Az Elátkozott Cirkusz

Tárgy: Az Elátkozott Cirkusz Pént. Május 03, 2013 10:27 pm

Van egy Cirkusz a Senkiföldjén.
Ez a Cirkusz senkinek sem a tulajdona, egy faj sem uralkodik rajta. Ez a Cirkusz a Kárhozaté. Senki sem tudja mikor termett a város peremén vagy hogy ki hívta.
Örök viharfelhők lengik körül és sötétség, környéke abszurd és groteszk, ahogy a fellépők is.
Vámpír artisták, alakváltó vadállatok, élőhalott bohócok és mindenféle rémség! A horror és iszonyat életre kel, ha ide belépsz.
Pompás szórakozást nyújt ez a hely a város minden lakójának, azonban ha idegen téved ide, főképp halandó, akkor az a cirkusz tagjainak martaléka lesz egy örökkétartó éber rémálomban.
Vigyázz, ha a szőke porondmestert látod és sose kérdezd, miféle szörnyszülött teremtmények azok, akik itt fellépnek!
Éld hát át az iszonyat minden fokát és láss oly lényeket kiket se eddig, se ezután soha!

Az Elátkozott Cirkusz 0908ni11

Tárgy: Re: Az Elátkozott Cirkusz Hétf. Május 13, 2013 8:57 am

A Porondmesternek

Idézet :: - Tuti, elfelejtettem valamit- motyogom a tükörképemnek, a számat rágva, fel sem fogva, hogy mi is hagyta el a szám. Az, hogy én naponta elfelejtek valamit, cseppet sem újdonság, sőt, csoda lenne, ha úgy kelnék fel, hogy élénken élnek bennem az előző napi történtek.
És meglátom a plakátot... a Cirkusz. Annyira lefoglal a dolog, hogy el is felejtek azon agyalni, hogy került az hozzám, átfutom a tegnapi jegyzeteket, még csak említést se tettem róla. Aztán tovább fürkészem a sorokat, és kissé ijedten konstatálom, hogy a senki földje az, ahová nem kéne mennem. És most jön a hosszas vacilálás, minek eredménye, hogy szépen
felöltözök- nem tehetek róla, itt tényleg mindenki feketében jár, így az mellékes, hogy én nem szeretem, és még sápaszt is-, és elhagyom a még nem nyílt iskolát. Kicsit furcsálom, hogy itt sose süt a nap, vagyis én emlékeim szerint - jaj de humoros vagyok-, még nem találkoztam ilyen jelenséggel.
Még meg se sikerült közelítenem a Cirkuszt, már elkap a rossz érzés, ami azt sugallja, fussak, de én nyelek egy nagyot, és elhatározom, csak azért se.
Közelebb érve se lesz jobb a helyzet, de mit törődök én vele, megyek előre makacsul, olykor kisimítva a ráncokat a ruhámon. Ez nem nekem való, mindig arra kell figyelnem, hogy ne bukjak orra, ennek a következménye az lesz, hogy egyszer közelebbi viszonyba kerülök a talajjal.
A lélegzetem felgyorsul, ahogy meglátom a bejáratot, és félszegen megyek be rajta. Bent meg is állok, hogy időt hagyjak a szemeinek, hogy azok magukba igyák a látványt.
- Mint a Rémségek cirkusza- motyogom csak úgy magam elé, mert Darren Shant viszont olvastam, és még tetszett is. Lehet, hogy a Cirkusz alapítója is azt a vonalat követte?

Tárgy: Re: Az Elátkozott Cirkusz Hétf. Május 13, 2013 3:57 pm

Idegen tévedt a Cirkusz területére. Egy szépséges hölgyemény, fekete fidres-fodros ruhácskában, szapora lélegzettel. Az árnyak valósággal megelevenednek érkezésekor, körüllengik, cinkosan öltözéke alá bújnak, hogy megleshessék nőies lábait. Vonzza őket a bűz, mi körülöleli egész lényét: a félelem szaga. Ha nem is nagy mértékben, de ott lapul a szívében, arra várva, hogy előbújhasson és széttéphesse őt, hogy ne maradjon más belőle, csupán csupasz csontváza, ami zörögve, sikoltva fut el, el a halálba... Kísérteties zene csendül fel, mikor átlépi a kaput. Gyermeki kacaj visszhangzik a távolban s egy copfos kisleány bukkan fel a semmiből mellette. Arcán a bohócok jól ismert sminkje, ám könnyei összemaszatolták már itt-ott. Jobb kezében hatalmas nyalókát tart, kócos hajában rothadó levelek, pókhálók és valami különös, vörös színű folyadék rászáradt martalékai keveredtek össze. Rózsaszín tüllszoknyája sáros, cipő nincs rajta s fölül is csupán egy toppot visel. Furcsa, beteges vigyort villant s megmutatja sárguló fogait. Szabad kezével megfogja lassan a vendégét és a gigantikus sátor felé kezdi vonszolni. Szája nem mozdul, de még is hangot ad ki, "Gyere, gyere velem!", suttogja Avery-nek. "Már vártunk téged."
Egészen a bent lévő porondig vezeti. "Olyan szép vagy. Add nekem a tested! Hihihi!" Jót kacag saját magán, ám ez a nevetés mélyről jövő, ördögi vihogássá torzul. Aztán elengedi a kecses kacsót, a színpad közepén és tovább röhögve szalad el. A különös zene pedig egyre hangosabb. Minden elsötétedik, a kijárat pedig mintha eltűnne a semmibe a kisasszony háta mögött. Majd hirtelen néma csend ül az egész emelvényre. Valami megmozdul. Motoszkál. Egyre csak közeledik... S az iménti kislány egy magas balkonféleségen tűnik fel, ám háttal áll az idegennek. Ekkor feje recsegve-ropogva kicsavarodik és kidülledő szemeit a másikra szegezi. "Szeretsz játszani, ugye?", sipítja cérnavékony hangon, majd megint köddé válik. Avery most már végleg egyedül maradt, nincs más vele, csak a perverz árnyak, akik még mindig tépkedik öltözékét a gyér fényben, amely valamelyik reflektorból jön. Nemsokára kezdődik a show s nincs többé visszaút. Ő is a része lesz a mutatványnak, olyannak, amilyet még nem látott ez a nyomorult világ. Ha már itt van s volt bátorsága közéjük jönni, a Kárhozottak kínköves bugyrába, akkor legyen mersze tovább lépni... És az életéért küzdeni. Mert ami most következik majd, azt nem bírja el minden halandó lélek, valaki belerokkan, valaki beleőrül. Vajon Avery melyikük lesz? Vészesen közeleg az idő... Az éjfél...

Tárgy: Re: Az Elátkozott Cirkusz Hétf. Május 13, 2013 8:48 pm

Valahogy sejtettem, nem is kéne nekem idejönni, de mindig is kíváncsi lény voltam, ez az átkom. Viszont értem, hogy miért nem ajánlják nekem a senki földjét, elég lohasztó, és félelmetes. Nem tehetek róla, hogy ijedős vagyok, hisz számomra még minden új. Életem túlnyomó részét, egy kastély falai közt töltöttem, jobb híján ki se tehettem onnan a lábam.
Kiráz a hideg, ahogy az árnyak betámadnak, és be kell harapnom az ajkam, hogy el ne sikítsam magam. Oké, elismerem, a világ talán legszerencsétlenebb lénye vagyok. Miért kell nekem mindig a legszerencsétlenebb helyzetekbe sodornom magam? Miért?
A kislányt látva, megnyugszom egy kicsit. Legalább mégse egyedül vagyok.
- Oh, szia. Nagyon jó a sminked- hajolok le hozzá, kedves mosollyal az arcomon, hogy tüzetesebben megnézzem, összefestett arcát. Még azt is hagyom, bevezessen a sátorba, hisz végtére is ezért jöttem. Na meg, legalább kicsit elfeledteti velem az árnyakat. Őket nem szeretem.
- Engem?- vonom fel a szemöldököm döbbenten. Ugyan ki várna már engem, amikor senki nem ismer? Még én se magamat.
- Szerintem összetévesztesz valakivel- ezt tartom a legreálisabb megoldásnak. Kezdek a kislánytól is megijedni, mikor a testem akarja, de megnyugtatva magam, csupán poénnak tudom, nem kell mindent véresen komolyan venni.
Sok minden történik egyszerre, szinte fel se fogom a selejtes agyam miatt, vagy a gyorsaság miatt, ki tudja, csak azt tudom, el akarok menni innen. Hiba volt egyedül idejönnöm, persze a büszkeségem nem engedi, hogy megtegyem a kellő lépéseket. Maradok. A hátborzongató zene megszűnik, de a sötétség ijesztőbb ennél. Olykor figyelmeztetnem kell magam, hogy levegőt vegyek, mert már az is nehéz.
Felsikítok, amint meglátom a kislányt, aki... akár rémálmai főszereplője is lehet, mégse tudok tenni semmit. Leblokkoltam, csak állok a porondon, és várok arra, hogy kinyíljon az ajtó, majd közöljék, hogy megszívtam, csak poén volt az egész. Valahol a távolban megszólal egy harang, amit csupán a csendnek köszönhetően hallok meg. Hurrá, éjfél...

Tárgy: Re: Az Elátkozott Cirkusz Hétf. Május 13, 2013 10:57 pm

Egyre csak jönnek és jönnek, magukba zárják az árnyak a kis Avery-t, nem engedik egy lépéssel sem tovább. Csupán akkor suhannak tova, mikor a furcsa leányzó felbukkan a maga torz mosolyával és lényével. Nem felel a vendég szavaira, csak húzza és húzza, ki az árnyak köréből, be a borzalmak sátrába. "Nem, nem! Te vagy az! Vártunk rád!", hisztizik a kis bestia, ellentmondást nem tűrően. Szépen ott is hagyja a gótruhás hölgyet a porond közepén, majd sikításra késztetve csavarja ki a fejét és hozzá rá a szívbajt. Micsoda felséges melódia, ahogy a hang legfelső fokán próbálja kiölni magából a félelmet, persze sikertelenül. A kis szörnyeteg eltűnik és helyette ismételten a sötétség kel életre. Távoli harangszó zendül fel.
Éjfél.
A reflektorfény megerősödik és tökéletesen megvilágítja Avery karcsú alakját a színpad közepén. Gyermeki hangok visszhangoznak, érthetetlen szöveget kántálva, majd édes dallamot énekelve. Akár nyugtatóul is hathat a szerencsétlenül ácsorgó mágusnövendékre. Azonban a dal megszűnik és vonósok, harsonák hada váltja fel és olyasféle muzsika születik a legkülönfélébb hangszerekből, amik már kevésbé árasztanak magukból kedvességet és nyugodtságot. S ahogy a ritmus felgyorsul, olyan tempóban özönlik el a semmiből a teret az egykerekes élőholt bohócok , mint patkányok a mocsokkal teli utcákat. Lángoló hulahoppkarikát forgatnak testük körül, itt-ott megpörkölve saját magukat. Körbetáncolják a tehetetlen lányt, felé kapnak, harapnak, rúgnak, ahogy csak rothadó testük bírja. S a láthatatlan közönség hahotázik a nézőtérről...
A magasságból egy lánc ereszkedik le, pontosan Avery mellett s rajta egy artista nő függeszkedik. Rávetülnek a kék fények és láthatóvá teszik mutáns külsejét. Haja vörös, mint a lángoló tűz, íriszei hófehérek, mint ahogy nyálkás, leprás bőre, ami néhol már cafatokban lóg róla. Ajakiból hatalmas vámpíragyarak lógnak ki, olyan nagyok, hogy elérik és véresre sebzik állát, valamint a száját is megtépázzák. Csont sovány végtagjai természetellenesen hosszúak és hajlékonyak, mintha gumiból lennének. Fejjel lefele lóg és úgy közeledik áldozata felé, óriási vigyorral a képén s közben rikácsolva kornyikál.
-Egyszer volt egy rémmesében, hogy egy gyermek ide tévedt. Majd' meghalok, hogy láthassam, jöjj, leány, hogy elássalak! Megtalállak, megfőzlek s megeszlek, akarom a húsod, s érte széttéplek! Tizenhármat üt minden óra, balszerencse, jöjj egy csókra!
S ekkor már Avery-vel néz farkasszemet és ajkaival felé nyomul. Ám ekkor elhalkul a zene s a nőstény visítva, elcsukló nevetést hallatva mászik vissza a láncán, a bohócok pedig mind elnémulnak. A reflektor Avery-ről egy másik, furcsa alakra vetül, ki nagy cilindert, kék cirkuszi egyenruhát, és fekete csizmát visel, valamint hosszú pálcát tart a kezében. Ő bizony nem más, mint a hírhedt és rettegett Porondmester. Meghajlásából lassan felemelkedik és ördögi mosollyal arcán fordul a semmibe.
-Hölgyeim és Uraim! Teljes rohadó és szenesedő szívemből üdvözlöm Önöket Az Elátkozott Cirkusz fergeteges előadásán! Olyan élményben lesz részük, amiben eddig még soha és soha ezután! Mit még eddig láttak, csupán az előszó volt a rémmeséből - kezdődjék hát a tárgyalás! Lássák és hallgassák! Illuzionisták, artisták, bestiák és táncosok! Jöjjetek, kedveskéim, tépjétek szét a vendégünket!
Hangja mély és rekedt, szinte beleremeg az egész emelvény, mikor megszólal. Pálcájával s eszelős tekintetével egyenesen a fiatal lányra mutat. Mondókája végén felélénkül a muzsika, könnyeddé és játékossá válik. Ekkor különösebbnél különösebb, kitetovált, kopasz nők és férfiak szaladnak elő a sötétből. Bűvészkednek, talajtorna gyakorlatokat mutatnak be, majd a semmiből hatalmas oroszlánokká, tigrisekké és szörnyűséges bestiákká válnak. Mind Avery-re szegezik sárgán villódzó szemeiket.
-Lalalalalalalalalalaaaaaa!!! Hihiiiiiiii!!
Dalolászik vidáman a szőkeség s jókat kacag az alakváltókon, ahogy egyszerre üvöltenek a kis hölgyre és vetik rá magukat. Ugrik az első s bukfencet hány Avery fölött a magasban. Jő a másik és ugyan ezt teszi. A harmadik cigánykereket hány körülötte, a negyedik bömbölve, hátsó lábára állva pördül meg előtte. Az ötödik viszont megragadja ruháját és egy részét letépi róla, ha sikerül. Ekkor fentről az iménti artista és sok hozzáhasonló érkezik le a köteleken és szájukat nyaldosva merednek a sztárvendégre. Mikor mellé érnek, megsimítják karját, nyakát, ahol csak érik. Ekkor a Porondmester is megjelenik a lány mögött s kalapot emelve, gonoszkás vigyorral szólítja meg őt.
-No lám, no lám, lám! Micsoda ínyencséget sodort ide a jó szerencse! A legfinomabb habcsók a desszertes dobozban! Mondd csak, húsom, virágszálam, kicsi bogaram: hallod-e őket? Hallod, hogy tombol a közönséged?
Olyas sejtelmesen kérdezi, hogy még a kötélen függő nőszemélyeket is kirázza a hideg. S valóban, a nézőtérről láthatatlan alakok hangjai zengenek, kitöltik az egész teret, fütyülnek és tajtékzanak. Nagyot kurjant erre a porondok mestere és pálcájával megböki a lány fenekét.
-Jöjj, hát jöjj, drágaságom! Élvezd a show-t!
Azzal megindul a sötét felé, hogy a kéjes, kiéhezett, vérszívó nőszemélyekre bízza Avery-t. Ha csak a kisasszony nem tesz gyorsan valamit, hogy ez ne így történjen. A zene tovább szól, pörög és zúz, belekúszva minden lény dobhártyájába és szétveri azt.

Tárgy: Re: Az Elátkozott Cirkusz Szomb. Május 18, 2013 10:07 pm

To: Porondmester

Amikor felötlött bennem a gondolat, hogy ez akár a rémségek cirkusza is lehetne, amit Darren álmodott meg, nem is tévedtem olyan nagyot. De miért is lenne minden úgy, ahogy azt az én kis agyam kigondolta? Még a vámpírok létezését se sikerült teljesen feldolgoznom, itt az újabb trauma, amit több lény felbukkanása, és a tudat, hogy fogalmam sincs mik ezek, nos lényegében ezek okozzák az én nagy traumám.
Hunyorognom kell a reflektor miatt, sose szerettem, ha a figyelem központja vagyok, és bár rajtam na meg a szörnyeken kívül senki nincs, legalább is remélhetőleg, nekem ez épp elég ahhoz, hogy zavartan leszegjem a fejem, és a padló egy pontját fixírozzam. Magamban már azért imádkozok, hogy legyen vége ennek az egésznek, de még én is tudom, hogy ez botorság, hisz a java még hátra van. Egyszerűen érzem, és utálom ezt.
Szinte nyomon se tudom követni az eseményeket, talán azért, mert eddig sose történt velem semmi, most meg minden - árnyak, kötélen táncoló gnóm, cilinderes pasas- szinte pillanatok alatt, vagy a selejtes agyam egy újabb defektes pontja ez. Mindenesetre zavartan forgok körbe és körbe, csoda, hogy el nem szédülök.
- Ne... én... ne- próbálom jobb belátásra bírni a szónokló férfit, elakadó lélegzettel, mert hogy nekem már a beszéd is csak alig megy. Hunyorogva nézek a nézőtérre, de azon senkit nem látok, persze ettől függetlenül még nem merem azt hinni, hogy nincs is ott senki.
Pánikba esek, amit jobb szerettem volna elkerülni. Én és a pánik.... nos, nem vagyunk a legjobb párosítás, ez már bebizonyosodott az idők során.

Azért egy röpke pillanat erejéig megfogalmazódik bennem a kérdés, hogy a férfi vajon mit szívhatott, de gyorsan el is hessegetem ezt. Ijedten hátrálok, amíg tudok, érzem, ennek rossz vége lesz. Pont... pont olyan, mint abban a házban. Már remegek a félelemtől, és csak imádkozok azért, hogy ne én legyek a felelős a füst szagért. De a lángcsóvák a porond egyes pontjain csapnak fel, és én csak remegek. Azt nem tudom, a könnyeim, mikor kezdtek el folyni, csak azt, hogy le kell őket törölnöm.
- Ne kérem, ne hagyjon magamra....kérem- zokogok hisztérikusan, minek eredménye, hogy a szél is felkerekedik, ezzel is tovább szítva a kis lángokat. Én meg csak tehetetlenül állok, és várom, ohgy elmúljon ez a rémálom.
- Ne, nem akarom hallani, engedjen ki- visítok pár oktávval feljebb a hangommal, és a kijárat felé rohanok, de az sehol sincs. Őrült módjára szaladgálok összevissza.
- A füst.. ne, engedjen ki- rogyok le a földre, és összegubózva sírok. Ez az egyetlen emlékem, a füst, a ház a halottak... nem egy. Ezen kívül az életem egyenlő a semmivel, semmire nem emlékszem.

/ megjegyzés: Averyt nem tanították, nem tudja még kontrollálni a varázserejét, ezért a kisebb tűz Smile

, persze, ha sok akkor javítok *-*/

Tárgy: Re: Az Elátkozott Cirkusz Vas. Jún. 09, 2013 9:11 pm

Igen, igen, igen! A feje tetejére áll minden, hölgyeim és uraim: a káosz és a zűrzavar veszi át a józanság helyét, a félelem s rettegés bűze kering mindenütt. Nincs, mi megállíthatná ezt a sötét és elkárhozott árat. Rothadó bohócok keringenek körbe-körbe, egyre csak arra törekedve, hogy elérjék és széttéphessék a kis Avery-t, ám a lány szerencséjéből fakadóan nem érik el őt. A pánikló vendég adrenalinszintje az egekbe szökik s vérének pezsgő illatát megérzik az artisták is, akiknek minden vágya az, hogy fogaikat belemélyeszthessék a húsba és elvehessék azt, ami élteti őket. Az egyik ilyen parázna ki is szemeli magának a mágust, lassan kúszik le hozzá a láncról, miközben elviselhetetlen hangján rikácsol valamit neki. A zene egyre hangosabb, élénkebb mindeközben, felbukkannak az alakváltók is, akik szintén a szívbajt hozzá szegény kis hölgyikére. A Porondmester pedig csak dalol és dalol, nagyokat hahotázik és, Avery-vel ellentétben, nagy örömmel élvezi a show-t. Pörög-forog a lány, olyan gyorsan történik minden, hogy fel se bírja fogni azokat. Menekülne, de nem tudja hová, csak szaladgál összevissza, mint egy mérgezett egér. A szőkeség pedig imádja ezt nézni. Ahogy próbálnak elszökni a Végzet elől. És nem tudnak. Soha nem is fognak. Elkerülnék az elkerülhetetlent - mindhiába.
Ekkor azonban különös dolog történik. Lángra kap a színpad, feltámad a szél... A Porondmester nagyot kurjant erre, majd pálcájával hatalmasat dobbant. A tűz egyszeriben kialszik és csak fekete foltok maradnak itt-ott, némi korom és szénpor. A szél is megnyugszik és szellőcskévé alakul. A zene elnémul, ahogy az állatok is eltűnnek, az artisták is felmenekülnek, a bohócok is elássák magukat saját sírjaikba. A nézőtérre is ráül a sötétség, nem hallatszik semmi sem, csupán a reflektorfény gyér fénye világítja meg a porondot s a két alakot. A fickó vigyora halvány mosollyá zsugorodik és tesz egy lépést a földön ücsörgő és nyöszörgő lány felé.
-Hát miféle magatartás ez, kisasszony?! Hát illik így viselkedni a saját előadásodon? Nem dráma ez, hanem egy fenomenális vígjáték, egy komikum, amely mindenki számára örömet okoz! Éld át, váljon a szenvedélyeddé! Ragadd meg a tüzet és varázsolj egy nevetéstől zengő világot vele! Nincs szebb és mulattatóbb annál, mikor a férgek zabálta húst megpörköli az ember, aztán ledugja a Vendég torkán azt! Érted már, kis hölgy, kicsi cukorborsóm?
Hangja lágy, mélyen dörmögő, kitölti az egész teret és Avery úgy érzékelheti, mintha egyszerre több irányból is hallaná, hol visszhangozva, hol közvetlen a hallójáratában. A férfi lassan hátat fordít neki és elindul a homály felé. A távolban keleties zene csendül fel és újabb különös lények bukkannak elő a semmiből. Két nő és egy férfi. A nők bőre sötétbarna, szemeik sötétzölden világítanak, hosszú, fekete hajuk saját életre kelve táncol arcuk körül. Három pár karjuk van, fekete, arabos jellegű ruhát viselnek és hastáncot járva lengik körül a lányt. A férfi rendkívül jóképű, szintén három pár karral rendelkezik, az ő szemei azonban vörösek s bőre hófehér. Csupán egy buggyos, szintén arabos jellegű nadrág van rajta és semmi több. Odalép Avery-hez s leguggol mögé. Két alsó karjával gyöngéden átöleli, a középsőkkel pedig lágyan cirógatja őt és a felsőkkel különös jeleket ír le a levegőbe. Az arca nagyon közel van a lányéhoz, érthetetlen nyelven sutyorog a Vendég fülébe. Próbálja hipnotizálni... Mert bizony ők ehhez értenek a legjobban. Elkábítják a halandókat és bárminek a rabjaivá tehetik őket. Ha csak az áldozatnak nincs elég akaratereje, úgy szinte biztos, hogy nem éli túl ezt a pillanatot. Három kígyó kúszik elő ekkor, ezekből kettő rátekeredik a két táncoló nőre, akik szintén úgy sziszegnek, mint kis kedvenceik. A harmadik azonban Avery-hez megy és körbetekeredik rajta és a férfin, összetartva őket, hogy a lány még véletlenül se tudjon kibontakozni az ölelésből. Ha csak nem reagál gyorsan és valami módon meg nem szökik tőlük és ered a Porondmester után, aki olykor-olykor visszatekint rá a sötétből és várja, hogy mi lesz ezután.

» Elátkozott Temető