The legend of the Nameless Pharaoh

Luna & Mr. Fáraó

Nem jut eszembe más megoldás. Csak így tudhatom meg, ki ő. Na meg, ha tudom, hogy milyen átokkal sújtották őt, és tették sírba, talán könnyebb lesz nekem is, nem?
Igazából felhozhatok bármennyi mentséget, nem változtat azon, hogy rossz dolgot teszek. Mert valaki múltjában kutakodni az engedélye nélkül, határozottan rossz dolog. És még kíváncsiság gyötör. Kíváncsi vagyok, milyen, mikor a férfi ereje teljében lévő rettethetetlen uralkodó. Hisz az összes egyiptomi uralkodó az volt a maga nemében, nem is lehetett más választása.
Nagyot sóhajtok, behunyom a szemem, és átlépek a kapun, tudva, hogy bármi is az ára ennek a kiruccanásnak, én azt meg fogom fizetni.

Zaj csapja meg a fülem, csettintés, és lábdobolás. Óvatosan nyitom ki a szemem, nem tudva, hogy mi vár rám.
- Épp ideje, ne bambulj. A felség a fürdőben van, vidd ezt neki, de rögvest - tálcaszerű tárgy kerül a kezembe, én pedig köpéni-nyelni nem tudok hirtelen, így csak fejet hajtok, ösztönösen, mintha tisztában lennék azzal, mi itt a szokás.
Amint elhagyja a nő a helyet, egyből a tükörnek sejtett valami felé veszem az irányt, mert nem értem. A ruhám.... itteni, eltűnt a hosszú ujjú, és a kockás szoknya, helyébe valami merészebb került. Olyan, amit én magamtól sose vennék fel.
Az arcom viszont a sajátom. Leteszem a tálcát, hogy kezemmel hozzáérhessek. Ugyanolyan puha és bársonyos, tiszta, nincs egy apró pötty sem, ami elcsúfítaná.
A kapu?
Ötlik a fejembe a gondolat, hisz csak az lehet képes erre, csak amiatt nem tűnik fel, hogy ismeretlen vagyok, de ahhoz nagyon erős mágia kell, márha egyáltalán az okozza.
Belekényszerültem egy szerepbe, így hát eleget téve, felveszem a kesztyűt. Nem tudom, merre van az a fürdő, lábaim mégis ösztönösen visznek abba az irányba, ami megint irtó furcsa.
Viszont belépve, minden gondolat kiszáll a fejemből, hisz lenyűgöző látvány tárul elém. Tehát ez a fényűzés kora lenne? Minden csillog, de annyira, hogy a ködhöz és sötétséghez szokott szemeim majd megvakulnak. Észrevétlenül araszolok közelebb, mígnem meglátom őt. Tökéletes, mint valami szobor, a cseppektől gyöngyöző bőre most nem fakó, ragyog, mint ő maga. Az izmait nézve pedig nagyot kell nyelnem. Megrázom a fejem, összeszedem magam, és az asztalra helyezem a tálcát.
- A vacsorája, felség - hangot hallok, az én hangom, a szavak az én számból jöttek, de mégse érzem, hogy én mondtam volna ki. Talán a kapu segít. Megállok, lábaim odacövekelnek, pedig én nagyon menni akarok, mert hirtelen elfog valami nagyon furcsa érzés: félek.

000 szó △ megjegyzés, zene linkje, bármi egyéb

Luna & Nameless Fáraó

"Édes, nem látod?
Hívlak
Egy pasinak, mint te
Figyelmeztetést kellene hordania:
Veszélyes!
Zuhanok"

Midőn a boszorkány átlép a hatalmas kőgyűrű peremén, a szerkezet megremeg s mágikus - fekete mágia - körök indulnak meg, egymásnak ellentétes irányban, az eszköz mentén. Baljós, lilás fényben szikráznak és vibrálnak. De nincs idő álmélkodni, a másik pillanatban már egy óegyiptomi palota monumentális falait s mennyezetét bámulja a lány, mintha csak Amun után sóhajtozna a magasba, a homokkő falak és oszlopok érdes börtönében. Száraz meleg csapja meg, és egy erős hang, mi szolgálatra utasítja. A hajadon lábai szinte maguktól viszik oda, ahová mennie kell - ahová vágyódott. Ahol éhes kíváncsiságát kielégítheti. A Kaput pedig pont ez a mohóság élteti.
A fürdőbe térve lenyűgöző látvány fogadja az érkezőt. Díszes oszlopok ölelik körül a megemelt, szemet gyönyörködtető festéssel ékesített kádat, szobrok, bronz és arany kíséretében, néhány zöldellő növénnyel, mi oly ritka eme kietlen vidéken. A vízben pedig egy ismerős alak ül, a fürdő szélén könyököl mindkét karjával, fejét hátra vetve élvezve ki annak minden luxusát. Bőre akár a krémes tejcsokoládé, vízcseppek csillognak rajta, melyeket még nem ivott fel a nap heve. Dús, bitumen-fekete fürtjei felérnek Felső- és Alsó Egyiptom koronájával. Az arcát nem fedi borosta, sem szakáll. Mikor a leány belép, nem reagál rögvest. Hallja a lépteket: közeledik. A tálca fémesen koppan a kis asztalkán, dús gyümölcskosár és egy kancsó bor mellett. A nőt pedig egyik lába viszi a másik után - közelebb, hozzá! Mintha ez maga is része lenne az átoknak. A fáraó bőre nem kopár, nem sápadt, ennél elevenebb nem is lehetne. Ahogy pedig Luna megtorpan a lépcsőfok alján, karnyújtásnyira az uralkodótól, az felemeli fejét s rá tekint. Hosszú pillái feltárulnak, nem visel arcfestést, a maga pőre esztétikájában láthatja az utazó. Írisze akár a Nílus kékje, ha a Nap rá ragyog a folyó vizére. Ég-kék szemek. Micsoda látvány! Ekkor, ebben a korban s még a jövő nemzedékek korában is. Tekintetük találkozik. Mi több, egymásba fúródik, akár a mágnes, mi nem engedi az ékes fémet.
A férfi megemeli jobbját s ujjaival int, hogy a szolgálólány jöjjön közelebb. Tagjain a fürdővíztől csillogó ékszerek díszelegnek, gyűrűk és karpántok, mintha nem is asszony szülte volna, de egy művész keze. Nem szól semmit, csupán mozdulata jelzi, mi az óhaj. Ám a másik lábai szemlátomást gyökeret eresztettek.
- Gyere. Most, hogy megpillantottad az arcom, már úgy is mind egy. Nemde?
Szólal meg egy különös, dallamos nyelven, amit Luna még is ért, bizonyára a Kapu okán. Hallja, érti a szavak, de még is nehéz lehet annak értelmezése. Vajon miről beszél a fáraó?
- Senki sem láthatja az arcomat, így most bizonyára megrémültél. De ne aggódj, most, hogy a szolgálóm lettél, kivételt képezel ez alól a szigorú szabály alól. Te vagy az egyetlen az országomban, akire ez érvényes. Így , amennyiben nem vagy néma, annak kell lenned ennek tekintetében. Bár kétlem, hogy bárki ember fia meg merné kérdezni, mit rejt a maszk.
Mosoly játszik az ellenállhatatlan ajkak szegletében?
- És most jer, hozd a vacsorámat, csak nem kívánod, hogy én magam menjek oda érte?
Szólal meg ismét, hiszen a hölgyemény az asztalra tévén az étket, azt karnyújtásnyinál távolabb helyezte el. Ha a szolgáló végre megmozdul, tekintetével követi, szemtükreinek kékje - bár a tükör modern formája még nem volt ismeretes ebben a korban, így az egyiptomiak nem láthatták saját képüket, csupán fényesre csiszolt fémfelületekben és a víz tükrében - egészen megbabonázhatja. Nem emberi, suttoghatják a boszorka érzékei.
- Tudom már, miért téged választott a vezír. A bőröd... világos, akár a homok. Különleges szépség vagy. Jóban leszünk. Mint látod, nem meglepő, hogy rejtem a saját alakom az alattvalóim előtt. Nem láttak még ilyen világos bőrt és szemeket. És nem is láthatnak. Így, a testedet kenőcsökkel kell fedned és olajokkal, nem maradhat ilyen világos. Lepleket is használhatsz. De... legjobb lenne, ha más nem láthatna, csupán én. Érted, amit mondok, te lány? Elmondták, mivel jár, az istenedet, a fáraót szolgálni?
Teszi fel a kérdést s várja az ételt és a reakciót a nőtől. Nincs menekvés. Nincs Kapu semerre, ahová vissza szökhetne. Az ajtók előtt pedig őrük állnak.

Luna & Mr. Fáraó

Olvastam már a régi egyiptomról, a pompáról, amiben csak az uralkodóknak lehet részük, de mindezt látni... elképesztő. Még így is, hogy rendesen körbenézni sincs időm, máris fel kell vennem a szerepet, amit vélhetően a pokoli szerkezet aggatott rám. Csak nem értem, miért segít. Sose voltam jó színjátszó, ezért is kellett elmennem otthonról. Nem tudtam sose elrejteni azt, ki vagyok valójában.
A lábaim maguktól visznek, s mikor meglátom őt a vízben, a szám nyitva marad, pontosan úgy, mint mikor először pillantottam meg gyolcsok között. Szerintem levegőt se veszek, úgy iszom magamba a látványt, ami szinte fáj a szememnek.
Hogy lehet egy hús vér ember ennyire tökéletes? Fogalmazódik meg bennem a gondolat, amiből a hangja rángat ki. A szívem a torkomban dobog, és szerétném azt hinni, pusztán a félelemtől.
- Igen....? - a kijelentésem inkább kérdésnek hangzik, kellően megmutatva azt, egyébként fogalmam sincs, miről beszél, ahogy arról sem, hogy lehet ennyire izmos egy kéz. Milyen könnyedén eltörhetné vele vékonyka nyakam.
- Nem csodálom, hogy nem láthatják... ilyen mértékű szépségbe, majdhogynem belesajdulaz ember szíve. Lefogadom, országok vesznének azért, csak hogy egyszer is megérinthessék a felség arcát - mosolyodok el halványan, tudva, hogy nem kell fortély, most anélkül is értjük egymást. A tálcát viszont markolom, felveszem inkább, mert nagyon erős a kísértés, hogy megszüntessem a kis távolságot is, és hozzá érjek. Ennyire még soha nem akartam semmit. Csak.... meg akarom érinteni. Te jó ég, mibe keveredtem bele már megint?
- Mármint olyan közel? - nem is tudja, mit művel velem már megint, talán csak elkerekedő szemeim árulkodnak arról, mennyire nem tartom ezt jó ötletnek. Én még nagyon fiatal vagyok, s eddig lényegében nem is volt kontaktom az ellenkező nemmel, nem csoda hát, hogy az ájulás kerülget tőle.
Nem ember.... egyszerűen képtelenség, hogy puszta halandó legyen. Ilyen nem létezik, nem lehet egy hús-vér ember ennyire gyönyörű. Mantrázom serényen, míg azt a csekélyke távolságot is megszüntetem, úgy markolva a tálcát, hogy az ujjaim is belefehérednek.
- Nekem.... nekem Felség csak annyit mondtak, hogy ezt hozzam be - vallok színt teljesen megbabonázva a hangjától, és fülig vörösödve a ténytől, hogy még akkor is szépnek tart, mikor ereje teljében van, és nem több ezer év után lép ki egy dohos szarkofágból.
- Nemrég ér...hoztak csupán, fogalmam sem volt arról, mit szeretnének velem - vallom be fejem leszegve, csak hogy ne lássa rajtam a hazugságot, és serényen fohászkodok azért, ebben a korban is létezzen már a szolga kereskedelem vagy valami.
- De minden erőmmel azon leszek, hogy Uramhoz méltóan tudjam szolgálni a fáraóm - hajolok is meg, nem is tujdom, miért teszem. Remélem az anomália tényleg segít, és nem a halálba lök.

000 szó △ megjegyzés, zene linkje, bármi egyéb

Luna & Nameless Fáraó

"Hipnózis lett úrrá rajtam
Miattad valaki másnak érzem magam"
♪

Hátra vetett fejjel élvezi a hűsítő fürdőt, mikor az új szolgáló belép, cseppet sem zavartatva magát. Hallja ugyan a lépteket és a siklást, mindez semmiség számára. Mikor a nő közelebb jön, akkor emeli csak meg üstökét. Tejeskávét idéző bőrén gyémántokként csillog minden egyes vízcsepp. A lányra néz, azokkal a hihetetlenül átható és világos kék szemekkel, Atum szemeivel, mi a holdat szimbolizálja, míg Ré szeme a napot.
- Nem idevalósi vagy. Hát nem jutott el a te hazádba a híre? A Fáraó szakrális lényét senki sem pillanthatja meg.
Nem dühödik meg vagy kezd el megalázóan viselkedni a fiatal nővel, inkább elmondja, amit úgy látszik, az nem tudott. Úgy sejti, tán ez is az okok közé tartozhatott, amiért éppen őt küldték be hozzá.
- Pontosan. Okos lány vagy. A legendák szerint, volt aki megvakult, mikor az arcomba nézett.
Mondja helyeslően a hajadon levezetésére, majd kiegészíti.
- Te még is mosolyogsz...
Közli, mikor Luna arcára mosoly kúszik, ám most sem korhol, inkább, meglepődik. Kellemes csalódás, hirdeti arca, ahogy ő maga is elmosolyodik.
- Ez jó. Furcsa szerzet  vagy, de tetszel nekem. Az előző szolgálóm azonnal kiszúrta a szemeit, mikor meglátott. Az azt megelőző pedig végzett magával a látványtól. Még előtte pedig, elkezdte a fejét a falba verni, ha a katonák nem fogják le, azonnal szörnyet hal. De nem te...
Végig méri az asszonynépet, elégedettség sugárzik arcáról.
- Nem szeretném, ha a népem lemészárolná önmagát a puszta látványomtól, jobb ez így. Nem beszélhetsz rólam senkinek.
Hangsúlyozza a már elhangzottakat, mert ez a legfontosabb. Mikor az étek után int, s a szolgálólány vissza kérdez, felszalad a szemöldöke.
- Hát persze. Nem szeretnéd, hogy kinyúljak érte, hidd el.
Mondja, s jelentsen bármit is, ami elhangzott, érződik belőle a fenyegetés. Amikor a szépség megindul felé és egyre közelebb ér, láthatja, egy termetes kígyó kúszik a fürdő széléről, egyenesen az erős férfi karra, a vállán át, míg le nem csüng a nyakában, fejét sziszegve emelve a nőre. Több kilós, súlyos példánynak látszik, mikor pedig oda ér Luna, láthatja, a vízbe lógó karján egy kisebb, vékonyabb kígyó tekereg, s ki tudja, mennyi lehet még, ha kapásból kettőt kiszúrhat!
- Csak nem tőlük félsz, hogy nem mertél közelebb jönni? Ne aggódj, isten vagyok, nem árthatnak nekem. És nem engedem, hogy neked ártsanak.
Üti el ennyivel a hátborzongató jelenséget. Ennek a vidéknek a lakói jogosan tartanak kígyótámadástól, ennek ellenére a fáraó lazán fürdőzik velük, akár a házi kedvencekkel.
- Rendben. Akkor most már tudod: te vagy első nő Egyiptom földjén, de az árnyak között kell éljél. Cserébe engem szolgálhatsz.
Nagy kegy, ha a történelmi viszonyokat és a bizarr körülményeket veszik.
- Netán meleged van? Tedd le a tálcát és lépj be mellém.
Teszi fel a kérdést, mire, lévén mely országban vannak, nyilvánvaló a válasz, még ha a férfi az izzó női orca láttán is szólal meg. Kezét pedig, mi az imént még az ételért nyúlt, most a leány felé fordítja, hogy megfogva a kezét segítse be a hűvös vízbe.
- Most már tudod. A fáraó személyi szolgálója vagy. Te vagy velem azon alkalmakkor, mikor senki más nem lehet. Te láthatod, amit még a főpapok sem. Te láthatsz engem rejtekemben, teljes valómban. Veled étkezem és veled veszek fürdőt. Te vagy az, akivel az ágyamat megosztom. Jöjj hát.
Miközben Luna reakcióját várja, a kígyók kényelmesen siklanak a testén, s ő maga pedig egy kövér szőlőszemet vesz ajkai közé a tálcáról, amit a hölgy közelebb hozott.
- Így legyen. Mondd csak, hogyan szólítsalak?
Biccent a fejével a nő felajánlásán, elfogadja szolgálatait és kívánatosnak tartja azokat. Bár a különös teremtés neve még ködbe vész.

Luna & Nameless Fáraó

"Hipnózis lett úrrá rajtam
Miattad valaki másnak érzem magam"
♪

Alig moccan a bronzbőrű uralkodó, midőn a hajadon közelebb lép fürdőjéhez. Egyiptomi kék íriszei gyöngyházként fénylenek, ahogy a fiatal szépséget pásztázza.
- Valóban. Hiszek neked, számodra új az én birodalmam. Kíváncsi lennék, hogyan lelt rád a főpap, ily különös és elbűvölő teremtésre.
Szólal meg a fáraók fáraója, helyeselve. Mert bár nevetségesnek tűnik egy jövevény, ki ne ismerné eme országot és annak telj hatalmú királyát, még is, lám, ide csöppent eme ékes csoda.
- Gyönyörű vagy és ékesen szólsz, ez kedvemre való.
Kívánatos mosoly jelenik meg a makulátlan arcon, ahogy dicséretét fejezi ki az okos szavak gyanánt.
- Hm, és még erős nő is vagy. Valóban nem is kívánhatnék jobbat.
Kiszélesedik a fáraó mosolya, igen csak tetszésére van a leányzó és nem rest ennek hangot is adni, egy uralkodó tartásával.
- Úgy legyen.
Mélyet biccent, lassan, már-már kéjesen pillantva issza a nőre szavait elismerve. Ezt követően az uralkodó a tálcáért kéret s ajkai közé helyezi a lédús szőlőszemet. Pillantása viszont a lányon akad meg a gyümölcs helyett.
- Látom, ahogy rám nézel.
Közli játékos derűvel a férfi és telt ajkain tovább játszik az a szívfacsaró mosoly. Ahogy a szőlő eltűnik a szájában, tökéletes, tejfehér fogsora is megvillan, egy korban, ahol a garancia erre meglehetősen kevésnek bizonyult. Társalgásuk közben a csúszó-mászók természetesnek tűnő módon vonaglanak a titokzatos fiatalember testén és a fürdő mezsgyéjén. Mikor szóba jönnek, az úriembert szemlátomást meglepi az új szolgálólány válasza.
- Nocsak. Még senkivel sem találkoztam, aki kedvelné őket rajtam kívül. Mintha valóban csupán nekem teremtettél volna...
Oly könnyedén mondja mindezt a szűznek, mintha ez volna a legtermészetesebb és nem csupán az imént ismerkedtek volna meg, egy rég elfeledett korban és dinasztiában.
- Pompás. Minden egyes szavaddal bizonyosabb előttem, benned megtaláltam, akit kerestem.
Jelenti ki, bár egyelőre Luna még tán nem sejti, mit is takar e különös forma, megfogalmazás. Ellenben nem marad soká a tudatlanság sötétjében, hamarosan megtudja, mi vár rá - hogy mibe is keveredett. Alig hihet a fülének, bizonyára ezért kapja el a köhögés, míg az ébenhajú türelmesen vár és kérdően néz rá.
- Most az én országomban vagy, az én palotámban. Az én törvényeim érvényesek és az én szavam a döntő. Istene vagyok népemnek, kormányozom őket. Idegen férfi előtt idegen hajadon vagy asszony ne is mutatkozzék pőrén, ellenben, én a fáraód vagyok. Az a férfi és az egyetlen férfi, aki ettől a perctől mezítelenül láthat és az ágyába hívhat. Kiváltság ez, áldás és átok is egyben. Ellenben, szavaidból ítélve számodra ennek árnyoldala elenyészőnek bizonyulhat. Hiszen még élsz, a szemed világa is ép s még a kígyókat is szívleled.
Egy uralkodó határozottságával szólal meg, rendíthetetlenség cseng mézédes hangjából. Érződhet némi fenyegetés, pontosabban, dominancia, még is, a mondandó végére ellágyulnak szavai és ismét mosolyra húzódik ajka. Nem ismétli meg önmagát, mikor a leány a felség óhajait említi, tudja magától is, mit kell tennie, mi az, amit az uralkodó elvár tőle.
- Ne félj, nem harapok. Legalább is, téged nem.
Biztatja a hölgyeményt, mondhatni, kacéran. Tekintetével falva a kósza mozdulatsort, ahogy a szépség levedli magáról a könnyű kelmét, akár kígyó a bőrét. S bár a hölgy szemeit erősen bezárja, érezheti magán a férfi pillantását, mely szinte éget, ahogy íriszeivel nyaldossa, már-már felfalja. A vajkaramella színét idéző ujjak finoman kinyúlnak a boszorkány kezéért, kövér, ékkőhöz hasonló vízcseppek pottyannak-szaladnak le a férfi kezéről a mozdulat közben, midőn besegíti a másikat, hogy el ne csússzon.
- Nem aggód. Nem fogsz csalódást okozni, csupán az ösztöneidre és az érzéseidre kell hallgatnod, átadva magad ezeknek, önmagadnak. Minden másra pedig majd megtanítalak.
Feleli a fáraó és talán meglepi a lányt, de nem húzódik közelebb hozzá, tiszteletben tartja, hogy ott foglaljon helyet a fiatal nő, ahol szeretne. Legyen az szemben vagy akár kissé távolabb.
- A szememben erény, hogy más férfi nem érintett előttem. Mint egy ajándék, amit számomra tartogattál, akár tudtodon kívül.
Fűzi hozzá minden zavart mellőzve, közvetlenül szólva.
- Ez a szabály Egyiptom földjére is igaz. Te azonban nem lehetsz a királyném, legalább is, nem a hagyományos értelemben. Az emberek nem tudhatják, ki vagy te pontosan, hogy számomra ki vagy, mert akkor kérdezősködnének és sosem lenne nyugalmad. A merényletek is jobban fenyegetnének. Szóbeszéd kelne szárnyra, ki lehet az asszony, aki nem halt szörnyet s még csak meg sem őrült, midőn a fáraó arcát meglátta! Ezt nem engedhetem.
Magyarázza a király, miközben a nyakában függő kígyó felemeli a fejét, rá néz, majd fejét biccentve a nőre pillant. Szabályosan leugrik az uralkodó nyakából és egyenesen Luna felé úszik. Egy másik éppen a férfi jobb karjára tekeredik, az egy hosszabb pillanat erejéig szemléli, majd ismét társára figyel.
- Luna... akár az Iusaas(et) *. Legyen ez az egyiptomi neved. Kevesebb gyanakvást kelt, mint a Luna, mely idegenül cseng az itteni népeknek. Ellenben, nekem tetszik.
Midőn pedig az újdonsült Luszáász a fáraó neve felől érdeklődik, annak enyhén felszalad a szemöldöke.
- Valóban messzi vidékről származol, ha még az uralkodó nevét sem tudod.
Ismétli önmagát a rácsodálkozással, de nincs rosszallás szavaiban, inkább őszinte meghökkenés. Ami pedig ezt követi, talán Lunát lepi majd meg. Hiszen a férfi választ ad a kérdésére, mégpedig nyíltan.
- A nevem Atum.
Úgy ejti ki eme dicsőséges nevet, mintha freskót formálnának ajkai a levegőből. Egy név, nem, a név, melyre egyszerre rezzen össze Óegyiptom földje. A név, mely sokat mond annak, ki az ókori világ Egyiptomát s annak mitológiáját, vallását ismeri.
- Én vagyok a Lenyugvó Nap. Létrehozok és pusztítok. Én vagyok a Teljesség és a Befejezés. Ezért imád, de retteg az egyiptomi nép. Ennek ténye vakítja szemüket. Ellenben számodra... tán lehetek egyszerűen csak... a férjed.
Fejti ki a szörnyű és megdöbbentő igazságot, valami egészen váratlannal és intimmel fűszerezve.


*Iuszáász