Múzeum Royal

Tárgy: Múzeum Royal Szomb. Nov. 17, 2012 4:55 pm

Múzeum Royal

A város múzeuma a városháza mellett található közvetlenül. Hatalmas, díszes épület, eltéveszthetetlen. Különleges építmény és intézmény, ahogy a város többi pontja. Ugyanis nem csak a klasszikus igényeket elégíti ki, hanem természetesen igazodik a városlakók izléséhez. Ennek megfelelően rengeteg terem szolgál a morbid műalkotásoknak, romantika korának vagy éppen az abszurdnak. Így például külön tárlata van Henry Fuseli-nek vagy Arnold Böcklinnek és a preraffaellitáknak, ahogy Lady Darklore-nak úgyszintén. Emellett külön terem a történelmi kivégző és kínzóeszközöknek és még sok más érdekesség.

Tárgy: Re: Múzeum Royal Vas. Szept. 27, 2015 2:40 am

Velizarii Crimson
Inek szuga dzserdzser...

- Rére mondom -Anh! Udzsa! Szeneb!-, hogy nem tudom hol vagyok! ... Várjon, hölgyem! ... Tessék?! Nem vagyok migráns, fogalmam sincs mi az, de... Ostoba halandók!
Napok óta járom eme ódon város utcáit, mégse találok egy normális embert se, aki útba tudna igazítani. Mindenki megriad, itt hagynak, vagy megvetnek, mert nem vagyok idevalósi. Lehet nem hiába van az a varázsköd a város körül? De miért zárkóznak el ennyire? Bezzeg az én időmben! A tenyerükön hordoztak volna! De amióta van számítógép, telefon, meg ki tudja miféle szörnyetegei a technikának, csak kinevetnek, nem hiszik el, amit állítasz, legyen az bármi! Mindenki bizonyítékokra vágyik, máskülönben nem nyílnak meg feléd. Nem tudom mit szólt volna hozzá az iménti hölgy, ha egy érintéssel elsorvasztom azt a patkányszerű, ugató valamit a kezei között, vagy ha feltépem az ereit és kiszívom rubintvörös vérét... Szerintem elég bizonyíték lett volna arra, hogy milyen ostoba.
Pedig a modernizáció nyomai nem is olyan mértékben mutatkoznak meg itt, mint ahogy azt vártam! Még szerencse... A mágiát itt még mindig többre becsülik, mint bárhol másutt. Vajon az ősi igék is ismertek erre, vagy csak múzeumoknak nevezett építményekben tanulmányozzák őket a tekercsek között? Londonban találkoztam ilyesmivel, meg is lepődtek, mikor folyékonyan felolvastam egy számukra megfejthetetlen papiruszt, és ennek hatására felébredt a szomszéd szobában a múmia. Szegény írnok, ismertem. Az egyik papom hajtotta végre rajta a mumifikálás szertartását. A kutatók nemigazán tudtak mit kezdeni a jelenséggel, így inkább el is somfordáltam azzal a régi szöveggel együtt, még mielőtt kérdőre vonhattak volna. A múmia pedig pár nap múlva magától visszatért a szarkofágjába, és nem háborított tovább senkit.
Valami nem stimmel... Az egész város elég nyomasztó, furcsa erők csomópontja, rengeteg élőlény hazája... És Ő még sincs még itt a leánnyal. Azt hittem követni fognak idáig. Lehet meg is tették, csak nem találkoztunk még össze. Remélem minden rendben van, és nem falt fel még az a lány senkit sem elevenen. Nem lenne jó, ha veszélybe sodorna minket.
Hirtelen megállok. Oldalra tekintve a nedves járdáról egy hatalmas, impozáns épületet pillantok meg. Múzeum Royal. Nos, lássuk miféle kincseket rejt ez a hely, ami még a mi korunkból származik! Bizonyára elég sokat. A zsigereimben érzem...
Az ajtó zárva, de nem okoz nagy problémát egy magamfajta vénségnek. Nem kell sok idő, és már benn is vagyok. Csizmám talpa hangtalanul koppan a tiszta kövön. Jobbra festészeti kiállítás, balra egy ifjú szobrász hátborzongató alkotásai... Nekem viszont az emeleten van dolgom. Igen, most már határozottan érzem, hogy miféle ereklyéket őriznek itt, köztük olyat is, amit jobb, ha nem fejtenek meg; ami jobb, ha örök feledésbe merül. Meg kell szereznem. Itt nem maradhat.
Szépséges üvegvitrin veszi körül. Egyszerű szkarabeusz szobrocskának tűnik, de valójában jóval több annál. Hosszú perceken át csak bámulom. Különös emlékeket idéz fel bennem.
Jobb lesz azonban sietni. Még a végén rám akad valaki.

Tárgy: Re: Múzeum Royal Kedd Okt. 13, 2015 10:12 pm

Fogalmam sincs meddig tart még ez a kínszenvedés, hogy a saját testem lázadozik ellenem, és az ellen hogy él. A vérem méregként kavarog az ereimben és minden alkalommal, amikor átlendül a szívemen, kellemetlen kissé szúró érzést von maga után. Erre ébredtem ma is, hogy egyre rosszabbul vagyok, arcomra már nem kell festék, a fehérsége természetellenes sápadtság, szemeim pedig maguktól is kiadják a sötét karikákat az álmatlanságtól. Mégis kihúzom feketével, ahogy az ajkam is, középen a csillámló fémmel. Mert ez az én stílusom. Mikor végre meg tudok moccanni a fájdalomtól és egy kicsit mérséklődik is, felöltözöm, feketébe és vörösbe, és nagy nehézségek árán, beveszem az egyik kis orvosságos fiolát amit Ewolettől kaptam, és egy kis émelygés után enyhül is a fájdalom, így útnak tudok indulni. Kell egy pár dolog a városból, és az sem ártana ha némi emberi-vámpíri kapcsolatot ápolnék. Bár hogy kivel? Mindegy, nem ezen van a hangsúly, és végül felveszem a bakancsom is, aztán becsapom az ajtót magam mögött. Csendes kis kertvárosnak nevezett környék ahol találtam ezt a kis helyet, ahol élhetek. Mert már nem megyek vissza az iskolai keretek közé, nem, oh nem bizony. Az Élet sokkal jobb tanítómester mindenféle képzett tanároknál és vámpíroknál, és nem mellesleg képtelen lennék elvegyülni köztük. Ezelőtt is nehéz volt, de most még rosszabb lenne, halált árasztok magamból. Halált, magányt és közömbösséget a világra, bár az utóbbi nem egészen igaz. Nem vagyok közömbös, engem érdekel ami zajlik, ami történik minden másodpercben, és érzem azt, amiről beszélt, hogy a világ moccan és kattan egyet a fogaskerék.
A belváros felé veszem az irányt azaz inkább városközpont, mivel eléggé érdekes helyeket lehet megtalálni ha az ember elég figyelmes, vagy célzottan keres valamit, mivel olykor még az is van ami nincs, nem lehet benne bízni hogy az ember látta aztán eltűnt, vagy éppen fordítva, nem látta és felbukkant. Magamba zárkózva haladok, és sötét borongós gondolatok kergetik egymást a fejemben oda vissza, és nem tudom miért pillantok a Royal múzeum impozáns épületére. Még sosem jártam benne, és miért ne alapon elindulok felé. Nincs zárva, nem okoz nehézséget bejutni, és barangolni kezdek, egészen ősrégi leleteket is látok. Érdektelenül indulok tovább, de mintha élő és mozgó embert vennék észre, aki nem túl ismerős.
- Héj, te meg mit csinálsz éjnek évadján a múzeumban? - kérdezem tőle, bár ennyi erővel én is mit keresek itt, de ez most éppen nem számít. Ha érdekli megkérdezi, ha nem nem, ennyi az egész. Érzek belőle valamit áradni, nem ismerős, de nem is tűnik feltétlen gonosznak. Vámpír lenne? Miféle?
- Mi vagy te? - bukik ki fekete ajkaim közül a kérdés.

Tárgy: Re: Múzeum Royal Csüt. Ápr. 21, 2016 11:29 pm

Hogy szedhetném ki úgy ezt a kis csecsebecsét anélkül, hogy észrevennék? Sokan azt mondanák, hogy sehogy, mert azok a valamik a falon mindent látnak és mindent hallanak. Kár, felpillantok az egyikre, mire annak kitörik az üvege. Ugyanúgy a többinek is. Nos, aki sok ezer évet tudhat a háta mögött, az képes lehet ilyesmikre, nem igaz? Így már nem fogja tudni senki sem, hogy tulajdonképpen mit is csinálok itt.
… Vagy mégis? Szent Aton, mi ez a hulla-szag? Melyik múmia vánszorog itt az éjszaka kellős közepén?! Szemeim egyenest a szag irányába villannak, de egyelőre nem látok még senkit és semmit. Csak a lépteit hallom, ahogy közeledik. Mindegy, nem foglalkozom vele. Nem tud nekem ártani, csakis valami halandóféle lehet… Illetve… Haldoklik? Hmm, az igen kellemetlen.
Ismét a szkarabeusz felé fordulok, hogy jobban szem ügyre vehessem a vitrinét, mire valaki megszólít. Vagyis tudom, hogy ki. Rézsútosan jobbra áll tőlem, és úgy fest, mint egy kripta-szökevény. Tipikus mai fiatal, eh… Nem nézek rá, a vitrint vizslatom.
- Ezt én is kérdezhetném tőled, ifjú barátom.
Előveszek egy éles pengét, gyönyörű, elefánt csont markolattal, belekarcolok egy jelet az üvegbe, mire az egész kis emelvény homokká változik. Elteszem a fegyvert, a homokból előkotorászom a szkarabeuszt, ami furcsa, fakó, kékes árnyalatú színben felragyog a kezemben, és elrakom az egyik erszényembe. Miközben babrálok, válaszolok a fiúnak is.
- Nos, nem vagyok köteles válaszolni kissé udvariatlan, de őszinte és nyílt kérdésedre, ahogy te sem vagy köteles válaszolni arra a kérdésemre, hogy miért vagy itt éjnek évadján, mikor otthon kéne lenned és várnod, hogy beálljon a halálod. Idáig érzem azt a rothadó bűzt… Ha az utcán esel össze, senki sem fog összekaparni a hideg kőről…
Most pillantok fel erszényeim rejtekéből először a jelenleg társaságomat jelentő ifjoncra.
- … Ha csak az Öreg nem azért adta azt a függőt a nyakadban, hogy fekete őrangyalodként megsegítsen, ha bajba kerülsz.
Nem tudom mit tervezhet ezzel a rúzsos kölyökkel Victorius, de valamiért érdekfeszítőnek találom, hogy vajon miért fogadhatta a kegyeibe. Hm, egyszer talán megtudom.
- Most viszont, ha megbocsájtasz, én angolosan eltávozom. Nem láttál s hallottál senkit és semmit! Ha netán nem élnéd túl az átváltozást, és az Alvilágba kerülnél, mondd meg Ozirisznek, hogy még mindig várom azt a csokor lidércsikolyt, amit ígért! Tudni fogja, miről van szó. Ré áldjon!
Azzal megindulok az egyik ablak irányába, hogy eltávozhassak.

Valahogy így képzelj el:

Tárgy: Re: Múzeum Royal Pént. Május 12, 2017 9:03 pm

A város múzeuma egy olyan hely, ahol még nem jártam, de napfényben már nem esik jól a kirándulás, így inkább alkonyat után jöttem, de nem számítottam rá hogy nem leszek egyedül. Valahogy meg sem fordult a szememben, hogy még társaságom is adódhatna. Senkire nem számítok, így meglepetésként ér hogy az egyik vitrin előtt egy férfi szobrozik, és szemmel láthatóan el akar lopni onnan valamit. Őszintén szólva nem érdekel a dolog, ha akarja csak tessék, nem azért szólítom meg hogy lehordjam, sokkal inkább a kíváncsiság motivál. Nézem a magas alakot és érzem hogy vén, az ereje a csontjaimban lel visszhangra és berezonál az egész hatalmam az övétől. Hol is vagyok én egy Ősöreghez képest.
- Kérdezhetnéd ami azt illeti. Bár veled ellentétben én szoktam válaszolni a feltett kérdésekre - vágok vissza, mert ahhoz képest milyen vén csont eléggé udvariatlan. Pedig az ember pont fordítva várná el. Na mindegy.
- Nem vagy köteles ez igaz, de mivel nem szaladtam azonnal az ajtóban alvó őrhöz jelenteni hogy valaki lopkodja a berendezést, ezért talán nem lenne nagy ár ha válaszolnál ennek a haldokló halandónak a kérdéseire. Neked úgysem számít nem? - kérdezem merészen ahogy közelebb lépek, nem ijedek meg tőle, ahhoz több kell, és már láttam éppen elég borzalmat ahhoz hogy tudjam, ő sem lehet olyan szörnyűséges.
- Nem fogok összeesni. Vagy ha mégis, hát felkelek, mert élni fogok. Emészt a méreg de le fogom győzni, tudom hogy képes vagyok rá, máskülönben miért kaptam volna meg? - szegezem neki a kérdést. Lassú fájdalmas halált enélkül is okozhatott volna nekem. A kijelentésen elnevetem magam, még hogy Victorius mint sötét őrangyal. Minden ő csak egyik sem a kettő közül.
- Sajnálattal közlöm hogy nem vagyok vak sem süket, de kinek is mondanék el bármit is? Nem fogok meghalni, szóval kénytelen leszel magad eljuttatni az üzeneteidet, nem vagyok postás. Sem olyan tolvaj mint te, de menj csak menekülj el egy egyszerű halandó kérdései elől... - provokálom kicsit nyíltan, mivel érzem hogy más mint Victorius, de mégis nagyon hasonló. Tudni akarom ki ő, mi ő. Mert ilyen vagyok.