Névtelen Park

Tárgy: Re: Névtelen Park Kedd Jún. 24, 2014 2:06 am

A koromfekete est nem hoz a városra semmiféle átkot, vagy áldást, mindössze egy gyönyörű éjszakai veszedelem ébredését, bár ez erős túlzás hiszen a nap java részében fent van, és elfoglalja magát. Művelődik, nyomoz, halad a korral ha úgy tetszik. Ám ma éjjel, könnyed lovaglócsizmába bújtatott lábai a Névtelen Parkba hozták, egy sokadik megérzést követve. Megáll a park bejáratánál, és felemás pillantása lustán, lomhán barangolja be, éles tekintete elől nem marad rejtve semmi, de semmi nincs itt. Senki. Még. Belép a parkba, sötét kabátja mintha régmúlt korok fekete páncélja lenne, pedig valójában csak egy szövetkabát, dísztelen. Hosszú, hollószín haja beleolvad a kabátba, ki tudja hol kezdődik az egyik fekete, és hol a másik? A központi szökőkút felé veszi útját, rémült kisállatok iszkolnak az újából, de ő ezekkel mit sem törődik, ő csak tör előre az éjben ami még oly fiatal, és oly sok mindent tartogat a gyermekei számára. Megérint egy szálló falevelet, és engedi tovább esni hiszen a természet rendje ez, hogy ami él, az el is pusztuljon előbb vagy utóbb és őt nem érdekli ez a kicsinyes folyamat a falevéllel, valami más azonban annál inkább. A Királlyal remél itt találkozni, hiszen már elküldte hívó szavát, hátha meghallja, és ha meghallja törődik is ennyit vele hogy megjelenjen ma éjjel. Kényelmesen leül az egyik padra, és az éjszakába függeszti a szemeit, kivár, mint a ragadozó akinek oly sok ideje van a vadászatra, hogy nem aprózza el, nem kapkod, hiszen a türelem előbb utóbb beérik.

Faj : Vámpír Hozzászólások száma : 103

*Sötétség uralkodik a városon, árnyak mindenütt. Forró nyári lég fojtogat. A parkban csupán pár utcalámpa okádja lomhán az émejítően sárga fényt. Pislákol az egyik, pontosan a padon megtelepedő vér-herceg látóterében. Olajfekete tollakat sodor a lábai elé. A szél. Pedig a levegő olyan állott akár a többnapos tetem. Még is, a vibráló fényű lámpaoszlop és a park mélyéből áradó sötétből holló-tollak táncolnak a faragott kőpadhoz.
Immáron ott áll. Enyhe terpeszben, háttal a vérének. Karjai hátul összefonva. Fekete...csupán körvonalakat rajzol ki a természetellenes fény. A holdkorong is ugyan abba a sötét masszába fulladt mint a táj többi része. A Vér ura, a hollók ura nem szól, most másnak kell beszélnie.
Szilárdan áll, akár egy kőszobor. Az árnyéka azonban minden egyes alkalommal, mikor a lámpa fénye kihagy, változik. Mintha csak eleven életet élne, még sem teljesen független gazdájától. Gomolyog, terebélyesedik, olykor egészen más alakot adva ki, mint ami veti*

Tárgy: Re: Névtelen Park Szer. Jún. 25, 2014 4:50 pm

Lassan múlik az idő, az éjszaka mozdulatlannak tűnik, és a sötét körvonalú vérivó, ki a padon üldögél - mintha csak normális ember volna - türelmesen kivár, hiszen érzi már hogy közeleg valami. Hatalmas, sötétebb az éjszakánál, és mélyebb mint a legsötétebb bíbor. A Király, a Hadvezér közeleg, és egyszer csak előtte terem, megáll előtte, a szélesnek nem mondható hátát mutatja, egyetlen fia felé, aki összevonja a szemöldökét erre a nem túl udvarias megjelenésre, de nem teszi szóvá. Még az ő vámpír szeme sem látta egészen Victorius mozgását, másodperceket látott mindössze tán annyit sem, suhanás, és elmosódó foltok, és tollak. Fekete tollak. Lehajol hogy felvegyen egy tollat és megforgatja az ujjai között. Feláll, kabátja sötét szárnyként lebben körülötte ahogy a kősziklaként álló férfi mellé lép, és semmiféle hatalom el nem törölhetné hogy rokonok.
- Mondhatnám hogy örülök neked, ám ez nem lenne teljes mértékben igaz. Mégsem lenne teljesen hazugság - szólal meg mély, kellemes zengésű baritonján, és elnéz egy kicsit a oark túloldala felé, a hold fénye megrebben, mintha még az az égi test is félne ettől a két halhatatlantól. Nem érez tiszta örömöt amiért eljött, de mégis örül neki.
- Milyen kapcsolatod van az itt élő vámpírcsaláddal, Darklore-ékkal mondd? - kérdezi, de mégis inkább kéri, hangjában semmi számon kérés, sokkal inkább kíváncsiság rejlik, mely nem lehet rejtve Victorius füle elől, ámbár más vérszopók biztosan nem hallanék ki beszédéből. Feltartja a férfi arca elé a tollat.
- És miért mindig tollak?

Faj : Vámpír Hozzászólások száma : 103

*ő az, aki ott áll. Szilárd pont a káoszban mit ez a nemzedék támasztott. De a Vörös Király ott áll, állt és állni fog. Míg világ a világ s még annál is tovább. Vajon mozdulatlan marad-e?
Nem fordul az ifjúhoz, messze mered, ki tudja miféle távba vagy mit pásztáznak véres íriszei? A Király az, aki elé járulni kell s nem fordítva. Ezt se a világ se a vérei nem feledhetik.
Egy vészmadár röppen a szemközti utcalámpa neogótikus búrájára, a Király min4ha észre sem venné. Tollászkodik, de csakhamar Lucien szavába vág rekeden rikácsolva*
- "Gorg t'eelee. Dinnit a abbalah. Dinnit a abbalah, Gorg. Dinnit a Ram Abbalah!" *
*a varjú ide-oda lépked a magasban, kettőt jobbra majd balra. Victorius mintha meg sem hallotta volna*
- Össze vagy zavarodva. Kétségek gyötörnek.
*ennyit felel az ellentmondásos megjegyzésre s továbbra sem pillant Lucienre, noha nagyon is jól látja így is szeme sarkából*
- Utánam kiálltottál a csendben, szavak nélkül. Halljam, mi végre.
*ekkor fordítja csupán arcát a hívó felé. Különböznek, még is rettentő a hasonlóság a vonások között. Az áll vonala, az arccsont éle, az ajkak rajzolata mi asszonyszíveket tesz tönkre. És a Szem.*
- William, hű szolgám s egyenes ági leszármazottam. Kései utódom, ki a véreimet vigyázza eme új korban. Asszonya, a bájos Lizbeth, szintén vér a véremből, méltó, hogy utódaikkal táplálják a vérvonalat.
*bár a szája kissé nagy, amiért majdnem a fejét vesztette, végül a szerencse vagy a vérvonalra levő tekintett megmentette törékeny nyakacskáját. Senki sem emelheti szavát a királya ellen*
- De téged nem ez érdekel, fiam. Hanem a szépséges Sinéad puha combjainak rejteke. Igazam van?
*egyenesen azokba a szemekbe néz, mintha tükörbe nézne. Veszélyes mosolya felkúszik arcára*
- Hát ezt sem tudod? A hollók a Fivéreim.

* Stephen King & Peter Straub - A Fekete Ház

Tárgy: Re: Névtelen Park Szer. Jún. 25, 2014 10:24 pm

Figyeli szoborszerű apját, még így a szeme sarkából is pontosan látja minden rezzenését, és ahogy ott áll, elgondolkozik vajon hány és hány év éve már, és ezekben az években, miért nem tudott több időt szentelni a keresésére. Na persze, tudja a választ maga is. Mert aludt, éber álomban, távolról hallgatva a világot, legalábbis ezt mondták. Felfigyel a vészmadárra, a holló ahonnan károgva közöl valamit a maga furcsa nyelvén, kivehető szavak az 'Abalahh", mint sátán, gonosz, démon... Megannyi szinonímát tudna még mondani erre, ha akarna és a kijelentésre halványat biccent. Igaza van, még össze van zavarodva egy kicsit és gyötrik a kétségek, de lassan a helyére kerül minden, a világ nem állt meg, mert ők ketten találkoztak, de még jelentős lehet a tett, amit ketten végbe vihetnek valaha is.
- Igen, össze vagyok, és Tőled remélem a megnyugvást - húzza mosolyra ajkait, hiszen maga a gondolat hogy Victorius valakit megnyugtasson, ám mégsem lehetetlen vállalkozás, hiszen a múltkori találkozásuk után is, sok mindent megtudott, főleg az édesanyjáról, de nem hozza fel most. Az már a múlt. A felé forduló arcra pillant, merev most is de valahogy nem ellenséges, nem olyan rideg mint a múltkor, talán mintha... jó kedve lenne? Pillantása végig siklik az övéhez hasonlatos arcon, az áll vonalán és az ajkain amik olyan merevek és mégis szinte tökéletesek. Hallgatja mit mesél Williamról, persze hogy nem erre kíváncsi, de minden információ jól jön, és megjegyez mindent, mert még eme hűséges szolga és bájos asszonya sem állhatják az útját ha akar valamit.
- Szóval most ők vigyázz a véred ebben a korszakban, és méltóak a vérre és a vérvonaladra, értem - biccent, és arca egészen picit változik, meglepettség jelenik meg ahogy a férfi minden rezzenés nélkül Fiamnak szólítja, jól esik neki ez a szó de mégis olyan... furcsa. Tőle. Mindenesetre ettől az egy szótól jobban megzavarodik mint a nyílt kérdéstől, amire csak egészen egyszerűen bólint.
- Való igaz hogy felkeltette érdeklődésemet Sinéad. A kor messze legszebb virága és azt hiszem megéri a fáradtságot hogy megtörjem a jeget a szíve körül - válaszol mindenféle kertelés nélkül, hiszen tudja hogy a nő az a jégkirálynő típus de nem fogja feladni, ő nem az a fajta, volt kitől örökölnie. A tollakra bólint.
- De tudtam, csak nagyon hatásvadász ahogy megjelensz és ellepnek mindent a tollak - forgatja az ujjai között a feketeséget. Mint egy darab éjszaka.

Faj : Vámpír Hozzászólások száma : 103

*éhes szemű vészmadár figyeli a gyilkos párost: apát és fiát. A vérben, a halálban. A szeme gömbölyű akár egy üveggolyó és fekete...még a feketénél is feketébb. Kifejezéstelen. Olyan igazi szörny-szem, mi más? Amit csak a Sötétség adhat gyermekeinek*
- Gooorrg! Gorrg!
*rikácsolja tovább és türelmetlenül oldalazik, nyitogatja a csőrét, hangot nem mindig hallatva*
- "Gorg,Gorg,gyere!Szolgáld az Abbalahot. Szolgáld az Abbalahot,Gorg!Szolgáld a Bíbor Királyt!"
*károgja nyakforgatva a Kétszeműnek, ha felnéz rá, immáron ismerős nyelven*
- Tőlem...megnyugvást?
*gúnyosan, elégedetlenül kérdezi ezt és egy nem túl szivderitő pillantást vet a fiára, aztán egy zsarnok vigyorát villantja fel*
- Én nem hozok megnyugvást. Senkinek.
*elforditja tekintetét, Lucien nem láthatja az arcát, de úgy tűnik a Király nem kedveli a szarkazmust*
- Pontosan.
*feleli hirtelen, ismét rápillantva a gyermekre*
- Ők viszik tovább a Vért, halhatatlannak fenntartva a vérvonalat, amit nemzettem. Te, Lucien, egyetlen példánya vagy vérvonaladnak. Sajnálatos. De ők azok, akik fajjá lettek magomból és nem hagyják hogy a Vér elenyésszen. Te...a világ szemében nem vagy több egy túlságosan erős és vén félvérnél. Nincsenek utódaid, ha odaveszel, veled a saját, egyedüli vérvonalad is odavész. A Vérem jövőjét nem biztosithatod (igy). Nincs utódot, bár még lehet. Rajtad múlik csupán, de igy nem bizhatom rád a Vérünket.
*kegyetlen szavak ezek, még is igazak. Nincs közük szeretethez, jósághoz, csakis a rendithetetlen tényekhez, azokhoz, amelyek évezredeken át folynak-ahogy a vér az erekben-,mert ez az, ami a Bibor Királynak számit: a Vérvonal. A faj, amit nemzett. Gondolhat, érezhet bármit a Kétszemű Úrat illetően, nem tudni, de racionálisan nézve ezek a tények és azt akarja, hogy ezekkel Lucien is tisztában legyen. Félig szembe fordul a fiúval s most ő hallgatja szavát. Elmosolyodik*
- Sinéad...gyönyörű leányom, igen. De mondd, csak a bájai érdekelnek vagy képes lennél asszonyodként fogadni?
*merül fel benne egy véresen szép ötlet a két vérvonala egyesitéséről. Darklore-éknak és egyéb nemes utódainak vannak még gyermekeik, akik vihetik az eredeti vonalat, egy frigy pedig a két vérvonal között...megérne egy sátáni misét!*
- De tudod-e, hogy ehhez (csak ránézésre) hasonló tollak repdesnek-legyeskednek körülötte? Vagy netán forditva...Nem biztos, hogy jó irányba halad. Vagy halad az egész város mi nyitott szemekkel is világtalan.
*kuncog ezen, igen. Mert jóval többet tud eme kornál, ezeknél az utódoknál. Itt van, való igaz. Hogy mi célból, azt még senki sem tudhatja, legfeljebb néhányan sejtik. De nem azért jött, hogy pátyolgassa véreit, hiszen harcos nemzet kell hogy legyen az övé. És bizony...hulljon a férgese*
- Bármelyik fivérednek kivágnám a nyelvét ezért. Szerencsédre régen láttalak és még kedvemet lelem a hangodban...
*nem néz Lucienre, de a károgó bezzeg. Továbbra is tapog és pottyant is egyet, ha Lucien nem veszi észre, akkor a vállára. Károg, de mintha röhögne. A Sötétség a féllényekkel nem mindig kegyes*

Tárgy: Re: Névtelen Park Hétf. Júl. 07, 2014 1:12 am

A felemás szempár figyeli a gonosz, fekete gomb szemű madarat, akit nem talál éppen egy szívderítő látványnak, de ugyan mi lenne szívderítő, ennek a félelmetes szörnynek a közelében? És mégis van ami az. A madarat nézi, idegesíti a jelenléte, és ahogy beszél. Nem normális állapot ez egy madárnak, de tudja jól, nyilván nem véletlen. Megérti a madár szavait de nem tudja ki az a Gorg. Ő nyilván nem.
- Bizonyos fokig azt hozol. A kimondatlan szavakra való megnyugvást, miszerint nem fordítod el fejed, ha egy utódod az éjben érted kiált - válaszolja meg a kijelentést, hiszen ebben nem volt szarkazmus, legalábbis nem szándékkal. Nem hoz, csak vért, álmokat és rettegést, és mégis van akinek mást is hoz, akarva vagy éppen akaratlanul, és Lucien is mint minden gyermek, enyhe nyugalmat érez az apja láttán. De csak egy egészen enyhét. Ahogy a kemény tekintete találkozik at ő pillantásával, nem fordítja el a fejét, és a tekintetét, látni akarja a szemeket, amelyek közül az egyik a saját szeme színe is.
- Tudom jól mi vagyok, nem vérvonal, hanem egyetlen lény, aki sehová nem tartozik igazán, egyedül hozzád van köze. Nem vagyok méltó a vérvonalad őrzésére és nem is kívánom ezt, viselje a terhet Darklore, akit az imént méltattál - szólal meg, hiszen ezek valóban tagadhatatlan, ősi tények, hiszen Luciennek se felesége, sem gyermeke, és nem is volt soha. Teremtettje sem, mert nem volt rá szüksége, és arrogáns ifjú volt, úgy vélte nem méltóak rá hogy az ő vérét kapják meg, de be kellett látnia hogy nem így van, és ma már máshogy gondolja. Sok minden változott és Lucien maga is, az idő múlásával, mára az arroganciája inkább átalakult. Ahogy az apja szembefordul vele kissé, figyeli az arcát, és végül amikor kérdez Sinéad felől, meglepődik, elgondolkozik. Ennyire még nem gondolt bele, de valószínűleg igen, akarná. Elkalandozik a gondolata ahogy belegondol, az ő vére és az apja tiszta vérvonala ha egyesülne...
- Asszonyomként fogadnám ha engedné. William már kifejezte nem tetszését, azonban azt is hogyha Sinéad nem ellenkezne akkor nem állna az utamba ilyen téren - válaszol, hiszen már felkereste az idős Williamot, hogy meg tudjon egyet s mást és volt olyan úriember hogy megkérdezte a dolgot, mielőtt erőszakkal venné el, hiszen ő sem vonja kétségbe hogy jelenleg a Vérvonal feje Will. Elismeri, azonban nem akadályozhatja meg, ha valamit megkíván. És most nagyon megkívánta az ifjú hölgyet. És van egy sejtése hogy mire vonatkozik a Király apró mosolya. Komolyan mondta, amit mondott, vágyik Sinéadra de nem csak a puha combjai melegére, hanem sokkal inkább a társaságára.
- Elnézésedet kérem, bár őszinte gondolat volt - mosolyodik el halványan hiszen nem akart direkt bántó lenni, de nem bírta szó nélkül hagyni ezt a rigolyás toll áradatot. Ő is tudna hasonlót produkálni, denevérekké válva szállni de nem akar. Szereti az emberi valóját. Az undok madártól meg távolabb húzódik, nem engedi hogy rá pottyantson és szíve szerint lángba borítaná az egész tollas szörnyet. Összeszűkített szemmel mered a madárra, a felemás szempár villan, mintha csak szikrázna és a madár csendben nyitogatja a csőrét, nem ad ki hangot magából, ezen kívül semmi bántódása nem esett.
- Te mit mondassz Királyom, kedved lelnéd a nászomban Sinéaddal? - kérdezi meg nyíltan, hiszen miért kerteljen, úgyis tudják mindketten mire megy ki a dolog, és érdekes vegyítése lenne a kétfajta vérnek még úgyis hogy Lucien egyedülálló példány.

Faj : Vámpír Hozzászólások száma : 103

*Egyet jobbra-egyet balra, majd megáll és rikácsol tovább*
- Gooooorg!
*a vámpírok ura pedig egy halovány, de annl erőteljesebb mosollyal néz a fia felé, ahogy az homlok ráncolva a károgót űti eszeveszett (erejű) tekintetével*
- Halál.
*jelenti ki egyszerűen, de annál szilárdabban. A lámpa fénye groteszk árnyékot vet hamuszürke arcának tökéletes vonalaira*
- Ezt jelenti.
*teszi hozzá, a veszedelmesen csillogó, felemás szemekbe nézve. Mintha pontosan tudná mire gondol Lucien, Fényhozóként a Sötétség porontya*
- A Sötét Nyelven*. Ez az a nyelv, amit egykoron, a világok hajnalán a gyermekeim is beszéltek. És minden más kreatúrája az Éjnek. Nevezik a Hollók Nyelvének is, mások Gonosz Nyelvnek. Ma már csak a Nagyidősek ismerik, közülük se mind. Angolul és más világi nyelveken szólnak egymáshoz. Ildomos lenne ezt a nyelvet beszélni. Egykoron nem tűrtem ha más nyelven szóltak hozzám a Sötétség gyermekei.
*még egy bűn, ami a kései utódokat terheli eme korban. Nem csak urukat s atyjukat, királyukat felejtették el, de még a saját nyomorult nyelvüket is. A kultuszt is. Mindent*
- Abbalah. Azt jelenti "király" vagy "uralkodó". Ram, azt jelenti "piros" vagy "vörös". Engem Ram Abbalah-nak vagy Abbalah-doon -nak szólítanak a nyelvünkön. Ezen a furmányos nyelven, melyen most beszélünk annyit tesz: Bíbor király.
*magyarázza a fiúnak, türelmesen, de annál komolyobban s nagyobb hangsúlyt fektetve rá*
- Téged pedig Abbalah-toi -nak neveztek, mikor megszülettél.-Toi, azt jelenti "kicsi".
*okítja tovább a fiát, egyszem szerelem-gyermekét, kesztyűs kézzel kell bánnia vele, ha azt akarja hogy méltó legyen az Abbalah-toi névre, címre. Ez pedig nem is lehet másként*
- Can-tak. Ezek vagyunk mi is, a Sötétség hatalmasabb lényei, míg a can-toi, akár denevérek vagy varjak s még sokan mások, ők a hierarchiában alattunk állnak, a Sötét nálunk egyszerűbb gyermekei, de ők sem tekinthetők gyengének vagy lényegtelennek, jól jegyezd meg. Viszont segíthenek minket. Hallgatnak a hívásunkra. Hogy a tiétekre, kései és elfajzott utódaiméra is hallgatnak-e még, kétlem, bár lehetséges.
*egy pillanatra elfordult, talán, hogy kiélvezze azt, amit az éjszaka nyújthat, a súlyos szavakra ismét, természetellenes sebességgel és merevséggel fordítja vissza a fejét Lucienhez midőn válaszol*
- Milyen atya lennék, ha nem így lenne?
*teljesen komoly a kérdés és a feltételezés. Mert nem minden fekete és fehér. A rossz is csak nézőpont kérdése. világok zsarnoka és pusztítója lehet kegyes sajátjaival, lehet jó apa. S ki meri kétségbe vonni hogy az Abbalah nem volt az?*
- Perszehogy nem vagy tetszésére. Valószínűleg nem tudja ki vagy, nem érti mi vagy. Azt érzi, hogy a véremből vagy, hogy erős vagy, talán látja hol a te sigul-od, talán nem. Rejtély a lényed a szemében. Vonzó az arcod, de kegyetlen a tekinteted, ő ő pedig óvni akarja a gyermeket. Az árva kis Sinéad-et, ahogy én is. Anyátlan, apátlan, az ilyesmit nem hagyhatom tétlen. Így hát, fiam, csak azt vedd el, amit oda is ad. S ez legyen igaz fivéreidre és nővéreidre. Ők család. Csak olyat tegyetek egymással, amit magatokkal is tennétek. Nem vagyunk mi holmi halandók, akik saját vérüket kaszabolják és ott ártanak egymásnak, ahol csak érik egymást, önmaguk királyaként. Ocsmány egy faj.
*megrándul a szája széle az undortól, de ez hamar lepereg szobor-szerű arcáról*
- Asszony nevelt, de nem volt apád, aki kiokítson az asszonyi természetet illetően. Ha meg akarod szerezni, úgy kell gondolkodnod mint ők. Félre kell tenned égető vágyaid és vad ösztönöd. Türelemjáték. Ha rá rontasz, még ha sikerül is elvenni amit el lehet, sosem lehet a tiéd. Kevés nőstény van, aki megéri eme fáradozásokat, ezért jó lesz ha alaposan átgondolod és mindig észben tartod ezt. Ágyas vagy szerető kell, nem mind egy.
*ecseteli tovább eme elveszett kis-királynak, jobb későn mint soha.
A termetes vészmadár pedig végre egyhelyben marad, károg...na, de nem megy. Igen is bele bámul a vezsedelmeket rejtő szemekbe, közelebb nyújtózva "kihívójához", odaföntröl. Megint oldalaz, de csak Victorius irányába. Hogy kétségbeesésében vagy sem, azt nem tudni*
- Ne civakodjatok. Mint a rossz ember-gyerekek. Ismerjétek el egymást.
*nem indulatos a hangja, teljesen olyan a hangszíne mint eddig*
- Gorg, Abbalah-toi dinnit a Ram Abbalah.
*pillant fel a kövér jószágra, közölve vele, hogy a Kis Vörös Király a Bíbor Királyt szolgálja, tehát le lehet nyugodni. Érkezik pár varjú is közben, jóval kisebbek a vén vészjóslónál, aki annyiszor emlegette nyelvén a halált, hogy ez a név ragadt rá. A varjak Vérkirály karjára röppennek. Van amelyik az alkarjára, ha éppen emelné, van ami csak közel reppen a lábához. A holló pedig eltárva hatalmas szárnyait, szabadesésben zuhan alá, amíg karmos lábai Victorius vállát nem érik. Felfújja olajfekete tollait, oldalazik a vállán, de apróbb lépésekben, a fejéhez közeledve. És akkor, úgy bújuk a hollófekete fürtök közé mint fióka az anyjához. Egészen oda dörzsöli magát a királyhoz, megbiccentve a fejét, mint egy emlős állatka, de le nem véve fekete lyuk-szemét a Kis Királyról. A férfi pedig szabad baljával megcirógatja a morcos kis rémet. Túlzás volna madárnak nevezni*
- Ezen még nem gondolkodtam.
*vallja be őszintén, hiszen csupán az imént jött a gondolat, majd némi habozás után ismét megszólal*
- Határozottan igen. Amennyiben megdolgozol az asszonyi kebléért és önszántából ad vigaszt megtépázott lényednek. Ne mond neki, hogy áldásomat adom, mert utasításnak vélhetné. Döntsön ő. Évszázadokig is eltarthat az udvarlásod, a nász-táncod, tudod-e?
*teljesen Lucien felé fordul, mert a can-toi-któl nem látta a kétszemű arcát. Gorg pedig, 180 fokkal elcsavarja a nyakát, hogy viszont lássa a Kis Királyt, még nem tudni, megbékélt-e vele*

* Stephen King által alakotott "Language od the Dead", de ezt kissé módosítom-variálom, ezért átneveztem Sötét Nyelvre (a Fekete Beszéd már foglalt Tolkien révén, mint Mordor nyelve:) )

Tárgy: Re: Névtelen Park Vas. Aug. 28, 2016 8:06 pm

Rachel

Több éve már, hogy elhagyta az iskolát, hogy maga mögött hagyott mindent. Minden hirtelen történt, felkereste a professzor, megtalálta, meggyógyította, ahogy tudta helyretette, de van, amit nem lehet már helyretenni. Utolsó kívánsága az volt, vigye haza. Messze innen. Meg is tette, Henry bácsikája pedig újra megkapta Jamest, olyan állapotban, mint hat évesen. A professzor valószínűleg azt mondta mindenkinek a diákok és tanárok közül, akik érdeklődtek, hogy egészségügyi okokból haladéktalanul haza kellett térnie és nem tudja megmondani mikor tér vissza. Körülbelül három nappal ezelőttig senki sem tudta volna megmondani. De most itt áll, csomag sincs nála túl sok, mert egyelőre csak látogatóba jött. Komótosan sétál hosszú fekete bőrkabátjában, mivel ma kicsit szelesebb az idő. Talán ezért vannak kevesebben a parkban, ami kissé félre is esik mindentől. De utóbbi tulajdonsága miatt vette erre a kanyart James, mert nem bírja a tömeget. Nem való oda. Valami kisebb tó mellett sétál épp, mikor az út közepén megáll és csak nézi a vizet. Egyik keze a kabátja zsebében, másikkal a hátizsákja pántját fogja unalomból. Azon mereng, vajon jól döntött-e, Sitka professzor vajon a városban van-e még és ha nem, akkor megvárja-e? Tudja, hogy itt az iskola miatt (meg amúgy is) sok a vámpír és a vérfarkas, de mint mágus nem lóg ki. Csak úgy nem. A haját valamelyest már a szél is összeborzolta, hogy csak áll ott és mered a vízre, mintha attól bármi változna, majd olyan hirtelen indul megint tovább sréhen, mint ahogy megállt, csak arra nem számít, hogy közben talán mások is jönnek erre, vagy épp felé, vagy el mellette, éppen emiatt annyira meglepetten bámul a nő arcába, akiébe belefutott, hogy túl sokat mondani sem képes.
-Elnézést... - Nyögi ki mégis, mélyebb, monoton hangján, mint valami kísértet, pedig szilárd, szóval él, nem ott a baj.

Tárgy: Re: Névtelen Park Vas. Aug. 28, 2016 11:12 pm

James

Szó szerint a széltől is óvva tartom a karjaimban a legújabb szerzeményeimet, miközben átvágok a főutcán. Minden büszke nő tudja, milyen érzés felszegett állal sétálni, mikor a haja újra és újra az arcába csapódik - elbűvölő élmény -, mégis a park felé veszem az irányt az otthonunk helyett. Tudom, Derek perceken belül hazaér, és bár ugyanaz a meggyőződése az olvasás szent és megzavarhatatlan mivolta felől, tény, hogy hatékonyabbnak bizonyulok egyedül. Biztosan megőrjítene a mindent tudó mosolyával, és nem bírná megállni, hogy felajánlja, elmeséli a könyv tartalmát oldalról oldalra. Nehéz okosabbnak lenni egy százkilenc éves vámpírnál, de tanultabbnak? Lehetetlen.
Amint elérem a park egy ösvényét, előhúzom a telefonomat a szövetkabátomból. Csak futólag; a barátaim általában más módszert választanak arra, hogy felvegyék velem a kapcsolatot. Ezúttal viszont ráhibázok a szokatlan kommunikációra, leszámítva persze, hogy más irányból jön, mint azt vártam.
Természetesen korábban megéreztem a jelenlétét, elvégre hogyan is kerülhetné el a figyelmemet ebben a tolongásban? Utóbbi miatt feltételeztem, hogy nem okoz majd gondot számára a kikerülésem. Az embereknek általában megy az ilyesmi, miután megpillantják a hófehér bőrömet és a jéghideg tekintetemet. Úgy tűnik, ezúttal a szemfogaimat is be kellett volna vetnem.
- Ugyan, semmi gond - mosolyodok el, miközben visszaejtem a zsebembe a mobilomat. Ekkor nézek csak rá, azonnal hálát adva érte, hogy már nincs a kezemben semmi törékeny: a könyveim kis híján a földön landolnak, mikor felismerem a fiút. - James?

Tárgy: Re: Névtelen Park Vas. Aug. 28, 2016 11:38 pm

//Ahogy elnézem valamiért nem támogatja a HTML kódolást az oldal... vagy nálad igen? //

Ahogy ott áll és mereng, nehéz eldönteni szobrot játszik vagy zombit, egyik imidzse se a zsánere, de fel sem fogja. Nem érdekli, mennyit áll ott, számára az idő nem olyan hétköznapi fogalom, mint fajtársainak logikusan, hogy bizony dolog van, rövid az élet. James ebből a szempontból jobban hasonlít általa utált vámpírjaira, akiknek valóban megállt az idő, ha azt vesszük. Mikor mégis indulásra szánja magát, annyira váratlanul éri, hogy van mellette, azaz előtte valaki, hogy szakmájához nem mérten lepődik meg. Főleg mikor realizálja, hogy egy vámpírba botlott. Amíg a nő nem ér semmi ezüsthöz rajta, nem lesz baj, szerencséjére ez a kabát sok mindent elrejt, így talán nem lesz sikoly a vége. Már brit eleganciával kerülné ki a másikat, mikor nevén nevezik, erre még jobban kikerekedik a szeme, ami talán azért is vicces, mert anno semmi mimikája nem volt, de úgy fest legalább ebben fejlődött valamicskét. Döbbenten, kissé elnyílt ajkakkal néz a másik arcába, hogy ugyan honnan ismeri, de kell pár másodperc, hogy rájöjjön.
-Rachel? - Nem túl udvarias, ahogy végignéz a másikon, de Rachel az egyik olyan vámpír (Oliveren kívül) akitől nem veri ki a víz és rándul elégedetlen fintorba az arca. A lányra mai napig úgy emlékszik, mert az egyik legkedvesebb teremtésre az iskolából, ami... rettenetes ellentmondás, mondhatni anomália az életében, a hirtelen érzelemkavalkád pedig egy pírban összpontosul, gyarlóan emberi zavarában.
-Öhm... Szia... rég... láttalak. Khm. Nem is... nem is gondoltam, hogy még a városban vagy... vagy bárki. - Régi, hogy úgy mondjuk, de zavara dadogásán is kiütközik mert olyannyira nem számított arra, bárki felismeri a városban, hogy az már fáj. És ezen a torokköszörülés és a zavart pislogás sem segített. Igazából a végén kiderül, semmit sem változott, vagy ha igen, nem a javára. Hát nem csodálatos! Egy felnőtt férfi hölgyeim és uraim, aki 5 másodperc alatt azt sem tudja, fiú-e vagy lány. Valamiért attól is fél, pofon lesz vágva, de senki meg ne kérdezze, miért.

Tárgy: Re: Névtelen Park Hétf. Aug. 29, 2016 12:19 am

// Nálam működik, próbáld meg a profilban lévő beállításoknál. Ha utána sem jó, az admin panelnél van a hiba:S

A döbbenetem pillanatok alatt őszinte örömmé változik, mikor megbizonyosodok róla, valóban Jamessel állok szemben. Talán meglepetést okozhat számára az egyre szélesedő mosolyom, hisz az első találkozásunk alkalmával ugyanolyan komor és zárkózott voltam, mint ő. Még mindig emlékszem az arckifejezésére, mikor eltaláltam egy ártatlan hógolyóval - úgy tűnt helyben összeesik megrökönyödésében, ahogyan ezúttal is. Kezdetben. Sok férfi mért végig a huszonegy évem alatt, megvetően, vagy egyenesen zavarba jőve, James reakcióját azonban nem tudom hova tenni. Kész vagyok rá, hogy felvegyem a beszélgetés fonalát; tulajdonképpen arra is készen álltam, hogy megöleljem köszönésképp, ő azonban szemlátomást bizalmatlan velem kapcsolatban. Hazudnék, ha azt mondanám, nem bánt a viselkedése, csakhogy mindemellett tisztában vagyok vele, nem tehet róla.
- Ami azt illeti, én sem gondoltam volna, hogy még itt leszek - válaszolom jókedvűen, azzal a naiv reménnyel, hogy sikerülhet csillapítanom a feszengésén. - Hogy vagy? Hol voltál? Hiába érdeklődtem felőled, maga az igazgatónő is csak ködösített.
Valóban, a tanári kar minden egyes alkalommal próbára tette a türelmemet. Végül bármilyen kitartó is voltam, nem jártam sikerrel, szóval aggódva és szörnyen kíváncsian várom, mi volt az eltűnés oka.
Mielőtt még beszélni kezdene, az egyik pad felé intek: talán komfortosabb, ha helyet foglalunk. Valamiért az az érzésem, még a szűkszavú Jamesnek is több időbe fog telni elmesélni a történteket, feltéve, hogy egyáltalán megnyílik előttem.

Tárgy: Re: Névtelen Park Hétf. Aug. 29, 2016 12:40 am

//Ó, nagy vagy és dicső Very Happy

Eszembe nem jutott, hogy ki lenne kapcsolva, azt hittem a böngészőm rossz xDDD Ami fura is volt, mert agyba-főbe html-zek a másik fórumon XD//

Ami azt illeti zavara fő forrása a döbbenet után a másik mosolya lesz. Mert ugyan miért mosolyognak rá? Sosem tartotta magát jó társaságnak, vagy olyan fiúnak, aki tetszhetne bárkinek is. Főleg hogy otthon és az elmúlt évek társasága is ugyan úgy nézett rá: sajnálattal. Annyira megszokta, hogy a mosoly új neki. De tény, az érintéshez sincs szokva, Sitka volt talán az utolsó lény a földön, aki átölelte, így automatikusan távolságot tart, de ennek most vajmi köze van a másik fajához vagy neméhez. Azt még fel se fogta, hogy talán veszélyben is lehetne egy vámpírral, a kietlen parkban. Edward már rég felpofozta volna ezért, de James szerencséjére, nincs itt. Pont ezért nincs is kérdőre vonva, hogy kérdés nélkül elindul a pad felé, hogy elfogadja az invitálást, majd leüljön óvatosan és megigazítsa összekuszált haját, mint egy pótcselekvést.
Aztán a legjobb kérdéseket kapja. Hogy vagy, hol voltál... öt éve konstans válasz nála a sehogy és a sehol de jobbnak látja nem ezt válaszolni.
-A nagybátyám kivett az iskolából. Otthon voltam, Londonban és a környékén. - Próbálja összeszedni magát, de a hogy vagy kérdésre inkább nem felelne, úgy is az arcára van írva hogy jelenleg zavarban van.
-Na és Te? Kijártad a sulit? Jól érzed magad itt? Mi van a...többiekkel?
- Hazugság lenne azt mondani, nem érdekli mi van Nath-tel, Oliverrel, szóval azon kevesekkel, akik hajlandóak voltak beszélni vele, főleg Rachel ugye. De ami talán furcsa lehet, hogy végre nem halott az arca, a zavartság pírja alatt valódi érdeklődő tekintet lapul.

Tárgy: Re: Névtelen Park Hétf. Aug. 29, 2016 5:11 pm

// *superman póz felvéve*

Sejtettem, hogy nem lesz egyszerű feladat kiszedni belőle a távozása valódi okát, ugyanakkor az sem kerüli el a figyelmemet, hogy a másik kérdésem megválaszolatlan marad. Újabb aggódó pillantást vetek rá, de tiszteletben tartom a döntését és nem kezdem el faggatni. Csupán annyit érnék el vele, hogy még inkább hallgatásba burkolózna, márpedig ez az utolsó, amit szeretnék; talán ha sikerül visszanyernie a nyugalmát, magától fogja elárulni, mi történt. Ha valaki, én tökéletesen megértem.
- London lenyűgöző város - felelem néhány másodpercnyi hallgatást követően. - Én is jártam ott, még... - Emberként. - Régen. Kíváncsi lennék, mi minden változott azóta. Nem fényképeztél esetleg?
Bár nem olyannak tűnik, aki különösképp ragaszkodna az emlékeihez, művészlélekként könnyen el tudom képzelni, hogy a fotózáshoz is van némi érzéke.
- Mivel töltöttél el ennyi időt?
Elvégre három évről beszélünk, vagy négyről? És ha ebből az iskolából kiíratták - ebből és a Dexternonból -, nem hinném, hogy ott folytatta volna a tanulmányait. Persze, ki tudja? Talán egyik sem nyerte el a tetszését, vagy nem felelt meg a nagybátyja számára, ezért tovább kutattak a tökéletes után.
Ez viszont túl egyszerű indok lenne egy James típusú fiú eltűnésére.
Eddig olyannyira lefoglaltak a gondolataim, hogy csak most jut eszembe magam mellé tenni a könyveimet: szinte gyengéd mozdulattal helyezem őket közénk, a pad legstabilabb pontjára, mintha valami porcelánvázáról lenne szó. Így legalább James is megnyugodhat, amiért biztosítottam a kellő távolságot.
- Attól függ, pontosan kit értesz a többiek alatt. - Vagyis nem egészen, elvégre az évfolyamtársaink negyedéről is alig tudnék beszámolót tartani. - Sokan egyszerűen eltűntek, ahogy te is, mások azonban... - Az az alsó ajkamba harapok, hogy mérsékelni tudjam a mosolyomat. - Mások újabb családtaggal bővültek. De talán nem én vagyok a megfelelő ember, akitől elsőként kéne hallanod a hírt. ... Ami pedig engem illet, kijártam az iskolát, és... jó itt.
Fejben valahogy biztatóbbnak tűnt a válaszom.

Tárgy: Re: Névtelen Park Hétf. Aug. 29, 2016 7:10 pm

-Sajnálom, nem szokásom fényképezni. De én ott nőttem fel, alig változott valami. Még mindig zsúfolt és sok a külföldi. - Mert hallani ott minden féle-fajta beszédet az angolon kívül.
-Hát... tanultam. A szüleim régi ismerőse iskola helyett kitanított a mágiára. Azon kívül... nem sokat. - Elég sivárul hangzik, de az is. Újra tanult szocializálódni is, mert újra elvesztett mindent, csak most nem talált helyette semmi mást. Igaz, nem is kereste. Amit kapott nem elégíti ki, valahol taszítja, de mégis úgy gondolja, ez is kell, valakinek csinálnia kell és nála alkalmasabb kevés van, ha a családot és a magánéletet vesszük alapul.
Rezignáltan nézi a közéjük kerülő könyvet, de a címét nem tudja elolvasni, mert közben kérdez és tartja a szemkontaktust.
-Bárki megfelelő, Te különösen. Azt hallottam a Sitka professzor eljegyezni készült egy nőt, ha rájuk gondolsz, hozzá tartok, remélve a városban van, legalább tudom, hogy vigyek még ajándékot, ne csak egyet. - Von vállat, végtére is nem volt titok, hogy Sitka professzor és James nagyon jó viszonyt ápoltak, talán éppen különcségeik miatt.
-Örülök, hogy jól érzed magad itt. Érezni rajtad, hogy boldogabb vagy. Végtére is itt szabadon lehetsz, aki, nem lógsz ki. Innen talán még én sem lógok ki. - Mosolyodik el kicsit. Ó igen, megtanulta, még ha erőtlen is, mivel alapból nem boldog valaki. Még keresi mi tenné boldoggá.
-Esetleg Oliver Ulliel-ről tudsz valamit? - Kíváncsiskodik kicsit, mert most már nem merné meglátogatni, de titkon jól esne tudnia, jól van, boldog és békésen éldegéli vámpír életét.
-Mit olvasol? - Kérdezi aztán később, letekintve az akkurátusan letett tárgyra.

Tárgy: Re: Névtelen Park Hétf. Aug. 29, 2016 9:15 pm

Utálja a tömeget és Londonban nőtt fel? Aucs.
- Érdekes, nem is emlékeztem, hogy mondtad volna. Talán nem beszéltünk erről? - kérdezem homlokráncolva. Hajlamos vagyok megragadni a lényeget az emberek mondandójában, ahogyan most is teszem, viszont mentségemre legyen szólva: ettől függetlenül szinte minden részletet megjegyzek másokkal, de főleg a barátaimmal kapcsolatban. Ezért is lep meg, hogy az egyik legkézenfekvőbb momentum maradt ki, ami James gyermekkorát illeti.
- Ó. - Tényleg nem sok. Mivel nem áll szándékomban előhozakodni a kellemetlen, ámde figyelemért tolongó kérdéseimmel, rövid, viszont annál kínosabb csend telepszik közénk. Legnagyobb meglepetésemre ő az, akinek előbb sikerül megtörnie.
- Opheliat? - Ez számomra is újdonság, tekintetbe véve, hogy nem kísérem figyelemmel a volt tanáraim magánéletét. Így, hallomásra már dereng néhány velük kapcsolatos pletyka, de sosem tulajdonítottam nekik nagyobb jelentőséget. - A végén még te avatsz be engem az ismerőseink életébe - teszem hozzá már-már kuncogva.
Örülök, hogy örül, amiért jól érzem itt magam, még inkább, hogy nem jött rá, a jó definíciója az én esetemben egészen mást jelent. Különösen, mert legalább úgy ejtettem ki a szót, mintha azt mondtam volna, spenót. A hideg futkos tőle a hátamon, és nem pozitív értelemben.
Szívesen meghagynám Jamest a naiv hitében, ennyi füllentést talán elbírna a lelkiismeretem, azonban mielőtt még szóra nyitnám a szám, eszembe jut, hogy ha én megtartom a kettőnk közti távolságot, tőle is hiába várom a lehetetlent. Azon túl, hogy alapjában véve sem lenne igazságos kielégíteni a kíváncsiságomat, a saját titkaimat pedig elzárni egy szelencébe. Barátok vagyunk, el kell kezdenünk eszerint viselkedni.
- Igen, azt hiszem, tényleg rendbe jöttem. Szinte az összes emlékem visszatért - mosolyodok el szomorúan. - Ennek ellenére... Nem is tudom. - Lesütöm a tekintetemet, nem könnyű erről beszélni. Főként, mert még én magam sem tudom, mi az oka ezeknek az érzéseknek, vagy, hogy egyáltalán mit kezdhetnék velük. - Talán hiányzik belőlem valami. Pont, hogy mindennek érzem magam, csak szabadnak nem; mintha saját magamat kötném gúzsba, épp csak fogalmam sincs, mivel. Tudsz követni?
Oliver említésére újból ravasz csillanás jelenik meg a szememben, de nem adom meg magam.
- Mint már mondtam: jobb, ha az illetékeseknél kérdezősködsz - kacsintok rá cinkosan. - Annyit elárulok, hogy nehéz időszakon vannak túl, de mostanra úgy gondolom, minden rendben lesz.
Őszintén hiszek abban, hogy ketten mindent átvészelnek majd.
- Két mágiával kapcsolatos könyvet, és... a harmadik egy Stephen King - vallom be úgy, mintha csínyt követtem volna el.

Tárgy: Re: Névtelen Park Hétf. Aug. 29, 2016 9:41 pm

-Nem igazán beszéltem róla szerintem. Maximum Henry bácsikámról és Barbara nénémről... - Mert rajtuk kívül nagyon másról úgy se tudna miről beszélni. Anno volt a zene, de már sincs.
Na igen, érezhetően nem a család a kedvenc témája, szívesebben kérdez akkor már Rachelről és másokról.
-Talán, nem folytam bele a tanár úr dolgaiba. - pislog párat, mert mintha ez a név derengene neki is, de nem merne rá mérget venni.
-Nah, az szép lenne hallod... - Süti le a szemét bujkáló mosollyal, az az élet egyik mesteri tréfája lenne. A jól informált antiszoc.
Hiába ejti furán a szót, hogy jól, úgy sejti ez a vámpír lét miatt "mondandódik" így, nem más miatt, végtére is, Rachel nem született vámpír. Anno ezt meg nem mondta volna, de mára ezeket is megtanulta, kevés idő alatt fel lehet mérni, ki eredendően az, ki nem. Vagy csak szakmai ártalom, ki tudja.
-De ez jó hír nem? Bár akkor arra is emlékszel gondolom hogyan... az gondolom nem jó. Vagy úgy érzed így sokkal kevésbé összeegyeztethető a régi életed a mostanival? - Nem akar indiszkrét lenni, próbál óvatosan kérdezni, de ezt valahogy nem tudja finomabban, kissé nyers lett az utóbbi időben, még csiszolja magát.
-Hogyne. Mintha nem lenne értelme semminek, hiába tömted be a lyukakat. Vagy... ilyesmi. De lehet nem hiányzik belőled semmi Rachel, csak még... nem találtál magadra teljesen. Adj egy kis időt magadnak, talán addigra mindenre emlékezni fogsz. - Bár ő is amnéziás lenne, hányszor kívánta. Talán akkor nem lenne ennyire apátiában. Szomorúan nézi a másikat, reméli nincs komoly baj, csak még szokja az új... életét.
Oliverről kérdez és akkor megérti, Oliver az, akinek gyarapodott a családja, végre őszintébben mosolyodik el, ki tudja, talán már apuka a barátja.
-Jó ezt hallani. - Valahogy nyugalommal tölti el, hogy másoknak zajlik az élet, jól alakul.
-És a régi vagy az új King? - Mosolyogja meg a huncut közlést, mert szerinte nem bűn regényt olvasni. Régebben ő is sokat olvasott, Kingtől is, bár nem vált rajongóvá. Elég borzalmat élt át, hogy a régiek ne tetszenek neki és az újak nem az ő gondolatvilágát érintették meg. Ettől függetlenül érdeklődve hallatja a másikat, mert úgy fest, Neki bizony kedvence.

Tárgy: Re: Névtelen Park Hétf. Aug. 29, 2016 10:47 pm

- Akkor megnyugodtam - mosolyodok el.
Különösnek tartom, hogy magáról az eljegyzésről értesült, mégsem ismeri Sitka kedvesét, ugyanakkor belegondolva, hogy Ophelia vámpír, talán szánt szándékkal igyekezett kímélni a bemutatkozástól.
- Nos, hamarosan úgyis kiderül. Egyébként, ha gondolod, szívesen elkísérlek egy darabig; addig sem tartalak fel.
Bár fogalmam sincs, értesítette-e a professzort a látogatásáról, nem szeretném, ha miattam későn érkezne. Jóllehet nem úgy tűnt, bárhová is sietne.
- Ugyan, én sem ismerek annyi embert, mint hiszed - legyintek jókedvűen. - Hiába töltöttem itt pár évet, ha másra fordítottam a figyelmemet.
Jobban belegondolva talán Ewolet az egyetlen, akivel még tartom a kapcsolatot. Versenyezhetnénk, melyikünk antiszociálisabb.
- Sikerült összefoglalnod. - Ha másról lenne szó, biztosan elnevetném magam a gondolatmenetén, vagy inkább, hogy milyen őszintén sikerült kifejeznie. - Részben jó, mert ez azt jelenti, már képes vagyok megemészteni. De... hát, korántsem jelenti azt, hogy könnyű lenne.
Pedig hány éve már annak, ami történt! Mintha azóta megállt volna számomra az idő, fél lábbal továbbra is a múltamban járok, ahol tűz vesz körül. Csoda, ha ezek után nem érzem magam szabadnak? Meg sem kéne lepődnöm rajta, de érzem, hogy ennél bonyolultabb és összetettebb problémáról lesz szó.
- Biztosan elcsépeltnek hangzik, de tudtam, hogy te meg fogod érteni - pillantok rá őszinte hálával az arcomon. - Igen, igazad lehet. Én is gondoltam már erre, csak épp annyira türelmetlen vagyok...
És az sem segít, hogy nap mint nap egyedül maradok a gondolataimmal.
- Hát, 92-es - paskolom meg a kupacot szeretetteljesen. - Dolores. Olvastad már?
Egyre inkább mardos a kíváncsiság most, hogy elárultam a saját titkomat. A tíz perc is rekordmennyiségnek tűnik, amit kibírok, mielőtt végül rákérdeznék.
- James,... Valójában miért hagytad itt Nameless Townt? Mi történt?

Tárgy: Re: Névtelen Park Hétf. Aug. 29, 2016 11:34 pm

-Egyáltalán nem tartasz fel. Hirtelen ötlet volt, hogy eljöttem ide... nincsenek terveim se mára, se az elkövetkezendő napokra... hetekre. - Hogy így belegondol, nincsenek egyáltalán tervei. Fogta magát és úgy döntött felkeresi a professzort. És pont. Se több, se kevesebb. Edward szigorától szabadult volna egy időre, az otthoni nyomott légkör szintén nem vonzza, más pedig nincs. Rachel kimondottan üdítő társaság neki, ha nem is látszik sajnos. Minden esetre, éreztetni óhajtja, hogy nem időpontra jött, teljesen ráér.
-Ez igaz... de nálam vélhetően többet tudsz, már az a kevés is megéri. - Nem akar tolakodó lenni, de jól esik informálódnia, Rachel amúgy is barátságos, ha anno zárkózott is volt, nem zárja ki a többieket puszta dacból vagy nemtörődömségből. Legalább is szerinte.
Maga is meglepődik, hogy Rachel szavai nyomán képes úgy összefoglalni a hiányérzetét, hogy találó legyen. Bár lehet, sokat merített önmagából is, onnan is a siker, sajnos.
-Néha azon gondolkodom, mindent meg lehet-e egyáltalán emészteni. Meg kell-e emészteni? Jobb lesz-e ha megtesszük... a folyamat is nehéz, az eredmény sem feltétlen jó... megértem, ha kétségeid vannak. Nekem is vannak. - Kár lenne tagadnia, hogy bizony őt magát is sok hasonló gondolatkör foglalkoztatja, szolgál a bambulása tárgyául, ami merengés igazából.
-Nem. Nem hangzik úgy. - Mosolyog a másikra, mert sajnos-nem sajnos átérzi milyen rágódni valamin, de James sosem volt egy örömködő, könnyű alkat, annál sokkal zárkózottabb volt mindig is.
-Az ember szabadulna ettől az állapottól, mert parttalan, megértelek. De sürgetni valamit, főleg magad és az érzéseid nem szerencsés. Bár... az sem jó, ha túl sok időt adsz, mert kifolynak a kezeid közül az évek. - Utóbbit halkan tette hozzá, mert a lánynak nem akkora probléma, tekintve szép hosszú élete lesz, ha nem keveredik bajba.
A könyv kapcsán bólint.
-Akkor még inkább régebbi. Nem, nem olvastam, de akkor ez is ilyen horroros jellegű, nem? - Mint King legtöbb könyve, elvégre ebben volt a legjobb.
Kevéske csönd áll be, melyet Rachel tör meg, de James rezignáltan tűri a kérdést. Természetesen nem óhajtja elmondani, mi történt, mert Henry bácsikájának is több hónapnyi szenvedés árán mondta el, de neki sem részletesen, csak a lényeget. Azt viszont nem akarja, tekintve nem tudná gyűlölet nélkül kimondani a szavakat és Rachel noha vámpír, az egyetlen olyan nőnemű vámpír (a férfinemű Olivert leszámítva) akit a világért nem bántana meg a saját rasszista hozzáállásával, hiába van bőven oka erre.
Először úgy tűnhet, meg sem hallotta a kérdést, mert lustán elnéz vissza a tó fele, hagyja, hogy fújjon a szél, fütyülése töltve ki a csendet, de ha Rachel képes várni akár pár percet is, kénytelen mondani valamit, ha kelletlen is.
-Figyelmetlen voltam és naiv. Megbűnhődtem érte. Nem szeretnék róla beszélni, próbálom elfelejteni. Sajnos túl élénken emlékszem rá... - Érezhetően lassan és nehezen beszél, mint akinek fáj a téma érintése is. Testébe visszaköltözik a fájdalom és a hideg, így összehúzza magán a kabátot inkább. Különben is, mi van ha 'Ő' még mindig itt van? Úgy hallotta rég nincs, de paranoiás lett. Még mindig álmodik 'Vele'.
-A lényeg, hogy itt vagyok, Te is, a többi nem számít. Inkább mesélj, találtál barátokat? Szakosodtál valamire? Hol élsz most? - Magáról úgy sincs mit mesélnie, úgy érzi, de Rachel tényleg érdekli. Mennyire tudott boldogulni? Igaz, kisejlik a hangjából egy adag bűntudat, hogy eltűnt, nyom nélkül, szavak nélkül, de ha akkor találkoznak soha többé nem találkoznak, ebben is biztos. Henry bácsikája attól félt, idegösszeomlást kapott. Lehet megtörtént, nehéz megállapítani.

Tárgy: Re: Névtelen Park Kedd Aug. 30, 2016 2:49 pm

- Ez esetben remélem, jut még rám időd. Én sem fulladok bele a teendőimbe.
Bár ha ennél is több könyvet halmozok fel magam körül a napokban, lényegében ez sem tűnik túl meredek végkifejletnek. Leszámítva, hogy ilyen módon aligha halhatnék meg újra.
Közben azt is nyugtázom magamban, hogy csupán pár hétig szándékozik a városban maradni, dehát eltervezni és megvalósítani egészen más; én is egy évre, esetleg kettőre készültem, mégis itt vagyok.
- Bármikor szívesen látlak nálunk - teszem hozzá egy mosoly kíséretében, jóllehet nem vagyok biztos benne, hogy szóba került-e valaha Derek, vagy az otthonunk. Úgy tűnik, valóban a legevidensebb témákat hagytuk ki a beszélgetéseinkből.
Megnyugtatóan hat rám a tudat, hogy végre valaki nem csak megérti (azaz "el tudja képzelni") mindazt, amin keresztül megyek, hanem együtt is érez velem. Ahogy újból észreveszem a tekintetében bujkáló fájdalmat, tudom, hogy neki még nehezebb dolga van. Fogalmam sincs, hogy ez pontosan minek tudható be. Talán egyszerűen csak másak vagyunk: én könnyebben vettem az akadályokat, képes vagyok mosolyogni akkor is, ha úgy érzem, egy részem még mindig romokban hever. James félelme egyes pillanatokban szinte tapinthatóvá válik, az arcára van írva, mennyire sebezhető... Más részről nekem rengeteget segítettek a barátaim és Derek abban, hogy ne egy szörnyeteget lássak a tükörben, számára pedig tudtommal Sitka az egyetlen, akivel megoszthatja a problémáit. Sitka, akit valószínűleg évekkel ezelőtt látott utoljára.
Önkénytelenül érintem meg a karját, miközben válaszolok.
- Ha beszélni szeretnél, vagy szükséged lenne valakire, én itt vagyok - mondom egyenesen a szemébe nézve. - Tudom, milyen nehéz egyedül megbirkózni a történtekkel.
Nem kell túlgondolnom a szavait ahhoz, hogy rájöjjek, az utóbbi mondatot leginkább magának szánta.
- Egyetértek. - Az arcomon halvány, inkább szomorú mosoly bujkál. - Talán ideje lenne összeszednünk magunkat.
Rákérdeznék, mit szól egy véreskühöz, azonban a Jamesre való tekintettel inkább lenyelem a száraz humorérzékemet. Nem hinném, hogy értékelné a vámpíros poénjaimat.
- Nem tűnik annyira horrornak, legalábbis a leírás alapján, de mivel róla van szó, egy dologban biztos vagyok: nem okoz majd csalódást.
Hirtelennek tűnhet a témaváltásom szegény, ártalmatlan King után, azonban ha csak sejtené, mennyi ideje vártam rá, hogy újból feltegyem a kérdésem... Ezek után ilyen rövid idő már igazán nem oszt nem szoroz, mégis kíváncsiságtól fűtve pillantok Jamesre minden múló másodpercben, amíg meg nem szólal.
Azonnal megbánom, hogy ennyire önzően viselkedtem.
- Ne haragudj, butaság volt erőltetni. Többször nem hozom fel - felelem bűntudatosan. - Új barátokat? - kérdezem elgondolkozva. - Úgy érted, a könyveken kívül? Nekem tökéletesen megfelel, ha néha napján találkozunk Ewolettel, és levelezhetek azokkal, akik máshol élnek. - Vállat vonok. - Nem szakosodtam, te? ... Az északi lakónegyedben élek.

Tárgy: Re: Névtelen Park Kedd Aug. 30, 2016 6:23 pm

-Bőven jut. Ma is, máskor is, ha igényt tartasz rám. - Mert az esetben maradhat tovább is, egy kis környezetváltozás talán még jót is tenne neki.
-Kedves Tőled, nem szeretnék zavarni. Félek, nem vagyok a legjobb társaság, de ha a családodat nem zavarom, örömmel elfogadom. - Mert az egy dolog, hogy Rachel kedveli őt, valami megmagyarázhatatlan okból, de ez nem biztos hogy igaz lesz másokra is. De az is igaz, James nem tudja mit takar a "nálunk" kifejezés. Bár lényegében mindegy is talán.
Annyi biztos, hogy együtt érez a lánnyal, nem csak rámondja illemből, hogy megérti, hanem valóban magáénak érzi, főleg mert kedveli a másikat. A saját depresszióját azonban nem tudja rejtegetni sokáig, szavaiból akaratlan kisejlik, bár arra nem számít hogy hozzáérnek. Amióta Sitkával az oldalán tért haza, kerülik ezt, pont amiatt, mert remegni kezd a keze, bár most csak enyhén, mert fel van öltözve, így gyorsan ráhúzza a kabátja ujját, mintha csak kihűlt volna a keze és fázna, úgy fordul mosolyogva a másikhoz.
-Igen... de az én történetemen nem változtat semmi. Kár is beszélni róla. Vannak sokkal vidámabb és reálisabb témák is, a jelen, a jövő... érdekel mik a terveid. - Nem hazudik, úgy érzi ami megtörtént megtörtént, csak épp nem bír leplet borítani rá, hogy porosodhasson valahol a lelke mélyének egy elfeledett zugában. Ami Rachellel történik ellenben érdekesnek tűnik, a lánynak bizonyára vannak céljai, tervei, minden, amit James egy ideje nélkülöz.
-Ehmm, talááán, de lehet ezt is mérlegelni kéne, meg hányni-vetni, hm? - Vigyorodik el, míg lesüti a szemét, mert szerinte valahol vicces, hogy két fiatal azon morfondírozik, hogy tovább kéne lépni és nem a múltban élni.
-Akkor úgy sejtem pár nap és kiolvasod, elmesélhetnéd, hogy tetszett. - Úgy fest egy rajongóval hozta össze a sors. Kellene szerezni egy dedikált példányt, ami nincs meg a lánynak. Biztos örülne neki.
Aztán persze jön az elkerülhetetlen kérdés páros, de inkább szabadulna a múltjától, mint emlékezne rá, így hárítja is a lehetőséget. Elég álmodnia vele, beszélni már végképp nem óhajt róla, de szerencsére Rachel nem hajthatatlan. Igaz, James jelzi, hogy ne kérdezhetne erről máskor, más körülmények között, de érezhetően speciális körülmény kellene, hogy ő erről magától beszéljen, az is biztos.
-Ewolet Oliver barátnője? Olyan rég volt és nem is találkoztam a lánnyal sosem, de mintha azt a lányt is így hívták volna... - Röstelli, de inkább Rachelnél kérdez rá, mint ne adj Isten Olivernél. Olyan lenne mintha anno nem figyelt volna rá, pedig igyekezett.
-Nem is... igényled, hogy beszélgess? Nekem a könyvek egy idő után hasonlóvá kezdenek válni és muszáj sétálnom és mást csinálnom... - Nem is olvasott ki annyira sok könyvet, ez is igaz. De azt a párat nagy becsben tartja, másrészről.
-Nem eléggé. Edward, az új tanárom próbálta átadni a saját profiljába illő varázslatokat. Nincs gyereke, gondolom örült, de sok egyáltalán nem az én világom. Bár erre mindig azt mondja, azt se tudom mit beszélek. Ahh, örülök, hogy nincs itt... - Túr a hajába mind a két kezével míg hátradönti a fejét, enyhe jele annak, hogy besokallt a vén szivar mellett. Aki annyira amúgy nem vén, csak James szemében az.
-Nos, szállást valószínű nem ott veszek ki, de nem leszel messze a központtól, ez jó. - Mosolyog a másikra, ahogy újra összeszedte magát.
-Esetleg van kedved elmenni valahova? Nem vagyok épp a legjobb barátnő pótló, legalább is remélem a hosszabb haj nem tesz még alkalmassá a poszt betöltésére de... én örülnék neki. - Együtt lenne valakivel, akit kedvel, kikapcsolódna... legalább ma, ha máskor nem is ér rá a másik, mert tény, bizonyos millió több hasznosabb dolga van, mint Jamesszel csavarogni, aki szemlátomást csak lébecol jelenleg.

Tárgy: Re: Névtelen Park Kedd Aug. 30, 2016 8:02 pm

- Természetesen igényt tartok - felelem jókedvűen. - És egyáltalán nem zavarsz. A családomat sem, részben mert Michiganben élnek. - Bár a család elég erős szó a nevelő szüleimet illetően, mégiscsak ők azok, akik a legközelebb állnak ahhoz, hogy a rokonaimként tekintsek rájuk. - Esetleg ismered Dereket? Velünk együtt járt Dexternonba is és ide is.
Igaz, tudtommal nem tartózkodott huzamosabb ideig egyik iskolában sem, viszont nem tartom lehetetlennek, hogy halványan emlékszik rá - ha másért nem is, azért, mert rengeteget voltunk együtt.
Hiába próbálja egy ilyen egyszerű gesztussal leplezni a remegését, érzem, hogy ugyanabban a pillanatban kezd rá, mikor a karjára teszem a kezemet. Az alsó ajkamba harapok, miközben elengedem. Régen én sem bírtam elviselni az emberek érintését, sőt, már az is frusztrált, ha valaki túlságosan közel merészkedett hozzám. Megértem, egyszerűen csak bánt, ahogy az is, hogy nem nyílt meg előttem korábban. Egyikünk sem tehet róla.
- Egyenlőre semmi konkrét - válaszolom száj húzogatva. - Neked van valami terved a jövőre nézve?
James viccelődése egyszerre okoz meglepetést és örömöt számomra, mert hát valljuk be, nem fordul elő túl gyakran. Tulajdonképpen soha.
- Igazad van, elég bizonytalan ez az egész - bólogatok vigyorogva.
Pár nap? Inkább fél nap, ha rákapok egy könyvre, az egészen biztosan nem tart majd sokáig.
- Persze. Szívesen kölcsön adom majd, ha szeretnéd - mosolygok rá.
Kérdésére csupán bólintok, úgy látszik, belejöttem ebbe a gesztusba.
- De, néha kevésnek tűnik így. Főleg, mikor Dereknek más elfoglaltságai adódnak.
Eleresztek egy apró sóhajt; kezdetnek talán az is sokat segítene, ha nem hagyna ennyit magamra a gondolataimmal. Másrészről mostanában pontosan én döntök úgy, hogy a könyveimbe temetkezem ahelyett, hogy a barátaimmal találkoznék. Nem hibáztathatom őt azért, mert nem szánja rám minden egyes percét az örökkévalóságból. Többször is eszembe jutott már, mi lenne, ha egyszer hazalátogatnék, de mindeddig még Becca miatt is képtelen voltam rávenni magam.
- Érdekes fazonnak tűnik - jegyzem meg jót mulatva a "szenvedésén".
Jó látni, hogy végre felenged a társaságomban. Nem is emlékszem, mikor mosolygott utoljára rám, ha egyáltalán történt ilyesmi.
Pislogva térek vissza a jelenbe, mikor tudatosul bennem, hogy több másodpercig bámultam szótlanul.
- De, persze. Mihez lenne kedved?

Tárgy: Re: Névtelen Park Kedd Aug. 30, 2016 8:48 pm

-Ó, hát akkor őket talán tényleg nem. De akkor kivel élsz együtt? - Nem akar tolakodó lenni, de adja magát a kérdés. De már kapja is rá a választ.
-Derek? Nem, nem mondám. - Még azelőtt eljött James a suliból, hogy igazán sűrűn együtt tudta volna látni őket. De meg sem lepődik hogy Rachel már akkor talált valakit maga mellé, végtére is csinos és kedves. James mindig is csak dicsérni tudta, sosem értette, miért barátkozik vele egy ilyen teremtés. Főleg, mivel tudta hogy a vámpírokkal előítéletes is.
Később érzi, hogy nem valami ügyes, ami saját deficitjeinek elrejtését illeti, de nem akar ezzel is foglalkozni. Álmában nem gondolta volna, hogy olyan ismerősbe fut, aki még kedveli is.
-Nincs... fogalmam sincs mihez kezdjek magammal. - Bukik ki belőle, némi tanácstalan tónussal alátámasztva, mert minden, ami akart lenni már nem lehet, vagy meggondolta magát látva milyen is az.
Régebben is hajlott néha-néha a viccre, Oliver a megmondója, de akkor jócskán zárkózottabb volt gesztus és kifejezésügyileg, ami mára enyhült, így bátrabban mer poénos lenni, akkor is ha néha cinikus ember benyomását kelti tőle.
-Az már biztos! - Kontrázik a bizonytalan helyzetre és nevet is kicsit, katasztrófa humora van, de már beletörődött.
-Inkább meghallgatnám ahogy mesélsz róla, szeretem hallgatni ahogy az emberek mesélnek egy könyvről vagy műről. - Egészen biztos benne, hogy úgy jobban tetszene neki a könyv, mint olvasva. Már ha ez nem lesz teher Rachelnek, sokakat ez idegesít, mesélni valamit amit el is lehet olvasni.
-És Dereknek nincsenek rokonai? Vagy egy lánytestvére? Hátha. Vagy barátai, akikkel tudnál te is beszélgetni. - Találgat, mert talán a közvetlen környezetében is vannak 'emberek', csak eddig nem beszélgetett velük annyit.
-Az... így is lehet mondani. - Mondja amolyan legyintő hangsúllyal, mert eléggé vaskalapos alakról beszélgetnek, de addig jó, míg Rachel nem ismeri meg. Edward kivétel nélkül az összes vámpírt az ellenségének tartja, kicsit már beteges.
Aztán veti fel, mi lenne ha csavarognának, de csak mosolyogva nézi a másikat, aki vagy elmerengett ezen, vagy bebambult, így a végére kicsit játékosabb is lesz a mosolya, mert viccesnek tartja.
-Hú, jó kérdés... ezer éve nem voltam színházban vagy koncerten, de ott nem tudnánk beszélgetni. Szóóóval körbesétálhatnánk a parkot, esetleg kacsázhatnánk a tónál, azt szeretek. Aztán a központban kivennék egy szobát és ledobnám a cuccaim és... nem tudom, elmenjünk megint teázni, mint anno? Vagy a körhintára is felülhetünk! Az talán nem olyan komoly és felnőttes. - Mosolyog, ha emlékei nem csalnak biza' Rachel volt az, akivel egy játszóházba is betévedt.

Tárgy: Re: Névtelen Park Szer. Aug. 31, 2016 5:04 pm

- Nos, vele élek együtt - vonok vállat, mintha semmiség lenne az egész, bár valójában az is; arra legalábbis nincs okom, hogy zavarba jöjjek. És mégis. Néha jó vámpírnak lenni, legalább nem pirulok fülig az ehhez hasonló bejelentések miatt.
- Talán jobb, ha most, előre szólok, hogy vámpír... Így is bevállalod a látogatást? Mert ha nem, megbeszélhetem vele, hogy ugorjon el egy kicsit otthonról - ajánlom fel készségesen, nem szeretném, ha ezen múlna a dolog. Egyébként sem kéne sokáig győzködnöm Dereket, biztosan le tudná kötni magát pár óra erejéig.
Remélem nem okoz kényelmetlenséget számára, hogy ilyen nyíltan felvetettem a problémát, elvégre jobb tisztázni a részleteket, mintha váratlan körülmények elé állítanám. Fogalmam sincs, hogyan viszonyulhat azóta a vámpír témához, illetve, hogy Derek milyen reakciót váltana ki belőle, ha csak úgy hipp-hopp beszambázna a nappaliba.
- Hivatásos lődörgőnek kéne állnunk - nevetek fel.
Nem mintha huzamosabb ideig képes lennék elviselni a semmittevés unalmát, alighanem ez az egyik oka annak, hogy ennyire összekuszálódtak a gondolataim és az érzelmeim az utóbbi időkben. Igen, valójában elég sok oka lehet, de még ezt is képes vagyok túlgondolni, komplikáltabbá tenni, mint amilyen. Egy lépés előre, három hátra.
- Hát, rendben - felelem mosolyogva. - Ez esetben képtelen leszel már holnapra beütemezni a műelemzésemet, mielőtt mást kezdek olvasni.
Kérdésére mindössze hosszas csend a válasz részemről - azon tűnődök, megemlítsem-e Derek korát. Végül jobbnak látom, ha a lényegre korlátozom a mondanivalómat.
- Nincsenek, de ne aggódj, ha több beszélgetést igényelnék, lenne kihez fordulnom. Nekem viszont megfelel így.
Ritkán érzem magam magányosnak, és akkor sem ez az oka. Ugyanakkor el kell gondolkoznom rajta, hogy ezt a kérdést is magából kiindulva tette fel?
- Nekem az is tökéletesen megfelel, ha labdák közt úszkálunk - válaszolom tettetett komolysággal. - Úgyhogy induljunk el a programterveden, aztán meglátjuk, mi lesz belőle. Én egyébként sem tanultam meg kacsázni. - Szomorúan biggyesztem le az alsó ajkamat, mert valóban, ez kimaradt a gyerekkoromból.
Amennyiben felkészültnek érzi magát a küldetésünkre, magamhoz veszem a könyveimet és elindulok az egyik ösvényen.

» A Névtelen Fáraó
» Névtelen Folyó a város szívében
» A Vörös Park
» Blackthorn Park