A Bestia búvóhelye

Álom, és mégis annyira valóságos. Életemben álmodni se álmodtam, nem hogy ilyen szépet, de a valóság hív, a szemeim ki akarnak nyitódni, hiába préselem őket össze, csak még egy kicsit, csak még egy kis időre. Egyből feldereng, nem álom, amit láttam, aminek a része voltam, az a valóság.... lesz. Majd egyszer. És én kivárom, mert ki akarom, mert tudom, hogy bármi is történik ezután, ő mindig ott lesz nekem. Boldogan úszkálok az érzésben egészen addig, míg meg nem érzem a rengeteg furcsaságot magam körül. Meleg van, selymes bunda(?) van a fejem alatt, és úgy érzem, ennél nagyobb biztonságban nem is lehetnék. Minden annyira más, mégis érzem Őt, tudom, hogy itt van, és más nem érdekel.
A szemem mégis kinyitom, de a sötétség nem szűnik, ami aggaszt kicsit. Próbálok moccanni, elsőre de még ötödjére is sikertelenül, mintha pókok ezrei szőttek volna körbe. De hát annyit nem aludhattam, vagy mégis? Tényleg létezik a vámpír-álom? És ha igen, akkor azt a kapu idézte elő nálam? Abból a szrekezetből én bármit kinézek.
Szívdobbanást hallok, irtó hangosat, és ahogy tapogatok, megérzem a selymes valami mögött. Ő az. De... hogy? Tudom, hogy ő, e felől semmi kétség, hisz szinte egyként dobog a szívünk.
Ficánkolni kezdek, aminek némi idő elteltével, meg is lesz a hatása, a szorítás lazul, és én szinte kicsúszok a melegből, hangos szisszenéssel érve padlót.
Kezem egyből a hasamon landol, de a szemeim is elkerekednek, ahogy furcsaságot észlelve, lenézek.
- Hát te? Hogy lettél ekkora? Mikor? - számomra nem újdonság, hogy beszélek hozzá, néha már-már szükségem is van rá. Körbenézek, számomra a hely ismeretlen.
Fogalmam sincs, hol vagyok, így tekintetemmel Őt keresem. De a szám is tátva marad, amikor meglátom a fejjel lefelé függő bestiát. Érzem, tudom, hogy ő az, mégis megborzongok a látványtól, és hátrálok, hogy jobban szemügyre tudjam venni.
- Hogy a francba? - adódik a magától értetődő kérdés, és ahogy a fejemben összeáll a kép, jóleső melegség önt el. Ő hozott ide, ő óvott még aludtam. Ez nekem mindennél többet jelent, így összekapva némi bátorságot, közelebb araszolok monumentális lényhez, hogy a fején simítsak végig, hogy az "arcot" cirógassam.
- Hahóóó, felkeltünk - nem tudom, hogy beszéltem-e hozzá ennyire lágyan valaha is. Nem tudom őt nem szeretni, még akkor sem, ha egy orbitális bestiaként van előttem, aki könnyűszerrel végezhet mindkettőnkkel.  

Ripper & Ripper

A világ felégett és senki sem menthetett meg, csupán te
Különös, a vágy mire készteti a bolond embereket
Sosem álmodtam róla, hogy találkozhatok valaki olyannal, mint te

Egy álmosan ásító barlang mélyén vannak, valahol, Nameless Town határában, a Köd mélyén, rejtve. Csüngve. A hatalmas kreatúra, mely körülbelül olyan magas, mint Jack, hatalmas fesztávval rendelkezhet, hogy maga köré tekeri szárnyait, s azokban Lolát és a magzatot. Ahogy az ébredező nő mocorogni kezd, leheletnyire az entitás is, bár ez lehet a képzelet játéka is. A csontos, hosszú ujjak, melyek a hölgyemény testét behálózták, finoman engednek, éppen csak annyira, hogy ki tudjon csusszanni a szorításból. Ahogy pedig így tesz, a vámpíri szeme csak hamar hozzá szokik a vaksötéthez, így tökéletesen rajzolódik ki előtte a valószínűtlenül nagy denevér alakja. Hatalmasabb az Óriás Repülőkutyánál is, ami Ázsia dél-keleti részén honos - és, Jack-el ellentétben gyümölcsökön él. Hiszen minden egyes denevérfaj, a Chiropterák rendjének tagjai, amelyek véren élnek - azaz a Desmodontinae, vagyis Vérszopó denevérek alcsaládja -, rendkívül apró élőlények,  mind a Micro-chiroptera (Kis denevérek) alrendhez tartoznak. Nehéz is volna egy nagy testet minden nap elégséges vérrel megtölteni.
Persze, ez egy intelligens ragadozónak, mint egy vámpír, nem okozhat gondot. Főleg nem Hasfelmetsző Jack-nek. Aki, úgy látszik, leendő hitvesével együtt, vámpír-álomba merült. Mikor azonban a fiatal nő szólítgatni kezdi, a méretes fül meg-meg remeg, hasonlóan ahhoz, mikor macskát szólongat az ember. Ellenben más nem történik. Míg Lola ismét közelebb nem lép és végig nem simítja a lény arcát. Ekkor hirtelen pattannak ki a szemek, szűken, szúrósan. Ismerős tekintet. Egy kis ideig csak mered a szépségre, majd a hatalmas szárnyak kitárulkoznak, ahogy leereszkedik a mennyezetről és a négykézlábas landolás után két lábra emelkedik. Anatómiáját tekintve igen hasonlít a vérszopó denevérekre, de végtagjai jóval erőteljesebbek. Első ránézésre ez az, ami szembetűnő eltérés, bár túlzás lenne, humanodinak mondani. Bár az illata, ugyan az, amit Lola Ulliel már jól ismer, Jean Ulliel, vitathatatlan, még ha nem is sokban hasonlít jelenleg önmagához. A tekintet és talán, ha nagyon fürkészi az arcát, némi hasonlóságot vélhet felfedezni. A lény  a hátsó lábain ácsorogva is bámulja egy kicsit a leányt, aztán fogja magát és kissé ormótlan mozgással oda sétál hozzá, szárnyait húzva maga mellett a földön. Fölébe magasodik, lenéz rá, farkasszemet néz vele. Majd  azt az éles, különös hangot hallatja, ami denevérekre jellemző, de ez a kiadás sokkal hátborzongatóbb és mélyebb. Fejét kissé leszegi, a nő hasához, fejét ide-oda billegeti. Hiszen a denevérek ultrahangot használnak. Ismét megemeli a fejét, sűrű, fényes, ébenfekete bunda borítja a testét. S nemes egyszerűséggel.... odébb áll. Megindul a barlang bejáratához és el röppen. Gigászi szárnyai kitárásához a barlang méle túl szűk, de nem a szája. Miss Ulliel láthatja eltűnni a fák között, veszedelmes árnyékként. Ismét néma csendbe burkolózik a táj. Nincs egy rovar vagy kisállat, ami közel merészkedne egy efféle bestia területéhez. Nincsenek hát neszek. Azonban nem kell túl soká várnia, a szörnyeteg vissza tér, karmos lábaiban egy nőt szorítva, aki szemmel láthatóan ájult. Elegánsan landol és teszi le az áldozatot, Lola elé.

Egyszerűen nem tudok meglepődni. Vele kapcsolatban már szerintem semmin. Így bár először nem kicsit megrettenek az elém táruló látványtól, mégis elmosolyodok picit, holott felvetődik bennem a kérdés: hogyan.
Ez a denevér valószínűtlenül nagy, nem is értem, hogy fért be ide. Mégse tudom megkérdőjelezni egy percig sem, hogy ő lenne az, hisz az illata az egész helyet belengi. Bekúszik az orromba, a bőröm alá, mintha nem lenne elég nyilvánvaló már így is, hogy hozzá tartozok.
Sok kép ugrik be hirtelen, többek között az a pillanat is, mikor ő maga közölte ezt velem. Áramütésként ér a jóleső borzongás, ami egész testemen végig cikázik.
A bestia szeme egyszer csak kinyílik, miközben az arcán simítok végig, én pedig reflexből hátrálok. Nem bántana. Mantrázom hiába, mert az agyam még mindig küzd azzal az információval, amit ki tudja, mennyi idővel ezelőtt szereztem. Ugyanis ha másból nem, a pocakom méretéből tudom, telt az idő, míg én, vagyis hát mi.... Aludtunk.
Próbálom feldolgozni a látottakat, próbálok nem rettegni, de mégis csak egy bestia hullik alá, és magasodik fölém, hogy farkas szemet nézzünk.
Minden hirtelen mozdulatra összerezzenek, hisz nem magam, a pocaklakómat féltem. A szemem is elkerekedik, mikor a hasamra irányul a figyelme, de még csak szóra se tudom nyitni a szám, elillant.
Illan? Egy ekkora méretű denevér csodálom, hogy kifért egyáltalán. Minden esetre elindulok abba az irányba, amerre ő ment, csak hogy megnézzem, hol vagyok egyáltalán.
Sokáig persze nem jutok, a szárnycsapkodás hangját előbb meghallom, mintsem látnám Őt.
Egy ájult nővel tér vissza, amit elsőre nem is értek, csak mikor leteszi, és megérzem a vér illatát.
Ragadozó módjára esek neki, saját körmömmel tépve fel, eszköz híján. Nem önt el az undor, nincs hányingerem, az éhség amit érzek viszont annál nagyobb. Mégis mielőtt teljesen bekebelzném, kitépték belőle egy jókora darabot, hogy aztán odanyújtsam neki.

 

Ripper & Ripper

A világ felégett és senki sem menthetett meg, csupán te
Különös, a vágy mire készteti a bolond embereket
Sosem álmodtam róla, hogy találkozhatok valaki olyannal, mint te

A bestia szeme feltárul, fekete lyukként tátongva, ahogy szárnyai is. Ki mászik a barlangból, hogy aztán eltűnjön az erdő vaksötétje felette. Nincs azonban sokáig távol, játszi könnyedséggel ragad el egy nőt, akit mátkája lábai elé vet, hetykén. A kívánt hatást eléri, Lola úgy esik neki az áldozatnak, mintha sosem evett volna. A szerencsétlen a húsa feltépésére riad fel és kezd ordítva rúg-kapálni, reménytelenül. A lét fontosságú szerveinek kitépése elég hatásos elhallgattatási módszer. Ahogy pedig a terhes lány falni kezd, a lény a vacsora torkának esik neki, alaposan megcsappantva a vérkészleteit. Mikor felemeli a fejét, Lola a lépet nyújtja felé. Egy tétova pillanatig nézi, aztán elveszi a kezéből, eszméletlenül hosszú ujjaival és megindul a barlang mélyére, ráérősen. Miközben pedig halad, a szárnyak, a bunda, mind eltűnni látszik. Mire miss Ripper felocsúdik, már a jól ismert férfi alak sejlik fel előtte. Mezítelenül, vértől mocskos arccal, állal, ajkakkal. Néhány kövér, rőt csepp a nedűből a pőre mellkasára hullik és kószán indul meg a hasizmon.
- Vámpír álomba estünk. Úgy saccolom, olyan fél évre. A magzat fejlettségi szintje alapján. Jól laktál?
Szólal meg, mintha mi sem történt volna, szerelmese felé fordulva. Cseppet sem zavartatja magát, hogy nem fedi semmi, hiszen nincs is olyan pontja a testének, amit Lola ne kényeztetett volna már, alapos feltérképezés kíséretében. S még ha ez nem is lenne így, nem valószínű, hogy Jean az a szemérmes fajta.

Amíg nincs itt, amíg távol van, van időm. Időm arra, hogy felfogjam, mi ő. Időm arra, hogy talán rájöjjek, hogyan is tett szert egy ilyen képességre, hisz ezt nem lehet pálcán lőni a vidám parkba.
Olyan mértékű rettegés jár át, hogy rendesen fázni kezdek. A vámpírok pedig nem fáznak, a vámpírok semmitől nem rettegnek úgy, mint a gondolattól, ami parazitaként ette magát a fejembe, és rágni kezdi a bemsőmet, mígnem a kérdőjel, felkiáltójellé egyenesedik. Kezeimmel átkarolom magam, és felhúzva a térdeim, szinte üveges tekintettel meredek magam elé, mert.... mi más magyarázat lehet erre? Hogyan lehet valakinek ekkora hatalma hacsak, nem...? Nem. Küzdök a gondolat ellen, mert annak, hogy Jack átalakuljon egy bestiává biztos, hogy ára volt.... vagy lesz.
Persze a gondolat egyből kiürül a fejemből, amint megérzem a friss vér szagát, és szörnyetegként esek neki szerencsétlen nőnek, akinek még az ordítása se tud kizökkenteni. Az utolsó csepp leheletet is elveszem tőle, talán a legszörnyűbb halált mérve rá ezze, de sose felejtettem el, mi vagyok, sose akartam még csak küzdeni ellene.
A hangját hallom, mégse tudok ránézni, hiába látom a lábait megtorpanni előttem, nem tudok felnézni rá, míg a gondolat marcangol.
- Találkoztál Vele. Ahogy Oliver is - és hiába próbálja rejtegetni, nem tudja, a nyoma ott van, a szemmel együtt rajta hagyta, és lehet életem szerelmén is ott díszeleg már ki tudja mióta, épp csak annyira vak voltam, hogy nem is láttam.
De most felnézek rá, egyenesen a szemeibe, egyenes választ várva.
- Néha annyira biztos vagyok benne, hogy ébren van, hogy rettegek a gondolattól, hogy egyszer a szemébe kell néznem, és neked is határozottan állítottam akkor.... de sose láttam, hála Égnek... te viszont igen, különben erre nem lennél képes... mit kellett ezért fizetned? - meglepődök, és azt kívánom bárcsak teljesen fals kép rajzolódna ki a fejemben, de egyszerűen nem tudok másra gondolni, nem tudok abban hinni, hogy mástól is kaphatott ilyen "ajándékot". Elvégre az Ullielok a Darkloreokkal egyetemben kedvesek a szívének, már ha lehet hinni az ócska feljegyzéseknek.

 

Ripper & Ripper

A világ felégett és senki sem menthetett meg, csupán te
Különös, a vágy mire készteti a bolond embereket
Sosem álmodtam róla, hogy találkozhatok valaki olyannal, mint te

Ismét leszáll az éj, miután éjt nappallá téve - a vámpír álom - megannyi órát s napot égetett fel az életükből. Mi több, nem csak a percek és hetek szaladtak, de a hónapok is. Mikor legközelebb kinyitják a szemüket, Lolának már szemrevaló hasa van, kikerekedett a gyermekkel a szíve alatt. Egy terhes vérivónak pedig táplálkoznia kell... így hát, midőn a hatalmas bőregér leereszkedik a barlang mennyezetéről - mi valójában inkább nyaldossa a Pokol tornácát -, megindul, hogy prédát ejtsen asszonyának. Ösztönök. Tökéletes vadászként nincs nehéz dolga, nem váratja meg egyiküket sem. A vértől duzzadó test a nő lábai elé kerül és kész, hogy táplálj az anyát és a magzatát. A Hasfelmetsző sem marad éhes, felfalja a darabot, amit Lola kínál neki és megszívja magát az áldozat friss, habos vérével. Vértől mocskosan vonszolja be magát a kissé szűk járatba. S ahogy halad, eltűnni látszik a denevér-rém, helyette pedig, ugyan abban a testben, ott marad Jack, Jack The Ripper. Apa és szerető, egy személyben. Lassan fordul meg, hogy a gyermekáldástól számra csak még vonzóbbá váló nőn legeltesse kiéhezett, sötét kéken izzó szemeit. Mészszínű bőre, villanó szemei és az intenzív vörös, mely végig folyik az állán és a mellkasán, szinte bevilágítja a barlang sötétjét.
Szemben állnak, s ahogy a vöröske beszélni kezd, Jean némán hallgatja. Az utolsó falatot is lenyelve, megnyalva ujjait, indul vissza a lányhoz. Míg vele egyetemben a szenvtelen vércsepp is megindul, végig, a hasfalán át egészen az ágyékáig.
- Nem találkoztam Victoriussal.
Jelenti ki egyöntetűen, mikor meglátja a fiatal nő arcán a kétségbe esés halovány jeleit. Ahogy Lola tovább beszél, Jack oda guggol hozzá és megcirógatja az arcát, míg másik keze a térdén lóg.
- Ébren van. Most már én is érzem. Csak eddig nem foglalkoztam vele. És bevallom, ez után sem tervezem. Tiszta vérvonalból származunk, nem lehet szava ránk, ne aggódj.
A Király a család, a vér-kötelékek megszállottja, nem tartja valószínűnek, hogy bármi olyat tesznek, amivel magukra irányítanák a Bíbor Király figyelmét. Főleg nem, hogy kivívják a haragját.
- Te is képes lehetsz hasonlóra.
Kezdi ezzel, oldalra biccentve a fejét, majd vissza.
- És nem került nekem semmibe. Csak sok időbe, és gyakorlásba.
Egészíti ki mondandóját és ismét felegyenesedik, kezét nyújtva, hogy a lány se kuporogjon tovább a földön, a vacsorával már úgy is végeztek.
- A jövőben voltam, Lola. És az unokaöcsém talált rám, Oliver. Ő tanított meg arra, amit láttál. Legalább is, elkezdte tanítani nekem. Úgy nevezte, "belső totem (állat)". Még a Bermuda-háromszögben, a Dexternon varázsló képzőben tanította neki a módszert Sitka Greed, aki ma Nameless Town polgármestere és egy ezeréves vérfarkas-alkimista. Valamint az unokahúgom, Ophelia férje. Ha valaki szemet szúr Victoriusnak, akkor az az ő termékeny frigyük, nem pedig a mi kapcsolatunk.
Közelebb vonja magához a másikat, már amennyire a pocakja engedi és csókot ad a homlokára, majd az ajkára. Véres szájuk mocskosan forr össze.
- Ez a módszer... meditáció. Elő hívja a belső állatot, ami igaz, Victorius révén lehet bennünk, hiszen a róla szóló feljegyzések alapján különféle állati formákat tud felvenni, amire úgy hittük, mi nem vagyunk képesek. De még is. Legalább is egyetlen egyre. Ezt a totemet meg lehet ismerni, önismerettel és koncentrálással, meg lehet szólítani és elő lehet hívni. Én még csak tanulom, nem megy egyik napról a másikra. Mikor át küldtél a Kapun, ahhoz, hogy rendbe jöjjek, Oliver úgy gondolta, a kulcs a kapcsolat a totememmel, ami egy hatalmas denevér, mint láthattad. Oliveré pedig egy fekete párduc. Mikor át tudunk alakulni, akkor sem ér véget a tanulási folyamat. Meg kell tanulni viselkedni, megélni, öntudatnál maradni és persze, vissza alakulni.
Meséli szerelmesének, miközben a szépség vállát simogatja.