Jack The Ripper

Jack egy tiszta vérű, nemesi vámpír vérvonal első szülötte, így ebből adódóan erős vérivó, a faj minden erősségével. Ezt tetézi kora, hiszen az idő előre haladta csupán kedvez a vérszopóknak, egyre erőteljesebbé és bölcsebbé téve őket. A fajából adódó képességei mellett említendő, hogy orvosi tanulmányai okán kiemelkedő ismerője az emberi szervezetnek, ami még veszélyesebbé teszi. Kedvenc fegyverét, az eredeti, ezüstből készült antik orvosi szikéjét mindig magánál hordja, mellyel szélsebesen csap le bárkire, fenyegetést jelentve nem csak az emberekre, de akár fajtársaira vagy vérfarkasokra egyaránt.
Kapcsolatait tekintve befolyásos családba született, a francia vámpír arisztokrácia krémjébe, ami elég árulkodó lehet. Öccse és unokaöccse az alvilág jelentős tagjai.

A Hasfelmetsző Jack néven elhíresült sorozatgyilkos története nem 1888-ban kezdődött. Hanem jóval korábban. A gyilkos ugyanis nem egy egyszerű ember, ahogy azt a viktoriánus korban hitték s ahogy a halandók máig hiszik. Egy árnyat kergettek már az első perctől, a Scotland Yard ugyanis egy hús-vér férfit keresett. Így érthető, miért is volt már a nyomozás kezdetétől  reménytelen Jack elfogása.
Jean-Jaques Ulliel története egészen a 17. század végére nyúlik vissza. Hiszen 1700-ban, a századfordulón látta meg a holdvilágot, éppen január elsején. Egy új kor kezdetén, hogy aztán évszázadokkal később ő maga vezesse egy még újabb korba a világot. A sorozatgyilkosok érájába. A füstös, ipari forradalom fénykorából egy még mocskosabb jövőbe. De ne szaladjunk ennyire előre. A 18. századi, Párizs melletti Ulliel birtokon rend uralkodott és a történelmet átszövő emberi háborúskodás szinte érintetlenül hagyta az évszázadokon át sztoikusan álló kastélyt. Ez azonban nem a csoda műve és semmi mesés sincs benne. Az Ullielek, mint a Bíbor Király egyik egyenes ági leszármazottai, mindig is a Sötétség szolgái voltak. Az árnyak között jártak s járnak, akár a fantomok, suhanva a halandók között s rajtuk élősködve. A dinasztia ugyanis az alvilágban vert gyökeret, a szervezett bűnözés melegágyaként. Főként fegyverekkel és egyéb hadászati cikkekkel kereskedtek, s teszik mindmáig, hiszen néhány (háborús) évtized egy vámpír szemében csupán szemvillanás. Minden félnek eladtak és beszereztek efféle cikkeket, amiről persze sosem szereztek azok tudomást. A család az idők előre haladtával egyre csak terjeszkedett, különféle üzleti irányzatokba merülve. De egy dolog sosem változott, a munkásságuk egytől egyig a romláshoz köthető. S még is. Ahogy peregtek az évszázadok, egyszer fogant egy Ulliel, aki valamelyest más volt, mint a többi. Ő volt Jean, vagy ahogy jobban ismerik, Jack. Jean a legidősebb fiúként született a 18. század hajnalán. Ahogy az a nemes vérgyermekeknél megszokott, kiskorától tanítani kezdték, hogy vérengző vámpíri természetét elrejtve, tökéletesen be tudjon illeszkedni az emberi társadalomba. Farkasként a bárányok között. Az ember, mint olyan, a vérivó tápláléka, semmi több. A vámpír pedig beolvad, mivel ez a vadászstratégiája, semmi több. Első ránézésre halandókhoz hasonlók, de csupán míg a függönyt le nem rántják. Az ember, a vér az élet. Jean érdeklődését még is már korán felkeltették az emberek, mint élőlények, akik szintén a természet részei. Mint faj. A viselkedésük, a társadalmuk, az indítékaik, az életük. Mindez egyre inkább lenyűgözte az akkor még ifjú vámpírt és szeretett volna egyre többet és többet megtudni, nem csak a sajátjai szemszögéből, de maguktól az emberektől. Köztük akart élni. Ahogy azonban sejtette, a család is felfigyelt különcségére és megvetették érte. Lenézték. Mivel képtelenek voltak megérteni, hogyan nemzhettek efféle fekete bárányt, egy anomáliát. Cseppet sem érdekelte őket, hogy Jean ugyan úgy eszik embert, issza a vérüket és eszi a szerveiket, ahogy a nemesség többi tagja, pusztán e mellett érdeklődést mutat. Pont ahogy az ember is képes érdeklődni az állatok iránt és szeretni őket, még is elfogyasztja. A kettő nem zárja ki egymást. De nem egy vámpír fejében. A vámpír ezt nem érti és elveti, amit nem ismer. Így, míg a család az új tagot, Jean öccsét felmagasztalta, hiszen ő hűen követte felmenői ambícióit és tovább vitte a családi vállalkozást, addig bátyja, akinek az örökösnek kellett volna lennie, elveszett a sötétben. Elhagyva a családi házat, mi több, az országot, Angliába vándorolt, hogy ott azzá válhasson, akivé lennie kellett. Aki mindig is volt. Levedlette francia nevét, akcentusát és egészen angollá vált metamorfózisa során. Orvosnak tanult és bele merült a viktoriánus kor mocsarába, a nyomornegyedekbe. Oda, ahol az ember igazán megfigyelhető, megérthető, a legszélsőségesebb körülmények között is. Ahol egy úttal gyanútlanul táplálkozhatott. Itt élt, itt praktizált és csodálta a túlélés gyönyörűségét és a fogantatás csodáját. Minden lény ezért küzd, élni és utódot nemzeni. Az ember sem különb. Vagy még is? Eljöhet-e az a pillanat, hogy az emberi szörnyeteg kebelezi be a Sötétség egy igaz teremtményét, egy valódi árnylényt, egy vadászt? A lényt, ami emberi vért iszik? Eljött ez a pillanat. A nyomor és szenny tetőzött, emberek éheztek és vesztek oda tömegesen. Családok hajóztak az élet viharai közepette. De volt olyan mélység, ahol már a halandó is kifordult önmagából. Ez volt az a pillanat, ami felébresztette Jean-ban a szunnyadó bestiát. Az igazi szörnyeteget. A kegyetlen gyilkost. Azt a fajzatot, akire titkon a családja is büszke lett, még ha ezt sosem mernék bevallani, megrökönyödésükben s mert úgy hiszik, a téboly zárta vasmarkai közé. Megszületett hát Jack, a Hasfelmetsző a 19.század mocskából és erkölcstelenségéből. Az élet és nemzés, mi oly szent volt számára - pont, ahogy minden nemes vámpír számára is -, porba lett tiporva. Mert az ember, az egyetlen élőlényként e világon, önként akarja elveszejteni gyermekét. Kiragadni, kitépni, legyilkolni, még mielőtt napvilágot látna. Az ember. Az ember olykor nagyobb szörnyeteg a "valódi" bestiáknál. Az ember szemében nem szent semmi, sokszor főleg nem a család. Az ember céltalanul kéjeleg. Az ember pénzért árul csalóka "szerelmet". Az embert még az sem tántorítja vissza, hogy így nemi bajokkal sújtja a sors vagy a természet! Az ember. Az ember felbomlasztja a családokat. Az ember nem veszi a fáradtságot, hogy ápolja a családi fészket és őszinte legyen az övéivel...az ember inkább elkábul egy szajha keblén. Hazugságokba. A ringyó pedig, ahogy az magától értetődő, hozzá, az orvoshoz megy, hogy távolítsa el a nem kívánt gyermeket, aki csak nyűg lenne. Hiszen az élet mit sem ér. Az ilyen, a női létet bemocskoló s arra cseppet sem méltó ribancok tették hát azzá, akivé vált. Saját hóhérukká. Így született meg az angol nyomornegyed utcáinak porából-koszából, könnyeiből és bűneiből az a sorozatgyilkos, aki azóta legendává vált. Jack The Ripper. A Hasfelmetsző, aki elhozza a Halált. Aki megbünteti a vétkes nőket. Elragadva tőlük nem pusztán semmit érő életüket, de a szépségüket, a nőiességük szimbólumait s mindent, amit csak lehet. Így tisztítva meg lépéstől lépésre a modernitásba hanyatló korunk.