Fekete Utca

Tárgy: Fekete Utca Szomb. Dec. 08, 2012 8:35 am

Fekete Utca

Az Északi-negyed ezen utcája az, amit minden szerzet elkerül, aki nem a vérivók közül való. Örök éjszaka honol, feketeség, se csillagok csak a holdfény, éhesen. Gyanús arcok járnak erre és bizony, ha valaki erre téved, sűrűn fordul elő, hogy nem tér vissza sosem. Hogy hová lesznek az eltűntek, senki sem tudja. Egyesek vámpírok martalékai lesznek, mások szörnyű gyilkosság, erőszak vagy emberrablás áldozatai lesznek. Szóbeszéd szerint még titkos szekta is működik errefelé, ahol ősi, gonosz rituálékat elevenítenek fel emberáldozatokkal.
Messzire kerüld el ezt a helyet!

Tárgy: Re: Fekete Utca Szomb. Júl. 27, 2013 9:24 pm

Nadia Colfucci

Dr.Dunkelfreud ritkán jár az északi-negyedben-vagy ahogy a városiak csak mondják, a "Vámpír Negyedben"-ahhoz képest, hogy jómaga is vámpír. Ez a szokatlan dolog csupán annak a következménye, hogy munkahelye, ahol a nap nagy részét tölti s ahol bármikor szükség lehet rá, ezért az említett intézmény közelében kell lennie, laknia a Vérfarkas Negyedben található. Most viszont, ezen a rémesen szép nyári estén még is az északi-negyed egy utcáján sétáll. Nem is akármelyiken. Mind közül a legrosszabbon. A legsötétebben. Ez az az utca, amit még nappal is kerül minden lény, ami nem vámpír. Ez az egyetlen utca magába foglalja a vérszívó-fajzatok egész lényét, természetét és úgy körülbelül mindent, ami velük kapcsolatos. A romlás édenkertje ez, kérem szépen.
Teljesen otthonos egy magafajta vérivónak. Ahogy a macskaköveken lépked, teljes könnyedséggel, már-már suhanva, ahogy az Drakuláéknál szokás, érdeklődve figyeli az utca részleteit, de a többségnek fel nem tűnő módon. A nappalok alatt s sokszor az éjszakákon is Leo Dunkelfreud merőben eltér 21.századi fajtársaitól és úgy általában a fajtársaitól. Most azonban, ez egy olyan éj amikor valahogy tökéletesen illik ebbe a kárhozottan idilli összképbe. Feketét visel, ritka, hogy teljesen a halál színét öltse magára-vagy éppen a papság intézményéét,kinek hogy tetszik-,most még is ilyen kedve volt. Fekete ing-nyakkendő nélkül-, fekete nadrág és fekete félcipő. A hosszított zakója is koromszínű, de a mellzsebében egy skarlát díszzsebkendő virít. Kezei a zsebében, ebben a korban nem módi a sétapálca egy férfi kezében, pedig most jól jönne. Lenne hová tennie a kezét. Ahogy az utcán halad, eszébe jutnak egykori tanulmányai.
London. Ez az utca határozottan a viktoriánus Londont idézi. Ez a gondolat mosolyt csal az arcára. Bedlam Hospital, vagy ahogy ma nevezik, Bethlem Royal Hospital. Az intézmény, ahol a viktoriánus London fénykorában pszichiátriai tanulmányait végezte. Kissé kegyetlen-vagy inkább hátborzongató-egy kórházat így nevezni. A 'bedlam' kifejezés ugyanis zajongást, összezavarodottságot jelent. Tehát a Zajongók és Összezavarodottak Kórháza. Szegény ördögök. Persze később ezt a nevet elvetették és jött helyette a máig megszokott Asylum kifejezés. Szép idők voltak azok. Noha a kórházat már 1247-ben megnyitották, több mint egy évszázadra rá kezdtek csak igazán foglalkozni a mentális betegségekkel, természetesen gyerekcipőben és találgatva. És ekkor még Herr Dunkelfreud is messze járt, valahol a Szentföldön és még esze ágban sem volt mások elméjében turkálni. Az csak később jött. Ahogy maga, a pszichiátria fogalma is csak az 1800-as évek elejéhez fűződik, natürlich egy német fiziológus nevéhez Johann Christian Reil-éhez. Naszóval, a tanulmányokkal töltött londoni napokat és vérszívásban gazdag éjszakákat idézi neki ez az utca, ami cseppet sem nevezhető kicsinek vagy szűkösnek. Sosem hibáztatta kibukott orvostanonc társait, nem csoda ha annyi halandó akadt, aki nem bírta az érzéstelenítés nékül folyó műtéteket, ahol a páciens teljesen éber-persze, csak míg a fájdalomtól el nem ájul. Igen, akkoriban még nem volt annyi féle csodaszer-a Laudanum-tól eltekintve,de ezt a fajta ópiumkeveréket a doktorok inkább megtartották maguknak;a szesszel is ez volt a helyzet-,sőt,egy sem, amivel az orvos megerőltette volna magát, hogy a szerencsétlen kínjait enyhítse. Nem csoda, ha akkora volt a műtét közbeni halálozási arány. Ó,igen, emlékszik az első szikekészletére, amit minden orvostanoncnak máig be kell szereznie még a tanulmányai elején, Dr.D. a mai napig őrzi az irodájában egy szép üvegvitrin mögött, lakat alatt, hiszen gyönyörű viktoriánus gyöngyszem-mára antik-,szín ezüst, faragott tölgyfa dobozban és piros bársonyban. Mondjuk a pszichiáriai kezelések azért többségükben nem voltak halálosak. Azok más jellegű beavatkozások voltak. A beteg nem szokott vért veszteni, legfeljebb néhány lebenyt az agyából s azzal együtt minden gondja s baja elszállt.
Nosztalgikus érzés, még sem sírja vissza, hiszen a 21.század az, amiben legjobban otthonosan érzi magát az eddigiek közül. Mintha a teremtés-vagy nemzés-egy nagy baklövése lett volna őt a középkorba cseppenteni. Noha egyik századot sem vetette meg, a modern kor marad az örök kedvenc.
Így hát vidáman, olyan macskásan-csalafinta kis mosollyal halad. Nem aggódik, hogy netán egy zsebkéses szerencsétlen vagy egy udvariatlan zsebtolvaj próbálja megkörnyékezni. Általában senki se szokta megkörnyékezni, főleg nem éjszaka. Valószínűleg mert érzik, hogy vénebb mint a szüleik és nagyszüleik együtt véve. Pompás zavartalanság.

Tárgy: Re: Fekete Utca Szer. Aug. 07, 2013 7:02 pm

Leo Dunkelfreud
Il Medico Vampiro

outfit:

*Hogy mikor keveredtem a Város ezen felére, hát, meg nem tudnám mondani. Eddig a kezemben fogtam a nagy bőrkabátom, de jobb, ha visszaveszem, mert itt még az idő is hűvösebb. Furcsa egy környéke ez a vámpírok negyedének, sötét és mocskos, szinte érződik a halál bűze. Valami oknál fogva még is jól érzem magam ebben a környezetben, valószínűleg azért, mert valamilyen szinte magam is részese vagyok ennek az egésznek. Mármint a mocsoknak és a bűnnek. Tolvajként hozzá kellett szoknom ehhez az érzéshez és lassanként teljesen a részemmé is vált, megkedveltem és most már mosolyogva tapasztalom mindig meg újra és újra ezt a dolgot. A többieknek is át kellett esniük ezen, szerencsére a többségük sikeresen vette az akadályt. Itt van például az új tagunk is, Hazel. Idefele menet bukkantunk rá, amikor elhagytuk a Bermudákat. Kezdőjátékos volt még, de ehhez képest ügyes kis zsebmetsző, ezért elhatároztam, hogy magammal hozom ide és hasznosítom a tudását. Ki tudja, lehet fogok tőle majd valami újat tanulni, ahogy ő is sok mindent elsajátíthat majd tőlünk. Remélem nem lesznek konfliktusaink vagy üldözéses bulijaink. Elég kis vadócnak tűnik, de hátha megtanul majd falkában élni és együtt működni a többiekkel is. Majd meglátjuk. Ha ő is a magáénak tekinti a bűnnel való lelki egyesülést, ahogy például én is, akkor nem lesz gond.
Egy macska suhan el előttem s véletlen kimozdít egy cserepet, ami csörömpölve csúszik lefele, majd szerencsémre megakad az ereszben. Egy pillanat erejéig mozdulatlanná dermedek és a fekete jószággal nézek farkasszemet, aki csak rám nyávog, majd kényesen nyújtózkodva egyet távozik. Micsoda kecses, hangtalan állat. Semmi sem képes elárulni zsákmánya számára, hogy közeledik, talán csak a fluoreszkáló, aranysárga szemei. A magamfajták sokat tanulhatnak az ilyen éjszakai ragadozóktól, a lopakodást, a becserkészést... Csak mi ugye nem a húsukért vadásszuk őket, hanem az értékeikért. Másfajta módon fosztjuk meg a madarakat legékesebb tollaiktól. Hmmm... Halványan elmosolyodom a macska után, majd folytatom az utam a tetőn. Úgy tűnik ebben az utcában valamiért nagy előszeretettel építették a házakat közel egymáshoz, mert nem sokat kell ugrálnom közöttük, elég csupán lépnem egyet. Az alattam elterülő utca olyan kihalt, mintha senki sem lakna erre, pedig éjszaka van és a vámpírok elvileg ilyenkor aktívak. Eh, remélem azért egy sem fog levadászni, az nem lenne túl jó. De csak nem fognak, hisz mondom, senki sincs itt. A tető szélére ballagok és még alaposabban körülnézek, majd egy határozott mozdulattal leugrom az alattam lévő balkon kovácsoltvas korlátjára. Jó az egyenessúlyérzékem, így nem esek le, meg sem inogok, hanem a következő eggyel lejjebbi balkonra ugrok és így tovább, egészen addig, amíg elég közel nem leszek a talajhoz és leugrom. Azonnal felegyenesedem a földet érés után és megyek is tovább a járdán, mintha mindig is ott mentem volna.
Ahogy elhaladok egyik villanypózna alatt, egy furcsa alakot vélek felfedezni velem szemben, aki fene nagy kedéllyel sétálgat a macskaköveken. Bizonyára szép estéje van. Elrontsam neki? Hm, minden bizonnyal vérszívó, így könnyebb a lebukási esély és szinte érzem a halál jeges leheletét a tarkómon. Lehet nem kéne erőltetnem, loptam ma már eleget. De kíváncsi vagyok, hogy mi lapulhat egy vámpír zsebeiben. Eh, na jó, próba cseresznye. Szemeim a talajra szegezem -úgy sem kell látnom a célpontot ahhoz, hogy helyesen járjak el-, és megvárom, amíg elég közel ér. Utána véletlen megbotlom vagy ilyesmi és nekiütközöm, aztán már nálam is a tárcája. Jó terv, de vajon ennyi elég egy halhatatlan kifosztásához? Nagyon puhának kell lennem, észrevétlennek, különben itt helyben végem. Csak finoman, óvatosan... És hopp, már ütköztem is.
-Oh, mi scusi, Signore!
Motyogom az orrom alatt kissé monotonon, mint akinek rossz napja volt, majd igyekszem is tovamenni, ha csak nem szólít meg az idegen. Remélem nem, nem szeretném vacsoraként végezni, hogy őszinte legyek. Nem is értem azokat, akik ezekhez a lényekhez vonzódnak, mármint olyan szinten, hogy akár meg is halnának nekik. Félreértés ne essék, csípem a vámpírokat, de nem akarnám magam feláldozni nekik, semmi pénzért, bennem meg van az élni akarás. Na mindegy, most nem ezen kell filóznom, hanem ki kell védenem egy esetleges támadást vagy megszólítást.

Tárgy: Re: Fekete Utca Pént. Aug. 09, 2013 9:23 pm

Wunderbar ez az este, jó nap ez a halálra, úgy bizony! Ennél jobban nem is érezhetné magát, a nosztalgia is elkapja. Mikoris az emlékek örvényéből egy kis ütközés rántja ki. Reflexei akár egy ragadozó állaté-miét, nem az?-olyan hirtelen ragadja meg a neki jövő illető felkarját, hogy az valami félelmetes. Nyúlánk, hullafehér ujjai acélujjakként fonódnak a női karra, mint egy Terminátorkéz. A vámpír a bocsánatért esedező olaszra néz, arca az esti fényben még sápkórosabbnak tűnik. Elvigyorodik, macskás mosoly ez, olyan hamiskás. Amitől feláll a szőr az ember hátán. Mert ebben a mosolyban a falatka eszelősség mellett túl sok fog van. Sok-sok fog és azok a hatalmas szemfogak. Írisze rozsdaszínűen fluoreszkál a sötétben ahogy kis fény éri.

- El van nézve. Hová olyan sietősen? Veszélyes környék ez, magácska-féle halandóknak, tudja-e?

Bűbújosan szívtipró pillantást vet a sötét hajú nőre és alaposan végiglegelteti rajta a szemét. Valamiért még mindig fogja a karját, mintha cementbe öntötték volna a kis olasz karját. Mosolya töretlen. Valahogy ez az éj, ez a helyszín és ez a véletlen találkozás egy halandóval ébresztgeti a szadistábbik felét.

Tárgy: Re: Fekete Utca Hétf. Aug. 12, 2013 3:42 pm

*Újabb áldozattal nézek szembe ma este, akinek kifosztása nem tudom mennyire felel meg az én szintemnek, ugyanis egy vampiro-ról beszélünk, nem másról. Az efféle bestiák pedig nem könnyű prédák, túl jó a szimatuk, az érzékszerveik, egy amatőr úgy lebukna, mint a sicc. A helyzet viszont az, hogy messze nem vagyok amatőr, olyannyira nem, hogy nekem még a rossz hírem is elkelt a környéken, mint az Arctalan Fantom, aki árnyként járva az utcákat pillanatok alatt elveszi mindened, kipakolja a házad, értéktárgyat csinál a csontjaidból... Na jó, utóbbi elég ritka, nem szoktam csak úgy elrabolni embereket vagy más élőlényeket, szerencsére nem kapok sűrűn ilyen megbízatást és a saját kis "céhemnek" sincs szüksége ilyesmi kalandokra, illetve az abból fakadó bevételekre. Hmm, mondjuk szemet vetettem egy kis állatkára, egy sárkányra, ami annál a cukker, szöszi pasinál éldegél, de úgy érzem még ráérek vele, még ki kell fundálnom előtte, hogy hogyan s mint végezzem el az akciót.
Na de vissza a célponthoz. Magas fiatalember (vagy legalább is fiatalnak tűnik), nagy mosoly, fekete öltözék. Kezei a zsebében, ezért a tárca meg még ki tudja mik biztosan valami belső kis zugban vannak elrejtve. Sima ügy, de vajon egy halhatatlan esetében is tanácsos ilyen lazán venni a dolgot? Egyszer loptam vérszívótól, még pedig a Bermudákon, hát az se volt könnyű, de túléltem és mind a ketten jól jártunk, ő is, meg én is. Most valahogy nem hiszem, hogy menni fog alkudozás ezzel a bestiával, ha netalántán elkapna, de hátha, a remény hal meg utoljára. Sikeresen ütközöm is, de hirtelen azon kapom magam, hogy egy lépést sem tudok tenni, mert erős marok kapaszkodik meg a felkaromba. Ajjaj...*
-Igen, Signore, tudom miféle hely ez, ezért szeretnék minél előbb elkerülni innen, úgyhogy ha lenne olyan kedves és elengedne...
*Arra inkább nem válaszolok, hogy hova sietek, amúgy se lenne sok köze hozzá. Nem tetszik ez a vigyor, az meg pláne nem, hogy a tekintetével szinte felfal. Enyhe pír ül ki az arcomra, elvégre még is csak nőből vagyok, de zavarom még sem akkora, hogy egy percig is lankadjon a figyelmem tőle. Finoman összevonom a szemöldököm és várom, hogy végre eleresszen, közben egy aprót lépek előre, húzva el tőle a karom, de elég erősen tart, hogy a fene egye meg. Valami azt súgja, hogy ez nem fog ilyen egyszerűen menni, ezért a ruhaujjamba rejtett pillangókés lassan a szabad kezem markába csúszik. Többféle éles szerszámot hordok magamnál, mind más funkciókat lát el. Utóbbi kis penge az esetleges támadások elkerülésére, a bicska a zsebmetszéshez és végül egy nagyobbacska tőrféleség is van nálam, a közelharchoz, ha ne tán arra kerülne a sor. És persze pálcát is hordok magamnál, amióta egy-két védő- és támadó bűbájt is sikerült elsajátítanom, még mielőtt idejöttünk volna a bandával. Eh, ebben talán hallgatnom kellett volna a szüleimre még anno, hogy igenis tanuljak és ne a kóbor, velencei mugli gyerekekkel játszadozzak, de hát lázadó természetű voltam, nem fordítottam olyan könnyen a fejem a könyvek felé.Hm, most már mindegy, tanultam a dologból és most már elég felkészült vagyok. Legalább is remélem. Mindjárt kiderül, ha ez a fura, enyhén szadista szagú Vigyori Kandúr végre hajlandó lesz reagálni valamit és nem csak engem bámulni azokkal a rozsdabarna szemekkel. Legyen akármilyen szívtipró fazon, tudom, hogy csak a vérem illata izgatja és nem más. Ezért is kellene minél előbb meglépnem tőle.

Tárgy: Re: Fekete Utca Szer. Aug. 14, 2013 8:02 pm

Csinos kis husika lejt el mellette és neki is jön, nicsak, a kis szerencsétlen pára! Még szép, hogy nem hagyja csak úgy tovasiklani, hiszen ez egy halandó, ráadásul jó bőr. Hehe, az ilyenekből az igazán jó szívni! És persze meghempergetni őket. Nem menekülhet ez a madárka ilyen könnyen, csak most kezdenek belejönni! "Ne állj szóba idegenekkel", igen, de ez nem a vámpírok mondása hanem az embereké.

- Ó, csakugyan? Nem akarok tolakodó lenni, de akkor hogy kerül pont ide ének évadján?

Tökéletes ~~macska~~ gentleman mosolyát-vigyorát-veszi elő és teljesen ártatlannak tűnő hangnemben társalog a kishölggyel, persze ez jó színészi készségeinek köszönhető, amivel szinte minden vámpírt megáldott az ég-vagy inkább az éj.

- Jaj, ne siessen már, még csak most kezdtünk beszélgetni! Én pedig nem szívesen hagynák magára egy ilyen védtelen ifjú halandó hölgyet egy ilyen csúnya, veszélyes helyen, késő este.

Galád ez a vigyor, mint magáé a sátáné, angyali tehát és még is démoni. Direkt jegyzi meg a nő fajtáját, ez egyfajta lelki szadizmus. A nőt finoman magához húzza, a szomszédos karját ragadva meg. Teste természetesen jéghidegnek tűnik egy ember számára, mintha most mászott volna elő a sírjából, valamilyen kripta mélyéről.

Tárgy: Re: Fekete Utca Vas. Aug. 18, 2013 9:43 pm

*Nem kellene megszólalnom az ütközés pillanatában... Igen, csak is ez lehet a megoldás. A rafkósabb vagy beszédesebb áldozatok mindig leszólítanak és sosem hagynak tovamenni - ennek csakis az lehet az oka, hogy mindig elnézést kérek, amikor nekik megyek. Ha csöndben maradnék, akkor maximum bunkónak gondolnának és ennyivel megúsznám a dolgot. Hmm... Megfontolandó stratégia. Viszont, a mi kedves vámpír tagunk valószínűleg akkor is megállított volna, ha meg se mukkanok. A vérem az, ami kellhet neki, meg talán a szüzességem, hehehe, de nem adom olyan könnyen magam, pláne nem egy idegen fickónak, akinek még a szeme sem áll jól. Az a vigyor meg különösen frusztráló ilyen szempontból, meg olyan rémisztő is kicsit. Engem azonban nem fog ilyen egyszerűen térdre kényszeríteni, hogy úgy mondjam, abból nem engedek.*
-Ahhoz Önnek semmi köze, Signore Vampiro. Erre vitt a dolgom és kész.
*Valahogy sejtem, hogy csak játssza az eszét ezzel a fene nagy úriemberkedéssel, hisz legjobb tudásom szerint a vérszívók nagy szeretettel csábítják el az áldozataikat színészi játékukkal és manipulatív képességeikkel. Cöh, majd pont engem fog ezzel meghatni, hát, nagyon nem. Normális esetben lehet bedőlnék neki, de sajna túlságosan is tájékozott vagyok e téren, ami nem csoda, természetesen, így hát nem fogok a karjaiba omlani egykönnyen, az biztos.*
-Sajnálom, de nem akarok mindenféle idegenekkel cseverészni a nyílt utcán. Ezen a "csúnya" helyen pedig csak azért nem akar egyedül hagyni, mert tart attól, hogy más fog lecsapni a "vacsorájára".
*Szemforgatva mondom mind ezt, nem lehet engem olyan könnyen átverni. Nem nagyon érdekel a halandóságomra tett megjegyzése sem, mert annak ellenére is megtudom magam védeni, gondoljon rólam akármit ez a fickó. Próbálok ismét tenni egy határozott lépést, ekkor viszont hirtelen magához húz és azt a karomat fogja meg, amiben a pillangókés is van. Carogne dannato...!*
-Na jó, három másodpercet kap, hogy elengedjen, Signore! Még is mit képzel magáról??
*Mocorogni kezdek és próbálok kiszabadulni, elvégre nem akarom, hogy a véremet vegye. Egy normális halandó sem szeretné. Arról nem beszélve, hogy elég hideg a teste, nem is értem azokat, akik még is képesek hozzábújni egy ilyen vérmérsékletű lényhez. Mintha most mászott volna elő egy sírhantból, komolyan. Meg kéne lépnem tőle minél előbb, mert hát valljuk be, jóképű fazon, de nem, nem akarom odaadni magam csak ezért. Eh, kellett nekem egyedül jönni ide...*

Tárgy: Re: Fekete Utca Kedd Aug. 20, 2013 8:15 pm

Natürlich nem hagyja tovább menni a Fräulein-t, még véletlenül sem. Mi volna abban az élvezet? És ha már így nekijött és megzavarta a csodás nosztalgiázásban. Éppen szikékre és az első boncolsokra és műtétekre gondolt, mikor ez a csinos kis cafka nekijött. Most pedig valahogy a két gondolatot összekapcsolja, szike + lány, és az újonnan kiforrott gondolattól szórakozott mosoly ül ki pimaszul jóképű arcára.

- Hallja az ellentmondást a saját szavaiban?

Ennyit kérdez csupán, ördögi vigyorral az arcán. Hangja kísérteties, hiába, a lelki gyötrés a kisujjában van. Ez a kis szépség pedig volt olyan szerencsés, hogy felébressze szunnyadó szadista felét.

- Milyen rosszindulatú egy kisasszony, ejnye.

Persze továbbra is szélesen vigyorod, felvillantva hibátlan fogsorát.

- Szerencséje van, én általában nem ölöm meg a vacsorámat. Ismeri azt a dalocskát a farkasról és a három kismalacról? "Nem félek a farkastól, farkastól, farkastól, nem esz meg csak megkóstol, megkóstol." Na, valahogy így. Egy humanista veszett el bennem, nem gondolja?

Bájosan cseveg tovább a szerencsétlen vergődő áldozattal, annak is megvan a maga pikantériája, ha tudja, hogy áldozat és hogy a támadója vérszívó. Derűsen mosolyog a nőre a bájcsevej közben, ahogy magához húzza. A sztereotípiákkal ellentétben, na meg a régi vámpíros filmek és még régebbi vámpíros könyvekkel ellentétben a vérszívó pokolfajzat nem bűzlik kriptaszagtól, pont ellenkezőleg, kellemes-és bizonyára borsos-kölni illata lengi körül.

- Nem mintha már eldöntöttem volna, hogy megkóstolom kegyed vagy sem. De most hogy mondja...!

Teszi hozzá, a mondat második fele előtt egy pillanatnyi szünetet tartva mintha elgondolkozna, aztán vágja rá. És egyre jobban élvezi a fekete szépség társaságát.

- Mellesleg nem eszek meg minden embert a környezetemben.

Ez sem mellékes, jót kacag a gondolaton. Egy halandó talán azt hiszi, hogy a vámpírok minden mozgó emberre rávetik magukat, de nem ilyen egyszerű a dolog.
Ekkor fenyegeti meg a kicsike, a vámpír szemöldöke felszalad, a mosolya lefagy. Meglepi a dolog. De nem tart soká az ámulás, a macskásan kétes és egyben csábító vigyor visszatér.

- Mert ha nem, akkor mi lesz?

Mázos és kissé csípős hangnemben kérdezi, megkísértve élőket és holtakat. Macskásan hamis pillantással.
Vajában azonban kitűnően szórakozik.

- Én? Hiszen csak teljesítem úriemberi kötelességemet egy védtelen hölggyel szemben.

Már-már dorombolja, ugyan azzal a vigyorral, ártatlanul nézve a nőszemélyre. Természetesen el nem engedve magától a hölgyikét, hiába ficánkol.

Tárgy: Re: Fekete Utca Hétf. Aug. 26, 2013 4:04 pm

*Ez szórakozik velem. Komolyan. Esküszöm. Mint macska az egérrel. Ezzel a vigyorral hasonlít is valamelyik dögre, egy mesében van benne, de az Istennek sem fog eszembe jutni a neve. Fura egy jószág, mint ez a vérszívó előttem, bár feleannyira sem ijesztő... Mármint ez a pasi, hehehe. Na jó, ez hülye vicc volt, mert hiába a csinos pofi, egy embereken élősködő bestia lakozik benne, ami mindennél borzalmasabb lehet. Engem viszont nem fog átverni, nem hagyom magam olyan könnyen.*
-És, ha igen? Azzal ne törődjön, inkább eresszen el!
*Eh, nem tetszik ez nekem, ez a lelki szadizmusos stílus. Rántok egy picit a karomon, jelezve, hogy tényleg örülnék, ha végre az utamra engedne. Bár úgy se fog, hülye lenne az én kényelmem szerint cselekedni, hiszen abban semmi poén nem lenne, nem piszkálhatna tovább, nem kapna a véremből se, stb, stb... Eh, rohadt egy szörnyetegek ezek, hogy a fene enné meg a jó dolgukat a halhatatlansággal meg a többivel. De ennek ellenére is csípem őket -mint ahogy azt elmondtam már egy párszor-, csak nem az én nyakamon csüngve.*
-Miért volnék az, Signore? Nem tud Maga rólam semmit!
*Szemforgatva próbálok ismét kiszabadulni a karmai közül, de hát még mindig erősen tart. Hm, nem bízik bennem, biztos azt hiszi, hogy elszaladnék... És mennyire igaza van, hehehe. Na jó, valószínűleg a tetőkön át menekülnék, így nem nagyon nevezhető futásnak a dolog, de hát na. Kezd a hideg szaladgálni a hátamon ettől a fickótól.
A kismalacos soroknál csak nézek rá, mint borjú az új kapura.*
-Lehet meglepő, de én is voltam gyerek, természetesen ismerem ezt a dalt. Hogy Ön, mint humanista? Igen, feltétlenül.
*Az ironikus hangvételem mellé valami mosolyféleség is megjelenik az arcomon, mivel az il vampiro umanistico kép kissé abszurdan jön le, de ez bizonyára az én hibám, mivel kissé szkeptikus vagyok az ügyben. Most kövezzenek meg a gótok, twájlájt fanok meg a többi vámpírszerető, de szerintem ez egy elég vicces fantáziaszülemény róluk. Emberbarát, vega vérszívók, jesszus, még rosszul is hangzik, mondjuk ezt inkább az utóbbiak preferálják, a gótok vérengzően kedvelik az "éjszaka gyermekeit", legalább is azt hiszem. Hm, de ez a pasi nem erre akart célozni, nyilvánvalóan, hanem arra, hogy nem esz meg, csak megkóstol.*
-Hogy is mondta az imént? Csak általában öli meg az áldozatait? Akkor én volnék az est szerencsés győztese?
*Mivel nem ölt meg eddig, ezért bátran merem ezt megkérdezni tőle, bár mivel észlelhetően játszadozik velem, ezért még ki tudja. Á, de csak nem. Úgy sem hagynám, hogy csak úgy a Másvilágra küldjön.
És még magához is húz. Ki látott már ilyet, kérem szépen? Hát úriember az ilyen? Nem mintha az olaszok nem szeretnék a gyors tempót és a pezsgést, de ez egy átkozott sztereotípia, ami nem mindig igaz, még rám nézve sem. Nálam szituációtól függ az ilyesmi.*
-De most, hogy mondom, megtenné, igaz? Elnézést, Signore, de rám van írva, hogy "Kétlábonjáró Vérbank-automata"? Nem, nincs rám írva, hogy "Kétlábonjáró Vérbank-automata", mert nem vagyok egy Vérbank, aki ingyen osztogatja a saját sangue-jét, capito? Viszont kétutcányira van egy kórházféleség a sarkon, ott biztos megtalálja azt, amit keres.
*Hát, ez baromi jóra sikeredett, nehezen is bírom ki, hogy ne röhögjem el magam a saját hülyeségemen. Ilyet is csak én tudok mondani. Na nem baj, a komolyságomat szerencsére sikerül megőriznem, talán csak egy csöppet rándul meg a szám széle a mondókám végén, de alig észrevehetően.*
-Még jó, hogy nem! Kihalt volna már a fél város, ha úgy lenne. Darklore-ék rég kipenderítették volna innen a pereputtyával együtt.
*Tudtommal a helyi górék nem nagyon szeretik, ha valaki ok nélkül mészárolgatna a Negyedükben vagy bárhol máshol a település falain belül. Annyi vért meg se bírna inni szerintem, kizárt, hogy a szervezete mindet el bírná raktározni. Persze nem feltétlen a vörös nedűért ölne csak meg egy halandót, hanem puszta szórakozásból is, valószínűleg, de ki tudja, nem látok bele a fejükbe... Szerencsére.
Nicsak, hogy meglepődött! Nem fenyegethették meg sűrűn, ha így hatottam rá a szavaimmal. Viszont továbbra sem ereszt és megint vigyorog - ez a szitu kezd az agyamra menni.*
-Különben csúnya verekedést rendezek.
*Magabiztosan visszavigyorgok -nem tudok már máshogy reagálni, a mosolygás ragadós tud lenni, gyorsan terjed, mint a tífusz-, bár ez a groteszk jelenet, mi szerint elpáholok egy halhatatlant, hát, beleillene egy komédiába. Remélem jót kacag majd rajta, eh...*
-És egy úriembernek az a kötelessége, hogy magához láncoljon egy védtelen hölgyet a sötét utcában, mindenféle ismeretség hiányában? Na ne nevettessen! Összekeveri a helyzetemet egy cortigiana-éval.
*Még mindig szabadulni próbálok, de nem megy, nem bírok. Ó, ha nem fogná le a késes kezem, akkor már rég belé vágtam volna azt és messze járnék. Mint a villám lendítem a lábam és próbálom elrúgni magamtól, hátha sikerül, de félő, hogy megragadja és kitöri vagy kitépi vagy mit tudom én, de valószínűleg fájni fog. Próba cseresznye.*

Tárgy: Re: Fekete Utca Kedd Aug. 27, 2013 8:38 pm

"Suche gut gebauten Achtzehn- bis Dreißigjährigen
zum Schlachten.
- Der Metzgermeister." *

A kis drága válaszára csak szélesedik az ördögi vigyor a fiatalos férfiarcon. Még szinte kölyöknek tűnik amint vigyorog, akár egy Cheschirei macska-ahogy az angol mondás is mondja-, hiszen a derű mindenkit fiatalít, nemde? Nem reagál egy ideig, legalább is szavakban nem, de ez a szörnyeteg-mosoly és kaján szemek magukért beszélnek.

- Ne siessen már annyira, még csak most keztünk csevegni! Vagy netán magácska a Fehér Nyúl aki a Szívkirálynő elé siet?

Cseveg tovább bűbájosan, szemmel láthatóan roppant jól érzi magát az idegen hölgy társaságában. És mikor az ficánkolni kezd, csak még jobban maghoz húzza. A kisasszony érezheti, hogy a zakó és elegáns ing alatt nem dobog szív. Az átalakított vámpírok sajátossága a tisztavérűekkel szemben, ettől olyannak tűnnek, mint a halottak, noha valójában ez nem teljesen fedi a valóságot, hiszen szemmel láthatóan is elég eleven(ek).

- Ez igaz, de még változtathatunk ezen, nem?

Mintha egy pillanatra elgondolkodna azon amit a nő mond, aztán visszatér kaján és egyben piszkosul vonzó mosolya és ki is vágja magát a szituációban.

- Miért volna az? Mind voltunk azok.

Nem érti miért kéne ezen meglepődnie-netán szarkazmus?-, de ebben az esetben sem sikerült macskás mosolyát túl sokáig száműzni.
A dalocskát illetően...nos, az ismeretlen vámpír már jócskán elhagyta ártatlan gyermekkorát mikor először halotta, de ez részletkérdés.

- Nem hiszi? Pedig tényleg. Ha nem volnék az, nem lennék orvos.

Bizonygatja, mert hogy is ne volna az? Már az irányzat létrejöttekor is kemény élharcos volt és még most is, bizony, miért hagyná máskülönben az esetek többségében valóban élve a vacsoráját és hogy bírná az elvegyülést nap mint nap a munkájánál fogva?

- Fordítva, pont fordítva.

Javítja ki szent meggyőződéssel, nem mintha ez garancia lenne, hiszen csupán a többség marad életben, de nem mindenki.
Aztán jön a kis monológ, a kirohanás, amire a vámpír szemöldöke felszalad. Szemmel láthatóan meglepi a dolog, de utána jót kacag az egészen. És ekkor bizony az égnek merednek tűéles, hosszú, igencsak hosszú szemfogai, felfedve a hibátlanul hófehér fogsort.

- Ki ne tenné meg, kérem? Bármelyik férfi aki nem homoszexuális megkóstolná kegyedet.

Természetesen kuncog ahogy ezt mondja és szánt szándékkal fogalmaz kétértelműen. És élvezi, igen. Jól szórakozik, pompás ez az est!

- A vér hidegen nem az igazi, tudja?

Ezt csak úgy félvállról jegyzi meg a kórházas dolgot illetően, arra nem tér ki, hogy éppen eleget sürög-forog kórházban.

- Na látja, én ilyen kedves és jóindulatú vámpír vagyok, erre magácska meg rosszakat feltételez rólam, kérem.

Játszik a halandóval, nem vitás, de a vámpírok sosem voltak híján a szinészi képességeknek.

- Verekedést? Hogy magácska meg én? Nekem esne?

Teljesen hüledezik a nő szavain, tisztán az arcára van írva, de utána jót szórakozik rajta, huncut egy vérszopó, nem vitás.

- Nem akarom elkeseríteni, de hölgyekkel csak egyfajta "csatát" szoktam vívni, de azt nem a nyílt utcán szokás. Ha érti mire gondolok.

Zavarba ejtővé válik mosolya. Ejj, de élvezi az ilyen helyzeteket! Az emberi psziché, szép dolog is az, igaz, Mr.Freud?

- Ugyan, hiszen én csak megvédem. Ha azt hiszik, hogy velem van, higgye el, jobban jár.

Bizonygatja teljesen komolyan, mintha a társasága biztonságot adna a sötét alakokkal szemben. És ki tudja? Lehet, hogy azok az árnyak a sötétben tudnak valamit, amit a fital nő nem.

- Nézzen csak körül...

Suttogja kéjesen a fekete tincsekkel szegélyezett fülbe és maga is egy pillanatra az utcára néz és nem a macára. Az utcán, a feketeségben valójában többen rejtőznek a kelleténél. Kétes alakok. A sikátorokban, a szűk mellékutcák falának dőlve, fogadók asztalánál. Rengeteg szempár szegeződik rájuk, rossz embereké és még rosszabb vámpíroké s ki tudja még miféle rémeké.

* "Keresek jó húsban lévő 18-30 évest, levágásra - A Mészárosmester"
(Rammstein - Mein Teil)

Tárgy: Re: Fekete Utca Szer. Okt. 23, 2013 12:02 am

-Nem, én Aliz vagyok, aki a Nyulat kergeti, hogy végre eltűnhessen innen. Maga meg az a vigyorgó macska, aki nem akarja őt békében hagyni.
*Háh! Most már tudom, hogy melyik az a mese, eszembe jutott! Tényleg hasonlít ez a fickó arra a jószágra, szerintem még a kámforrá válás is menne neki. De jó lenne, ha eltűnne, hazamehetnék végre és kipihenhetném a mai napot. Eh, de nincs akkora szerencsém, csak hogy századszorra is ismételjem magam... Hiába kapálózok, rugdalózok, nem ereszt, sőt, még szorosabban magához ölel, engem meg a hideg ráz, olyan hűvös és halotti a teste. Komolyan nem értem néha azokat, akik képesek szerelmesen hozzásimulni egy ilyen márványtömbhöz. Na mindegy, biztos velem van a gond. Minden esetre nem adom fel, tovább küzdök, ha belehalok is.*
-Miért akar ezen változtatni? Ugyan mennyit ér vagy meddig ér egy magafajtának egy halandó ismeretsége?
*Szem forgatva mozgolódok még mindig, mint egy sajtkukac, miközben arra várok, hogy válaszoljon a kérdésemre. Egy vámpír szerintem addig játszik csak ismerkedősdit, amíg meg nem kapja azt, amit akar: az áldozat vérét. Arról nem beszélve, hogy talán egyéb testi szolgáltatásait is igénybe veszi. Hát, ez az, amit nem fogok engedni. Felőle most már játszadozhat velem, ha így belejöttünk, de csak addig, amíg ez a "békés" szócsatát jelenti. Igazából még ennyi se lenne, ha rég fegyverhez folyamodtam volna, akár vágóhoz, lövőhöz vagy mágikushoz. A baj viszont az, hogy pont azt a karomat fogja, amivel megkísérelhettem volna a szabadulást. Ráadásul gyorsabb is nálam az átkozottja - ha ebben a percben próbálnám meg elővenni a pálcám vagy valami más eszközöm, akkor szinte biztos, hogy észreveszi és talán még a nyakamat is kitöri, amiért nem működtem vele együtt, hanem ellenállni akartam. Persze ez nem azt jelenti, hogy jelenleg éppen aszerint cselekszem, ahogy ő akarja, szó sincs erről, csupán felvázoltam, hogy mi lenne, ha... Sí, valahogy így.*
-Azért, Signore, mert úgy hívják, hogy szarkazmus.
*Rá vigyorgok, majd visszarendezem az arcvonásaim alapállásba. Hm, vajon hány éves lehet ez a fickó, ha már a gyerekkoránál tartunk? Mivel vérszívó, ezért lehet akár ezer éves is... Aztán lehet még sem. Bár a jó nép szokott beszélni ebben a negyedbe mindenféle Nagy Idősökről meg hasonló szinonimákkal ellátott halhatatlanokról, akik állítólag túllépték már az ezret és ezért nagy tiszteletnek örvendnek a bennük rejlő bölcsesség miatt. Cöh, na ebből az alakból nem nézem ki, hogy valami bölcselkedő félistenség lenne, de a látszat csalhat. Ki tudja, lehet unalmas óráiban hozzám hasonló fiatal lányokat hajkurászik és ez a hobbija már több száz esztendeje!*
-.... Micsoda? Sei uno medico?
*Csodálkozva pislogok a vigyori kandúrra s ettől a ténytől lelkem megrendül és átgondolom egész eddigi életem, valamint világnézetem... Se. Hát, komolyan beleillünk egy vígjátékba. Ő, a humanista vámpír és én, az ironikus Szarka. Csodás páros, ugye? Egyszerűen fantasztikus.*
-Fordítva? Tehát megvan az esély arra, hogy itt és most elfogyaszt vacsorára?
*Kérdőn vonom fel egyik szemöldököm, ahogy újabb mocorgásokba kezdek, mivel tényleg nem akarok az utcán, tehetetlen állapotban elhalálozni. Nem lenne túl szerencsés és dicsőséges sem. Egy tolvajnak méltón kell meghalnia, nem úgy, mint egy rakás szerencsétlenségnek (mivel én az vagyok most ebben a helyzetben). Kissé középkori gondolkodás ez, de nem hiába vagyunk Tolvaj Céh és nem taknyos kölykökből összeverbuvált csicsere had. Hogy milyen viccesen fogalmazok mostanában! Félelmetes...*
-Az meglehet, de engem nem olyan könnyű megkóstolni, Signore, sem embernek, sem vámpírnak, se másnak. De látom élvezi, ahogy az idegeimmel játszadozik.
*Halovány mosoly virít az arcomon az iménti kis felháborodásom ellenére, de szemeim árgúsan figyelik a másik minden egyes mozdulatát. Nehogy a végén valami gyanúsat tegyen és én nem figyelek. Nem szeretném itt hagyni a fogamat, ahogy azt pár sorral feljebb is emlegettem. Csak engedne már el, dannazione!*
-Nos, sose kóstoltam emberi vért és valószínűleg nem is fogok, de ha Maga mondja, én elhiszem...
*Vállat vonok és próbálok nem gondolni arra, hogy hideg vérrel itatnak éppen (kell nekem beleélni magam mindenbe) vagy éppen Vigyori úr issza az én 36 fokos sangue-mat. Vajon kegyetlenül feltépné a torkom és szőröstül-bőröstül felzabálna vagy olyan Lestat módjára belém harapna és úgy táplálkozna belőlem, hogy az közbe felérjen egyfajta aktussal? Jesszus, mik eszembe nem jutnak! Hess, átkozottak, engem nem fogtok ilyen könnyen elcsábítani!*
-Nana, azért ne túlozzunk! Rosszat feltételezek Magáról, igen, mert nem hajlandó elengedni, hanem akaratom ellenére is marasztalásra bír. Ezért amúgy még jön nekem egy tábla csokival! Bár, egy doboz Rafaello-nak még jobban örülnék. Talán még meg is bocsájtanék ezért a bűnéért, ha azt kapnék.
*Na most én is játszom az eszem egy kicsit, dobálózok itt a mindenféle édességekkel, majd megfenyegetem a Dokit, amitől először eléggé meglepődik, majd jót nevet az egészen.*
-Naná, hogy Magának esnék, Signore! Az a fajta vagyok, aki megküzd az életéért, mert nem adja azt olyan olcsón másoknak. Arról nem beszélve, hogy egy igazi nő mindig küzd.
*Határozottan mondom mindezt, hogy komolyan vegyen, mivel komolyan is gondolom azt, amit mondtam.*
-Ó, lepedőcsata, igaz-e? Álmodik a nyomor, Signore Vampiro...
*Keserűen nevetgélek magamban egy halvány pírral az orcámon, mivel ez az örökös huncutkodás meg vigyorgás kezd zavarba ejtővé válni a gyengébbik felem számára. Miért van olyan érzésem, hogy ez a bestia az ágyában is szívesen látna, nem csak a konyhájában? Eh, uomini.*
-Valóban jobban járnék? Nem lenne mindegy, hogy a Maga vacsorájaként végzem vagy egy másik szörnyeteg másféle dolgaként?
*Kérdőn pillantok rá, majd magam is körülnézek, amikor arra kér - a fél szememet rajta tartva, természetesen. Ez a kéjes hang végigfut az egész idegrendszeremen és mondhatni beleborzongok. Kezdek nem meglepődni lassan azon a tényen, hogy miért esnek a legtöbbször fiatal nők az ilyen vámpírféléknek az áldozatául. Kemény belsőharcot kell vívnia egy velem egyneműnek azért, hogy ne omoljon azonnal a karjaiba. És sajna kezd nekem is melegem lenni, de ez nem jelent semmit, még tartom magam. Csak engedne már eeeeeeeeeel....!! Most már nagyon mérges vagyok!*
-Kár volt lejönnöm a tetőkről...
*Morgok halkan az orrom alatt, majd mély lélegzetet véve felveszem a szemkontaktust a fogva tartómmal.*
-Jó, kössünk alkut! Elengedi a karomat, de tüstént és kivisz engem innen épségben, cserébe kap belőlem 2-3 dl vért. Ennél többet nem adok!
*Ebbe még úgy hajlandó vagyok belemenni, de semmi másba. Ha nem egyezik bele, hanem elkezd megint magyarázkodni nekem, akkor nincs mese, tuti neki megyek. Most már kész vagyok attól, hogy moccanni sem bírok miatta. Nem szeretek rabságban lenni, egy tolvaj sem szeret. Jelen pillanatban pedig meg vagyok fosztva a szabadságomtól. És ez nagyon nem tetszik.*

Tárgy: Re: Fekete Utca Szomb. Nov. 02, 2013 5:58 pm

Meglepődik a felvágott nyelvű nő szavain utána pedig egy jót nevet rajta.

- Hogy én? Nem pont Alice kérdezi a Fakutyától, hogy merre menjen?

Rossz, rossz érv, főleg egy nagy Alice-rajongó előtt. Pontosabban csak pontatlan, de az éppen elég ahhoz, hogy most a fiatalarcú férfi malmára hajtsa a vizet.

- Azt hiszi, hogy ismeri a fajtám és így engem is. De mi van akkor, ha téved? Netán mindkét dologban?

Kísérteties, vérfagyasztó és egyben kábító a hangja. Szunnyadó kínzó-énje, amely lassan szereti széttépni az épelméjűség vékonyka hálóját, egyre éberebb.

- Csak nem meglepődött kegyed?

Önelégült vigyora szinte a füléig ér, feltárva betegesen hófehér és tűéles fogait. Élvezi ezt a helyzetet, a pillanat minden mozzanatát. Ahogy szép lassan töri össze ennek a halandónak az eddigi világnézetét, elképeléseit a vérivók kapcsán.

- Nos, igen, nap mint nap azon szorgoskodom hogy a halandók és halhatatlanok egészségesek legyenek, hogy segítsek nekik...

Suttogja tovább a nő fülébe kéjesen, akár a gonosz csábító valamilyen drámai színdarabban.

- Lehet. Bármi megtörténhet.

Von finoman vállat, egészen úri mód, a kérdést pedig csak félvállról veszi, mintha annyira részletkérdés volna.

- Mi szépre gondolt?

Kérdezi kacéran és közelebb hajolva a drágaságos áldozathoz-hiszen mintha egy pillanatra elkalandozna és alig látható pír tűnne fel az arcán(fene azt az éles vámpírszemet,nemde?)-, hiszen fölé magasodik.
Ujjai finoman táncolnak a markolt felületen, az érzékeket gyalázva.

- Rafaello, ami többet monden szónál? Nem a szerelmesek édessége az? Vagy egy tábla Milka, a leggyengédebb kísértés? Kedvesem, ezt kezdem inditálásnak érezni...

Forgatja ki akarva a nő hebegését-habogását és bizony piszkosul élvezi. Néha jobban szeret játszani az áldozatokkal-lelkükkel,szívükkel,testükkel-mint utána megenni őket. Vagy járni rájuk, ami régi bevállt szokás...

- De még fontolóra veszem.

Teszi hozzá a csokoládét, persze kuncog hozzá egy sort, régen szórakozott már ennyire jól.

- Inkább a józanságáért kéne küzdenie, nem gondolja?

Hiszen a vámpír egyik legnagyobb fegyvere hogy lelkileg gyötri a halandót, lassan építve le a védő bástyákat, berégva magát az elméjébe,hogy úgy legyen védhetetlen, utána a fizikai erejét gyerekjáték legyűrni. Az agy, az elme a fontos, azt kell kiiktatni. Elkábítani, elcsábítani.

- Mi más, kedvesem, nem szoktam nőket ütni.

Jelenti ki büszkén, ennyi tartás van benne. Nőket bántalmazni a legnagyobb gyengeség és szánalmas is. Viszont lepedőcsatázni velük hmmm, nos, a vámpírunk nem a langyi-bangyi túlliberális kategória etéren.

- Csak nem zavarba hoztam?

Kérdezi ártatlan pillantással aztán huncut mosolya visszatér rendíthetetlenül.

- Jól áll magának a szín...

Az arcán, a rózsák, hehe, és a vele járó nagyobb szívdobbanás, felkorbácsolja a vámpír érzékeket.
Egyre többet néz az áldozat szemébe, ó, igen, a vámpírtekintet...

- Lehet, hogy velem jár jobban. Talán...még élvezné is. Vagy jobban örüne ha az a fickó ott merítené magácskába a kését vagy mását?

Fejével egy árny felé buk, a sok rossz arcú pacák közül az egyikre. Borostás, koszos, kövér, büdös és teljesen taszító küllemű. Ellentétben a szintén veszedelmes, de "legalább" drága kelmét viselő, kábító arcszesztől illatozó és talán nem is olyan rossz képű vámpírral.

- Hassansin...

Véletlenül csúszik ki az ajkai közül, a tetőkről a középkor legveszedelmesebb gyilkos szektájára asszociálva. Nem mintha ma lenne jelentősége ennek. Viszont ez az elejtett megjegyzés megmozgat néhány fogaskereket a doktor úr koponyájában ami nem biztos, hogy előnyös a nő számára.
Gondolataiból azonban a megdöbbentő ajánlát ragadja ki. Ki is ül a vámpír arcára, felszalad a szemöldöke. Majd kis hatásszünet után ismét feltűnik a mosolya.

- Magácska aztán nem szívbajos.

Egyelőre ennyit mond majd hozzáteszi.

- Rendben, áll az alku.

Mivel még sosem ajánlottak fel neki ilyet, pedig elég régóta él elkárhoztatva.
Így hát, fogja magát és sietősebbre veszi a lépteit, persze magához ölelgetve a csinos vérbank-kisasszonyt és rövidesen el is érik az utca végét, ahol egy elhagyatottabb mellékutcába fordul be a nővel majd megáll.

- Gondolom nem kell emlékeztetnem rá, hogy gyorsabban futok az embereknél.

Biztonság kedvéért figyelmezteti a nőt. Ha még is futásnak eredne, lehetne olimpikon is, egy vámpírt nem verhet meg. Többek közt a fázisos lla-típusú izomrostok miatt, amik gyors aktivációt, gyors ismétlődő mozgást és lassú kimerülést biztosít, akár a madarak repülőizmai.
Miután ezt elmondta, elengedi a nő kezét és szembe áll vele.

- Most pedig kérem a jussomat, mint dicső megmentő.

Bohókásan mondja, lassan nyúl csupán a sötét szépség jobb csuklója után.

- Lássa milyen tapintatos vagyok, megelégszem a kecses nyakacskája helyett a karjával is.

Igazi gentleman dolog ez egy vámpírtól, az ám, a női kart a csuklónál fogva húzza magához, fájdalmasan lassan s közben végig az áldozat tekintetét fürkészve, kábítón. Ahogy az arca mellé ér a könyékhajlat, ahol frissen tárulkoznak fel az erek, még egy pillanatra várakozik, hogy rábólintson az élő áldozat. Csupán a rituláé izgalmának kedvéért, semmi másért.

Music:

Tárgy: Re: Fekete Utca Vas. Nov. 03, 2013 12:31 am

-Az ő világában talán igen, de az én világomban Alice menekül minden gyanús és sokat vigyorgó bestia elől. Remélem megérti.
*Ha azt hiszi, hogy ezzel most megfogott, akkor nagyon téved. Igaz régen olvastam már azt a mesét, így talán olyannak hangoztak szavaim, mintha rosszul emlékeznék, pedig nem, csupán a magam formájára alakítom a dolgot. A szabadulni vágyó „kislány” és az örökké idegesítően vigyorgó Kandúr.*
-Muszáj ilyen hangon beszélnie? A frászt hozza rám… Amúgy meg az eddigi tapasztalatim beszélnek belőlem, semmi más.
*Féligazság, amit mondok, mivel nem volt módomban sok vámpírral találkozni a karrierem során, de valamiért bennem még is inkább negatív benyomást keltenek. Most is rossz érzés gyötör miatta, mert a mindenféle természetfeletti képességeivel próbál engem elcsábítani. Olyan a hangja, mintha… Nem is tudom. Olyan részegítő vagy ilyesmi. Lassan teljesen bekábulok tőle, szinte érzem, ahogy zsibbad az agyam, de küzdök, nem adom magam ilyen könnyen. Józan maradok, amennyire csak tudok.
-De igen, meglepődtem, Signore.
*Nincs mit tagadnom ezen. Furcsa nekem, hogy egy vérivó orvosnak áll és betegeket, embereket gyógyít. Hm… Mi van, ha hazudik a nyavalyás? Túl őszinte, meg valamiért kinézem ezt belőle, úgyhogy inkább nem firtatom a dolgot, csak egy kérdő pillantást vetek rá és kész. Azok a fogak viszont enyhén félelmetesek. Nem szeretném őket magamban érezni. Ha valami csoda módján asztalhoz tudnám kötni a fickót, az lenne az első dolgom, hogy lereszeljem az agyarait, hehehe. Aztán próbálkozhatna a csócsálással, eh.*
-Nos, ez egy igazán nemes dolog. Nekem viszont igazán nincs szükségem jelenleg semmiféle segítségre, úgyhogy igazán elengedhetne. Majd egyszer talán elmegyek egy vizitre.
*Kiráz a hideg ettől a suttogástól és kezdem magam kissé kényelmetlenül érezni. Igazán abbahagyhatná, az idegszálaim nem fogják sokáig így bírni. Ha pedig elvesztem a fejem és támadásba lendülök, akkor azzal csak a saját egészségemnek ártanék, úgyhogy higgadtnak kell maradnom, a saját érdekemben. Ez a fajankó viszont mosolyogva venné az akadályt és fél kézzel elintézne. Lehet ez is a célja, mivel elég feltűnően szórakozik velem, aminek nem lehet más oka, csak az, hogy az őrületbe akar kergetni. Könnyű dolga is lenne azután, simán a nyakamra tapadna és még az életet is kiszipolyozná belőlem. Hát ez az, aminek nem szabad megtörténnie. Ezért kell tartanom magam és nem engednem, hogy átvegye az irányítást felettem. Átkozottul jól csinálja a dolgot viszont, így nekem se lesz könnyű. Lehet, hogy psicologo? Az nem lenne túl jó…*
-Bene… Azért remélem, hogy nem fogom valamelyik sikátor szemetesládájában végezni.
*Nem mintha tudnám, hogy hova rejti az áldozatainak tetemét, csak hát na. Az sem esne túl jól, ha a föld alá temetne hat láb mélyre, ahol a férgek felemésztik mindazt, ami maradt belőlem, de a mumifikálás sem egy túl kellemes eljárás. Fene tudja, hogy ezek mit csinálnak a hullákkal. Lehet még az emberi húst is megeszik, tartósítják és elrakják télire befőttnek vagy a karácsonyi vacsora abból készül… Na jó, ez már sokk. Lehet nem kellett volna előző este horrorfilmet néznem.*
-Hát, ha a nyak kegyetlen feltépése szépnek számít, akkor éppenséggel olyasmire gondoltam.
*Újabb féligazság, de nem hagyhatom, hogy csak úgy a fejemben turkáljon. Remélem azért nem gondolatolvasó, mint abba a nem tudom melyik gagyi vámpíros tini történetben, mert az már szívás lenne. Mondjuk biztos kiderült volna már, ha képes lenne ilyesmire. Legalább is remélem. Eh, dannato…*
-De, a szerelmeseké. Viszont én a Rafaello-ba vagyok szerelmes, mivel az a kedvenc csemegém, ezért is említettem meg. A Milkát is szeretem viszont… Nem kell itt kiforgatni a szavaimat, Signore, azt azonban nem nagyon szeretem, bármilyen édes érzés is zavarba hozni a másikat.
*Most összefonnám a karjaim, ha tudnám, de mivel a jobb oldali még mindig fogságban, így hát csak gondolatban teszem mindezt. Az egyik szemöldököm így is felszalad és ilyen „ejnye-bejnyésen” pillantok a Dokira. Közben veszek egy mély levegőt, mivel vöröses-barnás tekintetével még a levegőt is belém szorítja a dögje.*
-Oh, ezt örömmel hallom. Tényleg szeretem a csokit. Nem is tudom mikor ettem utoljára…
*Elábrándozok egy pillanatra, majd gyorsan visszarázom magam a valóságba. Még a végén olyat tesz, amit nem kellene, amikor éppen egy gyönge pillanatomban vagyok.*
-A józanságom záloga a szabadságom, Signore. Ha nem maradok sokáig a… Karjai között, hogy úgy mondjam, akkor nem fogok becsavarodni a gondolattól, mi szerint talán örökre ebben a pozícióban maradok az Ön társaságában.
*Szem forgatva mondom mindezt, miközben ismét mocorogni kezdek, csak kicsit erélyesebben, mint eddig. Úgy örülnék, ha elengedne! Kezdek nagyon allergiássá válni tőle. Rossz érzésem van vele kapcsolatban, készül valamire és nem tetszik, hogy nem tudom mire. Általában mindig tisztában vagyok azzal, hogy a városban ki mire készül, mivel a tolvajaink kiváló kémek is, szemük, mint a sasé és fülük, mint a rókáé. ebben az átkozott szituációban viszont semmit sem tudok erről az alakról, semmit azon kívül, hogy vámpír, orvos és akar tőlem valamit. A vérem, a testem, nem tudom… De idegesít, a fene egye meg!*
-Ez tiszteletre méltó. Nem üti meg őket, csak elviszi őket egy körre, kiissza belőlük talán még at is, amit nem kéne… Végül is, sokkal jobban érzem magam most ettől.
*Vigyorgok egyet, de hamar lefagy ez az emóció az arcomról és ismét komorabbá válok egy kicsit. Kezdek lefáradni. Nehéz napom volt és az est végére tessék, kaptam egy szívtipró vérszívót, aki el akar engem rabolni. Enyhe kifejezés ez, persze, ennél sokkal rosszabbat akar.*
-De igen, kissé zavarba hozott, ezért örülnék, ha abbahagyná ezt és végre egyről a kettőre jutnánk!
*Ismét megforgatom szemeim és megpróbálom magam kiszabadítani, de persze megint sikertelenül. Eh, ördögsereg vinné el a Pokol legmélyebb bugyrába! Miért pont én kellek neki? Vannak nálam szebbek és finomabbak is. Miért én, Dio, miért?*
-Színes egyéniség vagyok, tudja…
*Oly de vicces vagyok, majd meghalok, úgy nevetek! A nyavalya esne belé… Esküszöm az őseim lelkére, Isten nyugosztalja őket, hogy sose voltam még ennyire felpaprikázva senki miatt sem! Utálom most magam, amiért ilyen helyzetbe kevertem a saját épségem és életem. Idegtépő egy „élmény”, mit nem mondjak. Grrrr…*
-Ugyan miért kellene élveznem a rabságot és a kényszert? Melyik fickóra gondol? Oh, arra ott? Simán padlóra küldeném, ahogy Magát is… Ha nem lenne halhatatlan, természetesen.
*Remélem megint jót fog szórakozni rajtam. Úgy érzem lassan becsavarodok és én is röhögni fogok ezen, mint egy idióta.*
-Nem, nem hassassin, csak parkour. Szenvedélyem az a sport.
*Próbálom magam gyorsan és egyszerűen kimagyarázni és kissé kezdem magam furcsán érezni, mivel ez az egy szem szó túlságosan is őszintén és emlékeket idézőn bukott ki a Dokiból. Lehet olyan öreg, hogy megérte még a keresztes háborúkat is. Hűha… A mi céhünk anno nem éppen a lovagokat támogatta… Még szerencse, hogy nem egészen én vagyok a feje a bandának, hanem csak ideiglenesen ugráltatom szerencsétleneket, amíg a többi céhtag és a vezetőnk szintén ide nem ér a Bermudákról. Van egy olyan benyomásom, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni.*
-Én sose voltam az. Mindenre kész vagyok.
*Jelentem ki határozottan a kis alkut követően, ami szintén eléggé meglepi „kedvenc vámpíromat”. Úgy tűnik ilyesmi szavak sem hagyták el sűrűn az áldozatait. Legalább új élménnyel gazdagodik szerény személyem kapcsán és talán annyira boldog emiatt, hogy nem öl meg. De elfogadja az alkut, úgyhogy bólintok neki egy halovány mosollyal. Lépnék is egyet, de ő megteszi ezt is helyettem és továbbra is magához láncolva végigvonszol a sötét utcán. Egyszeriben minden árny elhúzódik az utunkból, senki sem állít meg minket. Nahát… lehet vele tényleg jobban jártam. Cöh, persze ezt még véletlenül sem fogom neki bevallani, nem. Kizárt. Túlságosan is boldog lenne tőle.
Egy mellékutcában állunk meg, aminek a túloldalán már a biztonságot jelentő városrész található. Ó, Istenkém, alig várom már… És elenged. El se hiszem. Szabad vagyok, mint a madár! Igen! Gazza ismét repül… Juss? Miféle juss? Oh, az alku. Francba…*
-Az ígéretemet mindig betartom, Signore Vampiro, ahogy az egyezséget is.
*Így hát nagy szívfájdalommal, de levetem a kabátom a legnagyobb óvatossággal, nehogy az egyik belső zsebből kihulljon valami fegyverféleség vagy akár az ellopott pénztárca és miegyebek, valamint a jobb kezemben lévő pillangókést is ügyesen visszabiztosítom észrevétlen a kabátom ujjába. Így most már a teljesen látszódik a fehéres színű ruhám és a hosszúszárú bakancsom is. Mikor látom, hogy a karom felé nyúl, akkor kissé feszülté válok.*
-A-azt mondta, hogy maga orvos, nem igaz? Akkor nem lehetne inkább tűvel kimérni a 2-3 dl-t? Az úgy pontosabb is lenne…
*De mire a mondókám végére érek, már a karomat fogja és engem néz azokkal a macskaszemekkel és… Huh, egészen ellazulok tőlük. Olyan, mintha belém szúrtak volna egy adag érzéstelenítőt, de olyan lórúgás mértékűt. Libabőrös lesz a karom, ahogy felhúzza a ruhám ujját és a végszóra vár. Nem bírom elfordítani a tekintetem, késztetést érzek, hogy végignézzem. Szerintem láthatja a szememben, hogy túl akarok rajta esni, így felőlem kezdheti a dolgot. Bevallom, eléggé izgulok, mintha a szüzességem vennék el, pedig nem, vagyis csak a vérem szüzességét vagy mi… Kissé ~~nagyon~~ feszülnek az izmaim, valahogy a tűnek tényleg jobban örülnék. Egy pillanatra meg is próbálom elhúzni a karom, a küzdés még mindig bennem van, nem akarom könnyen odaadni magam. De az alku szent dolog nálunk, nem szeghetem meg. Úristen… Ha ezt a többiek megtudják... Nem, nem szabad elmondanom nekik, az végzetes lenne. Lakat a számon... Egy jó nagy lakat. Ez a mi titkunk marad... Legalább is remélem.*

Tárgy: Re: Fekete Utca Vas. Nov. 10, 2013 3:10 pm

- Nem gondolt még az írói pájára?

Jegyzi meg elmosolyodva a pattogós hölgyike alternatív Alice-történetére, még csak nem is gúnyosan.

- Hát perszehogy megértem.

Egészíti ki mondandóját rettentő egyetértéssel, groteszkebbé csiszolva a pillanatot.

- Vámpír vagyok, az éjszaka gyermeke, meglepő hogy a frászt hozom egy halandóra?

Gonoszkodik kissé és ártatlannak tűnő arccal értetlenkedik a nő megjegyzését illetően.
Persze úgy mondja, mintha nem tehetne róla (ami nem teljesen igaz).

- Ó, csakugyan? Összeismerkedett pár társammal...?

Érdekelni kezdi az apró részlet és leheletnyitvel közelebb hajol az áldozatul esett feketeséghez.

- Remélem kellemes csalódás volt. Bármilyen meglepő, beteg embereket gyógyítok, segítek nekik a felépülésben. Ingyen és bérmentve. Csak a biztosító "vérét" szívom.

Fejti ki, hogy még inkább megzavarja a fiatal nőt, mosolyt villantva természetesen. A legfájdalmasabb a dologban, hogy igaz amit beszél.

- Még nincs, de még lehet. És ki tudja, lehet, hogy a vizitre is sor kerül majd egyszer. Vagy vegyem rögtön felkérésnek?

Persze kiforgatja az áldozat szavait, szórakozik vele, ahogy azt a ragadozók szokták, nincs ebben semmi új. Van aki ráun, de Leo nem az a fajta, szereti kiélvezni az életet még évszázadok távlatában is.
A vizsgálatot emlegeetve pedig kecsesen végiglegelteti rozsdabarna szemeit a nő testén, nem igazán leplezve.

- Ettől kevésbé kell aggódnia. Ugyanis nem szokásom felfalni a vacsorámat, csupán...megkóstolgatom. Talán tudja hogy megy ez, inni és élni hagyni. Miért is ölném halomra az embereket, ha egyszer felesküdtem rá, hogy az életük mentése mindennél fontosabb?
Viszont...nekem is élnem kell valamin, így pedig senki sem hal meg.

Morbidan hangozhat mindez, hiszen az is. Abszurd is egyben. Leo kissé kívülálló a vérszopók körében, persze nincs mókusdiétán és hasonló hülyeségek, de azért felllított magában egy kis normarendszert.
Általában nem öl. Általában.
A harcias választ hallva csak szelíden mosolyog, agyturkászként elég sokáig foglalkozott az emberi természettel ahhoz, hogy feltűnjön neki valamiféle turpisság, még ha a nő gondolataiban nem is tud olvasni.

- Akkor igyekszem legközelebbi találkozásunkra tartogatni egy dobozzal.

Feleli az ínyencségekkel kapcsolatban és jót nevet a dolgon, tetszik neki amiket a nő mond. És ebben a nem túl harsány hahotában nincs semmi természet feletti, olyannyira emberi és természetes hogy az félelmetes lehet.

- És ez annyira rossz?

Kérdezgeti újra, azt iletően hogy a ~~karmai~~ karjai között kell lennie. Az évszázadok során rendesen beletanult "ember létére" az áldozatok elcsábításába. És ha még szép hölgyikék is, akkor nem is esik nehezére.

- Mondtam már hogy szimpatizálok önnel?

Kérdezi őszintén, mert jópofának tartja amiket a nő magyaráz, hogy csak úgy jár a szája, le se tagadhatná a latin gyökereket. Leo pedig szereti a "fecsegőket". Lehet, hogy szakmai ártalom?

- Nem egészen. Igen, Nem ütöm meg őket, csak mondjuk elviszem őket egy körre-netán kettőre is-, iszok belőlük, de nem mint monfottan nem iszom ki belőlük azt is amit nem kéne szóval igazán jobban érezheti magát ettől. Mindenki jól jár.

Javítja ki a gondolatmenetet a saját szájíze-és nicsak, az igazság- szerint, egy kis kacsintással fűszerezve a pikáns résznél.

- Az jó, ha színes egyéniség. Szóval vízszintesbe küldene? Hm, csak nem valamifére harcos hercegnő? Mellesleg nem vagyok halhatatlan, csak éppen elég nehéz a magamfajtát végleg kinyíri.

Valahol, minimálisan és nagyon mélyen kezdi sajnálni ezt a nőt, amiért bármit mond, az imponál a vérszívónak, persze mindez mit sem változtat a helyzeten.

- Csakugyan? Nem gondoltam volna...

A hassanssinosdi csak úgy jött, észre se vette, hogy hangosan mondja ki, az extrém sportot-állítólag-űző hölgyemény viszont ezzel meglepte. Sokkal inkább azért, mert adrenalin löket futott végig rajta és fene gyorsan reagált. Az hassanssin szó pedig nem idegen számára. Szeretné azt gondolni, hogy csak az Assassin's Creed világsikerű sorozat miatt van ez így. Vámpírunk a kora ellenére nagyon is tájékozott a 21.századok illető dolgokkal szemben. A videojátékokat se veti meg, ahogy a mozizást és hasonló emberi dolgokat sem.

- Na és elárulja nekem miért ennyire mindenre elszánt?

Aki évszázadokat tölt az elme boncolgatásával, triviális hogy szimatot fog egy ilyen megjegyzésnél, meg is próbálja kiszedni az áldozatból.
Ahogy pedig csevegnek, végig is sétállnak a sötét utcán, kifordulva egy még sötétebb, de néptelen mellékutcába. A vámpír nézi ahogy az félig-meddig önkéntes (vér)áldozat a kabátját leveti, csakis egy nő tudja ilyen kecsesen végrehajtani a mozdulatot. Ő pedig nézi, talán még a feje is egészen kicsit oldalra biccen. A vámpírok esztétikai érzéke elég fejlett, főleg egy magafajta művészléleké.

- Ez becsülendő. Én is igyekszem.

Bólint egyet, szóval egy becsületes harcos hercegnő....de nem, még nem rakja össze fejben a képet, szerencsére annyira sűrűn nem hozta össze a sors tolvajokkal és tolvajcéhek etikai kódexét sem szokta tanulmányozgatni.
Megfogja a nő karját, alig érezhetően, de még is vasmarokkal. Feltűri könyék fölé és az arcához húzza a puha hajlatot, így ismét csökken a távolság. Egyenesen az áldozat szemébe néz. Vámpíri kegyetlenség ez, nem vitás.

- Igen, az vagyok. Éppen ezért jól tudom mennyi az a 2-3 dl vér. Tű pedig csak az orvosi rendelőben van.

Nyugtatja meg úgymond, érzi ujjai alatt az izmok feszülését. Hideg orra horráér egy pillanatra a nő bőréhez, aztán mielőtt még megharapná, suttog neki halkan.

- Lazítsa el az izmait, úgy kevésbé fog fájni...

Rémisztően édes hangon javasolja, egészen jóindulatúnak tűnve. És akkor végig az áldozat tekintetét és arcát fürkészve belemereszti szemfogait a langyos bőrbe. A szemfogakat alig lehet látni, olyan ügyesen olvadnak egybe az érrel. Egészem finoman harapja meg, a lehető legfájdalommentesebben. A nő talán még élvezi is. Bőven volt ideje arra is, hogy kifejlessze különféle harapásai technikáit.
Iszik, kortyol, az egyik keze a csuklót tartja, a másik a felkart. Kíváncsi miféle arckifejezés ül ki a hölgy arcára, hiszen nem bírja elfordítani a tekintetét a vámpíri lakomától. Mikor pedig magába szívja a megfelelő mennyiséget, becsületesen elengei a kart. Csupán két egészen apró, csípés-szerű pötty marad, mi kevesebb, apró tűszúrás, semmi maszat. Ahogy a férfi arca sem ázik a vérben mint hatásvadász horrorfilmekben. Éppen hogy csak az ajka ahogy összezárul, egy vékony vörös csík húzódik. Amit egy diszkrét ajaknyalással el is távlít. Precíz....sebészi pontosságú.

- Ugye, nem is fájt? Még a véradáson is több vért vesznek le. De azért igyekezzen haza, hátha megszédülne. És egy hónapig ne menjen vért adni sem.

Betegesen abszurd lehet ahogy éppenséggel orvosi tanáccsal látja el a nőt, való igaz.

- Remélem még találkozunk, széphölgy.

Intézi el ennyivel, azzal fogja magát és megindul egy irányba, fekete árnyékot vetve. De cseppet sem rendkívülit, olyat mint bármelyik ember. És bizony vérbeli vérszívóként nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy visszatér még ehhez az áldozathoz egy kis nassolás erejéig. Kiszimatolva merre találja, halkan kopogtatva az ablakon vagy az ajtón, beinvitálásra várva.

(köszi a játékot )

Tárgy: Re: Fekete Utca Csüt. Aug. 31, 2017 7:59 pm

Ewo ^^

Fekete Utca: Ez az a hely, amit jobb minden halandónak-meg úgy általánosan bárkinek-elkerülnie. És nem pusztán azért, mert a vámpírok felségterületén van vagy mert örök éj honol itt. Nem. Inkább azért, mert a városban nagyjából minden Gonosz itt összpontosul. Ide sereglik a város rothadó veleje, az eleven szurok. Mind, kik gonoszok és rosszabbnál rosszabb dolgokban sántikálnak. Ember, ki ide téved, nem sűrűn éli meg a holnapot. A következő negyed órát se igen.
De ez nem különösen zavarja Mr.Ray-t. Vidáman indult el a Grimm negyedből ide. És hogy milyen ő? Nagyjából mint egy Edison izzó egy sötét szobában. Körülötte feketeség honol: az ég, az épületek, a lények ruházata, minden. Csupán ő, Nicolas Ray világít, mint a Csernobil. Aranyszőke haja rikít, britthez méltan sápkóros bőre úgyszintén-D-vitaminhiány,tuti-, smaragzöld szeme meg annál inkább. Túl élénk, túl vidám az itt megszokott hangulathoz. De azért próbált nem felkiálltójelet csinálni magából és egy sötétebb inget vett fel és fekete farmert. Nem hiányzik neki, hogy félpercenként leálljon valamilyen gazfickóval átok-csatát vívni, aki kóstolgatni szeretné. Nem mondhani, hogy különösebben félne, csak jobb lenne elkerülni a felesleges manapazarlást, ha már ide kellett jönnie. Nem is hiába, van itt egy kis bolt, ami nagyon ritka növényi főzet-összetevőket kínál a kuriózumokra kiéhezett vásárlóknak. Sehol máshol nem kapni azt a növénykét, ami neki kel: nem hogy a városban, de a kontinensen se nagyon! Így hát nagyon megörült, mikor kiszaglászta, hogy itt van. Pont itt! Szóval most éppen ezért olyan vidám. Még dúdolgat is! Egy-kettőre rátalál a keresett boltocskára és még csak nagyobb összetűzésbe se keveredett senkivel, pompás! Amint az üzlet elé kihelyezett stand kínálatát böngészi, jobb lábával még a ritmust is üti.

Tárgy: Re: Fekete Utca Csüt. Aug. 31, 2017 9:26 pm

Nicolas & Ewolet

There can be a dark, wicked soul even behind the brightest eyes of all.

Napok óta kínoz, gyötör... Nem is tudom pontosan, mikor kezdődött. Egyszer csak megjelent, ott volt álmaim földjén, agyam minden egyes kis zugában. Egyszerűen... Nyomasztó. Nyomasztóbb, mint az eddigiek. Nem hagy aludni, csak forgolódom és a férjem halotti szuszogását hallgatom, vagy a gyerekekét. Nem mintha sok alvásra lenne szükségem, de még azt a kevéskét is elveszi tőlem. Ki kell találnom valamit ellene... Nem hagyhatom, hogy ez a rémálom, ez a fura látomás eluralkodjék rajtam. Tudom is, mit fogok tenni. Még a gyógyíres bájital könyvemben olvastam egy nagyon jó receptet a rossz alvókára. Még a magunkfajta halhatatlanokra is hat, ha hozzáadunk plusz egy összetevőt: a lidérces orbáncfüvet. Míg a sima orbáncfű szinte minden sarkon kapható a Mágus Negyedben, addig a számomra szükséges fajtája csak a mi területünkön nő, általában temetők közelében. Édes, halotti álmot hoz a vérszívóknak, ha megfelelő módon készítik el belőle azt a bizonyos teát. Az kell most nekem. Ez a növény azonban ősszel virágzik, mikor a Természet maga is álomba merül, így nincs más választásom, mint felkeresni egy üzletet, ahol kaphatok szárított formában. Az kicsit gyengébben hat, mintha magam főzném a teába a frissen szedettet, de több, mint a semmi.
Mit vegyek fel... Mindenem csupa fekete, ahogy az megszokott. Viszont... Nem, még sem. Egyre több a vörös. és fehér is van! Mikor vettem fehér ruhát? na és pirosat? Ez... Különös. Nem mintha a vér színét nem kedvelném, de... Nem tudom, mindegy, nem érdekel most. Legyen az egyik piros, hordjam egy kicsit, ha már megvettem. Vagy lehet Madame Ulliel varrta nekem? Hmm...
Hogy kössem a hajam hozzá? Kontyba? Vagy hagyjam szabadon? Esetleg befonjam? Igen, ez utóbbi jó lesz. Így szép. Na jó, ideje útra kelni, nem tölthetek sok időt pepecseléssel. Oliver a városban intéz valami ügyet, a gyerekek a szomszédban játszanak, egy másik vámpírpár csemetéinél. Ők kedvesek hozzánk, bármikor rájuk merném bízni őket... Megint elkalandozok... Hol van az a fránya lakáskulcs?!
Nagy nehezen sikerül átlépnem a küszöböt, bezárni az ajtót és elindulni. Sötét van már, csak a nyári égbolt csillagjai és a Hold világít be mindent. Végighaladok az utcalámpák vöröses fénye alatt, amikbe szinte beleolvadok, hála az új ruhámnak. Amíg a Fekete Utcához nem érek, ezen gondolkodom végig... Az új ruhákon, amik fogalmam sincs, hogy kerültek oda. Egy vámpír soha nem felejt, igaz? Akkor én hogyhogy nem emlékszem rájuk? Nem sétálhattak csak úgy a gardróbomba! Talán Oliver tudja... De lehet nem kéne neki említenem. Így is olyan furcsán néz rám mostanában. Látom rajta, hogy aggódik értem. Hogy is mondhatnám el neki... Olyan nehéz téma...
Vérszag. Szinte azonnal kiránt gondolataim tengeréből. Mit kereshet itt egy ember? Hogyhogy él még? Veszélyes környék ez. Kicsit megszaporázom lépteim, hogy lehetőleg hamarabb találhassak rá, mint más. El kell innen tűnnie, minél előbb. Olyan ismerős... Az alakja is, mikor meglátom. Csak nem...?
Bemegy. Ugyanoda, ahova nekem is kell. Csodás, ott legalább beszélhetek vele. Már fogom is a kilincset és nyitom az ajtót, kis csengettyű hangja csendül fel. A boltos már ismer engem, egy "Jó estét, Mrs. Ulliel!"-lel köszönt. Kissé zavart mosollyal biccentek neki, ezüstös szemeim azonban a halandót keresik. Eltűnt valamerre. Ekkor az üzletvezető ismét megszólít.
- ... Tessék? Ó, nem, köszönöm, tudom, mit keresek.
Mosolygok rá, ahogy nagy nehezen felfogom, mit is kérdezett, majd megindulok a polcok közé. Próbálok nem túl feltűnő lenni, bár ebben az öltözetben nem lesz egyszerű.

The Mordrem ↟ Outfit ↟ 545 szó ↟ ☽

Tárgy: Re: Fekete Utca Csüt. Aug. 31, 2017 11:36 pm

Tovább dúdolgat és besétáll az üzlethelyiségbe, mivel kint-nem nagy meglepődésére-,nem tárták közszemlére a ritka növényt. Élvezettel szemezget, hiszen még nem járt erre és vannak itt kimondottan jó kis növénykék! A szeme sarkából látja az eladó furcsa, egyszerre meghökkenő és undortól fanyalgó arcát, de nem hatja meg. Persze nem kérdezi meg udvariasan mit kér ez a szutykos halandó. De Nicolas jókedve töretlen, régen túljutott már azon, hogy fennakadjon ilyesmin. Keresgél magának, keresgél. Ekkor a kis csengő csilingel, automatikusan kapja oda a fejét a polcok közül. Nem hétköznapi látvány tárul elé: Egy bombázó vörösben! Olyan ismerős...keményen törni kezdi a fejét, megpróbál nem bámulni, ismét a füvek között válogat. Aztán az eladó megszólítja a fiatal nőt. Mrs.Ulliel? Férjnél van? Miért is ne...de hékás, ismerős ez a név, Ulliel. Hát persze! A francia szívtipró-vérivó, még Dexternonból! És...akkor a hölgy a bájos neje. Hiába, telnek az évek. Ó, igen, rémlik-rémlik, volt egy barátnője a srácnak....hogy is hívták? Ewolet, igen! A kis visszahúzódó, gót leányzó! Szóval elvette...uh, jócskán megváltozhatott, hiszen az a diáklány, akire ő emlékszik olyan kis szende volt. Ennyire jót tenne a nőiességének a házasság? Erre a gondolatra akad kezébe a keresett összetevő: lidérces orbáncfű! Fel is kap egy tasakkal, porhanyósított formában és viszi is a pénztárhoz.

- Ezt szeretném. Köszönöm, mennyi lesz? Nincs több lidérces orbáncfüve, ez az utolsó tasak?

Míg a morcos eladó válaszára vár, félig hátra fordul, egyenesen a nőre.

- Ewolet, jól emlékszem? Megváltoztál. Először meg se ismertelek.

Kérdezi barátságosan és suhancos mosollyal.

Tárgy: Re: Fekete Utca Pént. Szept. 01, 2017 8:42 pm

Nicolas & Ewolet

There can be a dark, wicked soul even behind the brightest eyes of all.

Érzem magamon a tekintetét. Hát, igen, ez a piros ruha... Talán más férfiak is megnéztek maguknak idefelé. Nem igazán törődtem velük. Miért is tenném? Férjnél vagyok, nincs dolgom velük. Viszont ez a fickó... Próbálom a polcok sorai közt alaposabban szemügyre venni, persze lopva csak. Nem szeretnék lebukni...
Tudom már! Tudom, honnan ismerős!
Azok a barátságosan csillogó, kék szemek, a szőke haj, a jó kedv, sugárzó pozitivizmus... Nicolas Ray tanár úr. Dexternon, milyen rég is jártam ott! Ezek szerint ő is elhagyta azt a szigetcsoportot. Vajon miért jött ide? Gondolom, tanítani... De mi kellhet neki egy vámpírok lakta negyed egy eldugott kis üzletéből?
Ó... Hát persze, hogy az, ami nekem is kell. Odasietek, ahol találta a füvet, de nincs több belőle. El is hangzik a pultnál, hogy már csak ennyi van. Fenébe is...! Odasétálok hozzájuk, hogy beszélhessek a tulajjal, de a Tanár úr megszólít. Ahogy auránk közel ér egymáshoz... Mi a...? Ez különös. Mintha valami sötét derengene benne. Hogy lehetséges ez? Pont az ő energiái közt bujkálnának efféle dolgok?
- Igen, Mr. Ray, én vagyok. Nos, nem sűrűn hordtam pirosat, amikor az óráira jártam... Gondoltam, nem árthat egy kis... Vérfrissítés.
Rámosolyodom kedvesen. Ha tudná, hogy az a vérfrissítés szó szerint is megtörtént! Bár, lehet, hogy tudja... Mármint, érzi, vagy ilyesmi... Elvégre, ha emlékszik még arra, hogy ki is volt a párom, és hallotta, ahogy megszólítottak, mikor beléptem, talán sejtheti, hogy nem maradhattam sokáig az, aki voltam.
A pultos felé fordulok.
- Elnézést, Greg, biztosan nincs több a lidérces orbáncfűből? Raktáron sincs?
- Sajnálom, szép hölgyem, de csak jövőhétre tudok újra szolgálni vele.
- Ohh... Ez igen kellemetlen, de... Nem baj. Kérem, rakjon el belőle egy zacskóval nekem! Jövőhéten eljövök érte.
Greg bólint, fel is írja magának, nehogy elfelejtse. Én pedig ismét a fűzöld szemekbe pillantok, kis mosollyal.
- Használja egészséggel, Mr. Ray! Sok hasznos dolgot lehet főzni belőle.
Őszintén mondom mindezt, és nem azért, hogy lelkiismeret furdalást keltsek benne. Biccentek neki, majd Gregnek is, és lassan elindulok az ajtó felé, hogy eltávozhassak. Arcomon talán kis bosszúság látható, amiért nem sikerült megszereznem azt, amiért jöttem. Az álmok így hosszabb ideig fognak még kínozni. Nem baj... Ha eddig kibírtam, továbbra is ki fogom. Csak pár napot kell várni. Mi az a pár nap egy halhatatlan végtelen életében?

The Mordrem ↟ Outfit ↟ 374 szó ↟ ☽

Tárgy: Re: Fekete Utca Szomb. Szept. 02, 2017 12:45 pm

Szelid mosollyal elmereng a megújult nő szavain. Egyértelműen érti mire gondol, az ura átvitte őt is a Sötét Oldalra. Teljesen érthető. Igy örökké együtt lehetnek, nem túl nagy ár, amit ezért egy ember fizet. De még is, arra gondol, csupán ez az átváltozás volt ekkora hatással Ewoletre? Vagy van itt valami más is, amit sejt. Hiszen a lány goth volt, tehát eleve ilyen sötét-"vámpiros" beállitottságú. Most még is nagyon más...Ezek a gondolatok azonban nem valószinű, hogy tükröződnek fűzöld szemeiben. Nicolas a varázs/árnylényekről tanitotta őket, tehát nem idegen számára a téma. Egyelőre nem mond semmit, csak bólint és nézi, ahogy Mrs.Ulliel távozik. Fizet és még pont utol éri a nőt az üzlet előtt.

- Ewolet. Vagy szólitsalak Mrs.Ullielnek?

Akad fenn egy pillanatig a megszólitáson, de szokásos derűjével néz az immáron érett asszonyra.

- Álmatlanok a nappaljaid és ez bizonyára megvisel. Főleg a két kisgyermek mellett. Utólag is fogadd gratulációmat.

Kiszélesedik a mosolya és a kis tasakot a volt diákja felé nyújtja, diszkréten. Talán azért trafál bele, mert a nem emberi lények az egyik passziója, ezért is tanitja pont ezt.

Tárgy: Re: Fekete Utca Szomb. Jún. 08, 2019 11:27 am

Nicolas & Ewolet

There can be a dark, wicked soul even behind the brightest eyes of all.

Kis meglepetésként ér, hogy a következő pillanatban megjelenik mellettem Mr. Ray, de kedves pillantással fordulok hangja felé, kis mosolyra húzva ajkaim.
- Szólítson nyugodtan Ewoletnek, Mr. Ray.
Túlzás lenne azt mondani, hogy a Mrs. Ullieltől öregebbnek érzem magam, de tény és való, hogy jobb szeretem, ha a keresztnevemen szólítanak. Az valahogy sokkal barátságosabb és közvetlenebb. Persze, vannak szituációk, amikor a Mrs. Ullielt követeli meg az etikett, mint az imént a boltban, de Mr. Ray esetében valahogy jobban esik a közvetlenebb kommunikáció. Túl kedves és jó tanár ő ahhoz, hogy rideg, túl hivatalos formában üdvözöljük egymást. Bár, ez a furcsa, sötét valami, ami körbelengi... Nem is tudom...
A kis zacskó láttán meghatódottság szökik a szívembe.
- Köszönöm a kedves szavait, Mr. Ray, de igazán nem szükséges nekem adnia. Önnek is bizonyára nagy szüksége lehet rá, úgyhogy találok másik módot arra, hogy jobban aludhassak.
A botanikus könyvemben csak írnak másik megoldásról is. Ez a legjobb, a lidérces orbáncfű, de ha egyszer nincs, akkor nincs. És az a pár nap beszerzési idő sem olyan vészes, amíg újra lesz Gregnél.
- Szabad amúgy megkérdeznem, Mr. Ray, hogy miért ebben a sötét kis utcában vásárol? A Mágus negyedben is biztosan kapható ez a fűféle. Ez a környék elég veszélyes azoknak, akik nem ide valósiak.
Őszinte aggódásból kérdezem, illetve remélem, hogy talán választ kapok arra, mi ez a különös aura, ami most körbelengi. Elég nyomasztó, már csak azért is, mert erről a kedves fickóról tényleg nem tudnám elképzelni, hogy bármi rosszban sántikálna. Aranyból van a szíve...
Vagy megint csak én vagyok túl naiv?

The Mordrem ↟ Outfit ↟ 249 szó ↟ ☽

Tárgy: Re: Fekete Utca Szomb. Szept. 21, 2019 12:00 pm

Kilépve az ajtón, éppen sikerül futólépésben beérnie az ifjan lett holt leányzót. Érdekes kontrasztot alkotva, most ő, Nicolas visel talpig feketét, míg egykori diákja színeset, pontosabban... vérvöröset. Sok minden megváltozott az elmúlt évek során és sok minden maradt a régiben, de kerül egyre inkább a felszínre, még ha ez idáig mélyre volt is temetve az avatatlan szemek előtt. Ellenben, van ami nem változik - ilyen Mr. Ray ragyogó, bársonyos mosolya. A férfi felkínálja szerzeményét a fiatalasszonynak, de az udvariasan elutasítja. Ilyen esetben bármely fénypárti megpróbálná meggyőzni a szükséget szenvedő felet, hogy fogadja el, amit felajánl. Ellenben, Nicolas Ray nem így tesz. Egyetlen nyugtázó biccentéssel reagál, majd a tasak eltűnik a zsebében, mintha mi sem történt volna.
- Rendben. Remélem így lesz.
Feleli barátságosan, mikor Ewolet kifejti aggodalmát s észrevételeit. Ray mosolyában némi változás ugyan beáll, de semmi radikális. Hiszen jól tudja, nincs a homlokára írva, hogy miféle tulajdonképpen. Az eset cseppet sem olyan egyszerű, mint megpillantani egy gyönyörű vámpírt és menten levonni a konklúziót.
- Köszönöm az aggodalmad, Ewolet, de nem kell aggódnod. Tudok magamra vigyázni. A mágikus lényeket különben is kedvelem, ismerem a vámpírok természetét, így nincs okom felróni a pillantásokat...mellesleg, senki se szereti ha idegenek jönnek a területére. Ez csak természetes.
Kezd bele a hozzá megszokott módon kissé bőbeszédűen a mondókájához, vagy, csupán terelés volna? Egy pillanatnyi szüntet tart, utána reagálja le a másik megjegyzést.
- Ez egy rendkívül ritka növény, nagyon nehéz beszerezni. A negyedben pedig van egy anyó, aki egy igen egyedi fajtáját ápolgatja a kiskertjében. Legalább is így értesültem. Az illata alapján első osztályú, szinte friss.
Ecseteli, majd kis ideig elhallgat, hogy aztán folytassa.
- Nem tudom mióta csatlakoztál a Hold Útjához, de ha már évek teltek el, nem szabadna, hogy az egykori éned nyugtalanságot okozzon álmaidban.
Lehet, kissé indiszkrét a téma, de Mr.Ray-t a jóindulat vezérli. E mellett a lány mindig is olybá tűnt, vonzza a Sötét.

» Kereskedő utca
» A Fekete Tó
» Fekete Whiskey Bár
» Fekete köd kútja