Oliver Ulliel háza

Oliver & KicsiRipper ✠

- Megtudtam azt, drága kuzin, amit senki a világon - akár dicsekedhetnék is vele, mégsem teszem. Még a hangom is lehallkítom, félve attól, hogy a férfi akár még így is meghallhatja. S csak meredek magam elé pár pillanatra, utat engedve a képeknek, a szavaknak... hogy aztán áramütésszerűen térjek vissza a valóságba, és újfent érezzem azt a sóvorgást, amit azóta érzek, hogy a kapu kiköpött magából. Mintha nem lennék önmagam, mintha egy jelentős részem ott maradt volna nála, abban a mocskos vízben.
- Felteszem, hiába volt vámpír szíve, a te sötétséged még úgyis bekebelezte - nem sértem, nem ócsárolom, tényt közlök. Hisz mi Ullielok ilyenek vagyunk, szép lassan emésztünk fel mindent, ami kedves számunkra, hisz csak ezt ismerjük - legalább is én -, ebbe születtünk bele. És én baromira élvezem.
- Bizony - nevetem el magam. Azt sem értem túlzottan, Mrs. Ulliel hogy nem látta ezt. Én értem. Jó, ha valakik hasonlítanak, csak nem a mi esetünkben.
- Meg a bugyinedvesítő mosolyod... az se változik - biccentek is, igazolva szavaim, hisz mint a nagybátyja, ő maga is tisztában van ezzel, és ki is használja, ha épp ahhoz van kedve.
- Tudod mennyi minden ragadt rád.... Róla? Inkább tűnsz te a gyerekének, mint én... - furcsa él van a hangomban. Talán még Oliverre is féltékeny lennék? Elvégre ő mennyi időt töltött vele, ellentétben velem? Ő mennyi mindent tanult tőle? Rá biztos figyelt is.
- És szerintem is jól mutatunk. Mindenképp megfontolom, talán jobb is, ha együtt állunk anyád elé, és közöljük vele, a terve dugába szállt, rád úgyse tud haragudni - igen, most a háta mögé bújok, ahogy régen annyiszor. Tény és való, ha Oliver nem vett volna részt az őrültségekbe, nem úsztam volna meg őket olyan könnyedén.
- Túl sok minden történt, túl sok inger és információ ért... ezzel az "aprósággal" nem volt időm törődni - bizonygatom, de hát feleslegesen. Hisz sose akartam gyereket, mindig is tudtam, csapni való anyja lennék, és nem akartam, hogy egy ártatlan lélek általam kerüljön ebbe a mocsokba, és neki se legyen választása. Na meg... amíg apámmal szembe nem találkoztam, nem láttam olyan férfit, aki méltó lehetne akár egy kicsit is arra, hogy a gyermekem apja legyen. Bele a nagyvilágba meg csak nem szülök. Megbélyegeznének, s talán még rosszabb.
Meg nem tudom nevezni a tekintet, amivel ránézek, mikor a biológiai dolgokat kezdi ecsetelni. Ezt is biztos tőle tudja. Ki mástól tanulhatta el?
- Nem véletlenül - javítom ki egyből, annak ellenére, hogy forog velem a föld. De nem fogok hazudni neki, noha azt se fogom tudni elmondani,  melyik volt az a pillanat, mikor elhatároztam, rálépek erre a mocskos útra.
- Te is nagyon jól tudod, nem elítélendő ez köreinkben, és nem is egyedi - én pedig azt tudom, nem ő lesz az, aki pálcát fog törni a fejem felett, ahogy azt is tudom, az apámnál tökéletesebb párt a világon nem találnék. Még így is ezt gondolom, hogy tudom, mitől ő a Szörnyeteg.
Viszont szót fogadok, és hagyom, hogy bevezessen a házba, a kanapéra. Nem nézek körbe, részben mert ismerem Oliver ízlését, és tudom, mennyire ad a legapróbb részletekre is, részben mert egyszerűen fel nem foghatom, hogy történhetett velem mindez.
- Nem, én csak információhoz akartam jutni, a többi nem volt a terveim része. Nem gondoltam volna, hogy ez megeshet.... vele.... - és igazából szerintem ő se. Mármint könyörgöm a Hasfelmetszőről beszélünk, akinek nyoma sem volt akkor, mikor azokat a nyamvadt sikolyokat csalta ki belőlem. S ahogy erre gondolok, újfent mellbe vág, mennyire sóvárgok utána, mit meg nem tennék azért, hogy mégegyszer érezhessem. Pedig itt a hasamban az ár, amit azért fizettem.
- Az az ostoba mit tett, aki egy ilyen tárgyat őrizetlenül hagy, és végignézi, ahogy az itt lakók játszva lépkednek át rajta, mintha csak egy küszöb lenne - osztom meg vele az én nézetem, mert most már tudom, mennyire veszélyes az a cucc.

Lola & Oliver✠

Oliver érdeklődését egye jobban felkeltik a hallottak, de amint látja, Lola nyelve még sem ered meg annyira, mint szeretné.
- És elárulod nekem ezt a titkot vagy harapófogóval kéne kiszednem?
Meglepi, hogy a lány ennyire titokzatos és mintha elszégyellné magát. Különös. És nem vall unokahúgára. Sem a vámpírokra úgy egyáltalán. A megbánás és önmarcangolás nem éppen jellemző vonása a Bíbor Király leszármazottainak.
- Így igaz.
Feleli Oliver hűvösen, hiszen bármennyire is szerette őt a gótikus mátka, örökké szenvedett is egyben, ez volt a szerelmük ára. Ez volt a döntése ára. A frigy ára. S nincs, amit ne kéne megfizetni.
- Miért is változna? Tökéletes vadászeszköz: Az elbűvölés. Evolúciósan stabil stratégia.
Lola ismét, mintha csak az apját hallaná, már-már ugyan azok a szófordulatok köszönnek vissza. Míg bácsikája az esztétikát és züllést nevelte a fiába, addig a legidősebb Ulliel fivér, a lány nemzője pedig a természet kegyetlen és gyönyörű törvényszerűségeit.
- Valóban találkoztál vele.
Nyugtázza, ahogy Miss Ulliel rámutat az Oliver és Jean közötti hasonlóságra.
- Sok időt töltöttem vele gyerekként, mint tudod. De már régen találkoztunk. Ellenben, most a városban van. Érzem.
Vajon miért jött? Ennyi idő után. Hozzá jött-e? Netán a lányához? Vagy... Victoriushoz? Esetleg mindez a véletlen műve lenne?
- Én voltam a hagyatéka, vagy valami hasonló. Egy fiú, aki neki sose volt. Nem tudom, a nemeddel tisztában volt-e. Az anyád megtiltotta, hogy lásson. Már akkor, mikor rájött, hogy teherbe esett. És Jack bácsi valamiért ezt tiszteletben tartotta. A tisztességes nőket tiszteli, senki mást a világon. Bizonyára ezért. Bár én nem tettem volna így. De én nem ő vagyok. Bennem nincs ilyen erős erkölcsi törvény. Ő a saját szabályai szerint él, amit többnyire nem értenek meg, sem a halandók, sem a fajtánk. Ezért él magányosan. Az anyád, mikor megtudta, hogy ki is ő valójában, teljesen kiborult. Legalább is apám így mesélte.
Ezen a ponton nincs miért tovább hallgatnia. Sokkal többet tud Lola családjáról, mint amit eddig mondott. És még annál is többet.
- Találkoztál vele, nincs miért tovább ragaszkodnom a titkolózáshoz. Apa kért meg, hogy ne beszéljek neked ezekről, fene tudja, miért nézte ő is a nő érdekét a bátyja helyett.
Vállat rándít, fel pillant a fekete égre, a gyönyörű, végtelen feketeségbe, majd ismét kuzinjára tekint, aki egy fának dől. Szeme sem rebben.
- Nem értem, mi verte ki a biztosítékot anyádnál, mi mind gyilkosok vagyunk. A vőlegénye meg a leghíresebb sorozatgyilkos, akit valaha hordott a hátán a Föld. Minden esetre, nem láthatott téged és ehhez tartotta is magát. Apa talán ezért küldött el hozzá sokszor, ogy feledtessem a hiányodat. Még is csak a vére vagyok, még ha nem is ő nemzett. De bevallom, nem gondoltam volna, hogy ennyire közel kerültök egymáshoz, ha egyszer össze találkoztok. Ősi hagyományt élesztetek újjá. Habár a Bíbor Király utódai inkább fivér házasságokat kötöttek. Manapság pedig már a kuzinok frigye sem olyan gyakori.
Nem ítélkezik, még ha első hallásra meg is lepte a dolog. Talán ezért tiltotta úgy Jack ex-menyasszonya, hogy találkozzanak? Valahol érezte, hogy a saját lánya fogja kiütni a nyeregből? Lolának nem kell mondani, Oliver sejti, hogy domináns kapcsolat alakult ki Jean és Lola között.
- Ez igaz. Nem tudom, miért jött nála ez a mánia, hogy te és én.... talán vigasztalni akar. Vagy Victoriusnak imponálni?
Az utóbbit kissé elharapja, a tarkóján a Jel izzani kezd, érzi, de csak a bőre alatt.
- A természetes ösztönök vették át az uralmat.
Teszem fel az i-re a pontot, értem én, elméleti síkon, amit mond.
- Megláttad az apádat, életedben először, és tudtad, ő az a férfi, akit mindig is kerestél. Akit párodnak választottál. Feltételezem rajta is hasonló ösztön lehetett úrrá, bár ha jól sejtem, "elfelejtetted" közölni vele, hogy az elveszett lánya vagy. Arra nem volt idő a heves kopuláció közben.
Szemrebbenés nélkül beszél minderről, nem szégyenlős, az biztos. Úgy beszél unokahúga nemi életéről, mint az időjárásról csevegő emberek.
- Azért egy párzást a saját apáddal, ráadásul éppen a ciklusod ovulációs szakaszában nem nevezném "apróságnak".
Szúr azért oda, mert nem is ő volna, ha nem így tenne. Azt pedig Oliver és Jack is tudja, hogy az ovuláló nők még kívánatosabbak. Lola elismerő szavaira és kissé kioktató hangnemére csak bólint, természetesen nem ítéli el. Valójában nem igazán érdekli, kivel fekszik össze a vöröske. Ez az eset pusztán pikáns és különös, mivel pedig eljött hozzá, nem hagyja cserben. Be vezeti a házba és leülnek a kanapéra. Így kényelmesebb és diszkrétebb. Az ikrek már alszanak.
- Látom. Nagy hatással volt rád. Még sosem láttalak ilyennek.
A rideg és gyönyörű Lola, most egy szenvedélytől és dilemmáktól gyötrődő nővé lett. Lehet ekkora hatással egy férfi egy nőre?
- Nem tudom ki vagy miért alkotta meg A Kaput, hogy célja volt-e, egy terv része-e vagy az Elmozdulás szülte-e. De immáron tennünk kell valami ez ügyben. Majd elmegyek a polgármesterhez. De te nem ezért jöttél...igaz?
Kényelmesen hátra dől az ízléses kanapén és várja, mit felel minderre a lány.