A Névtelen Fáraó

A Név Nélküli Fáraó egy rég letűnt kor szülötte, aki piramisa mélyén feküdt milleniumokon keresztül. Birodalmak születtek és vesztek el, míg ő nyugtalan álmát aludta. Ennek értelmében nem rendelkezhet kapcsolatokkal a mai modern korban, a 21. században. Legalabb is egyelőre. Bár egy valaki akad, akit ismer, pont itt, ebben, a hozzá hasonlóan Névtelen városban s bolond az, aki úgy hiszi, ez csupán a véletlen műve. Hiszen Nameless Town köd-falai között éli jelenlegi, sokadik életét az a lélek, kinek egykori hajadon porhüvelyét orvul adta át a cseppet sem végleges enyészetnek.
Képességeit tekintve halandó emberként kezdte életét, gyermekkorától kezdve uralkodónak nevelték. Így bár természet feletti képességekkel nem született, korának értelmiségébe tartozott. Ahogyan azt akkoriban elvárták a leendő királytól, beszélt nyelveket, ismerte a birodalma és az egyéb jelentős birodalmak történetét, művészetét, vallásait és politikáját. Így emberi mércével jelentős tudással rendelkezett, mint intellektuális képességei terén, mint fizikailag, hiszen a harcra, hadviselére is kitanították. S hogy Kirekesztettként mi lett belőle, miféle képességekre tehetett szert, azt csak a Sötétség tudhatja.

Évezredekkel a mai időszámítás előtt történt.
Egy korban, amikor a déli kontinenst a fáraók uralták. A királyok korában, akik magukat istenekké emelték. Ebben a rég letűnt korban élt egy hatalmas uralkodó, aki ékes példája volt annak, hogy emberi szörnyetegek valóban léteznek. Egy korban, ahol a trónra egy hataloméhes, mindenre elszánt fáraó került. Olyan sötét érát hozott el Egyiptom történelmében, melyet még a történelemkönyvekből, mi több, már a papiruszok többségéről is száműztek rettenetükben. A fáraó nevét pedig, kihez eme rémségek kötődtek, kitörölték, letörölték minden falról és szoborról. A nevet, mely átkozott kell legyen. Így vált ő a Névtelen Fáraóvá. A szentségtelen, név nélkülivé. A Sötétség Fáraójává. Eggyé, a kárhozottak közül.
A Név Nélküli uralkodót rabul ejtette egy gondolat. Egy tisztátalan eszme, hogy hogyan válhatna a leghatalmasabbá Egyiptom uralkodói között. Hogy válhat ő A Fáraóvá, a királyok királyává, akinek nevét még a tengerek túlsó határain is ismerik. Uralkodni akart földön és vízen, ameddig a szem ellát. És ennek érdekében nem ismert határt. Nem ismert lehetetlent. A Fáraó, aki egy tanult ember volt, pontosan jól tudta, hogy az istenek mítosza csupán szemfényvesztés, mellyel a papság a népet sakkban tarthatja. Az ő népét. Őket, akik Hórusz istenükként imádják uralkodójukat, Osiris fiát tisztelve a fáraóban. Ha isteneket akarnak, kiknek haragja lesújthat, hát legyen. Megkapják az isteneiket, kiket szeretett s rettegett királyuk majd kordában tart, nem csak az országot, de az egész világot a lába elé kényszerítve! Így válhat legendává, nem csupán eggyé a fáraók sokasága közül, hanem kiemelkedve nagyságában, föléjük kerekedve, hogy mind eltörpüljön mellette! Össze hívta hát az udvar varázslóit, papjait, parancsba adva, hogy találják meg a módját, hogy "emberi" isteneket alkothassanak uruk kedvére. Kudarc esetén halál büntetése mellett. Így hát, nem volt választásuk a mágiában és ősi varázslásokban jártas alattvalóknak...minden áron a fáraó kedvére kellett tenniük. És így is lett. A haláltól való félelmükben olyan borzalmat engedtek szabadjára, amilyet még talán nem látott a világ. A legsötétebb mágiához nyúltak. A káosz mélyére. Tiltott és titkos tanokhoz, hogy szörnyeket teremthessenek. De mindennek ára van. A Nílus mind két szakaszán a nép harmadát le kellett mészárolni, áldozatul a Sötétségnek, hogy megszülje a rémeket, vérmágiával pecsételve meg az emberek szentségtelen tetteit és a király vágyát. A kiontott vérből uralkodói ékszereket készítettek a fáraónak, arannyal öntve. Szimbolizálva mérhetetlen hatalmát. És egyben eszközül a végső áldozathoz. Egy ifjú egyiptomi szüzet kellett feláldozni, megkoronázva a vérengzést és kegyetlenséget. Egy hajadont, aki még ártatlan s mentes mindennemű tisztátalanságtól. A fáraó megparancsolta hát, hogy hozzák elé a legszebb szeplőtelen leányt, akit csak találni Alsó- és Felső-Egyiptomban. Gyermekek és asszonyok tetemein átgázolva, vértől mocskos földeken át kutatva megtalálták a tiszta szépséget, akit a fáraó követelt. A hamvas leányt erőszakkal az uralkodó elé vitték, aki érkeztekor már készen állt az utolsó mágikus aktusra. Teljes királyi díszben, átkozott ékszereiben pompázva, jobbjában rituális tőrrel. Az áldozat fiatal volt, éppen, hogy eladó sorba kerülhetett, míg a fáraó már egy érett, céltudatos férfi. Egy férfi, aki túl sokat akart. Aki mindent magáénak akart. Nem kegyelmezett hát. Megragadta a hajadont és puszta kézzel taszította az oltárra. Hiábavaló lehetett minden ellenállás. A király erős karja obeliszkként szögezte a leányt a hideg kőhöz. Szabad kezében megcsillant a mágikus tőr hullámos pengéje. A markolatán kirajzolódott a szkarabeusz és Hórusz oltalmazó szárnyai. Mindez azonban ámítás, semmi több. A papok monoton hangon és egyre hangosabban kezdtek kántálni. A révület hullámokban terjedt a hatalmas, sötét csarnokban. A penge éle pedig lecsapott. Egyenesen a fiatal nő szívébe. Kiserkent hát a szűz vére, vészterhes patakokban, lefelé a szépen megmunkált oltárkövön. Túl sok patakban. A fáraó a nő fölé görnyedt, ahogy nézte, hogyan párolog el az élet a lassan élettelenné üvegesedő szemeiből. Valami nincs rendben. Vert szöget a király fejében a gondolat. Míg ahány csermely éltető nedű elhagyta a lány testét, annyi isten-szörnyeteg manifesztálódott karmazsinba burkolva. Így születtek hát meg Egyiptom valódi "istenei". A fáraó azonban sosem hajthatta végre véráztatta világuralmát, a hős megmentő köntösébe bújva, térdre kényszerítve a Föld lakosságát, kik önként, megadón hódoltak volna neki. Jégkék, kegyetlen szemeit a halott nő egyre sápadó arcáról az annak véréből születő "istenségekre", a sakálfejűre, a macskafejűre s a többire emelte, diadalmasan...azonban valami elromlott. Az erőtől duzzadó férfi, a hatalmas uralkodó egyetlen szempillantás alatt rogyott össze s többé nem mozdult.
Az eleven, hús-vér "istenek" a szűz vérétől mocskosan állták körbe az áldozatot  - és a fáraó holtnak vélt testét. Királyuk azonban már nem láthatta felemelkedésük és bukásuk. A papok elragadták porhüvelyét, hogy átadják azt az alvilágnak, felkészítve túlvilági útjára. Hitték, hogy ha épségben megőrzik a fáraó testét, a Bá-ja szabadon vissza térhet belé, használhatja s így nem ragad bojongó, őrjöngő lélekként ezen a világon - hiszen aki életében ilyen erős és annál véresebb kezű uralkodó volt, miféle dühös szellemmé torzulhat, ha nem leli meg nyugalmát a másvilágon? Rettegve ennek kockázatától azonnal neki láttak a király balzsamozásának. Az egyik pap azonban a rítus megkezdésekor úgy vélte, megdobbant a fáraó szíve, így félelmükben, nehogy a rettegett uralkodó felébredjen, csupán a test külsejét kenték be illtos olajokkal, bitumennel, a lehető leggyorsabban, hogy minél kevesebb időt kelljen eltölteniük az uralkodó átkozott tetemével. Végig imákban esedezve mihaszna, felületes munkájukért az istenekhez, szalmával s mirhával bélelve a kanópuszedényeket az uralkó szervei helyett. Nem merték ugyanis megnyitni a teljesen elevennek ható testet. Így helyezték hát sírkamrájába a nagy fáraót, kinek porhüvelye mozdulatlanul feküdt hosszú évezredeken át, bepójálva, aranyszarkofágban.
Mostanáig.