Oliver Ulliel háza

Tárgy: Oliver Ulliel háza Szer. Nov. 07, 2012 10:54 pm

Oliver Ulliel háza

Az ifjú Ulliel házaspár a különös kisvárosba költözésekor az Északi negyedben telepedett le. Nem csoda, hiszen ez a város vámpírok lakta része, a Darklore tisztavérű család irányításával. A legjobb hely számukra.
Oliver is nemes, távoli rokonságban áll tehát a Darklore családdal, akik készségesen befogadták feleségével a városba és szívélyesen fogadták őket. Azóta Oliver felesége elhunyt, az ikrekkel továbbra is a házban élnek.
A ház jellegzetes, kívülről bár nem fekete, amit mindketten annyira szeretnek, hanem bordó, még ami egy másik kedvelt szín. A kapu fekete kovácsolt vas, egy denevérrel díszítve, némiképp vészjóslóan.
A ház mérete optimális, nem óriási, de nem is kicsi. Két emelet és több szoba.
Az földszinten található egy előcsarnok, már ez is gothizált, sötétszürke oszlopokkal és sötét tapétával. Minden tárgy és bútordarab egyedi, antik és gótikus, valóban, mint egy vámpírbarlang. A földszinten található továbbá jobb kéz felől egy átvezető folyosót követően az étkezde és abból nyílik a konyha. Az ebédlőasztal hosszúkás, borszínű abrosszal, egy szál fekete rózsával és művészien kifaragott ébenfa bútorokkal, székekkel és kandallóval. Az ablakokat minden szobában súlyos bársonyfüggönyök takarják, ahogy a szőnyeg is legtöbb helyen vérszínű vagy fekete, esetleg a kettő keveréke. Ez alatt sötét faburkolat található.
A konyha szintén elegáns, a fehér és fekete színek dominálnak. Innen nyílik a sötét pince.
Az előcsarnoktól bal kéz felé bársonyszőnyegű lépcső vezet fel, az első emeletre,de lent található még egy edzőterem és jakuzzi terem szaunával.
Az első emeleten helyezkedik el Oliver dolgozószobája, a cseppet sem szegényes könyvtár és olvasószoba, a virágszoba, sakkterem, zeneterem különféle hangszerrel, köztük egy fekete szárnyas zongorával, keleti szentély a szamurájkultusznak, szalon és erkély.
A második emeleten találhatók a hálószobák. A legnagyobb Oliveré, két kisebb vendégeknek és közvetlenül a nagy háló mellett egy gyerekszoba.
Fürdőszoba minden emeleten található és a hálókhoz külön is jár.
Fent pedig a padlás található.

Tárgy: Re: Oliver Ulliel háza Csüt. Nov. 15, 2012 7:41 pm

Érkezés egy új, sötét világba
Ewolet

*Sok minden történt Oliver Ulliel életében az elmúlt két hónapban. Több,mint ami szokott akár egy év alatt.
Oliver meghalt. Egy silány kis ösvényen történt egy,a titokzatos boszorkánynak köszönhetően,aki lepaktált az ördöggel. A vámpír maffioso mindig is vakmerő volt és ez a vesztét okozta. Vérbe fagyva feküdt a rozzant híd tövében,lepergett szeme előtt eddigi,sötét élete. Nem bánt meg semmit,csak kedvese szívfájdalmát sajnálta előre. Azt hitte ott mindennek vége,hiszen a vámpír sem halhatatlan. Az a boszorka pedig értett ahhoz,hogy hogyan végezzen egy vérivóval. Akkor viszont egy árnyék magasodott fölé, vér ízét érezte a szájában. Mikor kinyitotta a szemét,vérvörös szemekbe nézett. Megmentették. Volt még is olyan szerzet a vidéken,akinek elég hatalma volt ahhoz,hogy egy vámpírt visszarángasson a félig-meddig túlvilágról. A Bíbor Király volt az. A semmiből tűnt fel. Oliver nem értette teljesen hogy mit mond neki, csak azt érezte,hogy a tarkóját megérinti és ott a bőrébe ég valami,ami eddig is ott volt és minden nemesen ott van,csak a többség nem tud róla,a Szem. A Jel,hogy mind Hozzá tartoznak. A Király emlékeztette fajtájára és egy Légiót emlegetett. Ezt sötétség követte.
És sok más esemény.
Ewolet,az egyetlen aki előtt teljesen leplezni akarta a belső szörnyeteget,a kiéhezett vadállatot,még is betekintést nyert Oliver legsötétebb kis zugainak egyikébe. Ott őrizte bent,leláncolva a Fenevadat,ami valójában ő maga. Ami minden vámpír,az ösztönök szintjén. Még is Ewolet azt váltotta ki belőle,hogy ne akarja megmutatni neki ezt a bestiát. Óvni akarta és akarja tőle,mert veszélyes,kiszámíthatatlan és visszataszító,ha a felszínre tör. Úgy hozta a Sors,hogy Ewolet meglátta,elszörnyedt attól amit látott. Sötét éjszaka volt akkor. Ennek ellenére,közvetlenül ezután úgy gondolták,még is egybekelnek. Spontán megfontolásból,hiszen már úgy is régen készen álltak rá. Tudták,hogy nem lehet téves a döntés. Már az első találkozásukkor tudták,a temetőben. A mennyegző után pedig-s mindez ismételten,két hónapon belül-nászútra ment a pár,ahol megfogant első gyermekük. A jó hírt Ewolet hamar közölte férjével, aki éppen annyira örült,mint kedvese. Nem törődve azzal,hogy miféle szerzet lesz a gyermek. Dhampír,azaz félvámpír. Nem méltó egy nemeshez? Kit érdekel. Oliver Ullielt legalább is nem. Nem azért,mert lázadna a vére ellen,még véletlenül sem,hiszen nemesnek nevelték. Egyszerűen csak öntörvényű,még ha ezért egyszer majd meg is kell fizetnie. Sosem gondolta volna,hogy lesz nő,akibe valóban beleszeret és nem csak dísznek veszi majd el. Pedig megtörtént,nem is akart sose harcolni ellene. Felesége mágus,még is a Fény és Sötétség határán lebeg,talán pont ez teszi kellően különlegessé és talán pont ez vonzotta a vámpírt.
Közös gyermekét várja hát a pár, ezért döntött Oliver úgy,hogy itt az ideje a változásnak. A váltásnak. Úgy látta jónak,hogy el kéne költözniük,egy közös,független otthonba,ahol ténylegesen elkezdhetik közös életüket. Ewolet is egyet értett ennek kapcsán,így gördülékenyen ment a dolog.
Oliver írt egy levelet távoli nagybátyjának, William Darklore-nak,amiben megkérte,hogy újdönsült nejével letelepedhessenek a városban, konkrétan a vámpírok negyedében. A válasz két héten belül megérkezett, William és Lenore Darklore szívesen fogadják a párt és előre üdvözlik a városban.
Így történt,hogy egy kellemes novemberi napon megérkeztek Nameless Town városába. A fekete autó átvágott a sűrű ködön ami a várost körülöleli és elgurult egészen a házig,amely ezentúl Oliver és Ewolet Ulliel közös otthona lesz. Út közben és a költözés megbeszélése alatt Oliver elmesélte feleségének a város történetét,kitérve a vámpírok által irányított északi negyedre és a távoli rokonságra a Darklore dinasztiával,akik szintén a Bíbor Király leszármazottjai.
A kocsi megáll,a fekete öltönyös vámpír kiszáll és oda is lép fiatal arájához. Elnézik közösen a házat,ami összetéveszthetetlen. Kovácsolt vaskapu, denevérszárnyú szörnyeteggel díszítve és a vérvörös tégla: Csak a nekik szánt ház lehet.*
- Tökéletes. Ma chéri, te is úgy véled?
*kérdezi halkan és egy apró csókot ad terhes felesége szájára,a hasát pedig finoman baljával végigsimítja*
- Gyere, nézzük meg bévülről is. Kétlem,hogy csalódást okozna.
*könyökét kinyújtja a máguslány felé és már meg is indulhatnak befelé. A ház eddig pompás,vámpíri igényeknek megfelelő,kellően sötét hangulatú,amit Ewolet is úgy szeret. Maga a város is elnyerte Oliver tetszését,kellően borongós és sejtelmes. Nem lesz itt gond. Jól fognak élni és szeretni fogják,ez a megérzése. Kedvesére pillant,széles mosolyával és várja a reakcióit,benyomásait az új helyet illetően*

Tárgy: Re: Oliver Ulliel háza Szomb. Nov. 17, 2012 5:14 pm

Új élet, új kezdetek

Elskling, az én Oliverem

//Úúúgy izgulok! *.*//

*Szavakba önteni az érzéseket és az elmúlt hónapok eseményeit nem éppen könnyű feladat, hisz a fenti sorokban már leírtak minden lényeges információt. Ennek ellenére még is van mit mesélni, hisz vannak bizonyos dolgok, amiket ifjú máguslányunk másképp élt meg, mint halhatatlan kedvese.
Kicsit korábbra visszatekintve, mint két hónap, egy olyan dolog történt az életében, ami mély nyomot hagyott benne és talán örökké tartó félelmet is: a Bíbor Királlyal való találkozás. Merész és ostoba, naiv kérdéseivel magára haragította Őt, aki kegyetlen bosszút állt a lány szemtelenségén: Ewolet majdnem az őrület legmélyebb bugyraiba merült, Dr Dunkelfreud-hoz, a pszichiáter vámpírhoz kellett vinni, aki az istenek kegyelméből képes volt visszarázni a józan ész mezejére a pórul járt hölgyet. Munkaterápia képpen Ewolet x időnként elment az Asylumba és segédkezett a Doktor úrnak, aki szintén erre a vidékre költözött - legalább is ő ezt hallotta. Ha ez így van, akkor lehet tudja folytatni nála a kezelést, ameddig szükséges.
Mindezek után tudta meg, hogy Oliver is találkozott a Királlyal, aki nem akármilyen erőt adott kedvese birtokába: megitatta önnön vérével. Egy ideig veszélyes is volt az ifjú vérszívó menyasszonyára -borzalmas volt azaz éjszaka, de Ewolet kitartó volt és nem hagyta magát elijesztetni-, ennek ellenére még is egybekeltek és a Sötétség kiszámíthatatlan és veszélyes világában közös ösvényre léptek. A Belső Szörnyet, az igazi Oliver Ulliel-t bár megpillantotta, még sem hátrált meg tőle. Úgy hangozhat ez, mint egy nyálas, romantikus vígjáték, de hát ez az igazság: a szerelem mindent legyőz. Lépjünk tovább.
A nászútjukat követve első gyermekük is megfogant. Ewolet nem is tudta, hogy merre van fejjel, annyira megörült, amikor az orvos kijelentette terhességét. Rögvest meg is kereste az este folyamán kedvesét, ám nem találta egyedül: három másik öltönyössel tárgyalt valamit. Maffia ügyek, egyértelműen. Viszont hamar elterelődött kedvese figyelme erről az "üzleti" dologról, mikor is fülébe jutott gyermekének érkezése. Igaz, nyugodt vérű vámpír és nem mutatta ki teljes egészében kirobbanó érzelmeit, de Ewolet tudta, hogy férje legszívesebben cigánykereket hányna és felesége nyakába ugrana az örömtől. // XD // Sebaj, a boldogság így is nagy volt. El is határozták, hogy elköltöznek és a Névtelen Városban új életet kezdenek.
A Darkloe negyed rendkívül sötét és borongós, még a vak is láthatja, hogy ez egy vámpírok lakta terület. Máguslányunk tetszését viszont elnyerte, már akkor, mikor átlépték a település határát. Figyelmesen végighallgatta kedvese beszámolóját a helyről és a vezetőcsaládról, majd hatalmas mosoly ült az arcára, mikor megpillantotta a távolban új otthonukat.
És megérkeztünk a jelenbe: a párocska ott áll a kovácsoltvas kapuban -Ewolet alaposan megszemléli a furcsa szörnyeteget, ami otthonukat "őrzi"-, és lassan meg is indulnak befelé, hogy ott is megcsodálhassák a vörös falú épületet.*
-Igen, én is. Fantasztikus ez a ház.
*El van ámulva és alig várja, hogy közelebbről is megszemlélhesse a szobákat, a konyhát, a fürdőt, mindent. És persze üzennie kell majd örökké aggódó édesapjának, hogy jelentse megérkezésüket és, hogy minden rendben van. Az apró csókot megnyújtja kicsit, de a simítás végett kuncognia kell - kissé csikisen hat rá.*
-Persze, nézzük meg bent is! Szerintem jobb lesz, mint amilyennek elképzeljük.
*Belekarol férjébe és meg is indul vele befelé, közben végigpásztázza a zöld területeket is.*
-Olyan hatalmas a kert is! Istenieket fogunk majd a gyerkőccel játszani itt!
*Le sem tagadhatná, hogy be van zsongva, az ajtóhoz érve ki is nyitná azt, de zárva találja.*
-Hmmm... Kellene a kulcs.
*Kedvesére pillant, mert mintha valamelyik zsebébe rejtette volna azt a kis tárgyat. Ha sikeresen bejutnak, akkor rögvest berobban a konyhába és az egyik székre huppanva körbeszemléli.*
-Hűű...
*Csak ennyi csusszan ki ajkain, majd fel is áll és megnézi a fürdőt is, a szobájukat, majd a gyerekszoba küszöbénél áll meg. Nem szól semmit, csak nézi, csillogó szemekkel. Tökéletes. Minden tökéletes. Belép a kis szobába és a benne lévő kis sámlira csüccsen. Bal keze a hasán pihen s alig hiszi el még mindig, hogy itt van, a férjével, akivel első, közös gyermeküket várják. Csodálatos számára ez az érzés.*
~Bárcsak sosem múlna el...~

Tárgy: Re: Oliver Ulliel háza Szomb. Nov. 17, 2012 5:45 pm

*Az út nem volt rövid,de megérkeztek. Kellemesen,mindenféle megrázkódtatás nélkül. A város utcái kietlennek tűnnek,de majd megszokják és később csak előbújnak az itt lakók.
Oliver kedvesére pillant,akinek arcán ugyanolyan széles mosolyt lát,mint a sajátján. Nem tagadhatják,mindketten örülnek,hogy végre hivatalosan is összekötötték életüket és megindultak a Sötétség ösvényén,ami tövises és vérrel áztatott,de az Ő ösvényük,amin járniuk kell. Ráadásul nem csak kettőjüknek,hanem nemsokára hármódjuknak,gyarapodik a család*
- Akkor jó. Menjünk be.
*nem is gondolta,hogy felesége véleménye eltérne,ismeri már az ízlését,ráadásul-szerencsére-hasonló az övéhez. Belépnek a nagy kapun,át a kerten az ajtóig sétállva a macskaköveken*
- Valóban tágas kert. Bármire kihasználhatjuk. A kis ördögfiókánk is jól ellesz majd,csak szem elől ne veszítsük a bokrok között.
*kuncogja el magát,igen,ez neki vicces,nem olyan aggódó mint Ewolet*
- Meglehet. Mintha csak a fejünkból pattant volna ki.
*helyesel a máguslány szavaira,úgy látszik a negyedben minden ház a vámpírokhoz igazodik,ennyire*
- Nálam van.
*feleli rögvest és elő is veszi a szép,művészi kulcsot. A zár kattan és belépnek. Bent tágas,nagy,még sem zavaróan monumentális. Pont megfelelő*
- Szép ház.
*mondja egyidejűleg Ewolet ámulásával és ő is végigmér mindent. Kedvese meg is indul nézlődni,Oliver pedig lassú,ráérős léptekkel halad utána és szemlélődik. Látja szerelmén,hogy teljesen izgatott a házzal és az új életükkel kapcsolatban,persze Oliver is örül,csak ő sokkal nyugodtabb fajta. Felsétáll mikor Ewolet is azt teszi,akit végül a gyerekszoba varázsol el legjobban. Leül a sámlira,férje pedig az ajtóból nézi félmosolyával. Neki is új ez és neki is örömteli. Pár percig csak némán áll a küszöbön és nézi szépséges feleségét,majd átlépi azt és odamegy hozzá. Megsimítja az alacsony kis zsámolyon ücsörgő nő fejét,majd le is guggol hozzá*
- Pont amilyen a mi gyerekünknek kell.
*nem vitás,a gótikus gyerekszoba passzol hozzájuk és gyermekük is remélhetőleg hasonlítani fog ebben a szüleire. Végigsimítja neje karját majd a hasát is,ami már tapintható-biztosan nagy gyerek lesz-és két kézre fogva a derekát egy puszit nyom Ewolet hasára*
- Azt olvastam,hogy az apukák szoktak beszélni a még meg nem született gyereküköz és ez be szokott vállni.
*kezdi,úgy tűnik a pókerarc ellenére valóban foglalkoztatja a dolog és ki hinné, baba-mama oldalakat böngész a neten,hogy ilyen információk birtokába juthasson*
- Tegnap mikor már aludtál felhívtam Dr.Dubois-t,tudod,a családunk orvos barátját,aki vámpír és ő lenne az orvosod a terhesség alatt és a szülész is. Azt mondta nemsokára meglátogat minket és elvégez pár vizsgálatot.

Tárgy: Re: Oliver Ulliel háza Szomb. Nov. 17, 2012 10:03 pm

*Végre elérték új otthonukat s alig várják, hogy felfedezhessék azt. Meg is indulnak befelé, abba a házba, ami közös életüknek egy nagyon fontos központja lesz. Itt fognak élni, itt fogják a gyermeküket vagy gyermekeiket felnevelni, családi viták helyszíne, ünnepek színtere, minden fontos dolog itt fog zajlani majd.
Meg is indulnak befelé, megszemlélve közben a kertet is.*
-Bizony, bármire. Nem fogjuk szem elől téveszteni, még csak az hiányozna, hogy egyszer csak eltűnjön... Honnan gondolod, hogy ördögfióka lesz a gyermekünk és nem egy szófogadó angyal? Bár, te vagy az apja, úgyhogy lehet igazad lesz.
*Maga is jót derül, nem is csoda, hisz nagyon jó kedve van most.*
-Így igaz, mint Pallas Athéné Zeuszéból: teljesen felszerelve és berendezve minden számunkra szükséges dologgal.
*Bólogat helyeslően, majd megkísérli a házba való behatolást, de kulcs nélkül sajna nem sikerül neki. Pálcával is kinyithatná, de marad a megszokott mugli módszernél.*
-Tudom, hogy te rejtegeted, azért pillogok rád ilyen szépen.
*És valóban, bociszemekkel néz kedvesére és jobbját nyújtja a szép kis kulcsért, majd ha megbirkózik az ajtóval, akkor be is lépnek.*
-Nem szép, hanem gyönyörű!
*Ámulkodik továbbra is, majd el is indul kis felfedezőútjára, ami a gyerekszobában ér véget. Az egyik kis sámlira csüccsenve nézelődik s csak pár perccel később veszi észre szerelme jelenlétét is. Mikor megsimítják a fejét, felpillant a bűnkék szempárba és elmosolyodik.*
-Igen. Remélem ő is szeretni fogja ezt a stílust és nem lesz másmilyen, mint mi. Bár, ahogy magunkat ismerem, nemigen fog másfajta irányzatok felé hajlani.
*Eltűnődik pár másodpercig, szinte maga előtt látja a közeli jövőt, ahogy kisgyermekével játszik. Ha lány lesz, olyan csengő hangja lesz, mint egy kis angyalnak, gyönyörű szép lesz és igazi művészlélek. Ha pedig fiú, akkor ugyan olyan lesz, mint Oliver, ebben szinte biztos.
Furcsa érzés fogja el, ahogy hűvös csókot kap a hasára. Kellemes, de még is furcsa.*
-Magam is ezt olvastam; én szoktam is beszélni hozzá, amikor egyedül vagyok vele. Vajon hall minket és ért bármit is abból, amit mondunk?
*Alhasára pillant, melynek finom kis domborulatát nem takarja el a fűző, hisz nincs is rajta ilyesmi, csupán egy lazább, fekete-vörös ruhácska. Mostanában ügyel arra, hogy ne vegyen fel szoros ruhákat, sem neki, sem a babának nem lenne túl kényelmes.*
-Amúgy láttam valamelyik este, hogy baba-mama oldalak nézegetsz az interneten...
*Elkuncogja magát ugyanúgy, mint azon az estén, csak akkor visszafojtotta magába, hogy ne zavarja meg kedvesét, de lehet úgy is leleplezte már magát.*
-Rendben van, jöjjön csak. Kíváncsi vagyok, hogy miféle újdonságot tud mondani a kicsikénkről.
*Puszit nyom férje arcára, majd ismét a gyerekágyra pillant, elgondolkodva.*

Tárgy: Re: Oliver Ulliel háza Vas. Nov. 18, 2012 9:06 am

*kicsattanó derűvel érkeznek meg és körbe is néznek rögtön. Szép idő,jó környék és nekik való otthon. Ideális a családtervezéshez*
- Nézz rám,chéri,születhet nekem angyal gyermekem?
*elneveti magát ahogy szemrevaló felesége is*
- Viszont nem csak én adtam bele abba a magzatba,így nem csak tőlem függ,milyen lesz. Te pedig egy tündér vagy,a Sötétség Fénylény gyermeke,apró dobogó szívvel,mi túl odaadóan dobog.
*kiszélesedik mosolya és csókot lehel Ewolet rőt ajkaira,bóknak szánta amit mondott*
- Nem akármilyen csemete lesz a miénk,van egy ilyen megérzésem. Erős lesz,okos lesz,ügyes lesz és nagy dolgokat fog véghezvinni,ha felnő.
*nyilatkoztatja ki,dehát hogy is ne lenne büszke?*
- És még a vámpírokat mondják "gonosz csábítónak".
*jegyzi meg egy buja kis mosollyal,végiglegeltetve szemét a máguslányon. Bemennek,körbenéznek és nem is csoda,hogy a gyerekszobában kötnek ki. Első gyermekáldás ez mindkettőnek,ösztönösen ekörül forog most az életük*
- Biztosan. Hacsak nem fogunk veszekedni,mert akkor úgy járunk mint Addams-ék,hogy hirtelen "normális" lesz szegény gyerekünk.
*viccelődik,de jobb félni mint megijedni. Szerencsére nem gyakori náluk a civakodás és ha van is,általában két nap ágyban hempergéssel ér véget*
- Nem tudom,chéri,szerintem az orvosok se tudják. De ártani nem árthat. Az emberek a szobanövényeikhez is beszélni szoktak,álltólag ez is hatásos.
*nem gúnynak szánja,csak azt mondhatja amit olvasott*
- Lebuktam.
*lebbigyed a szája,de hamar visszakanyarodik félmosollyá*
- Érdekel,hogy mi játszódik lent odabent. És hogy mi fog azután,ha már kijött.
*Oliver mindig is érdeklődő,kiváncsi típus volt,ezért nem is olyan meglepő,hogy érdeklődik*
- Bár csak következtetni tudunk,hiszen a mi porontyunk más lesz a többitől.
*fogalma sincs,fejlődésben miben térhet majd el egy félvámpír egy vámpírtól vagy embertől,ezen fajok fejlődésétől*
- Azt mondta egy hét múlva meglátogat minket,akkora már lecsendesültek itt az állapotok,befészkeltük magunkat.
*a puszin elmosolyodik,kedvese füle mögé simít pár tincset*
- És,hogy érzed magad? Milyen érzés?
*mivel férfi,sosem tudja meg milyen a terhesség,de visszatérve a kiváncsi természetéhez,kérdezősködni kezd*

Tárgy: Re: Oliver Ulliel háza Hétf. Nov. 19, 2012 5:57 pm

*A kérdésre végigméri hőn imádott férjét, majd legyint egyet.*
-Kizárt dolog. A bébicsőszök hetente fogják váltogatni egymást, mert nem bírják majd idegileg a csöppségünket. Mondd, hogy lehetsz ilyen gonosz?
*Csóválja fejét lemondóan, majd persze elneveti magát.*
-Hát, igen, az én génjeim talán javítanak majd valamicskét a magatartásán. Inkább dobogjon odaadóan, mint nemtörődöm módján, nem igaz?
*Halvány mosolyt villant, majd viszonozza a csókot.*
-Remélem igazad lesz. A kettőnk keverékéből csak nem fog rossz dolog kisülni.
*Nevetgél és megint elkalandozik egy pillanatra. Próbálja összerakni a fejében, hogy milyen is lesz majd a csemetéjük. A fiúk általában jobban hasonlítanak az anyjukra, a lányok pedig az apjukra, de mindig akadnak kivételek. Olivernek erős génjei vannak, mivel vámpír, ezért kisfiú esetén biztosan rá fog jobban hasonlítani. Kislány esetén pedig csak örököl majd valamicskét az anyjától is a gyerek.*
-Csak azért hívunk így titeket, hogy a saját gonoszságunkat és csáberőnket a feledés homályába taszítsuk s elrejtsük mások elől.
*Szinte dorombolja a szavakat, még kacsint is mellé, majd a kulcsocskával gyorsan kinyitja az ajtót és besuhan a házba, még mielőtt férje bármit is tehetne. Igen, kérem szépen: Ewolet D. Ulliel ilyesmire is képes, gaz vámpírok megbűvölésének mesternője ő, a mágusok között. // XD //
"Hősnőnk" hamar körbejárja új otthonukat, majd a gyerekszobában köt ki párjával együtt s ott folytatják a beszélgetést, természetesen születendő babájukról.*
-Akkor sosem veszekedhetünk! Még csak az hiányzik, hogy a gyerek "megjavuljon". Bár, ahogy magunkat ismerem, ha össze is kapunk valamin, annak csak jó lesz a vége.
*Elpirulva kuncog egyet és egy ismert, régi mondás jut az eszébe: "Nincs is jobb a békülés utáni szeretkezésnél".*
-Igazad van, a növények állítólag tényleg szeretik, ha beszélnek hozzájuk. De a mi gyerkőcünk nem egy cserepes virág lesz, hanem egy igazi rosszaság, egy félvámpír... Szentséges Odinom, még nem találtuk ki, hogy mi legyen majd a neve! Ha fiú lesz? És, ha lány? Francia vagy norvég? Esetleg legyen két neve, az egyik ilyen, a másik olyan vagy...?
*Még van idejük ezt bőven kitalálni, de mint Thor villáma, úgy csapott belé hirtelen ez a dolog és bizony el is kezd gondolkodni rajta. Kérdőn pillant kedvesére, hogy legyen segítségére ebben az ügyben.*
-Le bizony.
*Nevetgél, de Oliver édesen lebiggyesztett, majd döglesztő félmosollyá alakuló ajkai teljesen leveszik a lábáról és nem állja meg, hogy ne adjon egy csókot a vámpír férfiúnak. Ha most nem lenne terhes...! // XD // Mélyet sóhajt, mintha azt gondolná: "Drágám, nem éri bevetni a mosolyod, nem így szólnak a játékszabályok".*
-Értem.
*Bólint egyet, nem csodálja, hogy kedvesét érdekli ez a folyamat, hisz mindig is kíváncsi természetű volt.*
-Ez igaz. Teljesen más lesz. Szegénykém, remélem egyik táborból sem fogják kiközösíteni vagy bántani. Majd adok én nekik, ha megpróbálják.
*Anyuci éledezik belülről, az anyai ösztönök lassacskán kialakulnak benne.*
-Jól van, várjuk sok szeretettel a doktor urat.
*Mosolyog továbbra is, majd az érdekesen csendülő kérdésen elgondolkodik.*
-Jól érzem magam, bár olykor rám tör a hányinger, ami nem túl kellemes. Remélem nem fog sokáig tartani. Hogy milyen érzés, azt nehéz megfogalmazni. De van egy olyan előrelátásom, hogy igazi anyatigris leszek, aki minden rossztól meg fogja óvni a gyermekét. Ha valaki ferde szemmel mer ránézni, az halott. Már pedig errefelé elég sok az élettelen egyén, nem lenne senkinek sem jó, ha gyarapodnának, igaz? És itt most nem a vámpírokra gondolok ... Viccet félretéve: nagyon különleges érzés. Talán ez az a jelző, amivel illethetném ezt a dolgot, ami bennem zajlik. Nem tudom, olyan, mintha... Mintha tudnám, hogy mikor mire van szüksége, mintha érezném, hogy szeret engem és téged is. Lehet, hogy ez butaság és csak beképzelem magamnak, de akár lehet is benne valami. Arról nem beszélve, hogy azt várom mikor mozdul meg. Azóta, amióta megtudtam, hogy terhes vagyok, várom, hogy... Hogy csináljon valamit. Tudom, hogy még nagyon pici és nem fog rögtön rúgkapálni, de valahogy még is várom. És nagyon boldog vagyok. Ilyen boldog ilyen hosszú ideig még sosem voltam! Egyszerűen fantasztikus! Jaj, elskling...
*Férje nyakába borul, megcsókolja és örömkönnyeket hullajt, ajkai fülig érnek. Lehet az érzelemtúltengés is egy fajta "tünet".*

Tárgy: Re: Oliver Ulliel háza Szomb. Dec. 01, 2012 7:19 pm

- Elég valószínű,chéri,hogy a jós szól belőled.
*kuncog kacéran és átöleli fél kézzel egyetlene derekát*
- Atyáimat kérdezd és a Sötétséget. Én erre felelni nem tudok.
*mondja szinte vállat vonva,csak nem szokása,hogy hogyan lett ilyen pokolfajzat,azt ő nem tudhatja,de tény és való és nem is sajnálja*
- Ha bármi erény lesz benne az csak tőled lehet,kedvesem. A szív pedig úgy jó,ha gyorsan pumpálja a vért...hőn szerető s csak érted remegő ajkaim közé.
*dorombolja asszonyának,hízelgőn,a fülébe lágyan*
- Túl jók vagyunk együtt ahhoz,hogy ne süljön ki semmi ütős az egyesülésünkből.
*nem is öntelt,de hogy is ne lenne az,hiszen pár hónap múlva apa lesz és erre már most büszke*
- Rögtön gondoltam ám,ahogy rám nézel,levéve a lábamról szó szerint,csak úgy zuhanok a koporsómba. De nem bánom,ha te is velem esel,pontosabban rám.
*feleli pajzán kis félmosolyával,mely kirajzolja jellegzetes mimikai ráncát és egy csókot nyom Ewolet szájára,aki utána be is iszkol a házba és alaposan szétnéz,ura pedig utána. Szinte hihetetlen,hogy így telik s múlik az idő,ez a közös házuk és immáron házasok, Ewolet pedig az első gyermeküket hordja a szíve alatt,mi mindúntalan keringeti mézédes vérét*
- Pontosan. Teljes mértékben egyet értek. Minden esetre gyakoroljunk,hogy mire jön a baba,már profik legyünk.
*helyesel vadul nejének és ugyanolyan pikáns pillantást vet rá mint a nő,végiglegeltetve égkék szemeit a formás idomokon alaposan*
- Ne idegeskedj,ma chéri,nyugalom,lazíts...
*nyugtatja az örökké hideg vérű s higgadt ház ura,leguggolva hozzá*
- A két keresztnév pompás lenne,arany középút. Csak passzoljon lehetőleg a vezetéknevéhez. Gondoltál már valamilyenre vagy vannak esetleg kedvenc neveid? Ami nem lenne rossz az például a Francois, André, Gérald, Jean, Auréle, Joel, Narciss, René. Ha lány,akkor mondjuk Valérie, Béatrice, Amélie, Dionne, Blache, Angelique, Héléne, Giselle, Sybille.
*felsorol pár szép nevet ami az eszébe jut és el tudná képzelni a gyereküknek, Ewolet kedvére válogathat*
- Hm,azthiszem sűrűbben kell teherbe ejtenelek,ilyenkor valahogy könnyebb téged levenni a lábadról.
*jegyzi meg a hever csókra,amit a máguslány csak úgy adott neki epekedő tekintet kíséretében,biztosan a hormonok,gondolja,minden esetre neki tökéletesen megfelel,hehe. A csókot persze viszonozza*
- Mit szólnál,ha holnap bemennénk a városba venni pár dolgot a kicsinek?
*kérdezi,úgy is körbe kéne nézniük a városban,a kellemeset pedig a hasznossal köthetik egybe*
- Szerintem felesleges aggodalmaskodni,ha magamból indulok ki inkább a táborozó gyerekeket kéne félteni majd tőle.
*ravasz vigyor és sötét kuncogás kíséretében újonnan csókot vág feleségével*
- Értem. Örülök,ha jól érzed magadat,tartósan. Még valóban aprócska,nem tudom mikrotól fog mozogni,majd a doki megmondja. Körülbelül mikorra is várjuk?
*nem ért ám annyira ehhez,ezért inkább rá kérdez,a nők ezt jobban számon tartják,közben azért Ewolet a nyakába borul nagy szerelmetesen és a szuszt is kiszorítaná belőle,ha nem lenne vámpír. Oliver pedig felkapja két karjába*
- Gyere,nézzük meg a szobánkat is közelebbről. Holnap pedig irány a város.
*guggolásban fogta kezébe a terhes asszonykát és guggolásból is áll fele,mintha csak egy könnyű virágszálat tartana a kezében-hiábs,vámpír fizikai erő-és meg is indul vele a pár méterre levő hálószobáig. Ő maga is nagyon boldog,mámoros érzés ez,igen,nem az a tipikus gyilkos ösztön és vadászat közben érzendő feldobottság,nem is csak a kéj,hanem olyan más,egyedi. Mikor beérnek a hálóba,óvatosan leteszi a feleségét az ágyra*
- Várj itt egy pillanatra.
*mondja neki és odasétáll az egyik fiókos szekrényhez,beletúr,kivesz egy szép kis tőr és leemel egy krisztálypoharat a bárszekrényből. Visszamegy a nőhöz és a két kezébe adja a poharat,leveti a zakóját az ágyra dobva,kigombolja a bal csuklója mandzsettáját és a pohár fölé emeli. Megvágja az erét és kibuggyan egy kis vér. Még nem éri el a pohár felét,mikor elveszi a kezét és finoman megnyaldossamakár egy macska,szép lassan begyógyul majd magának,reggelre. A véres kést lenyalja és az éjjeli szekrényre rakja*
- Idd csak meg chéri. Biztosan jót fog tenni a kicsinek,erős a vérem,főleg azóta. Téged is erősíthet és tudom,hogy kívánod. A doktor a telefonban azt mondta terápiás vélból sem árt.
*mondja kedvesének és bíztatja,hogy igyon. Már volt,hogy adott neki,csak hát nem adhat sokat,rá ne szokjon és meg ne ártson. Ameddig Ewolet issza a vörös nedűt,elkezdi kigombolni fekete ingét és az övét is az ágyra dobja. Amennyiben megitta,kiveszi a poharat a kezéből és a levélbontó kés mellé helyezi. Leguggol elé és a dús,barna fürtjeibe túrva szenvedélyesen megcsókolja. Érzi még az ajkain a saját vérének az ízét*
- Mit szólnál,ha felavatnánk a hitvesi ágyunkat? Remélhetőleg van olyan kényelmes,mint az eddigiek.
*invitálja sötét s túlfűtött éjszakára szerelmét,aki remélhetőleg nem is ellenkezik. Ha így van,puhán a fekete selyempárnák közé dönti,vámpíri csókokkal elhalmozva s karjaival magához láncolva. Míg a Hold ismét alá nem bukik és ki nem világosodik az így is örökké ködös s borús ég az Északi negyed felett*

Tárgy: Re: Oliver Ulliel háza Vas. Dec. 09, 2012 3:00 pm

-Ugye? Szerintem is. Majd megidézem atyáid szellemét és kifaggatom őket.
*Nevetgél és próbálja elképzelni, hogy miféle rémmeséket tudnának elregélni neki azok az őskoros bestiák, akik valószínűleg békésen nyugodnak a nekik szánt kriptában és lehet nem nagyon örülnének, ha bárki is háborgatná őket.*
-Az én szívem örökké neked fogja pumpálni a vérem... Meg majd a kicsinek is, hisz nem csak babapépet fog majd enni. Gondolom én.
*Imádja, amikor kedvese hízeleg, tényleg olyan ekkor, mint egy nagymacska, egy párduc. Most különösen nagy hatással van rá a turbékolás, tomboló hormonok, közeledő gyermeke, akinek szívszerelme az apja, ez a tudat teljesen hatalmába keríti.*
-Ebben egyet értünk. Bár, ha tőlem fog minden erényt örökölni, akkor tőled pedig mindent, ami ütős.
*A kettő együtt egy igencsak különleges koktélt fog a világra teremteni, már most tudják, pedig messze van még az az idő, amikor ki fog alakulni gyermekük jelleme.*
-Jelenlegi állapotomban talán veszélyes lenne kissé ide-oda zuhangatnom, de majd vigyázunk, hogy a nagy szerelem közepette ne essen baja a babának. Amúgy szíves örömest dőlök veled egy koporsóba.
*Buja kis csókot lehet kedvesének szintén buja kis mosolyára, majd bemennek a házba és körülnéznek. Hihetetlen érzéseket vált ki belőle a tény, hogy ez lesz a családi fészek, ahol felnevelhetik majd csemetéiket (?). Valóban gyorsan telik az idő. Egyik percben még átlépi eső mágusképző iskolájának kapuit, a másikban már leendő anyaként ücsörög a gyerekszobában szerelmével.*
-Érdekes, azt olvastam valahol, hogy a leendő apák nagyon féltik a terhesség ideje alatt a párjukat és mindenféle "gyakorlásoktól" óvják őket. Hmm... De a jövőre gondolva igen, a gyakorlás elengedhetetlen.
*Kuncog, miközben elpirul kicsit az alapos feltérképezéstől.
Mély levegőt vesz, próbál nem aggodalmaskodni, hisz még van idejük a név kitalálásáig - még auzt sem tudják, hogy fiuk lesz-e vagy lányuk.*
-Ezek gyönyörű nevek. Vannak szép norvég nevek is, elég sok, úgyhogy nem tudom, hogy melyik lenne a legtökéletesebb a gyerkőcnek. A fiú, akkor lehetne: Alrek, Oden, Andor, Baldor, Varg, Halldor. Ha lány, akkor: Abigael, Vibeke, Adelis, Ane, Halldora, Asdis, Brigit, Yngvild, Ådis, Hjørdis, Valdis... Ezek azok, amik nagyon tetszenek. Akkor két neve lesz majd, egy francia és egy norvég. Hm, nem lesz egyszerű úgy válogatni, hogy összecsengjen és mindenkinek megfeleljen. André Oden Ulliel vagy Halldora Blache Ulliel... A norvég nevek miatt elég extrémen hangzanak, de nekem megfelelnek.
*Tényleg lesz miből válogatni, de nyilván jobban leszűkül majd a kör, ha a doktor majd megmondja a gyermekük nemét. Izgalmas lesz a névválasztás, de a kicsi majd besegít: amelyik névnél rúg egyet, az tetszik neki.*
-Juj, akkor nagyon sok utódunk lesz majd, de nem bánom, mert... Mert nem!
*Megint megcsókolja férjét, olyan kis imádni valóan, most nagyon fel van pörögve a boldogságtól és kedvesének búgó szavaitól is. Ezek a hormonok! // Very Happy

//*
-Jó ötlet, menjünk! Bár, nem lesz egyszerű vásárlás, mert még azt sem tudjuk, hogy fiunk lesz-e vagy lányunk. Hmm... Nem baj, majd olyan dolgokat veszünk, amik nem kötöttek ahhoz, hogy milyen nemű a kicsi.
*Hatalmas a mosolya, alig várja, hogy elinduljanak majd.
A táborozó gyerekek hallatán elneveti magát és szinte már hallja, ahogy jönnek hozzájuk a szülők panaszkodni, Ewolet nem győzi magukat kimagyarázni, Oliver pedig jót nevet a háttérben és megdicséri csemetéjét.*
-Mármint a babát? Ha jól számoltam, akkor nyár közepére.
*Alhasára pillant, majd vissza a kék szempárba. Szerelem ittasan borul párja nyakába, aki fel is kapja és megindul vele a hálószobájukba. Bólint szavaira, fedezzék fel együtt a helyiséget, ami minden bizonyára van olyan tökéletes, mint a ház többi része. És valóban.
Az ágyon ücsörögve várja, hogy szerelme visszatérjen hozzá, aki hamar meg is érkezik egy nagy pohár... Vérrel? Elgondolkodik egy pillanatra a máguslány, hisz lehet túl erős lesz neki és a picinek a vörös nedű, amit kedvese egyenest Tőle kapott. De talán nem lesz semmi baja sem tőle, ha Oliver bátran felkínálja neki és tényleg vágyik rá, hogy ihasson belőle. Gyermekük pedig félig vámpír, úgyhogy neki sem árthat meg. Csillogó szemekkel figyeli, ahogy teletöltődik a pohár, majd kortyolni kezd belőle, egyre mohóbban, egy csepp sem marad benne. Kívánkozva pillog vámpír kedvesére, még, még, még akar, pedig tudja, hogy nem szabad többet egyszerre. A poharat felé nyújtja, hogy az asztalra tehesse, de ennek ellenére görcsösen szorítja, mintha nem akarná elengedni, mert még több vérre számít. Végül csak sikerül kiszabadítani a tárgyat a markából, mámorosan, elbűvölve fúrja tekintetét a másikéba. A csók az, aminek sikerül félig-meddig felélesztenie ebből az állapotból, forrón viszonozza azt.*
-Igen, bizonyára van olyan... Alkalmas. Avassuk hát fel, de csak finoman, mert most elég érzékeny vagyok.
*Már dőlnek is a párnák közé és elmerülnek egymás ölelésében, nem túl hevesen, ám így is tökéletesen. Másnap dél körül talán sikerül is magukhoz térniük a nagy eufóriából és elindulni a városba körülnézni.*

Tárgy: Re: Oliver Ulliel háza Pént. Dec. 28, 2012 8:45 pm

A doktor urat várva...

Oliver

*Végtelenül hosszúnak tűnik ez a nap. A percek csigalassúsággal vánszorognak, az óramutatók mintha megálltak volna. Kora délután van, de a ház lakói nyolc (illetve kilenc-tíz) óra magasságában már ébredtek és készülődtek. A konyhából halk sistergés hallatszik ki, amint fő az ebéd, a finom illatok a vér szagával keverednek - egyrészt azért, mert vámpír is van a családban, másrészt pedig a vendégük is a Király leszármazottja, valamilyen formában. Hogy tiszta vérű-e vagy sem, azt nem tudjuk egyenlőre.
A vendég orvos lesz, de nem akármilyen orvos: szülész, aki állítólag régóta űzi már a szakmáját és nagyon is ért hozzá. A mai nap folyamán érkezik meg, lassan bármelyik pillanatban betoppanhat. Máguslányunk pedig ezt nagyon jól tudja és éppen ezért egyre jobban izgul.
A kedvesétől kapott kismamaruhában ücsörög az ebédlőben, hosszú, hullámos haja összefonva, szürke szemei finoman, szemceruzával és szempillaspirállal kiemelve felül is, alul is. Lábán egy egyszerű, mezei-hazai papucson kívül combközépig érő, fekete zokni is van. Fázik kissé, talán az idegességtől, ezért vett fel egy ilyen hosszú darabot. Az asztalon jobb kezére támasztja fejét, bal kezében pedig egy fakanállal rajzolgat köröket a levegőbe, miközben az órát figyeli. Olykor hallani lehet, ahogy felpattan és a konyhába korcsolyázik a frissen felmosott, kissé csúszós kövön, hogy ellenőrizze az ételt.
Mindenből kétfélét készít, az egyik natúr, a másik pedig véres. Madame Ulliel-t hívta segítségül még költözésük előtt, hogy még is hogyan kellene vámpíros ételeket készíteni, ő pedig válaszképp küldött egy szakácskönyvet, amiben még a legegyszerűbb fogások is le vannak írva, csak véres verzióban. A segítséget persze megköszönte és neki is látott áttanulmányozni a könyvet. A mai menü egyszerű húsleves lesz, valamint kacsa- és csirkesült háromféle körettel, amik közül lehet majd válogatni. A véres verzióból kissé többet készített, mint kellene, még pedig azért, mert lehet neki is majd enni kéne azokból a kicsi(k ?) kedvéért. A piacról még véres bort is sikerült beszereznie előző nap, így egy kis ínyencséggel is meg tudja majd kínálni a doktor urat. Desszertet sajna nem készített, arra már nem nagyon volt ideje, de van egy kis gesztenyepüré a hűtőben, ha esetleg még is "édeszájúskodna" valaki.
Ewolet éppen egy újabb ellenőrzés után suhan vissza a helyére és szegezi tekintetét ismét az órára, a fakanállal együtt, ami valamiért mindig a kezében marad. Ő sem érti, hogy miért kínozza magát a türelmetlenséggel, de egyszerűen nem tud másra koncentrálni. Már itt kéne lennie lassan a dokinak, csöngetni a ház kapujánál és belépnie a küszöbön, hogy megvizsgálhassa a fiatal kismamát. Még tíz másodperc van két óráig. 9... 8... 7...*

Tárgy: Re: Oliver Ulliel háza Szomb. Dec. 29, 2012 12:18 pm

*Oliver a napi újságot olvassa egy bőrfotelben ücsörögve és véres kávét szürcsölgetve. Otthoniasan van felöltözve,nem talpig feketében kivételesen. Egy fehér ing és fekete mellény. Fel-felpillant közben feleségére,pont rálát onnan,ahol éppen ül. Leteszi a csészét egy idő után és mellé az újságot és megindul felé. Lágyan öleli át hátulról,pont a pocakjánál és egy puszit ad az arcára*
- Nyugodj meg chéri, ne idegeskedj. A doktor lassan ide ér.
*alighogy ezt kimondja,ideje már nincs is csókokkal elhalmozni és kényeztetni kicsit kedvesét,már kopogtatnak is*
- Na látod.
*mondja szerelmének mielőtt ajtót nyit. Meg is indul,széles és jellegzetes félmosolyával és kitárja az ajtót*
- Bonjour monsieur Moreau!
*köszönti az orvost és be is engedi rögtön a házba*
- Fáradjon csak beljebb,remélem kellemsen telt az uta!
*Oliver modora kifogástalan mint mindig,betessékeli a dokit*
- Bemutat a feleségemet, Ewolet Ullielt.
*ha neje odaér hozzájuk,derékon fogja és Dr.Moreau elébe vezeti*

Dr.Arnaud Moreau:
*bekopogtat,mikor az ajtó felnyílik egy tömzsi testalkatú,orvosi táskát cipelő úr alakja tárul fel. Bajszát már kissé a dér csípte,szemei aranybarnák,ugyanolyan természetellenes csillogással,mint bármely vámpíré. Frizurája és bajsza idősebbnek láttatja,még sincs rajta ránc,csupán két szerény a szeme sarkában,ami valahol félelmetessé teszi a jelenségét. Dehát vámpír,mi másra számíthatnánk?*
- Bonjour, bonjour Oliver!
*hahotázik,pontosan úgy ahogy az ember a Mikulást képzelné el,a férfi külsőre is éppenséggel idézi a szentet,de valójában elég távol áll személyétől. Hátba veregeti Olivert,csak utána lép be és megszemléli az asszonykát*
- Ho-hó, fiam,mindig is tudtam,hogy jó az ízlésed,de hogy ennyire! Nem csodálom,hogy még afelett is szemet hunysz,hogy halandó.
*kuncog nagyokat,jókedélyű úrnak tűnik,a hasa mondjuk majdnem akkora mint Ewoleté*
- Elnézést,kedveském,ne vegye zokon,inkább vegye bóknak. Na jöjjön szépen,had lássuk mi lapul a pocakjában. Üljön le ide valahova.
*mondja ám,mert rögtön kezdené is a dolgot*
- Dr.Arnaud Moreau vagyok, de szólítson csak Arnaud bácsinak vagy Dr.Moreau-nak. Én segítettem világra az uracskáját,kedveském.
*ismét kuncog egy olyan Mikulásosat és Oliverre kacsint,majd ismét Ewoletre fókuszál*
- Nem kell félnie,nem harapok,legalább is magácskát nem.
*megint kuncog,viccesnek tartja saját beköpését*
- Jól ismerem az ember anatómiáját és egyedfejlődését,a méhen belüli folyamatokat,ugyanúgy,ahogy mindezt egy vámpír esetében. A legjobb kezekben van.
*megcsipkedi Ewolet arcát,mintha kislány volna,viszont ki tudja hány éves a doktor úr?*
- Fordítsuk komolyra a szót.
*mondja és abbahagyja a nevetgélést,int Olivernek,hogy nyugodtan üljön le,jómaga is leül,ha van ülőalkalmatosság*
- Ez a terhesség nem hétköznapi,de nem is egyedüli a világon. Mindig is voltak dhamyrok,félvámpírok,csak kevés róluk a feljegyzés.
*nem megy bele a történelembe,sem abba,hogy nagy véteknek számított ilyen porontyot nemzeni anno,még most sem nézik jó szemmel a nemesek,de épp elég a pár baja,nem bírálni jött őket,hanem végezni a feladatát*
- Mivel az ilyen terhességeket általában titokban tartották,még jómagam sem vezettem le ilyen szülést.
*a doktor az elitből számrazik,egy szerencsétlen vámpírtól teherbe esett lányanya sem lett volna képes megfizetni*
- Ennek ellenére nem kell,hogy aggódjatok,már évszázadok óta szülesztek embereket,vámpírokat,mikor mit. Végig fogom kísérni az egész folyamatot,többször eljövök majd és telefonon,skype-on,e-mailben tarjuk a kapcsolatot.
*röviden ez lenne a nagy terve,vázolja*
- Tudod-e édeském,hogy mikor estél teherbe?
*előszed egy noteszt,abba vázolja fel*
- Mond el nekem,hogy hogyan érzed magad. Milyen a közérzeted,milyen ételeket kívánsz. És ami eszedbe jut.
*ha mindezt elmondta a lány,akkor becsukja a noteszt és nekilát a vizsgálatnak*
- Rendben,akkor most megvizsgálnálak. Veszek vért, magzatvizet,megivzsgálom a szívhangot. Vizeletmintára is szükségem lenne,abból napra pontosan meg tudom határozni milyen stádiumban van a kismama. Hogy a szülés mikorra várható,azt pontosan az utolsó hónapokban fogom csak tudni megmondani. Vámpírok öt hónapig fejlődnek az agyaméhben, az emberek viszont kilenc hónapig. A dhampyrok néha a kettő között,néha tovább mint az emberek,ritkább esetben korábban mint a vámpírok. De nem kell aggódni,ismétlem,itt termek ha baj lesz és rendszeresen eljövök majd. Ha a kicsi már nagyon közel fog járni ahhoz,hogy ki akarjon jönni,az anyuka érezni fogja. Rendben? Akkor most vegye le kérem a ruhácskáját és feküdjön le az ágyra.
*a doki matatni kezd a táskájában és előszed pár műszert,egy nagyobb és egy kisebb inyjekcióstűt és még furcsa kinézetű mütyűröket is*
- Ez itt az NST, magzai szívhangot vizsgál. Ez nem biztos,hogy lesz,vámpír csepetéknél sokszor csak az utolsó hónapban jelenik meg.
*lóbál meg valamiféle fehér övszerűségekkel ellátott kis digitális dobozt. Ha Ewolet levetkőzött,akkor megkezdi a vizsgálatot*
- Oliver,ülj csak mellé, biztos kényelmesebben érezné magát.
*inti Olivert,hogy pattanjon az asszonyka mellé,egy nő se szereti az ilyen vizsgálatokat,főleg ha meztelenkedni kell*

Tárgy: Re: Oliver Ulliel háza Szomb. Dec. 29, 2012 6:15 pm

*Csak ül és ül, mozdulatlan az órát lesve, egyedül bal keze az, ami a fakanállal köröket írva jelzi, hogy máguslányunk még lélegzik és nem dermedt kővé. 6... 5... 4... 3... 2... 1... Két óra. Mélyet sóhajt, majd válla fölött hátrapillant kedvesére, akinek bejövetelét észre sem vette. Nagyon elmerülhetett a várakozásba, ha még Oliver nyugtató közelségét sem észlelte. Válaszolna is valamit, elmerülne szerelme ölelésében, de kopogtatásra lesznek mind a ketten figyelmesek. Ewolet úgy pattan fel, mintha maga a Bíbor Király érkezett volna hozzájuk (arcán az izgatottság és a csöppnyi félelem is tükröződik), pedig csak a szülészorvos az, senki más. Hallja, ahogy a két vámpír köszönti egymást s ő maga is előmerészkedik az étkezőből, a fakanalat két kézre fogva a háta mögött. Próbálja legbájosabb mosolyát elővillantani, de valahogy még is látszik rajta, hogy óckodik a vizsgálattól. Egyik pillanatban még alig várja, hogy végre minél több dolgot megtudhasson születendő gyermekükről, a másikban pedig elbújna az ágy alá és nem merészkedne onnan elő, még véletlenül sem. Biztosan a hormonok csinálják ezt vele. Most már mindegy, nem menekülhet és amúgy is túl kell esnie ezen a megpróbáltatáson is.
Kedvese érintése némiképp megnyugtatja, miközben a doktor mond néhány dicsérő szót, amikre mosolyogva biccent, majd el is indulnak beljebb, hogy leülhessenek. Viszont amint helyet foglal Ewolet, fel is pattan és a konyhába viharzik. Kisvártatva tér csak vissza, a fakanala nélkül és kissé zavarba esve.*
-Elnézést kérek, csak főztem, amíg vártunk Önre és elfelejtettem lekapcsolni a... Berendezést.
*Leül az egyik fotelbe, minél közelebb kedveséhez.*
-Üdvözlöm, Dr Moreau, engem pedig nyugodtan szólíthat Ewoletnek. Mesélték, hogy Ön segített Madame Ullielnek is, ezért nagy örömömre szolgál, hogy jelen lesz az én szülésemnél is.
*Próbál minél udvariasabb lenni és barátságos hangnemben beszélni, nem szeretne rossz benyomást kelteni. A harapós viccen maga is kuncog kicsit, bár valamilyen szinten félelmetesnek is hangzik számára. Az arccsipkedés meglepi, de csak mosolyog rajta és sűrűn bólogat a férfi minden szavára. Kissé megijeszti a tény, hogy Arnaud bácsinak még nem volt dolga dhampyr gyermekkel, de igyekszik ennek ellenére minden bizalmát belé fektetni. Mivel vámpír és ember csecsemőt egyaránt segített már világra hozni, így talán nem lesz nagy probléma egy ilyen különleges esettel sem. Előre érzi, hogy éjjel-nappal a skype-ot és a telefont fogja szuggerálni, hátha érkezik valami üzenet majd vagy esetleg nekik kell majd beszámolniuk valamiről. Az első kérdés hallatán nem is gondolkodik, azonnal válaszol.*
-Szeptember 22-én volt az esküvőnk és a rá következő éjszakán estem teherbe.
*Hát igen, túl jóra sikerült az a nászéjszaka, szeme sarkából vet is egy pillantást Oliverre, majd ismét a doktorra emeli szürke szemeit.*
-Sűrűn változik a kedélyállapotom, de túlnyomó többségében jól érzem magam, vidám a hangulatom. Sokszor álmodom a jövőről, amint a gyermekünkkel, illetve a gyermekeinkkel játszom. Reggel mindig jó a közérzetem egy ilyen álom után, egészen addig, amíg el nem fog a hányinger. Viszont ez nem tart sokáig, gyorsan túlesek a szokásos rosszulléten, majd belekezdek a napba...
Vannak bizonyos ételek, amiket eddig is szerettem, de a sütés-főzés során vért is tettem beléjük, mivel a férjem vámpír. Ha Oliver valami véreset iszik vagy eszik, azt sokszor magam is megkívánom. Most is például, amíg vártunk Önre, addig Oliver véres kávét ivott. Szinte éreztem az illatát a vörös nedűnek és lassan azon voltam, hogy magam is igyak egy csészével. Kedvesem vére is jobban vonzott, mint eddig. Olykor kapok egy pohárkával belőle, de csakis annyit, hogy ne legyek tőle függő. A terhességem óta viszont anélkül és épp elég függőnek érzem magam.
*Nevetgél csöppet, majd folytatja.*
-Bizonyos illatokat kimondottan büdösnek érzek. Például régen nagyon szerettem a könyvek lapjainak illatát, de mostanában már nem. Egyszerűen nem érzem jónak, facsarja az orrom. Néhány szappannak az illata is ilyenné vált, a tejcsokoládén kívül minden más édességnek az illata is bántja már az érzékeimet... Éjszakánként csak a hátamon bírok aludni, de még az is kényelmetlen olykor, így az oldalamon alszok sűrűbben... Hm, más nem ju így hirtelen az eszembe, amit elmondhatnék.
*Ha esetleg van még valamilyen kérdése Dr Moreau-nak, akkor válaszol majd rájuk. Elkerekednek szemei és kissé kétségbe esik, amikor elkezdi sorolni a Mikulás-doki, hogy miféle mintákat is fog venni. Bólintgat továbbra is, majd a vetkőzni parancsszóra megtorpan.*
-Mármint... Teljesen meztelenre?
*Kezd nagyon pirulni, azt se tudja hova dugja a fejét, hogy ne láthassák. Végül is nekilát levetni a ruháját, miközben félénken pislog a tűkre és mindenféle egyéb műszerekre. Lefekszik és rögvest megfogja Oliver kezét, amint mellé ül.*
-Jaj...
*Motyogja az orra alatt, miközben figyeli az orvos minden mozdulatát.*

Tárgy: Re: Oliver Ulliel háza Vas. Dec. 30, 2012 11:14 am

*feláll a kényelmes fotelből és fakanállal hadonászó felesége felé indul,aki még így is gyönyörű,mi több,még szebb,mint eddig,átkarolja szerelmesen,egyúttal gyermeküket is. Csókot lehel Ewolet arcára,majd a göndör,gonott s még is enyhén kósza fürtökbe fúrja arcát,mélyen magába szívva azt a kellemes női illatot,amit úgy szeret*
- Chéri,a kezedben fakanál van és nem varázspálca,remélem tudod.
*nem gonoszkodásból mondja,csak úgy megjegyzi félmosollyal és már csókolná is kedvese hószín nyakát,mikor kopogtatnak. Felkapja a fejét,a romantikázásnak vége-egyelőre-,de most fontosabb dolguk van*
- Már itt is van. Ne aggódj,mon amour, csak lazíts.
*Ewolet megfeszület izmai tapinthatók voltak ahogy előbb átölelte,persze nem neki kell a helyében lenni,könnyen beszél. Megindul ajtót nyitni és beengedi a doktor urat majd letelepszik Ewolet mellé. Mikor Ewoletnek az ágyra kell feküdnie,akkor is odamegy mellé és fogja a kezét,ha nem zavarja a vizsgálatot,akkor félig-meddig átkarolja*

Dr.Moreau:
- Semmi baj,csak nyugodtan.
*mondja ezt is olyan Mikulásos jókedéllyel*
- Ho-hó,jó kislány,micsoda pontosság! Majd meglátjuk mit mond a minta,a biztonság kedvéért. Volt már olyan pánciesem aki már a második hónapban volt mikor közöltem vele,hogy nem csak meghízott.
*Oliverre kacsint olyan elismerő pajzánsággal,hogy ügyes volt ami a gyerekcsinálást illeti,aztán visszatér az anyukához*
- Nem kell aggódni,a vámpír babáknak soha,semmi bajuk nem szokott lenni,ha elég vért kapnak a mamától. A félszerzetek pedig köztudottan titánok.
*nyugtatja meg a házaspárt és megint szélesen vigyorog nagy bajusza mögül*
- Igen,igen-motyogja mikor Ewolet magyaráz. A kedélyváltozás normális,az viszont nagyon jó,ha többnyire vidám és nem depresszív. Kiegyensúlyozottságra utal. Igyekezzen megtartani ezt, Oliver,te meg biztosítani.
*számonkérően néz Oliverre,nem mintha kételkedne benne, Oliver csak biccent*
- Értem, más szokatlant nem kíván? Falat,vakolatot vagy salátát,fémeket? A terhesség alatt mindig azt kívánja a kismama,amire a kicsinek szüksége van. Engedni kell a kísértésnek,akkor is,ha hülyeségnek hangzik. Sok saláta kell egy emberi magzatnak a folsav miatt,ez kell az idegcsőzáródáshoz,hogy a gerinc megfelelően fejlődjön,ahogy a különféle mészvegyületek kellenek a csontozathoz,ezért kívánhaz vakolatot. Vámpírok vérből minden megfelelő anyagot felvesznek. Ezért javaslom,hogy igyon nyugodtan vért. Persze mértékkel,fokozatosan. Annyit,hogy ne legyen rosszul tőle. Az emberek gyomra már fél liter forró vér után felfordul és kidobja,erre vigyázzon,terhesen a kevesebb is kiválthatja és kezdheti előről. Napi három pohár vért ajánlanék, reggel-délben-este. Oliver vére erős,mert nemes vámpír,ez segíthet magácskának és akicsinek is,erőt adhat,de a szükséges vitaminok és ásványi anyagok miatt embervért is javasolnék. Biztosan van otthon palackozott formában is. Ha óckodik tőle,ne gondoljon rá mi az,csak igya. Nem tapasztalt gyengeséget,fáradékonyságot? Étvágytalanságot? Az erős fény nem bántja?
*adja a doki a tanácsokat,ameddig kipakolja a műszereit és kérdez tovább*
- Rendben,ez mind természetes.
*mondja Ewolet faggatása után*
- Elég,ha alsóneműre vetkőzik,egyelőre. A mai modern orvostudomány sokkal kellemesebbé teszi a vizsgálatokat. Viszont a terhesség előrehaladásával a szokványos módon is meg kell majd vizsgálnom,hogy lássam mennyire tágult ki és hogy már megfordul el a magzat. Jelenleg fejjel felfelé van, a 12.hétben lehet,ha jól állapította meg a fogantatás idejét. Ilyenkor már alszik,ébred a magzat és hadonászik,mozgatni kezdi az izmait,forgatja a fejét és a lábujjait is mozgatja,a száját is nyitogatja. A kezét ökölbe tudja szorítani.
*miközben beszél,előveszi először a kisebb tűt*
- Mozgassa meg az alkarját,vért veszek a karjából.
*ha megmozgatta,akkor megfogja a kezét,nem kell ide gumitömlő,a vámpírerő tökéletes az ér erszorításához,hogy aztán jól vért tudjon venni. Csak egy apró szúrás és már le is vette. Egy kis műszerbe beleteszi,megcentrifugálódik és belerakja egy másik,szintén üveggömbnél alig nagyobb szerkezetbe. Ameddig az dolgozik,jön a nagyobb tű*
- Nem kell félnie, fél órán belül meglesznek az eredmények. Ez pedig csak olyan mint egy szúnyogcsípés,nem kell a méretétől megijedni. Biztosíthatom,hogy ha a férje harapását kibírja,akkor ez meg se fog kottyanni. De inkább ne nézze.
*biztos ami biztos,nézzék egymást vagy a falat,addig finoman fertőtleníti azt aze gy pontot,ahol a hasába fog szúrni és óvatosan benyomja a tűt,majd kihúzza immáron vízzel teli. Ezt a mintát is egy mütyűrbe helyezi*
- Na látja,nem is fájt,ugye?
*leteszi a tűt,de a gumikesztyűt még nem veszi azért le*
- Most egy valamivel kellemetlenebb dolog következik,de mindössze két perc az egész. Az emlők állapotát kéne látnom,hogy a hormonhatásra megindult-e már a megfelelő fejlődése,a tejmirigyek készen állnak el.
*Ewolet kénytelen megválni felül atótl,ami takarja,de valóban alig tart két percig a vizsgálat,a doktor már int is,hogy felöltözhet*
- Külsőleg minden a legnagyobb rendben, lassan mekezdődik a tejelválasztás is.
Felírok vérminőség javító készítményeket és vasat is.
*motyogja matatva,ameddig Ewolet felöltözik,a kesztyűket pedig kidobja*
- Na kérem szépen,lassan meglesz az eredmény,addig kérnék egy vizelet mintát is.
*ameddig Ewolet a mintát hozza, a doktor Oliverrel társalog bizalmasan és komoly arccal. Ha Ewolet megjön a mosdóból,csak annyit lát,hogy Oliver bólogat néha ahogy a doktor úr magyaráz neki valamit. Ha odaér hozzájuk,elhallgatnak és ránéznek. Dr.Moreau elveszi a mintát és pepecsel ezzel is*
- Az eredmények megvannak, minden rendben és a várt keretek között. A hormonszint alapján ami a vizeletben kimutatható, a kismama valóban a harmadik hónapban van. Egy hónap múlva ismét visszajövök,addig is tartjuk a kapcsolatot. Amit mondtam remélem megjegyezték és ügyeljeenek,hogy ne erőltesse túl magát,ne legyen kitéve nagy vérveszteségnek, ne harapd őt össze,fiam,rendben? Rendben. Örülök,hogy megismerhettem magácskát és további minden jót a legközelebbi viszont látásig.
*mondja széles mosollyal,azzal távzik*

*Oliver szerelme felé fordul és egy csókot ad a homlokára*
- Látod,nem is volt olyan vészes.
*elmosolyodik,orcáján kirajzolódik jellegzetes mimikai vonása*

Tárgy: Re: Oliver Ulliel háza Szomb. Márc. 30, 2013 7:41 pm

*A kanál nem áll meg kezében, a szürke szempár viszont elszakad a lassan vánszorgó óramutatókról és hátrapillantanak, a tengerkék tekintetet keresve.*
-Ez is varázspálca. Ha nem lenne az, akkor nem ezek az illatok szállingóznának ki a konyhából. Bár azt hozzá tenném, hogy ennek ellenére sem vagyok egy konyhatündér... De remélem azért nem halunk éhen.
*Kuncogva fordul vissza az óra irányába, majd egy nagyot sóhajtva tudatosítja magába, hogy kezd egyre jobban félni. Jobban belegondolva még sem lesz egy leányálom a vizsgálat; pedig annyira várta már ezt a napot is.
Ekkor megszólal a csengő...*
-Kb. születésem óta nem vagyok képes laza életet élni. Ha eddig túléltem szívinfarktus nélkül, akkor talán most is menni fog.
*Legyint egyet a kanállal egy bájos kis mosollyal, majd maga is feláll és a doktor elé áll egy halk köszöntés kíséretében - a "bébielemzés" előtt viszont még visszaviharzik a konyhába, nehogy felrobbantson valamit.
Oliver jelenléte némiképp lenyugtatja, de azért még érzi magában azt a csöppnyi feszültséget, ami talán természetes egy nő részéről efféle szituációban.
Felfoghatatlan számára, hogy valaki hogy nem veszi észre magáról, hogy terhes, pláne két hónap után. Mindegy is, megmosolyogja a kis történetet, irul-pirul a férje felé küldött kacsintást látván, majd komolyabbra fordítják a szót.*
-Ennek örülök. Ha már ilyen aprócska korában is titán, akkor el se merem képzelni, hogy mi lesz később.
*Nevetgél ismételten, majd megpróbál válaszolni Dr. Moreau összes kérdésére.*
-Van benne valami, mert... Valamiért tényleg kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, mint valaha. Reméljük egy így is marad, bár Olivernek köszönhetően nem hiszem, hogy problémák fognak jelentkezni ezt illetően.
*Ha csak nem történik valami olyasmi, ami elég erős ahhoz, hogy ezt a jelenlegi, felhőtlen boldogságot megtépázza és e burjánzó virág szirmait földbe tiporja.*
-Hát... De, volt már olyan, hogy majdnem megnyaltam a falat, csak... Jobbnak láttam erről nem szólni. De, ha ez is természetes, akkor örülök, mert ezek szerint nincs semmi bajom. Salátát még nem igazán kívántam annyira meg, az egyik nyakláncomat viszont megrágcsáltam egyszer.
*A tanácsokat hallgatva bólogat a doktor minden szavára és igyekszik megjegyezni minden fontos információt. El is határozza, hogy vacsorára valami salátafélét fog enni. Viszont a fal kóstolgatása... Tényleg elég hülyén hangzik, de ha ez kell a kicsinek, akkor az ő érdekében megteszi. Csak Oliver ne lássa, mert akkor vörös fejjel fog az ágy alá bújni.*
-Gyengeséget még nem tapasztaltam, de aluszékonyságot igen. könnyebben el tudok aludni bárhol és bármikor, mint eddig. Ami a fényt illeti, hát... A terhességem óta jobban zavar, mint eddig. De talán azért van ez, mert a magzatom félig vámpír, nem?
*Emberi vért is innia kell? Nem nagyon örül ennek a hírnek, de erősnek kell lennie: mindent a babáért. Neki is lát alsóneműre vetkőzni, miközben tovább hallgatja az orvost. Mosolyt csal az arcára a tudat, hogy babája ébredezik benne, a méhében, lassan mozogni fog, kapálózni és "focizni"... A tűt meglátva viszont elmegy a jókedve és megint szorongani kezd. Általában jól viseli a vérvételeket (az Oliver-féléket pedig pláne), ezért reméli, hogy nem fog most is elájulni, mint három-négy éve az oslói kórházban. Nem volt valami kellemes élmény. Végtére is túlesik rajta és nem lesz rosszul - vagy talán még is? A nagyobb szúróeszköz láttán sápadtabb lesz egy árnyalattal és szemeit azonnal Oliverre szegezi. A szúrást érezve még sápadtabb lesz, bár olyan nagy fájdalmat nem érez.*
-Hát... Egy kissé kellemetlen volt, de... Szerintem túlélem.
*Válaszol Dr. Moreau kérdésére egy halovány mosollyal, majd az újabb kellemetlenségek hallatán nagyot sóhajt. Fél mozdulattal lekapja magáról a melltartóját és egyre pirulva tűri a vizsgálatot.
A felöltözést jelentő vezényszóra hamar magára kapja minden ruhadarabját, majd egy kis üvegcsét keresgélve megindul a mosdó felé, hogy vizeletmintát hozhasson. Két-három perc múlva meg is érkezik és a két férfi komoly beszélgetését látva összerezzen. Reméli azt közli a doki épp Oliverrel, hogy nehéz sorsa lesz, mert ikrei lesznek, ráadásul mind a kettő lány lesz és ennek következtében három nővel kell egy fedél alatt élnie. Ha nem ezt, akkor valami rossz dologról lehet szó, különben nem csevegnének ennyire komoly arccal. A két vámpír rá pillant, ő pedig leszegezi a fejét, majd odaadja az üveget Dr. Moreau-nak és visszaül a helyére.*
-Ugye... Nincs semmi baj?
*Teszi fel a kérdést félénken és reméli, hogy nem olyan választ fog kapni rá, amitől kirohan még a világból is, nemhogy a nappaliból.
Az eredmények hallatán megkönnyebbül. A doktor úr tanácsát pedig megfogadja majd és ügyel arra ezentúl, hogy drága férjura ne harapja össze, mint általában.*
-Máris távozik, Dr. Moreau? Nem ebédelne velünk?
*Úgy készült, hogy meg tudják vendégelni a Mikulás-szerű orvost, de ha nagyon mennie kell, akkor persze nem marasztalja. Oliver kijelentését viszont nem hagyhatja szó nélkül.*
-Nézni bizonyára nem volt vészes. Azért nem túl kellemes, ha egy akkora tűt a hasadba szúrnak...
*Megforgatja szürke szemeit, majd legyintve megindul a konyha felé, hogy nekiláthasson teríteni.*

Tárgy: Re: Oliver Ulliel háza Hétf. Ápr. 01, 2013 12:29 pm

*Elvigyorodik felesége szavain, amint karjába zárja a kavarintyoló lányt, hallgatva elhatározott szavait*
- Mintha csak Scarlett O'hara-t hallanám az Elfújta a szélből.
*kuncog egy sort, valahogy ez a komoly és bájos arc, kezében fakanalat lóbálva a filmet juttatja eszébe*
- Hát én biztosan nem halok, ameddig van pulzusod és megtaláloma vénádat chéri.
*fekete egy humor, dehát Olivernek mindig is az volt, mohó csókot nyom Ewolet nyakára, de nem egy vámpírét, hanem csak egy szerelmes férfiét. A kellemes kis enyelgést viszont csengőszó zavarja meg. Oliver kénytelen elengedni a karjaiba zárt asszonykáját, nehezére esik, a dokit meg is váratják másfél perc erejéig. Még nyom egy csókot a felesége nyakának másik felére és a vállára, aztán megindul ajtót nyitni. A doktor köszön, jókedályű és el is kezdi az előkészületeket. A férj természetesen laza, mint mindig, igazi hidegvérű gengszter, le se tagadhatná. Persze támogatja fiatal feleségét és úgy tesz, ahogy a doktor kívánja*

*Dr.Moreau hahotázik Ewolet szavain, mint egy nagytüdejű Coca-Cola Mikulás*
- Ne is merje. Tudja ám kedveském....
*hajol közelebb az emberlányhoz és fogja halkabbra a beszédét, mintha a falnak is füle volna*
- Tudja miért gyűlölték az arisztokraták mindig is a félvéreket? Pont ezért. Nem a fene nagy "erkölcsösség" és aranyvér-mánia miatt. Egyszerűen féltek és irigyek voltak. A dhampyrok olyanok mint az ókori titánok. A titánok is félszerzetek, isten-ember frigyből születtek és rettenthetetlen erejük volt.
*magyarázza nagy okosan, majd ismét nagyhangon beszél*
- Nem kell tehát féltenie a lurkót, jó vérből való.
*itt Oliverre néz és rákacsint,majd vissza Ewoletre és tovább hallgatja*
- Rendben, ez mind természetes, igen. Jobban vigyázzon magára, ha bántja a fény, húzza be a függönyt és hasonlók. Ha vért kíván, akkor pedig szóljon a férjének. Ne fojtsa el. Jelenleg a maga vérét eszi a kicsi, ezt pótolni kell, nem szabad legyöngülnie. Embereknél csak a vitaminokat és ásványi anyagokat vonja el a magzat az anyától és csak azt kell pótolni, de magának a vérét issza. Oxigénpótlást is ajánlanék, hogy megnövelje a vörös vértestek képződését.
*ezt követően még pepecsel az orvos, még egy mintát kér és közben bizalmasan elcseveg a leendő apukával. Ha a kismama megjön, a mintát elemzi, a tudnivalókat közli, majd távozik*
- Dolgom van még, kedveském. Talán majd legközelebb.
*mondja kedvesen és megveregeti Oliver vállát, majd egy kalapemeléssel távozik*

*Oliver szintén elköszön és biccent, azt ajtót becsukja, visszafordul nejéhez akit ismét lágyan átkarol*
- Ne aggódj, chéri. Csak kövessük Dr.Moreau utasításait és minden rendben lesz.
*hangja mámorító, de mosolya, mint mindig, sejtelmes és valahol bajlóslatú*
- Nincs már messze a nyár, a hónapok elrohannak.
*mint egy képzeletbeli óra, amely egyre hangosabban ketyeg, hogy mindeközben lassabban is vagy pont fordítva, azt nehezen lehetne eldönteni. Minden esetre senki álmát sem zavarja, még nem. Az majd később jön*
- Folytasd a főzést,mon amour. Éhen nem halok, de felfalni sem szeretnélek, mert akkor elfogynál.
*viccelődik ismét, pedig némi igazság van a szavaiban. Megpuszilja Ewolet homlokát és a bárstekrényhez megy. Tölt egy pohár embervért és odaviszi a főzést lassan befejező Ewolethez és felé nyújtja a poharat*
- Tessék, idd csak meg.
* lehet,hogy az első adag még Oliver kivételesen fehér ingén landol, dehát ha a doki egyszer ezt mondta, akkor Ewoletnek emberi vért kéne innia. Feltéve ha képes lesz valaha leerőszakolni a torkán*

Tárgy: Re: Oliver Ulliel háza Pént. Ápr. 05, 2013 8:22 pm

*Bár a filmet nem látta, amit férje említ, de azért jót mosolyog a kijelentésén és bájosan biccent egyet - továbbra is lóbálva a fakanalat, ami mintha nem nagyon akarna kikerülni a keze ügyéből.*
-Persze, kedvesem. Viszont én éhen halhatok, ha csak nem szerzünk bejáró nőt, aki majd főz... De nem, nem lesz rá szükség. Megtanulok a konyhában sürögni-forogni, ha addig élek is!
*Határozottan jelenti ezt ki, ami nem csoda - ha ő éhen hal, akkor a magzatuk is, azt pedig sose bocsájtaná meg magának a túlvilágon. Úgyhogy nincs mese, főzni kell, asszonyi kötelessége. Asszony... Olyan furcsa erre a szóra gondolnia. Már nem modemoiselle, hanem madame. Méghozzá Madame Ulliel. Ulliel-né, Ulliel asszonyság, Lady Ulliel... Sokszor eljátszadozik azzal, hogy vajon hogyan szólítanák és az vajon jól hangzana-e vagy sem. Elsőre furcsa lenne, az biztos, de aztán csak-csak hozzászokna.
Mindeközben kap pár szerelmes csókot, ami kimondottan jól esik neki most (de mikor nem?!), de hamar megérkezik a doktor úr és meg is kezdik a vizsgálatot.
Csodálkozva hallgatja a "Mikulás bácsi" meséjét a nemes vérű vámpírok és a félvérek kapcsolatáról. Oliverre pillant, majd vissza a dokira.*
-Ha nem kell annyira félteni, az csak jót jelent, nem?
*Bájos mosolyt villant, ám le lehet olvasni a homlokáról, hogy bár a jó vér jó vér marad, ő akkor is félteni fogja a saját csemetéjét. Ahogy ismeri magát, szinte biztos, hogy az elején még a legkisebb szellőtől is védeni fogja.
A doktor úr minden szavát feljegyzi képzeletbeli kis noteszébe és nem felejti őket, az egyszer biztos. A vérivástól ódzkodik egy picikét, de majd csak beletörődik és talán még hozzá is szokik. Mindenesetre szólni fog, ha kívánja és nem tusolja el a dolgot - ha kell órákon át ülni fog a véres pohár fölött, de addig nyöszteti magát, amíg le nem húzza. Az oxigénpótlást pedig sok sétával fogja majd megoldani - vagy talán a doki nem ilyesmire gondolt? Majd kideríti.
Bólint Dr. Moreau válaszára, majd integetve búcsúzik tőle. Hát, ezen is tú vannak: az első vizsgálat.*
-Remélem minden rendben lesz. Őszintén szólva rossz érzésem támadt, amikor olyan komolyan pusmogtatok valamit, amíg a mosdóban voltam...
*És az Oliver mosolya mögött rejtőző baljósság is frusztrálja kicsit. Lehet még sem lesz egy leányálom a várandóság...*
-Így igaz. Már alig várom.
*Hozzábújik férjéhez, becsukja egy pillanatra szemeit és szinte maga előtt látja a családjukat: egy őszies, ködös napon a parkban sétálgatva egy nevetgélő gyermek társaságában, aki... Nos, hogy fiú-e vagy lány, azt még nem tudják. De lassan ezt is meg fogja majd tudni a francia orvos állapítani.*
-ElfogyUNK, drágám... De az ebéd már készen van, csak meg kell teríteni.
*Megy is a konyhába előszedi a szükséges evőeszközöket, tányérokat, szalvétákat, mikor is egy vörös-löttyös poháron akad meg a szeme, amit kedvese tart felé. Nagyot nyel és kezd lassan rájönni, hogy milyen érzés is lehet egy vámpír számára a szomjúság. Érzi, hogy kívánja és meg kell innia, de a tudat, hogy emberi vér van a pohárban és, hogy ő maga is ember...*
-Jó, majd... Majd mindjárt, addig tedd csak le.
*Befejezi a terítést, kihozza az első fogást és, ha leültek az asztalhoz étkezni, akkor veszi kezébe a poharat. Hosszan nézi, mélyeket lélegez és azt ismételgeti a fejében, hogy a baba érdekében muszáj lesz megtennie. Kb. öt perc néma csönd után nagyot szusszan és az utolsó cseppig lenyeli a pohár tartalmát. Ízlelgeti szájában a saját fajának vérét... Bal keze a szája elé lendül...*
-Te szentséges... Odin...
*Nyöszörgi, miközben rázza a hideg és biztos abban, hogy ismét találkozni fog róka barátjával... Fel is pattan és kiszalad a fürdőbe olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tud, bezárja annak ajtaját és pár percig nem jön ki onnan. Mikor visszatér, sápadt arcán halovány mosoly ül.*
-Büszke lehetsz rám... Csak a fele jött vissza.
*Ami nem olyan nagy mennyiség, szóval nincs veszve a remény, mi szerint Ewolet Ulliel emberi vért igyon. Le ül az asztalhoz és egy "Bon appetit!" kíséretében neki is lát az ebédnek.*

Tárgy: Re: Oliver Ulliel háza Pént. Ápr. 05, 2013 10:15 pm

*Oliver Ewolet szavain jót derül, persze a nejének igaza van, de azért még is. Fiatalok még, övék a világ, Olivernek pedig eddig is fekete volt a humora. Még annál is feketébb. Közben befut a doki, kénytelen levakarni magát kevese hab testéről, sebaj, majd később bepótolják a francia csókokat*
- Majd elmegyünk pár hétre a hegyekbe.
*vágja rá a doktornak, hiszen a magasban tartózkodni huzamosabb ideig növeli a vörösvérsejtek számát, sportolók szokták alkalmazni edzésként, de egy vámpír természetesen nem ezért tudja, hanem sokkal ínyencebb okokból.
A kicsit illetően pedig alapnak tartja, hogy kis titánt nemz, a francia önérzet és nemesi neveltetés azért dominál, ebben egy percre sem kételkedik*
- Ne tessék aggódni, a férje gondját viseli.
*rögtönzi az orvos kicsattanó derűvel, megveregetve a kismama vállát vagy valami hasonló mozdulatot téve, nem is nézve az apukára*
*Oliver tekintete üvegesen merev kékséggel mered a kis jelenet felé, ami után Dr.Moreau távozik, de nem utoljára. Ewolet pedig tovább terít, míg a férje a dolgát teszi és vérvörös poharat szolgál fel neki. Érthető a máguslány reakciója, ez nagyon nehéz lehet. A magzat miatt kívánja az emberi vért és szüksége is lenne rá, még ha ő maga ember is*
- A pulzusod felgyorsult.
*közli félhangosan amit mindketten jól tudnak, Ewolet,mert érzi, Oliver pedig mert hallja. Teljesen érthető az ok,miért, nem mondja tovább, hogy nyugtassa, tudja Ewolet magától is,hogy a stressz nem a legjobb. Kedvese mögé áll és fagyos kezeit finoman annak vállára teszi és lágyan maszírozni kezdi, hátha kicsit ellazul. Ezek utn felesége megpördül és lehúzza a poharat, ami szemmel láthatóan meglepi Olivert. Rika,ha kiül bármi radiklis az arcára, de most igen. Talán ezt a vér-dolgot nem úgy kéne mint az erős pit, azaz rögtön lehúzni. És igaza is lesz, hiszen a pohár tartalma a wc csészének köszön vissza, ahogy neje elviharzik. Önt neki egy kis hűvös vizet és leül az asztalfőre*
- Majd legközelebb. Kisebb adagban, lassacskán. Taln az segít.
*ismét előjön címlapmosolya, amiről talán még a sajt anyja sem tudja,hogy mikor éppen mit jelent. Enni kezd. Gondolatait természetesen a nap eseményei töltik ki és az, hogy hogy itassa meg Ewoletet úgy vérrel, hogy az ne a fehér ingén landoljon. Mert valahogy nagyon jó lenne. A gyerek és az ő érdekében*

Tárgy: Re: Oliver Ulliel háza Pént. Ápr. 05, 2013 11:54 pm

Ewolet, ma chéri
pár hónapra rá...

*Az ablak nyitva, a lágy tavaszi szellő játszik az éjfekete függönnyel. Kint ugyan világos van, de vámpírhoz méltóan félhomlyban ücsörög a ház ura. Egy egyszerű fekete inget visel, felső néhány gombja lazán kigombolva, fekete nadrággal, otthonosan.
Egy karosszékben ücsörög az egyik sarokban és valamelyik regényüket olvassa a sok közül, szépirodalmat. Egy kis asztalkán mellette a telefonja, az előbb hívta Dr.Moreau, a neje orvosa és a családé is egyben. Rendszeresen informálja őket a kismama állapotáról, eljár megvizsgálni és mintákat venni. Ewolet már túl van a terhesség két harmadán, minden szép és jó.
Az ura éppen olvasgat, vámpíri némasággal ücsörögve. Jégkék szemei finoman világítanak a félig árnyékos szobában. Lába keresztben, egyik öklére támaszkodva.
Egy szimfónia visszhangzik a fejében, hegedűk. Az olvasásban éppenséggel nem zavarja, ahogy a gondolatai így elkalandoznak. Vagy éppen feszülten összpontosulnak? Fekete macskája a lábszárához simul, továbbra sem tud kibékülni a nőszeméllyel, aki kitúrta Oliver ágyából. De Ewolet jelenleg nincs a szobában, ezért kedvére hízeleghet gazdájának. A kis asztalon a telefon mellett egy üvegpohár is áll, vörös a pereme és pár csepp vér került az abroszra is. Mióta a felesége várandós, a lehető legkevesebbszer szívja a vérét, hiszen minden cseppre szüksége van ebben az állapotban. Kénytelen hát többnyire növelni a palackozott vér bevitelét és sűrűbben eljárni portyázni. Éppenséggel nem esik annyira nehezére, de határozottan hiányzik a megszokott életritmus, Ewolet drága és csábító vérével.
Hegedűk, zongora és ismét átveszi a vezetést a hegedű, a zongora kíséretté szorul vissza. Leginkább fugára emlékeztet a hangzása.
Lapoz egyet.
Olyan nagy a tavaszi csend, hogy még a papír átfordulása is hallatszik és a macska két apró lépte, madarak éppen nem csiripelnek.
Mon coeur brûle.
Felpillant a betűk fekete-fehér tengeréből, ki az ablakon, a függöny egyik fodra mellett. Madártoll hull alá, a párkányra, éppen most reppenhetett fel.
Érzi ezt az illatot. Kedvese közeledik, hallja ahogy ver az emberi szív.
Mon coeur brûle.
És egy másik úgyszintén, egy "kiméra"-szív.
Egészen közel érzi már a vérének s bőrének aromját, dús hajának friss illatát. Várja, hogy betoppanjon az ajtón, hogy betoppanjanak az ajtón.
Mon coeur brûle*

Tárgy: Re: Oliver Ulliel háza Pént. Ápr. 12, 2013 1:20 pm

Oliver
A Nagy Esemény előtti hetedik hónap környékén...

*Egyszerűen hihetetlen, megmagyarázhatatlan az az érzés, ami most átjárja. Egyszerűen nem lehet szavakba önteni. A gondolat, hogy kb két hónap múlva világra hozza első gyermekét, nem képes őt nyugton hagyni. Nem képes őt pihenni hagyni. Nem képes őt tanulni hagyni. Még arra sem képes, hogy bent tartsa a házban - ezért van most is az utcán. Sétálnia kell, minél többet. Nem csak a maga érdekében, hanem a kis csöppségéének is. Amúgy is el kellett mennie a Városközpontba, szüksége volt pár dologra, amit be kellett szereznie. Az egyik bájitalos könyvében talált pár érdekes főzetet, ami segít elmulasztani a hányingert - ahhoz keresett alapanyagokat. Az emberi vér ugyanis, amit muszáj leerőltetnie a torkán, olykor-olykor még megviseli és ezért határozott úgy, hogy kerít valami löttyöt, ami nem engedi visszajönni a vörös nedűt. Amióta issza őket, sokkal jobban elviseli a vért.
Hirtelen felkuncog, a szellő ugyanis beszökött kismamaruhájának szoknyája alá és zavarában máshogy nemigen tudott rá reagálni. Szerencsére senki sem látta. Tavaszi cipőcskéje halkan koppan a járdán, ahogy közeledik az otthona, az otthonuk felé, mosolyogva szemléli a nagy házat, ami majdhogy kimagaslik a többi közül. A nappali egyik ablaka nyitva, néha-néha előbukkan a fekete függöny. Egy kis madár üldögél a párkányán, ami rögvest elröppen, amint meglátja a közeledő máguslányt.
Az ajtóhoz érve nem lép be rögtön, megigazítja fekete harisnyáját, kósza tincseit is megigazítja, napszemüvegét a kosárba rejti (pedig szüksége van rá, hiszen az erős napfény egyre jobban zavarja - de ez az érzékenység remélhetőleg elmúlik a terhesség után). Mély levegőt vesz és egy csábos mosoly kíséretében kinyitja az ajtót és átlépi a küszöböt.*
-Bon jour, megjöttem!
*Csilingelő hanggal köszön egy nagyot, bízva abban, hogy férjura itthon van és meghallja. Kis kosarát leteszi és belibben a nappaliba, szürke szemeivel kedvese tengerkék tekintetét keresve. Ahhoz képest, hogy hasa már elég nagy, igencsak könnyedén lépdel. Freyának hála nem esik nehezére a mozgás.*
-Mit olvasol?
*Közelebb lép a sötétben "rejtőzőhöz" és belepillant a betűk sokaságába. De a választ alig várja meg, máris a karosszék karfájára csüccsen és egy hatalmas puszit nyom kedvese hideg arcára.*

Tárgy: Re: Oliver Ulliel háza Pént. Ápr. 12, 2013 10:01 pm

*Ahogy a karosszékben ücsörög és a madár elszáll, csupán pelyhes tollakat hagyva maga után és amint a függöny öble libben, az ablakon át már behozza a lágy tavaszi szellő kedvese illatát. Mrs.Ulliel belép, köszön, amire ura nem felel, hiszen úgy is pillanatokon belül feltűnik a kismama. Mintegy jelenés, olyan. Talán a vámpíri kiélesedett érzékek okozzák vagy a szerelem bódulata? Oliver jégkék szemei a betűk óceánjából most neje szépséges arcára vándorolnak, finoman felvillanva. Mindig is az írisze volt az, ami elárulta miféle is valójban: vérszopó. Hiszen nincs olyan ember a Földön, akinek ilyen intenzív, ciánárnyalatú szeme volna(és a sötétben fluoreszkálna, mint a macskáké). Elmosolyodik ahogy kedvese közelít, kis tavaszi ruhájának szegélye táncol a térdek körül, mintha Hádész nézné a közeledő Perszephonét. Ewolet berobbanása mint a kikelet hat az árnyékba boruló házra. Ahogy férjéhez ér, mint a napraforgó a Nap felé, fordul oda szerelméhez, aki forró ajkaival csókot lehel a vámpír jéghideg arcára. Halványan mosolyog, milyen kis kedves gesztus. Egy puha női csók az orcára. Baljával behálózza Ewolet igencsak kiszélesedő derekát, ujjai rásimulnak a jócskán kidomborodó hasra. Az olvasmány a jobbjában pihen*
- Oscar Wilde: Salome.
*mondja egy pillanatra a sorokra pillantva*
- Sajátos átdolgozása a Bibliai történetnek, mikor Salome egy káprázatos táncot mutat be Heródesnek. A király azt mondja,bármit kérhet és ő Keresztelő Szent János fejét kéri ezüst tálcán. A történetet Wilde úgy szinezi ki, hogy szerelmet visz belé. Salome beleszeret Jánosba, csupán egy csókot kér, de az visszautasítja. Gőgből a fejét követeli. Mikor pedig beviszik hozzá tálcán a levágott fejet, kezébe veszi és megcsókolja.
*felemeli a kötetet és felolvas pár sort, ahol éppen tart*
- "Ah, nem akartad megcsókolni az ajkamat, Jochanán. Jól van. Most én csókolom meg a szádat. Beleharapok a fogammal mint érett gyümölcsbe. Meg akarom, meg akarom csókolni szádat, Jochanán. Én mondtam, nem mondtam? Én mondtam. Ah, meg akarom most csókolni... De miért nem nézel rám, Jochanán? Szemed, a rettenetes, a gyűlöletes, a megvetéssel teljes most be van húnyva. Miért van behúnyva? Nyisd ki hát a szemed! Emeld fel a pilládat, Jochanán! Miért nem tekintesz rám? Félsz tőlem, hogy nem mersz rám nézni.
(...)
Ah, megcsókoltam az ajkadat, Jochanán; megcsókoltam a szádat. Keserű íze volt az ajkadnak. Véríze volt?... Nem, talán szerelemíze volt... Azt mondják, a szerelem keserű... De mi haszna, mi haszna? Megcsókoltam a szádat, Jochanán, megcsókoltam a szádat!"
*leengedi a könyvet a jobb térdére és ismét feleségére néz*
- Ezek után pedig Heródes úgy elszörnyed mostohalánya láttán, hogy azonnal lemészároltatja.
*feleli, mivel már nem először olvassa a művet. Fiatal felesége telt ajkaira esik bűnkék tekintete s úgy nyújtózik nyakával az ajkak után, mint sivatagi vándor az oázis minden csepp vize után. Ha Ewolet közelebb hajol, ajkaik összetallkoznak és egy forrón jeges csókban olvadnak össze. Talán olyanban mint Salomé és Jochanán ajkai, csak éppen a férfi ajak az, ami viszonozza-kezdeményezi-ezt a csókot*
- Merre jártál? A közérzeted milyen? Mikor felébredtem már nem voltál mellettem, üresen tátongott a fekete selyem.
*szava suttogássá fúl, ahogy az ajkak után az arcot, majd a rozsdabarna fürtöket csókolja, végül a kecses hattyúnyakat, mit újabban oly ritkán tehet magáévá*

Tárgy: Re: Oliver Ulliel háza Szomb. Ápr. 13, 2013 5:03 pm

*Jó nagy sétát tett a délelőtt folyamán, el is fáradt kicsit, de nem bánta meg, hogy kimozdult. A friss levegő felfrissítette egész lényét, tüdejét teljesen teleszívta vele. Még a piaci sokaság sem zavarta annyira, mint ahogy általában szokta. Megvett mindent, amire szüksége volt, pár idősebb boszorkány még jó tanácsokat is adott neki a főzetek és a terhessége kapcsán, amik még segíthetnek. Szegények nem is sejtik, hogy a hányingermulasztó löttyök a vérivás miatt kellenek és nem más gondok miatt. Ennek ellenére megköszönte szavaikat és elindult hazafelé.
Már az ajtóban toporog, kicsit megigazítgatja magán az öltözékét és csak aztán lép be hangos szóval a házba. Válasz nem érkezik ugyan köszönésére, de sejti, hogy ennek ellenére itthon van kedvese. Be is kukkant a nappaliba és meg is pillantja urát, amint egy könyvet olvasgat a sötét szobában, halotti nyugodtsággal. Rávetül a kék szempár, amik ugyan ijesztően fluoreszkálnak a homályban, Ewoletet még is csábítják. Nem is tétovázik, fél pillanat alatt szerelme oldalán terem, átkarolja annak nyakát és nagy puszit nyom hűvös arcára.*
-Hm, még nem olvastam ezt a művet. Érdekesnek hangzik. Megcsókolni egy halott fejet...
*Elég abszurdan hangzik, de szinte maga előtt látja a jelenetet, ahogy a fiatal hölgy kezébe veszi János fejét és megharapja annak ajkait, mint egy gyümölcsöt. Belepillant a betűk sokaságába és bár a fényviszonyok miatt nehezen, de megtalálja azokat a sorokat, amiket kedvese idéz. Nem tudja eldönteni, hogy ezt a történetet most rendkívül romantikusnak vagy elborzasztónak vélje, de valahol a kettő határát súrolja.*
-Morbid egy történet, azt meg kell hagyni. De valahol romantikus is. A viktoriánus korban sok ilyen könyv született, Wilde pedig abban az időszakban alkotott, szóval nem is kéne igazából meglepődnöm ezen. A Dorian Gray arcképe sem egy barátságos tündérmese.
*Szürke szemeit elemeli a betűkről és csókért nyújtózó kedvesére pillant. Gondolkodás nélkül hozza be a maradék távot, ajkaik pedig összeforrnak, mint tűz és jég. Még szíve is fellángol ettől az érzéstől, gyorsabban ver, szerelmesen dobban, mint mindig, amikor együtt van Oliverrel.*
-A környéken sétálgattam, meg beugrottam a Központba is. Kellett vennem pár dolgot. Köszönöm kérdésed, most kimondottan jó a közérzetem, minden rendben van. Korán volt kedvem felkelni, azért nem találtál az ágyban. Pedig azt hittem, hogy... Meghallod majd, ha... Felkelek...
*Csókok árasztják el a nyakát, melyek hatására az ő hangja is suttogássá válik, vékony ujjai lassan belekúsznak kedvese hajába és játszani kezdenek a gesztenyebarna tincsekkel. Fel-felkuncog néha, a csók olykor csikisnek hat.*
-A doktor úr nem hívott, amíg távol voltam?
*A kérdés az asztalon fekvő telefonról jutott eszébe - reméli érkezett valami jó hír kis csöppségükről.*

Tárgy: Re: Oliver Ulliel háza Szomb. Ápr. 13, 2013 7:16 pm

*hallja a szívveréseket, egyenetlenül dobbannak, a magzaté és a nejéé. Hallja a lépéseket, ahogy az ajtó nyílik és Ewolet közeledik. Mint egy ragadozó, ami minden rezzenést meghall az őserdőben és alattomosan figyeli ki prédáját. A szeme sarkából még látja ahogy az elröppenő madár tollai aláhullnak, mint rózsaszirmok a koporsóra, melyet éppen a fölbe eresztenek. Csendélet, festményi.
Asszonykája átkarolja a nyakát, puha és meleg bőre hozzásimul jéghideg tarkójához, mintha két eltérő világ találkozna. Talán ez is történik.
Nem állhatja félmosoly nélkül az apró csókot a szája mentén.
Felpillant kedvese hamuszín szemeibe fluoreszkáló, túlságosan tisztán kék szemeivel. Valójában a fluoreszencia nagyon egyszerű jelenség az állatvilágban, emberszerű lényeknél viszont szokatlan és valahol természetellenes, hiszen az ember szeme nem ilyen. De a vámpíré igen*
- Az is.
*helyesel a máguslánynak, hiszen valóban érdekes iromány*
- Egy levágott fejet.
*javítja ki szerelmét alig észrevehetően, mert egy koporsóban fekvő, hullamerev test csókja még is csak más lehet, mint egy frissen lefejezett, vérző nyakú, test nélküli és véres ajkú fejé. Mindkét eset morbid, na de az utóbbi még is csak viszi a pálmát*
- Romantikus, valóban az. Egyszerre morbid és szerelmes. Salome Jánost akarta, hát megkapta, későn jött rá, ha egyáltalán rájött zavart elméjével, hogy még sem így az igazi. János nem csókolhatja vissza.
*Oliver mindig is szerette a morbiditást és a fekete romantikát, ahogy a viktoriánus gyöngyszemeket is, mint ahogy azt neje jól tudja*
- Wilde szenvedélyes ember lehetett, lenyűgöző, hogy homosexualitása ellenére egy ilyen művet is meg tudott jól írni.
*a viktoriánus kor árnyékában nevelték, hiszen Oliver apja annak a kornak a vége felé született, nem csoda.
Csókért nyújtózik nyaka, felesége ajkai hamar megadják a kegyelmet s vértől forrón tapadnak a vámpíri jeges ajkakra*
- Úgy gondolod, Salomé azt érezte mikor János levágott fejét csókolta, amit te érzel, ha engem csókolsz?
*tisztes társaságban felháborító kérdés lenne,de házasok közt, ráadásul egy sötét lelkű és szívű vámpír és gót kedvese között, aki a két oldal mezsgyéjén létezik, nem az, hanem természetes. Persze lehet, hogy így is elsőre meglepő lesz Ewoletnek. Oliver nem rosszindulatból mondja ezt, egyszerű kíváncsiságból. Valahogy úgy érzi felesége fejében gyökeret verhetett ez a gondolat, ahogy felolvasta kísértetiesen vámpíri, csábító hangján a sorokat. Kérdését úgy teszi fel, hogy ajkai alig távolodnak el szerelméétől. A kristálypohár ott van mellettük a kisasztalon, már csak pár csepp vér van benne, ami visszacsordogált miután a ház ura lehajtotta. Talán még érezni ajkain a rozsdásan fémes ízt, amit Salome ízlelhetett a frissen kivégzett János ajkain, hiszen a halál pillanatában, a bárd lecsapását követően vér buggyanhatott ki azon a szájon, amit Salomé hercegnő úgy megkívánt. S ami végül így vagy úgy, de az övé is lett*
- Örülök...mélyen aludtam.
*feleli a sok nyújtott csók között, hiszen az jó, ha a felesége jól érzi magát a különös terhesség ellenére. Jobbja a könyvet az asztalkára helyezi és felkúszik a máguslány szívére, mi oly hevesen ver,mintha lángolna-Mon coeur brûle.-, miután megpihen itt a keblén egy kicsit, feljebb mászik a rózsás orcára.
Viszont az is igaz, hogy mélyen aludt, a vámpírok nagyon mélyen alszanak, talán még valami régi ösztön ez a régmúltból, mikor a nap elől el kellett bújni szunyókálni. Ewolet már megszokhatta ennyi idő után. Férje szó szerint úgy alszik, mint egy halott. Nehéz is felkelteni, ha nem magától kel, azaz nappal nehéz*
- Csak azt mondta, amit eddig is...
*mondja, szinte suttogva, el nem engedve a finom emberi ajkakat. Ujjai az arcról a hosszú nyakra csúsznak, ujjpercei alatt érzi az ütőér finom pulzálását. Egészen felmelegíti ujjait a halandó testhőmérséklet, amivel szerelmese rendelkezik. Tovább csókolja majd feláll a székből és úgy öleli magához, mint egy rongybabát a kígyó. Egy fekete kígyó zafír szemmel. A fénynek háttal áll*
- Mon coeur brûle.
*hagyják el a szavak a száját, melyek annyit tesznek, "Ég a szívem". Suttogássá fúlnak, halálosan halk suttogássá. Ölelése erősödik, de nem fájdalmasan. Balja átszövi, mint egy pók, Ewolet bal vállát ragadva meg, míg jobbja az állát emeli a szenvedélyes csókhoz. Egy csók az ajakra. Egy csók szorosan mellé, majd lejjebb, le a nyaka felé, már-már erotikusan, mígnem beleharap a törékeny női nyakba, ahogy Salome harapott Wilde művében János halotti ajkába, akár a gyümölcsbe. Ewolet az eleven, legédesebb és legcsbítóbb gyümölcs a "Paradicsomban", amit bűn ennyire szeretni. Ahogy bűn és kárhozat vámpírnak lenni. Vagypedig mindez csak humbuk és nincsenek erkölcsök, csak vágyak és puszta lét a világokban. Szemfogai belemélyednek a bőrbe és a húsba, átszakítják az eret. De valójában nem azt, amit szoktak, nem egy-két vékonyabb vénát, nem. A fő nyaki ütőeret. A legvaskosabbat, ami élteti az élőlényeket. Azt, amit ha a nyakon vagy a combon elvág a gyilkos penge, az áldozat perceken belül elvérezhet.
A fekete perzsa macska az ablakpárkányon ül, hátulról gyéren világítja meg a napfény, aminek nagyját az éjsötét függöny takar. Eddig Ewolet talán észre sem vette, de most, ahogy Oliver válla fölött elnéz, megpillanthatja ahogy a szemei fluoreszkálnak. Abban a pillanatban fúj egyet a macska, de töretlenül ül ott, mint Stephen King Állattemetőjében Church, a macska, mely visszatért a halálból és szörnyeteggé vált.
Oliver pedig, a vámpír, a férj, lassú, nagy kortyokban issza a nő vérét, az egyetlenét, akit valaha szeretett. Vajon érzi már a gyengeséget? Érzékeli, hogy ez egy másik ér a nyakán, egy sokkal ,mélyebb és létfontosságú? Érez-e már elgyengülést?
Oliver szótlan issza az éltető nedűt, mit az emberi szív nagy nyomással lövel a szájába minden egyes dobbanással. Minden egyes korttyal. A máguslány életét rövidítve.
Lassú,lassú, kellemesen ölelő érzés.
Mon coeur brûle.
Mon coeur brûle.
Mon coeur brûle.*

Spoiler:

Tárgy: Re: Oliver Ulliel háza Szomb. Ápr. 13, 2013 10:13 pm

*Hazaérkezésekor kedvesét a sötét nappaliban találja, amint egy nem éppen barátságosnak mondható könyvet olvas. Valahol ijesztő ez a történet, de még is romantikus. Egy lány, aki csupán egy csókot kért... Végül is megkapja, csak nem úgy, ahogy eredetileg eltervezte.*
-Igen, levágott fejet, hogy pontosabbak legyünk.
*Megforgatja szürke szemeit egy bájos mosoly kíséretében, majd elgondolkodva hallgatja Oliver szavait. Hallotta még régebben, hogy Wilde a saját neméhez vonzódott - ezért valóban csodálatra méltó, hogy egy nő és egy férfi szerelmét is képes átélni. Egy-két bólintással egyet is ért szerelmével, majd hosszú, szenvedélyes csókba folynak ajkaik.
Vámpír ura kérdése nem éppen hétköznapi és bizony nem is tudja máguslányunk hirtelen, hogy mit válaszoljon rá. A bódító hang viszont még is csak arra kényszeríti, hogy valamit feleljen rá.*
-Nos, a kettőnk szituációja kissé másabb, de mivel vért ittál nemrégiben... Ezért hasonló az érzés, igen.
*Suttogja a választ, majd újabb csókok hada következik, nem tudnak betelni egymással, de hát soha nem is tudtak. Bár eme történet gondolata valóban szöget ütött Ewolet fejében, igyekszik most elhessegetni azt, hogy férjére koncentrálhasson. Olivernek mindig is jók voltak a megérzései, amik most nem hagyják cserben, úgy tűnik.
Helyeslően bólint egy aprót ismét, hiszen férjura valóban képes úgy aludni, mint egy halott. Nem csoda hát, hogy nem ébredt fel máguslányunk mozgolódására.
Kedvesének hideg keze szinte sistereg a forró, emberi bőrön, ahogy szíve fölé vándorol, majd az arcára - a csók közbe nem szakad meg, még véletlenül sem. Olyan mélyre ható most ez a pillanat, szinte lángol a levegő is. Valami készül...*
-Ejnye, az nem túl sok... De akkor nem hívott volna fel csak úgy, ha... Ha nem lenne semmi új...
*Beszélni is alig tud, kedvese nem engedi el ajkait, még fel is áll és úgy öleli át feleségét, akin talán érezheti is a meglepettséget. Próbál kicsit hátrálni, hogy a szenvedélyek viharát megszüntesse és a vámpír bűnkék szemeibe nézhessen, de nem tud moccanni sem... Oliver egyre szorosabban öleli, nem ereszti. Hűvös ajkai lassan lekúsznak egészen a nyakáig, rendkívül kényeztetőn, perzselőn és izgatón... De valami még sem stimmel. A vészjelzői villognak a fejében, hogy jobb lenne megakadályoznia azt, amire kedvese most készül. Nem is érti, hogy miért teszi, hisz Ewolet most terhes... Nem szabadna így történnie...
Kezd félni.*
-Hogy... Hogy érted...?
*A francia szavakra keresné a választ, de van egy olyan előérzete, hogy nem fog rá választ kapni. Legalább is még.
Az ablakpárkányon trónoló perzsára esik a tekintete, aki bár dúl-fúl, még sem hagyja el helyét. Most még a macska jelenléte is rossz gondolatokat kelt fel benne és legszívesebben elsiccelné, ki az udvara.
Ekkor viszont kellemes, bizsergető érzés járja át egész lényét: szerelme megharapja nyakát s inni kezdi éltető nedűjét. Bár nem helyes ez a cselekedet és inkább megállítaná kedvesét, még is hagyja. Rég ivott már a véréből és lehet hiányzik neki annak zamatos íze. Pár korty csak nem árt meg...
A nappali sötétje mozdulni látszik. Az árnyak mind közelebb kúsznak. Fázni kezd. Szíve is sajog, egyre lassabb... És lassabb... És lassabb... Ahogy Oliver szíve lángol, úgy hűl ki az övé... Szemére rákúszik valami... Az eszmélete bármelyik pillanatban cserben hagyhatja....
~Ez nem egy hajszálér...~
A felismerés, mi szerint itt és most meg fog halni, az árnyakkal együtt rágja be magát tudatába, mint utolsó gondolatainak egyike. Meg fog halni... Itt és most... Meghal... Megölik... Gyönge karja erőtlenül próbálja a testét ellökni a vámpírétól, de mind hiába. Kirázza a hideg, már nem lát semmit sem a környezetéből. Nem hall semmi mást, csupán a nagy és hangos kortyokat, amikkel együtt élete is elfogy...
Szóra nyílnak ajkai, de semmi sem hagyja el torkát... Lassan elernyed mindene és szerelmes gyilkosának karjaiba hullik, mint egy megtépázott virágszál. Állítólag a halál előtt az ember leperegni látja életének legfőbb mozzanatait - Ewolet csupán a csendes elmúlást látja. Feje hátra kókad, karjai lecsúsznak Oliverről s élettelenül lógnak le, mint egy rongybaba végtagjai. Üres tekintettel mered a semmibe, szemgödréből halovány könnycsepp gördül végig holtsápadt orcáján, melyek rózsája talán soha többé nem nyílik ki ismét.
Szíve dobban még egyet...
És még egyet utoljára...
Majd néma csönd jön...
És halál.*

Tárgy: Re: Oliver Ulliel háza Szomb. Ápr. 13, 2013 11:38 pm

*felpillant asszonykájára, bűnkék írisze meghempereg hamuszín tekintetében, feltéve egy groteszk kérdést. Felesége meg is válaszolja azt, miközben pislantás nélkül mered a szemébe*
- Értem. Köszönöm a magyarázatot.
*kissé természettől idegen válasz, nem emberi. Még is elégedett vele, kedvese nem hazudik, megmondja az őszintét, s Oliver nem is várt más választ.
Hiszen vámpír, bőre hideg akár egy halotté-még ha nem is az-,ajkai pedig vérízűek, hiszen ez az ami élteti. S ajkaik összeforrnak. Jegesen égnek egymásra, ahogy a jég szinte éget ha túl hideg vagy nedves kézzel érintjük.
Mon coeur brûle. Ismét az a kellemes zene a gondolataiban. Hegedűk...nem is, nagybőgő. Sír, véresen, még is ég...Mon coeur brûle. Talán komponálnia kéne? Ewolet törékeny alakján szívesen. A vonósok a húrok közé csapnak. Újra. És újra. Csókolja szerelmét, beletúrva a dús hajfürtökbe, melyek úgy cirógatják halotti bőrét, ujjait. S arcát*
- Sokszor hív...csak nem tartottam olyan fontosnak...hogy mindig mondjam.
*suttog csupán, elfúló hangon a heves csókáradat közepette-tehát a doktor sűrűbben tárgyalt az urával. Nem bír betelni kedvesével, megenné, felemésztené teljesen a szerelmével. És a szemfogaival. Egyre túlfűtöttebb a pillanat, szenvedélyes, amilyen egy vérszopó szörnyeteg szerelme*
- Adok neked valamit...a mellemből szakítottam ki. Ezzel a szívvel...van hatalmam zsarolni ezeket a szemhéjakat, ezeket az ajkakat...
*továbbra is elfúlón suttogja, Ewolet egyik-reszkető?-kezét a mellkasára teszi, ahol a lassan dobogó vámpírszív található. De még így is erősen öleli magához,kéjesen. A mondandójának megfelelően csókot ad kedvese szemhéjára majd ismét az ajkára. Vajon érti-e a szavak jelentését? Viaszfehélr ajkai lecsúsznak a női nyakon, mely forró a vértől és a vágytól. Csupán a még bőr alatt rejtőző artériának suttogja-Mon coeur brûle. Téboly? Véletlenül sem. Nagyon is épelméjűség. Egy vámpír legtisztább, leghűvösebb logikával és gondolkodással.
A fekete macska, mint Poe Fekete macskája-csak éppen mindkét szemmel s nem félvakon-ül kísértetiesen a párkányon és fújtat. De csak egyszer. Aztán ott marad, farkát csóválja ugyan,de töretlenül figyel. Mint keselyű a tetemrehívásnál, kivárva s végignézve ahogy a vadállat széttépi prédáját, megvárva, kivárva, míg jóllakottan távozik és odaröppenhet a gazdag maradékhoz. Az áldozat szemének kivájásával koronázva meg a napot, csőrével-karmával a maradékot tépve.
A macska tekintete mintha gúnyosan nevetne, az árnyak pedig mintha életre kelnének, vagy csak a sötét fantázia érezteti ezt?
A vámpír feltépi a nyaki főeret, elvéve azt egy embertől, ami a legértékesebb. A gyilkos mindig tudja. Ó, mindig. Megtalálja azt az egy eret, olyan védtelen és vastag, kiszolgáltatva golyónak, pengének és fogaknak.
Iszik.
Nagy kortyokban falja a mészharmatszerű fluidumot. Szerelme egyre erőtlenebb, már alig kapaszkodik. A szíve még dobban, de oly lassan, akár a vámpíré. Ekkor kihúzza hosszú fogait a nyakból és egyenesen Ewolet szemeibe néz. Az üresedő, ájuls közeli állapotban kissé már üvegesedő szemekbe. Homlokát az övéhez érinti. Jéghideg homlok simul a tüzeshez.
Ilyen közel. Ennyire közel. Szemhéja félig leengedve, töretlen azokba a hamuszín íriszekbe meredve. Legödrül egy könnycsepp, de lecsókolja őket.
Karjban tartja az elernyedő testet, mi magától már képtelen lenne megállni*
- Mikor először megláttalak, a temetőben...már akkor úgy gondoltam, hogy olyan gyönyörű vagy, hogy egy koporsóban mutatnál a legszebben. Örökké ilyen szépen, még fehérebb bőrrel. Vajon úgy is ilyen rózsásak maradnának ajkaid vagy kifakulnának, mint Jánosé?
*ciripeli a halknál is halkabban. Mivel nincs a nyaki érre tapadva,a sebből patakzik a vér. A sebek kicsik, ezért csupán csermelyekben.
Bőgő hangja a gondolataiban.
Mon coeur brûle.
Erre az alkalomra várt már az első naptól kezdve, ezért ég hát a szíve. Ezért ég.
Elhallgat az utolsó dobbanás. Kellemes meleg van, langyosságot okádnak be az ablakon.
A macska önkényesen leugrik és ismét odalejt a vámpírhoz, körbejárva a bokáját dorombolva.
Oliver nem foglalkozik vele. Most nem. Feleségét két karjába veszi és megindul vele. Megindul felfelé. A lépcsőn.
Az árnylények mindig éjszaka jönnek és akkor ölnek.
A filmekben.
Kellemes tavaszi délelőtt van.
Friss virágillat áramlik be az ablakokon. Most nyiladoznak, a fák virágba borultak még az északi negyedben is.
Tökéletes nap a halálra.
Pár cseresznyefavirág szirmot fúj be a szél a nyitott ablakon, de csak a macska látja, Oliver már felért közben az emeletre. A hálószoba felé megy. Belép a nyitott ajtón. Éjsötét minden, a sötétítőfüggönyök elhúzva. Kedvesét az ágyra fekteti. Szépen elhelyezi. Leül mellé az gy szélére és az elsápadt, kivéreztetett arcot kémleli. Az arcát simítja és a göndör fürtökeet az arc mellett.
Mon coeur brûle.
Kihúzza az ágy mellett levő éjjeliszekrény fiókját és kivesz belőle egy kecses és díszes markolatú tőrt. Tekintete a tőrre esik. Kigombolja az ingének bal mandszettagombját és egyszerű, habozás mentes mozdulattal felvágja a saját csuklóját. Kibuggyan a sötét vér, pár csepp a holtan fekvő Mrs.Ulliel keblére hull.
Az éjjeliszekrényen van egy előre elkészített ólom kristálykehely, amit egyszerűen megragad a véres kés letétele után és a csuklóját fölé tartja. Szabadon ömlik a vörösség a pohárba. Először csak a negyede telik meg, majd félig, végül szinte csurdultig. Leteszi a poharat a tőr mellé. A hegyéről vámpírvér csöpög a földre, lassacskán, mintha ólomcseppek lennének.
Oliver a felmetszett csuklóját az szájához emeli és vért szív bele. A sajt vérét.
Ismét Ewoletre esik a tekintete. A felvágott csuklója az ölében hever, de a vérzés kezd elapadni, a seb pedig összehúzódni. Hiszen vámpír, az éjszaka gyilkos démona. Ráadásu ivott a Király véréből is.
Ewolet fölé hajol, sötét frufruja a hószín homlokra zuhan. A lehunyt szemekbe néz, mintha átlátna a szemhéjon.
Nem hallja a szívverését, mivel már percek óta holtan fekszik szeretett felesége. Viszont hall valami mást, egy másik szívverést. Valahol félelmetes.
Ahogy a becsukott, hosszú pillás és olyan fájdalmasan gyönyörű szemeket nézi, ugyanolyan elhatározottsággal csókolja szájon kevesét, ahogy az imént felvágta az ereit. Finoman érinti immáron összefort csuklójú baljával Ewolet arcát és egészen óvatosan hüvelykujjával nyomást helyezve az állára, megnyitja az ajkai sötét barlangját. Éppen annyira, hogy ahogy csókolja kedvesét, a vér amit a csuklójából szívott a máguslány torkán le tudjon csordogálni. Ajkait nem veszi el rögtön, még csókolja a holt ajkakat, ahogy Salome csókolta Jánosét. Csakhogy János elutasította és ez a csók kierőszakolt volt, Ewolet viszont átadta magát Olivernek, a vámpírnak, aki ezen a szép tavaszi napon elvette az életét. Hogy egy újat adhasson neki.
Nehezére esik eltávolodni felesége arcától, ajkától. Nézi ahogy fekszik és csak fekszik. Dr.Moreau azt mondta percek kérdése lehet a dolog, de akár órákig is eltarthat. Míg az átváltoztatott ember immáron vámpírként tér magához. Feltéve, ha sikerült a művelet és maghoz tér.
Oliver az ágy szélén ül és vár. Vár. Mon coeur brûle. Addig vár, ameddig a nap le nem nyugszik és újra fel nem kel. Talán még tovább. Közben végig Ewolet arcát figyeli, a szemeit nézi, a csukott szemeit.
Mon coeur brûle. *

Tárgy: Re: Oliver Ulliel háza Vas. Ápr. 14, 2013 1:19 pm

*Köszönet érkezik nem éppen hétköznapi válaszára, amin csak mosolyogni tud. Egy nem átlagos kérdésre csupán ahhoz méltó feleletet képes produkálni, ami bár furcsa lehet, még is őszinte. Hogy Oliver miért akarta tudni a véleményét erről, az majd talán kiderül, de egyenlőre nem faggatja ki efelől.
A csókok vihara teljesen magával ragadja, nem is bír másra koncentrálni, csak erre a forró pillanatra. Még a levegő is pezseg, égeti a bőrét, ahogy átkarolja kedvesét és szüntelen érinti ajkával az övét.*
-Jó, de... Legközelebb azért... Nekem is elmondhatnád... Elvégre én vagyok a... Kismama...
*Érdekes: a doktor úr mindig beszél az urával, de vele sohasem. Pedig Ewolet a terhes és nem ő, szóval illene tudnia a legkisebb információkról is. Ilyenkor is persze, mint általában, a legrosszabbra gondol, mi szerint baj van a magzattal vagy az ifjú anyukával. De az is lehet, hogy valóban nem mond semmi újat Dr. Moreau és nem kell aggodalmaskodnia. Hát, ha elvonul majd a csókvihar, akkor talán felhívja a Mikulás-szerű dokit, hogy tessék őt is beavatnia a dolgokba, ne csak a férjét. Ismeri saját magát, tudja jól, hogy addig úgy sem fog teljesen megnyugodni a lelke, amíg nem biztosítják arról, hogy nincs gond.
Viszont Oliver viselkedése kissé nyomasztja. Úgy csókolja, mint aki mindjárt felfalja, szó szerint, lassan már levegőt sem kap a nagy hévtől és kéjvágytól, ami önnön testét is átjárja. Szíve nagyokat dobban, vágtázik a mellkasában, szinte ki akar törni üregéből.*
-Szíved enyém... Ahogy az én szívem is a... Tiéd...
*Nem igazán érti, hogy szerelme miért mondja ezt, miért mondja ilyen sejtelmesen, ijesztően, csábítóan... De úgy is megtudja a szavak mögött rejtőző titkot. Férjura mindig elmagyarázza ködös gondolatait, amikor látja, hogy Ewolet nem érti. Bizonyára most is elfogja majd... Majd egyszer...
Egyre nyugtalanabbul érzi magát, Oliver egyre furcsább. A következő pillanatban egyik keze már a vámpír mellkasán pihen, ujjai alatt lassan ver a halott szív, amit magáénak tudhat és boldogságának egyik legnagyobb forrása. Keze nem remeg még annyira, de picit már reszket, mert a félelemérzet eluralkodik rajta. Agyában a vészjelzők egyre hangosabbak, egyre csak figyelmeztetik a lányt, hogy ne engedje magát. Ewolet viszont sose hallgatott az eszére: csakis a szívére, féljen akármennyire is a Ragadozótól.
Mon coeur brûle... Mindig ezek a szavak hagyják el kedvese ajkait, nem is érti... Miért ég a szíve? Mi történik? Mit akar ezzel közölni? Kérdések hada, de nincs válasz; meg kell tudnia az igazságot, tudnia kell, hogy mi folyik itt. Nem átlagos nap lesz ez a mai, a csontjaiban érzi.
A fekete macska jelenléte kivételesen rettenetesen irritálja. Amióta csak találkozott Noctis-szal, a macsek féltékeny rá és sose fogja neki megbocsájtani, hogy elcsábította tőle a gazdiját. Hiába próbálta megsimogatni vagy valamilyen módon kibékíteni a kisasszonyt, a legfinomabb falatokkal kínálta, a legpuhább párnákat adta neki... Semmit sem értek próbálkozásai. A macska makacs módon tartóztatja meg magát és utálkozik továbbra is. És most ott ül a párkányon. Farka ostorszerűen csapkod. Szemei kísértetiesen és gúnyosan villannak. Ijesztő... Nyugtalanító...
Valami tényleg készül... Valami váratlan... Valami sötét... Valami véres...
Torkába mélyednek a hosszú szemfogak s Oliver inni kezdi éltető nedűjét, egyre nagyobb kortyokban, egyre többet belőle. Naivan azt hiszi a máguslány, hogy csupán megkívánta már a vérét, mivel oly régóta ízlelte már. Pár korty nem árthat meg, gondolja először... Másodszorra viszont, mikorra az árnyak ráhúzódnak látására és elveszik tőle a külvilágot; mikorra már a hideg rohangászik a testén, egyre jobban kihűl és vénái is megfagynak; mikorra a szíve lassan megáll és feladja a szolgálatot... Akkor jön rá, hogy megölik... Itt és most meghal... Ezen a szépnek indult tavaszi napon. Koporsóba fektetik és rózsákkal temetik.
Ekkor a szerelmes gyilkos ismét megszólal, de oly távolinak hallja a hangját és tompán, egyre elmosódottabban... Az utolsó szavakat már nem is hallja. Elveszti az eszméletét és végérvényesen elernyed a kellemesen ölelő karokban. Lassan süllyed bele a homályba, elnyelik az árnyak, a sötétség... Az elmúlás fekete angyala ragadja meg, jeges karmaival tépi, egyre mélyebbre húzza és húzza...
Szóval ilyen érzés megcsókolni a Halált...

***

Nem tudja mennyi idő telt el, ahogy azt sem, hogy mikor tért magához. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy lángol az egész teste, valami tépi, marcangolja az ereit, szétrobban az idegtől. A szíve fáj a legjobban, megállt már rég, még is mintha vágtatna, mint egy veszett mén, aki a kiutat keresi egy csapdából. Ordítana, de nem tud, mintha hangszálai elszakadtak volna. Minden izma megfeszül, tajtékozna, tombolna, mint egy vérmes vadállat, de nem bír... Csak a fájdalom tengerét érzi, ami elönti és lassan, de biztosan belefullad.
Valami megragadja és húzza ismét, de most nem lefelé, hanem felfelé. Ugyan az a fekete angyal, de most valami másabb... Valami nem stimmel. Kiemeli a képzeletbeli tengerből és feléleszti.
Mintha újjá születne.
Egy furcsa, édeskés illat csapja meg az orrát. Nem is egyféle illat, hanem több. Virágok, állatok, vér...
Vér? Érzi a vér illatát?
És hangok. Fülesbagoly huhog egy fán, denevérek suhannak el az ablak előtt, farkashad vonyít a távoli erdőben... Érzi, ahogy pulzálnak...
Hogy hallhat ilyen messzi dolgokat?
Szívdobbanás. Nem az övé, de még is őbelőle jön. A kisbabája, hát persze. De hát meghalt... Akkor ő miért él? Akkor neki is el kellett volna hagynia az élőket, vagy nem?
Lehet még sem halt meg?
Megpróbál mozogni. Valamilye megrándul. Talán a bal mutatóujja, de nem biztos benne. Megpróbálja még egyszer. Igen, határozottan érzi a kezét. Most már a karját is.
Viszont még nem lát semmit sem. Ki kéne nyitni a szemét, de... Olyan nehéz, mintha ólomból volna. Szeme ide-oda cikázik, próbál végre látni. Szemhéja lassan, de biztosan felnyílik. A sötétséget látja, a csupasz plafont és semmi mást. haját cirógatja valami. Talán a szellő, ami az illatokat is behozta.
Valami nem stimmel. Nem úgy lát, mint eddig. Árnyak mozdulnak a feje fölött. Minden apró kis részletét érzékeli, látja a dolgoknak, minden apró kis szemcsét, porszemet... Megint mozdul valami. Lassan kúszik felé.
Ekkor irdatlan fájdalom hasít a torkába. Ilyet még soha életében nem tapasztalt. Mardossa, kínozza és vágyat kelt benne valami iránt...
Innia kell. Most. Azonnal, mert megőrül ettől a kíntól.
Ekkor jut eszébe, hogy az imént vér illatát szimatolta. Itt van a közelben. Meg kell keresnie. Az kell neki. Vér.
Viszont nincs egyedül ott, ahol éppen fekszik. Úgy tippeli, hogy a hálóban lehet, de még ebben sem teljesen biztos. Oldalra pillant, hogy lássa ki van itt, kinek van ilyen kellemes, vonzó illata...
Fogalma sincs, hogy mikor pattant fel és suhant az ágy legtávolabbi sarkába, hogy odakuporodva nézhessen farkasszemet a széken ülő vámpírral. Fél tőle, határozottan. Ösztönösen. Ő az, aki megölte... Aki kiszívta a vérét... Akivel összekötötte az életét és gyermekkel ajándékozta meg, vagyis még csak fogja, ha eljön annak is az ideje.
Még is retteg tőle.
De vonzza is.
Csábítja.
Fúj rá, mint egy macska, akinek a farkára léptek, de még is bújna hozzá, simulna, csókolná...
Vajon ez a kettős érzés járta át Minát is, mikor Dracula megharapta? Vágyott a Mester jelenlétére, az ő szerelmére... Vajon ő is ugyan ezt érzi most?
Mozdulatlanul, pislogás nélkül mered a bűnkék szempárba, még beszélni sem mer, de lehet nem is tudna a torkában felgyülemlő, maró fájdalomtól. Görcsösen markolja az ágytámlát, majdhogy leesik, hisz a legszélén guggol, de még is képes megtartani az egyensúlyát. Legszívesebben a sarokig hátrálna, de már moccanni sem mer. Csak figyel, némán, mozdulatlan. Érez, szimatol, lát és hall... Mindezt túl jól. Sokkal tökéletesebben, mint eddig. Úgy érzi magát, mint egy... Mint egy... Vámpír. Mint egy félénk vámpír, aki egy jóval erősebbel találkozott most össze. Vele, a férjével... Oliverrel...

» Oliver Ulliel
» Lola C. Ulliel
» A Doktor háza
» A hét törpe háza
» Lepülem ékszerkovács háza és műhelye