Gott weiß ich will kein Engel sein ~ Hathor & Derryl

Derryl & Hathor✠

- Gyere drágám, kirándulunk - mert azt ne mondja nekem senki, hogy egy kigyó nem lehet jó kiegészítő. Nyakamba is teszem hát, mielőtt elhagynám rejtekem. Egész megszoktam én a Darklore negyedet, itt aztán valóban zajlik az élet.
De egy pillanatra se gondolom azt, hogy a kis kócos fogja megoldani a problémánkat. Látszik a szerencsétlenen, mennyire az ujjai köré csavarta a fáraó, mert ha valamihez, akkor ahhoz nagyon ért. A kiscsaj meg bárhogy is nézzük gyerek... indokolatlanul sok erővel.
Teljesen mindegy, hisz a kezembe veszem a dolgot, lévén mindenki csak sápítozik azon, hogy a szörnyeteg feléledt, viszont senki nem tesz azért, hogy ez az állapot ne legyen maradandó. S bár felettébb élvezem a kialakult helyzetet, eszembe sincs újra fejet hajtani és hajbókolni, ahogy azt sokáig tennem kellett, ha nem is a fáraó miatt, más miatt. Nem az már egy letűnt idő, és hamarosan teljesen más idő fog beköszönteni.
Nem okoz komolyabb gondot megkeresni a vadászt, vagy épp a házát. Tény, nem egy rosszképű valakiről van szó, mégse azért megyek házhoz, hogy ezt tudtára adjam, épp csak csicseregte a madár, mi van, vagy volt a birtokában... aztán kitörtem a nyakát.
- Nyugalom kedvesem, majd kapsz enni - bájosan búgom a szavakat Shesztának, kedvenc kiegészítőmnek. Aztán vágok egy fintort. De végülis megnyomom azt a nyamvadt csengőt, de iszonyat alantasnak érzem. Mégis csak egy Istennő vagyok, megszoktam már, hogy rózsaszirmok fogadnak. Nem pedig az éjszakás patkány, aki a pizzát hordja.
- Már bocsánat, de ez... borzalmas.. hogy néz ki az a gyep? A tujákat is meg kéne már nyírni... nem hinném, hogy annyira jól menne a vadász biznisz, hogy erre ne legyen időd - mérem végig, majd invitálás nélkül, ha kell, kihasználva a meglepetés erejét, arrább lökve őt is, lépkedek beljebb a magassarkúmban, amiben ember menni se tudna.
- Beszélnünk kell... A segítségedre van szükségem vadász - óó hangom árulkodik arról, hogy könyörgést hiába is vár, a szemeimben meg eluralkodik a sötétség, amint a ház belsejében vagyunk, hogy megmutassam neki, nem vagyok ember, sem egy azok a lények közül, akiket ő örömmel töröl el... szóval jobban teszi, ha komolyan vesz.

Run away from me ✠

Minden sötét, az éjszaka vak feketesége emészti fel a vadász házát és az azt körülölelő erdőséget. Csupán néhány szentjánosbogár és a csillagok pontszerű fénye ad némi fényességet. De az erdő sosem alszik. A vadász pedig sosem alszik elég mélyen az édes álomhoz. Megérzés vagy jó fül - felpattannak szemhéjai. Athos is felkapja a fejét az ágy mellett, de nem nyüszít. Derryl egy pillanat alatt ér az ajtóhoz, út közben magához véve néhány fegyvert. Egy méretes vadász kést, tele rúnákkal, amit a háta mögé rejt egy tokba és egy pisztolyt, amit pedig a melegítője szára takar. A kaukázusi medveölő sem rest, hűségesen követi gazdáját, bármikor készen a vadászatra. Léptei, mérete és súlya ellenére szinte hangtalanok. Mire Angel a lépcsőhöz ér, már meg is kondul a csengő. A férfi össze vonja a szemöldökét, egy pillanatra megtorpan. Immáron nincs miért lopakodni, megindul hát lefelé, csupasz lábakkal. Int a kutyának, hogy az ne legyen szem előtt, ha ajtót nyit. Athos pedig okos eb, az ajtó takarásában fekszik el az előszoba szőnyegén, mintha ott sem lenne, még is bármikor készen az ugrásra és marcangolásra. Nem egy vérfarkason és vámpíron kerekedtek már felül gazdájával, bajtársával. Cooper pedig ajtót nyit, cseppet sem álomittasan. Egy egyszerű pólót visel, ami takarja a harci sebhelyek többségét, tartása viszont árulkodik arról, hogy értelmiségi. Ahogy feltárul a masszív ajtó, egy magas, szálkás férfi áll az ajtóban enyhén kócos, sötétbarna hajjal, némi karban tartott borostával és angyali szemekkel. Oly átható a tekintete, oly erőt sugároz, ami halandóknál ritka. Íriszei égkékek, melyekkel mintha csak bele látna bárkibe, akár a röntgen. Arca nem tanúskodik derűről, rezzenéstelenül hallgatja a jövevényt, egy valószínűtlenül szép nőt, kígyóval a nyakában. Nem tűnik túlságosan meglepetnek, hiszen Nameless Town ilyen - tele van álomszép szörnyetegekkel. Akik belülről egytől egyig rohadtak.
- Ki a fene vagy?
Kérdezi kissé faragatlanul, mikor a nő elárulja, ismeri a kilétét. Ez pedig veszélyes. Nagyon veszélyes. Nem derülhet rá fény, ki is ő valójában, mert akkor lőttek a magánakciójának. Frusztrált lesz, de hagyja, hogy a csinibaba berontson, vállával odébb lökve. Az ajtót azonnal vissza zárja, miután gyorsan körbe pásztázta tekintetével a környéket. Nem kellenek szemtanúk. Nem fordít hátat a nőnek, egyenesen szemben áll vele és még véletlenül sem kínálja hellyel.
- Mit akarsz tőlem? Nem vagyok bérgyilkos. És egyedül szeretek dolgozni. De ezt már gondolom tudod. A kérdés csak, hogy honnan. És hogy miért hagyjalak életben, legyér bármiféle bestia is. Nem vagyok válogatós.
Rendíthetetlenül állja a felvillanó tekintetet. Van vér a pucájában, azt meg kell hagyni.

Angel eyes ♪

Derryl & Hathor✠

- Eszed az van, látom. Na de a modorod... az utolsó, aki így mert hozzám szólni, egy bitófán végezte kivágott nyelvvel - akár még árulkodó is lehet a régies módszer, hisz az tényleg nem mostanában volt. Nekem viszont egy apró pillanatra megvillan a tekintetem, mert bármennyire is szükségem van most rá, lehet ő is így fogja végezni. Tény, próbáljuk elrejteni magunkat, elvégre már csak mi hiányoztunk ebből az elátkozott városból, de azért nem mindenáron.
Amint belépek, és ő nyeretbe érezve magát bezárja az ajtót, egyből érezhet mást is. Bizony, bizony Derryl drága, nem rejtem véka alá, csak most csak neked mutatok valamit, pusztán azért, hogy rendezzük az erőviszonyokat, és tudd, hol a helyed. Velem egy baj van, szerintem a világ összes hiúságát belém tömték, így nehezen viselem el már azt is, hogy nem esnek hanyatt előttem, bár ezt lenyelem. Azt viszont nem vagyok hajlandó lenyelni, ha úgy beszélnek velem, mint egy kapcával.
Viszont felkacagok, gyöngyözően és őszintén, miközben bájos mosollyal döntöm oldalra a fejem, hagyva, hogy a kígyóm úgy tekeredjen rajtam, ahogy épp jólesik neki.
- Hogy miért hagyj életben? - kérdezem vissza már-már hitetlenül, még mindig kuncogva... komolyan, fergeteges ez a férfi.
- Azért kedvesem, mert a játékaid édes kevesek ahhoz, hogy bennem kárt tegyenek, bár bizonyára erre már te is rájöttél.... elég okosnak tűnsz - lépek oda hozzá - provokálva őt ezzel - és végigsimítok a borostás arcán.
- Tetszel nekem... remélem, nem okozol csalódást - mert ha nekem kell feltennem ugyanazt a kérdést, akkor bizony rossz helyzetbe kerülünk, ugyanis én nem szoktam kérdezni.
Körbenézek, aztán fintorogva ugyan, de csak leülök a fotelra, de úgy, mintha a palotámban lévő trón lenne. Azt imádtam külömben.
- Hathornak hívnak - és tudom, látom rajta, hogy a név ismerős lesz neki, ahogy mindenkinek... és bizony ez a név rendesen le van védetve, így nem sok szaladgál belőlem.
- vagy Ammut, bár azt nem reklámozom, sajnos az az oldalam nem épp közkedvelt - rázom a fejem, mintha bánnám. De hát cseppet sem, részben mert azt a feladatot is el kell látni valakinek, részben mert imádom. Leszámítva a pikkelyeket.
- Igen, igen a többiek is itt mászkálnak, Rá... Anubis... az utóbbi kicsit hogy is mondjam, dühös, szóval neki ne add elő ezt a számot, ha összefuttok, mert komolyan kedvellek - amellett, hogy hiú, impulzív is vagyok, szóval az ilyesmin nem kell csodálkozni.
- A nagyobb probléma az, hogy ő is itt szaladgál, aki minket is teremtett, na ő pedig egy tíz pálcás szörnyi, akit nagyon gyorsan vissza kellene tuszkolni egy szarkofágba, vagy elégetni, vagy valami... te meg szereted a kihívásokat, nemde? - persze a vakmerőség belőlem se maradt ki, senki... az égadta világon senki nem mer így beszélni a fáraóról, akinek még a nevét is elátkozták.
- A poén az egészben, egy kócos kis boszi keltette fel, akinek valamiért marha nagy ereje van, na és itt jössz te a képbe. Ha van mágia, amivel fel lehet ébreszteni, akkor van olyan is, amivel el lehet altatni - hogy aztán végre az ő szívét is megehessem, bár ezt hangosan már nem mondom ki.
- És biztos benne lesz valamelyik könyvben, amit te örzöl - dőlök előre, pontosan akkor, mikor Sheszta is a fejét nyújtja a vadász felé, hogy szinte a képébe sziszegjen.
- Rossz kislány - fogom meg a fejét, hogy aztán újra magamra tekerjem.

Angel & Hathor

A vadász felhorkan, pillantása vág, akár a kése.
- Azt sem tudom, ki vagy. Még is miért kéne tisztelnelek? Mert nő vagy? Legfeljebb annak láttatod magad: Te egy szörnyeteg vagy.
Vonja le jéghidegen a következtetést és szinte köpi a szavakat a tökéletes arcba. Az ő szakmájában meg kellett szoknia, hogy az ellefél szinte mindig olyan gyönyörű, aminek a látványát is nehéz elviselni epekedés nélkül. Megedződött már az idők során, nem engedi meg magának, hogy hassanak rá a női bájak. Persze, ez nem könnyű.
- Mivel eljöttél hozzám, feltételezem, jó kutatómunkát végeztél.
Célzok ezzel arra, hogy egyszerű emberként, aki még csak nem is hivatásos katonaként kezdte, úgy vadászom a vérfarkasokat és vámpírokat, mint egy kopó a patkányt. A nő erre pedig egyszerűen felkacag és közelebb lép. Pontosan tudja, milyen igéző a pillantása és a formás alakja. Mind tisztában vannak vele. De csak annyi hatalmuk van az ember felett, amennyit az megad nekik. A testet széttéphetik, de a lelke a sajátja. Rezzenéstelen arccal tűri, ahogy a szépséges bestia cirógatja. Igyekszik, nem elárulni magát, hogy meg se moccanjon.
- Nem teszek érted vagy neked semmit. Az emberek javát képviselem.
Közli ridegen és állva az asszony pillantását, amennyire csak lehet.
A nevére enyhén felvonja a szemöldökét. Micsoda hiúság!
- Mint a szépség és szerelem egyiptomi istennője?
Igen, Darryl nagyon is művelt és olvasott halandó, így nem idegen számára a név, amivel a titokzatos hölgy illeti magát.
- Ammut? Ő egy másik mítikus lény és kevésbé szimpatikus, hogy felfalja az emberek szívét.
Fintorog szkeptikusan, egyelőre nem tudja, mit is gondoljon. A nő még csak nem is néz ki egyiptominak, persze, lehet ez varázslat is. Ebben a városban amúgy is semmi sem az, aminek látszik.Még ő maga sem.
Ahogy pedig Hathor a többi istenség nevével kezd dobálózni, a férfi pulzusa meglódul és össze vonja a szemöldökét. Ez egészen új neki.
- Még is miről beszélsz?!
Nem dühöng, inkább kimért. Mi az, amiről nem tud? A város hemzseg a Hold gyermekeitől, na de...ősi istenségek?! Ez még is mit jelentsen?! Ammut - vagy legyen a misztikus nőszemély bárki is - pedig tovább hadovál, amitől Cooper csak azért nem kap pánikrohamot, mert már sok mindent kellett látnia. Ennek ellenére egyértelmű, hogy a világát ismét szilánkosra töri egy szépséges bestia.
- Egyiptom...mi köze az ókori Egyiptomnak ennek a városhoz? És mi közöd van neked ezekhez a mítoszokhoz?
Van vér a pucájában és kerek perec rá kérdez. Tudni akarja, mert egyértelmű az összefüggés, minden, amit a lány mond, köthető az egyiptomi isten- és halott kultuszhoz. Ez pedig nem csak bizarr. Fel is kelti az érdeklődését, mint emberét és mint vadászét. Mikor pedig a kígyó a férfi felé tekeredne, szinte egyszerre mozdul a nő keze és Athos feje, aki ezen a ponton feláll. Termete hatalmas, lévén a legnagyobb testű eb, amit ember kitenyésztett. Medvék marcangolására.
- Ha azt akarod, hogy segítsek, mert, hogy ezért vagy itt, akkor beszélj. Ha magad is el tudnád intézni, nem jöttél volna hozzám.
Morogja, nem hagyva lenyomva magát.

I Stand Alone

Music

Derryl & Hathor✠

- Egy Istennő.... ha már nevén akarjuk nevezni a dolgokat - és még fel is tűnhet neki, hogy tényként közlöm ezt vele, minden egoizmust mellőzve. Tálalhatom akárhogy, akkor is templomokat építettek nekem, halandók lesték minden egyes lépésem, míg valami el nem romlott.
- Inkább jók az informátoraim, tudod drága Cooper, ebben a ködlepte koszfészekben egyszer minden titokra fény derül, te sem játszhatod örökké a morcos remetét - döntöm oldalra a fejem kissé.
- Amit nem is értek, jól nézel ki, nincs itt a városban egyetlen nő sem, aki megütné a mércéd? Ja, hogy itt midenki szörnyeteg? Upsz... mégse mész el. Neked ez tetszik, nem tudnád elképzelni az életed adrenalin nélkül, gyerekeket nevelve - nem tágítok, közeledek hozzá ahogy csak tudok, s a mellkasán futattva végig bársonyos ujjaim, tekintek fel rá, egyenesen a szemekbe, amikben csak úgy izzik a gyűlölet. Ó, hogy én ezt mennyire élvezem.
- Gyengülsz... látom, az inakat feszülni, hallom az ereidben dübörgő vért, ne okold magad, mindenkiből ezt váltom ki - pislogok rá ártatlanul, csak hogy aztán újra felnevessek határozott kijelentésén.
- Azt majd meglátjuk - már ha lesz kedvem ezt a játékot folytatni, ugyebár.
- Személyesen - lépek kettőt hátra, csak hogy aztán pukedlizzek előtte. Ezt követően pedig elhúzom a szám.
- Tudom, de ha belegondolsz logikus... a vámpírok is mitől olyan gyönyörűek... és csak nyugodj meg.... én csak a rossz fiúk szívét eszem - a fülébe suttogom az utolsó szavakat, pontosan úgy, hogy attól még a hideg is kirázza. Tudom én, legyen akármennyire acélos is a jelleme, emberből van és férfiből, van, aminek nem tud parancsolni.
- Látom még mindig nem esett le - sóhajtva emelem plafonnak a tekintetem, hogy aztán kecsesen ringatózva járkáljak a szűk térben.
- A fáraó átkát megzavarták, felébredt, és az utcákat járkálja. S mivel ő teremtett minket, evidens, hogy itt vagyunk a közelében, olyan mint a mágnes, vagy mi olyan, mint a kis kacsák... lényegtelen, és hogy mi közöm a mítoszhoz? - állok meg újfent előtte, biztosra véve azt, hogy már összeállt neki a kép, mégis széttárom kezeim, amiket hirtelen pikkelyek kezdenek borítani.
- Drágám én magam vagyok a mítossssssssz - a végén még olyan sziszegő hangot is kiadok, csak hogy utána visszatérjen a valóságos, szívsajdítóan gyönyörű énem.
- Nyughass blöki - nem tűrhetem, most már nekem is rá kell szólnom, viszont olybá tűnik, az eb előbb felméri az erőviszonyokat, mint a gazdája. És ez tetszik.

Hathor & Derryl

Derryl szemöldöke felszalad a kicsit sem kevély kijelentésre, amit a váratlan vendég tesz.
- Hát persze. Én pedig titán.
Olyannyira nem szándékozik komolyan venni a kijelentést, hogy kontrázik is rá egyet. A nő csípős, ám sejtelmes megjegyzésére csak hümmög egyet, válaszra sem méltatva. Nem a remete az, amit játszik, éppen ellenkezőleg. Megragadja Hathor csuklóját, mikor az a mellkasán kezd játszani. Nem durván, éppen csak annyira, hogy kifejezze nemtetszését és megakassza a mozdulatot. Mindeközben farkasszemet néz a szépséggel. Egyikük sem adja fel. Mikor a hölgyemény tovább kezd fecsegni, érzi, ahogy a halantékán lüktetni kezd egy ér.
- Szépnek látlak... mert szörnyeteg vagy. És annak láttatod magad. De ne bízd el magad: Nem te vagy az egyetlen szemrevaló nő a városban. Ilyet... bármikor kaphatok magamnak.
Szinte köpi a szavakat, ahogy végig méri a csinos nőszemélyt. És bármely dühítő is lehet megfogalmazása, nem sok hamisság van benne. Cooper jóképű, Nameless Town pedig hemzseg a káprázatos bestiáktól és mágusoktól. Amint pedig az Ó-egyiptomi kultusz kerül szóba, Angel zavarba jön. Nem érti, még is mi köze ennek az egésznek a szörnyek Paradicsomához.
- Nem tudom, "mitől" vonzóak, talán a gének... de nem is érdekel, csak a fejük egy póznán.
Fröcsögi, ezen a ponton nincs mit szépíteni, Hathor tudja, kihez jött.
- Fáraó....? Miféle fáraó...?
Volt néhány, így ezt szűkíteni kellene, de hallgatja tovább az eszelős "mesét", követve a nő alakját, Athossal együtt.
- Még is mi a fene vagy te?! Mert nem istenség, az biztos...
Förmed rá, mert hiába mondja magát istennek, bizonyosan nem az. Csupán egy rém, ami naív emberek imádatát csikarja ki. Ekkor a szépség széttárja karját és azt belepik a pikkelyek. Derryl arcára pedig egy pillanatnyi vonaglás erejéig kiül az undor.
- Alakváltó vagy.
Szűri le a konklúziót a látottak és hallottak alapján.
- Szóval, a fáraód fejét akarod. Igaz? Miért segítenék?
Vonja le a következtetést, de vár, mit lép a másik.

» Hathor Noxnoctis
» Derryl "Angel" Cooper
» Derryl Cooper rejteke