Egy réges-régi épület, ami sok kor stílusát viseli magán, így behatározhatatlanná téve azt. Tulajdonosa kisebb-nagyobb kihagyásokkal tölt időt a házában. Alaposan felszerelt mindennel, ami az önálló élethez kell, még modern alkotások is gazdagítják, mint áram és szigetelés. Hosszan nyúlik el a valaha gazdagnak tűnő földszintes épület, alatta pince húzódik ki tudja, mihez kapcsolódva.
Egyre rosszabbak ezek a rohamok, és mindez egyértelműen mutatja hogy közeledik az óra, amikor a szervezetemnek döntenie kell hogy meghalok vagy új életre virradok. Felhajtom a fájdalomcsillapító főzetet a kis boszorkáy konyhámban és vissza indulok a nappaliba. Egy kis házban élek itt a városban amire fogalmam sincs hogy került rá az én nevem de amikor szállást kerestem első éjszaka a kertkapun ez szerepelt és a ház be is fogadott. Van némi mágikus képessége és egészen megszoktam már a ház kényelmét. Egy tekercset olvasok, ami a városi könyvtárből vettem ki és érinti a Király legendáját, annak minden véres és mocskos legendájával, de eddig túl sok értelmeset még nem találtam benne. Az bizonyos, hogy a vére mint a folyékony méreg, és alig akadt aki túlélte. Konkrétan egy vámpírt említ a tekercs, és az a egoista sznob a negyedben. Ch, sokra megyek vele. Beletúrok a hajamba hogy kicsit enyhüljön a nyomás, és felszerelkezek még két fiolával a zsebeimbe, aztán indulok csak el. Lucyt akarom megkérdezni, ha már lehiggadt egy kicsit és végigsétálok a Véres Tó mellett amely vörös színével egyszerre gyönyörű és bizarr. Ha majd... ha túlélem, akkor ihatok a tóból magam is. A Szem pulzál a nyakamban, kellemesen melegen és már megtanultam a jelentéseit. Most semmi veszély nem fenyeget. Lucy háza felé sétálva gondolkodok azon amit mondott legutóbb és még mindig zavaros egy kicsit de nem igen találtam róla semmit. Az Utazó képességű nőről, aki megannyi életet leélt már, és arra sem volt utalás hogy nekem ezekhez közöm lenne. Mégis kíváncsi vagyok hogy mi folyik itt és azért Lucy elég fontos volt ahhoz korábban hogy most itt legyek. Szokás szerint feketében, de kivételesen piros árnyalatú inget találtam. Szokásos, erős sminkem fedi halott sápadt arcomat és a kezeim is sokkal inasabbak lettek, és már majdnem karmaim vannak. Ijesztő a metamorphózis amivel jár a halálom. A tornácon körülnézek és megragadom a kopogtatót, de az ajtó kitárul előttem. Meglepődöm kicsit de azért belépek. - Lucy! - kiáltom jelezve hogy itt vagyok, és végül is a kertben találom meg egy ágyás gaz között. Biztos tudja mik azok, nekem egyenlőre egy sor gaznak tűnik. - Új hobby? Kertészkedés? - kérdezem ahogy nekidőlök egy terjedelmes fa törzsének.
Nem mondom, hogy jobban vagyok, mert nem vagyok, még mindig sírni és tombolni lenne kedvem. De be kellett látnom, hogy ez csak egy darabig segít, nagyjából a másokdik nap után nem megnyugvást hozott, hanem kiszáradást. Szóval összeszedtem magam, elnyomtam az összes érzésemet és munkának láttam. Bár még áll az épület, bőven van még vele mit csinálni, hogy lakható legyen, szóval először egy alapos takarítás, minden tönkrement és megromlott dolog kukázása, satöbbi, satöbbi. Amikor már nem tudtam egyszerűen bent maradni, mert úgy érzem, megfulladok, az alaposan túlnőtt kertet kezdtem rendbe vágni, az ahhoz való eszközök nem rozsdásoktak meg túlságosan. Az egyik ilyen délután érzem, hogy mindenki közül Vel kopogtat az ajtómon. A kúria védelme legalább még működik. Nem mozdulok, ahogy közelít, mintha nem is tudnám, hogy éppen erre tart. Csak akkor pillantok föl, amikor már fölöttem áll, és kicsit leporolom magam. -Régi hobbi, megnyugtat. És kellenek a növények -mutatok körbe az összegereblyézett nagy kupac lehullott levélen, és több kisebb halom kihúzott gazon. Még felkapált részek és kiásott fácskák is vannak elszórva a hatalmas hátsó kertben. -Miért jöttél? -térek vissza az előttem álló feladathoz, vagyis az ágyásban turkáláshoz térden állva. Nem akarok kifejezetten közömbös vagy bunkó lenni, de nem tudom megállni, hogy a fájdalom kisüssön a hangomból. Még mindig nagyon friss és nagyon új. Egy gyermekem elvesztése fáj, de azt megszoktam. Velt elveszteni örökre a Vámpír Királynak... Nem egészen minden napos még nekem sem.
Az ajtóban állva még meggonolhatnám magam, de már nem lenne igazán okom rá, hiszen eljöttem idáig, és nem olyanfajta vagyok, aki megfutamodik bármi elől is. Bárki elől. Főleg nem Lucy elől, aki a barátom, noha legutóbb csúnyán összevesztünk a Királyon, de ettől még nem lett kevesebb és mindig ott volt ha kellett. Elmondása szerint, korábbi életeimben is mindig, amikre én nem emlékszem, nekem csak ez van meg, és pár ködös feljegyzés egy halhatatlan nőről, aki korról korra jár, és nem tud megpihenni, mert nem tud kiszállni a körforgásból. Elgondolkoztató hogy ez átok, vagy áldás-e inkább, de nem tudom. Inkább előzőnek tekinteném hiszen ennyi ideig élni, és mindent elveszteni időről időre és újra felépíteni, mindig előlről kezdeni, egy gyötrelem lehet. Átsétálok a hallon, és a kertbe veszem az irányt, mintha a Ház maga súgná meg hogy merre találom a gazdáját, és igaza is lesz. Ott van, egy ágyásban kertészkedik, és nekitámaszkodok egy széles oszlopnak ami a házat tartja. - Azelőtt nem mondtad hogy szereted a növényeket - pillantok végig macska zöld szemeimmel a kerten, ahogy kezd kicsit kevésbé káoszos és elhagyatott lenni. Na persze, gondolom évtizedek álltak rendelkezésére hogy ilyen dzsungel nőjön ide. A kérdésére hallgatok egy kicsit, nem tudom. Nem fogalmaztam meg magamban eléggé, de tudom hogy valami így nem jó, és nem szeretem a nem jó dolgokat. - Nem tudom pontosan. Látni akartalak, beszélgetni - válaszolok végül is a magam egyszerűségében és végighordozom pillantásom az alakján. - Menjek inkább el, és hagyjak még neked időt? Vagy nem akarsz többé látni élve? - kérdezem semlegesen, mert ha így van, akkor bár megrepedt szívvel, de itthagyom. Ember vagyok még, fájnak dolgok és Lucy... az elvesztése fájna nekem. Megérteném, de ettől még az érzés megmaradna, és fájdalmas kétségek között zuhannék bele a bíbor felhőbe, ami kész magába szippantani örökre. A folyamat elindult, és nem akarom visszacsinálni. A Vér hívását hallom, és tudom hogy ez a sorsom. Ezt kerestem egész eddigi életemben, a helyet ahová tartozom. Az éj helyem az Örök Éjben van.
Nem hagyom magam túl messzire kalandozni az előttem álló feladattól, én így kezelem és dolgozom fel azt, ami fáj. Az én esetemben egy idő után megtanulja az ember, mikor kell éreznie és mikor tudja azokat későbbre halasztani. Én most inkább ezt választottam, ugyanis a ház lakhatatlan és nem maradhat így, én pedig nem kesereghetek valamin a végtelenségig. Lesz időm bőven feldolgozni és nem most kell megtennem. Vel felbukkanása valahogy nem lep meg, attól még barátok vagyunk, hogy annyi minden történt velünk a köztes időben. Én is túl akarnék esni ezen a helyében és ő mindig is egyenes volt ebből a szempontból. -A város közepén egy kis lakásban nem nagyon tudtam kertet tartani így nem volt értelme beszélni róla -sóhajtok, mert azért nagyon is hiányzott az erdő és kertem is. De mivel a betonban talán csak a pitypang, ha megmarad, a sáfrány például semmiképpen sem, ezért nem is igazán fordítottam rá energiát, hogy bármiféle gyógynövényt vagy hasonlót tartsak. Amúgy is ilyen időkben, amikor Vel velem van, nem szoktam mágiával foglalkozni, inkább kiélvezem, hogy ott van velem és együtt tölthetünk időt. Csak most minden félresiklott. -Értem -bólintok a válaszára, nem vártam sokkal jobban megfogalmazott magyarázatot, nekem már ennyi is elég. Lassan veszem le a kertész kesztyűt, teszem le a szerszámot és állok fel. Így is elválaszt minket az ágyás egymástól. Át kell gondolnom egy kicsit, hogy pontosan mit is érzek most iránta. Akarom látni vagy sem? Inkább nem találkoznék vele többet, hogy ne fájjon még jobban? Az elmúlt pár napban nem jutottam el ezekhez az érzésekhez, hogy feldolgozhassam őket. -Maradj. Pont élve akarlak látni. Gyere, menjünk be, ott kényelmesebb -fordulok meg, és anélkül indulok meg, hogy visszanéznék, követ-e. Inkább bent folytassuk, nem tartozik ez a téma senki másra és nem a levél kupacok között akarom megbeszélni. Frissen főzött teával és süteménnyel, valamint egy diszkréten a tálcára helyezett fájdalomcsillapítós fiolával térek vissza a szalonba, ahol leültettem Velt. Ez a szoba, egy háló és a pince van még a legjobb állapotban és a három közül inkább ezt választottam. Még a bútorok is kényelmesek, már amilyenek voltak annak idején. -Nem igazán... Gondolkoztam semmin azóta. Megpróbálom összefoglalni, amit sikerült értelmesen összeraknom. Nem akarlak elveszíteni, azért is... Reagáltam úgy, ahogy, amire nem vagyok büszke és bocsánatot kérek érte. Igyekszem megérteni, hogy... Miért a Király, de próbáld meg kérlek te is megérteni, hogy nekem ő az ellentétem, a szemben álló pólusom és ha úgy alakul, akkor hozzá fogsz tartozni. Ilyen még nem történt... Ez megijeszt. Kevés olyan dolog van, amit még nem próbáltam vagy nem történt meg velem és ez ilyen helyzet. Félek tőle, mi fog veled történni. És most te jössz, nem foglak félbe szakítani -veszek a végén egy mmély, reszketős levegőt, ahogy próbálok úrrá lenni a könnyeken, amiket azóta nem engedtem kicsordulni. Nem fogom még elsírni magam, de csak idő kérdése.
Tárgy: Re: Lucinda, az Utazó kúriája Szomb. Okt. 02, 2021 12:07 am
Lucy & Vel
Sok mindent elmondhatok magamról, de azt nem hogy bármikor is szándékosan bántottam volna Lucyt, és most éppen ezért rossz érzés hogy ennyire kiakadt azon hogy a város magába szippantott és a Király mellett kötöttem ki. Victorius meghozta azt a lökést amire mindig is vágytam. Tudtam hogy valamit még keresek, de nem tudtam mit, és hol. Minderre választ kaptam itt, amikor a vámpírok vámpírja kiszemelt magának a fa tetején, ahol dohányoztam békés magányomban. Máig mosolyra késztet a kép hiszen olyan távolinak tűnik már az egész. - Jó, ez mondjuk jogos. Ott nem nagyon lehetett kertészkedni. Furán vette volna ki magát ha kertet kezdessz ápolni vagy fákat nevelsz a nappaliban - mosolyodom el halványan, mert valahogy belőle még ezt is kinéztem volna. Korábban, amikor még emberként éltünk és azt hittem, ez lesz a vége. Majd egyszer valaki rajtunk üt, és elfognak, vagy megölnek, vagy valami erőszakos vég ér minket. Mindegyikünk erre készült, nem a valóságra. Sosem voltam kifejezettena szavak embere, de Lucy érti mit akarok mondani azzal hogy eljöttem ide ma. Nem akarom megszakítani a kapcsolatot vele, annak ellenére hogy kiborult a múltkor, mert neki sem lehet könnyű, de meg kell értenie hogy ezt én választottam magamnak. Én jöttem ide, nem kényszerített semmi. - Ki akarom használni az időt, ami még maradt, és nem akarok haragban elválni tőled. Ha becsukom a szemem, nem tudom hogy visszajövök-e még - sóhajtok fel, ahogy megvárom őt, és követem a konyhába, onnan pedig a szalonba ami még egészen jó állapotban van. Letelepszem és hátradőlve helyezkedek kényelembe amíg vissza nem ér. Hálás vagyok a fájdalomcsillapítóért, bár ma még csak hármat vettem be, és egyenlőre bírom a lassú haldoklást. Közel van. Érzem, hogy közel a vége. - Én sem jutottam ennél többre. Próbálom megérteni, de én hátrányban vagyok, mert nem emlékszem semmire. Hogy lett volna előző életem vagy hogy ismertelek volna korábban és így nekem nem olyan súlyos a helyzet - kezdek bele ahogy kicsit előre dőlök és megtámaszkodok a térdeimen. - A Király... Valahogy mindig, minden hozzá vezet... A látomások, az álmok, a vörösség, és még te is.... Nem tudom Lucy, oké? Én itt kötöttem ki, és egy éjszaka cigiztem a birtokon, és találkoztunk. Ott ült azon a fán, mint egy hatalmas fekete madár, és az érdekelte hogy miért vörös a hajam, és félem-e a halált... - iszom bele a forró, jó illatú teába. Megborzongok ahogy átmelegít a csontjaimig és valahogy nyugodtság tölt el. - Aztán többször találkoztunk, és a Holtak Templomában ahová a véletlen vitt... újabb ... hm, beszélgetésünk volt és... egyszer csak azt vettem észre hogy a nyakamra tapadva a foga hasítja a bőröm - teszem hozzá az igazságnak megfelelően, és nem térek ki rá hogy miről beszélgettünk. Ivott, és itatott. Azt mondta több lehetőségem is van - Azt mondta, vagy meghalok emberként, és akkor vége lesz, vagy élek tovább mágusként, nagyobb erővel mint amit valaha is elképzeltem. Vagy élek tovább vámpírként a mágus vonásaimat megőrizve és akkor kevert képességeim lesznek, de tiszta vámpír leszek, egyenesen az Ő véréből... Nem akarok meghalni, Lucy. Nem zavar ha a testem meghal, és végül vámpír leszek, azt gondolom tudnám kezelni, és boldgulnék ezzel, de nem akarom hogy elhagyj emiatt, mert mindig is a barátom voltál, az egyetlen igazi... - emelem rá ismét a pillantásom. Nem vagyok érzelmes fajta, de kevés ember fontos nekem és ő az egyetlen régi új akit nem akarok elveszteni azzal ha átalakulok.
Kezdőlap
Tárgy: Lucinda, az Utazó kúriája 
Nem mondom, hogy jobban vagyok, mert nem vagyok, még mindig sírni és tombolni lenne kedvem. De be kellett látnom, hogy ez csak egy darabig segít, nagyjából a másokdik nap után nem megnyugvást hozott, hanem kiszáradást. Szóval összeszedtem magam, elnyomtam az összes érzésemet és munkának láttam. Bár még áll az épület, bőven van még vele mit csinálni, hogy lakható legyen, szóval először egy alapos takarítás, minden tönkrement és megromlott dolog kukázása, satöbbi, satöbbi. Amikor már nem tudtam egyszerűen bent maradni, mert úgy érzem, megfulladok, az alaposan túlnőtt kertet kezdtem rendbe vágni, az ahhoz való eszközök nem rozsdásoktak meg túlságosan. Az egyik ilyen délután érzem, hogy mindenki közül Vel kopogtat az ajtómon. A kúria védelme legalább még működik.