Olcsó ivóhely részeges parasztoknak. Lócaszékek, és normális székek, terebélyes fapadok és normális asztalok alkotják, van bárpult, mindig tele, itt lehet füstölni, drogozni, tüzet köpni, a falon szarvasagancsok vannak, hogy a vendég biztosan tudja nem előkelő, hanem olcsó helyen van bunkó orvvadász tulajok házában, akik nem éppen állatvédők, sőt még a kiskorúakat is kiszolgálják
Furán pillantok végig a fiún, ha én fura vagyok, akkor ő mégis micsoda mellettem? Félnem kellene tőle? Erősen kétlem, de hagyom, hadd terelje a szót, ha már az a csalódás érte hogy ember vagyok, nem valami szörnyeteg. Viccesnek találom a gondolatot, hogy vámpírnak nézett vagy lostnak... - Érdekes? Inkább csak különc. Fekete, Dunhill, ez a legjobb márka amit a piacon találni lehet - jegyzem meg, mert sokfélét kipróbáltam már, de valahogy ez jött be a legjobban. A Chesterfield még ami hasonló, amolyan ha nincs ló jó a szamár is alapon, azt is szívok néha.
Egy apró szemöldökrándítással figyelem, hogy még a nem erős kézfogásom is mintha fájna neki, és ez már nyílt mosoly csal az ajkamra. Eleresztem, és máris zsebre teszi, szóval fáj neki, nem baj, majd megerősödik. - Bocs, nem akartam fájdalmat okozni, de majd megszokod milyen egy kézfogás - nevetem el magam, annyira abszurd egy figura, és még én vagyok a furcsa... Na ez az, ami furcsa. Elnézem, ahogy össze szedi magát, és egy laza mozdulattal belekönyökölök az egyik mellettem elhaladóba, aki szépen elakarta tüntetni az övemről a kis kabalám. Fájdalmas nyögés hallatszik, és fojtott szitkozódás. Odapillantok, de már nem látom az alakot. Elhúzom a szám. - Nyomorult tolvaj banda.... - horkanok fel, és a becézésre csak biccentek. Oly mindegy. - Velnek, vagy Fantomnak ha jobban tetszik - biccentek, és kicsit még él bennem a fura élmény, hogy miért simogatta az előbb a számat? Csak nem tetszenék neki? Ezt erősen túlzásnak tartom, és kizárt dolognak, ez nem lehet. Nem tetszhetek neki, és kész.
- Akkor jó, egy pillanatra már megijedtem hogy féltenem kellene a hátam tőled... - jegyzem meg, és nem vagyok még benne biztos hogy nincs veszély. Őszintén kimondom amire gondolok, mert mire mennék a kerteléssel? Semmire. Azért a következőre, kicsit kiesek a lelki egyensúlyomból. Dart Véder?! - Azért az egy kicsit erős párhuzam lenne. Nincs nagy fekete ronda sisakom, és nem halálhörgéssel lélegzem - mosolygok, meglágyítja arcom a mosoly. Bolond kölyök ez...Hallgatom, mit mentegetőzik, és megértem. Grimmék vadászok, mindenféle lényekre utaznak, és ha ő az utódjuk, akkor egyszer talán... vámpírvadász lesz?! - Értem, szóval nem akarsz bántani. Örülök neki, mert én sem téged. De, oda készültem, mikor nekem gyalogoltál... - intek a kocsma felé, és elindulok máris arrafelé, rábízom jön vagy marad, nekem mindegy.
//köv mehet a kocsmához szerintem, és ezt meg belinkeljük az elejére h itt kezdődött //
Különc, az biztos. Tuti azért figyeltem fel rá, mert valamikor réges-régen egy messzi-messzi galaxisban én is ilyen voltam. Erre most jobb nem gondolni, lássuk a Veliizarit. - Aha, egy kicsit, de nem baj, legalább többen észrevesznek. Kacsintok rá, komolyan úgy tűnik, mintha flörtölnék vele, pedig eszemben sincs, csak a szája tetszik, vagyis a rúzsa, csak a márka érdekel, nah. Aha, nekem mindegy, csak adjon. - Adsz egyet? Kunyerálok, hátha ennyitől még nem harapja le a fejem.
Mosolyog, hát ez észrevette? Nanemááár, ennyire feltűnő voltam? Tök erős a kézfogása, biztos direkt csinálta, mert ráestem. Kicsit elsötétedem, dacosan vágok vissza. - Nem fájt, már mondtam, tudom milyen egy kézfogás, de te direkt megszorítottad. Puffogok, míg ő nevetgél, aztán el is vonja a figyelmem, mikor leszerel egy arra járó banditát. Csak lesek. Kemény gyerek... - Anyááám! Úgy értem Fantom? Na itt én nevetem el magam. - Van egy olyan lovas film, hogy Fantom és Felhőcske, ismered? Viszont ha elfoglalta a Fanton szerepet mi marad nekem? A felhőcske? Különben illik hozzá, viccesebb ez mint a Vel. Fantomas, hehe!
Hogy tőlem a hátát? Nem vagyok én masszőr! Aztán leesik, kicsit elvörösödöm. - Dehoooogy! Én a lányokat szeretem! Nagyon is szeretem a lányokat! Téged prédának néztelek inkább, habár a szád azért kétségeket kelt az emberben Súgom neki, én is őszinte vagyok most, hát tessék. Ez nem jelenti azt, hogy rámozdultam a rúzsos szája miatt, inkább vadászati célból érdekelt, hogy milyen lény lehet. Ehhez képest kiderült, hogy ember! Igen, ez az én formám. A mosolytól és Védertől én is elmosolygom magam, hátul kicsit összeborzolom a hajam közben. - Persze, pocsék hasonlat volt, maradjunk a Fantomnál az mindent üt. Szerelmet vallunk egymásnak, hogy én sem akarom bántani és ő sem engem, elindul a kocsma felé, sietek, hogy hamar beérjem. - Szóval beszéltünk a cigiről is, emlékszel? Komoly elvonási tüneteim vannak.
Érdekes kölyökkel hozott össze a balszerencsém. Balnak nevezem, mert jó aligha lehet ha itt kötöttem ki ezen a világvége hangulatú helyen, de nem panaszkodom, sokkal normálisabb életem van mint amire valaha is számítottam volna. Elmosolyodom a megjegyzésére, kedves ember vagyok én, csak nem mindenki veszi észre. Viszonzom azt a stílust amit az emberektől kapok. - Nehogy azt hidd,a legtöbb ember egyszerűen úgy tesz mintha nem látna, nem szeretik azt, ami más mint amit elképzelnek - jegyzem meg, az emberek hülyék, de ennyi erővel én is az vagyok, mert ember vagyok. Sajnos. Tulajdonképpen még sosem gondoltam bele, mi lett volna ha másnak születek.
- Persze, vegyél - szedem elő a dobozkám, és felé nyújtom, azt a szálat szedi ki amelyik szimpatikus neki, nem korlátozom benne hogy mit válasszon. Én is előveszek egy szálat, és a szám csűcskébe dugom, hogy meggyújtsam. Koncentrálok egy kicsit, összehúzott szemekkel, és felparázslik a cigim vége. A kölyökre pillantok, hogy megoldja, vagy kér tüzet is, mert van rendes öngyújtóm is, de nem szokták észrevenni, hogy anélkül gyújtok rá. - Nem is igaz, nem direkt, csak úgy mint általában szoktam - kuncogok, mert borzasztóan aranyos fejet vág, ahogy így duzzog, persze hogy közben sem hagynak nyugton. De nem hagyom magam, én is az utcán nőttem fel, tudom hogyan hárítsak el egy ilyen támadást a lehető legkissebb feltűnés nélkül. kérdő tekintettel pillantok vissza Edwardra, hogy mi olyan érdekes...
- Fantom, olyan árnyékszerűség, nem valami filmes szereplő, de nem, azt pont nem ismerem - rázom meg kicsit vörös fürtjeim, láthatja hogy csak elől hosszabbak a tincsek, hátul egészen rövid momentán. Akkor is ki fogom találni, hogyan növesszem meg és vágjam le a hajam mágiával, elvileg mindenre képes lehetek vele. Mások világuralomra törnek, én meg a hajstílusomat formáznám, hát nem vicces? Gonoszkás, széles mosolyra húzom rúzsozott ajkaim, ahogy leesik neki mit kérdeztem, és elvörösödik. Muszáj nekem is kuncognom rajta, ennyivel ennyire egyszerűen zavarba hozni valakit már művészet.
- Akkor jó, ezt örömmel hallom. Prédának? Nos, ezúton jegyezném meg, nagyon rosszul viselem ha vadásznak rám - mosolygok, nem veszem sértésnek, lehet hogy más is Lostnak vagy mi a csudának nézett volna, azok ilyen mászkáló halottak...Elindulok a kocsma felé, és egy laza mozdulattal nyitok be, én teljesen nyugodt vagyok, belépve kicsit tartom az ajtót h ne vágja pofán Edet sem ha bejönne, és közben válaszolok neki. - Jah beszéltünk, de beszélhetnénk egy korsó jó sörről is, már ha vagy már nagykorú - pillantok rá, mert tőlem a kutya se kér személyit, vagy senki nem kérdezi meg hogy hány éves vagyok, kinézek felnőttnek, de ő nem annyira. Őszintén szólva én 16-17-nek saccolnám be.
Ahogy beérek a nem túl fényes helyre, kellemes félhomály csap meg, és füstöt hangulat, akaratlanul is ellazulok, itt érzem jól magam, annyi minden emlékeztet a múltamra. Az egyik szabad sarokasztal felé tempózok, már csak azért is mert amúgy paranoiás vagyok, és nem szeretem ha a hátam szabadon van. Ledobom magam mellé a kabátom, és alatta egy zöld póló van, és a nyakláncomról lóg le egy dögcédula, meg egy aprócska dobókocka.
Jah, az emberekről nekem is megvan a véleményem. Szerencsére Én mágus vagyok, ritka kivétel, rám nem vonatkoznak a "szabályok" -Hát az az ő bajuk, nekem tetszenek a furcsa dolgok. Az előző sulimban volt egy srác, aki koponyával a kezében járkált, mindenki be volt tőle szarva, hogy biztos nekromanta, vagy ilyesmi. Az is volt, de kit izgat? Akkor is a haverja akartam lenni! Mondjuk rosszul csináltam Vakarom meg a hajam hátul. - Merˇ elvettem a fejét tőle és játszadoztam vele, mire pofon vágott, de üsse kő, aztán együtt termesztettünk füvet. Vigyorgok, arról hallgatok, hogy meleg volt és letapizott, meg aztán szerencsére nem belém volt szerelmes, de azért mesélek, szeretek beszélni és ha már félelmetes figurák, hát tessék engem jobban megismerni, nem félek a férfi arcfestéstől. Mikor vééégre vehetek a cigijéből nem habozok sokat, gyorsan kikapok egy szálat és a számba nyomom. Fogaim és a cigi közt motyogom "köszi" aztán csak lesek mit bűvészkedik új ismerősöm. - Hát ezt meg hogy csináltad? Meredek rá elég tágra nyílt szemekkel, aztakutya! Én ilyet nem tudok, bár nem bánnám, ha megtanítana, egyelőre nem kunyerálok, előveszem a pálcám,bár viszonylag jól varázsolok nélküle is, ezt a trükköt még nemtom. Parázsbűbájjal én is meggyújtom a cigim végét, aztán egy elégedett sóhajjal fújom ki a füstöt. Kicsit még cukkol, elhúzott szájjal kezdem a vállam vonogatni. - Hagyjuk ezt, nekem nem fájt, mondtam már. Próbálok témát váltani, ő meg harcol, csak nézek a tolvaj után. Kemény gyerek ez a Veder, bár ezt az egész galaxis tudja már, gondolom... - Hátazért nem szívesen verekednék veled. Jegyzem meg csak úgy mellesleg, a Fantomon bólogatok, jól van Veli, tudom én, nekem a ló jut eszembe a film miatt, de ahogy szeretné. Kicsit szívatom még azért... - És ha Velcsi lennél a Fantom helyett? Velómeló? Persze nem szívesen verekednék vele, de ennyitől még talán nem borul fel a lelki egyensúlya. S aztán bemegyünk, mosolygok, hogy rosszul viseli, ha vadásznak rá. - Becsszó, mától védett lénynek nyilvánítalak és megvédelek, bármi is fenyegessen. Kacsintok rá, megfogom az ajtót, amit kilök a sör ötlet nagyon is tetszik. Rágom a cigim végét, bár egy alkalommal túlságosan mélyen tüdőzöm le, fel kell köhintenem. - Perszehogy nagykorú vagyok! Meg engem itt mindenki ismer, majd pont engem ne szolgálnának ki. Akár öltáncosnőt is szerezhetek neked, ha akarod. Vigyorgok rá és követem, kicsit menőzök vele, kihúzom a hátam büszkén, hogy egen, én egy ilyen lostszerű alakkal mutatkozom, lazán ledobom magam vele szembe, majd kicsit kifordított karral csettintek a pincérnek, úgy, hogy én magam nem fordulok hátra. Nem veszem észre, hogy körülöttünk zúgolódni kezd a tömeg, hiszen mindenki tudja Grimmék most elutaztak én felügyelet nélkül vagyok történetesen rohadt gazdag...s mivel itt sok a tolvaj máris gyanúsan méregetnek, mint egy nagyobbfajta ínyencséget. Közben jön a pincér, hajlongni kezd, mikor meglát, nyilván azt reméli busás borravalót fogok adni... - Egy sört nekem és a haveromnak. Remélem nem baj, hogy máris lehaverozlak, barátok természetesen még nem vagyunk, de szintet léptünk asszem a haverság felé. Vigyorgok rá, már nem akarom se letámadni, se megtámadni, semmi ilyesmi. Én őt legalábbis egyáltalán, engem itt bent pedig sokan, de egyelőre nem veszem észre a dolgot.
Nem tudom vajon tudja-e, hogy hasonló szőrűbe botlott mint ő maga, mert érzem a varázserejét. Nem erősen, inkább csak mintha valami láthatatlan energia duruzsolna körülöttem. Bár persze, látta ahogy mágikusan gyújtom meg a cigim, nem szeretek vacakolni, bár a pálcám is szép. Fekete színű, és vöröses sárkány van a markolatába gravírozva, igazán tetszetős. Elmosolyodom arra amit mesél, érdekesen hangzik. - Nem túlzás az egy kicsit? Legalább kiderült kié volt a koponya? - érdeklődök, és helyet foglalok, de nem vetkőzök még le, nincs annyira melegem, és a kabátom jótékonyan melegít, persze némi megbuherálás után.
- Hát nem vagy egy semmi, mit ne mondjak - csóválom meg a fejem egy kicsit. Elvenni egy nekromanta játékát, és utána még füvezni is vele... Nem egy szívbajos alakra vall, de persze miután bennem is átesett, nem hinném hogy olyan kis szívbajos lenne. Mondjuk az ízlésemhez képest túl sokat beszél, de nem zavar annyira, amíg nem nekem kell beszélni, addig rendben van. Jó hallgatóság tudok lenni. Meglepetten pillantok rá, mikor rákérdez hogyan csinálom, hiszen teljesen egyértelmű. - Elég egyszerű, neked is menne ha gyakorolnád. Annyi az egész, hogy erőt koncentrálsz egy pontba, jelen esetben a cigi végébe, és elképzeled amint meggyullad. Persze ez némi koncentrációs gyakorlat, de megtanulható - magyarázom neki, mert nekem sem telt egy hétbe hogy menjen. Kb ez az egyetlen dolog, ami így elemi szinten megy. Látszik, kinek mi a fontos. Csak megrántom a vállam.
- Jól van, jól van - jegyzem meg, és a megjegyzésére, csak egy talányos mosoly a válasz, amiben semmi öröm, és őszinteség nincs. - Nem is járnál jól. Ritkán verekszem, és ez még semmi volt, ez inkább magánvédelem, mivel el akarta csórni a tárcám. Tolvajok mindenütt vannak, de aki tudja mit keressen, annak nem okoz nehézséget kivédeni sem a próbálkozást - szólalok meg ismét hosszasabban, és körülnézek az ivóban, nem valami békés hely, de nekem tetszik tulajdonképpen. - Grr, inkább a Fantom vagy a Vel - húzom el a szám, magában tök mindegy minek hív, de ha hallom akkor már valami normális nevemen nevezzen. Különben sem vagyok valami becézhető alkat, soha nem is voltam.
Felkuncogok a megjegyzésen, hogy megvéd a veszélytől, pont ő? Jelen helyzetben ő is úgy néz ki, mint akit meg kellene védeni. Tulajdonképpen érdekel ki ez a lökött kölyök, aki a város hercegének hiszi magát. Lehet hogy az, én nem vonom kétségbe, de jó lenne tudni, na majd utána járok kicsoda ez a csodabogár. - Rendben, de nyilváníts is védetté - jegyzem meg, nekem mindegy, aligha támadnának meg itt, bár ha mégis, hát meg tudom magam védeni, ha nem is mágiával, akkor is kemények az ökleim, és nagyot tudok ütni, másfelől nem kellemes érzés egy 40-es acélbetétes az ember gyomrában... Felvont szemöldökkel mosolygok, nekem nem tűnik annak, de ki tudja, lehet hogy tényleg az, és én nem vagyok az, a törvények szerint... Teljesen mindegy.
- Miért is ismer téged mindenki? A város kishercegébe futottam bele, talán? - kérdezek rá végül, barátságos kis gúnyolódással, mert fúrja az oldalam, de az öltáncosnőre csak fejrázással válaszolok. Nem kell, ha akarok egy nőt, meg kapom, de jelenleg nem vágyom a női kéz törődését. Figyelem, ahogy menőzik egy kicsit, de nem teszem szóvá, ahogy akarja, de észreveszem, milyen pillantások érik a hátát, amit ő nem lát. Nem valami barátságosak, így jobbnak látom, megosztani a figyelmem. Ők nem tudhatják ki vagyok, de ha belekötnek ebbe a gyerekbe, nem ússzák meg karcolások nélkül. - Nem gáz, viszont néha azért nézz majd a hátad mögé is, nem túl barátságos pillantások szegeződnek rád - figyelmeztetem, és mikor kihozzák a két korsó sört, belekortyolok a saját korsómba. Hm, igazán finom, és hideg is. Remek, ez kell nekem mára, kevés kell a boldogsághoz.
Nem semmi a gyerek, sötét, kétes, akaratlanul is Noelra emlékeztet, pedig nem kéne. El kellene felejtenem mindent, de nem, én felhozom a témát, mint egy rossz mazochista. - De, te teljesen rendben vagy a sminkeddel, de Noellel már nem stimmelt valami. Bólogatok okosan, de szar, hogy kibeszélem itt az isten háta mögött, na mindegy, elég lazán kezelem a lelkiismeretem. - Valami több száz éve halott vámpíré. Vonok vállat, hogy nem érdekes, nem diáké vagy tanáré volt. - Szóval én majd hamvasztást kérek, most képzeld el, lesz valami őrült sátánista suhanc, aki a halálom után kiássa a fejemet és azzal fog utazni. Közfejszemérem sértés. Vélekedem, aztán blablázok még egy kicsit, a dicséreten cseppet sem szégyellősen elvigyorodom, azért mégis zavarban vagyok egy kicsit, ezt onnan látni, hogy megvakarom a hajam hátul a tarkómnál. A varázslatot aztán elmagyarázza, ja persze energia, bólogatok is bőszen, egyszerűnek tűnik, de mivel a cigim ég már nem gyújtom újra. Azért a tolvajokat elég rendesen vágja. Enyhén meglepett arccal hallgatom. - Nem vagy rossz tolvajlásból Nézek rá jelentőségteljesen, tulajdonképpen azt várva, hogy bevallja, ja igen nem vagyok olyan ártatlan, mint amilyennek kinézek. De csak óvatosan célozgatok, hátha vannak érzései. Felnevetek mikor kirázza a hideg a közvetlenkedésemtől, csak szórakozom vele, nem kell komolyan vennie. - Nyugi Vel, nem követek el rajtad erőszakot. Asszem nem nézné ki belőlem, hogy meg tudom védeni, kis fintort vágok, de aztán újra szélesen elvigyorodom, hisz nagyjából minden két másodpercben vigyorgom, úgyhogy mindegy. - Az vagy, különleges, védett faj, szóval erre inni kell. Na és honnan cseppentél éppen ide Vel? Vagy netán itt születtél? Kérdem, ismerkedünk talán, ez még belefér. Közben meghozzák a sört, így az igazi cseverészni. Felröhögök aztán a kishercegen, hát ez meg honnan jött neki? Én nem regisztrálom, hogy hülyén viselkednék, azt sem gondolom, hogy el vagyok szállva magamtól, régen nem volt önbizalmam, az sem volt jobb. Kicsit vállat vonok, rejtélyesedve nézek rá. - Ki tudja? Talán. Most, hogy mondja talán van benne valami, apám a negyed vezére, én a fia...imádok Grimm lenni. Aztán nem értem mire céloz, hogy ki akarnának rabolni, vagy ilyesmi. - Igen? Micsoda? Kérdezem kicsit értetlenül, meg is rázom a fejem összehunyorított szemekkel és nagyjából eddig jutok el, mikor megérzem a hátam mögött (mert én is levettem a kabátom) a penge élét. Arcomról eltűnik minden érzelem, határtalan meglepetést kölcsönöz vonásaimnak az új helyzet. Vel láthatja az alakot mögöttem, talán az ezüstöt is megvillani, őt is körbeveszik, öt sötétebb megtermedt mágus. Azért nem ijedek meg annyira, mert még időben leadom a vészjelzést, oldalt pillantok a csaposra, ő látja mi van, ismeri apám, tud neki szólni, ha valami gebasz lenne. - Üdvözlöm Mr Grimm, álljon fel szépen és sétáljunk ki együtt az épület elé. Suttogja fülembe a mögöttem álló, akinek nem látom az arcát, Velre pillantok, kicsit jelentőségteljesen, akit körbe zár a néhány szekrény méretű sötét mágus, duplái a goth fiúnak. Csálén elvigyorodom. - Aha... Nem nagyon van választásom késsel a hátamban, csak centiken múlik, hogy nem vágta még belém. - Vel azt hiszem... csak maradj nyugodtan, hagyják ki ebből, nem ismer, semmi köze a Grimmekhez! Sziszegem hátra, mire az alak megrántja a karomat, kicsit taszít rajtam, szerencsére nem a kés irányába...
Elmosolyodva hallgatom mit mesél újdonsült cimborám, egy bizonyos emberről, akit még a múltban ismert meg. Nekem aztán olyan mindegy, inkább csak megvonom a vállam, engem ilyennek kell elfogadni, alkalomadtán szeretni is, ahogy mondani szokás. - Sokak szerint nálam sem stimmel, de csak a smink miatt mondják - mosolygok, mert tudom hogy az emberek nem látnak túl a sötétre húzott szemeimen, és vad fekete színű rúzson, ami esetemben jóval tartósabb mint a sima festék. Rájöttem, hogy meg tudom hosszítani a tartósságát, és ha akarom egy mozdulattal lejön, csak tudni kell mivel kell leszedni. - Akkor nem érintett titeket, azt hittem valami diáktársatoké volt, vagy tanáré vagy szóval érted - teszem hozzá, ezek szerint nem valami gyilkos szerzettel volt dolguk, hanem csak találta. A vámpírokba meg nem kár ami azt illeti, bár túl sok bajom sincs velük, a királyuk kifejezetten jó fej figura, ritka jól elbeszélgettem vele.
- Azz, nekem az is kellene, hamvasztást, kár lenne ha valami zakkant fickó kiásna, és a fejem dobálná fel-le, mint egy elcseszett hamletutánzat - értek egyet mosolyogva, és megborzongok a gondolatra, a franc se tudja mennyi időm van még hátra, de viszonylag fiatal vagyok ahhoz hogy ilyenekkel foglalkozzak. Na persze, kis merengéssel elhúzom a szám, és kezemmel akaratlanul is megigazítom a sálam, ami a nyakamon lévő sebhelyet rejti el jótékonyan. Nem szeretem reklámozni, és azt sem ha látszik. Ez amolyan szépséghiba, legalábbis most már leginkább csak annak tekintem, és de így sem szeretem ha mások bámulják. Inkább csak megbiccentem a fejem a tolvajlásra, és elhúzom a szám. - Ugyan, csak figyelek arra mi van körülöttem - mosolyodom el, nem ismerem be, hogy ebből éltem, de nem is tagadom hogy volt hozzájuk közöm. Sokáig éltem az utcán, még szép hogy profi túlélő vagyok ami azt illeti. Mármint, nem minden körülmények között.
- Merem remélni hogy nem - nyugszom meg látványosan, és belekortyolok a hideg sörbe, kellemesen csúszik le a torkomon, végig cirógatva a nyelőcsövem. Szeretem a sort, bár inkább bor párti vagyok, ami azt illeti azt valahogy jobban szeretem. Erősebb, testesebb íze van, és valahogy jobban is esik bort inni. - Hm, de védett leszek, micsoda jól megy nekem. Santa Féből jöttem, egy fél éve- éve talán, nem tudom már biztosan, az ittenis suliba tanulok - mutatkozok be általánosan, ennyit bárki tudhat rólam, és látom tetszik neki a kisherceges megnyilvánulásom, fogalmam sincs honnan jött, de nyilván nem ő a város egyik irányító személye. Bár a Grimm név ismerős. - Kisherceg mi? - nevetek fel halkan, és Ed háta mögé pillantok a rossz arcú alakokra, és szinte már várom hogy belénk kössenek. Magamban felépítek egy támadást, és kissé megtornáztatom a kezem. Lehet hogy kelleni fog, ismerem ezt a fajta ember típust.
- Remélem nem válik be a sejtésem - morranok fel, és közben összehúzom a szemem, arcomról eltűnik a mosoly, ahogy újdonsült ismerősöm hátának egy késpenge feszül. Zöld szemeimmel gyilkos pillantást vetek rájuk, és lassan felállok én is, nem járja ez így, ha már egy Grimmet akarnak terrorizálni. Engem is körbe vesznek öten, mire halvány, de igazi gonosz mosoly szalad szét a számon. Soha nem érdekelt a méret, most sem ez lesz a döntő. - Mr. Grimm nem ér rá ilyen csőcselékkel foglalkozni mint ti vagytok - közlöm velük jeges hangnemben, amolyan "nekem nincs ellenemre a véres küzdelem"stílusban. Persze hogy nem tetszik nekik, és az egyiknek a keze már lendül is felém, mire elhajolok, és a tenyerem élével a fickó könyökébe vágok. Az éles ütésekkel a kritikus helyekre, hajlatokra kell menni, visszahúzom a kezem, és a bakancsos lábammal egy másikat rúgok térden, hogy megrogyjon és utána lazán állon térdelve üvölt fel. Hátulról rám ugranak, de könyökkel hátravágok valakinek a gyomrába, és ettől elreszt, bár cifrákat káromkodik. Három a földön fetreng, nem is rossz arány, nekem meg lehorzsolódott az öklöm, az egyik ütéstől, hát nem tragikus?
Körbenézek, és látom, hogy Ed nem nagyon tud szabadulni, így felé indulok, hogy segítsek neki, amikor a maradék két ellenfelem, összevakart magában némi kurázsit ahhoz, hogy nekem támadjanak, és az egyik hátulról átkulcsolja a nyakam, erre enyhén szólva kiakadok, és cifra szép káromkodás hagyja el a számat, de túl erős a szorítása, amíg ő fojtogat, a másikuk szépen megbéklyóz mágiával, így a kezeim hátraszorulnak, nem erős a varázs, meg tudnám törni ha hagynának. - De kemény legény itt valaki, hogy védi a kis szeretőjét - jegyzi meg az egyik támadó, mire csak elhúzom a szám, és gúnyosan válaszolok. - Veletek ellentétben, én nem vagyok olyan balfasz hogy ne tudjam hogyan kell felszedni egy Grimmet - vágok vissza, mire elvörösödik a feje, és egyáltalán nem kíméletesen képen töröl. Ch, hát mit mondjak, megérte...
Előrehullik a hajam, ahogy meglódítanak, hogy induljak el kifelé, de nem hagyom magam egykönnyen, így taszigálniuk kell egy kicsit, az idő nem nekünk dolgozik, és nekünk időt kell nyernünk, hogy kitaláljak valamit. A kocsma előtt megállítanak, de a karját nem veszi el a nyakamtól, és kicsit olyan mintha hátra lenne feszegetve a fejem, de nem panaszkodom. Megállok, és félelem nélkül nézek Edre, remélem ő sem parázik be, ilyenkor az a legrosszabb. - Ismerősnek tűnsz te nekem, gothica, nem ezt a viselkedést vártam volna tőled... - jegyzi meg összevont szemöldökkel az egyik támadó, mire csak felhorkanok. Én tuti hogy nem ismerem. - Valóban? Remek, legalább tudok még meglepetést okozni - horkanok fel, és megfeszítem a kezeim, hogy szabadulni tudjak. Nem valami bonyolult kötés, fel tudom törni, csak idő kellene hozzá...
Nézek rá, arra gondolok biztos komplexusai vannak, azért festi magát. Nem születtem pszichomókusnak, hogy megpiszkáljam Velizariit, lazán vállat rántok. - Ez csak mások véleménye, gondolom magasról leszarod. Különben nem festené a száját. Noelra visszatérve néhány másodperc erejéig bólogatok, hogy minket nem érintett, csak a többiek fújták fel. Nem értem mit nosztalgiázom itt, amikor azon vagyok, hogy minél hamarabb felejtsek el mindent, ami a múlthoz köt. Más téma, más téma....legyen mondjuk újdonsült ismerősöm Velizarii, aki szintén hamvasztást akar majd. De jó téma ez, azért bólogatok. - Nahná! Ha eljön az ideje és hamarabb megholnál mint én, ami abszurd annak fényében, hogy hogy leszerelted azt a fickót, ne aggódj én olyan hamvasztást rendezek neked, hogy a Titanic nem lesz akkora katasztrófa fim mellette. Ígérem vigyorogva, viccelődve, arra hogy leszerelte a banditát bólintok, majd felkérem testőrnek. - Túl szerény vagy. Állapítom meg, azért elég jól nyomja a fickó, lehet élt egy ideig az utcán, vagy csak harci kiképzésre oktatták. Kemény képe van, kemény ökle, neme akar ő is vadász lenni? Majd ha kicsit jobban megismerem lehet rákérdezek. Addigis jön a sör, jól esik, mohón nyeldekelem, pedig hideg és nincs valami jó immunrendszerem, fizikailag silány vagyok, hát ez van, legfeljebb begyullad a torkom néhány napra, nem nagyon hat meg, egy ideig még nem jönnek haza a szüleim, hogy folyton ellenőrizgessenek, főleg nem kellene itt lennem, egy kétes kocsmában. Mert miért? Mert Grimm vagyok, azért. De visszatérve Velihez vigyorgom, szegény biztos beparázott, ahogy rácuppantam. - Ha lány lennél lehet próbálkoznék. Udvarolok hülyülgetve, csak vicc, látja biztos ő is, hogy vigyorgom, iszogatás közben szeretek szívózni, meg aztán úgy egyébként is. - A suliba? De jó, én is oda fogok járni! Vigyorgom rá, osztálytársak leszünk! Máris lehetne egy haverom, egy ilyen haverom! Tök lelkes leszek, még ki is húzom magam a székben, hogy jobban essen a srácra mosolyomnak fénye. Ő nem kérdez vissza szerencsére, nem szeretek magamról komolyabban beszélni, de a kis hercegen fennakad. Szerencsére azt el lehet hülyülni. - Most megfogtál! Igazából a B612-es bolygóról származom. Vonok vállat álszerényen, mint mindenből általában, ebből is baromságot csinálva, csak veszélyérzetem nincs egyáltalán. Kicsit csodálkozva nézek Velre, mire egy kés feszül a hátamnak hirtelen, elakad a lélegzetem, őt meg körbeveszik öten. Nyelek egyet, de Vel bejelent valami hülyeséget, Mr Grimm, ezen haloványan elmosolyodom, csak nézek, ahogy kapásból leszerel hármat. Nem is lesz itt szükség apámra... - Mr Grimmnek jó testőre van, tessék minket békén hagyni. Fűzöm hozzá, Vel el is indul felém, én abban reménykedem erre elengednek és mindenki mehet a maga dolgára, de nem ennyire egyszerű eset ez. Leszerelik Velt, az egyik mond is valami hülyeséget, szeretőjét, haha. Most nincs erőm röhögni, bajba kevertem a srácot, teljesen feleslegesen, csak én kellek nekik, miért nem menekül el? - Vel ne játszd a hőst én elleszek. Szisszentem oda neki, mikor fojtogatják, a srác persze visszavág nekik, az egyik elvörösödik, én kicsit felkuncogok. - Na ja, rosszul csináljátok fiúk. De Vel nem szabadul ki, csak mert csatlakozom a beszólásaihoz, bár feszélyez a kés a hátamban, azt meg kell hagyni. - Majd meglátjuk Suttogja fülembe a támadóm, akinek még mindig nem látom az arcát, közben taszigálnak kifelé engem és Velt is. Vel rámnéz, én viszonozom a pillantását, hogy nem, nem félek, majd kitalálok valamit és taszigálás közben van is időm gondolkodni. Ahogy megyünk kifelé erősen a tenyeremre koncentrálok, összegyűjtök minden energiát, amíg izzani nem kezd, aztán egy óvatlan pillanatban, amikor Velre figyelnek, hogyan próbál ellenállni, talán még az engem fogva tartó is, hátralendítem tenyerem, nem is nézem hová, de érzem, hogy forró és megégetem vele, azt aki engem fog. Hat a kettő ellen rossz arány, de elenged a támadóm, egy percre el is tudok lépni tőle, Velhez rohanok, hogy segítsek neki, de egyenesen nekirohanok az egyik tagnak, aki épp nem fogja. Az elkap, gyomrom bokszol, mire az, aki engem fogott már utol is ér, villan a kése, érzem, hogy hátul felhasad az ingem és végigjár a hátamon a penge éle, nyomában friss vér serken. - Mit bénáztok idióták, ez csak két gyerek. Gyerünk, kábítsátok el a másikat, Grimmnek fontos! Ordít a többiekre a támadóm. - Te meg ne öld meg a kisfiút wazze, Neki élve kell! Kiabál vissza egy másik, egy sötét hajú hátulról kábító átkot zúdít Velre, egy másik ugyan úgy gyomron vágja, mint engem, egy harmadik a haját rántja hátra és hirtelen sötétségbe borul minden, mintha éjszaka lenne, a negyedik varázsolja ezt, elég pró lehet, mert ez egy keményebb sötét varázslat, fekete köd omlik körénk, látni sem lehet. Mindenesetre kijönnek az utcára többen a zaj miatt, az ötödik ütni kezdi Velt, én érzem, hogy gyér vérpatak folydogál végig a hátamon. Megszédülök, biztos csak a sötétségtől van. - Ne, hagyják őt békén! Nincs hozzá köze! Kiabálom elcsukló hangon, egyre jobban zavar a tudat, hogy vérzem, hátulról elkapják a nyakam, a késes és előrekiált a társainak. - Hoppanálni azonnal! Bepréselődöm egy szűk kellemetlen lyukba, elkezd fájni a sebem, nem lehet túl mély, de mégis...mégis nagyon kellemetlen az egész. Eltűnünk a semmiben, egy lyukban, csak egy halk nyögést hagyok magam után az üres semmibe.
Megint nem bírok magammal, sehol sem jó, idegesít a csend és a zajtól is megőrülök, széthasad a fejem és a szívem is időnként robbanni készül, még jó hogy vettem pár bájitalt ami viszonylag enyhít a kínjaimon kissé. Rosszkedvűen indulok el mégis valamerre és az öltözékem most sem túl szolid, ugyanúgy feketében vagyok, bakancsban és egy fekete pólóban, nyakörvem mellett a másik dolog ami a nyakamban van az a király medálja amit adott, a Sigul, ami most már... az én szimbólumom is lesz. Mert ha meghalok és túlélem a halált akkor az ő katonája leszek magam is, és akkor a Légió jele lesz ez, egy olyan harcban ami világokat fog megdönteni. Melyek már most is haldokolnak velem együtt. Megint megszédülök, mióta Victorius a vérem vette a holtak templomában és adott a sajátjából, méregként emészti a testem és csendben gyilkol. Betérek végül a Szél szellembe hogy egy asztalhoz leülve egy üveg sörrel a kezemben merengjek ezen továbbra is. A hideg jót tesz hiszen forrok, és félek kigyulladok mint valami ócska főnix madár. Lerogyok a megszerzett piámmal az egyik sarokasztalhoz és azt kívánom bár lenne már vége ennek a folyamatnak de Ő maga is mondta hogy ez nem tudni meddig tart majd véget ér ha véget akar érni. Nem tudom siettetni és ezt el is fogadom, de ne fájna ennyire. Megdörzsölöm a halántékom. Arcomon semmi fehérítő, halálsápadtsága helytálló. A szemeim és ajkaim feketék, azon nem változtattam semmit. - Meddig tart ez még... - sóhajtom halkan magamban hiszen ki lenne itt akit érdekel?
Ez az út oda vezet, ahova nem kéne betérnem. Kissé szokatlan és mondhatni természetellenes, hogy egy kocsmában töltöm az estéimet, de valahogy nem találom a helyem sehol és itt mindig akad valaki, aki elszórakoztat. Pontosabban akiből jól lakom és más nem is számít. Nincs szórakozás, nem is élvezem, amit csinálok, csak teszem, mert kell. Ruhám stílusa szokásos, rám jellemző. Egy nem sokat takaró felső van rajtam, ami szorosan simul testemhez, hozzá hasonlóan sokat mutató szoknya, hiszen nincs mit takargatnom és ilyen külsőségekkel könnyebben elérem a célom. Mindig akad egy férfi, akiből vacsora lesz. Magassarkúban haladok a célom felé, belépve körbe sem pillatok, csak elfoglalom a szokásos helyem és kérek egy italt, csak a látszat kedvéért. Ekkor nézek csak körbe, tekintetem gyorsan befogja a teret és kiszúrja a szóba jöhető férfiakat. Ekkor azonban nem várt dolog történik. Olyan férfin akad meg a szemem, aki ismerős, nagyon is ismerős. Pontosan emlékszem minden pillanatra, mintha csak tegnap lett volna, pedig elég ideje már, hogy megszereztem magamnak és az enyém lett vagy én az övé, mindegy. Mindenkit én szerzek meg, most az egyszer átengedem neki, ő hódított meg. Összeszűkülő szemekkel figyelem, valami nem az igazi, legútóbb nem így nézett ki, most kissé nyúzott, olyan, mintha valami bántaná, akár lelkileg, akár testileg, még nem tudom, de úgyis mindjárt kiderül. Megnyerte magának a mai napomat. Kecses, lassú léptekkel haladok felé, majd leteszem a poharam az asztalára. - Mi meddig tart? – kérdezek vissza, hiszen nyilván nem nekem mondta, magában beszél, de én meg pont hallottam. - Remélem nem bánod – intek a fejemmel a szék felé és meg sem várva válaszát leülök. Úgyis élvezni fogja a társaságom, egy kis ellenkezés meg csak még érdekesebbé teszi. Nem bánom, ha nem adja magát könnyen, nem szokott zavarni. - Jó újra látni… Egyáltalán emlékszel rám? Bár nem kétlem... Na de miről is beszéltél magadban? Azt ugye tudod, hogy ez nem igazán normális? Szóval hallgatlak édes – mosolygok rá ellenállhatatlanul. Ő is tudja, nem fog szabadulni tőlem. Csak akkor, ha én akarom. Én viszont még nem akarom.
Minden jó érzékem sikoltozik szellen hogy bemenjek a szél szellembe, de egyszerűen meghalok ha most a rideg falak között kell lennem, így inkább betérek egy jéghideg sörre. Amilyen lerozzant és ijesztő ez a hely, annyira jó a sörük ez még nekem is meglepetés, de ez van. Rendelek is, és az egyik asztalhoz telepedek le vele, és megiszom a második bájitalom is, a hasogató fejfájásomra, és a kínzó tűzre, ami az ereimben száguld. Figyelmem alig éber, így nem veszem észre a bajt elsőre, az talál meg engem és mérges zöld szemeim ráemelem, a nőre, aki velem szemben ül le. Sophie. Már csak ő hiányzott a boldogságomhoz. Szerintem érzi rajtam vámpírérzékeivel az őse érzetét, hiszen Victorius minden vérszívó feje, és az ő szava szent mindenkinek. Ahogy az is hogy ő kit választ a Halálra. Hát engem belerántott. És most még ennek a pokoli nőszemélynek is fel kellett bukkannia. Ez valahogy nem az én napom azt hiszem. Mégis csak egy gúnyos félmosolyra futja, ahogy a fájdalom átcikázik az arcomon. - Hogy el kelljen viselnem téged... - vágok vissza rossz kedvűen és beleiszok a sörömbe. Eléggé elveszi a jókedvem és modorom ez a folyamat. - Ha bánnám se érdekelne szóval hagyjuk az unalmas köröket. Mit akarsz tőlem? - kérdezem ahogy ránézek a piám mellől, a kérdésére meg csak elhúzom a szám, remek, reméltem hogy nem bűzlök mérföldekre a haláltól és a haldoklástól, bár legszívesebben üvöltve fetrengenék, mégsem teszem. Az akaraterőm, ezen múlik minden hogy túlélem, belehalok vagy csak túlélem és beleőrülök, egyik sem a legjobb alternatíva. - Ma valahogy nincs humorom hozzád... Különben is minek kérdezed? Te is érzed hogy haldoklom... - szisszenek fel. A rohadt életbe ez egyre rosszabb lesz... Láthatja az arcom fehérsége is lassan az övére hasonlít a szívem ver ugyan de még meddig?
Kicsit sem illik hozzám ez a hely, mégsem gondolkodok, betérek, hiszen nem szeretem az unalmas estéket, kell valami vagy valaki, aki elszórakoztat. Ahogy belépek, már tudom is, mennyire jó döntés volt ez, hiszen megpillantom a férfit, akivel olyan izgalmas órákat töltöttünk a tóparton egymásba feledkezve. Felém veszem az irányt és kérdés nélkül ülök le, nem várok engedélyt, ha nemet mondana, én akkor is leteszem magam. Elégedett mosolyt villantok rá, de amit látok, az nem tetszik. Fura, szokatlan… és nagyon ismerős. - Ugyan, ne legyél már mindig ilyen… nyers. Vagy mondjam úgy, hogy bunkó? – vonom fel a szemöldököm. Nem értem mire jó ez, fogalmam sincs ki mondta neki, hogy ez a helyes viselkedés. Helyezkedek kicsit, nem szándékozok sehova menni, legfeljebb vele, de még nem most. Ahhoz túl sok kérdést vet fel a kinézete, tudni akarom, biztos akarok lenni abban, ami elég egyértelmű, csak nem vagyok képes elhinni. Megőrzöm a nyugalmam látszólag, könnyedén beszélgetek vele, pedig a stílusa sem segít a dolgon, a türelmetlenségem a kíváncsiságommal párosítva azonnali válaszokat akar a fiútól. - Nem akarok semmit, de te is egyedül vagy, én is, miért ne tölthetnénk el együtt egy hasonlóan izgalmas estét, mint legutóbb. Nem tudok rólad semmit, de azt, hogy mennyire jó vagy az ágyban, azzal pontosan tisztában vagyok. Ellenvetés esetleg? – húzom kicsit, hiszen látom rajta, semmihez nincs ereje, főleg nem egy ilyen fárasztó tevékenységhez. Bármennyire is élvezetes, attól még fárasztó. Arckifejezésem komolyra vált, ahogy a lényegre tér és elárulja, amit amúgy is gondoltam. Közelebb hajolok az asztal felett, hiszen ezt nem kell másnak hallania, amiről beszélünk. - Tudom – válaszolok röviden és le sem veszem a szemem róla. Segíteni akarok neki, de fogalmam sincs miért, végülis meg sem érdemli és felesleges fáraszatnom magam, ő csak egy idegen, egy a sok férfi közül, akik a csúcsra juttattak, de nem több ennél. Mégis érdekel valamiért és ennek bosszantania kéne, de most éppen ráérek és ehhez van kedvem. - Én tudok neked segíteni, de nem itt… Különben sem értem, miért mászkálsz ilyen állapotban emberek között, kint az utcán, amikor… A legjobb megoldás, ha eljössz hozzám – vetem fel, tudom, hogy tiltakozni fog, de hagyok neki időt végiggondolni. Egyedül van, azt sem tudja mi vár rá, én viszont olyan vagyok, amivé ő lesz… ha kibírja. Ha valaki, akkor én tudok neki segíteni, de beláthatja, a kocsma nem a legjobb hely ehhez. - Jól áll ez a szín – jegyzem meg mosolyogva, hiszen az arca már fehér, de még nem eléggé, nem annyira feltűnő, csak nekem az. - Szerintem ne ellenkezz. Gyere velem, meglátod, ezzel csak nyerni fogsz. Hagyjuk ki a felesleges köröket és induljunk végre hozzám – hátradőlök és csak arra várok, mikor áll fel végre.
Van benne valami képtelenség hogy egy vámpír mégis mit keres egy olyan kocsmában amit legtöbbször az emberek látogatnak, és még csak nem is kifejezetten a mágusok, annak ellenére hogy ez Grimm negyedhez tartozik. Nem olyan régen még én is magamban iszogattam emberként és a Grimm kölyökkel együtt, aki most valahogy eltűnt, gondolom magába szállt vagy a szülei akadtak ki rá. Nem tudom, és rohadt mód nem is érdekel, az viszont sokkal jobban, hogy miért kell nekem kéretlenül olyan alakokba botlanom akikbe nem akarok. Pláne hogy még egy szívességgel is jövök ennek a nőnek ha úgy tetszik, amiért egyszer kihúzott minket Ed-el a katakombákból. Ahová a Lost negyed kegyetlen lakói vittek, de megoldottuk azért. És nem feltétlen kellett volna beleavatkoznia. Inkább csak enyhén összeszűkülő szemekkel figyelem, ahogy letelepedik velem szemben, kicsit sem vágyom a társaságára. - Miért ne? Mindig ilyen vagyok, ha nem tetszik el lehet menni van itt még éppen elég hely, és alak akinek szívhatod a vérét... - mormogom ahogy a sörömbe iszok és a hidegsége egy pillanatra elfeledteti velem hogy mindenem fáj. Aztán sajnos elmúlik ez a szép pillanat és tovább érzem az ereimben vágtázó halált ahogy kacag a kínjaimon. Nem tart soká... már nem. A kijelentésére megütközve nézek rá, ez a nő tutira nem normális. - Igazán kedves ajánlat, máskor talán élnék is vele, de most rohadtul élni nincs erőm, nemhogy ilyesmiket csinálni - morgolódom, és azért kicsit bosszant, hogy tényleg volt olyan jó ott a pegazusok tavánál hogy akarjam még egyszer. Annyira, hogy még Tőle is megkérdeztem mit tud a gyermekeiről akik a városban járnak. És természetesen ki is nevetett. - Szóval jah van ellenvetésem. Ahhoz meg kell mozdulni - teszem hozzá, mivel az most nem a legjobb ötlet és még azt sem tudom haza hogyan jutok nem hogy szexeljek valakivel, akit még csak különösebben nem is ismerek és csak annyit tudok róla hogy Victorius gyermeke, mint minden vámpír, és ha megérem akkor nem soká testvérek leszünk ebben a földöntúli állapotban. Képletesen értve természetesen. Aztán közlöm vele is mi a nagy harci helyzet, hogy haldoklom, de még mégis élek, és tudom hogy tudja, ki is jelenti. Ezt elég nehéz lenne nem érezni hiszen vörös felkiáltójelként sétálok körülbelül a vámpírok között. - Tényleg? És mégis mi lenne a te gyógyíred erre a bajra? És kímélj meg a szexuális jellegű megszólalásoktól, arra most nem vagyok vevő... - jegyzem meg, de kevesebb gúnnyal hangzik mint szerettem voln, ejnye. Nem lesz ez jó ha még a személyes varázsom is áldozatul esik a halálomnak. - Nem bánom, akkor csinálj valamit, mert az is jobb lehet mint az az állapot, és majd széthasad a fejem - mormogom ahogy a halántékomra simítom a kezem, egy picit hűsít csak ahogy a fém gyűrű hozzáér, de az is hamar elmúlik. És ugyanúgy hasogat, kezd elmúlni a bájital hatása, ideje újabbat felhajtani. Egyetlen mozdulattal húzom le a kis üvegcse tartalmát, hogy legalább a lakásáig eljussak a saját lábamon. A söröm maradékét ott hagyom, hányingerem lesz ahogy ránézek és biztos vagyok benne hogy nem tudnám meginni úgy, hogy ne kívánkozzon azonnal vissza az egész. Felkelek az asztaltól és magamra kanyarítom a kabátom is, amit a mellettem lévő széken tároltam eddig. - Jól van megdumáltál, akkor vezess... - szólalok meg ahogy elhagyjuk a kocsmát, és a főútvonalon állok meg hogy elindulhassunk valamerre, fogalmam sincs merre lakik ami azt illeti. Ne majd nem sokára megtudom.
Kezdőlap
Tárgy: Szél Szellem kocsma 
