A Bíbor Király - Victorius du Chapellier

Victorius a vámpírok ősapja, egy teremtmény, amit maga a Sötétség hozott létre. Ennek értelmében kortalan és félelmetes erővel bíró entitás. A vérivók általános képességein túl képes különböző alakot ölteni, korlátozódva az éjszaka lényeire, így többnyire a fekete farkasra, denevérre és hollóra. Ennek a képességnek harc közben is hasznát veszi, hiszen képes példának okáért egy sereg denevérré bomlani, s úgy lecsapni ellenfelére. Nagy fizikai ereje révén széttépi vagy szétmarcangolja ellenségeit, kard híján. A mentális képességei is jelentősek, főként a sajátjain tud "eluralkodni", a fejükbe mászni, képeket-látomásokat küldeni nekik, de az embereket is sokszor meg tudja így téveszteni, babonázni. Nem elhanyagolható tényező, hogy elméletben halhatatlan, hiszen nem élőlény.

Nem az Idők Kezdete előtt történt.
Amerre a szem ellátott, már burjánzott az élet. Füves legelők és dús erdőségek. Puszták és szavannák. Csúszómászók, vízi teremtmények, tollas bestiák és az ember maga. A Természetben béke és egyensúly uralkodott, mivel ez annak rendje. Viszont ez a rend még nem volt tökéletes, hiszen ott volt a Sötétség, ami szintén a teremtés hagyatéka. De még is, hogy tudna illeszkedni a világba? Aminek szerves része s még is kitaszítottja. Így történt, hogy a Sötétség - mint a kígyó - szövetséget ajánlott a Fénynek, mi egyezséget és egyesülést ígér. Hiszen az eszmei Egyensúly csak így manifesztálódhat. A Sötétség s a Fény, mindkettő létrehozta a maga Kiválasztottját, hogy a két erő, ami a Világot mozgatja, Egyé válhasson és elhozhassa a Harmónia Korszakát, melyre mindig is törekedett. Elsőként a Sötétség hozta létre teremtményét. Egy entitást, ami az Elemi Feketeségből fogant, melynek ereiben a Sötétség folyt. Egy férfit, aki sosem volt egy az élők közül, hiszen csupán mímelte őket. Ő volt Victorius, a Bíbor Király. Egy hatalmas erejű lény, maga, a Sötét Fia. Bár látszólag tökéletes volt, még is maga a természetellenesség. Létezésének első pillanatától fogva birtokában volt minden tudásnak, amelyre szüksége lehetett. Arról, hogy ki is ő, mi a célja, mifélék a képességei s azokat hogyan használhatja. De hiába volt ily hatalmas, egy Király, egy hadvezér, nem teljesedhetett ki, nem hozhatott utódot, míg a Világosság meg nem tette a maga lépését. A Fény megszülte hát a habokból az Amélie névre hallgató szüzet, aki bár külsőre emberi volt, még is más. Páratlan szépség, az élet legerősebb potenciáljával, annak Magjával. Ő, aki kezdetben mit sem tudott, még járni sem, minderre hites urának, férjének, a Győztesnek kellett megtanítania...még is, tökéletes volt a maga tökéletlenségében. Hibátlan külseje és bennsője, akár a virágba borulás. Minden földi lény kedvelte, mindenkivel jó barátságot ápolt, így szolgálva a békét. Méhe pedig a termékenység melegágya volt. Egyesült a férfivel, akinek létrehozták, hogy új élet sarjadjon, mely különbözik minden addig ismerttől. Egy faj, mely tökéletes összhangban kellett volna, hogy éljen a világot megosztó két Erővel. Még sem így lett. A Sötét Vér, az Elemi Feketés megmérgezte Amélie méhének gyümölcseit. Egytől egyig. Így alakult hát meg az a faj, amit ma vámpíroknak hívnak. Az Éjszaka lényei, még is elevenek, utódokat nemzenek, hála az Élet Csíráját beléjük oltó anyjuknak, hiszen e nélkül oly élettelenek lennének, mint atyjuk, soha létezésre nem hívva. Victor hitvesének szíve pedig meghasadt, ahogy látnia kellett, miféle szörnyetegekké váltak gyermekei és hogy miféle bestia a férjura maga is. A Bíbor Király és ivadékai kastélyokat húztak és birodalmat építettek, erős haderővé váltak. Többé senki sem akart békét s egyet értést a többi fajjal, Amélie magára maradt a jó ügyért folytatott harcában, míg szívét királya ki nem tépte, átadva őt az Élet örök Körforgásának.
Victorius és a vámpírok elpusztították és leigázták, amit tehettek. A vérkő szemű Király maga köré gyűjtött minden kitaszított, megvetett lelket, így gyarapítva zászlóaljait az egyre sokasodó leszármazottjai mellett. A népek vagy behódoltak és ujjongtak, hogy végre valaki mellett harcolhatnak, van aki nem nézi le őket vagy elszörnyedtek s a harcban estek el. Hiszen hogy lehetne harcolni egy olyan hadúr ellen, aki sosem volt élő, így megölni sem lehet? Ekkor azonban történt valami, ami feledésbe merült. Victorius legendává vált, a későbbi Darklore kaszt vitte tovább a mondát ősükről. Senki sem tudta, hová lett, volt aki talán azt is kétségbe vonta, hogy valaha is létezett.
Pár milleniumall ez előtt azonban felütötte fejét egy titokzatos és túlságosan erősnek látszó vámpír a Bermudákon. Egy ébenhajú férfi, aki Victornak nevezte magát. Ő lett a vámpírok klánjának vezére, révén akkoriban az uralkodó fajok klánokba rendeződtek. E fajok egyet értésben éltek egymás mellett, óvakodva a keveredéstől, de békében. A szigetcsoporton tömörültek a fajok vezetői, sajátjuk krémje. Mágiájuk elképesztő méreteket öltött. A Victor néven ismeretes vezér az Árnyak között lépéseket tett saját céljainak elérésére, mi sosem kristályosodhatott ki teljesen  a világ szemében. Ennek oka a Jedis nevet viselő hatalmas Északi Boszorkány volt, ismertebb nevén, a Jégkirálynő. Az a hír járta, hogy ő még a halottakba is képes életet lehelni és még a zord körülmények sem ölik ki belőle az életet. Jedis pedig hadat üzent a Bermudáknak. Elrabolta Victor és a mágus klánvezér idősebb leányának, Xéniának elsőszülött fiát, Lucient. Victor, dühében elhamarkodottan cselekedett. Nem várva meg a többi klán támogatását, maga indult meg a vámpírokkal Északra, a Jégkirálynő kastélyába. Rengeteg vérivó veszett oda az örök jégmezőkön, erre vezethető vissza, hogy számuk napjainkban is redukált. A harc a Bíbor Hercegért felemésztette a Bíbor Király kései leszármazottainak jelentős részét. De nem hiába. A gyermek túlélt. Victorius sorsa azonban megpecsételődött. A nagy erejű boszorkával ádáz küzdelmet folytatott, a Jégkirálynő viszont egy olyan varázslatot kreált, ami elől még a vérszopók fejedelme sem menekülhetett: Örök álmot bocsátott a Bíbor Királyra egy hatalmas erejű átok révén, mi az összes életerejét felemésztette. A Király össze esett s köré menten egy jégkoporsó képződött, leláncolva foglyát és a koporsót egyaránt. A bűbáj pedig tovább működött, a palota leomlott, midőn a helyébe emelkedett a hatalmas Torony, mi Victorius végső nyughelyévé lett.

"A Bíbor Királytól érintve
A megmentőtől érintve
A Torony hanyatlik az Ítélet napján"

Léteznek azonban próféciák, a világ írott s íratlan törvényei. Ősi, ingatag korlátok. S ahogy a világ elmozdult, a mágia szövedéke is megremegett.
Nem kellett sok, egy naiv, képzetlen, de jelentős erőt birtokló máguslány - rosszkor volt rossz helyen, a Bermuda-háromszögben, sok-sok évvel később. Egy mágikus lenyomat, a hatalmas átok egy leképeződése, mely megtévesztette a leányt és kinyúlt érte a Sötét. Valamit tett, kinyúlt ez után  a sötét erő után. A Pecsét pedig megrepedt. S azóta is repedezik, egyre tovább, míg fel nem töretik, erőszakosan.

"Amikor a második pecsétet feltörte, hallottam, hogy a második élőlény szólt: "Jöjj!"
Erre előjött egy vörös ló. Aki rajta ült, hatalmat kapott, hogy megbontsa a földön a békét, hadd gyilkolják egymást az emberek. Hosszú kardot adtak neki."