A vénséges vén alkimista

Egy meglehetősen visszafogott lélek feljegyzései.

Nos, lássuk csak képességek tekintetében én igazán...
Azt jól tudják, hogy meglehetősen nagy méreteket öltök farkas alakban és klasszikus "vérfarkas" tehát félig transzformálódott lény bőrébe nem szívesen bújok.
Nem mintha félteném a józan eszem, de mivel szükség van rá felesleges kockáztatnom.
Igen, farkasként azért erős leszek, magabiztos, mondhatni félelemkeltő. Bizony megéltem már jópár évet, idén lettem ezerkettő.
Bizonyára ezért is a félelmetesebb külalak, a zordabb farkas erő.
A vadászat nos...néha elkerülhetetlen, bár egy marha már meglehetősen kevésnek számít, sárkányokra pedig még állatias lényem sem szívesen támadna. Marha, marhák, vagy inkább nagyobb lovak jöhetnek, de próbálok diétázni, szívesen lennék vegetáriánus is.
Csakhát... Talán felesleges is több szót fecsérelnünk a táplálkozási szokásaimra, vagy harcmodoromra farkas alakban. Nézzük inkább magánéletem, melyről a legtöbben tudnak már.
Szívem hölgye immár a feleségem, Ophelia.
A diákom volt, de erről inkább ne beszéljünk, a rossz nyelvek, tudják, tudják. Elbűvölő asszony és gyermekeim édesanyja.
A családom tényleg a mindent jelenti számomra, bár egyesek nehezményezik ezt az öhm...felállást, hiszen ő, nos vámpír, így a gyermekeink hát, képzelhetik... Gyorsabban is nőlnek, mint egy átlagos kis...nos valami, érdekesebb személyiségek is. Igazi kihívás nevelni őket, avagy folyamatos stressz, de ezt kérem ne említsék nekik. Én mindenesetre rangidősként, a család alfájaként, sőt a város polgármestereként megingathatatlannak kell tűnjek.
Egyébiránt nagyon szeretem őket, vigyázok rájuk és sok, veszélyes tevékenységgel hagytam fel az érdekükben.
Nincs is már mit elérnem, a bölcsek kövét feltaláltam, fémet változtattam arannyá és a legnagyobb transzformáción is átestem.
Férj lettem, apa. Semmi más nem számít, csak szépen gyarapodó, imádott családom, bár néha úgy érzem korántsem adok nekik eleget, hogy sokkal többet érdemelnének.

Olyan régen volt, igazán nem emlékszem már. Felső-Lotaringiában születtem egy meglehetősen átlagos kisnemesi családba, farkasok közé.
Mivel népem nagy harci kedvvel bírt, mára már meghalt mindenki. Apám még gyermekkoromban, tizenöt lehettem.
Ha gyermekkoromból sokra nem is, arra bizony emlékszem mennyire megviselt az elvesztése, velem valahogy másképp, sokkal nagyobb jóindulattal bánt, mint fivéreimmel.
Két, idősebb bátyám volt, mindkettő saját falkát alapított és annak alfája lett. Félelmetes harcosok voltak és zord háborúk vitték el őket, még egész ifjún.
Húsz voltam, amikor meghalt a fiatalabbik, s harminc, amikor az idősebbik is követte.
Az úgyis világos volt, én nem állok egyikőjük falkájának élére sem, engem a tudományok vonzottak, bár apám elvesztése miatt sokáig túl zavarodott és elveszett voltam.
Rövid ideig kolostori életet éltem, mint pap, nos... elvonultan másolgattam a szent iratokat.
Később beláttam nem nekem való, a történelem folyamán az egyház sokszor indokolatlan, erőszakos cselekvésekre vetemedett.
Én mindig is szelíd lelkű voltam, legalábbis ember alakjában, ezért túljárva eszükön általában megmentettem az egyház által elítélteket a kereszttől, vagy a mágiától.
A boszorkányokkal kifejezetten szimpatizáltam, sok olyan tevékenységet ismertek, ami engem is érdekelt, bár a nőktől nos...óvakodtam.
Hiszen pap voltam, egészen 25 éves koromig, aztán nos...megelégeltem azokat a fajtalankodásokat, amik ott történtek és féltem egyszer én is a septon áldozata leszek.
Inkább...kutattam a boszorkányok után és részt vettem tudományaikban. Az egyikbe beleszerettem, mennyire naiv és ifjú voltam!
Bár való igaz nagyon sokat tanultam tőle, végüli az illető hölgy nos...becsapott, de ennek körülményeiről a mai napig keveset beszélek. Ophelia sem tudja, talán azt hiszi 1000 év alatt az első és egyetlen, de nem véletlenül alakult ki félelmem a nőktől és nos neki sem volt egyszerű megtörnie.
Ezután igazán semmi érdekes nem történt velem, kutattam és hamar a bölcsek kövének nyomára bukkantam.
A világ úgy tudja senkinek sem sikerült elkészítenie, pedig én voltam az első, aki egy göröngyöt arannyá változtatott.
Nos, nem igazán éltem gazdag életet, de azért vásároltam egy kastélyt, hogy nyugalmam és magányom teljes legyen.
Az idő megállt számomra és csak úgy peregtek az évek, egyik sem volt fontosabb, vagy kevésbé jelentős a másiknál.
Háborúk törtek ki, miközben én kutattam és a világ megváltozott, amikor kitettem a lábam.
A viktoriánus kort nagyon szerettem, a gőzgépek, gőzhajók ideálját. Be is szereztem jónéhány rézláncon függő zsebórát és sétapálcát. Sajnos az aranylázat is megéltem, néhány rossz üzletem bakul sült el és hamis reményeket ébresztett a halandókban.
Nem vettem észre, hogy unatkozom, vagy mennyire gyorsan mennek az évek, hogy lassan száz, aztán három és ötszáz lettem.
Fel sem tudom fogni milyen lenne, ha sietségben kellene élnem, ha nem érnék rá tökéletesen mindenre.
Volt egy évtized, amikor farkas alakban csak erdőket jártam, nagyon szerettem szabadnak lenni, az erdők urának. Lassan...már nem akadt nálam idősebb és átváltozva az erőm is jelentős lett.
Apám és szegény anyám, aki testvéreim után halt meg, büszke lett volna rám, persze ki hitte volna még akkor, hogy éppen én viszem a legtöbbre.
Átváltozva egészen más voltam, erős és fékezhetetlen, a mesék ősi, nagy, fekete farkasa.
Emberre nem támadtam, de minden más állatot leöltem. Sosem vittem szuvenírt, az ösztönök, pillanatnyi élvezetek korszaka volt.
Aztán jöttek a nagy világháborúk és én gyógyítottam az elsőben, másodikban is.
Mivel alkimista vagyok meglehetősen hatásos szereim voltak. Egy ízben segítettem a zsidó menekülteknek is, de ennél jobban nem folytam bele a harcokba.
Később megint elvonultam, bár felkértek tanítani, így Egyetemen kötöttem ki, ahol fizikát és kémiát, később kvantumfizikát tanítottam.
Ez a korszakom elég sokáig kitartott, mármint amíg nem volt feltűnő, hogy nem öregszem, ugyanis valamiért mindig szerettem fiatalos lenni.
Sőt, haladtam a kor szellemével, én voltam az elsők egyike, aki megvette a színes Tv-t és az első mobiltelefont.
Aztán...egy különleges iskolába hívtak, ami bár nem Egyetem volt, vérfarkasokat, vámpírokat és mágusokat taníthattam alkímiára és átváltozásokra.
Hű, az volt ám a kihívás, folyton zavarna jöttem. Aztán...emo frizurát csináltattam, hogy beilleszkedjek a fiatalabb generációba.
Bár ezt sokan nem értették...
Volt sok egyedi eset...de helytálltam, azt hiszem, sőt rövidesen házvezető lettem. Sok farkasnak segítettem akkor, azt hiszem.
És persze egy vámpírnak, aki később a legfontosabb lény lett az életemben.
Őket mindig kerültem, apám jól megtanította, erősen, ravaszak és én túl egyszerűen gondolkodom hozzájuk képest.
Dracul gróf közelébe például sosem merészkedtem volna.
Ophelia más volt...gyönyörű, különleges és folyton zavarba jöttem a közelében.
Aztán valahogy, nos...tuják. Már nem is tudom mikor, olyan, mintha örökké szerettem volna. Kezdetben csak meg akartam védeni és hát nem is volt túl etikus.
Mégsem...tudtam parancsolni a nos, szívemnek. Mintha akkor, miatta fedeztem volna fel, hogy van.
Nos, felmondtam az iskolában, hülyén vette volna ki magát, ha...
Inkább a házaséletre koncentráltam és Nameless townban vállaltam állást, mint polgármester.

Szerettem volna, ha megbecsült, köztiszteletnek örvendő család vagyunk. Csakhát nem egyszerű a gyerekkel.... olyan gyorsan felnőtt, aztán jött még egy.
De ez már egy másik történet és igazán nem akarok kiteregetni nos...mindent.