Az erdő sűrűjéből elérünk az Asylum-hoz. Itt magasodik a Nagykapu,a bejárati ajtó. Egyeseknek a megváltás kulcsa,másoknak az örök kárhozat börtönéé. Az épület a 17.század végén épült,többszörösen felujított,antik architektúrájú. Az intézmény a mentálisan sérült betegeket kívánja szolgálni, elmeggyógyítani,kezelni és kényelembe helyezni. Üdvözlünk mindenkit!
Stephan Blackthorn
Faj :
Farkasember
Kor :
109
Születési idő :
1915. Mar. 06.
Hozzászólások száma :
101
Tárgy: Re: Asylum Nagykapu Pént. Dec. 07, 2012 11:46 am
Leo Dunkelfreud
Az út hosszú volt és csöndes, a titkos alagút melyen haladtak sok elágazással találkoztak. Olyan fél vagy egy óra séta után végre egy lépcsőhöz értek hosszan vezettet a lépcső és olybá tűnt sose lesz vége egy ajtóba ütköztek. Black neki támaszkodott és lassan megindult, az ajtó igaziból egy nagyobb darab kő szobor alja volt. Kimászott és egy nagyobb épülettől nem messze voltak. - Látja Dr. Dunkelfreud ez lesz az ön munkahelye és otthona.
Black megfordult egy kulcsot és 2 mágnes kártyát tartogatott a kezében, ezenkívül egy borítékot.
-Ez itt az épület Mester kulcsa evvel a kulccsal bármelyik ajtót tudja nyitni és zárni. Azért itt van két biztonsági kártya is, elég egy is de néha én is elvesztem a fejem, nem szólva a kulcsaimról.
Ezután nevet egyet, elindul a titkos járat felé. Hirtelen meg áll és megfordul, száján nagy mosoly látható.
-El is felejtetem hogy a kérdésére válaszoljak, az Asylumban dolgozó nővérkének nem csak munka társat de férjet is akartunk keresni. Tudja Hansi ha nem is mutatja meg de régóta magányos, jó ember ismerő vagyok és látom rajta én magam is tapasztalom néha az egyedül lét terheit. Viszont ez önre ez nem vonatkozik, csak végezze jól a munkáját és ne okozón csalódást, azt nem szeretem!
Az utolsó mondatát rendesen kiemelte, a Dr. is látni lehetett a reakciót talán furcsállja is a dolgot.
- Tudja Dr. sok ember vesz körül, sok emberrel találkozom nehéz eldönteni ki a barát és ki az ellenség. Remélem az idő nem az utóbbit hozza és jól fogjuk érezni egymás társaságát. Elkísérném de lépjen be és nézzen körül, Hansi nem itt lakik de szinte már az épület részévé vált, ismeri minden kis részletét akár ő is körbe vezetheti. Általában ha nem takarít vagy a betegekre figyel az orvos irodájában vagyis az javítom magam az ön irodájában megtalálja. Ha zavarja hogy ott tartózkodik akkor csak zavarja el nyugodtan, legyen őszinte és kemény az alkalmazottjaival higgye el nagyon hatásos tud lenni ezen a helyen.
(Ha eszedbe jut valami kérdés nyugodtan tedd fel, addig nem megy el. ) Black megfordul és elindul az átjáró felé, majd magára húzza a titkos ajtót!
Némán követi Blackthron-t,hosszú az út,de nem tesz rá megjegyzést. Megáll,mikor a farkas is és helyeslően bólint a szavaira.
- Köszönöm.
Feleli és átveszi a tárgyakat,amiket a negyed vezére nyújt neki. Ezek bizony jól jönnek,a zsebébe is sűlyeszti őket. Tovább mennek, Black hirtelen megáll,a doki is megtorpan,szerencsére nem megy neki,az kellemetlen volna.
- Igen, már említette uram. Remélem nem okozok csalódást, kétszáz évnyi tapasztalat remélem elegendő lesz,hogy az igényeit kielégítsem.
Ferűs,macska-vigyorral válaszol, hiszen maga a szakterülete sem idősebb-hivatalosan- olyan kétszáz körüli esztendőnél,ezért ez jó számnak számít. A nővérkét pedig már emlgette, Dr.Dunkelfreud mindenkivel jól kijön,ritka ha nem,talána a munkájából adódóan,talán a természetéből.
- Ön a munkaadóm és az Ön által igazgatott negyedben van az Asylum, nem érdekem,hogy vágjam magam alatt a fát,emellett a békesség híve vagyok. Mindent köszönök,viszont látásra.
Mondja mikor a Mr. befejezi a mondandóját és távozik. Dr.D. nagy levegőt vesz és körbe nézelődve megindul. Lehet,hogy út közben akár a nővérkébe is belefut.
Mégis hol a jósistenbe vagyok? Teszem fel magamnak a kérdést, mivel sikerült úgy elbambulnom hogy valahol nyilván hazafelé menet, rossz helyen fordultam le, és már kicsit sem ismerős a környék. Sötét fák, és valami birtok széle, hát emellett tuti nem vezet el az utam haza, most mégis itt vagyok. Fekete farmerben és izompólóban, na meg egy dzsekiben. Széles övem sárkány fejet mintáz, nyakamban a Sigul és a kendőm, kezemen a gyűrűm, és kezemben egy szál cigi, mivel káros szenvedély, nem tudom letenni, és nem is akarom. Valamiben meg kell halni, bár... Ch, egy hónapja még ezt mondtam, de ma már, annyi mindent történt azóta, nem halhatok korai halált, válaszokat kell találnom. Megállok a furcsa birtok mellett, kerítés van, nem lehet átjutni, de elnézem, hátha felfedezek valami ismerőset, hogy betájolhassam magam hogy merre is vagyok. Felfedezek egy kis rést, beférnék ha akarnék de nem akarok, inkább csak itt pöfékelek. Elől hosszabb hajamba belekap a szél, és fázósan borzongok meg, és menni készülök, mikor valami mozgásra leszek figyelmes. Valami vagy valami jön felém, és kezem automatikusan a pálcámra csusszan a zsebemben, hogy védekezzek ha az a valami támadó dolog lenne, de... ahogy közelebb ér, egy női alakot látok, egy meglehetősen furcsa nőt. Jó nem szép dolog valakit lefurcsázni, de... Érdeklődve fordulok arra és összehúzöm zöld szemeim, hogy jobban lássam az alakot. Miféle hely ez? És miféle lény ez a nő?
Vendég
Tárgy: Re: Asylum Nagykapu Vas. Szept. 08, 2013 12:13 am
'Why can we never go back to bed? Whose is this voice ringing in my head? Where is the sense in these desperate dreams? Why should I wake when I'm half past dead?' /Emilie Autumn - 4 o'Clock/
Crazy Little Girl:
Az idő kereken hajnali négy óra és az Asylum csendesnek tűnő épületéből iszonyatos ordítás hallatszik ki. Az egyik beteg felriadt az éjszaka folyamán és azóta se bír aludni. Tajtékzik és mindent felgyújt, ami az útjába kerül. Az ápolók szerencsétlenségére Dr. Dunkelfreud nem tartózkodik az intézmény területén, így maguknak kell elintézniük a kis fúriát. A kliens azonban túlságosan is vad ezekben a percekben és kiszabadulva a Fehér Ruhások karmai közül elfut, majd elrejtőzik valahol. Egész hajnalban, sőt, reggel is őt keresik, sajna sikertelen eredménnyel. A délelőtt folyamán sem jutnak többre, a meglógott nőszemély pedig zavartalanul csámborog a kihalt folyosókon, csak akkor kell vigyáznia, mikor kereső szemek hadai suhannak el a közelében. Gyorsan eltelik ez a nap is, alkonyodik már odakint - Gwen pedig az udvaron téblábol. A csíkos harisnyakötőjével van elfoglalva, amit a mi nap folyamán szerzett, nem akar úgy állni, ahogy ő szeretné, a hosszú szárú csizmájával egyetemben. Vörösre festett hajába bele-belekap a szél, emiatt még jobban nem látja, hogy mit csinál éppen, zöldes szemei is könnyeznek az időjárástól, így még a smink is csípi. Érdekes látványt nyújthat, ahogy bukdácsolva, az orra elé nem figyelve közlekedik, majd akkor egyenesedik fel ismét, mikor is meglátja az Asylum bejárati nagykapuját. Belelkesedik és alapos szétnézés után meg is indul a szabadságot jelentő kijárat felé... Egészen addig, amíg egy idegent fel nem vél fedezni a kerítés túloldalán. Megtorpan a pillanatra és kissé értetlenül lesi a srácot, míg nem ismét tesz felé pár lépést. Főleg a fiú hajkoronáját nézi, ami hasonló színű, mint az övé. Mint a tűz... -Are you the Son of Fire too? Teszi fel hirtelen a kérdést a dohányzónak, miközben egészen közel ér hozzá, mindkét kezével megmarkolja a kerítést és azon kikukucskálva nézi a cigaretta izzó végét. Egészen elbűvöli a jelenség, olyannyira, hogy egy pillantás alatt meg is gyújtja a végét észrevétlen. Apró lángocska táncol a cigi végén, nem perzseli fel azt, csupán nagyon lassan halad felfele, közelítve a férfiú ujjai felé. Bámulva figyeli a folyamatot, nem rejti véka alá, hogy bizony ő csinálja mindezt. Az idegenre téved eztán tekintete, oldalra biccentett fejjel, érdeklődve pislog rá. Most már nyugodt állapotban van, nem úgy, mint hajnalban, mikor is az egész ház népét felriasztotta tébolyokkal teli álmából.
A hozzászólást Gwendolyn V. Hyde összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Okt. 23, 2014 2:23 pm-kor.
Velizarii O'Reely
Faj :
Ember
Kor :
29
Családi állapot :
Magányos
Születési idő :
1994. Jul. 13.
Hozzászólások száma :
109
Tárgy: Re: Asylum Nagykapu Vas. Szept. 08, 2013 1:17 am
Gwennek
Azon gondolkozom vajon melyik úton jutok vissza a leggyorsabban és legegyszerűbben a fő útvonalra, ahol valamit elvétettem, de hát... nem szoktam én ilyesmit csinálni, rohadt mód máshol járt az eszem vagy én nem tudom. Ch, hülye világ. Valahogy elgondolkozom, ahogy ez a nagy épület elém tárul, és megérzem valami sokadik érzékkel hogy én ide nagyon de nagyon nem akarok bemenni, olyan sötét hely, semmit jót nem áraszt csak halált. De nem olyan értelemben mint azok a holtak, akik elragadtak egyszer, ez más, ez természetes, nem olyan életutánzatok, mint a lostok, akik valaha Jedis népe volt. Milyen jó, lassan megtudom az egész vámpírtörténelmet, pedig nem is vagyok az, és nem is leszek.... Legalábbis nagy eséllyel, hiszen egyetlen lehetőség lenne, és nem vagyok benne biztos hogy túlélném a folyamatot. Ezen tűnődöm, és karmos kezemmel tartom a cigit, amikor megjelenik az a nő. Furcsán halad, mintha álmodozna közben vagy nem is tudom, és mikor közelebb ér, hátrahökkenek egy pillanatra. Ember, ez több mint bizarr, miféle hely ez? És mi a halál f*szát csinálok én még mindig itt? Megáll a kerítésnél, és engem figyel, és megszólal. Automatikusan biccentek, bár nem éppen a tűzé vagyok. - Nem, én csak egyszerűen ember vagyok. Nem vagyok a tűz fia... És te ki vagy? Miféle hely ez? - kérdezem, hátha tud mondani valami támpontot, bér kétlem de azért egy próbát megér, és kíváncsi vagyok a francba is. Néha imádom ezt a várost, de kiver a víz tőle... Figyelem, ahogy a lány a kerítésbe kapaszkodik, és hirtelen kis láng lobban fel a cigin, mire meglepődik egy pillanatra, de ahogy közeledne az ujja felé elfújja azt. - Ezt ne csináld, ennek kell égnie.... - szólal meg óvatosan, és lehamuzza a cigit, de még így is a fele megvan szerencsére. Beleszívok, és kifújom a füstöt, másfelé, és érdeklődve méregetem a lányt, várom mit válaszol, de... brr borzongok. És ez nem jó előjel, esküszöm Victoriustól nem rázott ki ennyire a hideg mint ettől a komor helytől, és bizarr lánytól.
Vendég
Tárgy: Re: Asylum Nagykapu Vas. Szept. 08, 2013 2:51 am
Végre eljött az alkalom, hogy ápolók és orvosok felügyelő tekintete nélkül mászkálhasson az Asylumban. Erre persze nem Dr. Dunkelfreud adott engedélyt, hanem magától szökött el viktoriánus szobácskát idéző cellájából, amiről nem is tudja, hogy csupán illúzió és ugyanolyan betegszobába zárták be, mint a többieket. Furcsa mód más betegekkel nemigen találkozott még, vagy is igen, csak nem sűrűn beszélgetett velük. Ott volt például az a tisztaságmániás, aki már attól szívszédülést kapott, ha valaki ásított mellette - vele egyszer beszélt csak, de sajna hamar elkergette maga mellől. Aztán a disszociatív személyiség zavaros lány, aki két szobával odébb lakik tőle - Gwendolyn úgy érezte, hogy egyszerre három embert ismert meg egyszerre, köztük egy férfit is, aki minden áron világsztár akar lenni. Másokhoz nemigen volt még szerencséje, csak az ápolókhoz még, akik között szintúgy látott már pár furát. A legérdekesebb köztük az a hölgy, aki a pletykák szerint valami kísértetféleség és Dr. Dunkelfreud-nak segédkezik. Egyszer talán sikerül vele is beszélnie, hátha tud majd érdekes dolgokat mondani és nem csak a betegeket nyösztetni. Az udvarra érve azonban nagyon boldog lesz, hiszen megpillantja a szabadság kapuit, ami viszont csak belülről tűnik annak - kívülről inkább a pokol kapujának tűnhet. Végül is megindul felé, miután befejezi a tollászkodást, majd egy idegent megpillantva a kerítésig jut csupán. Megszólítja a másik vöröst, aki láthatóan meglepődik valamiért a lányon. Kíváncsian pillog a jövevényre. -E-ember... Akkor téged meg lehet enni? Mintha ilyesmit magyaráztak volna neki egyszer, hogy az embereket az olyan lények, mint amilyen Gwen is, el tudják fogyasztani. Persze lehet, hogy ezt egy csöppet félreértette. -Olyan vagy, mint... A hajad olyan, mint... A tűz. Motyogja az orra alatt, miközben fejét a másik irányba biccenti és üvegesen mered a zöld szempárba, ami a kerítés mögül pislog rá. -Ki vagyok? Nem tudod? Itt mindenki tudja... Ártatlanul mondja mindezt, hiszen az orvosa és persze annak segédjei mind a nevén szólítják a lányt, ezért nem érti, hogy a furcsa srác miért kérdez ilyeneket. -Kínzóhely... Sikolyház... A sötétség fészke... Ezekkel a meghatározásokkal sajna nem sok segítséget nyújthat az eltévedtnek, de hát a lány maga sem tudná pontosan megmondani, hogy merre is van és miféle hely is ez. Megkapaszkodik a kerítésben és meggyújtja a srác cigarettáját, miközben elbűvölve mered rá és kissé szomorkássá válik, mikor az idegen elfújja a lángot. Arra, hogy ezt ne csinálja, nem mond semmit, mélyen hallgat és csak az eddig sosem látott személyt figyeli. Hajával még mindig játszik a szél, ahogy bő ujjas felsőjével is, egy-két kisebb levélfélét sodorva az előbbi koronába. Közelebb menne, de nem tudja hogyan, még nem fedezte fel a lyukat a kerítésen, amin kisurranhatna. Ő nem olyan, mint te... Nem olyan, mint a bennlévők... Érezd a vérét, az kell neked. Vedd el! Tépd szét! Égesd el! Gwen arca megrándul egy pillanatra, ahogy a Hang felcsendül a fejében. Viszont nem reagál rá, csupán mereven figyeli a srácot, aki lehet élete egyik legnagyobb hibáját követte el, mikor idetévedt - és most egy elmebeteg vámpírral cseveg. Elég bizarr, azt meg kell hagyni.
Ahogy állok az épületnél egy fura nőszemély jön erre, akit nem tudok hová tenni, már a kinézete is fura, na persze tudom, én mondom ezt pont, aki kb ugyanolyan abszurd jelenség a sminkkel csak épp pasi kiadásban, és kevésbé szépben. De hát nekem nem is kell annak lennem, sosem tartottam magam valami vonzó egyéniségek,se külsőleg se belsőleg. Nem most fogom ezt megváltoztatni, viszont a szavai különösek. Megenni? Mi van? - Megenni? Nem, nem lehet megenni én nem arra vagyok - válaszolok, de ezzel gyanítom hogy vámpírféle a lány, de akkor miféle hely ez ahol van? Mint valami intézet, de... nem az nem lehet. Ugye a vámpírok közt nincsenek elmebetegek? Mert ha igen... akkor kikúrt nagy bajba vagyok. Úgy is mondhatnám hogy akkor megszívtam, de azért ptóbálok még kérdezősködni bár úgy tűnik rossz ajtón kopogtatok. - Igen a hajam olyan mint a tűz, de én nem tudok tüzet varázsolni vagy ilyesmi - persze menne ha megtanulnám, valamilyen tűzvarázslatok biztos vannak, de eddig még nem igazán találkoztam vele, és nem érzem hiányát hogy most kellene. Valahogy kellemetlen érzésem van ahogy oldalra biccenti a fejét, és onnan mered rám, és hát... azt hiszem okkal. - Nem tudom, én nem rég jöttem a városba, nem ismerlek téged - jelentem ki, és kíváncsian várom mit felel, de azért a biztonság kedvéért egy lépéssel hátrább megyek, mintha csak őótcselekvésként mozognék, és még a hideg is kiráz ettől a helytől, olyan nem jó érzés árad belőle. - Sikolyház? Nem inkább siralomház? - kérdezek vissza enyhén összehúzott szemöldökkel, de látom rajta hogy nem a legjobb döntés, és nem is úgy tűnik mintha annyira élvezné az itt létet, de az a lyuk a kerítésen... Talán kiférne rajta, de ha tényleg elmebeteg vámpír, akkor mi a halált fogok én csinálni vele ha nekem jön? - Ha nem szeretsz itt lenni, miért nem jössz ki? - kérdezem, és cigis kezemmel a lyukra bökök, ahol kiférne, aztán ha kijön, majd meglátjuk mennyire kell félnem, talán Fortuna asszony még egyszer megsegíti hűtlen fiát...
Vendég
Tárgy: Re: Asylum Nagykapu Pént. Nov. 01, 2013 12:59 am
Különös halandóval hozza össze a sors ezen a szép alkonyon. Bár a "különös" kifejezést sokkal inkább a kerítésnek támaszkodó vámpírra lehetne mondani, mint sem Velizarii-ra, így is mind a ketten elég furcsák, ki-ki a maga nevében. A gyógyszerek miatt kissé tompák az érzékei, még is kezd a tudatáig eljutni az információ: az előtte álló vörös srác nem éppen érzi magát biztonságban. Ösztönei felélénkülnek kicsit és fejét finoman oldalra biccentve figyeli a másikat. -Akkor... Miért vagy itt? Nem nagyon érti, hogy most akkor mi is a helyzet. Ember, akit meglehet enni, de még sem? Pedig mintha azt magyarázták volna neki, hogy a halandók a halhatatlanokat táplálják valamilyükkel. Arra már pontosan nem emlékszik, hogy mivel, de idővel biztosan rájön majd. Lehet csak megkéne kóstolnia a mágust és kiderül. De hogyan tudna innen kijutni? A kapu bizonyára zárva van. Úgy tűnik nincs akkora szerencséje, hogy még egy hozzá hasonló pyromágussal találkozhasson. Pedig a hajuk tényleg nagyon hasonlít. Nem is akarja elhinni a lány, amit a fiú mond, ezért lebiggyeszti ajkait és úgy bámul üveges tekintetével a másik zöld szempárba. Azért is be fogjas bizonyítani, hogy Vel is a Tűz fia. Nem lehet más... Nem hasonlítana ennyire... -Oh... I'm Gwen... G-Gwendolyn... H-Hyde... Victoria Hyde... M-most már tudod ki vagyok? É-és te ki vagy? N-ne menj...! Kétségbeesetten nyúl ki a kerítésen és próbálja elkapni Velizarii-t. Kérdőn pillant a fiúra, mikor az a várost emlegeti. Lenne errefelé olyan is és nem csak ez a komor épület a háta mögött? Nagyon régen volt már városban. Nem is emlékszik már rá. Élete nagy részét bezárva töltötte, sosem engedték ki szabad lábra. Most viszont úgy tűnik, mintha ennek az ideje itt toporogna az orra előtt. Lehet új barátra lel, aki ki tudja innen szabadítsni? Felélénkül kicsit, ajkai halovány beteges mosolyra húzódnak. -... Sikolyház... Mondja ki ismét határozottan a szót, mikor is eszeveszett kiáltás rázza meg a levegőt. Az egyik bukóra nyitott ablak felől jön a hang. Bizonyára az egyik páciens, akinek szintén rossz napja van ma. Lassan fordítja fejét abba az irányba, amerre a vörös srác bök. És akkor meglátja... Eszeveszett ugrálásba és örömködésbe kezd, majd pár másodperces hezitálással nekiiramodik a lyuknak és pillanatok alatt kinn terem. Immár pár lépésnyire van csak Veltől. Szinte érzi, ahogy a szabadság átáramlik halotti testén. Viszont hamar le is fagy a mosoly az arcáról - még is mihez fog most kezdeni? Két kezével hirtelen a fejéhez kap. Hiába az öröm, ha egy percig sem élnéd túl egyedül Odakint! Használd Őt! Elvisz a városba, utána megölöd és elégeted... -Én nem... Nem akarom... Először balra, majd jobbra rántja fejét, miközben próbál ellenszegülni a Hangnak és valahogyan kiűzni őt a fejéból. Láthatóan sokáig szenved így, majd egyszer csak megáll és pokerarccal fordul ismét a srác felé. Határozottan tesz felé egy lépést, majd szinte kővé dermedve bámul rá. Na, vajon most mi lesz?
Nem vagyok benne biztos, melyikünk a furább jelenség. Én halandó létemre aki a vérfarkasok területén grasszál, ahol semmi keresnivalóm nem lenne, főleg ennél a furcsa épületnél, vagy a velem szemben álló vérszívó aki mintha kissé zavart lenne, és nem biztos hogy én erre vágyom. Igaz hogy elvileg nem bánthatna, de gyanítom erről neki senki nem szólt, és ha mégis nem hinném hogy érdekli, amilyen szemekkel engem méreget. - Mondhatjuk eltévedtem. Letértem az útról a Grimm negyedben és itt kötöttem ki - válaszolok a valósághoz híven, hiszen ezt a helyet még véletlen sem akartam megtalálni, nem hogy direkt. Figyelem éberen, zöld szemeimbe szinte visszatér az előző életemet jellemző éber gyanakvás, de ösztönlény vagyok, és a túlélés a legfontosabb. Mindent nem, de sok mindent megtennék emiatt. A bemutatkozása kissé akadozósan kurta-furcsára sikerül, de a lényeget megértem belőle. - Gwendolyn Victoria Hyde? Én Vel vagyok Velizarii Crimson - mosolyodom el, hiszen más a nevem, vagy talán volt, de Victorius szavai szerint ha bárki kérdezi ki vagyok, mondjam azt hogy Crimson. És ez végre egy olyan név, amit nekem adtak, nem magamtól választottam, és mellékes apróság a tény, hogy aki újra elnevezett az a vámpírok rettegett és ősi királya. Hát most mondjam hogy nekem már csak ilyen a szerencsém? Látom a mosolyát, és viszonzom is, de ajkaimra fagy, ahogy a szavai után, szinte megerősítésként egy hang hallatszik, egy vérfagyasztó sikoly és arra kapom a tekintetem, de nem tudom betájolni melyik ablakból jön, de elég fájdalmas, panaszos. Sikító szellem is valahogy így visíthat szerintem. - Ez hátborzongató - jegyzem meg és figyelem ahogy örömködik, és kicsit furcsállom is hiszen elég nagy az a lyuk, nem olyan észrevehetetlen, és nyilván nem mai darab, eddig hogyhogy nem vette észre és jött ki erről a rémes helyről? Mi tartotta vissza? Egy pillanatra eltűnik, csak hogy aztán mellettem bukkanjon fel, és nem sokkal alacsonyabb nálam, de mellékesen vámpír, amit én nem mondhatok el magamról. Összehúzom a szemöldököm ahogy a fejéhez kap, és bár a torkomba ugrik a szívem mégis blazírt arccal figyelem ahogy közelebb lép és megáll. - Mi a baj Gwendolyn? - próbálom megtudni, hogy ezt most miért csinálta.
-E-eltéved...? Az... Rossz, ugye? ... Én is... E-eltéved... Majdnem meg... Meg... Csak nyögdécsel és nem ejti ki teljesen az utolsó szót, viszont felkacag hirtelen, kicsit talán eszelősen, majd homlokát a kerítésnek támasztva tekint ismét komolyan a másik zöld szempárba. Görcsösen markolja a kovácsoltvas választófalat. Neve felől érdeklődnek, Gwen pedig furcsán reagál - az elmeházban mindenki tudja a nevét, nem kellett eddig senkinek sem igazán bemutatkoznia. A betegek egymás közt nem kommunikálnak annyira, hogy tudniuk kellene a másik nevét, ha pedig még is, akkor általában érdekesebbnél is érdekesebb és abszurd beceneveket aggatnak a másikra, amikre fura mód még hallgatnak is. De, végül is, nagy nehezen elárulja, hogy miféle névvel is illetik errefelé. -Igeeen! ... Vel... Velizariiiiiiiii... Milyen... Bájos... Huncutul kuncog, miközben úri kisasszonyosan gesztikulál jobbjával, még a fejét és úgy biccenti, de aztán visszazuhan ismét a kerítésre, s annak rácsai közül kukucskál kifele. A Crimson név neki nem mond sokat, sőt, mondhatni semmit sem. Tudja a szó jelentését, hiszen az angol az anyanyelve, de ennyi. Nem tudja ki az a Victorius, hogy kiféle, miféle is ő, nem is asszociál erre a névre a Bíbor szó hallatán. Amióta vámpír, folyamatosan bezárva él, nem kísértik különös látomások, csak a saját elmebaja szülte rémképek. Nemesekkel nem is érintkezett sohasem, hogy esetleg ők meséljenek különös történeteket egy királyról, aki hajdan az ő fajuk felett uralkodott. Csupa elfajzottal, emberből lett vérszopóval hozta össze a sors. A jelenlegi orvosa sem volt mindig az, ami. Így hát arca ugyanolyan derűs marad, mint amilyen eddig is volt. Nem riad meg, nem futamodik meg, nem is hajt fejet. Ugyanolyan, mint volt. -Me-e-egszokható... Én már nem is... Hallom... Hihihi... Jót derül megint magában, s bár azt mondja nem hallja, valójában még mindig lehet hallani valami kegyetlen nyöszörgést ugyanabból az irányból. Gwen azonban mosolyog, mintha csak zenét hallgatna. S a következő percekben már kint is van. Nem akarod? Biztosan nem? Pedig finom a vére illata, ide érzem, perzseli a torkomat a vágy... A tiédet nem? Engedj hozzá! Ha te nem, én megteszem. -Ne... Ne bántsd... Nincs baj... Nincs baj... Még mindig a fejét fogja, minden porcikája reszket, ujjai görcsösen markolják meg hajkoronáját. Ordítana, de nem bír, csak nyöszörög, szaggatottan, mintha fuldokolna. Pár pillanat múlva azonban ez abbamarad, felegyenesedik, s egyenesen Vel szemeibe tekint. Tekintete mintha szebben csillogna, ajkai csábos mosolyra húzódnak, karjait maga mellé emeli, mint egy úri hölgy, kecsesen. Lép egyet és hirtelen Vel mellett terem, a jobb oldalán, s ellentmondást nem tűrően belé karol. -Oly' rég volt... Oly' rég voltam már kint... Félek egyedül... Would you join to me for a walk, Sir? Nincs más gentleman... Ezen az á-átkozott helyen, aki... Elvinne... Mert úgy tartják... Közveszélyes va-agyok... Butaság, nemde? Ismét jót kacag, nőiesen és csengő hangon, majd lassan megindul, magával húzva a fiatalembert, miközben egy kis dalt kezd énekelgetni.
Kezdőlap
Tárgy: Asylum Nagykapu 
//
