pontosítva. Nagyon megrémült,de ahogy beszélni kezd a furcsa szerzet,valamelyest javít a helyzeten s megpróbálja megőrizni lélekjelenlétét*
- Ü-üdvözletem, Schwarzwald kisasszony. Lenore Darklore vagyok, Lord William Darklore hitvese.
*feleli udvariasan,közben eltűnődik azon,amit Sarah mondott az előbb,ő lenne a nővésrke egy elmegyógyintézetben?Nem hangzik túl jól*
- Bocsásson meg....de...az az igazság,hogy még sosem láttam kísértetet.
*némiképp elszégyenli magát,amitől enyhe pír jelenik meg halotti arcán. Furcsa ez a szituáció,gyereknek érzi magát a szellem mellett,talán az is. Talán a felnőtt léte is csupán látszat,hiszen valójában az életét egy kastély szobáiban tölti,nem igen jár ki,ritkán találkozik másokkal a férjén és a gyerekein kívül,ettől a szociális viselkedése és a másokhoz való viszonya még jócskán gyermekcipőben jár és ez talán sosem fog megváltozni*
- M-Mire céloz? Van itt valami rajtunk kívül?
*megrémül,hiszen a védett közegből,amiben eddig élt,most erőszakkal kiszakította ez a szituáció. Nincs itt az ő drága Williame,aki kiteszi az egész kis világát,aki minden abban a világban és aki mindig megvédte. Mit tegyen? Harcolni nem tud. Vadászni se jár,a férje tálalja fel az eleven áldozatot*

Tárgy: Re: Átvezető Rengeteg Kedd Dec. 25, 2012 3:56 pm

Lenore Darklore

Az erdő lidércei körbe vették a párost, Hansi fől állt és felkészült.
Kicsit furcsállta hogy asszony valaki ki majdnem egy gyerekként viselkedik felnőtt létére, viszont eszébe jutott hogy sok vámpír eléggé elhúzódik a modern világtól és megmaradnak maguknak a saját idejükben és világukban. Az idős vámpírok egyik betegsége hogy nehezen alkalmazkodnak és nehezen válnak ki fiatal korukban megismert idő és kultúra fogságából. Talán ez a problémája Darklore asszonynak is, de most van ennél nagyobb probléma is az erőd lidércek maguk.

-Az biztos Mis.Darklore ha kijutok innét lesz egy kis beszédem Tayler Thor Owain úrral, milyen vadőr az ki hagyja hogy elszaporodjanak az ilyen lények.
Mostanában talán ellustult a vadőr urunk.

Az egyik lidérc megindul gyors nem is lép inkább suhan a föld felett,
ugrik Hansi elkapja és hozzá vágja a erdő lidércet fához.
A lidérc teste szét esik, és nem is kell fel, nem mozdul.

-Ezek a kis dögök veszélyesebbnek néznek ki mint amilyenek igaziból.
Nincsen testük ezért mindenkit megtámadnak akinek van.
Önzetlen kis dögök, míg egyesével jönnek nem kell tartani tőlük.
És egy szellem vagyok egy öreg szellem Ms.Darklore.

Az erdő lidércei megindulnak de már többen, az egyik mellé ugrik és tovább fut a másik egy nagyot rúg és leszakad a lába, majd a földön forgolódó lidércre rálép Hansi. A harmadik Lenora ugrik, Hansi belevágja a kezét majd a test összerogy a ronda sárból és szemétből ősszált test szét esik és beteríti Lenore-t.
Hansi fölsegíti a földön fekvő vámpír hölgyet.

-Jobb ha elindulunk, az biztos ez az anyag már mosással sem fog kijönni.
Amúgy jobbra induljunk ezek úgysem fognak leszállni rólunk.

Hirtelen Hansi teste eltűnik és csak a hangja halható, a teste elöszőr átlátszó lesz majd teljesen eltűnik. Csak a hangja halható ami kicsit halkabb és rekedtesebb lett!

Tárgy: Re: Átvezető Rengeteg Csüt. Dec. 27, 2012 10:51 am

*Rémült tekintettel néz az arisztokrata vámpírasszony,mint egy szegény kislány,nem is tudja,hogy Hansi milyen jó diagnózist állít fel gondolatban. Talán jobb is. A vámpírok már csak ilyenek,legalább is sokan*
- Nem ismerem az urat,de biztosan igaza van...
*hebegi-habogja,ura nem engedi ki a házból a veszély miatt és talán a túlzott rajongása miatt ifjú neje iránt,akit kisgyermek korától a magáénak tudhat,éppen ezért se vadőrt,se mást nem ismer az asszony*
- Ez...valóban szörnyű. Nem találkoztam ezelőtt ilyen lényekkel.
*sem mással, vámpíron kívül is csak 1-2x látott más fajt,mikor férjével valamilyen előkelő eseményen vettek részt*
- Ön szellem? Valaha ember volt?
*szellemmel sem találkozott még,de így,hogy ennek tudatában van,nagyobb volt az ijedtség mint a dolog súlya. Nem tudja mennyire tapintatlan a kérdése,tanult illemet,de ilyen új helyzetekben gyermetegen tud viselkedni a bezártság miatt.
De még több lidérc jön, Hansi elbánik velük,de egy nekiront a Ladynek és mocskossá teszi a ruháját. Látszik az arcán az undor ahogy elnézi magát,nem szokott szutykos lenni,csak nagyon véres,ha férje későn tálalja a vacsorát*
- Hogy? Hová megyünk? Haza kéne mennem...
*motyogja rémülten,nem tudja mitévő legyen,de követi a hangot,ha az megindul,itt nem maradhat*

Tárgy: Re: Átvezető Rengeteg Vas. Jan. 06, 2013 1:56 pm

Lenore Darklore

Hansi hangja rekedtes lett, a lidérc ki ráugrott a vámpír hölgyre és kit magába szívott megfertőzte a testét, nem volt látható és beszélni is alig tudott mint egy rossz megfázás ott az ember teste nem tűnik el ő viszont akár bele is halhat a szeméttől mit magához vett. Rátekint a vámpír hölgyre ki csak csetledezik, botladozik az ágakon és bokrokon keresztül. A ruhája is koszos már, igaz erre sokat rátett az árnylény állatka ki ráugrott. Végig nézi a vámpír hölgyet ki követi a hangját, a ruhára néz és igazán az a szoknya se alkalmas arra hogy egy erdőben fusson az ember. Most meg igazán megvédeni se tudja, ezt elrontotta
inkább lekeltet volna szabni a dögöt. Viszont nem hagyja hogy itt végezze be a vámpír hölgy, fogja és erejével hosszába a vámpír hölgy lába között elszabja
a szoknyát, a dolog viszont rosszul sül el mert a szoknya darabokra esik és lassan lehull a vámpír hölgyről, nem ezt akarta sajnos a fertőzés nagyon befolyásolja.
Még szerencse hogy nem vagdosta ősze a szoknya tulajdonosát.

-Bocsá..nat csaka szoknyát...... akartam:
Fusssss unk mert itt még baj lesz, erre tessék jönni
jó lesz ha erre megyünk.

Az erdőn keresztül érve egy kerítéshez jutnak el, Hansi bátorítja az öt követtő vámpír hölgyet, a kerítés oldalán egy temető van a nagy hatalmas kaputt is megleli Hansi. Felismeri a helyett és megörül neki.

-Gyerünk be a temetőbe, o.....tt biztonságban vagyunk.
"Gótikus temető" ide menjünk.

Tárgy: Re: Átvezető Rengeteg Szomb. Május 11, 2013 1:17 pm

(Sinéad)

*Koradélután van, de már árnyakat vetnek a fák. Nem nagyon, de kissé megnyúlnak már mint démonok fekete karmai. A friss tavaszi fűben bakancsok ropognbak. Alig hallhatóan ugyan, de olyan lények élnek az efféle lepratelepeken akik nagyon is hallják. Nem csak a lépteket, de a lélegzetvételt és a szívverést is. És ezt Angel, a Vadász nagyon jól tudja.
Viszont most még túl világos van, a nap túlságosan átsüt a fák lombján. Ilyenkor ha nem muszáj, nem kóricálnak az árnylények.
Derryl Angel Cooper sportosan van felöltözve, egy kényelmes szürke felső, könnyű kabát és farmer. Fegyver is van nála, természetesen, de rejtve, a bakancsa szárában.
Résen van, tekintete cikászik, de jól leplezi. Még ha ilyenkor a legtöbb vérivó és egyéb bestia inkább szunnyad is, lehetnek elvetemültek közöttük.
Hogy mit is csinál pontosan? Azt amit a Vadászok szoktak: a munkáját végzi. Feltérképezi a területet. A vérfarkasok territóriumát már körbejárta észrevétlen, vadsztrükköket alkalmazva, hogy lehetőleg ne is szimatolják ki. Most pedig, ahogy a farkasok erdeje átmegy a vámpírokéba,egyfajta köztes rengeteg lehet ez, amivel nem sokat törődik, hiszen az árnylények azok árnylények, számára eléggé lényegtelen miféle fajzatok. És ahogy lassan halad és nézelődik óvatosan, olyan hirtelen ugrik elő a fák közül valami, hogy még a vadászreflexei sem tudják időben figyelmeztetni.
Megesik az ilyesmi. Hiszen a vadász ember, a Sötétség Gyermekei pedig a természet rendjéből kitaszított, rendkívüli képességű szörnyetegek.
Megesik az ilyesmi.
Egy vadász élete mindne percében életveszélyben van és ezt jól tudja.
Angel is tudja.
Fogait összeszorítva zuhan a frissen harmatozott és viszonylag magas fűbe.
Zuhan, ahogy a vadállat teríti le a zsákmányát.
Erős karmok vájnak a vállaiba és rikácsoló hang, sikoly visszhangzik az arcába, amiről még a madarak is tömegesen felröppennek a fák ágairól.
Ilyen érzés lehet mikor a keselyű éles karmaival felkapja a kisebb emlősöket? Ahogy a támadó nőstény karmai belevágnak a vállba, a húsig hatolnak. Érzi ahogy a karmok feltépik és a csontot markolásszák. Megárndul a szája, vicsorít és persze dühtől és kíntól vegyes jeges pillantással mered a vámpír nőre, aki most készül a kései ebédre vagy korai vacsorára.
Angel háta fájdalmasan csapódik a még a tél után kemény földbe, ahogy az izmait leszorítja az a bestia, aki rátámadt.
Pulzusa kalapál az adrenalintól.
A vállait szögekként trancsírozza a talajhoz, míg succubushoz méltóan, kéjencként teperi le vacsoráját. A vámpírnő egy rövidke lila koktélruhát visel. Haja kócos vörösesszőke, a válláig alig ér. Sajnos nem takar eleget elvetemült pofájából. Az a halotti színű bőr, az az eszelős tekintet, csakis egy megtébolyult átalakított lehett. Legalább is ez lenne a tippje, a nemesek ritkán mutatják ki ennyire a foguk fehérjét. Ez a nők szégyene viszont itt, úgy vicsorog mint egy vadállat. Jéghideg hullacombjai szorosan a letámadt áldozat csípőjét préselik, elvágva a csapdába esett férfi kezének útját a bakancsa szárában csücsülő ezüst pistolyától. Csodás. A legjobb a legjobbkor.
Egyenesen a megzpult agyú vérszopó céda szemébe néz, vadászhoz méltóan.
És nem hajlandó feladni. Természetesen.
Küzd, ameddig kell. Volt már nem egyszer kutyaszorítóban. El kell érnie a fegyverét, de jelenleg az lenne az első, hogy ne harapja át a torkát egy szuka*
- Az enyém leszel, a véred az enyém lesz!
*rikácsolja a fajzat és kiéhezetten próbál kapni a férfi torka után. Ekkor elengedi a vállakat és karmos kezével nyúlna a hőn hított torokhoz. Ez az ő esélye! Elkapja a némber karjait, pontosabban az egyik vállát, hogy így a karjával tudja visszanyomni a vámpírt, ahogy az alkarja annak kulcscsontjához feszül, el tudja nyomni magától vagy legalább nem engedni közelebb. A másik kezével meg a fűben láthatatlanul próbál nyúlkálni és elérni a fegyverét, egyelőre sikertelenül. Addig a vámpír két szabad kezével úgy kapkod az ember(vér) után, hogy az már nevetséges. És életveszéyes. Úgy rikcsol tovbbra is, hogy iylen túlvilági hangot is csak vámpírok tudnak kiadni. Hátborzongató és undorító egyben. Semmire se vágyik joban, csak hogy szétloccsantsa ennek a ribancnak a fejét. Úgy robban majd szét az agya a koponyájával az élen, mint egy túlérett görögdinnye. Feltéve ha eléri azt a nyomorult stukkert...de muszáj volt ennyire eldugnia, nem láthatják meg egy ezüst revolverrel. Ennyire egy vámpír sem hülye.
Szóval marad a próblkozás. Ádámcsutkája csuklik nagyokat, a vámpírnőnek se kell több, hogy bűnös vgyát felkorbácsolja és beteges erőszakossággal és vággyal próblja úgy fordítania fejét, hogy elére azt a bizonyos ádámcsutkát, hogy csak legalább a nyelvével érinthesse, hogy érezhesse ahogy lüktet a forró emberi bőr alatt az erek hálózata. Igen...igen..az ajkai vészesen közel vannak, ocsmány színű, olcsó ciklámen rúzsával kenné össze egy véres megváltás-vagy inkább elkárhoztatás-erejéig,az Utolsó Vacsora tiszteletére.Fogai és kígyó-nyelve pár miliméterre rekednek meg, hiszen a vadász karjával kitartóan tartja a mellkasát, hiába nyomul egyre jobban, tapadna az áldozat testéhez, hogy elvegye, amire vágyik, amire mind vágynak. Egyelőre döntetlen. A kérdés cska az, meddig bírja egy halandó férfi karja? Meddig tudja távol tartani a torkától ezt a természetfeletti erőre kárhoztatott fenevadat? Gyöngyözni kezd a homloka és a torka, a vámpír vágya pedig egyre csak fokozódik, hívja a sóvárgás az emberi vér után.
Coopernek nincs ideje gondolkodni, még is egy pillanatra eszébe jut az az átkozott gyűrű, amit Sinéad adott neki, ami állítólag megvédené. Mitől is? Kérdezte magában és hangosan is. Nincs válasz. Legalább is semmi konkrét.
A gyűrű pedig ott lapul a lakásában, az egyik fiókban a kanapék meleltt. Az elsőben, ahová sűlyeszteni tudta nagy hirtelen. Megmosolyogtatja a gondolat, de csak egy pillanatig. Még ebben a szituációban is kitart amellett, hogy nem venné fel. Soha. Még ha az életébe kerül is.
De ne szaladjunk ennyire előre, nem foghat ki tartja egy ilyen buta, kiéhezett liba. Legalább is kitart emellett a gondolat mellett*

Tárgy: Re: Átvezető Rengeteg Szomb. Május 11, 2013 7:27 pm

Derryl Cooper

Sebesség. Erő. Kifinomult érzékek. Ez a három dolog egy vámpír legfőbb fegyvere. Éles fogak és karmok? Semmit sem érnek, ha a fenti képességek hiányoznak a repertoárból. Egy halandónak is lehetnek hegyesre vágva a körmei és a fogait is megreszeltetheti - védekezés vagy támadás céljából akkor sem képes használni őket. Hiába próbálná majmolni a vérszívókat velük, semmire se menne, ha egyszer csak olyasféle hasznukat kéne venni, mint amire a Sötétség Gyermekeinek ez megadatott. Persze a szemfogakat táplálkozásra is szokás használni az ő köreikben, de olykor a harc során is kiváló eszközök a felülkerekedéshez. Egy Átváltoztatott számára az efféle csaták egy halandóval így könnyen megnyerhetők - de egy Nemessel szemben viszont semmi esélye. Az Elfajzott, aki megtámadta Derryl Cooper-t, pedig egyenesen aláírta halálos ítéletét. Talán már érzi is, hogy rajta és zsákmányán kívül más is tartózkodik a közelükben. Egy nála sokkal erősebb Kárhozott. Valaki, akinek nagyon nem tetszik az, amit lát. Valaki, aki bár meg fogja menteni a ~~Vadász~~ tanár bőrét, de utána ő maga fogja szerencsétlent Pokolra küldeni, persze nem szó szerint. Nem akarja őt bántani, nem. Csupán mondani fog neki pár dolgot, amit a fickó nem fog egykönnyen zsebre tenni.
A vér mámoros illata riasztózta és hívta az erdőbe. A Darklore birtok egyik rejtett zugában sétálgatott, mikor is megérezte az éltető nedűt és felismerte, hogy az kihez is tartozik. Azonnal kapcsolt az agya és tudta, hogy baj van, főleg, hogy az eszeveszett rikácsolás elég távolra is eljutott, pláne egy vámpír füle számára. Gondolkodás nélkül vetette be magát a rengetegbe és kezdte el keresni azt az átkozottat, aki sz*rt felvenni a gyűrűt, ami figyelmeztethette volna a veszélyre és talán meg is védte volna. Csak találja meg, akkor ad majd a maga módján a fejére, abban biztos lehet.
Nagyon reméli, hogy tényleg csak egy átváltozott támadta meg és nem egy másik nemes, aki talán még erősebb is nála. A pillanatnyi félelem átsuhan egész testén és lassítani is kezd, végül megáll. Nem, akár nemes, akár nem, muszáj lesz megmentenie Cooper-t. Ismét futásnak ered és próbálja elterelni a figyelmét az esetleges problémákról, amik az ütközés során felmerülhetnek. Egy olyan ellenfelet, aki több kort ért meg, mint egy lány, aki a 19. században született, sokkal nehezebb lesz majd legyűrni. Még is meg kell próbálnia, nincs mese. Grimmék nem lennének túl boldogak, ha kis védencüket lemészárolnák. Nem is fogja hagyni, hogy ez megtörténjen. Akár az élete árán is.
Valahol mélyen, magában érez egy kis gúnyt is. Szegény, drága kis ember, bizonyára azt gondolta, hogy neki nincs szüksége ilyesféle csecsebecsékre, meg tudja magát védeni és nem lesz hajlandó holmi vámpírlánynak, a tanítványának megfogadni a jó tanácsát. Inkább morog rá és elkerüli, ahol csak teheti. Lehet tényleg élvezet számára szurkálni a másikat? Fogalma sincs erről, nem ismeri eléggé jól ahhoz, hogy ezt eldöntse. De most nem ez a fontos.
Végre megvannak. A férfi a csizmáját próbálja elérni, miközben vállaiból ömlik a vér és az elfajzott szinte már a torkát nyaldossa.
Úgy lép elő az ezen a vidéken örökké gomolygó ködből, mint egy sötét istennő. A némbernek kettőt sincs ideje pislogni - nagy lendülettel veti rá magát a másik gyilkos szörnyetegre, letépve Derryl-ről és egyenesen nekivágva a legközelebbi fának. Támadó állásba helyezkedik a férfi mellett és fenyegetően fúj rá az idegenre. Két lehetősége van a torzszülöttnek: vagy fogja magát és elmegy, vagy támad, de akkor Sinéad egy mozdulattal letépi a fejét. Az eszeveszett őrjöngő minden bizonyára az utóbbit válassza és teketóriázás nélkül ront neki a közbeavatkozónak. A nő teste az ugrás után ernyedten zuhan a földre - a feje nélkül, ami Miss Darklore kezében maradt. Felegyenesedik és a hajánál megragadott kobakot messzire dobja, be a sűrűbe. A testet pedig szintén eltakarítja majd valahogy.
Megfordul és a halandó szemeibe szegezi az övéit. Ha esetleg még nem állt fel, akkor kabátjánál fogva megragadja és egy lazán felemeli, talpra állítva a fickót.
-Ostoba fajankó... Kértem, hogy viselje, de nem... Jobb magának, ha megrágcsálják... Felelőtlen barom...
Sziszegi, miközben a Grimm negyed irányába kezdi vonszolni. Akár tetszik neki, akár nem, most szépen hazaviszi, ellátja a sebét és, ha kell, ráerőszakolja azt a nyavalyás gyűrűt. Úgy döntött, hogy most történt először és utoljára ilyen támadás.
-Mégis hogy képzelte ezt? Csak úgy idejön erre a területre és...?
Folytatná tovább a dorgálást, viszont eszébe jut, hogy Mr Cooper a csizmája felé kapkodott a fűben, miközben kis híján elharapták a torkát.
-Miféle fegyver van magánál?
Egyenesen rákérdez és megáll közben. Szúrósan mered az angyalian kék szempárba. Nem menekülhet Derryl, kénytelen lesz együttműködni most és válaszolni a kérdésekre. Ha már nem volt képes felvenni azt a kis ékszert, amit ajándékba kapott. Arról nem is beszélve, hogy megsérült. Ha végigmegy az erdőn, akkor szinte biztos, hogy nem fog hazajutni. Vérének illata minden vérszívót magához fog csalni - kivéve, ha egy erősebb nemest is kiszimatolnak mellette. Ezzel tisztában kell lennie és nem ellenkezni Sinéad segítségének. Most nem teheti meg. Az öngyilkosság volna.

Tárgy: Re: Átvezető Rengeteg Szomb. Május 11, 2013 9:18 pm

*Forróság. A vállaiban, az izmait és csontját markolssza valami égető. Vámpír karmos ujjai. Nem tépnek fel eret, de ahogy az izmok közé vájnak, némelyest véresen, és ez a vérpermet a levegővel keveredve bizony ki tudja miféle vérszopók szaglószervéhez továbbítják a kecsegtető tényt: egy halandó vérzik. Nem nagyon, egészen kicsit, pont annyira, hogy karmok vájjanak a húsába.
A fájdalom izzó pengeként hasít a vállába, de szótlan tűri, csupán homloka ráncolódik a tekintete árulkodhat.
A szemérmetlenül rövid ruhát viselő némber tovább próbálkozik, egyre közelebb akar kerülni az ember nyakához és széttépni a fogaival. Ekkor azonban hirtelen, mint egy filmben eltűnik a férfiről ez a bestia. Derryl meghökken, nem ért semmit, olyan gyorsan történik. Pár másodperc múlva azonban realizálja a dolgot. Egy másik dög ugrott ki a bokrok közül és szabályosan letépte a testéről azt a szukát. Az árny irányába néz és bár összezavart érzékei miatt először meglepődik, agya logikus fele hamar felfogja a dolgot és meg sem lepődve tapasztalja, hogy csakis a "drága" Sinéad Darklore lehet "kegyes megementője".
A kócos cafka se reagál rögtön. A fának csapódik és csak mikor megpillantja a fújó ellenfelet ismeri fel. Pontosabban a vére az, amit felismer: Nemes.
Elkerekednek a vérszopó szemei és kül az elborzadás,az elemi félelem az arcára. Nem ért smemit, az agya záp, de épen is nehéz lenne feldolgozni egy vámpírnak az ilyesmit. Hátrál, de nincs hová, mert ott a fa. Nézi mereven és félelemtesen kitágult szemekkel, aztán elsunnyog a fák között, sokáig nem merve hátat fordítani egy tisztavérűnek. Nincs hát szükség a fejletépésre, a nőszemély eliszkol ahogy csak tud és végül fejvesztve menekül emberi fülnek rémisztő rikácsolást hallatva. Az ilyen tébolyodottak úgy látszik elemi félelmet éreznek a tisztavérűekkel szemben.
Angel szapora lélegzete hallatszik, ami a gyors szívverés és nem a fene rossz fizikai állapot eredménye. A tiszta eget nézni és egyik keze a torkára tapad, bár nem sikerült a vámpírnak megharapnia, talán reflex szerűen kapott oda. Fekszik még egy ideig, egyik lábát felhúzva mikor is....Sinéad elkezdi kioktatni és...vonszolni?! Kitépi magát a némber kezei közül*
- Hozzám ne érj!
*mondja még morcosabban mint eddig és valahol érzhető, hogy ez egyfajta automatikus reakció az előbbiek után. Hiszen egy vmpír akart kiszipolyozni. Ördögi tekintettel mered a kék szemekbe, leplezetlen méreggel*
- Ne érj még egyszer hozzám. Megértetted? Se te, se a fajtád semelyik őrült fajzata! Olyanok vagytok mint az állatok, kiéhezett kutyákk...
*nem kiabál, inkább elfúló ez a hang, ahogy moderálni próbálja magát. Még ezek után sem szabad, hogy lebuktassa magát, főleg most nem. Indulata viszont egyértlemű, mint egy halandóé akit most akart megenni egy emberszerű fenevad*
- Vigyázz a szádra. Te csak ne oktass ki engem. Kettőnk közül te vagy a diák és én az oktató. Ne felejtsd ezt soha.
*éles pengeként hatol a nőszemélybe a tekintete. Olyan gyorsan megy végbe minőségi változás, ahogy az otthonában a szívét csillapította. Rémület, az ott van, kinél ne lenne? De úgy áll fel, mintha csak egy vadkan kergette volna meg messziről. Leporolja a kabátját és indulatosan meres a vállára, amin öt vörös folt jelzi a karmok egykori nyomát. Persze zúzódás is lesz bőven*
- Jobban tennéd, ha megvállogatnád a szavaidat, kisasszony. Ne felejtsd el, kivel beszélsz.
*újabban Sinéad túlságosan elengedi magát a társaságában, mintha egy taknyos kölyökkel beszélne vagy elfuserált kamaszkori udvarlóval egy rossz bandából. De vele nem beszélhet így egy vérszívó ribanc. Sem tanítvány, ha ez a kettő együtt jár, akkor meg duplán érvényes ez. Tisztelet, ha ezt nem adja meg, akkor elfelejtheti, hogy tovább bájolog vele és akkor a gyámjai kétli, hogy túl boldogok lennének*
- A varázspálcám, te együgyű nőszemély. Mi más lenne? Bunkósbot?
*úgy rögtönzi ezt a választ, hogy az még valahol saját magát is meglepi. És olyan könnyedén jön. Dühtől szikrázó szemekkel állja a vámpír pillantását. Nem érti mit kapja fel a vizet, hiszen itt Derryl életéről volt szó, ahhoz meg neki semmi köze*
- Mágus vagyok, vagy már elfelejtetted?
*meg is forgatja a szemeit, hogy nem lehet ennyire fogyatékos a hölgyike*
- Már sétállni sem szabad? Szeretem az összefüggő erdőségeket, inkább nektek kéne moderálni magatokat. Mik vagytok ti, állatok?!
*kikel magából, de a hangján nem igen hallatszik. Kegyetlen dolgokat vág a feketeség fejéhez, de mondja bárki, hogy nem jogos*
- Csak tudnám miért vagy így kiakadva? Nem mind egy neked, hogy élek vagy halok?!
*teljesen értetlen arccal mered rá, mert valahogy nyomorultul izgatja a vámpírnőt, hogy mi van a testi épségével, ami kezd flusztrálóvá és felettébb feltűnővé vállni. Nem az érdekli, Sinéad mitől félti, hanem, hogy miért. Meg is áll egy helyben és úgy vonja kérdőre és szúrósan meglepett pillantást vet rá, mintha azt sugallná, úgy érzi, valamit forral ez a Hófehérke, aki cseppet sem olyan ártatlan mint a mesében*

Tárgy: Re: Átvezető Rengeteg Kedd Júl. 02, 2013 12:15 am

Még szerencse, hogy időben érkezett. Ahogy elnézi nem sokon múlott a halandó élete, kis híján összeroppantották a vállait és tépték szét a nyakát (némi túlzással, persze). A támadó csupán egy megkergült elfajzott, akit könnyű szerrel elijeszt a semmibe, miután előbukkan a ködből és hozzávágja egy méretes fához. Kétségbeesett üvöltést hallat a miniruhás nőszemély, majd eliszkol olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tud. Elég lassan reagált az eseményekre, de a végén legalább sikerült a Darklore lánynak elérnie azt, amit akart. Ezután pillant a földön heverő férfire és ragadja meg, hogy elhatározott szándéka szerint hazavigye. A drága jó Tanár úr azonban kiszabadítja magát a kezei közül és ellenkezdni kezd. Na jó, ismerjük be, talán nem volt épp jó ötlet ilyen módon megközelíteni a helyzetet és cselekedni. Sinéad mélyet sóhajt és megpróbálja magát szintúgy moderálni, mélyen beletekintve a jeges szempárba.
-Nyugodjon meg, Mr Cooper, nem akarom bántani! Segíteni szeretnék.
Lassan megindul az ember felé és megpróbálja ismét megérinteni, hátha Derrylnek szüksége van némi támaszra, bár ahogy elnézi a lába nem sérült meg, csak a vállai. Most vagy sokkot kapott szerencsétlen vagy csupán alaposan megijedt és ezért vagdalózik a fajtáját sértő szavakkal, de igyekszik figyelmen kívül hagyni azokat. Nehezére esik, mert kisebb ideggörcsöt kapott ő is a tudattól, hogy majdnem megölték Cooper-t, és az ilyen jellegű stresszlöketeket elég nehezen viseli el.
-Ne általánosítson! Ez a nő egy megőrült elfajzott volt, a hozzá hasonlók pedig nemigen fogják vissza magukat, ha halandóval találkoznak.
Egy Nemes már másképp állt volna hozzá a dologhoz: vagy eljátszott volna Derryllel és csak aztán ölte volna meg vagy szimplán békén hagyta volna, ha úgy tartja kedve. Az emberből lett vámpírok között azonban sokan vannak, akiknek tudata meghasad az átalakulást követően és őrjöngő bestiákká lesznek, nem képesek uralni az ösztöneiket és habozás nélkül gyilkolnak. Olyan szemszögből még is szerencsésebb volt egy ilyen lénnyel találkozni, hogy Sin legalább eltudta távolítani a Tanár úrról.
És persze azért is szidalmat kap, amiért goromba dolgokat mondott a saját "mesterére". Nagyon-nagyon mélyet sóhajt, miközben nézi, ahogy a fickó fel áll a földről.
-Elnézést kérek, Mr Cooper, de... Tudja, a stressz érte hatásokat nehezen viseli az idegrendszerem és... Hajlamos vagyok megfeledkezni magamról.
Olyan hűvösen mondja mindezt, amennyire csak tudja. Derryl felháborodása teljes mértékbe jogos, ezt elismeri, de nincs idejük most emiatt vitatkozni. Minél előbb ki kell keveredniük az erdőből és ellátni a férfi sebeit, mielőtt még nagyobb bajok lesznek. Meg hát ki tudja, hogy az az elfajzott nem tér-e vissza a zsákmányáért vagy éppen egy másik után kutatva.
Viszont indulás előtt még rákérdez arra is, hogy miféle fegyver van a kedves Tanár úrnál. Varázspálca... Megforgatja hűvös szemeit, amik aztán visszatérnek a másik arcára, fürkészve annak minden izomrándulását.
-Ugyan, Mr Cooper... Ha Ön valóban mágus volna, arról tudnék. És hogy feledkezzem meg olyasmiről, amit nem is tudok?
Költői kérdés, nem vár rá választ igazából. Sosem látta varázsolni ezt a pasast és valahogy nem is hiszi, hogy valaha látni is fogja. Nem az a mágus alkat. Meg ha konyítana egy kicsit is a mágiához, akkor már rég legyűrte volna azt a vadat valami bűbájjal, akár pálca nélkül is (mert tudtával a mágusok olykor mindenféle eszközök nélkül is be tudnak vetni pár trükköt). Arcáról talán le is lehet olvasni a kételkedést és követni lehet jeges tekintetét a férfi lábbelijére, amint azt vizslatja.
-De, természetesen szabad sétálni. Csak ne egy ilyen veszélyes területen. És megint általánosít, Mr Cooper, pedig megkértem, hogy ne tegye. Nem vagyunk mind állatok. Én annak tűnők például az Ön szemében? Őszintén.
Komolyan kérdezi azt, amit és nemleges választ vár, de aztán lehet, hogy a ~~Vadász~~ Tanár úr tényleg annak gondolja. Egy vérivó, emberölő, gyilkos szörnyetegnek.
Mit is felelhetne... Ajkaiba harap és a földre szegei szemeit, majd pár másodperc múlva szólal csak meg. Halkan és most már viszonylag nyugodtan, kissé monotonon beszél, de emberi fül számára érthetően és világosan.
-Nem, Mr Cooper, nagyon nem mindegy. Megígértük Grimméknek, hogy nem lesz probléma és nem esik Önnek semmi bántódása. Dióhéjban ennyi.
Lehet lenne még mit mondania, de most úgy sem fog erről beszélni. ismételten tesz pár lépést, egésze addig, amíg nem ér teljesen a másik mellé és sürgető pillantást vet rá.
-Hagy kísérjem inkább haza most. És kérem, most az egyszer dobjuk ezt a tanár-diákos dolgot és hallgasson rám: hordja azt a gyűrűt, amit tőlem kapott! Higgye el, hogy megvédi a bajtól.
Valami azt súgja neki, hogy Derryl páros lábbal fogja hátsón rúgni (persze nem szó szerint) és nemet mond erre a "badarságra", de azért még is megpróbálja rávenni valahogy. Ha a férfi valami úton-módon mégiscsak beleegyezik, akkor el is indul a Grimm negyed irányába.

Tárgy: Re: Átvezető Rengeteg Kedd Júl. 02, 2013 12:52 pm

*a szajharuhás némber aki előbb még úgy akarta habzsolni, hogy azt hitte volna semmi sem tántoríthatja el ettől a téveszmétől, olyan gyorsan veszi fel a nyúlcipőt, hogy az egy kabaréba is beleillene. De sajnos a másik szuka nem úgy néz ki, mint aki jól végezve dolgát távozik. Kár*
- Persze, mert felállok és megrázom magam, elvégre csak egy emberszerű nőcske akart előbb még széttépi.
*természetesen ez szarkazmus, ami nyilvánvaló és a tekintete is elárulja. Nem megy az ilyen könnyen, drágám, vedd már észre magad*
- Még szép, hogy legalább nálad nem szerepelek az étlapon. De még csak az kéne. Megvagyok.
*magyarán nem kér a segítségből még véletlenül sem. A szavakat úgy ejti mint köpködő szitkokat, szerencséjére a szituáció miatt ez nem olyan meglepő. Ahogy Sinéad ismét közeledne, úgy hátrál Cooper és ha esetleg kinyújtaná hullaszép kacsóit, a bal kezével elhesegeti, lecsapva mitn egy idegesítő rovart*
- Mondom ne-nyúlj-hozzám!
*ismétli tagolva, mintegy nyomatékosítva és persze frusztráltan és még morcosabban*
- Csakugyan? Nem mondod! Azthiszem észrevettem, hogy az agya az merőben záp volt.
*ahhoz nem fűz hozzá semmit, hogy a többi vámpír ne ilyen lenne, hiszen egyformának látja őket, vadász. De felesleges lenne veszekedésbe bocsátkozni etéren, nem mennének vele semmire*
- Stressz? Téged???
*elkerekedik opálkék szeme, mert mindenre számított csak erre nem, persze gúny bőven van a kérdésben, jogosan*
- Hallod te magad, kisasszony? TE stresszelsz, miközben ENGEM akartak elevenen felfalni?!
*ha valakinek idegeskedésre van itt oka akkor az jogosan csakis Derryl lehet. Még hogy ez a szuka itt! Nevetséges! Ugyan akkor mintha valamiféle képzeletbeli masina fogaskerekei kezdenének lassan megindulni a gondolataiban, és gyanakvóan kérdővé vál a tekintete ezt illetően, miután kicsit lehiggad*
- Bocsánatkérés elfogadva.
*fűzi azért hozzá halkan, uygan azzal a semmit sem értő és furcsálló tekintettel*
- Valóban ennyire sötét vagy?
*természetesen a szellemi képességein gúnyolódik és a homokára csap, elvégre a városban minden halandó mágus, aki nem az meg turista és úgy se keveredik ki innen*
- Akkor most felvilágosítalak édesem, hogy mágus vagyok, a Grimm család közeli barátja. Csupán szívességet teszek a családodnak azzal, hogy hajlandó vagyok vérszívókra pazarolni az időmet.
*semmi lebuktató nincs ebben a gúnyos kijelentésben, és ezt maga is jól tudja. Kegyetlenül állva a nőszemély nézését*
- Attól, hogy nem rohangálok még a a mellékhelyiségbe is varázspálcával, még nem vagyok mugli. Ha mugli lennék, akkor nem hinnék a vámpírokban és nem lennék itt. Nem?
*úgy néz rá, mint aki gutaütést kapott és most a triviális dolgokat kell elmagyarázni neki. A témát pedig lezárja, hiszen felesleges szócséplés*
- De ha van jobb ötleted egy mágusnak mitn egy jó kis átkot küldeni a seggetekbe ha rámtámadtok, akkor nyugodtan megoszthatod velem.
*keményen fogalmaz, de az indulata érhető és ezt ki is használja*
- Veszély...cchh.
*elpillant a vérivó válla felett unottan és "ezt nem hiszem el" pillantással aztán ismét ránéz*
- Kanadai vagyok. Nálunk a kertben-telken-medvék és farkasok tanyáznak. *minden szava igaz, az ottani emberek hozzá vannak szokva a vadállatokhoz, együtt élnek velük. Sinéad személyes jelelgű kérdésére pedig nem válaszol,de hosszasan és hűvösen néz a szemeibe. Azután jönnek a kellemetlen kérdések Mr.cooper részéről, ahonnan kezdi magát nyeregben érezni és a dühe nagy része elillan, marad a ravasz vadászi kiváncsiság és gyanakvás*
- Szóval ennyi. A még szinte kölyök Eddie Grimmnek fejet és térdet hajtva oltalmaznak engem.
*direkt olyan hangsúllyal mondja, hogy nyilvánvaló legyen, hogy ez az egész nevetséges és nem képzeli Sinéad ,hogy egy percre is elhiszi. Főleg, hogy a fölre bámul. Végül Darklore mellé lép, immáron nem hátrál és kegyetlenül állja a pillantását olyan közel, hogy szinte összeér az orruk. Lepillant a vámpírra és szokásához híven mély hidegséggel mered rá*
- Még csak az kéne. Semmi esetre sem. Most haza megyek, te pedig nem fogsz követni. Világos? Nee merészeld betenni a lábadat még csak az udvarom se. A közelébe se gyere. Ha akarsz valamit, majd óra előtt-után megmondod. Kettőnknek nincs dolgunk egymással az óra keretein kívül. Vagy tévednék?
*nyilvánvaló és várható választ ad, azzal kikerüli Sinéad-et, szinte hozzáérve a vállához és megindul a háza felé. Az eset után nem lehet furcsállni, hogy nem akar egy vámpírt sem látni a háza tájékán,se elfajzottakat, de Darklore-okat sem*

//folytatás itt, kezdek//

Tárgy: Re: Átvezető Rengeteg Vas. Júl. 06, 2014 10:23 pm

Oliver & Ewolet
És a kis denevérek *-*

*Fogalma sem volt arról, hogy a gyermeknevelés ilyen nehéz lesz. Illetve tudta mindig is, hogy nagy felelősség, de dhampyr csemetékkel ez a dolog megtriplázódik. Főleg, ha a kis Halldoráról van szó. Kettejük közül ő a legmozgékonyabb. Hajlamos olykor eltűnni és kis híján szívrohamot hozni édesanyjára. Szerencsére mindig megtalálja időben, még mielőtt bármi gond történhetne.
Most is épp elcsatangolni készül a kicsi lány. Ewoleték kihozták kicsit a két kis denevért a közeli erdő szélére, természetesen az asszonyka unszolására. Ő anno nagyon sokat játszott a fák között olyan idős korában, mint most az ikrek, ezért úgy gondolta, hogy talán nekik sem árt meg a természet lágy öle. Vigyáznak rájuk, nem lesz semmi baj. René az apja karjai közt szemléli a nagyvilágot, kék szemecskéi kíváncsian pillognak minden apró kis mozzanatra. Halldora pedig már lassan a saját maga útját járja. Kis pelenkások még, de olyan gyorsan fejlődnek és ügyesednek... Már járni is egész jól tudnak mind a ketten. Valdát édesanyja aggódva figyelő tekintete óvja a legkisebb veszélytől is. A kis tünemény azonban megáll hirtelen a nagy menésben és négykézláb folytatja tovább a kalandozást. Bizonyára elfáradt a nagy futkározásban, vagy talált valami érdekeset, amit jó közelről akar megnézni magának. Vidáman gügyög, mintha mondani akarna valamit, René figyelme is rá terelődik.*
-Mit találtál, bogaram?
*Ewolet Valda mellé ér, megsimítja kis buksiját és megpróbálja őt felemelni a fűből, de a kis lurkó azonban nem akar anyja karjaiban lenni. Felpattan és nevetgélve szalad pár lépést.*
-Jaj, magzatom, óvatosan!
*Indul el utána rögvest, nehogy szem elől tévessze. Nem gondolta volna, hogy ilyen kis örökmozgó lesz az ő lánykájából, ráadásul már ilyen csöpp korban is. De nem bánja. Imádja mind a kettőjüket. Vér a véréből, Oliveréből... És az Övéből. Mindig is vágyott arra tudat alatt, hogy egyszer majd családot alapít, ha majd eljön annak is az ideje. Bár valahol eltemette ezt a gondolatot, hiszen sose találkozott olyan férfival, akivel lehetségesnek találta volna ezt a dolgot. Egészen addig, amíg férjura meg nem jelent az életében. Elhatározta, hogy csakis ővele hajlandó bármi komoly családi dologba is belevágni. Mással nem lenne képes. Úgy tűnik még a Sors is úgy akarta, hogy ők ketten örökre együtt legyenek. És most már négyen vannak. Ewolet óriási boldogságot és szeretettől izzó melegséget érez szívében, bár az már nem dobban többet. Most csak a családja számít neki, semmi más.
Hátrapillant hirtelen a fiúkra, ahogy felocsúdik gondolataiból, de már fordul is előre, hogy a kis Valda után eredjen, aki idő közben az erdő fái közé készül szaladni.*

Tárgy: Re: Átvezető Rengeteg Kedd Júl. 15, 2014 8:22 pm

Chéri és a porontyok

*Dudorászva sétáll szíve hölgye mögött pár méterrel, a sötét rengeteg mélyén, fák és mohás indák meg gyökerek között. Hát így néz ki vámpíréknál egy családi ~~délután~~ este. Meghitt és veszedelmes. No, valószínűleg nem rájuk. A vámpír, ha kölykedzik, olyan mint bármelyik vadállat, eszeveszett emlős: tehát védi az utódot és agresszívan ront neki bárminemű rossz előjelnek. Nem ajánlatos tehát hogy bármi-féle szerzet a közelükbe jöjjön.
Oliver dúdolgat egy dalocskát. Egy szimfónikus-gótikus metál balladát, mi mást? Nem igazán ismer gyerek dalokat, meg ez inkább az anyukák dolga, azért próbálkozik ő. Senki sem róhatja a szemére, hogy elvesztette volna apai ösztönét.
Kecsesen, akár egy fekete párduc lépdel az asszony után. Fekete szatén inget visel, a gallérja felhajtva, vámpírhoz méltóan. Karján pedig a kis René ücsörög és kémleli a világot. Egy ízléses kis budy-t adott rá, ahogy Haldorára egy hasonló kisruhát, elvégre ikrek (valamelyik /rémes/ baba-mama könyvben olvasta hogy ezt így szokás: ikreket hasonlóba! Vagy egyformába). Olivernek mindig is érzéke volt a divathoz, az elleganciához - hiába, az anyja fia. Lady Ulliel pedig divattervező, mint tudjuk. (Szegény) fiát is néha befogja modellkedni*
- Mit szólnál ha lassan elkezdenénk nekik Grimm-et olvasni? Mondjuk Jancsi és Juliska?
*kérdezi nejét ahogy halad mögötte. Mind a ketten Gutenberg rabjai, így jó lenn korán rászoktatni a denevérkéket is az olvasásra.
Szemei a sötétben ciánkéken rikítanak, bármely halandó sikítva menekülne. Ugyan ilyen kékséggel ragyog az apró fiúcska hatalmas szeme is. Nagyon nézeget, de nyugodt. Már elkezdett zsírkrétával rajzolgatni. Csak nem valami-féle művészlélek lesz a kölyökből? Míg ő sztoikus nyugalommal ül a papa karján, a húga olthatatlan tűzzel ég. Az Ulliel házaspár csakhamar megállapította melyikkel lesz több gond ha elérik a kamaszkort, ami ki tudja milyen hamar tör rájuk? Vagy talán René majd visszafogja a kislányt. Vagy nem. De erre még ráérnek gondolni*
- Chéri, anya küldött holló-postát, szeretné ha majd meglátogatnánk őket a kicsikkel Párizsban. És az apádról sem kéne megfeledkeznünk. Nem csekély magyarázattal tartozunk neki. Első sorban én.
*mondogatja mire odaér kedveséhez és egy forróan jeges csókot ad orcájára. Általában nehezen állja meg, hogy ne halmozza el szenvedélyének tárgyát csókokkal, ezért egy nap Ewoleten megszámlálhatatlan csók csattan*

Tárgy: Re: Átvezető Rengeteg Pént. Okt. 24, 2014 10:34 pm

*A dal, amit férje dúdolgat, az ő szíve számára is kedves. Lehet énekelné is séta közben, de figyelme olyannyira a kis Valdára összpontosul, hogy még a dalolászásra sem szán időt. Arról nem beszélve, hogy az ő fejében most gyerekdalok sokasága zúg már napok óta, bár azok mind olyanok, amik kis családjához nagyon is passzolnak. Melankolikusak kissé, de még is gyönyörűek, és a kis denevérkék is szeretik őket. Különösen az altatódalokat. Szinte egy varázsütésre elalszanak tőlük, és nem ébrednek fel reggelig. Ritkán előfordul, hogy valamelyik árny felriasztja az egyiküket, vagy mind a kettőjüket, de Ewolet akkor vadmacskaként ugrik ki a hitvesi ágyból, és már a szomszéd szobában is van. Nem kell veszekedni a férjével, hogy most a ki a soros, kinek kell felkelni hozzájuk, mint a legtöbb szülőnél, nem. Az asszonyka félelmetes gyorsasággal suhan kis csemetéihez, ha bármiféle probléma felmerül, a ház ura pedig nyugodtan alhatja tovább halotti álmát, ha csak nem ébred fel arra, hogy üres mellette az ágy. És persze az apai ösztönök is működnek benne, hiszen Ewolet nem egyszer tért már úgy vissza hálójukba, hogy Oliver éberen várta. Jól bírják mind a ketten - egy vámpírnak nincs szüksége olyan sok alvásra, mint egy átlag halandónak. Nem lesznek kómásabbak, ingerültebbek, vagy lelassultabbak a folytonos felkelésektől. Ez bizony komoly előny a számukra, Ewolet pedig boldog, hogy a gyermeknevelés ilyen szempontból könnyebbé vált az ő életében.
Arról nem beszélve, hogy férjura ott segít neki, ahol tud. Például ma reggel is ő öltöztette fel a kicsiket, amíg felesége a kicsik reggelijét készítette, és igencsak ízlésesen oldotta meg az ügyet, ráadásul még a ruhácskák is hasonlóak a csöppségeken! Néha jókat derül magában, amikor látja, hogy Oliver többet olvasgat utána kisbabákkal kapcsolatos dolgoknak, mint ő maga. Sokszor tőle tud meg hasznos (vagy nem túl hasznos) információkat, mint azt például, hogy az ikreket hasonlóba kell öltöztetni. Persze ez nem azt jelenti, hogy Ewolet anyaként kevesebbet tudna, hiszen ő maga is utánaolvas dolgoknak, végső esetben az anyósát is felhívja segítségért. Az anyját sosem kérdezi ez ügyben, és nem csak azért, mert nem is tud a drága anyuka arról, hogy időközben nagymama lett. Szinte biztos, hogy ő nem tudna olyat mondani, aminek hasznát is venné. Illetve van még is valami, amiben tud segíteni: Ewoletnek mindenben az ellenkezőjét kell csinálnia annak, amit anno az anyja csinált, és akkor minden jó lesz. Ha viszont őszinték akarunk lenni, akkor elmondhatjuk, hogy a hajdani Mrs D'rayn-nek is voltak jó momentumai, de sajnos nem olyan sűrűn, mint képzelnénk...
Mindegy is, ami volt, elmúlt.*
-Nem rossz ötlet. De vajon nem rémülnének meg tőle? Vagy nem kellene emiatt (is) aggódnom?
*Elvégre még is csak a férje gyermekeiről forog a szó. Messze állnak az átlag embergyerekektől, hiszen félig vámpírok. Lehet ők sokkal jobban bírnák az efféle történeteket, és nincs szükség a disney-s verziókra kezdésnek.
Holdfény szemei olykor összetalálkoznak a másik két bűnkék szempárral, de mindig csak egy pillanatra, mert Valdácska olyan gyorsan szaladgál egyenesen előre, hogy nem győzi szem előtt tartani. Érdekes, hogy a kislány tekintete is kék fényben úszik, mint az apjáé. Úgy tűnik, hogy édesanyja írisze egyedi marad a családban, így ha valaki egy szürke szemű vámpírt emleget a negyedben, akkor biztosan lehet tudni, hogy őróla van szó. Bár szerencsére nem róla pletykálnak a helybéliek naphosszat, van nekik annál jobb dolguk is, mint az ifjan lett halottat elemezgetni egymás között. Így is tart attól, hogy valaki esetleg Lord Darklore-nak tart beszámolókat róla, hiszen egy halandó vámpírrá tételéhez engedély kell, ha jól tudja, és nem biztos abban, hogy Oliver elvégezte volna a szükséges feladatokat ezzel kapcsolatban. De valahogy csak kiegyezett Darklore úrral, ha szabadon császkálhat mindenféle következmény nélkül az utcán, és az esetleges "randalírozásai" miatt sem kap büntetést. Még nem tudja, de igen, ezt valóban egy alkunak köszönheti.
Gondolatai sűrűjéből Oliver hangja ébreszti fel, hirtelen megtorpan, és a csókot követően ijedt, lefagyott arccal pillant férjére.*
-Ne emlegesd apámat... Szerintem Thor kalapácsát is lekönyörögte már az Égiektől, sőt, ha meghallja, hogy mi történt, a hátam mögött még meg is emeli azt és agyoncsap téged vele!
*Persze ez költői túlzás, de érthető, hogy mit akar vele kifejezni: a drága nagypapa komoly szavakat fog váltani a vejével, és akkor Oliver megtapasztalhatja, hogy még egy vámpír számára is milyen csípős tud lenni a gyönyörű, ám olykor zord észak szele, amely jégvihart hoz magával, károgó varjakat, és Fenrir farkas üvöltését a távoli fjordok völgyeiből, erdőiből, gyilkos hegyormairól. Akkor aztán megtudja majd, hogy nem hiába félték a vikingeket anno idején. Jobban félték őket, mint saját isteneiket, akikhez hiába fohászkodtak megsegítésért - nem érkeztek meg az angyalok seregei, hogy védjék a buzgó szászok templomait, királyaik birodalmait. S bár barbároknak tartották őket, a család számukra legalább olyan fontos volt, mint keresztény embertársaik számára. Így hát nem csoda, ha Mr D'rayn akár hadsereget is toboroz maga mellé egyetlen leánya védelmében. Persze azt is meg kell itt említenünk, hogy családnevükből adódóan kelta vér is csörgedezik az ereikben, ami azért enyhít egy csöppet D'rayn papa vikinges modorán. Ez Oliver szerencséje. No meg az, hogy Ewolet mindennél jobban szereti őt. Hogy az unokáira hogyan fog reagálni... Nos, az kifürkészhetetlen.
Ebből a hosszabbra sikeredett gondolatmenetből ismét Valdácska rázza fel hirtelen, azonnal a nyomába ered, mert lassan teljesen eltűnik a szeme elől.*
-Valda! Drágám, ne csatangolj el!
*A földön ücsörög egy fa tövében és egyre csak előre bámul. Figyel valamit. És az a valami is figyeli őt. Egy sárga szempár csillan a sötétben, és egyre csak közeledik a kislány felé. Ewolet azonban nem veszi még észre, csak gyorsan odarohan csöppségéhez és felemeli. Valda nyugtalankodni kezd, gügyög valamit és előre fele mutat.*
-Semmi baj, kincsem, itt vagyok! Sss...
*Próbálja nyugtatgatni, és puszit nyom a puha kis arcocskára, de mind hiába. Ewolet követi pillantásával az irányt, amerre lánykája mutat, de nem lát mást, csak a sötétséget. És egy édeskés illat, amit soha nem érzett még azelőtt. Óvatosan körbenéz, de nem látja az illat gazdáját. Oliverre tekint. Vajon ő is érzi? Érez esetleg többet is?
Úgy tűnik követőjük akadt.*

Tárgy: Re: Átvezető Rengeteg Szomb. Júl. 29, 2017 9:08 pm

*Szép lassacskán beéri szépséges nejét, kivel nem bír betelni s még gyönyörűbbnek és ellenállhatatlanabbnak látja, mióta két poronttyal ajándékozta meg. Alig észrevehetően terem mögötte, jobb kéz felől. Egészen lágyan öleli át hűvös baljával az ifjú asszonyt és egy érzéki csókot ad annak hattyű nyakára. Jobb karján René csücsül békésen, tekintetével a hugát követi, a mama és a papa nem érdekli*
- Mondtam már, hogy mióta megszülettek a gyerekek még jobban kívánlak?
*suttogja kéjesen kedvenc asszonykája fülébe. Hangjából kiérződik a pajkos kis félmosoly*
- Szerintem élveznék. Én szerettem őket. Tegyünk egy próbát és kiderül. Ha félnek majd tőle vagy nem tetszik nekik, akkor hanyagoljuk még egy darabig. Mit szólsz?
*kérdezi kacéran és közelebb húzza magához Ewoletet, lepillant rá s elveszik az ezüstösen ragyogó szemekben. Megnyalja finoman a felső ajka szélét, talán önkénytelenül. Szokott ilyesmit, legdrágább felesége valószinűleg már kiszúrhatta, mintha csak fel akarná falni őt, a fene tudja milyen értelemben, de bizonyára nem rosszban.
Ewolet szavai zökkentik ki és kénytelen jót kacagni a nő szavain. Bársonyosan, selymesen nevet, nagyon kellemes a fülnek. Tűhegyes fogai feltárulnak*
- Ó, Chéri, hát ez pazar volt...reméljük nem csap agyon! Megoldom, ne félj...de azzal neked kell elszámolni vele, hogy a tudta nélkül fiadzottunk.
*jegyzi meg, ami igaz az igaz, ő is megkapja majd az apósától, ami jár neki, de a lányát sem fogja szó nélkül hagyni....nem csak bele szeretett egy vámpírba, de még át is alakult...ráadásul odaadta érintetlen testét ennek a "szörnyetegnek", az meg még teherbe is ejtette és most itt van hirtelen nem egy, de két unoka! És persze esküvő is volt. A vérszopó fajzat meg még az ártatlan lányka vérét is csapolja, rendszeresen! Szentségtörés!*
- Had menjen, itt vagyunk...
*kihasználja a pillanatot, hogy Valda egy pillanatra nem köti le teljesen anyját és csókot lop örök szerelmétől. Szenvedélyeset, mélyet, érzékiet. De a pillanat nem tarthat soká, René nyugtalankodni kezd a karján, már-már ficánkol és hadonászik ikre felé. A szerelmes denevérpár szétröppen, Oliver csupán néz a gót szépség után, ahogy az magzatukhoz rohan és a karjába veszi. Ekkor édeskés, émejítő illat csapja meg. Körbe pillant, orrcimpái finoman mozognak. Odasétáll hitveséhez, tekntetük találkozik. Ugyan arra gondolnak*
- Te is érzed?
*mintha csak olvasna kedvese gondolataiban, teljesen egy hullámhosszon vannak, nem csoda*
- Még nem éreztem ilyet, pedig ismerős...mi lehet?
*a vaksötétet pásztázza szemével*

Tárgy: Re: Átvezető Rengeteg Szomb. Jún. 08, 2019 12:59 pm

Kjæresten min og barna våre

"Egy emberben néha elhal a remény, de egy állatban soha. Amíg él, él benne a remény, és él a hűség is."

- Nem, szerintem nem mondtad még... Vagy várj csak! De, igen. Sokszor. Nagyon sokszor.
Kuncogva adok csókot az arcára, majd szeretetteljesen simogatom meg kicsi Renénk arcocskáját is. Igazi férfi lesz, akár csak az apja, már most látom! Mennyire szeretem őket! Őket, és a kis Valdát is! A szívem szakadna bele, ha elveszíteném őket. Remélem, nem is kell sose ilyen teherrel szembesülnöm majd. Így is félek kicsit a jövőtől...
- Persze, próbáljuk ki! Hátha tetszeni fog nekik... És, ha igen, akkor szagákat is fogok nekik majd mesélni. Meg lovagi énekeket, azok is fantasztikusak! És akkor már egy csipetnyi Hobbit is szóba jöhet...
Azt mondják, amelyik gyereknek sokat olvastak gyermekkorában mesét, az megszereti az olvasást is. Örülnék, ha a mieink is inkább a könyveket bújnák majd és nem a TV-t vagy más digitális kütyüket. Persze, hasznosak, rengeteg információt össze lehet gyűjteni velük erről-arról, de az, hogy egy könyvi papírt fogsz a kezedben, ami egy történetet mesél el, mégis csak más. Van egy feelingje, amit szerintem nekik is érdemes lenne megtapasztalniuk. Eleve a könyvek illata a világ egyik legfinomabbika... És úgy tartják, hogy ha egy könyvet kinyitnak és boldogan olvasnak, akkor valahol egy fa elmosolyodik, mert látja, hogy van élet a halál után, ez pedig egy nagyon szép és hozzám közel álló gondolat. Szerencsére ebbe a városba nem igazán ette be magát a modern XXI. század, így a fiataloknak lehetőségük van arra, hogy több könyvet olvassanak és inkább egymással kommunikáljanak, szemtől szembe, nem pedig csak írott formában. Persze, a modern környezetben élőknek is van erre lehetőségük, csak ők sajnos másképp döntenek inkább...
- Most még nevetsz rajta, aztán mikor egy egész hordával áll meg előtted, nem biztos, hogy olyan vicces lesz!
Persze, én is nevetek, hiszen túlzok, nem olyan szigorú ember az én Apám. Nyilván lesz majd számonkérés és némi fejmosás, de felnőtt emberek vagyunk, a magunk urai. Ezt neki is meg kell értenie, és szerintem meg is fogja kis idővel. Majd beszélek a fejével. Csak nem lesz olyan nagy gond, pláne, ha megpillantja ezt a két gyönyörű csöppséget.
- Természetesen fogok majd vele beszélni, nem lesz nagy baj.
Ennyivel nyugtázom végül az elhangzottakat, aztán hirtelen szenvedélyek csókviharába keveredem. Nem tagadom, kissé elveszek ebben az ölelésben, hagyom, hogy kicsi lányunk előrébb csatangoljon, míg nem csak utána szaladok a különös követőnk észrevételével. Ismerős nekem is az illat, ahogy Oliver mondja, e nem tudom pontosan beazonosítani. Mintha... Évekkel ezelőttről próbálna előmotoszkálni egy emlék a fejemben.
- Szerintem valami állat lesz... Mintha Mr. Ray óráiról derengene valami emlékfoszlány erről az illatról.
Szinte suttogom a szavakat, nehogy elijesszem a jövevényt, ami hirtelen, villámgyorsan suhan el a bozótosban, alig lehet látni lilás-narancsos sziluettjét. Nagy mosoly jelenik meg az arcomon, kezdem sejteni, mivel állunk szembe.
- Gyertek, kövessük!
A fiúk felé fordulok, majd Valdácskával már meg is indulok a zajok és az illat irányába. Szerencsére megnyugodott már és élvezettel, a karjaim közt kacarászva kapaszkodik és kíváncsian figyeli, merre szaladunk.
Imádom az erdőt és annak minden élőlényét. Nem hiába lehettem anno bestiatanos. Remélem, sikerül utolérnünk a szépséges szerzetet, már ha tényleg az lesz, amire én gondolok. Az az állat valóban gyönyörűséges.

Aen Seidhe ↟ Outfit ↟ 499 szó ↟ ☽

» Sötét Rengeteg