Tárgy: Dolgozó- és olvasóterem Kedd Nov. 06, 2012 12:53 am
Dolgozó- és olvasóterem
A kastély legfelső szintjén található Lord Darklore dolgozószobája, ami egyben egy családi könyvtár is rengeteg könyvvel és pergamennel. Illetéktelenek belépését nem igen szeretjük.
*A családi vacsora,ami az összhangot kívánta reprezentálni és a ház urának akart vele neje kedveskedni,kudarcba fulladt. Csúnya véget ért. A gyámleány, Sinéad érkezte teljesen felháborgatta az összhangot,a gyerekek rosszul fogadták. Cathy,akinek mindene az apja,teljesen kikelt magából,olyannyira,hogy magára is haragította nemzőjét,a nehéz ébenfa ebédlőasztal pedig ripityára törött az ebédlő falán. William elviharzott. Lenore kétségbeesett tekintettel meredt utána. Szólt még pár szót a gyerekekhez,aztán megindult férje után,egyenesen annak dolgozószobájába. A férfi tajtékzik,talán nem jó ilyenkor zavarni. Lizbeth még is megkísérli,hiszen ez egy odaadó,szerető feleség dolga és a szíve is ezt diktálja. Képtelen tétlen tűrni a szituációt és hagyni,hogy ura magában rágódjon a dolgokon. Bekopog a szoba ajtaján és meg sem várva a választ,benyit,óvatosan. Belép,maga után csukja az ajtót és megemelve hosszú szoknyáját odasétál az ő egyetlenéhez. Szörnyű látnia a gyötrődését. Szótlan a vállaira csúsztatja finom kezeit,mérsékelt mozdulattal,hiszen a férje igen ingerült,azt pedig nem szeretné,hogy reflexből felkenje a falra(természetesen ilyen sosem tenne,de a düh nagy úr). Finoman maszírozni kezdi a zakón át a férfi megfeszült vállizmait,kis idő után pedig beszélni is kezd* - Hozzá fognak szokni,el fogják fogadni,csak idő kell nekik. Cathy is lecsillapodik majd,később megérti. *hangja lágy és kellemes,próbál símogatóan hatni férje lelki sebeire. Kezeit leveszi a válláról és megkerüli,hogy szembe kerüljön vele. Saját nyakához nyúl és a törtrózsaszín szalagot,amit nyakékként visel,meghúzva a masni egyik szárát s szétfejtve azt,leveszi. A földre hull. Balja hosszú körmeit a nyakába fúrja,de csak annyira,hogy éppen kibuggyanjon pár vörös vércsepp* - Igyál,drágám,attól majd jobban érzed magad. *javasolja,a vacsorából úgy sem lett semmi,egyikőjüket se veti fel a teli gyomor és a vér bár elsőre megvadítja a vámpírt,minél többet vesz magához,annál jobban lehiggad*
Fortyog benne a harag, ami nem a lányának szól, hanem azoknak az ostobaságoknak, amit mondott. Tudott volna kegyetlenebb is lenni William, nagyobb fájdalmat okozni a szavaival, de nem akart, ezt is túlzásnak érezte. Csendesen áll a dolgozószoba ablaka előtt, kezében egy whiskys pohár, amiben természetesen az az ital van, amiről a nevét kapta a pohár. Nem vér, de megteszi, csak érezni akarja az ízét. Elmélyülve figyeli a tomboló vihart, a poharat lassan mozgatja, apró örvényt keltve az italában. Felfigyel a kopogásra, de nem reagál rá. Két személyről tud, akik jelenleg beszélni akarhat vele. Az egyik a nemrég hazaért leány, és a neje. A szobát belengő illatból kitalálta, hogy az Lizbeth lesz. Enged a masszírozásnak, habár az idegállapotán az nem annyira segít. - Damien biztosan, néha úgy érzem, jég folyik az ereiben, nem pedig vér. Jó tulajdonság. Cathy… vele már kicsit több gond lesz, de remélem beletörődik, és majd egy idő után, úgy fog gondolni Rá, mint nővérére.- merész ábránd, és talán lehetséges is, de sok vérnek kell még ahhoz elfolyni. S’ iszik az italából, miközben felesége szembe állt vele. Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december Éjén fantóm-rejtelmmel húnyt el minden szénsugár, És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár, Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár S földi néven senki már. - De köszönöm kedvesem, érezni akarom a haragomat. Közösen tombolni a viharral. Majd együtt elcsitulunk, és inkább fogyaszd Te a véremet, ha nem zavar, hogy alkohol is van benne.- mosolyogva nyújtotta a kezét, és lágyan megsimogatta Lizbeth arcát, majd a saját nyakához nyúlt, és szabaddá tette azt.
*Belép a szobába,megérzi az erős ital tömény aromáját. A vámpírokra az alkohol alig van hatással,de a pillanat heve miatt nem csodálja,hogy férje megszomjazott egy italra. Csupán a formaság kedvéért. Megfájdul halhatatlan szíve,mely csak Williamért dobog,hogy így kell látnia. Átvág a tágas szobán,pergamen illata lengi körül a termet a temérdek felhalmozott tudás miatt,melyeket kötetekbe öntöttek. A világ tudása és a faji tudás is egyben. Odaér az ablakhoz,megmaszírozza férje vállát,majd szembe áll vele* - így lesz. Az idő nagy úr. Cathy,még ha idősebb is az öccsénél,lélekben kislány,aki egyelőre képtelen lenne elfogadni,hogy az apja nem csak őt szereti és nem csak vele törődik. De egy idő után majd megkomolyodik és rájön,hogy attól még nem szeretik kevésbé,hogy más is jelen van a színen. *ecseteli urának véleményét,mert így is gondolja és mert ez megnyugtatóan is hathat rá egyben. William szaval, Lenórája már-már kábán néz a sötét szemekbe,míg hallgatja,pislantás nélkül,ajkai résnyire nyitva,halványan sejtetve tűéles szemfogait,amint felnéz férjére* - Értem,hát legyen,ahogy kívánod. *elutasítja a vérét,de nem haragszik,megérti miért tesz így. William határozott férfi,tudja mi a jó neki és hogy mire van szüksége. Megcirógatja az arcát,mire a nő elmosolyodik,tenyerét az övére tapasztja. William viszont felkínálja a vérét. S hogy is utasíthatná vissza a vért,ami után leginkább sóvárog? A férfi lazít a gallérján,felfedve a nyakát. Lizbeth gesztenye írisze rácsúszik a feltáruló nyakra. Két keze rásimul férje nyakkendőjére és lassacskán lazít rajta,az ellenkező mozdulatot végezve,mint amivel reggel megigazította. Precizittásal hajtja kissé félre a vasalt gallért,jéghideg ujjai kecsesen másznak a férje nyakára és tarkójára,ahogy megdöntve fejét és finoman lábujjhegyre emelkedve a nyakába harap. Ölelése szűkül ahogy a legtisztább vért issza. Mire végez,teljesen rátekerednek karjai urára,hozzásimulva a sötét zakójához. Lassacskán elengedi. Sarka ismét vosszacsúszik a magas sarkú cipő talpára. Arcát férje mellkasára hajtja,érezhető,hogy orcája langyosabbá vált,hozzá bújik. Eltelik pár perc,mire ismét megszólal* - Érzed ezt,kedvesem? Ezt a furcsa erőt,ami a levegőben pulzál? Már hetek óta érzem...azthiszem, Nagy Idősök. Többen is. És...pár napja egy még határozottabb....még dominánsabb... *témát vált,előérzetekről beszél férjének,talán nem a legjobb pillanat,talán pont ez kell most. Kicsit eltávolodik a férfi mellkasától,hogy az arcába nézhessen,de karjaival továbbra is öleli. Arca rózsás a friss vértől,ahogy ajka is. Szája sarka még csillog William vérétől,mint a vörös permettől*
Fáradt sóhaj szakad fel az ajkairól, és lassan, gépiesen dörzsöli meg a mutató és hüvelykujjával az orrnyergét. Vámpír apa, de egy apánál mindegy a faj, ebben talán az összes lény egyforma, mindegyiknek lesznek, voltak, és vannak gondjaik a gyermekeikkel. - Pedig kezdtem reménykedni, hogy lassan benőtt a fejük lágya. Hiába, számunkra rengeteg év van hátra, talán ezért érnek nehezebben is. Majd csak kitalálok valamit, amivel megbékítem.- lassan kiitta a pohár tartalmát, majd egy rövid versszak után, megkérte a nejét, hogy most fogyasszon inkább Ő a férje véréből, és ne fordítva. Megérzi a nyakába mélyedő fogakat, ahogy átszakítja a bőrt, utat törve az éltető vérhez. Nem érez fájdalmat, inkább kéjt. Kéjt amit csodás neje okozott. S’ William is átkarolja Lizbethet, és mikor amaz befejezte a táplálkozást… - Mindig is imádtam a szívóerődet.- gyermeteg mosoly ül ki az arcára, a kétértelmű kifejezés miatt. Ám hamar elszállt ez a mosoly, helyébe kiült a komorság. - Sajnos nem vagy ezzel egyedül. Érzem, és nem csak dominánsabb, hanem sokkalta inkább alfa jelenlét, királyi, ha így jobban tetszik.- lassan simogatja Lizbeth hátát, ám nem arája arcát nézi, elgondolkodva bámult kifelé az esőbe. ~ Mégis mit jelenthet ez? Vagy csak a véletlenek játéka az egész?- elmélkedik, majd inkább kedvese arcát nézi, és elmosolyodik, ahogy észreveszi azt a kis vért. - Nocsak…- odanyúl Lizbeth szájának a sarkához, és hüvelykujjával letörli a vért.
*elnézi ura gondterhelt arcát,egy ránc sincs rajta,még is öregíti ez a bú. Szavait hallgatja,helyesel* - Igen,bizonyára ezért...és mert nekünk is nehéz nem úgy állni hozzájuk,mint a "pici" gyerekeinkhez. Idővel,majd idővel....s ha kitalálsz valamit,drágám,még jobb. *helyesel férje szavaira,így lehet,viszont azért nem maradhatnak örökké gyerekek,az érést is kicsit fel kéne gyorsítani. Lenore nem szeretné,hogy kirepüljenek,örökké velük lenne,de aminek meg kell történni,annak meg kell. Vérét kínálta Williamnek,de végül az ő ajkai simultak a férfi nyaki ütőerére és nem fordítva. A vámpírok az egyetlen olyan faj,ahol a rituális táplálkozás egyben szerelmetes,mámorító pillanat is,főleg ha a kedvesük vérét szívják* - Örülök,szerelmem. *mosolyodik el a bókon és csókot lehel William szája mellé, vöröslő csóknyomot hagyva a hófehér bőrön,de nem rúzsnyom ez,hanem vér* - Vajon baljós vagy éppen szerencsés,ha több Vén van ébren s felénk tartanak? Egykoron védelmeztek minket... *nem tudja hová tegye ezt a nagy erőt,érzés,amit érez most is,inkább átkarolja ismét férje derekát,puhán simulva hozzá,a védelmezőhöz,mint egy örök menedékhez* - Te is arra gondolsz? Rá? *kétségbeesetten néz fel ura arcára,kinek vonásai még ennyi év után is megigézik Ugyan arra gondolnak,több mint valószínű. Nem csak több Nagyidős,de Ő is közeleg,akit már több generáció nem látott ébren s elevenen,csak könyvekből és kódexekből ismerik.Vajon mit kereshet itt és ki ébreszthette? Aggodalmas arcára ismét lenéz William és finoman letörli a véres permetet az ajkai széléről,belepirul az apró semmiségbe,haloványan el is mosolyodik utána* - Emlékszem a tizedik születésnapomra? Olyan mohón ettem a véres tortát,amit hoztál nekem,hogy a szüleim szégyenkeztek miatta,hogy milyen maszatos lettem,még a vörös bársonyruhámat is leettem. Akkor ugyanígy törölted meg az arcomat. *nem tudja a férfi emlékszik-e még, de Lizbeth emlékeiben elevenen élnek az ilyen lényegtelennek tűnő emlékfoszlányok,értékes kincsként*
Pici gyermekek. Mintha csak tegnap lett volna, amikor Cathyt a térdén lovagoltatta, és egyet pislantott, már kész né lett a lányából. - Nah igen, ez az átka a halhatatlan szülőknek. Az idők végégig a mi kis gyerekeink lesznek. Még akkor is, amikor már nagyszülők lesznek, még mindig csak a kettőnk kis denevérei lesznek.- ki fog, igen ki fog találni valamit, amivel elrendezi a dolgot Cathyvel, de most nem sok ereje van ilyenen gondolkozni. Helyette inkább élvezi, ahogy neje a vérét veszi. Intim, és csodás része ez egy vámpír házaspárnak. Egymásnak adják a vérüket, és ez más, mint ha csak egy embertől vennék el. - Nos, nagyon remélem, hogy szerencsés. Egy vén is tud gondot okozni, hát még, ha többen vannak.- kellemetlen ebbe belegondolni, és félelmetes is, reméli, hogy inkább, csak olyan ránéznek a családra, fajta látogatás lesz ez. - Igen, Rá. Bár nem hiszem, hogy valaha is láttam volna, vagy legalábbis nem tudok róla. De az a kisugárzás, nem lehet egy akármilyen Régié.- csak azt kellene tudni, hogy mégis mi célból jöhetett elő? - Hm, hát igen, az se most volt, de biztos, hogy akkor? Nem mindegyik alkalommal, amikor habzsoltad a tortákat?- kérdezte mosolyogva.- A tortáról jut eszembe, hamarosan ideje lesz szerezni egy másikat.- ha emlékei nem csalnak, akkor hamarosan ismét itt lesz egy születésnap.
*megmosolyogja férje elérzékenyült szavait,ő is hasonlóan érez* - Hát igen,örökké fiatalon az Idők Végezetéig,s velük,míg világ a világ. *sötét befejezésre nem is gondol,ami az idillnek véget vethetne,szélesen mosolyog inkább. Majd véres csókban olvad William ütőerére,legyen valami kellemes is a ma estében* - Reménykedjünk,drágám,majd fogadjuk őket,ha netán meglátogatnának. Mi okuk lenne kellemetlenséget okozni? *ő is tart egy szinten a Nagy Idősektől,de valóban semmi értelme nem lenne,ha Darklore család ellen fordulnának,hiszen a Vér mindenek felett* - Vajon ki ébreszthette,miért jöhet? Csoda,hogy még nem por és hamu. *elmereng,de inkább másra terelődik figyelme,hiszen ha gond akad,majd akkor törődnek vele* - Akkor. És igen,elég sűrűn,be kell ismernem. Mindig is levettél a lábamról. *úri kisasszonykának nevelték,de ha William a közelben volt,mindig nehéz volt megnevelni,dehát ilyen a szerelem,nem?* - Igen,már várom. És az ajándékomat. *nem felejtette ám el,hogy férje ígért valami meglepetést*
Fiatalság, annak látszanak, de pont ezért tudják a halhatatlanok, mi az igazi öregség. Legalábbis lélekben, testben szerencsére nem. - Csak ha nem mérgesítenek fel jobban, mert akkor a térdemre fektetem mindkét kis denevért, és kiporolom a nadrágjukat.- fenyeget játékosan, habár… lehet furán venné ki magát a dolog, de talán hasznos lenne. - Nem tudhatom, talán ha elérem a mostani éveik számát, talán akkor fel tudom fogni, a gondolkodásukat. De számukra mi vagyunk a rakoncátlan gyermekek. Kicsit vicces ebbe belegondolni. Mi is csak apró denevérek vagyunk, akik félik az idősek haragját.- egyre inkább tetszik neki a kialakuló helyzet, s miközben élvezi ezt, gyengéden simogatja Lizbeth hátát. - Nem tudom, talán egy másik öreg, és tudhatnád kedvesem, Vele kapcsolatban nem sok mindenben lehetünk biztosak. - Fiatalság, és bolondság, bár be kell ismernem, akkor könnyebb is volt a kedvedben járnom. Ifjú hölgy, aki boldog volt egy tortától. Manapság ennél kicsit több kell.- szelíd mosolyra húzódik az ajka, majd elengedi Lizbethet, és az ablakhoz lépdel, kinyitja azt, és belefütyül a viharba. - Három, kettő, egy…- halk csaholás, kaparó hangok, majd az ablakon beugrik egy fekete árny, ami Lizbeth lábához sétál. Egy meg termet fekete hiéna, izzó, vörös szemekkel, és tű éles agyarakkal. Látszik a termetén, és a kiállásán is, hogy a mágiának köszönheti a formáját. - Előre is boldog születésnapot drágám.- ez volt hát az ajándéka, és ideje az ablakot becsukni.
*elmosolyodik férje szavain,hát igen,sose fenyítették meg a gyerekeket úgy kimondottan,lehet,hogy ez most visszaüt?* - Ahogy jónak látod, drágám,te vagy a a ház ura. *csókot lop férjétől,csupán egy röpkét,hogy aztán folytathassák a beszélgetést,de nem bírt ellenálni azoknak az ajkaknak,melyek már több mint száz esztendeje kísértik folyamatosan. Kár,hogy kellemetlenebb témával is foglalkozniuk kell* - Úgy lehet ahogy mondod. A városban nem számítunk ifjúnak,de az igazi Nagy Idősek szemében csupán porszemek vagyunk az Időben,újszülött denevérek. *sóhajt halkan,ezen mit sem változtathatnak,jöjjön aminek jönnie kell. Inkább kellemesebbé fordítják a pillanatot,egy vérben rejlő egyesülés erejéig,melyet csak a vérivók ismerhetnek. A vér ivása,mely több mint puszta táplálkozás,magasabb sintű annál,sötét kéj. Átharapja William nyaki ütőerét,nagyokat nyelve a erős és bódító véréből. Hallgatja közben ura szavát,de nem felel rá. Csüng a torkán,nagy nehezen engedi csak el,igazán nem szeretne túl sokat inni,nehogy Lord Darklore megszédüljön-nem mintha oly könnyű lenne ilyesmit elérni. Ajka permetes* - Igaz,de azért még most sem olyan nehéz. A 21.születésnapomon saját magadat adtad a születésnapomra,ebből nem szeretek engedni. Csak lennél mindig itthon és kényeztetnél. *Lizbeth is elmosolyodik ahogy William is,igen,egy felnőtt nőnek azért több igénye van mint egy aprócska gyereknek,de azért nem teljesíthetetlenek ezek az óhajok-sóhajok. Hozzá is bújik férjéhez ahogy ezt ecseteli neki. A vámpír úr azonban az ablakhoz megy,amit nem igazán ért,legalább is eleinte. Aztán hirtelen valami feketeség toppan be,egy állat az. Kicsit megijed,aztán megnézi magának a jószágot* - Miféle szerzet ez? Csak nem egy hiéna? *ritkán lát állatokat és mást is,hiszen a férje még a szellőtől is óvja,mintha üvegből lenne. Főként könyvekből és filmekből tájékozódik. Mire felismeri a lényt,meg is örül nagyon. Férjéhez rohan és a nyakába ugrik,de úgy,hogy el is kell kapnia* - Ó,köszönöm,William! Még sosem volt háziállatom! *nagyon örül,nem csoda,ad is egy hatalmas csókot uracskájának,ha eddig nem volt rúzsos,akkor majd most az lesz,ahogy a nyaka is,a harapástól és mert oda is kap egy cuppanósat. Meg is szorongatja Lizbeth. Utána viszont kimászik a karjaiból,hogy a jószággal foglalkozzon. Lehajol hozzá* - Megsímogathatom? Nem fog megharapni? *kérdezi a biztonság kedvéért urát,gondolja,hogy nem,hiszen a férje minden valós és vélt veszélyforrást száműz még a környékről is,nehogy baja esssen. Ha Will helyesel,megsímogatja a hiénát* - Hogy is nevezzelek? Seth? Anubis? Abbalah? Kerberosz? Tyrann? Cujo? Mit gondolsz, Will? *felpillant a férjére derűs mosollyal,hátha ad némi tanácsot a névválasztás terén*
Jót mosolyog azon a kifejezésen, hogy a ház ura. Bár tényleg úgy lenne, de egy ideje már nem az. - Haj, tényleg az lennék? A ház ura, aki ellágyul hat szép szempártól, és egy fiú mosolyától. Sokkal inkább úgy érzem, hogy nem a ház ura vagyok, hanem csak a negyedé.- apró, kis gyors csók, örömteli cselekvés, a kevésbé kellemes tények közt. - Talán majd egyszer elérjük az éveket, és mi leszünk azok, akikről egy szerelmes vámpír pár fog beszélni. S’ nagyon remélem, hogy tényleg csak ellenőrizni akarnak, és meglesni a kölykeiket. S’ kap két aranyos kis fogat a nyakába. A fájdalom… nem, fájdalomról nem beszélhet, inkább csak élvezetről, és kéjről. Az emberek, és más fajoknak talán fájna, de ők nem látják az egészben, az élvezetet. Szánni lehet ezért mindet, bár biztosan van számukra olyan kéjforrás, amit a harapás okoz William számára. - Hm, ejha kedvesem, azt nehéz lest majd felülmúlnom. De tudod mit? Amikor már 150 éve leszünk házasok, ismételten feleségül veszlek, megújítjuk az eskünket.- vidáman közölte tervét, csak az addig elkövetkező években kell mindig kitalálnia valamit, habár most sikerült. - Pontosan, egy hiéna.- számított erre, hogy ennyire boldog lesz a neje, boldog mosoly terül szét William arcán. Meg egy szép rúzsfolt. - Mostantól van, ha távol leszek, akkor is lesz valaki, aki ott lesz melletted. És persze, hogy meg, a tied. Nem fog bántani, úgy kértem, hogy az átadás után, csak egyvalakinek engedelmeskedjen. Az pedig Leonore Darklore. Mától a tied. Nem átlagos hiéna, mágiától lett ilyen. Erősebb, gyorsabb, nagyobb, az érzései kifinomultabbak. És ami a nevét illeti, neked kell döntened.- Williamnak mind tetszik, a felsoroltak közül, csak éppen nem akar egyet se mondani. Nem szeretné, hogy azért kapja a nevét a hiéna, amiért Lizbeth férjének szimpatikus volt egy név, döntsön csak az arája.
- Igen,az vagy,drágám. Hát nem a te nevedet viseljük mind és a birtok,a ház? Ne hagyd,hogy a gyerekek bájos pillantása elbizonytalanítson etéren. Az egész negyed ura vagy,a város vámpírjaié. Csak nem fog ki rajtad két lány és egy fiú. *bíztatja hitvesét,aki a gyerekek születése után kissé ellágyult,ami nem is lenne baj,ha nem vezető pozícióban lenne. Persze neje örül,hogy szereti a gyerekeket és az asszonykáját,de azért a ló túlsó oldalára sem kéne átesni. Most megpróbálja korrigálni ezt. Megigazgatja ura zakóját szépen,pótcselekvésként* - Már így is szép kort megéltünk,kedvesem,ha a kérész életű embereket nézzük. Igazán nem panaszkodhatunk,főleg te. Itt vagyok neked én,fiatal asszonyként és a gyerekek. És még több száz évig itt leszünk,talán ezerig is...és igen,akkor majd talán rólunk is beszélni fognak,de úgy vélem rólad már most beszélnek,párok s nem párok,mindenki ismer. Engem ritkán látnak. Biztos akad néhány nő a negyedben,aki engem szívesen eltenne láb alól. *emlékezteti ismét férjét és próbálja feldobni a hangulatát,majd pár hízelgő szót ejt,amit komolyan is gondol. William a fő vámpír a városban,emellett rettentően jóképű-amit Liz már pár évesen kiszúrt,ízlése az mindig is volt az biztos-,melyik vérszívó nőszemély ne fogadná el urának?* - Az Idősekkel pedig ne törődjünk. Vagy átvonulnak szótlan vagy eljönnek és tanácskozunk velünk. Lazíts kicsit,most jöttél haza. *nyújt ismét enyhülést Lord Darklore bújára-bajára-gondjára,ahogy mindig is tette,társként a jóban és a rosszban,nem csupán tetszetős műtárgyként a hálószobában,ahogy annak lennie kell. Lúbujjhegyre emelkedik és rásimul a férje nyakára. Nincs édesebb nedű,amit jobban kívánna. Hiába a sok ifjú,kiket William táplálkozás céljából hord Lizbeth-nek,egyik vére sem oltja úgy kárhozott szomját,mint ez az egy véna* - Igazán? Csodás ötlet! *örül ám nagyon, nehéz ugyan,de William még is mindig ki tud találni olyat,aminek Lenóra örülni tud,még ennyi év távlatában is* - Ó,hogy ez hogy jutott eszedbe! Pompás! *ismét boldogsághullám,az ember talán el sem tudná képzelni,hogy valakinek több száz évig ne legyen kontaktusa állatokkal,pedig de. Férje nyakába ugrik,összecsókolgatja,ezért rúzsos lesz össze-vissza,de a nagy örömben most nem figyel arra,hogy letörölgesse a kompromittáló bizonyítékokat* - Na és mit eszik? Vért iszik vagy szóljak a szakácsnak,hogy a kimaradt emberi húst adja neki? *érdeklődik és már le is hajol a szőrös kis barátjához. Persze a férjét nem pótolhatja teljes mértékben,de pótléknak még le lesz rossz. Még meg is ölelgeti a jószágot,feltéve ha hagyja,ismét olyan mint egy kislány,aki plüssmacit szorongat* - Anubis,ez lesz a neve. *eltávolodik az állattól és büszkén símogatja majd ismét felegyenesedik,hogy Williamhez szólhasson,mehessen* - Hogy is háláljam meg ezt a kiváló és kedvemre való ajándékot? *teszi fel a költői kérdést egy sóhaj társaságában. Mikor odaér Willhez,ismét szájon csókolja,a nyakkendőjére siklik az egyik keze* - Fárasztó esténk volt,a tegnap éjjszaka pedig régen volt már. Mit szólnál,ha ma korábban nyugovóra térnénk? *mosolyodik el kacér kis mosollyal,meg is indul lassan,William nyakkendőjét pedig óvatosan húzza,hogy jöjjön az ura is,Anubis pedig hűségesen követi őket,Lizbeth jobbja az állat fekete buksiját símogatja indulás közben. A hiéna majd alszik az ágyuk tövében*
- Kedvesem, ha nem a sajátjaim lennének, akkor biztos nem, de így… haj, mi apák már csak ilyenek vagyunk.- mosolyog, mert szerintem ez nem baj. Csak az ellenlábasai nehogy megtudják ezt, mert akkor kapnak az alkalmon, és kihasználnák. Szívesen fogadja, ahogy imádott neje megigazgatja a zakóját, ilyen egy jó asszony. - Irigylésre méltó a helyzetünk, bár sokak szerint, csak a név számít. Nos, ilyet csak az mond, aki nem rendelkezik megfelelő névvel. És drágám, aki téged el akar tenni a láb alól, vagy eltesz… nos, fogalmazzunk úgy, hogy a Pokol is maga lesz a megváltás azután, amit tőlem kapna.- mindegy számára, hogy ki is árt a családjának, az, hogy nem azonnal bosszulja meg, nem jelenti azt, hogy elfelejtette. Lesz ideje kitalálni mindent. - Ahogy szeretnéd, majd kiderül mit is akarnak, addig is hanyagolom őket.- megfáradt öregember módjára dörzsöli meg a tarkóját. Ilyen lehet egy normális üzletembernek. - Persze, miért is ne? Hiszen az embereknél is szokás ez, akkor miért is ne tehetné meg más is?- egy hatalmas ünnepség, ahol mindenki jelen lenne, még más fajok képviselői, mivel sajnálatosan szükség van erre is, a kapcsolatok békés fen tartása miatt. - Hát… szerintem inkább valami állati húst adjanak majd, nem szeretném, ha rákapna az emberre. Néha megfordulnak erre, nem lenne jó, ha megennék, legalábbis azelőtt, hogy elmondja a jövetelének az okát.- megint csak a munka jár a fejében. Ez van, ha valaki felelős beosztásban van, kénytelen majdnem mindenre figyelni. - Anubis, szép név, illik rá.- boldogan elmosolyodik, amiért ilyen örömet tudott okozni a nejének. Válaszolni se nagyon tud, már ragadják is a nyakkendőjét, és viszik a szobába. Meg lesz hálálva, már biztos benne, máshol is lesz rúzsfolt.
A ház ura fáradtan, kimerülten görnyed az íróasztalán heverő papírok felett. Kezdett már fejni a feje a sok számtól, kérelmektől, a lakosok panaszainak áradatától, amivel néhány fiatal vámpírt említenek, akik nem tisztelik a törvényeket, csupa-csupa olyan dolog, ami egy vezető életét megkeseríti. S’ ott volt még más is, a családi gondok. A lányainak férjet találni, a fiába némi érzelmet juttatni, és megfelelő feleséget keresni. Persze ehhez megint egy bált kell rendezniük, legalábbis az imádott felesége erre szeretné megkérni. Felesleges ilyet kérnie, hiszen tudhatná már Lizbeth, hogy bár William a város ura, de William úrnője az Lizbeth. Kevés dolog van, amire engedélyt kell kérnie, és azokra is majdhogy felesleges, hisz a férje megenged bármit, amit csak szeretne, feltéve, ha az nem veszélyes a családra, vagy Lizbethre. Ám most mégse az a határozott vámpírvezető képét nyújthatja. A zakója a dolgozó székének háttámaszán pihen, az ingujja könyékig felgyűrve, nyakkendője meglazítva, szemei alatt a fáradtság karikái. S’ elég csak egy újabb levélre vetnie a pillantását, elolvasni a vérrel írt ősi nyelvet. Az eddig csak lappangó szörnyeteg eltépte a láncát, kilökte maga alól a székét, ami felborult, felkapta az asztalról a vérrel töltött poharát, majd a falhoz vágta, és követte a vérrel teli üveg, rámarkolt az asztal végére, a magasba emelte, és a csukott ablakon keresztül kidobta a kertbe, és végül hátramaradt a szék, amit egy üvöltés mellett vágott a szekrényhez, minek a polcairól egymásután estek le a könyvek.
*Szapora léptekkel halad a kastély folyosóján, arcán gyermekien bájos mosoly van, nem véletlen, hiszen urát igyekszik meglepni. William nem igen szereti, ha munka közben háborgatják, de csak nem haragszik meg ha a neje tartja fel egy kis hetyegés erejéig. Egy viktoriánus mintás fűzőt visel, fehér-barnát, csipkével és egy csokoládészínű masnival a mellén, vékony, fekete átltszó boleróva és hosszú, a földet súroló szoknyával,természetesen, amit húz maga után. Rozsdaszín haja a mai napon nem feltűzve, hanem szabadon omlik a vállára, néhány fekete virággal díszítve a feje búbján. Megáll az ajtó előtt és éppen derűsen kopogna, mikor üveg csapódik a falhoz. Eltéveszthetetlen hang. Összerezzen, nem tudja mire vélni ezt. Kissé meg is rémül, bár nem feltételezi, hogy férjének bármi baja lenne, valószínűleg "csak" felmérgesítették a városiak. Már megint. Ennyire azért nem szokták. Vajon mi történhetett? Töpreng. Inkább nem is kopog, nagyon finoman nyit be a dolgozószobába mikor már a szék és miegyéb is repül. Férje ordít, ami nem vall rá. William higgadt volt mindig is. egy kezén meg tudja számolni ányszor látta a több száz évnyi házasság után ennyire dühösnek. Ahogy benyit, először csak bekukucskál és elkerekedik gesztenye szeme, hiszen az iroda romokban. Se asztal, se szék, éktelenkedő borfolt a hófehér falon. Pár másodperc után beljebb megy, nagyon halkan, nesztelenül. Kilép a magassarkú cipőből, csendesen becsukja maga mögött az ajtót és egy kicsit nekidől, mielőtt megindul a férje felé aggodalmasan. Mikor mögé ér-feltéve ha eddig nem veszi észre?-óvatosan a vállára teszi a kezeit és maszírozni kezdi a megfáradt ízületeket. Remélhetőleg nem hozza ezzel a frászt az urára és nem keni fel a falra vagy hajítja ki reflexből a kertbe mint a bútorokat, mert az kellemetlen lenne* - Ennyire rossz hír? *kérdezi, de szinte suttogja, miközben egészen hozzásimula férfi hátához és csak halkan csicsergi a jobb fülébe. Lábujjhegyre kell állnia, hogy elére, mert a cipője az ajtó előtt maradt, hogy ne kopácsoljon vele feleslegesen*
William Darklore
Faj :
Vámpír
Családi állapot :
Házas
Hozzászólások száma :
66
Tárgy: Re: Dolgozó- és olvasóterem Szomb. Jún. 29, 2013 10:45 am
Idegesen támaszkodik az ablak keretének, és bámul kifelé, az asztalra. Elég masszív berendezési tárgy, bár biztosra veszi, hogy megrepedt, esetleg el is tört pár helyen, de még meglehet javítani. Bár ez foglalkoztatja a legkevésbé, csak valamivel terelni akarja a gondolatait a hírekről, amiket kapott. Emberi szokáshoz kell folyamodnia, és mágiához, hogy megidézzen egy cigeretát az ajkai közzé, jobbjába pedig egy gyújtót. Talán ez majd segít valamennyire lenyugtatni az idegeit. Lassan, és hosszan szív bele a füstölgő kis fehér rúdba, majd letüdőzi a füstöt, végül néhány másodperc után kifújja. ~ A francba, pedig szerettem azt az asztalt, és a szőnyeg is mocskos lett, nem beszélve a falról.- mindegy mivel, csak valahogyan ki akarja zárni a fejében kavargó gondolatokat. Így nem is csoda, hogy csak azután veszi észre a nejét, mikor Ő már megérinti, és megszólítja a férfit. Ki a meglepetés miatt kicsit összerezzen, de mozdulni nem mozdul. - Az egyik lehető legrosszabb, egyszerre nem is egy. Egy halál, és egy érkezés, egyiknek se nagyon örülök, sőt, kifejezetten rosszul érinti az ügyeimet. Lehet megint el kell utaznom egy időre, de az érkezés miatt ezt szeretném elkerülni. Most gondolkodhatók azon, hogyan oldjam meg. Kit küldhetnék magam helyett? A fiunkat biztosan nem, Sinet se, egy valaki maradt csak, aki talán segíthet az ügyintézőmnek.- a harmadik gyermekükre gondolt, Ő biztosan meg tudná oldani a kialakult helyzetet. S’ szándékosan nem beszél a második hírről, a nejének nem sokat mondhatna.
*olyan nesztelenül lejt oda férjéhez, akár egy kísértet kinek talpa nem is érinti a földet. Ura nagyona gondolataiba merülhetett, hiszen nem vette észre. Hallgatja annak szavát mikor elmeséli mivégre e düh mi benne tombol. Sajnálattal hallja mindezeket. Karjaival átkarolja a férfit a vállai felett* - Kinek a halála és kinek az ékezése? *kérdez rá kerek perec, érdekli a dolog, talán Lizbeth is ismeri ezeket a személyeket, hiszen közeli rokonságban állnak családjaik az urával. S mikor William az esetleges távozsról beszél, Lenore elengedi őt és körbesétllva szemben áll meg előtte, kétségbeesett és kérlelő pillantással, olyannal, amivel az asszonyok a férjuruk szivét olyan jól meg tudják lágyítani* - Megint elmész? Azt mondtad maradsz. *persze mikor Lord Darklore ezt igérte nejének, bizonyára nem tudott róla, hogy ilyen nem várt levelet kap, de a kérdés akkor is kibuggyan a nőből kissé önző módon még is oyl ártatlanul* - Kire gondolsz, William? Küldj valakit magad helyett, bárkit. Nem baj, ha meghal. *belekapaszkodik a férfi ingébe és hozzásimul, felnézve azokkal a fene kérlelő szemekkel mint egy (véres szárnyú) angyalka*
William Darklore
Faj :
Vámpír
Családi állapot :
Házas
Hozzászólások száma :
66
Tárgy: Re: Dolgozó- és olvasóterem Vas. Jún. 30, 2013 10:40 am
- Egy ügyintézőm a Drapanre nevű városban, ahol elég sok üzleti érdekeltségem van. Ha nincs aki kézben tartja, akkor hamar elszalad velük a ló, és elég sokat veszthetek. S’ a gyilkosa érkezése, pedig reméltem, hogy nem fogok többet hallani felőle, de úgy látszik, az üzletben mindenki egyformán vérszívó. Felesleges elmondanom a nevét, úgy se ismernéd. Tudod, hogy nem szeretlek fárasztani a családi üzletekkel.[- nincs hangulata hamutálat keresni, ezért engedi, hogy a szőnyegre szálljon alá a hamu. S’ legszívesebben elfordulna, nem bírja kedvese tekintetét. - Maradni szeretnék, és maradni is fogok.- nem kell kérlelnie a nejének, maradni fog a férje, bár a szavai vége egy mosolyt csal az ajkára. - Nem mondanád ezt, ha tudnád, kit akarok küldeni. Hiszen van egy lányunk, és úgy érzem, alkalmas lenne a feladatra, hogy helyrerakja, kézben tartsa az ügyeket, még odaér az emberem. Hiszen, a családi vállalkozásokban a kis denevérünket tettem meg örökösömmé, még a városban elfoglalt helyemet a fiunk fogja megkapni. Beláthatod, elég baj lenne, ha meghalna a küldöncöm.- néz le mosolyogva neje csodás szemeibe.
*Hallgatja férje szavait a kérdések megválaszolását, majd néhány pislantás után szól ismtét* - Szóval megölték. *vágja rá még mielőtt William elérhetne ehhez a részhez* - És a gyilkosa ide tart, hozzánk? *szemmel látható a felháborodással teli düh ami Lenora arcára van írva. Még is mi akar ez lenni?!* - Mit fogsz tenni? Megállítja, ha valakit elébe küldesz? Megöli. De meg állítja-e vagy folytatja útját? *kimondottan furfangos kérdés egy otthonülő asszonytól, dehát Lizbeth sosem volt buta. Bent ült, az igaz, mert hol szülei, hol az ura rendelkezett így, de a szellemi képességeit nem hagyta el, nem keverendő ez a tisztelet megadásával. Mikor Will félig-meddig elkapná tekintetét, neje szépen megfogja az arcát és visszafordítja saját maga felé. Nincs menekvés az asszonyi szempár elől* - Akkor jó. *feleli némi hatásszünettel miután férje nyomatékosítja, hogy nem hagyja ismét magára. William mosolyát látva Lizbeth arcára is egy finom kis mosoly ül ki* - A lányunk? Cathy? *elszörnyed mikor a nevet meghallja és két lépést hátrál férjétől, dühösen néz rá, már amennyire egy ilyen angyali arctól telik* - Oda akarod vetni egy dúvadnak? Ki tudja miféle alak és mit tenne vele! Radadásul egyedül, védtelenül! *fel van háborodva, a gyilkost természetesen hímneműnek véli, a lányát pedig anyatigrisként védelmezi. Nem tudja ugyan, hogy ki lehet ez az illető, de ha férje ennyire kikelt magából, nem akárki, sem a személye, sem az ereje vagy befolyása. Nem hajlandó feláldozni a lányát egy bestiának*------ Mondd el, pontosan mi ez az egész William Darklore. *hűvösen (próbál) beszél(ni), rozsdás fürtjeit hátulról meg-megfújdogálja a szellő ami az ablak kráterén keresztül befújdogál*
- Pontosan, és ez nagyon nem jó hír.- ha nincsenek macskák, cincogni kezdenek az egerek, és az a város sajnos, hemzseg az egerektől, hamar be kell tölteni azt az űrt, vagy ki fognak szorulni onnan. - Pontosan, erre felé, pontosabban hozzám.- bár az okát még nem teljesen érti, sajnos túl sok lehetőség számításba jöhet, korán van még gondolkodni. Inkább figyel a nejére, és az aggodalmára. - Jelenleg csak annyit, hogy meg csináltatom az ablakot, és felhozatom az asztalt. Felesleges bárkit is elé küldeni, legalábbis olyat, aki nálam fiatalabb, aki pedig idősebb, nos, azoknak nem parancsolhatok. Ha meg lehetne ölni egyszerűen, akkor már rég megtették volna. Úgy tartják, amennyi esze van, annyira makacs, és nem tud meghalni. Majd ha ideért kitalálom mi is legyen.- kicsit meglepődik, amiért a neje ennyire könnyedén fogadta, amiért Cathyt akarja elküldeni, ám korai volt az öröme, másra értette a helyeslést… kár. Legszívesebben behúzná a nyakát, és menekülne a felesége elől, de ha már a ház ura lenne, vagy micsoda, ezt nem teszi meg. - Nyugodj meg kedvesem, kérlek, nyugodj meg. Nem lesz baja Cathynek, okos lány, az eszét Tőled örökölte, sőt, mondhatni minden jó tulajdonságát Tőled kapta. De! Nem kell féltened, Ő már nem lesz ott , Cathy pedig nyugodtan intézheti a család ügyeit, ezt felfoghatód próbának, és nem is lesz egyedül. Lesz, aki figyelni fog a lányunkra, jó kezekben lesz.- bár sejti, hogy ez a magyarázat se lesz kifejezetten kielégítő Lizbeth számára, de talán némileg megnyugtatja.- Ha nincs ott a vezetőjük, nem fogják megkockáztatni, hogy ártsanak a lányomnak, és csak egy valakit öltek meg, vannak még ott kapcsolataim, de csak egy Darklore tehet pontot az ottani ügyek végére. Nos, ez egy elég régi történet, még csak nem is az apám, hanem a nagyapám idejéből. Volt egy vámpír, aki előszeretettel hirdette felsőbbrendűségét, az erejét, és csak annyit akart, hogy megtalálja, kiszívja minden vérét, és átvegye a király helyét. Bár kicsit kacifántosabb volt a terve, kereste a lehetőséget, hogy az időben visszautazva, oda lyukadjon ki, ahol még csak egy vámpír volt. Ugye tudod kire célzok? Át akarta venni a helyét, mint minden vámpír őse, az első akart lenni, és teremteni annyi vámpírt, amennyit csak tudott volna, és elfoglalni mindent, hogy a vámpírok legyenek az urak. Nagyjából ennyi, a nagyapám, és még néhány másik, egyenes ági leszármazott ezt megakadályozta, elzárta ezt a vámpírt, és éltek tovább. Csak, mivel valahogyan kiszabadult, így gondolom jön az egyik alkotó elemért, az pedig a Darklore család vezetőjének a vére. Aki pedig én lennék… jobban belegondolva, Te is, és a másik két poronty is el fog menni.- volna még folytatása a történetnek, de némi szusszanásnyi időre is szüksége van.
*Komolyan átgondolva férje szavait hallgat, majd felel* - Miért? *hátha van valami konkrét amit ura tud, vagy egyszerű bosszú, rosszakarás? Tovább hallgatja Williamaet, bólint néha, amit pedig nem részletez, arra nem kérdez rá, ahogy jó és régivágású feleséghez illik. Viszont a lányuk nevét hallva rögtön élénkebb lesz és már cseppet sem mind egy a dolog. Vegyes érzelmek kavarognak benne és ülnek ki az arcára, tekintetével mellen döfi a vele szemben álló lordot* - Nem tudom William. Nem dobhatod őt a farkasok közé, védtelenül. *mintha enyhülne ezzel kapcsolatban, de azért nem megy ez olyan könnyen. Bízik a férjében, kiben tenné ha nem benne? De ez akkor is egy kényes kérdés és kissé fél tőle. Vagy csak túlságosan félti a lányukat? Cathynek ezt a feladatot szánták és képes is rá. Emellett az apja lánya. És az anyja lánya. A Király kései utóda. Tehát erős és tüzes vér folyik az ereiben, nem olyan könnyű legyűrni. Dehát az anyai szívnek nem lehet parancsolni, még ha vámpírian halotti, kihűlt s rodhadó is* - Értem. De ez olyan...lehetetlennek tűnik, ilyesmit végrehajtani. Időparadoxon lenne. Nem? *feleli törékeny kétségbeesettséggel hangjában és tekintetében. Nagyon nem hangzik jól amit Will mond, veszélyes az egész családra és a fajra nézve is. Két aggodalom egyszerre, kiélesedve a lányukra és másrészről az egész családra is. Ugrik egyet gyomra, bizonyára a stressztől, dehát nem okolhatja urát, ő kérdezett rá és örült, hogy elmondta és várja a folytatást. Balját a gyomorszájára emeli nem is figyelve a mozdulatot, aztán meg az émelygés hirtelen úgy dönt, hogy nem hagyja magát legyűrni és egyenesen a férje ingére ugrik. Jobbjával automatikusan a férfi vállába kapaszkodik és a másik kezét rögtön a szájára tapasztja. Olyan hirtelen történt! Minő kellemetlenség* - Ó, Will, sajnálom... *mondja elnézve az összerondított inget, már csak ez hiányzott szerencsétlen férjének, gondolja, nem volt mára elég a baja*
William Darklore
Faj :
Vámpír
Családi állapot :
Házas
Hozzászólások száma :
66
Tárgy: Re: Dolgozó- és olvasóterem Szer. Júl. 03, 2013 10:24 am
- Ha nincs aki irányítsa az üzleteket, és megbeszéléseket, hamar kapnak az alkalmon, és akik eddig Velünk álltak kapcsolatban, azok hamar átpártolnak a riválisokhoz. Az üzletben fontos a stabilitás, és ha az nincs meg, akkor hamar anyagi veszteségeket könyvelhetünk el.- bár nem lenne gondja a családjának, ha némi pénzt vesztenének, de ez nem erről szól, hanem arról, hogy a családját nem lehet lebecsülni, a tisztelet a lényeg. Nem becsülhetik le a Darklore leszármazottakat. - Nem lesz védtelen, és ideje, hogy bontogassa a denevérszárnyait. Ha méltó akar lenni az örökségére, akkor most megmutathatja. Bár a sikertől függetlenül is megkapja majd, de így biztosabban merem rábízni. Tudni fogok, hogy jó kezekbe kerül.- Cathy okos lány, erős, nem lesz gond, remélhetőleg, és testőrnek is küld egy személyt William, habár némileg tart attól, hogy mi is lesz, ha találkoznak. Kétség se fér ahhoz, hogy eltudja végezni a munkáját, és megvédi a lányát, de hogy a lánya hogyan is fogja ezt elviselni, és a személyiségét, nos, az kérdéses. - Kedvesem, évezredekig is tudunk élni, olyan erőknek parancsolunk, amiről sokan csak álmodoznak, nem annyira lehetetlen. De abban egyet értek, hogy nagyon megkavarná az időt, nem tudom, hogy pontosan mit tervezett, lehet addig el se jutott a tervezésben.- sajnos Ő egy elveszett tehetség, megmérgezte az elméjét a téboly, és nem a fajtája érdekeit tekintette elsőnek. S’ William túlságosan belemerült a gondolataiba, már csak arra eszmél, hogy Lizbeth már a vállába karol, és a gyomra tartalma az ingjén landolt. Enyhén felvonja a szemöldökét, majd a feleségére néz, utána az ingjére. Természetesen aggódik a feleségéért, de nem akarja kimutatni, hogy ezzel is terhelje a nejét. - Semmi baj kedvesem, de akkor most elmegyünk a szobánkba, megszabadulsz ezektől, a ruháktól, felveszel valami kényelmesebbet, bebújsz az ágyba, én pedig hívok egy orvost, hogy meggyőződjünk arról, nincs komolyabb baj.
*Sokáig csak hallgatja férfjét, hiszen minden igaza van, miért is ellenkezne vagy szólalna fel? Egyszerűen csak bólint az egyes állításokra kissé esetlenül* - Igazad van. *mondja elfúló hangon, Cathy sem gyerek már (annyira), ideje a talpára állnia. Erős nőt kell belőle faragni, Will pedig ért az ilyesmihez* - Csak találgatni tudunk, annak pedig nem sok értelme van. *csak idegesek lesznek tőle, legalább is Lizbeth, inkább hagyná a dolgot, azokra, akik értenek hozzá, mint az ura. Sajnos az idegeskedés úgy látszik megtette a dolgát és jól felkavarta az asszony gyomrát* - Oh....rendben. *ennyit nyög ki, kicsit elszégyelli magát, még sosem fordult elő ilyesmi. Még szerencse, hogy a férje megértő és pelenkás kora óta ismeri, művelt már ki gyerekként is dolgokat, ha valaki előtt, hát előtte nem kell szégyenlősködni, de azért elnézést kér, mert kellemetlen és nem így tervezte. Csak úgy jött. Megfogja a férje kezét, stabilitást ad ha így tesz és szépen megindul vele a hálóba,de aztán még is megáll egy pillanatra és ártatlanul néz fel Willre* - Azthiszem éhes vagyok. *pislog párat, a táplálékát,amennyiben nem közös családi vacsoráról van szó, ura szerzi be neki és tálalja elevenen, hiszen maga vadászni nem igen mehet. Most pedig, hogy a gyomra üressé lett, enne valamit*
- Majd ha itt lesz az ideje, akkor ráérek kitalálni, hogyan is legyen. Addig meg felesleges találgatni. Neked is, és nekem is.- főleg, mert nem tudja, hogy mit is tegyen, végezni akarjon Vele, vagy csak megint zárassa be? A legjobb az lenne, ha végleg pontot tenne az ügy végére, egy lefejezés igazán sok mindenre megoldás lehet. Lassan kezd el lépkedni, miközben neje kezét fogja, és figyeli minden mozdulatát, nehogy megint rosszul legyen. Szívesen a karjába venné, de akkor összemocskolná a felesége ruháját is. Mára elég egy piszkos ruhadarab. S’ már ugrana is, amikor Lizbeth megtorpan, de szerencsére csak az éhség az oka. Nem is annyira meglepő, tekintve, hogy a ma elfogyasztott vérmennyiség az William ingjén landolt. - Akkor amint felértünk a szobába, már is hozatok neked valami ehetőt. Frisset kérsz, vagy jó lesz a palackozott is?- amit a neje óhajt, azt kapja meg, ha kell, akkor eleven áldozatot kap. Szerencsére akadnak emberek, akik élvezik, ha vérüket szívhatják a vámpírok. Bár William annyira nem érti meg, hogy ebben mi a jó, de nem is annyira fontos.
*bólint még egy végsőt William szavaira, miután a kis incidens történik és az ura rögtön és ismételten porcelánként kezd viselkedni vele. Pihenésre inti, amibe rögtön bele is törődik, hiszen szentül hiszi, hogy a férje jobban tudja mi a jó neki, mint saját maga. Valójában mivel mindig más gondoskodott róla,eleinte a szülei majd a mennyegző után William, nem igen tudna mit kezdeni magával ilyesfajta törődés nélkül. Meg is indulak, de az éhség szólítja. Will mondottait mérlegeli majd felel, határozottan, de kissé félénken* - Frisset. Erőset. Olyat, akitől erőre kapok. *pillog urára, mert most egy harmatgyenge szűzleány vére nem igen elégítené ki vámpírteste követeléseit a tápanyagbevitelt illetően. Miután ezt közli urával, felmennek a hálóba*
Kezdőlap
Tárgy: Dolgozó- és olvasóterem 