Anniversary ~ Mr. & Mrs. Ripper

Ripper & Ripper

Insane
Inside the danger gets me high

Szűk, magas, de nem kopár falak - díszes, cirádás tapéta. Mint egy bizarr, dohos tükörképe a távoli jövőnek, ahol Lola Ulliel már szintén járt. De ez nem az a kor, nem az a század. Ez, itt, ahogy tekintetét a színes falakon és művészien kifaragott bútorokon végig járatja, nem nehéz kitalálni: A viktoriánus kor. Az üresnek tűnő hotelszoba nyikorgó fa padlója ahhoz vezeti, akihez lábai mindig: Jack-hez. Egy asztalkánál ül, háttal, de amint a nő belép, fe. slé fordul. Az asztalon egy szemre való cilinder, mellé támasztva egy sétapálca. Jean a korra jellemző, elegáns öltözetet visel: éj-fekete, rá szabott nadrágot és felöltőt, valamint mellényt, melyek tökéletesen emelik ki alakját. A szög-egyenes, erős hátat, a finom, keményített gallér és selyemsál a hosszú nyakat, a nadrág pedig a vádlit. Simára borotvált arc mosolyog rá, ahogy közeledik.
- Hát elkészültél. Gyönyörű vagy. Jól áll a viktoriánus divat.
Ha a fiatal nő elég közel ér, kacsója után nyúl és finoman csókot lehel a kezére.
- Ügyes, hogy egyedül is fel tudtad venni a fűzőt. De bármikor segítek.
Jegyzi meg pikáns éllel a hangjában, nem is titkolva a mögöttes szándékot.
- Tudom, mennyire szeretsz a Kapuval utazni. Ezért is gondoltam erre. Az pedig a 19. századi Londonba hozott minket, mellesleg, nem lepődöm meg. Jó évjárat, 1887. Az első, ikonikussá vált gyilkosságom előtt.
Közelebb húzza magához a lányt, átkarolva darázs derekát, felnézve rá.
Elveszve a tekintetében.
- Boldog első házassági évfordulót, Lola.

Ez ismerős. Az épületek, a lovas szekerek. Hisz itt már jártam. Az első alkalommal, amikor igazából minden kezdődött. Újra rácsodálkozok az elém táruló világra, de megszaporázom lépteim. Engem várnak.... vagyis, nagyon remélem.
Meglátva őt újra elámulok. Nem tudom, lesz-e valaha is olyan, hogy számomra Jack csak egy férfi lesz. Nem tudom, lesz-e olyan alkalom, mikor olyan könnyedén sétálok ki vele egy szobából úgy, hogy a ruhái mindvégig rajta maradnak. Nem tudom, hogy valaha meg fogom-e ezt unni. Nem lehet. Nem tudom őt nem gyönyörűnek látni, legyen bárhol, nézzen ki bárhogy. Az én lélegzetem mindig elakad, csak mostanság már palástolni sincs kedvem.
- Azért jobban bírnám, ha lehetne nadrágot is hordani - pördülök meg, hagyva hogy a hajam is lobogjon, mivel most szimplán ki van engedve. Nem bokáig érő, de nekem már így is bőven elég hosszú.
- Szerintem.... mi még ráérünk - pislogok sűrűn, hogy odalépve elé, a kézcsók után egyből szájon is csókoljam, kifejezve a szándékom.
- Ahhoz előbb ki kell szedned belőle - játékosan harapom meg az ajkát, még mosolygok is közben. Nem, ezt soha nem lehet megunni.
- A kezdetek kezdetén? Amúgy ezt a kort tényleg csípem, maradjunk itt - mintha az lehetséges lenne, meg hát, amikor hozzábújok, tudom hogy tök mindegy hol vagyunk, amíg velem van.
- Szeretlek - karolom át a nyakát, vigyorogva, talán kicsit meg is hatódva. Nem mindenkit visznek vissza az időbe az évfordulón... a pancseroknak valami gagyi drága étterem jut csak, egy silány pasival... én meg rohadt szerencsés vagyok, mert körülbelül egy Istent fogtam ki.
- Tudom, hogy vámpírok vagyunk, mégis azt hittem egy pillanatra, álmodok csak - vallom be, kicsit behúzva a nyakam, végig az arcát simogatva. Tetszik amit látok, a nyugalom, a tekintete se olyan vad, mint mikor felkoncolni készül.

Ripper & Ripper

Kövess engem, derűsen
míg a Jule kincsről mesélek
Fa la la la la, la la la la

Lovas kocsi kerekének fásan nyikorgó hangja, patadobogás és paripák nyerítése szűrődik kintről. Az ablakokon túl pedig lassú, kövér pelyhekbe hullnak alá a hópelyhek a ködös, sötét londoni estében. Jack az asztaltól a terebélyes ruhában érkező Lola felé fordul - és elmosolyodik. Kezét nyújtja s a nő hozzá sétál.
- Csodaszép vagy. A karmazsin mindig is jól állt. Legyen szó drága kelméről vagy mások véréről. Nadrágot pedig oda haza bármikor felvehetsz. Bár én továbbra is azt preferálom, ha nemes egyszerűséggel "elfelejtesz" felöltözni.
Kacér mosoly játszik piszkosul jóképű arcán, midőn felpillant hitvesére. S amint kezet csókol, a rőt hajú lány mohón emeli a férfi arcát, hogy egy forró csókot lehelhessen ajkaira a téli hidegben. Jean pedig nem ellenkezik, bár az első pillanatban mintha váratlanul érné, de ezt követően szenvedélytől fűtve csókol vissza, tenyereibe temetve Mrs. Rippet arcát.
- Úgy csókolsz, mintha hamvaimból támadtam volna fel.
Ejti meg az apró megjegyzést, szinte félvállról, cseppet sem vádlón.
- Bármikor, szíves örömest. De nem garantálhatom a korzett épségét, így talán praktikusabb volna a vacsora utánra halasztani a dolgot.
Átöleli a fiatal ara derekát, eljátszva a hátán a fűző zsinórjával, kínzó kéjességgel s lassúsággal. Ekkor Lola az ajkába harap, mire a férfi vadabbul rántja magához, hogy a mozdulat hevétől a combjára zuttyanjon. Hogy a térde a puha női combok közé kerüljön a sűrű szoknyák alatt. Jobbja pedig elkalandozik, beszökve az alsó szoknyák alá, felfelé, egyenesen a harisnyakötő mentén, hogy ujjai becsússzanak annak gumija alá, mintha maga sem tudná eldönteni, kikapcsolja-e vagy sem.
- Így is nevezhetjük. Én is szerettem ezt a kort, a maga tiszta eszméivel és stílusával. Kár, hogy kórság rágta, a halandók és halhatatlanok bűnös ragálya. Most itt vagyunk, és ez a lényeg. Míg a Kapu megtűri. Elvileg nem szabadna túl korán kilöknie, mivel nem valószínű, hogy összefutnánk velem.
Magyarázza, s közben egyre közelebb húzza magához a lányt, a térdén csúsztatva.
- Én is szeretlek, Mrs. Lola Ulliel.
Szélesedik ki mosolya, feltárva az igen csak hosszú, hófehér szemfogakat,  melyek a Bíbor Király egyenes ági férfi leszármazottaira oly jellemzőek és szembe tűnőek a többi fajtárshoz és nemeshez képest. Finoman szájon csókolja, majd viszonozza az ölelést, átkarolva a nő hátát. Mikor az ölelés lazul és a neje - vagyis a neki vélt ifjonti személye - beszélni kezd, ugyan az a halovány derű tükröződik arcán. Kifürkészhetetlen gondolatokkal.
- Valóságos vagyok, mint látod, érzed. És ez csupán a közös életünk kezdete, 365 nap, elröppent, akár egy pillanat. A 365. év majd más lesz, talán, felemlegetjük majd ezt a pillanatot.
Jegyzi meg, midőn a másik az orcáját cirógtja.
- Gyere, induljunk. Kezdek éhes lenni.
Ahogy felemelkedik a székről, emeli magával a nőt is, szánt szándékkal tartva szorosan magához, felperzselve érzékeit.
- Ennyi réteg ruha miatt nem tudok a fenekedre csapi, tragédia. De valahogy kibírom míg vissza érünk.
Teszi hozzá mellékesen, miközben a kalapot emeli a fejére. Majd felkapva a kor divatjára jellemző felöltőt és úriemberhez méltón segíti fel asszonykájára a kabátot, mi szintén a bíbor és obszidián színeiben pompázik, akár a ruhája.
- Indulhatunk?
Veszi kézbe a sétapálcát s karját nyújtja, hogy jul estéjén, az évfordulójukon meginduljanak a viktoriánus éjszakába.
- Mintha csak jul okán áldoznánk a termékenységért. Nem mintha szükségünk lenne önigazolásra vagy áldozatokra e célból.
Kuncogja, miközben megindulnak az éjszakában, a ködszitáláson át. Gyalogosan, síkos macskaköveken.
- Először arra gondoltam, Whitechapel-be mehetnénk. De az túl komor lenne. Sok éhező, kéregető és halálra fagyott tetemek. A drága ruhánk miatt pedig vagy le se vakarnánk magunkról az embereket vagy nekünk jönnének. Szóval, inkább a város egy gazdagabb negyedét választottam, ahol nyílt titok, hogy a szórakozást sem vetik meg.
Ecseteli, miközben haladnak. Gyönyörű, magas épületek, az éjszaka feketeségben pedig vakítóan fehér pelyhek - és a két vámpír arca, kirívóan. Miközben sétálnak, egy lépcső mellett is elhaladnak, ahol egy gyermek ücsörög, össze vonva szemöldökét. Hiszen felfigyelt arra, amire a karácsony előtti rohanásban és adventi vásárlási lázban senki más: a  különös és túlságosan gyönyörű lord és mylady, kiknek arca oly sápadt, akár egy frissen hantolt tuberkulózisosé, ahogy beszélgetnek... nem látszik a leheletük. A felismerés lassú, rozsdás fogaskerekekként koccan és a félelem kezd felkúszni a kisleány torkában. Jack megérzi és a mondatot félbe hagyva fordítja fejét a kölyök felé, aki erre össze rezzen. De szerencséje van, a Hasfelmetszőnek ma jó napja van. Így nem tesz mást, csupán fekete kesztyű fedte mutatóujját a szája elé emeli, jelezve a z apróságnak, hogy a csíny vele együtt szálljon sírba. A pöttöm össze rezzen s a pillanatnyi ledermedés után olyan gyorsan szalad el, hogy egészen bele veszik a ködbe. Mr. Ulliel selymesen nevet és tova halad mátkájával.
- Gyerekek! A szemük olyat is észre vesz, amit a felnőtteké már nem.
Jegyzi meg, főként a halandókra értve. Az utcákat sem kell soká járniuk, egy harsány öltözéket viselő, kacér nőszemély szúrja ki őket és giccses ernyőjével meg is indul feléjük. - Ó, My Lord, én igazán szívesen felmelegítem ezen a fagyos estén, látom, az arca egészen kihűlt... a hölgy engedelmével, vagy, ha szeretné, esetleg... őt is. - Kezd bele a szajha meglepően szabadosan a korhoz képest, szenvtelenül simulva, ó, ha tudná, kihez! S még egy kacsintást is küld Lola felé, alaposan megnézve magának, mintha nem tudná eldönteni, konkurenciát vagy kuncsaftot lásson a nőben.