Korábban azt hitte, pusztán romantikus túlzás a jelző, "őrjítő" fájdalom. Ebben a percben azonban maga is bele kóstolhat ebbe a tébolyba taszító, már-már elviselhetetlen érzésbe, ami ez idáig elkerülte. De nem volt mindenki ilyen szerencsés. Ujjai görcsösen szorítják a koponyáját, ha tudná, szétroppantaná a csontot, de szerencsére ekkora fizikai erővel nem rendelkezik. A szemei égnek és úgy lüktetnek, mintha ki akarnák fordulni a helyükről - talán, hogy azok a természetellenesen kék íriszek nőjenek helyettük? Hallja a saját beteges zihálását, eszeveszetten szédül, de a világ, pontosabban az a (másik) világ, ami az elméjében rejlik, nem hajlandó engedelmeskedni akaratának. Csak zúdulnak és zúdulnak (az emlékek), vitustáncot járva. Hosszú kardot emel le egy magas falú terem faláról, de ez nem díszkard. Egy kellemes és olyan ismerős női illatot érez, mögötte egy fiatal, sötét hajú lány ül, de az arcát nem tudja kivenni, mert egy újabb rángás következik. Egy sötét erdő, véres csata a feketeségben, ahol halomra kaszabol egy maréknyi harcossal többeket, valamiféle ellenségeket. Elereszti üstökét és erősen markol a friss illattal kábító anyaföldbe. Néhány gyenge inda a csuklójára tekeredik, de nincs ereje koncentrálni, a fájdalom széttépi belülről, úgy érzi. Ismét ott ül gyerekként a hideg szobában a "leves" előtt. Megfogja a kanalat és a szájához emeli. Hirtelen görcsbe rándul, de most nem a halántéka hasogat, hanem a gyomra fordul egy hatalmasat. Az étel....még egy kanál. És még egy. Úgy érzi, menten kiadja magából azt, amit egykoron megehetett, bár nem emlékszik rá, hogy ez valóban megtörtént volna (vagy hogy ez hogyan lehetne lehetséges). Újabb kanál, az egyik földes kezével a hasához kap. Olyan ízletesen eszi a "levest", közben vidáman járnak az apró, zoknis kis praclijai az asztal lapja alatt. Magas, sápkóros, magas galléros férfi ül az asztalfőn, akiről azt gondolja, "apa", bár leginkább az Underworld filmek egyik ősvámpírjára emlékezteti, mint sem arra az apára, akire az angliai, szülői házból és tanyáról emlékszik. A leves....a leves....miért nem édes? Paradicsomlevesnek kellene lennie, mindig is szerette gyerekkorában, de ez a leves....más. Ez a leves sós. Ennek a levesnek fémes íze van. Felpattannak a szemhéjai a felismerésre. Ez egyáltalán nem leves! Ekkor szólítja meg egy kedves női hang. Zavartan pillant fel rá, elfehéredett arccal, cserepessé vált ajkakkal. Hogy lehet, hogy nem vette észre, hogy közelít valami?! Ez baj....veszélyes lehet. Még is, a jelenlegi helyzet fényében talán megbocsátható. Ahogy a rendhagyó döntések is, mint az, hogy menten elveszi a fiolát a nőtől. Nem tétovázik, lehajtja, fenékig, feltérdelve - abban bízva, hogy így megnyugszik a gyomra. Leengedi a kezét, az üvegcse kigurul az aranyozott fűre a kezéből. Egy ideig még csukott szemmel, hátra vetett fejjel van, de aztán, néhány mély lélegzetvétel után a különös jövevényre emeli a tekintetét. - Mi...volt ez? A kérdés egyszerre utalhat bármire és mindenre. Várja a választ, ahogy a szer hatását is. A fájdalom még csillog a zöld szemekben, a meggyötört arcon. - Olyan...dolgokat láttam, amiket nem tudok hová tenni....olyanok...voltak, akár az emlékek. Ismerősek ugyan, de még is idegenek...és....a fájdalom... Nyöszörgi, bár maga sem tudja, miért kezdi el ezt az egészet mondani ennek a fiatal szépségnek. Talán mert olyan bizalomgerjesztőek a vonásai? Esetleg, mert még hasonlólóról sem olvasott? Vagy mindkettő.
A furcsa idegen az Arany Pillangók Tisztásának közepén egyértelműen szenved és én nem tudom csak úgy otthagyni. Nem tudom magamat megtagadni és nem segítséget ajánlani, amikor valakinek szüksége van rá. Szerencsére fel vagyok készülve az ilyen helyzetekre, de ötletem sincs, mi lelhette. Türelmesen várom végig, amíg tud mozdulni és elveszi tőlem az üvegcsét. -Valamilyen rohamnak mondanám. Mit láttál?-húzódom egy picit távolabb, hogy ne érezze magát fenyegetve, bár ezt nem hinném, hiszen minden hezitálás nélkül kapta ki a kezemből a fiolát és hajtotta le. Nem is kell félnie tőlem, de jobb a békesség, hiszen nem ismerem ezt a férfit és ebben a városban még a legártatlanabb kinézetű lény is lehet nagyon veszélyes. -Mit gondolsz, mi lehetett az? Egy látomás? Egy emlék? -próbálok találgatni, de ennyiből nem egyszerű kitalálni. Lennének módszereim, amivel bepillantást tudok nyerni az elméjébe, de arra most én sem vagyok felkészülve, neki pedig csak még több fájdalmat okozna, ha megpróbálnám. Előveszek egy zsebkendőt és felé nyújtom, ha szüksége lenne rá.
Szétroppantja....bármi legyen is ez. Az egész testét gúzsba köti és ezernyi apró tűdöféssel tetézi. "Sick and weak from my condition, This lust, this vampiric addiction" - sejlik fel meggyötört elméjében egy régi Cradle of Filth dal néhány bajlós sora. Ösztönösen érzi, még is dacol értelmével. Hiszen az lehetetlen! Nincs magyarázat, sem ekkora téboly...Mikor már úgy érzi, a halál is édesebb ennyi kínnál, akkor tűnik fel egy különös, titokzatos nő, akár egy Grimm mesében. Megráncolja homlokát s tét híján, lehajtja a fiola tartalmát, amit felé nyújtanak. Ennél rosszabb úgy se nagy eséllyel történhet! Jéghideg és tűzforró....ambróziaként szalad le torkán a varázsital, hogy aztán néhány perc elmúltával bekövetkezzen a várt hatás és újra megmoccanjon. Nem próbál felállni, inkább a földön marad, hiszen földmágusként az erejének forrára is egyben. Szusszan, majd immáron kissé jobb színben pillant fel a lányra. - Köszönöm. Nem tudom miféle főzetet adtál nekem, de bevált. Enyhül a fájdalom. Hálálkodik szelíd mosolyával, majd beszédbe elegyednek. Nincs mit vagy miért titkolni, valahogy az ösztönei azt súgják, ez a leány nem ártó szándékú. - Magam sem tudom. Kezd bele, maga elé bámulva, olykor megvonagló arccal. - E-emlékeknek....tűntek....de mégis, olyan távolinak. És...lehetetlennek. Sóhajt egyet, össze szedve gondolatait, nehéz úgy interpretálni a látottakat, hogy ép elméjűnek tűnjön. - Emlékek, amiket korábban sosem láttam és amik még is a sajátomnak érződtek...de ennek semmi értelme. Hiába töri a fejét, meggyötört elméjét, nem áll össze a kép. Nem lehet puszta amnézia, hiszen...hiszen...látta, amit látott. És ette, amit vett. Vámpír volt.
Tényleg nagyfokú szenvedésre utal nem csak az izmok és inak feszülése, de a mód is, ahogyan kikapja a kezemből az üvegcsét és lehajtja a tartalmát. Mintha már mindegy lenne, mert ennél rosszabb nem lehet. Hamarosan már sokkal összeszedettebben pillant vissza rám. -Egy egyszerű, de potens fájdalom csillapító, semmi több. Örülök, hogy jobban vagy. Érzel még valamit? -kutatok jelek után, hogy valami még bánthatja és jó lenne megelőzni, mielőtt megöli. Nem tudhatom, mennyire komoly a helyzet, így inkább menjünk biztosra. -Azt hiszem mindketten tudjuk, ebben a városban semmi sem lehetetlen -közhelyes és elnyűtt, szinte fáj kimondani, annyira sokat hallottam ezt a mondatot különböző B kategóriás sorozatokban és filmekben. De sajnos ebben az esetben ennél igazabb nem is lehetne. -Írd körül jobban -Nagyon sok akaraterőmbe kerül, hogy ne kezdjek el több választ követelni tőle és szinte fájdalmat okoz, annyira tudni akarom. Sosem találtam még hozzám hasonlót. Voltak, akik emlékeztek életük első néhány évében az előzőre, de később elfelejtették azt is, olyan, mint én nincs még egy, de hátha... Hátha ő lesz az első. Talán végre valaki... Nem lennék olyan egyedül.
Aszal és sápaszt a kór...a vámpíri függőség....görcsbe ránt! Amint a földön görnyed, erre gondol. Vajon ezt érzi egy vámpír, ha éhezik? Ha időtlen idők óta nem vett táplálékot magához? Vér(t).
"Feel the fury closing in All resistance wearing thin Nowhere to run from all of this havoc Nowhere to hide From all of this madness, madness, madness"
A hátára fekszik, miután úgy tépte ki a boszorkány ujjai közül a varázsitalt, mint az ambróziát. Az eget nézi, a zafír árnyalatait, mélyeket pislantva. Némi időbe telik, míg össze szedi magát annyira, hogy szóba elegyedhessen a különös idegennel. - Köszönöm, ha te nem botlasz belém, nem is tudom, mi történt volna... Leheli kissé nehézkesen, de végül a nőre pillant és egy kissé erőtlen, de betyár mosolyt küld felé.
"The final judgement shall be delivered Nobody can escape the sin that flows in their veins"
Ahogy viszont a súlyos szavak elhagyják az Utazó száját, árny vetül az aranyhajú férfi arcára. Elméjében visszhangzanak a szavak: "Azt hiszem mindketten tudjuk, ebben a városban semmi sem lehetetlen." Ismét az égboltra pillant. - Ezzel, azt hiszem, nem szállhatok vitába. Különös város ez. Fűzöld szemei üvegesen bámulnak felfelé, ahogy a friss gyepen fekszik.
"With your glassed eyes What dreams Can you dream of? Or are you lured in? My remains Drift again From my tore heart My memories Are stuck in a crack I patched"
Nem felel rögtön, a kérdés hallatán. Talán a gondolatait szedi össze. Mire azonban társasága ismét szólna, megered a nyelve. - Mint egy álom. Csak éppen azt nem tudod, hogy a jelened a valóság vagy pedig az álom. Leheli a különös, még is, tán oly ismerős életérzést tükröző szavakat. - Rám tört, akár a látomás. Csakhogy, én nem vagyok látó. Teszi hozzá, alig hallható sóhajjal. - Magamat láttam, de még sem lehettem én. Finoman megráncolja a homlokát, majd újfent a lányra néz. - Láttam magamat, túlságosan sápadtan és túl jól bánva karddal. Láttam egy kisfiút, rég letűnt kort idéző ruhában...vérleves enni. Még most is érzem a fémes ízét a számban. Ismét elmosolyodik, ki tudja, miért. Szőke hajtincsei kígyóznak a fűszálak között. - Láttam egy férfit, akiről úgy éreztem, az apám, még sem hasonlít a valódi apámra. Nem mond többet, legalább is egyelőre. S talán, nincs is mit. Könnyű lenne azt gondolni, ez a téboly szele, de valójában valami sokkal sötétebb annál.
Lucinda Rie Ferris
Faj :
Alakváltó
Kor :
28
Születési idő :
1996. Jan. 24.
Hozzászólások száma :
91
Tartózkodási hely :
Ahol Vel is van
Tárgy: Re: Arany Pillangók Tisztása Vas. Május 30, 2021 4:53 pm
Magam is elbambulok egy kicsit magam elé, amíg az idegen mágus elég levegőt kap a beszédhez és megtalálja a hangját is. Még időben rántom ki magam a gondolataim közül, hogy ne csússzak vissza a régmúltba, ami mostanság könnyebben előfordul, mint amúgy szokott. Nem örülök neki túlzottan, de sajnos mindig azzal kell együtt élnem, amit elém dob a helyzet. -Hát vagy itt maradsz, vagy jobban leszel. Azért mégis jobb ez így -mosolyodom el halványan, ahogy kicsit helyezkedek ültömben. Ha kell, fel tudok így is állni, de azért a sarkamon ülni valahogy kényelmesebb. -Nem feltétlenül Látónak lennie valakinek, hogy látomásai legyenek. Csak rossz helyen lennie rossz időben -vonom meg a vállamat flegmán. Van hogy nincs értelme, miért minket talált egy dolog, legyen az csak egy rosszul elhelyezett rozsdás szög, ami tetanuszt eredményezett, vagy éppen egy lélekvándorló Utazónak lenni, ami az egész -összes- életedet beárnyékolja. Nem ugyanolyan a kettő, de ebből a szempontból hasonló. Aztán természetesen ott van a másik véglet is, hogy bár nem tudunk róla, de valamilyen erő vagy személy terelt minket erre a végzet útjára, ki tudja milyen okból vagy indíttatással. Hogy ebben az esetben vele, vagy éppen velem, mi a pontos ok. -Mintha csak a saját emlékeid lennének, de mégsem azok, vagy mintha valaki más életébe lestél volna bele? -próbálok kicsit puhatolózni, amikor végzett a kis leírásával, hogy legalább a természetét ennek a jelenségnek meg tudjam érteni, hátha. Kezdi felkelteni az érdeklődésem, mégis mi lehet ez. A vérleves és a kard tudás a vámpírokra utal, de egy mágus fiatal, aki nem feltétlenül tartozik a mágus vezetéshez vagy nemességhez, mi köze lehet a vámpírokhoz? És ez az egész lehet, a múltban is történt, bár ki tudja ezen a ponton, ami még vág egy pár csavarkulcsot a gépezetbe. Mi lehet ennek az egésznek a nyitja?
A hátán fekszik, üveges, smaragd íriszei a lassan vándorló bárányfelhőket vizslatják - de valójában sokkal messzebb jár a kék égnél. Ahogy viszont a különös idegen megszólal, vissza vándorolnak gondolatai. A rőt hajú lány leül mellé, a fűbe, ami igen csak közvetlenné teszi a helyzetet. Halovány mosoly is kúszik a szőkeség borostás arcára. - Valóban? Mindig tanul a mágus újat... Jegyzi meg jóízűen, bár kissé gyengén a kínzó látomástól. Fejét a nő felé fordítja, ahogy az tapintatosan kérdez rá a megtapasztaltakra és a fiatalember egy mély lélegzet után egyenes választ ad neki. - Mintha határozottan a saját emlékeim lettek volna. Magamat is láttam... néhány apró eltéréstől eltekintve... Nyel egy nagyot, az ádámcsutkája ugrik egyet, mintha csak valóban megakadt volna valami a torkán. - A bőröm... sokkal világosabb volt, már-már sápkóros... a szemeim... pedig.... természetellenesen kékek. A nevemen szólítottak. De ennek... semmi értelme! Próbálja össze szedni a gondolatait, ismét az eget bámulva, majd hirtelen eszébe jut valami és ismét a hajadonra néz. - Ó, micsoda udvariatlanság... még csak meg sem kérdeztem a nevedet! Pillog nagyokat a másikra, barátságosan, de azért még mindig fektében, biztos ami biztos alapon. - Engem Nicolasnak hívnak, Nicolas Raynek. Cukrász vagyok és a varázslóképzőben is tanítok. Örvendek a szerencsének! És ez most valóban nem csupán közhely. Inkább bele sem gondol, mi lett volna, ha a fiatal boszorkány rá nem lel ezen az elátkozott tisztáson.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Arany Pillangók Tisztása 
A furcsa idegen az Arany Pillangók Tisztásának közepén egyértelműen szenved és én nem tudom csak úgy otthagyni. Nem tudom magamat megtagadni és nem segítséget ajánlani, amikor valakinek szüksége van rá. Szerencsére fel vagyok készülve az ilyen helyzetekre, de ötletem sincs, mi lelhette. Türelmesen várom végig, amíg tud mozdulni és elveszi tőlem az üvegcsét.
